Magyar Szó, 1982. november (39. évfolyam, 301-315. szám)

1982-11-15 / 315. szám

—-----KÜLPOLITIKA — MAGYAR SZÓ LENGYELORSZÁGI FEJLEMÉNYEK Feltételesen) megszűnik a hadiállapot? A katonai tanács erre vonatkozólag javaslatot tesz a szejmnek? — Hol tartózkodik Walesa? A nemzeti megmentés katonai tanácsának javaslata, hogy a lengyel szejm december 13-án tartson ülést, valamint Lech Wa­lesa szabadon bocsátása, sok mindenre enged következtetni. Va­lószínűnek tartják, hogy a katonai tanács — ha továbbra is nyugalom lesz az országban — javasolni fogja a szejmnek a hadiiállapot feltételles vagy teljes megszüntetését. Akkor azon­­ban a korábbi nyilatkozatok értelmében — a szejmnek külön­leges felhatalmazásokkal kellene felruháznia a kormányt. A katonai tanács üléséről szóló, tegnapelőt esti rövidke informá­ció tehát csupán következtetésre ad lehetőséget, a Lech Walesáról szóló hírek azonban még tö­bb kér­dést vettnek fel.. Hivatalosan meg­erősítették, hogy Walesa elhagyta Agramovot, ahová internálták. Ezután jelentették, hogy megérke­zett otthonába, Gdanskba. Ezt a hírt néhány perccel később meg­cáfolták. A Walesa hollétére vo­natkozó találgatások azonban mel­lékesnek tűnnek akkor, ha figye­lembe vesszük a szabadon bocsátá­sára vonatkozó lépések kapcsán fölmerülő kérdéseket. Jerzy Urban, a kormány szóvi­vője kijelentette, hogy Jaruzelski tábornok és Glemp hercegprímás találkozásakor „tudomása szerint” az egyház semmi konkrétat nem javasolt Walesával kapcsolatban. Azt is kijelentette, „nem ismeretes előtte, hogy találkozni fog-e Ja­ruzelski és Walesa”. Ezt azzal a megjegyzéssel közölte, hogy „szá­mos polgár kéri a találkozót Ja­­ruzelskivel”. Varsói megfigyelőik úgy vélik, hogy a kormány szóvivőjének válaszai a napi politika szolgálatában állhatnak, illetve ez az, amit a szóvivő jelenleg ,,felajánlhat” a közvéleménynek. Ér­tékelések szerint ugyanis az egyház­nak nagy szerepe volt az egész „Wa­­lesa-ügyben”, és a Szolidaritás volt elnökének valamiféle ígéretet tettek, részletesen megindokolhatja állásfogla­lását, hogy „időre volt szükség az egyik és a másik oldalon is annak megértésére, mit és mennyire lehet”. Enélkül nehéz elhinni, hogy az az ember, aki olyan sokat számított a munkásosztálynak és a lengyel társa­dalomnak egészében, elfogadta felál­dozását még ilyen nagy ügy érdeké­ben is, mint amilyen a nemzeti meg­egyezés. Úgy vélik, hogy Walesa be­látta: szabadon bocsátása rövid le­vél és a még rövidebb kormányköz­lemény közzététele különféle vissz­hangot kelt a lengyel társadalomban­, és hogy részletesebb magyarázat nél­kül nem csupán tekintélye és befo­lyása válik kérdésessé, hanem sokkal több, árnyékot vetne ez a lengyel dolgozók indokolt követeléseire és vég­tére is nem sokban járulna hozzá a nemzeti megegyezéshez. A hatóságok tisztában vannak azzal, hogy a hadiállapot további fenntar­tása számos veszélyt rejt magában, mivel a meghirdetett reformok a ha­diállapot feltételeiben csak intézmé­nyes jelleget ölthetnek, és az akciók többsége félúton megreked. A hadi­állapot a hatalmi apparátusban dolgozó egyes tisztségviselőkről azt a meggyő­ződést alakította ki, hogy konzultációk nélkül is el lehet jutni a megoldáshoz és hogy ismét győzedelmeskedni fog a hatalmi monopólium. Tudva, hogy az ilyen felfogás még inkább elmélyíti a szakadékot a ható­ságok és a társadalom között, az or­szág vezetősége valószínűleg belátta, hogy elérkezett az ideje az izolációból való kiút megtalálásának. Mindezt szem előtt tartva kell tekinteni Lech Walesa szabadonbocsátására