Magyar Szó, 1982. november (39. évfolyam, 316-328. szám)

1982-11-27 / 327. szám

24 MAGYAR SZÓ 1982. november 27., szombat HAJNALI KIADÁSUNKBÓL . Tartózkodó reagálás Moszkvai vélemények Reagan beszédéről A szovjet párt sajtószerve nem tesz említést Reagan Andropovhoz intézett leveléről, de pontról pont­ra megválaszolja minden egyes mondatát, amelyek a Szovjetunió­ra, illetve a leszerelési tárgyalások­ra vonatkoznak. Ezekből a vála­szokból megállapítható, hogy a hi­vatalos Moszkva alaptalannak mi­nősíti és elveti Reagan állítását, hogy a történelemben még soha­sem folytatott ennyire komoly tár­gyalásokat az USA a Szovjetunió­val a leszerelésről és a béke meg­szilárdításáról. A Pravda értékelé­se szerint az ilyen párbeszédek és kimenetelük nem adnak alapot eh­hez az állításhoz, mert Washing­tonnak előbb szakítania kell azzal a gyakorlatával, hogy „rombolja a biztonság alapjait és a világ bé­kéjét”. A békét nem lehet a saját kato­nai programok felfuttatásával, a saját nukleáris fegyverzet erősíté­sével, a meglevő rakéták korsze­rűsítésével vagy új rakéták és re­pülőgépek gyártásával biztosítani. A Pravda felsorakoztatja ezeket a tételeket a Reagan kormánya elle­ni vádiratában, hogy bebizonyít­hassa, Washington továbbra is ra­gaszkodik háborús doktrínájához. A pártlap nagy teret szentelt an­nak a tételnek is, amit Reagan hir­det, hogy „a béke biztosítéka az amerikai katonai fölény”. Moszkva számára ez ,,nukleáris zsarolást” jelent, ami a hidegháborús időkre emlékeztet. A Pravda megmagyarázza azt is, miért volt szükséges a szovjet nukleáris fegyvertár bővítése és korszerűsítése. Véleménye szerint egyszerűen lépést kellett tartani az amerikai hadsereg erősödésével. Minden újabb amerikai kihívás ar­ra kényszeríti a Szovjetuniót, hogy „pótintézkedéseket és újabb erőfe­szítéseket tegyen saját fegyveres erőinek fejlesztésére”. A verseny­­futás végeredménye most sem lesz más. A Szovjetunió — állítja a Pravda — nem fog versenyt futni az Amerikai Egyesült Államokkal minden egyes esetben, de „módot talál arra, hogy hatékony válasz­ban részesítse Washingtont, ha rá­szánja magát legújabb fegyverke­zési tervének megvalósítására”. A jelek szerint ezen a téren szó sincs engedményekről, vagy vala­miféle enyhülésről, mert a Pravda értékelése szerint az új amerikai rakéták hadrendbe állítása azt bi­zonyítja, hogy semmiben sem vál­tozott Reagan külpolitikai irányvé­tele vagyis az USA továbbra sem hajlandó értelmes és kölcsönösen elfogadható megoldásokat keresni. (Tanjug) A hivatalos Moszkva számára Reagan legutóbbi beszédében egyetlen pozitív mozzanat találha­tó, mégpedig az, hogy az USA igyekszik „bizonyos intézkedésekkel csökkenteni a tévedések veszélyét”, amelyek kirobbanthatják a nukleá­ris háborút. Hasonlóan kedvező méltatást kapott a Pravda csütör­töki számában az az amerikai ja­vaslat is, hogy a két fél tájékoztas­sa egymást az úgynevezett „gya­korló rakétákról”. Erősödő demokrácia A spanyol király parlamenti beszéde János Károly spanyol király csü­törtökön a képviselők és a szená­torok együttes ülésén foglalkozott azzal, hogy a szocialisták jegyében új szakasz kezdődött a parlamenti életben. Királyi szózatában János Károly megállapította, hogy „nem szabad üresjáratot vagy tétovázást engedélyezni” a demokratikus rend további megszilárdításában. A politikai vezetőkkel tartott konzultációinak befejezése után a király kormányalakítási megbíza­tást ad a szocialisták vezetőjének, Felipe Gonzáleznek. Ezzel befejező­dik az uralkodó erők szerepcseréje Spanyolországban. János Károly a továbbiakban ki­jelentette, hogy a spanyolok elé­gedettek lehetnek az általános vá­lasztások kimenetelével. Követelte, hogy tiszteletben kell tartani a nép akaratát. A király véleménye szerint a kormányváltozást úgy kell lebonyolítani, hogy még inkább megszilárduljon a spanyol demok­rácia folytonossága. „Szilárd hittel tekintünk jövőnkre” — állapította meg János Károly király. (Tanjug) SOLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOL­GOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Jósló Broz Tito Köztársaság) elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdem­­rendjével. 