Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-04 / 2. szám
A NYUGDÍJASOK OLDALA MAGYAR SZÓ I/*?' a n g // a a a // a ■■ e ■ #■ Kifizetődő és hasznos időtöltés Jól hat az egészségre és nem igényel nagyobb beruházást — Kordován Béla nyugdíjba vonulása óta zöldségtermesztő — igényel-e beruházást, és hogyan győzi a velejáró munkát? — Termesztésük egészen minimális költséggel jár. A magokat a mezőgazdasági gyógyszertárba szerzem be, meg a piacon, meg az ismert moholi magtermelőktől. Az évi költség 450—500 dinár, amit 15— 20 kilogramm gyökérből behozok. Az igaz, hogy termesztésük munkaigényes, de nem annyira fárasztó. A talajt, amibe ültetem, ősszel jó mélyen felásom, mert csak mélyen megmunkált talajba vetett minőségi maggal és a kikelt növény kellő gondozásával lehet olyan árut elérni, amilyent a fogyasztók megkövetelnek, s amiért minden pénzt megadnak. A piacra ritkán járunk, legtöbbje a háznál elkel. — A növények gondozását, a kapálást, ritkítást feleségemmel együtt szorgalmazzuk. A ritkítást inkább a feleségemre bízom, ehhez ő jobban ért, a kapálás, a termésbetakarítás, a vermelés az én dolgom. Jószágtartással is foglalkozunk, de csak annyival, ami a háztartáshoz szükséges. Margit, a feleségem, az aprójószágok gondozásán kívül köt és horgol, ezzel is valamelyest pótoljuk a szerény nyugdíjat: 6500 dinár, amit a postás havonta hoz. A kerti munka, merem mondani, az egészségre is jól hat. Semmit sem viszünk túlzásba, ha kissé fáradtnak érezzük magunkat, leülünk, pihenünk egyet és aztán folytatjuk, ahol abbahagytuk. Este elég korán — ahogy mondani szokás — még a tyúkokkal lefekszünk, kivéve, ha a tévében kedvünkre való műsor van. A vígjátékokat, a kabarét és a magyarnótákat szeretjük a legjobban. Hajnalban már talpon vagyunk. Rendbe hozzuk a ház elejét, az udvart, takarmányt és vizet adunk a jószágoknak, majd irány a kert. A zöldségfélék termesztésének előnye, ha az embernek pénzre van szüksége, például ha a konyhára akarok valamit venni, vagy a textilboltban vásárolni, a kosarakba rakunk különböző főzelékféléket, a kerékpárra akasztjuk, kiviszszük a piacra és máris megvan a pénz. — így élünk mi, ketten a feleségemmel, kora tavasztól késő őszig a szabad levegőn, a kertben szorgoskodva. Ennek tulajdonítom, hogy évek óta nem kellett orvoshoz menni. THURZÓ Miklós KORDOVÁN BÉLA azok közé a nyugdíjasokközé tartozik, akik hasznos, és jövedelmező munkával töltik el a napot. Kora tavasztól késő őszig a házhoz tartozó egykvadrátnyi kertben szorgoskodik. Azt bizonygatja, akarattal és fáradozással, hogy a kert is hozhat jövedelmet a konyhára. A legjövedelmezőbb a korai zöldség- és főzelékféle termesztése. A kert nagyobb részét petrezselyemmel, sárgarépával és zellerrel ülteti be, de jövedelmező a korai zöldhagyma is, a saláta, a spenót és a sóska is. Csak egy földbe vájt, egyszerű verem kell, aminek a tetejét néhány szál deszka, gallyak, szalma és földhalmaz alkotja, tartalma viszont sokat ér, számottevő mellékjövedelem számomra — mondta Kordován Béla. — A zöldséget és a sárgarépát már most 25—30 dinárért árulom, a zellerér meg kétszer annyi dinárt is adnak a fogyasztók. Tavasszal még magasabb árat is fizetnek a szépen megőrzött, egészséges áruért. A termésnek csaknem felét most is