is­, aki függetlenül attól, hogy feloszlatták a Szolidaritás szakszervezetet, még min­dig nem „közönséges polgár”, hanem továbbra is képviseli a hatalmas társa­­dalmi erőt és annak törekvéseit, e munkásosztályt. Emiatt a Szolidaritás valamikori első emberének szabadon­­bocsátása tanúskodik az egyik fél ál­lásfoglalásáról, hogy engedménnyel és megegyezéssel megoldhatók a dolgok, de járulékos „„elemek” nélkül nem sokat mozdíthatnak a számos társadal­mi probléma leküzdése terén. Tehát megmarad a Szolidaritás feloszlatásá­val keletkezett űr, elfojtva marad a munkásosztály hatalmas ereje. Hosszú távra tekintve tehát nem oldottak meg számos társadalmi problémát és igen nehéz út vezet a nemzeti meg­egyezés felé, amelynek feltételeket kellene teremtenie a politikai és gaz­dasági váltság leküzdésére. (Tanjug) Olszowski Indira Gandhinál A tárgyalások homlokterében a lengyelországi helyzet­­ Indira Gandhi indiai­ kormány­fő fogadta Stefan Olszowskit, Len­gyelország külügyminiszterét, és félórás tárgyalásokat folytatott vele. Ahogy hivatalosan, közöl­ték, a megbeszélések fő témája Lengyelország volt. Olszowski tegnap befejezte több napos hivatalos és baráti lá­togatását Indiában, ott-tartózko­­dása alatt véleményt cserélt Na­­rasimha Rao külügyminiszterrel. Tárgyaltak az időszerű nemzetkö­zi kérdésekről, valamint az együtt­működés fejlesztésének lehetősé­geiről. (Tanjug) SPADOLINI LEMONDÁSA UTÁN Ismét koalíciós kormány alakul? Ellenzik a rendkívüli választásokat A republikánus Spadolininak, 30 év óta az első „világi kormányfő­nek” a lemondásával megbukott a 42. háború utáni olasz kormány. Az öt párt (kereszténydemokraták, szocialisták, szociáldemokraták, republikánusok és liberálisok) koalíciójából álló kabinetben már kezdettől fogva ellentétek voltak a gazdaságpolitika kialakításában. A kormány távozása igen ösz­­szetett helyzetben történt. A java­solt szigorú gazdasági intézkedé­sek nagy nézeteltérést idéztek elő a kabinetben, főleg a keresztény­­demokraták és a szocialisták, a két vezető koalíciós partner kö­zött. A rendkívüli választások a je­len pillanatban senkinek sem fe­lelnek meg (csak a jobboldalnak). Craxi pártja számára úgy lát­szik, lehetetlen volt elfogadni azo­kat az intézkedéseket, amelyek szerint a válságból való kiút ter­hét a munkások viselnék. Az in­tézkedések akadályoznék a beru­házást, és ezzel hozzájárulnának a munkanélküliség növekedéséhez. Olaszországban jelenleg mintegy 2 300 000 a munkanélküli. Andre­­atta kereszténydemokrata minisz­ter és Horrunka szocialista minisz­ter közötti veszekedés egyes gaz­dasági kulcskérdések körül csak mellékes jelentőségű volt, jóllehet ez adott ürügyet Spadolininak, hogy lemondjon. Miután a koalíciós partnerek úgy döntöttek a parlamentben, hogy a jelenlegi ötpárti koalíció­nak nincs más alternatívája, csu­pán a rendkívüli választások, a megfigyelők arra következtetnek, hogy ismét ilyen kormány ala­kul, amelyet ez alkalommal egy kereszténydemokrata vezetne. Eb­ből következtetnek arra, hogy Per­­tini elnök valószínűleg a relatív többséggel rendelkező párt egyik vezetőjét bízza meg kormány­­alakítással. Fanfanit, Forlanit és Colombót emlegetik. A megbízott kormányfő sikere attól függ, meg tud-e állapodni a szocialistákkal, bár a rövid lejá­ratú gazdasági programban. Ez a megállapodás az egyetlen lehető­ség arra, hogy elkerüljék a rend­kívüli választásokat. A kommunis­ták kedvezőtlenül értékelték a Spadolini-kormány tevékenységét és követelték az irányvétel meg­változását. (Tanjug) Giovanni Spađolini és