Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-10 / 8. szám
9 HIRP’ JÓ REGGELT HÉTFŐ 1983. január 10. MELANIA napja Ma van az év 10. napja, az év végéig még 355 nap maradt hátra. A Nap kél 7 óra 30 perckor, lenyugszik 16 óra 13 perckor. Időjárás Az Izland fölötti erős ciklontevékenység következtében Európa nyugati és északi övezetében tegnap felhős idő volt, havas esővel, havazással, a Brit-szigeteken pedig záporeső, igen erős nyugati széllel. Európa délkeleti részében a nedves légtömegek következtében tegnap helyenként kisebb esőzések és havazások voltak. A Földközi-tenger és Közép-Európa térségében, valamint kontinensünk keleti övezetében kissé, vagy mérsékelten felhős és túlnyomóan száraz idő uralkodott. Vajdaságban ma reggel derült idő várható, Bánátban helyenként köd. Napközben kissé vagy mérsékleten felhős idő. Gyenge északnyugati szél. A reggeli hőmérséklet mínusz 3—0, a nappali hőmérséklet 5—8 fok között. Az ország kontinentális övezeteiben ma reggel helyenként ködös, a tengerparton viszont derült idő várható. Napközben kissé vagy mérsékelten felhős idő. Estefelé az északnyugati övezetekben átmeneti felhősödés lesz, de csapadék nélkül. A reggeli hőmérséklet mínusz 5—3 fok között, a tengerparton 9 fokig, a nappali hőmérséklet 4— 10 fok között, a tengerparton 13 fokig. Tegnap 13 órakor a hőmérséklet a következőképpen alakult: Palics 6, Zomborfi, Kikinda 0, Becse 5, Zrenjanin 5, Újvidék 6, Versec 5, Sremska Mitrovica 6, Belgrád 5, Zágráb 4, Ljubljana 1, Maribor 6, Eszék 6, Szarajevó 4, Banjaluka 4, Niš 5, Priština 4, Szkopje 4, Mosztár 10, Titograd 13, Pula 10, Rijeka 10, Zadar 11, Split 11, Dubrovnik 14, Budapest 5, Pécs 5, Szeged 7, Arad 1, Temesvár 1 1, Szófia 7, Graz 5 fok. Rádió ÚJVIDÉK I. URH Hírek: 9.00. 10.00. 11.00. 12.00. 12.57. 14.00. 15.00. 16.00. 17.00. 18.00. 19.00. 21.30 és 24.000 órakor 9ЛЗ Rádióiskola — Sta nam priča zesca. Dr. Skoti: Zivjeti upricos 9.30 Kálmán Imre gordonkáik 12.05 Magyar nóták 12.30 Színes dallamok 13.00 A zene szárnyán 13.30 Magyar népi muzsika 14.03 Rádióiskola (ism.) 14.30 Hirdetőműsor 15.30 Hétfőre választottuk 16.03 Időszerű témák 16.15 Pop-top 16.30 Zenedoboz — Koko Taylor műsora 17.05 Wagner: A nürnbergi mesterdallnokok — részlet az I. felvonásból 18.05 Ki hogyan látta: — hétfői sportműsor 18.30 Zenei albumunkból 19.30 Női a st ked velőknek Almási István énekel 20.00 Új könyv, új írás Dragoslav Mihajlovic Petrija koszorúja című könyvét mutatjuk be 20.20 Slágerparti 21.00 Estéről estére 22.00 Évszázadok zenéje 23.00 Új könyv, új írás (ism.) KÜLÖNMŰSOR KÖZÉPHULLÁMON 5.00—8.00 Tarka reggeli zenés műsor 23.00 Hírek 23.15 Hírszolgálat külföld számára angol és francia nyelven 23.45 Éjféli szerenád BELGRÁD 1. 