elvermeltem, februárban, márciusban kétszeres árat kapok értük. SZABADKA A vasút első pénztárosnője A kelebiai, szabadkai vasútvonal fennállásának százéves évfordulója tiszteletére a közelmúltban megrendezett ünnepségen a meghívott nyugdíjasok között volt PESUT ANTÓNIA is, aki a szabadkai vasútállomás első pénztárosnője volt. Nagy örömmel köszöntötték a 88 éves nénikét, aki jó kedélyű és tréfálkozásával mindenkit megnyert. A vasútnál 1921. október 3-án kezdtem dolgozni — mondta Fésűt Antónia. Nem volt könnyű dolga a dolgozónőnek. Huszonnégy órát egyfolytában dolgoztunk, azután 24 órát szabadok voltunk. Amikor lejárt a munkaidő, megszámoltuk a pénzt, az utolsó vonattal le kellett vinni Belgrádba. — Hogy szeretek-e utazni, hát milyen vasutas az, aki nem szeret? Még néhány éve is utazgattam mindenfelé. Bejártam fél Európát, és eljutottam a Közel- Keletre, meg Afrikába is. Pestit Antónia sok tréfás ,,vasutas” történetet mesélt el az érdeklődéssel figyelő hallgatóságnak. Egyik ilyen élményét anekdotaként többször emlegetik. Valamikor még a huszas években történt. A kanizsai gőzös mozdonya nagyot füttyentve jelezte, hogy kiindult az állomásról. Akkor a pénztároshoz odajött egy feketés menyecske és jegyet kért Kanizsára. Hiába mondtam neki, hogy a vonat már elment, csak rámförmedt, mi köze ahhoz magának, az a fontos, hogy a jegy itt van a kezemben. Felvételünkön Pestit Antónia a vendégek között. S. KISS Ágnes Nagyobb juttatás A topolyai nyugdíjasok egyesületének titkársága értesíti a tagságot, hogy a tagsági díj 1983. január 1-étől két dinárral növekszik. Ez a növekedés egyben elősegíti, hogy a hozzátartozó családi tag elhalálozása esetén nagyobb jutattásban részesüljenek. Újévtől a nyugdíjas egyesület tagjai a temetkezési költség címén 5000 dinárt fizetnek ki az egyesület titkárságán. Ugyanakkor kérik, hogy a tagsági díj befizetésekor a nyugdíjasok vigyék magukkal utolsó vényüket, amelyet a nyugdíj kifizetésénél kaptak, hogy ebből megállapítsák a tagdíj összegét. B-t Ismét bizonyítottak A pákádé egyre közkedveltebb sportág lesz a topolyai községben nyugdíjas aszonyok körében is. Topolyán a nyugdíjasok egyesületének keretében több ízben tartottak házibajnokságot, majd kerületi versenyt. Az egyesület legutóbb a moravicai helyi közösség nőszervezetének tagjait látta vendégül. Négy csapat két csoportban versenyzett. A csoportban a moravicaiak bizonyultak jobbnak és így 299:255 arányú győzelmet arattak a tolyai együttes felett. A csapat a legeredményesebb tagja Jeges Margit (Moravica) 108 körrel. A B-csoportban a topolyai versenyzők bizonyultak jobbnak és 252:230 arányban nyertek. E csapat legjobbja Antócs Júlia volt 78 körrel. B-1 Évfordulóra emlékeztek Vasárnap délután a topolyai nyugdíjasegyesület kereteiben működő női szakosztály, nagyszabású ünnepséget rendezett az Antifasiszta Nők Frontja megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére. Az ünnepségre meghívták a moravicai helyi közösség nőszervezetének képviselőit is. A vendégeket Barak József, a topolyai nyugdíjasok egyesületének elnöke üdvözölte, majd méltatta a nők egyenjogúságának jelentőségét. Ezt követően a topolyai Bambi óvodák tizenegy tagú csoportja Bábi Mária nevelőnő vezetésével alkalmi műsorral kedveskedett a jelenlevőkenk. Az