Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-19 / 17. szám
^ ajrC | SZERKESZTI 'l jgmapsug&r [ás»] NAGY MARGIT A cirkusz Megjött a városba a cirkusz, a gyönyörű piros kupola, a káprázatos kristálypalota. Felvettem a legjobb rövid nadrágomat (a szomszédok nagyobbik fiától örököltem) és meg sem álltam a cirkuszig, az álomszép cirkuszig. Még sohasem voltam bent a cirkuszban, de kívülről is csodálatos. Azt mondják, ponyva, de nem is az, sátor, olyan, amelyben az öregapám is lakott, a sátoros vándorcigány. A különbség csak annyi, hogy ez kerek és nagy. Vetem is már a cigánykereket a gyerekek mulattatására, szamárfület mutatok félkézzel és az utánam hadonászó vattacukorárusnak és a vattacukrot a sarkon túl harapom, tépem, ráragad az orromra, arcomra. Addig a húgom is odaér és nevet: „Télapó, megjött télapó, fehér a szakálla, piros a csizmája, hol a csizmád, rajkó, elvitte a szajkó!” „Fogod be a kertpelődet, vászoncseléd, takarodj!” —de már kapkod a vattacukrom után, kitépi a kezemből. Ilyen a fehérnép, mondogatja apám is, a vén pecás. Az apám, ha jól beszív, leginkább engem szid, menekülnék előle, de az új lakásban még csak el se lehet bújni, hová is bújnék, alig van bútor, az ágy is matrac, csak a fürdőszoba, az a fehér csoda, ott a legtöbb bútor. Az anyám, a százkilós, büszke is a fürdőszobájára, konyhájára és a nappalijára. „Ez mind az enyém, ezt nekem köszönhetitek, koszosok.” A nagyszerű szállodától, ahol takarítónő, attól kapta ajándékba a lakást, csak lakbért kellene fizetni — hopp! A lakbéresnek nem nyitunk ajtót. Az apám nem dolgozik, ő csak szívbeteg, de főleg szeszbeteg, haha!,Kint guggol egész nap a barán, és fogja a bot végét és az ujjnyi nagy halakat. Megjött a cirkusz, a káplányi mese, állítólag óriási óriáskígyó, oroszlánszívű oroszlán és elefántagyarú elefánt is van benne. Állítólag egy nő és felmászik a magasba, a szájába vesz egy vasat és forog, forog, mégsem szédül el. Kértem pénzt anyámtól — „ne röhögtess, rajkó, kenyeret is a szomszédból kérünk kölcsön.” Kértem pénzt apámtól és elővette a nadrágszíjat, azzal akart vigasztalni. A cirkuszban szebb zene bőg, mint a Hotelben, ott is szoktunk hallgatózni az ajtóban, amíg el nem zavarnak. De egyszer, egy este átmászom a kerítését és beszököm az igazgató kocsijába és megkérem, vegyen fel cirkuszistának. Az iskolában a legjobb kötélmászó vagyok, bukfenc előre, hátra megy mint a karikacsapás, tornából vagyok a legjobb tanuló, a többiről nem is érdemes szólni. A többi unalmas nyögészet, az úri gyerekek meg kerülnek, „cigász”, mondják, és igaz is, cigánygyerek vagyok, hát aztán? De egyszer, ha majd cirkuszista leszek és a porondon vetek cigánykereket és fejjel lefelé sétálok a cirkusz tetején, mint egylégy, ezt próbálja utánam csinálni valaki! Minden szem feszülten figyeli lépéseimet, a dob pereg, és ha lesétáltam, csak engem tapsolnak majd. Akkor ingyen körhintázok, ingyen lovagolok, ingyen kapok vattacukrot és — jól van — adok annak a szemtelen húgomnak is, a kék szemű, szőke hajú cigánylánynak, akire apám, amikor beszeszel, rámordul: „Honnan az isten csodájából vagy te szőke, nézd a bátyád, ő az igazi cigó” — és ez a legnagyobb dicséret, ilyen