Vittorio Olcese, Párt tagja a képviselőházban Kereszténydemokrata (UPI telefotó) A SZOVJET GÁZVEZETÉK KÉRDÉSE Reagan megszüntette az embargót A szövetségesek kedvező reagálása Reagan amerikai elnök tegnap­előtt megszüntette a szibériai gáz­vezetékhez szükséges felszerelés kivitelének korlátozását. Ez nem csupán az amerikai társaságokra, hanem azokra a nyugat-európai cégekre is vonatkozott, amelyek amerikai szabadalmat használtak. Közölve az embargó megszünteté­sét, az amerikai elnök kijelentet­te, hogy erre az intézkedésre a továbbiakban nincs szükség, mert az Egyesült Államok és szövetsé­gesei megállapodtak a hatéko­nyabb kereskedelmi korlátozások­ban a Szovjetunióval szemben. A washingtoni megfigyelők első ér­tékelése a Fehér Ház döntéséről az, hogy ez a lépés tulajdonképpen egy „politika” visszavonása, amely kiváltotta az USA nyugat-európai szövetségeseinek nemtetszését. Nem lehet tudni azonban, hogy a szövetségesek mennyire fogják teljesíteni állítólagos ígéretüket, hogy tartózkodást tanúsítanak a Szovjetunióval való további gaz­dasági kapcsolatokban. Az embargó megszüntetését az NSZK kormánya úgy értékeli mint jelzést a Szovjetuniónak, az építő jellegű kapcsolatok további fejlesztésére. Gazdasági körökben egyébként megkönnyebbüléssel fo­gadták a hírt. Japán üdvözli az amerikai elnök döntését. Moszkva.­­ Hivatalos szovjet körökben még nem fűztek kom­mentárt Reagan elnök döntéséhez, hogy megszünteti a szankciókat az amerikai és nyugat-európai cégek ellen. Az erről szóló hírt a TASZSZ tette közzé. Megállapítja, hogy Washington sikertelen kísér­letet tett, hogy megakadályozza a gázvezeték kiépítését. Múlt héten az illetékes szovjet miniszterelnökhelyettes kijelen­tette, hogy a szankciók nem tet­ték kérdésessé a szibériai gázve­zeték kiépítését, és hogy 1984-ben üzembe is helyezik a vezetéket, mint ahogy tervezték is. (AFP Tanjug) Bojanić Londonba utazott Milenko Bojanic szövetségi kül­kereskedelmi titkár tegnap hivata­los látogatásra Nagy-Britanniába utazott. Ott-tartózkodása alatt tár­gyalni fog a brit kormány gazda­sági képviselőivel a két ország gazdasági kapcsolatairól, valamint az együttműködés további fejlesz­téséről. Részt vesz a jugoszláv— brit gazdasági tanács ülésszakán, amelyet november 15-étől 18-áig tartanak meg Londonban. (Tanjug) EL NEM KÖTELEZETTEK Véget ért a hírügynökségek harmadik értekezlete Tegnap véget ért az el nem kö­telezett országok hírügynökségei­nek harmadik értekezlete, amelyen 56 ország hírügynökségének, vala­mint 11 nemzetközi szervezetnek a képviselője vett részt. A három­napos munka után elfogadták az akcióprogramot, a határozatot és a munkáról szóló jelentést. (Tanjug) 1982. november 15., hétfő A KÖZEL-KELET HÍREI Kairó elégedett az USA álláspontjával Sikeresnek és jelentősnek értékelték az egyiptomi külügyminiszter washingtoni látogatását Washingtonban és Kairóban is Igen jelentősnek és sikeresnek értékelték az egyiptomi külügyminiszter Washingtonban tett láto­gatását. Kairó szemmel láthatólag elége­dett a jelenlegi amerikai álláspon­tokkal. Ez különösképpen Wa­shingtonnak arra az ígéretére vo­natkozik, hogy szilárdabb állás­pontra helyezkedik Izraellel szem­ben, hogy eltérítése attól a szán­dékától, hogy a következő 30 esz­tendőben a megszállt Ciszjordániá­­ban és Gáza övezetében új zsidó településeket hozzon létre és ide 1,4 millió izraelit telepítsen. Ami a palesztin kérdés megoldá­sát illeti — Kairó ezt tartja a közel-keleti válság kulcskérdésének — Kairóban az a vélemény, hogy a külügyminiszter megkísérelte