ünnepség után sporttalálákozót tartottak. Négy csapatban két ligában versenyeztek pikádóban a topolyai és a moravicai asszonyok. B-t 1983. Január 4., kedd A nyugdíjasok nagy része egymást szórakoztatva búcsúztatta az óévet és jó egészséget, hosszú, békés életet kívánva köszöntötték az új, 1983. esztendőt. Becsén mintegy 120 nyugdíjas és családja számára rendeztek vacsorát és szilveszterezést a központi otthon nyugdíjas termében. Újvidéken több helyen műsoros estet adtak az idősebb korosztály szórakoztatására. A jól működő Olga Petrov klubban, ahol felvételünk is készült, alig lehetett ülőhelyet kapni, olyan nagy volt az érdeklődés. Igaz, a legttibb helyen egy-két nappal előbb búcsúztak az óévtől azért, hogy szilveszter éjszakáján az unokák mellett lehessenek és a fiatalok nyugodtan szórakozhassanak. (Sz.) . (NÉMETH Mátyás felv.) Néhány jó szó és baráti kézfogás Topolyán köszöntötték a nyugdíjasokat A topolyai Inomag Fémipari társultmunka-alapszervezet minden évben ünnepséget rendez a munkaszervezet nyugdíjasai számára. Az Inomag Fémipari Munkaszervezetet képezi a FAAL Tmasz, az Okov Tmasz, az Október 18-a Tmasz, az Elektron Tmasz és a Közös Szolgálat, összesen 940 dolgozójuk van. Két évtized alatt 95-en vonultak nyugdíjba az öt munkaegységből. A nyugdíjasok megvendégelése évek óta hagyománya. A jelzett napon idős nők és férfiak lépték át az Inomag gyár kapuját. A nyugdíjasokat Brindza János, az Inomag szakszervezetialapszervezet titkára köszöntötte. Ezt követően körsétára indultak, hogy megtekintsék a korszerűen berendezett gyár munkacsarnokait. Itt-ott ismerősökre találtak olyanokra, akik még nem vonultak nyugdíjba. Meleg baráti kézfogással köszöntötték egymást. A fiatalok közül is sokan felismerték az egykor velük dolgozó, de ma már nyugdíjas munkatársakat. A gyár megtekintése után a munkásétkezdébe mentek, ahol az ünnepi beszéd után szerény ünnepség kezdődött. Többen, akik éveken át együtt dolgoztak nyugdíjba vonulásuk óta most volt alkalmuk szót váltani és megemlékezni az együtt eltöltött időről. A szívélyes vendégfogadtatásért a nyugdíjasok nevében Sipos Ernő, az Október 18-a Tmász egykori igazgatója mondott köszönetet. S. A. Napsugár a télben Az óvodában már hetek óta lázasan készülődtek az ünnepségre. A legkisebbek a vendéglátók, a nagymamák az ünnepeltek. A 4—5 éves gyerekek türelmetlenül várják a nagy napot, amikor a nagymamák is az óvodába mennek. — A Nagyi is óvodás lesz, itt is alszik? — érdeklődött kíváncsian az egyik. Az óvó néni nem győzte magyarázni, hogy sem pizsamát, sem törölközőt nem kell hozni a nagymamáknak, mert csak rövid ideig lesznek az óvodában. Csak addig, míg felköszöntjük őket. — Hát akkor ki eszik meg a tökpecsenyét? A három hatalmas gömbölyű sütőtök már napok óta ott sorakozott a konyha bejáratánál. Nem is rúgtak bele a gyerekek nagyokat, vigyáztak a pecsenyének való épségére, érezve, hogy ezeknek még fontos a küldetésük. A nagymamákat vendégelik majd meg. Sütőtököt még soha sem tartottak ekkora becsben. Számolták is a napokat, és már csak annyit kellett aludniuk, ahány ujjuk az egyik kezükön van. Bár néhányan már tízig is el tudtak számolni hibátlanul, mégis az ujjukat tartották a legmegbízhatóbb digitronnak. Az én unokám, hogy nyomatékot adjon