400—6.50 Reggeli zenés műsor 6.50 Kiváncsiak műsora 9.02 A két fehér galambnál — dokumentumműsor 9.30 Otthon és család 10.03 Rádiósaké» 12.30 Gyermekműsor 16.15 Taál kockások — újdonságok a zene világából 38.15 Esti kívánságműsor 20.00 Este a rádió mellett 22.20 Jazzpanoráma 0.05—4.00 Éjszakai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 4.25 Jó reggelt — zenés műsor 9.00 A hét zeneműve 10.05 Nyitni’kék — Kisiskolások műsora 10.36 Schubert: V. szimfónia 31.04 Szatirikus dalok 11.39 Jósika Miklós: Emlékirat 12.30 Ki nyer ma? — játék és muzsika tíz percben 14.22 Népszerű operettel a lók 14.54 Édes anyanyelvünk 15.05 Kórus pódium 15.30 Zenélő Dominó 16.02 Szimfonikus indulók 17.10 Népdalgyűjtő úton Kodály Zoltán nyomában 18.01 Cherbourg-i esernyők — részletek Degrand filmzenéjéből 18.30 Esti magazin 19.20 B.ú.é.k. 1983. — Kratoarészínház 2. rész 20.30 Népdalest 22.30 Pertis Zsuzsa eserntoalózik seb. 23.30 Operaáriák 0.10 Pásztor László támodatásból SZABADKA 5.00—12.30 Az Újvidéki Rádió I. éez. műsora 12.30— 15.00 Hétfőn sport — köziben táncdalok 13.00 és 14.00 Hírek 15.00 Délutáni híradó — az Újvidéki és a Szabadkai Rádió közös műsora 15.30— 18.30 A Szabadkai Rádió szerbhorvát nyelvű műsora 18.30— 34.00 Az Újvidéki Rádió URH és ТГ. műsora HÁRMAS STÚDIÓ S CO—12.30 Szórakoztató zene 18.30— 24.00 Közvetítés az Aquarius , ДатеаВДЛАЛ MAGYAR SZÓ 1983. január 10., hétfő Tegnap az M-stúdióban megtartották az Akadémiai matinék első rendezvényét, amelyet az újvidéki Művészeti Akadémia rendezett az Újvidéki Rádió és Televízió támogatásával. A műsorban különböző tagozatok növendékei léptek fel. Haydn alkotásaiból Sasa Popovic, Sandra Stojanović, Szabó Sándor, Ana Markovic, Kemal Čekić és Kinka Rita adott elő. Felső képünkön Banka Lívia és Banka János színésznövendékek Haydn kortársának, Csokonai Vitéz Mihálynak a leveleiből olvasnak fel részleteket. Alsó képünkön a képzőművészeti tanszék negyedéves növendékei az M-stúdió előcsarnokában grafikáikat mutatták be. (IFJÚ Gábor felv.) DOHÁNYKIVITEL 32 MILLIÓ DOLLÁR ÉRTÉKBEN A niši Jugodovan, a szerbiai és kosovói dohánygyárak és dohánytermelők egyesülése, az idén 15 000 tonna dohányt fog termelni, 11 százalékkal többet mint tavaly. Ezenkívül 18,5 milliárd cigarettát készítenek, 3,4 százalékkal többet a tavalyinál. A számítások szerint az idén 6000 tonna dohányt és cigarettát fognak külföldre szállítani 32 millió dollár értékben. NÖVEKSZIK MAGYARORSZÁG VENDÉGFORGALMA Magyarországon tavaly lényegesen megnövekedett a nyugati turisták száma, akik 270 millió dollárt költöttek, 25 százalékkal többet, mint 1981-ben. A keleti országokból érkező turisták száma viszont 30 százalékkal csökkent, főleg Lengyelországból és Csehszlovákiából érkezett kevesebb turista. MEGDRÁGULT AZ AUTÓBUSZ VITELDÍJ DÉL-BÁNATBAN Dél-Bánátban a távolsági és a peremvárosi autóbuszok viteldíja tegnaptól 10 százalékkal megdrágult. A városi közlekedés díja 6 százalékkal növekedett. A viteldíjnövelésre a Szövetségi Végrehajtó Tanács 1982. december 30-i határozata alapján került sor. (D. T.) VÉRHAS VERSECEN Az utóbbi napokban tíz-egynéhányan betegedtek meg Versecen vérhasban. A Dr. Slavoljub Bakarovic Ideggyógyászati Klinikán, ahol egyébként mintegy 1000 beteget ápolnak, emiatt tegnaptól megtiltották a látogatást a klinikán, hogy megelőzzék az esetleges fertőzést. (D. T.) HUSZONÖTEZER LŐFEGYVERT KOBOZTAK EL Az elmúlt 10 évben, amióta az amerikai repülőtereken bevezették