1970-ben A Testvéri­ség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. A laptanács tagjai:­­Jr. Sava Bablé Bagi Tibor Fe­hér Kálmán. Bátor­ Dávid. Bozsó­­k­ Imre. Burány* Nándor Csíné Mihály Dobó Sándor felnöky Er­délyi Károly Fehér István Gu­­lyás Antal Guttás Miklós. Gyar­mati József Illés József Lévai Endre Masa István. Piszár Jó­zsef. Fibár Gyula. Siflis Lajos. Sinkovis Péter dr Sárai Pál dr Szeli István dr Szöllösy Vágó L­ászló Venyege József Zvekié Miskolczi Mária. Kiadja a Forum LKNYM — Úlvidék Igazgató FEHÉR KÁLMAN Magyar Szó társult munka­­alapszer­vezet Fő- és felelős szerkesztő ERDEI­­YT KÁROLY . Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal; 21000 Novi Sad Vojvoda Migic u­l Telefon en­-300 telex 14199 YU M syo Folyószámla 65700-601-0121 Előfizetés! díj Belföldön egy honanra 122 dinar negyed évre 408 dinár fél évre 1336 dinár egész évre ped­e 2072 dinar Külföldre a kétszerese • Folyószám a S5700-001-14861 Lapterjesztő és Aruforea maze­umas? Ötv­dék FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 12.53 Műsorismertetés (magyar) 12.55 Sloboda—OFK Beograd — helyszíni közvetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzésről, magyar nyelvű kommentárral 15.55 Műsorismertetés és heti műsorkalauz (szerbhorvát) 16.10 Crvena zvezda—Željezničar — helyszíni közvetítés a bajnoki kézilabda-mérkőzésről (szerbhorvát) 17.30 Híradó: 1. (szerbhorvát) 17.45 A szarajevói stúdió műsorából­­ választották 18.15 Györgyi Bozsikov kis hangversenye a szkopjei stúdióból 18.30 Szeretettel — dokumentumműsor a zágrábi stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 A marseillei szerződés — amerikai játékfilm 21.25 A jövőből jött (szerbhorvát) 22.14 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.30 Belgrádi Iskolatévé — Létfenntartás — Szünet helyett: Mi a szerelem? (9.55) — Rajzfilm (10.00) — Bennünket körülvevő világ (10.05) — Rajzfilm (10.40) — Az elmúlt hét legsikerültebb műsoraiból (10.45) — Utolsó percek (11.25) — A nem létező gyermek, angol film (11.30) — Kopzőművészet (12.25) 12.55 Sloboda—OFK Beograd — közvetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 16.05 Műsorismertetés 16.10 C­ zvezda—Željezničar — közvetítés a bajnoki kézilabda­mérkőzésről 17.30 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.45 A szarajevói stúdió műsorából választották 18.15 Györgyi Bozsikov kis hangversenye a szkopjei stúdióból Olcsó az áram? Az energiafogyasztók ön­­igazgatási érdekközösségé­nek és a horvát villanygaz­­dasági szervezetek közösségé­nek küldöttei csütörtökön megtartott együttes ülésükön határozatot hoztak, hogy 25 százalékkal felemelik az elektromos energia árát a Horvát Szocialista Köztársa­ságban. A határozat csak ak­kor lesz érvényes, ha jóvá­hagyja a Szövetségi Végre­hajtó Tanács, mert mint is­meretes, az árbefagyasztási határozat még érvényben van. (Tanjug) Feladatkijelölés Szenttamáson A VKSZ községi bizottságának ülése Csütörtökön este a VKSZ szent­tamási községi bizottsága Pazaver Tibor vezetésével kibővített ülést tartott, melyen részt vett több gaz­dasági szervezet igazgatója, továb­bá Djura Brdar az SZKSZ Köz­ponti Bizottságának tagja és Raj­csán István, a VKSZ Tartományi Bizottságának képviseletében. A társadalmi-gazdasági stabilizációs politika további érvényesítésére vonatkozó eszmei-politikai kérdé­sekkel foglalkoztak. Megállapították, hogy a felada­tok teljesítésére irányuló erőfeszí­tések