Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)

1983-01-26 / 24. szám

Sammy Hagar Az amerikai Geffen kiadóház arról híres, hogy régi nagy ászokat futtat új­ból, többek között olyan letűnt sztá­rokat, mint a Simon & Garfunkel, az Asia együttes tagjai, valamint Donna Sommer, hogy csak a legismertebbeket említsem. 1981-ben, az akkor 33. születésnapját ünneplő gitáros énekesszerzőt, Sammy Hagart, hajlandó volt a cég támogatni. Hagar 1975-ig a Montrose együttes csillaga volt, de 1981-ig hat albumával képtelen volt különösebb sikert elérni. Ezután karrierje igen különlegesen ala­kult. Előbb Rick Sprindfield vitte siker­re egyik korábbi dalát, az I Have Done Everything For You címűt, majd meg­jelent Standing Hampton nagylemeze, amely igazi zűrzavart kavart a világ ranglistáin. Ebből az albumból a mi vidékünkön a The Stroke szerzemény aratott kivételes sikert. Tavaly voltak már olyan hangversenyei is, amelyekre 60—65 ezren voltak kíváncsiak. Sammy Hagar a múlt esztendő utol­só napjaiban jelentette meg új Three Lock Box című albumát, amelyet a következő zenészekkel felvételezett: Bill Church basszusgitáros, Gary Phil gitáros és David Lauser dobos. Sammy Hagar Pop-rock hírek Ш Az NSZK-ban turnézik a Whitesnake. • David Bowie még az idén visszatér a ze­nei színtérre. • Az Iron Maiden megkezdte negyedik albumának készítését. • A Bijelo dugme Szkopjéban készíti márciusban várható nagylemezét. A népsze­rű együttes producere ezúttal Rick Mason, a Pink Floyd dobosa.­­ Január 20-án újból kiadták a Beatles együttes immár húszéves lemezét, a Please, Me címűt. • A jelek szerint egy koncertre újból ösz­­szeáll a Roger Glover, Ritchie Blackmore, Dan Gillan, John Dorđ, Ian Paice összeté­telű Deep Purple együttes. • A Dire Straits zenekar új tagja Mel Collins szaxofonos. • Az angliai sikerlistákat a héten a Ge­nesis dobosa, Phil Collins vezeti magán slá­gerlemezével. A listavezető dal a Supremes együttes egykori sikerszámának, a You Can’t Hurry Love-nak a feldolgozása.­ ­ A New Musical Express szerint íme 1982 első öt kislemeze: 1. Dexy’s Midnight Runners: Come On Eileen, 2. Survior: Eye Of The Tiger, 3. Irene Cara: Fame, 4. Tight Fit: The Lion Sleeps Tonight, 5. Culture Club: Do You Really Want To Hurt Me . . . És első öt nagylemeze: Duran Duran: Rio. 2. Various Artists: Kids From Fame, 3. Barbra Streisand: Love Songs. 4. Kid Creole & The Coconuts: Tropical Gangsters, 5. ABC: Lexicon Of Love. Alvin Lee, Saxon, Tygers on pan tang Az angol MATCHBOX múlt heti vendég­­szereplése után, igen gazdagnak ígérkezik a neves külföldi előadók, zenekarok jugoszlá­viai bemutatkozása. Holnap, január 27-én hazánkban koncer­tezik, immár másodízben a woodstocki fesz­tivál gitárosnője, ALVIN LEE, aki egykor a Ten Years After, majd a Ten Years Later zenekarokat vezette be. Az Alvin Lee Group tagjai ma a következő muzsikusok: Alvin Lee és Teve Gould gitáros énekesek, Mickey Feat basszusgitáros énekes, Tom Compton dobos, valamint a Spooky Tooth és Joe Cocker kísérőzenekarának billentyűs hang­szerese, Chris Stainton. Február 18-án Belgrádban, de meglehet, hogy 19-én Újvidéken is, egy