az utasok kötelező ellenőrzését, a rendőrség 25000 puskát és pisztolyt kobozott el, s több mint 10 000 embert letartóztatott. A repülőgéprablások száma ebben az időszakban évente 27-ről nyolcra csökkent. Ebben az időszakban egyetlen egy embernek sikerült pisztolyt csempésznie, egy repülőgépbe. Ezenkívül 151 embert fegyházbüntetésre ítéltek, mert repülőgépet akartak rabolni, öt repülőgéprablót megöltek, ketten a letartóztatás előtt öngyilkosságot követtek el, 27-et pszichiátriai ellenőrzésre utaltak. KEVESET EXPORTÁLT A VRŠACKI VINOGRADI A Vršački vinogradi tavaly 20 millió liter bort adott el. Ebből Jugoszlávia majd minden lakosának jutna egy-egy liter. A legtöbb verseci bort — 8 millió litert — a belgrádiak itták meg, ezután következnek a kragujevaciak és az újvidékiek. A verseciek külföldre mindössze 700 000 litert szállítottak. CSÖKKENNI FOG AZ AUTÓK IRÁNTI KERESLET AUSZTRÁLIÁBAN Az autók, valamint az üzemanyag árának emelkedése miatt, valamint azért, mert Ausztráliában nemrég bevezették az alkoresztet, és jócskán növelték a pénzbírságok összegét, az idén valószínűleg megcsappan az autók iránti kereslet. A jövő hónaptól kezdve, ha valaki rossz helyen parkol, az eddigi 10 helyett, 25 dollár pénzbírságot fizet. Ha az autóvezető nem tiszteli a gyalogosok előnyjogát, vagy nem visel biztonsági övet, 90 dollárt fizet. A gyorshajtásért a pénzbírság 1000 dollárt tesz ki. Az ittas vezetőt két évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetik. MEGÉRKEZETT A NAPELEMES AUTÓ SIDNEYBE Amint már hírül adtuk, Ausztrália nyugati partjáról Perth városból egy napenergiára működő autó indult el Sidney felé. Az ausztrál Larry Perkins és a dán Hans Tholstrup vezették felváltva. 19 nap, 21 és fél óra alatt értek el a sidneyi Operáig. Az út 4084 kilométer átlagsebességet ért el. A legnagyobb sebessége 116 kilométer volt óránként. Az utat tulajdonképpen egy hónapra tervezték, de mivel a napelemek több energiát szolgáltattak, az út még három hétig sem tartott. CSÖKKEN A LAKOSSÁG SZÁMA NYUGATNÉMETORSZÁGBAN Nyugat-Németországban 1982- ben 61 638 000 lakos élt, 30 000-rel kevesebb, mint 1981-ben. A statisztikai adatok szerint ennek oka a születési arányszám csökkenése, az idősebb emberek elhalálozása, és az, hogy sok vendégmunkás hazatér hazájába. Tavaly Németországban 625 000 szülést jegyeztek föl, csak 4000-rel többet, mint 1981-ben. Nyugat-Németországban tavaly 719 000 ember halt meg. KÉTSZER ANNYI KÁBÍTÓSZERT KOBOZTAK EL Nagy-Britanniában tavaly a vámtisztviselők kétszer annyi kábítószert koboztak el, mint 1981- ben, összesen 176, 34 kilót, amelynek piaci értéke 28 millió font. A kábítószer zöme heroin volt. FÉRJHEZ MENT AZ ÚJSZÍVES Cynthia Parker, akin öt évvel ezelőtt végeztek szívátültetést, a napokban férjhez ment Los Angelesben. Kijelentette, hogy Olaszországba utaznak férjével nászútra. VÍZÁLLÁS A DUNA árad. Bécsnél 410 ( + 18), Pozsonynál 394 (—48), Budapestnél 478 ( + 32), Bezdánnál 288 ( + 73), Gombosnál 290 ( + 44), Újvidéknél 255 ( + 19) cm. A víz hőmérséklete 3,8 fok. A DRÁVA apad. Donji Miholjacnál 125 (—11), Eszéknél 