lesz akkor, ha majd megtapsolnak a cirkuszban. Éjszaka van Éjszaka van, nagy sötét éj, A csillagok alszanak. A percek, órák hangtalanul El-elsiklanak. Most kel fel a holdnak Fényes koronája, S a sötét éjszakának Megtörik varázsa. Minden csendes, csak a bagolynak НаШк huhogása, S egy megkonduló harangnak Távoli zúgása. VENCEL VALENTINA VI. a, Október 2. iskola, Zrenjanin Az én hóemberem. CSONTOS Tünde, VI/1, Kula, Petőfi brigád iskola Madáretető: REBEKA Magdolna, VI/1, Kula, Petőfi brigád iskola Tanára: DÁNIEL Klára Ijesztő morgás Egy forró nyári napon megbeszéltük a barátnőmmel, aki rokonom is, hogy eljön hozzánk, és ott tött egypár napot. Hamarosan meg is érkezett Szilvia egy nagy táska holmival. Alig vártuk az estét, hogy összejöjjünk a barátokkal. Amikor a kakukkos óra elkakukkolta a hét órát, kisiettünk az utcára, öt percen belül már mindenki ott volt a házunk előtt. — Mit csináljunk? — tette fel valaki a kérdést. — Játsszunk bújócskát! — hangzott a válasz. A hunyó egy barátnőm, Nóra lett. Megkezdődött a játék. Szilviával berohantunk a kukoricásba. Mivel sötét volt már, nemigen mertünk beljebb menni. Gabi a villanykaróhoz lapult, Robi a diófára mászott fel, Ildikót pedig elvesztettük szem elől. Még be sem fejezte Nóra a számolást, amikor morgást hallottunk a hátunk mögött. Mindketten sivalkodva rohantunk ki a kukoricásból. A többiek is előjöttek, mivel nem tudták elképzelni, mi bajunk történt. Hirtelen nem tudtunk semmit mondani a rémületről, csak annyit, hogy mindenki menjen haza, mert ennek a „morgásnak” nem lesz jó vége. Szét is ment a társaság, de még az ágyban is reszketett a lábunk. Másnap gondolkodtunk, hogy ki vagy mi lehetett, de nem tudtuk megállapítani. Gyanakodtunk a barátnőnkre, Ildikóra is, hogy ő akart bennünket megijeszteni. S valóban ő volt, egy pár nap múlva elárulta magát: — Csak azt sajnálom, hogy annyira megijedtetek, hogy hazaszaladtatok, s így nem játszhattunk tovább ... LATINCSITY Kornélia, 7. d, Bácsföldvár, Svetozar Markovic iskola Nemo kapitány (Könyvismertetés) A könyvet Verne Gyula írta, a címe ...Nemo kapitány”. A főszereplő Nemo kapitány okos és erős ember volt. Az életét egy tengeralattjáróban töltötte, melynek neve „NAUTILUS" volt. Verne leírja, hogy egy utazás alkalmával elsüllyedt egy hajó, majd utána még számtalan. Ekkor expedíciót indítottak, hogy kiderítsék, mi az, ami a hajókat elsüllyeszti. A hajón volt egy professzor is a szolgájával és a szigonyos. A kapitány pénzt ígért annak, aki először meglátja a tengeri szörnyet (így nevezték). Senki sem aludt. Mindenki kimeresztett szemekkel bámulta a tenger sima tükrét. Ekkor a szigonyos meglátott valami fényeset a víz tetején. Arra irányították a hajót. Nemsokára odaértek. A szigonyos elhajította a szigonyát. A dobás után tompa ütés hallatszott, és a szigony visszapattant egy állat testéről. Mindenki csodálkozott. Ekkor a kapitány a hajó elején levő ágyúhoz lépett. Töltsétek meg — szólt. Megcélozta az állatot és lőtt... Akit érdekel, hogy mi történt ezután, olvassa el a könyvet. KATNIC Ervin, 8. b, Petőfi Sándor iskola Becse Gyereklány a Petőfi brigádban Beszélgetés egy csantavéri nőharcossal (Riport) A szél zúgva végigrohan az