eredményesek voltak, első­sorban az élelmiszer-termelésben. Vannak azonban gondok is a me­zőgazdaságban. Rendezni kellene a földbérlés kérdését, javítani kelle­ne a hozamokon, nagyobb figyel­met kellene szentelni az ipari nö­vények termesztésének, elsősorban a cukorrépának, napraforgónak és a szójának. A jószágtenyésztésben komoly visszaesés tapasztalható a magánszektorban. Évekkel ezelőtt 30 000 darabot is hizlaltak Szent­tamáson, az idén pedig jó lesz, ha sikerül 9000 darabot felvásárolni. A továbbiakban az ipar helyze­tével foglalkoztak, majd hangsú­lyozták, az exporttal kapcsolatos feladatok megvalósításának jelentő­ségét. Rámutattak arra is, vissza­élések tapasztalhatók a földmaxi­mummal és hangsúlyozták a na­gyobb ellenőrzés fontosságát. Be­fejezésül határozatokat hoztak a község kommunistáinak további feladatairól a társadalmi-gazdasági stabilizációban. Az ülésen hat új taggal egészí­tették ki a községi pártbizottságot, Ozren Dundjerskit és Dimitrijevic Etelkát pedig megválasztották az elnökségbe. S. O. Heves Harcok Kambodzsában Fokozzák harci tevékenységüket a felszabadító egységek katonái A thaiföldi-kambodzsai határ mentén már hatodik napja, meg­szakítás nélkül tartanak a heves harcok a Demokratikus Kambod­zsa erői és a vietnami megszálló egységek között. A thaiföldi kato­nai képviselő bejelentette, hogy a harcokban több ágyúlövedék is Thaiföld területén robbant, de sze­rencsére nem követelt áldozatokat. A felszabadító erők és a megszálló egységek közötti háborúban mind­két fél súlyos veszteségeket szen­vedett. A sebesült khmer harcoso­kat a határ menti kambodzsai tá­bori kórházakba szállították. A vietnami tüzérség többször is lőtte azokat a körzeteket, ahol a kam­bodzsai lakosság gyülekezik, hogy átvehesse a határnál a nemzetközi humanitárius ügynökségek képvi­selőitől az élelmiszersegélyt. A kambodzsai ellenállási erők fo­kozták katonai tevékenységüket, hogy a száraz évszak beköszöntése előtt megnehezíthessék a vietnami egységek felkészülését nagyobb ak­ciókra. A bangkoki főparancsnok­ság sajtóértekezletén azt is beje­lentették, hogy október 21-e óta a thaiföldi erők ötször kerültek fegy­veres összetűzésbe azokkal az egy­ségekkel, amelyek megkíséreltek behatolni Thaiföld területére. A határ mentén állomásozó thaiföldi erőket készültségi állapotba he­lyezték, mert Vietnam az utóbbi időben friss egységeket, nehéztü­zérséget és páncélosokat vezényelt a thaiföldi határ közelébe. (Tanjug) Megtagadott vízumok Az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége csütörtö­kön megtagadta a vízum kiadását egy 15 főből álló szovjet turista­­csoportnak, akik között szakszer­vezeti aktivisták is voltak. A mun­kások és a szakszervezeti aktivis­ták az amerikai General Motors szakszervezetének vendégei lettek volna, mert az amerikai szakszer­vezet küldöttsége már látogatást tett a szovjet gépkocsigyárakban. Nem kapott beutazási engedélyt az Amerikai Egyesült Államokból a PFSZ kuvaiti irodájának vezető­je sem. Ez a palesztin tisztségvi­selő egy washingtoni jogászkong­resszuson vett volna részt. Párizs­ból az amerikai Pen Club vendé­geként utazott volna New Yorkba egy másik palesztin tisztségviselő, de tőle is megtagadták a beutazási engedélyt. (Tanjug, TAP) Könyvtáravatás November 29-e és Tito elvtárs 90. születésnapja alkalmából csü­törtökön Pristinában hivatalosan is megnyitották a Kosovói Nem­zeti és Egyetemi Könyvtárat, amit nem hivatalosan hat hónappal ez­előtt adtak át rendeltetésének A korszerű és rendkívül szép könyv­tár megnyitó ünnepségén részt vett Kole Shiroka, Kosovo SZAT El­nökségének elnöke, Sinan Hashani, a Kosovói KSZ TB elnöke, Imer Pulja, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke és Pepca Kardeli is. (Tanjug) televízió 18.30 Szeretettel — dokumentumműsor-sorozat, ma Milan Lepec zágrábi operaénekesről lesz szó 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó 2. 