tudományának, kijelentette, nagyon korán kellene kelnie ahhoz, hogy olyan sokáig számolhasson, ameddig tud. Persze mindenki igyekezett túllicitálni a „nagyokost". Volt közöttük egy hirtelenszőke srác, aki kijelentette, hogy az ő nagymamája nem jön el. Miért kellene szégyenkeznie? — kérdeztem én. Mert joghurtot öntöttem Norbi csizmájába. Norbi meg az én törölközőmbe csomagolta a baracklekváros kenyerét. A kavicsokat meg Peti dugta Norb Ibi ágyába. Se vége, se hossza a ' panaszáradatnak. Mit csináltok, hal az óvónéni nem nagyság szerint, hanem rosszaság szerint akar bennneteket sorbaállítani? Akkor toakodunk. Vágta rá az egyik anélkül, hogy megértette volna a kérdést. Hisz egyébként is mindig tolakodással megy a sorbaállás. Na jól néztek ki, ha nem tudjátok eldönteni, ki a legrosszabb. A legjobbat már tudjuk. Varga Lia. Ő mindennap szó nélkül megmossa a kezét. Ennyi mindent elmondtak néhány perc alatt, míg lassan haladtunk ki-ki hazafelé. Mi mindent jelent a gyerekeknek a mindennapi együttlét élménye, az ünnep reményteli várása? Végre elérkezett a nagy nap. A gyerekek nagy része rendhagyóan egyedül ébredt. Volt, aki maaga ébresztette a nagymamáját is. El ne késs!, parancsolt rám is az unokám. Lázas izgalmában a jobb cipőjét a bal lábára akarta húzni, mire helyrehoztuk a hibát. A nagymamáknak kilenc órára kellett, érkezniük. Nem is késett el senki. Ha valahonnan, hát innen nem is lehetett, nem is illett. A szobát, ahol az ünnepséget tartották, szépen feldíszítették virágokkal és gyermekrajzokkal. Az ötletes, kedves gyermekmunkák az óvónő rátermettségét bizonyítják. Szokatlan volt a csend. Egyszer csak menetelés, énekszó, hallatszik, a gyerekek példás fegyelemmel kettesével vonultak a színre. A kisfiúkon fehér ing, amire egyforma hímzett piros mentét kaptak, a kislányokon szintén népi motívumokkal díszített blitzocska volt Olyanok voltak, mint a virágos rét. A bevonulást túléltük — ezt árulta el az izgatott fiatal, pályakezdő óvónéni tekintete. De most hogyan tovább, mikor minden gyermek tekintetével a nagymamáját fürkészi a nézőtéren. Mentőötlet. Most mindenki keresse meg szemével a nagymamáját és integessen neki. A megilletődött csendben az én unokám magasba emeli jobb karját és nagy ívben felémbödve kiáltja — ott az én nagymamám! az óvónéni zavarát egyből eloszlatta a hangos derű. Kezdődött a műsor. Ének, szavalat, ritmikus gyakorlatok, tánclépések követték egymást. Gördülékeny, jól begyakorolt műsor egy órát tartott. Lenyűgözött mindannyiunkat, mialatt minden egyéb hétköznapi gond háttérbe szorult. Gyönyörködtünk abban, hogy ezek a pici kezecskék, lábacskák, milyen rövid idő alatt szép tiszta csengő hangon énekelt. A fiúk inkább katonás lépéseikkel hívták fel magukra a figyelmet. A versikék, mondókák minden nagymamához szóltak, kit jobban, kit kevésbé megkönnyeztetve. Ki és mi okozhat már nagyobb örömet nekünk, mint ők, életünk folytatói. A műsor végén minden nagymama kapott unokájától egy szál virágot. Köszönések, meleg ölelések, könnyes szemek. A reményekkel teli nagyszülők mind különb jövőt szánnak unokáiknak, mint amilyen az övék volt. Reméljük, hogy megérjük felnőtté válásukat és büszkék lehetünk rájuk. Köszönjük unokáinknak és nevelőiknek a Napsugarat az őszben. FEHÉR Rózsa Szabadka