utcákon. Háborús időket ébreszt bennünk és Joszkin Máriában, a hősben, akit ma már bajtársain kívül mindenki Majoros Máriának ismer. Mert a háború befejeztével férjhez ment harcostársához, Majoros Péterhez. Két fia és három unokája született. Mária nénit meghívtuk az iskolába, hogy elbeszélgessünk vele életének arról a szakaszáról, amelyet a Petőfi-brigádban töltött. Ő volt az egyedüli nő a 197 csantavéri harcos között, aki elindult a háborúba. Első kérdésünk tehát az volt, hogy mi volt az oka annak, hogy ilyen fiatalon, mindössze 16 évesen elinduljon a harcba akkor, amikor szülőfaluja már felszabadult. — 1941. április 13-án a fasiszták megszállták Csantavért — kezdte a beszélgetést Mária néni. — Édesapám volt az első áldozat, akit kivégeztek a megszállók. Én akkor 13 éves voltam. Megfogadtam: bosszút állok apám haláláért. Siralmas életünk volt. Minden betevő falatért duplán kellett megdolgozni. Elhatároztam, hogy beállok a Petőfi-bk— Mikor indultak el Csantavérről? — 1944. november 27-én. Hideg, csípős szél söpörte végig az utcákat. Korai zúzmara jelezte az erős telet. Egy szál ruhában, félcipőben indultam a háborúba. — Mária néni hogyan vette ki részét a harcból? Milyen feladatokat kapott és melyik ütközet volt a legnehezebb? — ostromoltuk kérdéseinkkel. — Legtöbb alkalommal ápolónő voltam, de több csatában részt vettem, amikor bajtársaimmal együtt elszántan ritkítottuk az ellenség sorait. A legnehezebb mégis a balmáni csata volt. A németek körülkerítettek bennünket, és egyre szűkítették a kürt. — Élet vagy halál! — volt a jelszó. Sikerült kitörnünk a már szinte acéllá erősödő gyűrűből. Futva vonultunk vissza 80 km-t, 1—2 perces szünetekkel közben. Már minden reményünk elveszett, amikor megpillantottuk a bolgár és a szovjet repülőgépeket. — Megmenekültünk! — súgta valami belső hang. Igen, megmenekültünk. A szovjet és a bolgár repülőgépek lebombázták a hidat, de így is sok elvtársunk a Drávában lelte halálát — emlékezik Mária néni. Persze, a sok borzalom közepette néhanéha akadt egy-egy boldogabb órácska is, amikor kipihenhették magukat a harcosok. — Már nagyon sok alkalommal hallottuk nagyapáinktól vagy idősebb emberektől, hogy a partizánok különleges jelszavakat használtak, amelyeket soha nem tudott kitalálni az ellenség. Megemlítene-e néhányat ezek közül? — kértük Mária nénit. — Egy jelszó nálunk, a Petőfi-brigádban általában egy hétig tartott. Többek között ilyen jelszavakat is használtunk, hogy: csillag, cipő, madár stb. A 16 éves lány 5 hónapig harcolt a Petőfi brigádban. 1945. április 15-én tért haza Csantavérre. Ma a 197 harcos közül 52 van életben. Azóta 57 év telt el. Mária néni szeretettel gondol vissza minden bajtársára. Szívesen emlékezik vissza ezekre a háborúban eltöltött hónapokra. Szívesen, de szomorúan. HERNYÁK Ildikó, 8.b. Néphősök iskola, Csantavér gádba. Hernyák Ildikó — Hát akkor szia! Majd még találkozunk! — intettem Sárinak, és sietősre vettem lépteimet. A város szívében jártam. Nyüzsögtek az emberek. Ünnepek előtt az üzletekben és az utcákon mindig is rengetegen vannak. Én is, mint mindenki, elszántan utat törtem magamnak a tömegben. A mozgó megjegyzésekre nem vetettem nagyobb gondot, inkább