72 ( + 20) cm. A TISZA árad. Vásárosnaménynél —96 (—4), Szegednél 157 ( + 2), Zentánál 246 ( + 7), Becsénél 304 ( + 12), Titelnél 310 ( + 4) cm. A SZÁVA apad: Zágrábnál —90 (0), Sremska Mitrovicánál 484 (0) cm. ÚJVIDÉKEN MAFILM ARÉNA: Feszes bőr, hazai (16,18, 20), Az érzékek birodalma, japán (22) JADRAN: Arthur király kardja, angol (16, 18,30, 21) MŰVELŐDÉSI OTTHON: A nagyszájú tapsifüles, amerikai rajzfilm (16) Feszes bőr, hazai (19, 21) NÉPMOZI: Dick és Jenő bolondságai, amerikai (10 A véres strand, amerikai (16, 18, 20) DUNA: Megyünk tovább, hazai (19) BÁCSKA: A bosszúálló fogadalma, angol (17, 19) IFJÚSÁGI TRIBÜN: Pillangó, amerikai (18, 21) SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ — Nagyszínpad: G. Verdi: Otelló — opera (19). Dimitrij Damjanovnak (tenor), a ljubljanai Operaház magánénekesének vendégszereplésével. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: A Njegoš utca 4. szám alatti rendelő 20-tól reggel 6 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7) 20-tól reggel 7 óráig. SZABADKÁN MA FILM JADRAN: A négy jóbarát (FEST ’82), amerikai. Szereplők: Craig Wasson, Jodi Thelen, rendező: Arthur Penn (16, 18, 20) LIFKA: Jön a Nindzsa, amerikai. Szereplők: Franco Nero, Suzan George, rendező: Menahen Golan (16, 18, 20) ZVEZDA: Gyere hozzám, egy lánynál lakom, francia. Szereplők: Michel Blaine, Bernard Girandeau, rendező: Patrice Leconte (15.30, 17.30, 20). MUNKÁS: A tokiói lady Chatterlay, japán. Szereplők: Izumi Shima, Kayo Matsuo, rendező: Katsuhiko Fuji (15.30, 17.30, 19.30, 21) MATINÉ: A tokiói lady Chatterlay, japán (10) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, este 8-tól reggel 6 óráig. Gyógyszertár: A zsinagóga melletti épületben (Októberi forradalom tér 4.). JELENTÉS AZ ÚTVISZONYOKRÓL A Jugoszláv Motoros Szövetség jelentése szerint több hónapi megszakítás után, amely javítási munkálatok miatt következett be, ismét átadták a forgalomnak a Donji Milanovac—tekijai utat, amely igen fontos a Belgrád és a román országhatár közötti forgalom lebonyolítása szempontjából. Felkérik a gépkocsivezetőket, tartsák tiszteletben a jelzéseket, mert az úton tovább folynak a javítási munkálatok. Likában még mindig tilos a közlekedés a pótkocsis teherautók számára, a többi jármű számára pedig kötelező a téli felszerelés. A pótkocsis teherautók a Savnik és Zabljak, a Prijenokje és Sjenica közötti úton, a Pljevlje és a Kopaonik körzetében, valamint Bosznia-Hercegovinában csak téli felszereléssel közlekedhetnek. A rožalj—kulaneci úton a hótorlaszok miatt, még mindig szünetel a közlekedés. SOK ANGOL KÖNYVET ADNAK KI INDIÁBAN India a világon a harmadik ország az Egyesült Államok és Anglia után, amely a legtöbb angol nyelvű könyvet add ki, évente átlag 9000 címszót, aznin következnek a tamil nyelvű könyvek, amelyekből évente 7000 címszót adnak ki. I HÁNY tüzeset volt TAVALY? Jugoszláviában tavaly kilenc hónap alatt 8712 esetben ütött ki tűz, 3791 a társadalmi, a többi pedig a magánszektorban. A halálos áldozatok száma 77. 303-an pedig megsérültek. Az anyagi kár 2,727 milliárd dinár.