koncerten színre lép a neo heavy metal muzsika két újabb reprezentáns zenekara, a Saxon és a Tygers Of Pan Fang. Lemezismertető AZRA: Singi ploče 1979—1982 (Jugoton) A zágrábi AZRA három év alatt nem mindennapi karriert futott be. Egy szimpla, két dupla és egy tripla albu­mot adott ki, több mint száz szerze­ménye van már. Ezt a kollekciót bővíti az Azrának a napokban megjelent új LP-je, amely a csoport megalakulása óta kislemezen kiadott valamennyi szerzeményét tartalmazza. Olyan slá­gereket örökít meg, mint a Balkan, A, šta da radim, Lijepe zene prolaze kroz grad, Džoni budi dobar, Teško vrijeme za matore és az E, pa što. Az együttes Boris Leiner dobos és Mišo Hrnjak basszusgitáros katonáskodása miatt egy évig nem működik, de az Arazra első embere, Džoni Stulić, a világot járja, új erőt gyűjt, újabb dalokat komponál az Azra őszre bejelentett szerzői albu­mához. Heti lemezújdonságaink 1. BLUES BROTHERS: Best Of 2. EDDY GRANT: Live At Notting Hill 3. ALVIN LEE: Rx5 4. BOB DYLAN: Greatest Hits 5. SHAKATAK: Nigh thirds K eresztre tvény Ismerkedjünk a fa részeivel. Ezúttal ötnek az elnevezését rejtettük el. Vízszintes sorok: 1. Nyaláník, 6. Fa­rész, 11. Farész, 12. Gyakran téved, 14. Yó, 15. Farész, 17. Végtelen bál, 18. Kisváros Szlovéniában, 20. Becézett Artúr, 21. Női név, 23. Vonatkozó név­más, 25. Témák egyneműi, 26. „Az” út­burkoló, 27. .. .­fut, 29. Csökken az ér­téke, 32. Rét betűi, 35. „A” kőzettörme­lék, 37. Ételmaradék egy arcon, 39. A fa része, 40. Né­velős tehénnév. Függőleges sorok: 1.Fájdalmában han­got ad, 2. Gyöngyszemecske­, 3. Juhla­kok, 4. Férfinév (é-e), 5. Női név, 6. Gépi (erő) ellentétpárja, 7. Ősanyánk, 8. Kerti vetemény, 9. Latin és, 10. So­vány ló, 11. Lóbiztató, 12. Teljes (kép), 13. ... László, vajdasági magyar költő, 16. NSZK-beli város, 19. Gonosztevő, 22. A fa része, 24. Női név, 26. Szándé­kában áll, 27. Házikó, 28. Mosópormár­ka, 30. Ó, szerbhorvátul, 31. Fohász, 33. Fél órahang, 34. Görög betű, 36. Vés, 38. Téli sport. Múlt heti rejtvényünk megfejtése: hantmadár, légykapó, holló, gébics, szarka. . "’"“I­V”^ ^ ^ ^ flff/ 1983. január 26. A Magyar Sxö melléklete — Szerkeszti Serer Lenke 247. szám Dr. Lépes, a maláriaszakértő T­izenkét évi igazgatóskodás után hazatért Génfből Újvidékre dr. LÉPES Tibor. Az Egészségügyi Világszervezet maláriás és más parazi­tás megbetegedésekkel foglalkozó osztá­lyát vezette. Számunkra, európaiak szá­mára talán meglepő, hogy a világszer­vezet; ilyen „régi” betegséggel foglalko­zik a század súlyos betegsége, a rák és hasonlók mellett. A hozzáértők azonban tudják, hogy a malária ismét hódít. Egy évtizeddel ezelőtt még csupán száz­ezrekben fejezték ki a maláriás meg­betegedések számát, ma az emberiség­nek majdnem a fele ki van téve a meg­betegedés veszélyének. A háború utáni években még nálunk is országos összefogásra volt szükség a malária leküzdésére. Sikerrel vettük föl a harcot, s ebben része volt az akkor még fiatal újvidéki katonaorvosnak. Egy 1946-os hadművelet után egységé­nél maláriaveszélyes mocsaras területen állomásozott a néhány hónap alatt a legénység szinte kivétel nélkül