azon töprengtem, mit vehetnék kishúgomnak Télapó-ajándék gyanánt. Semmi elfogadható sem jutott eszembe. Szokott vásárlási helyemre, a nagyáruházba mentem. Céltalanul bolyongtam a kis polcutcák között. Tanácstalanul néztem körül, majd odaléptem egy kék köpenyes elárusítónőhöz, aki a játékosztályon a pulthoz támaszkodva újságot olvasott. — Tessék mondani, mit vehetnék egy kétéves kislánynak újévre. Nem tudna tanácsot adni? A nő először unottan hátranézett, majd — mivel nem erősködtem kézzel-lábbal, hogy rám figyeljen — visszabújt az újsága mögé, és belemerült az olvasásba. — Legyen szíves ... kérem .. mit vehetnék ... — kezdtem újra reménytelenül. A hölgy viszont, ahelyett, hogy rám vetette volna azt a két szép műszempillás szemét, inkább ... — Mani! A Jóska keresett telefonon? .. Na és? Készen van?... hát az a kockás ingje!... Jaj, istenem! Hát mire figyelsz te oda? Türelmesen megvártam, míg befejezi, majd újra rákezdtem volna mondókámra, amikor flegmán végigfésült tekintetével, egy pulttal arrább ült, és újra olvasni kezdett. De azért már én sem hagytam magam. Utána mentem, és idegesen elkiáltottam magam: — Kézit csókolom! Nem tudna ajánlani valamit újévre egy kétéves kislánynak?! — mondtam nagy hangerővel, tagolva a szavakat, hogy végre jól megértse, mi a szándékom. A kék köpenyes még most sem nézett föl, csak amikor már befejeztem mondókámat. — Hogy milyen türelmetlen ez a mai fiatalság! — méltatlankodott. SZEMERÉDY Virág, 7. c, Szabadka, J. J. Zmaj iskola mm 'pa'ui/a/nif Mint értesültem róla, nem mindannyiatokra köszöntött rá 15-én a téli szünidő, a szabadkaiak számára például egy héttel később kezdődik a víg élet. Írással egyelőre el vagyok látva bőven, úgyhogy emiatt ne aggódjatok, s türelemmel várom az újabb küldeményeket, majd ha ismét az iskolapadban lesztek. Addig is élvezzétek az aranyszabadságot, legyetek sokat a friss levegőn, korizzatok, sportoljatok, olvassatok. . . Ha hó nincs is, van számos más nagyszerű lehetőség a tartalmas időtöltésre. És nemcsak a hegyvidéken, hanem — biztos vagyok benne a lakóhelyetek környékén is, csak meg kell találni őket. Élményeiteket aztán vessétek papírra, s küldjétek el a Napsugárnak. Levél a következőktől érkezett a héten: bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIC iskola: Kiss Erzsébet, Fejős Dóra, Kovács Lajos és Fekete Aranka. Kikindai MONAPI JADE iskola: Kozma Ibolya, Bálint Szilvia, Fehér Edit, Bába Mária, Föllő Hargita, Kanalas Hajnalka, Szőlösi Gizella, Détári Melitta, Raffa Attila, Szarvak Ilona, Kocsis Teréz, Almási Edita, Belbákov Elvira, Kozma Ibolya és Mezei Ildikó. Kulai PETŐFI BRIGÁD iskola: Pajor Zoltán, Gyinity Lenke, Zsihlavszki Zs., Szabó Izabella, Radvány Ági, Pusztai Izabella, Fógel Erika, Kiss József, Baranyi Szilvia, Gyarmati Sándor, Nagy Melinda, Kovács Dóra, Jung Ferenc és Horvát Ilona. Zenta: EMLÉKISKOLA: Horvát Éva és Szeles Éva. Valamennyieteknek még egyszer boldog, vidám szünidőt kívánok, sok szeretettel ZSUZSA MIAU! Két állatkedvelő beszélget. — Hallottam, hogy van egy macskád, amelyik ki tudja mondani a nevét. Igaz? — Igaz. — Na és mi a neve? — Miau — feleli a másik. Beküldte: MOLNÁR Melida Moša Pijade iskola. Kikinda