rá­beszélni az amerikaiaikat, hogy egyezzenek bele a PFSZ képviselő­jével való közvetlen tárgyalások­ba, erről azonban a jelen pillanat­ban nehéz lenne közelebbit mon­dani. Kairóban külön kiemelik a wa­shingtoni tárgyalások jelentőségét az egyiptomi—izraeli kapcsolatok viszonylatában. A külügyminiszter kérte az Egyesült Államoktól, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy mi­előbb megoldódjon a Taba prob­lémája. Egyiptom igyekszik meg­győzni az USA-t, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a kapcsolatokat Izrael-­ lel, a másik fél azonban nem cse­lekszik hasonló értelemben. Kairói megfigyelői körökben kü­lön kiemelik azokat a megbeszélé­seket, amelyek az Egyiptomnak nyújtandó amerikai segélyre vonat­koztak. Gemayel Rijadban Amin Gemayel libanoni elnök tegnap Szaúd-Arábiába utazott A rijadi repülőtéren Fahd király üd­vözölte. A látogatás céljáról sem­mi hivatalosat sem közöltek, de jól értesült körök véleménye sze­rint Gemayel államfő kérni fogja a szaúdi uralkodótól, hogy az Egyesült Államokkal együtt egy szélesebb arab akciót kezdeményez­zen az izraeli erők Libanonból való kivonása érdekében. Valószínűnek Begin megszakította amerikai látogatását Meghalt a felesége Begin izraeli kormányfő úgy döntött, hogy megszakítja tíznapos amerikai látogatását és hazautazik Izraelbe, mert tegnapelőtt este meghalt a felesége. Eliza Begin 62 éves volt és egy jeruzsálemi kór­házban hunyt el, ahol már hosz­­szabb ideje gyógykezelésen tartóz­kodott légzőszervi zavarok miatt. (AFP) tartják, hogy a libanoni elnök je­lentős pénzügyi segélyt kér Rijad­­tól Libanon újjáépítésére. Robbanás egy Bejrút melletti faluban Egy Bejrút melletti faluban tör­tént robbanásban öt ember életét vesztette. A pokolgép a rendőrállo­más mellett robbant. A falut egyébként többségben drúzok lak­ják, s izraeli megszállás alatt van. Egyelőre nem tudni ki követte el a merényletet. (Tanjug, UPI, AFP) GARRILLO INTERJÚJA „VÉGLEG VISSZAVONULTAM” Beismerte, hogy súlyos hibákat követtek el a Spanyol EP tevékenységében . Nem térek vissza a párt fő­titkári tisztségére, s nem leszek sohasem a párt elnöke — jelen­tette ki Santiago Carrillo, az El Pais című napilapnak adott inter­jújában. Ez az első interjúja a Spanyol KP élén történt személy­­csere után. Carrillo beismerte, hogy nem érezte jól magát a párt élén már hónapok óta. Azt állítja, hogy már négy hónappal ezelőtt eltökélte, el fogja hagyni a főtitkári tisztsé­get. A választási kudarc után, már azon a szomorú éjszakán, elhatá­rozta, hogy benyújtja lemondását. — Nagyon fáj az a tény, hogy a szavazatoknak mindössze 3 szá­zalékát szereztük meg és csak négy képviselőnk van. Fogadtam, hogy legalább 12 képviselői he­lyet szerzünk és a szavazatok 5 százalékát. Carrillo beismeri, hogy a párt tevékenységében súlyos hibákat követtek el, s ezzel kapcsolatban nem hallgatta el személyes fele­lősségét sem. Ismét figyelmezte­tett a szocialista párt jobbra toló­dására, s hangsúlyozta, mégis, hogy síkraszáll a szocialistákkal való együttműködésért és a bal­oldal egységéért. Elmondta, hogy folytatni fogja a politikai tevékenységet. (Tanjug) Santiago Carrillo Letartóztatták a Vörös Brigádok kilenc tagját Az olasz rendőrség teg­napelőtt este az észak-olasz­országi terroristaellenes ak­ció keretében letartóztatott kilenc személyt azzal a gya­núval, hogy tagjai a Vörös Brigádoknak. Három terro­ristát Milánóban, hatot pe­dig Torinóban füleltek le. Egy gyanúsított Milánóban a rendőrség érkezésekor ki­ugrott az ablakon, és ször­nyethalt (AFP)

Next