20.00 A marseille-i szerződés — angol—francia film (1974) Steve, a párizsi amerikai nagykövetség tisztviselője egy csempésztársaság felderítését kapja feladatul amely évek óta kábítószert szállít az Atlanti­­óceánon keresztül Szereplők: Michael Cayn, Anthony Quinn, James Mason és mások Rendező: Robert Parish 21.30 Híradó, 3. 21.45 Hétvégén Nyitott ajtón A Belgrádi Televízió 4-es stúdió­jából induló, havonként egyszer műsoron levő sorozatban egy foglalkozásról lesz szó, amely fölkeltheti a nézők érdeklődését A mai adás a cirkuszban dolgozó művészekről, artistákról szól. 23.15 Műsorzárás 20.30 Forradalmi írók — irodalmi műsor a szarajevói­­stúdióból 21.00 Huszonnégy óra 2­1.05 Tévétárca 21.45 Sportszombat 22.05 Klasszikus módon Zeljko Brkanovic zeneszerző és alkotásai 22.50 Műsorzárás 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétérna 8.05 Iskolatévé 8.45 Naš­ekran — a mi képernyőnk 9.05 Ecranul nostrul — a mi képernyőnk 9.20 Gyerekek a házban — NSZK-beli kis­j­átékf­ilm-sorozat 9.50 Perpetum mobile — (ism.) 10.30 Liszt Ferenc — tévéfilmsorozat (ism.) 11.25—11.55 Keresztkérdés 14.32 Műsorismertetés 14.35 Ide jüss — ajánlóműsor gyerekeknek 15.00 Szókimondó 15.55 Új idők új dalai. 7. rész 16.25 Hírek 16.40 Mani népvándorlás 17.30 A világ nagyvárosai 18.25 Parabola 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Vers mindenkinek 26.05 Szeszélyes évszakok — szórakoztató magazin 21.15 A família — Neoton-show 21.50 Tévéhíradó. 2. 22.10—0.25 Antonioni sorozat A kaland — olasz—francia film (1959.) 17.07 Műsorismertetés 16.10 Iskolatévé 16.45 Pedagógusok fóruma 17.20 Portréfilm Gulácsi Lajosról 17.50 Magyar tájak 18.15 Főiskolások 19.10 Új egymillió fontos hangjegy 19.30 Tévéhíradó 20.00 Vers — mindenkinek 20.05 Jean Marais-sorozat Orfeusz — francia film (1949) MAGYAR TELEVÍZIÓ I. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 15.25 Albán nyelvű híradó 15.40 Műsorismertetés 15.45 Hírek 15.50 Néev keréken 16.05 Hagyjál békén — szórakoztató műsor a zágrábi stúdióból Éd testben és lélek 17.05 Hagyaték a jövő nemzedék számára — Japán dokumentumfilm, 10. rész 18.00 Éveink 19.00 Népzene a ljubljanai stúdióból 19.30 Híradó: 2. 20.00 Zenés színpad A sorozat ma esti, 4. adásában Krunoslav Slabinac énekel Habib Beginnel Akadozó tárgyalások a kivonulásról Philip Habib amerikai külön­megbízott, csütörtökön Jeruzsá­lemben találkozott Begin izraeli miniszterelnökkel és Sharon véd­erőminiszterrel. Jól értesült körök állítása szerint Habib tájékoztatta Begint és Sharont Reagan ameri­kai elnök új tervéről, ami arra vo­natkozik, hogy minden idegen csa­patot ki kell vonni Libanonból. Ennek a tervnek az alapján az első szakaszban a szíriai egységek elhagynák a libanoni magashegy­séget és a Bekaa-völgyet, az izrae­liek pedig 45 kilométerre vonulná­nak vissza a libanoni—izraeli ha­tártól. A második szakaszban ke­rülne sor a szír és izraeli egysé­gek teljes kivonására, amikor Szí­riába távoznának a PFSZ még Li­banonban állomásozó egységei is. Sharon izraeli véderőminiszter visszautasította a javaslatot. (Tanjug) Robbanás Kabulban Öt halott, harminckét sebesült öt személy meghalt, 32 pedig megsebesült abban a hatalmas robbanásban, amit csütörtökre virradó éjjel okozott Kabul köz­pontjában két pokolgép. A ČTK csehszlovák hírügynökség jelentése szerint a robbanás megsemmisí­tett több mint negyven üzletet az afgán főváros kereskedelmi negye­dében. A hírügynökség emlékeztet arra a két héttel ezelőtti merény­letre is, amikor a robbanás négy éttermet döntött romba, tizenhat embert megölt, huszonhetet pedig megsebesített. B­ecutan ( BABAKRÉiyi , „­­ lyijiMOÉN TÍPUSÚ BŐR V ÁPOLÁSÁRA Cl*) ALKALOID J­­­yyy SKOPJE /

Next