megbe­tegedett. Ennek a véletlen körülmény­nek köszönheti, hogy nem sebész lett belőle, mint ahogyan mindig szerette volna, hanem maláriaszakértő. Hogy milyen szintien, azt az Újvidéki m­ező­­gazdaságtudományi Karon tartott egyik nemrégi előadása bevezetőjében így fo­galmazta meg egyik­­kartásra: „a vilá­gon a legszakavatottabb ember, aki a maláriáról beszélhet”. Az előadáson is főleg a maláriáról beszélt, de más veszélyes betegségek is szóba kerültek, mint például a lepra, az álomkor és hasonlók, amelyekről so­kan csak útleírásokból és könyvekből szerzünk tudomást. Az utóbbi években azonban — a világ fejlődésének egyik ellentmondásaként — ismét találkozunk velük. Ennek az állításnak az igazolá­­sára elég ha csupán annyit említünk meg, hogy Európában is ismét terjed a malária, tavaly Újvidéken is kezeltek két beteget. Ezt is dr. Lépes előadásá­ban hallottuk. S azt is, hogy a fejlődő országokban milyen egészségügyi álla­­potok uralkodnak. Egyszerűen nincsen pénz a közegészségügyre, s ami kevés segélyt kapnak is a legjobban rászoru­lók, azt sem mindig tudják a legéssze­rűbben felhasználni. A segély általában valamilyen egészségügyi intézmény épí­tésére kell, ám az ország olyan szegény, hogy saját jövedelméből legfeljebb ar­ra fújta, hogy később­ ezt az intéz­ményt fönntartsa. Az egészségvédelem­re, a betegségmegelőzésre már nem jut. Ennek következtében egyes vidékeken a lakosság átlagos életkora még 1960- ban is mindössze 17 (!) év volt, 1980- ban 24, s a becslések szerint az ezred­fordulóra is mindössze 32 év lesz. ösz­szehasonlításul: nálunk az átlagos élet­kor jelenleg 70 év körül van. A beteg­ségek leküzdésének, tehát az életkor meghosszabbításának a legnagyobb aka­dálya a szegénység. Kiszámították, hogy ha Nigériában szúnyogirtással veszik elejét a malária terjedésének, akkor a permetezésre lakosonként 10 amerikai dollárnak megfelelő összeget kell elköl­teni, az országnak azonban egészségügyi célokra összesen 3 dollár áll rendelke­zésére lakosonként. Pedig a szúnyog­­irtással egy időben meglehetősen sike­res volt a küzdelem a malária ellen, hanem időközben a tudósok arra fi­gyeltek föl, hogy a legtöbb féle vegy­szer ellen lassan-lassa­n ellenállóvá vál­nak a szúnyogok s a mértéktelen per­metezésnek — ezt már mi is tudjuk tapasztalatból — beláthatatlan káros következményei vannak. (A maláriáról emlékeztetőül csupán annyit, hogy a szúnyog terjeszti, a kórokozó fejlődése teljesen idomult az olyan életmódhoz, hogy fejlődésének bizonyos szakaszai­ban nélkülözhetetlen számára a szú­nyog, más szakaszaiban pedig az ember vagy valamely más emlős.) Minek következtében terjed ismét a malária? Újvidéken, az Egészségügyi Kutató­­intézetben beszélgetünk dr. Lépessel. Részben a vegyszeres védekezés csőd­je miatt. Ma már szigorú követelmé­nyeket támasztunk a vegyszerekkel szemben, nem úgy, mint amikor a DTD-t először bevetettük és úgy gon­doltuk, hogy megnyertük az emberek­nek a rovarok elleni örökös csatáját. Az eredmény egyelőre döntetlen, a vegyszer körülbelül ugyanannyi kárt okoz az embernek, mint a rovarnak. (Folytatása a 3. oldalon) Dr. Lépes Tibor

Next