Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)

1983-01-20 / 18. szám

" BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ " 1983. január 20., csütörtök Másul a letétről szóló rendelet Az SZVT jelentést készít az eddigi alkalmazás hatékonyságáról A letétről szóló rendelet, amit az SZVT tavaly október 14-én fo­gadott el, minden bizonnyal módo­sulni­­ fog, és alkalmazását is ha­táridőhöz kötik. A Szövetségi Vég­rehajtó Tanács legkésőbb január végéig a JSZSZK Képviselőháza elé terjeszti jelentését azoknak az intézkedéseknek a hatékonyságá­ról, amelyeket tavaly októberben az úgynevezett intézkedéscsomag keretében hozott meg. Ekkor már ismerni fogjuk, milyen eredmény­nyel járt a letétről szóló rendelet alkalmazása, amit azzal a céllal hoztak meg, hogy csökkenjen a dinár és a deviza­­kivitele az or­szágból. A fentieket a JSZSZK Képviselőháza Köztársaságok és Tartományok Tanácsa törvényal­kotó bizottságának tegnapi ülésén jelentette ki Milovar­ BLZANCIC, a Szövetségi Igazságszolgáltatási Bizottság elnökhelyettese. A bizottság tagjai megvitatták a Jugoszláv Alkotmánybíróság leve­lét is, amelyben az áll, hogy meg kell határozni a letétről szóló ren­delet alkalmazásának határidejét. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a rendelet összhangban áll a dev­izaügykezelést szabályozó tör­vénnyel, ezért nincs szükség az alkotmányosság kivizsgálásának el­indítására. A törvény ugyanis ki­mondja, hogy amikor nagyobb rendellenességek jelentkeznek az egységes devizapolitika és az or­szág egységes fizetési mérlegtervé­nek megvalósításában, akkor a le­téthez hasonló intézkedésekkel igyekeznek rendezni a helyzetet. Az alkotmánybíróság csupán azt szorgalmazza, hogy az ilyen és hasonló rendelkezések tartamát korlátozni kell, amit szükségessé tesz az ideiglenes intézkedések meghozatalát szabályozó törvény is. Ma még nem tudni, hogy milyen változások következnek be a letét­ről szóló törvényben, de kétségte­len, hogy lényeges változások nem lesznek. A tegnapi vitából azon­ban megállapítható, hogy a letét­ről tervezett vita több szempont­ból is nagyon érdekes lesz. Amel­lett ugyanis, hogy teljes egészé­ben támogatták az Alkotmánybí­róság értékelését, hogy a rendelet összhangban van az alkotmány­nyal, a bizottság tagjai számtalan olyan problémát is felvetettek, amelyekre minél előbb megoldást kellene találni. A Köztársaságok és Tartomá­nyok Tanácsának titkára, Zoran MIŠKOVIC megállapította, hogy a rendelettel kimondják a kötelező letétfizetést, amikor dinárt akar­nak kivinni az országból. A Jugo­szláv Nemzeti Bank határozata ér­telmében azonban a külföldre uta­zó polgáraink az első kiutazás al­kalmával 1500 dinárt vihetnek ma­gukkal, majd minden következő kiutazáskor 200—200 dinárt. Az első kiutazáskor a letétről szóló rendelet értelmében 5000 dinár letétet fizetnek, majd minden kö­vetkező kiutazáskor 2000 dinárral többet, mint előző alkalommal. Más szóval, ez azt jelenti, hogy csökken a dinárkivitelt biztosító jog, a letét pedig növekszik, már­pedig ez nem mondható logikus­nak, legalábbis jogi értelemben. (Tanjug) KRAGUJEVAC A Zastava Művek termelési mérlege Tavaly a Zastava Művek össze­sen 155 743 gépkocsit, ezenkívül 5701 teherautót és 5000 kézbesítő járművet gyártott. A tehergépko­csik és árukihordó kocsik terme­lési tervét nagyrészt sikerült meg­valósítani, de a gépkocsigyártás a tervezett szint alatt maradt, mivel az évi tervet csak 67 százalékban sikerült teljesíteni. A termelésben az alapprogram okozott legtöbb gondot: csak 62 százalékban telje­sítették a tervet. Legtöbb Zastava 101-es típusú gépkocsit gyártottak — 56 648 da­rabot —, Zastava 750-esből pedig 37 898 darabot gyártottak. A Szov­jetunió, Lengyelország és az olasz­­országi Fiat gépkocsigyárral kiala­kított nemzetközi ipari együttmű­ködés keretében 29 487 gépkocsit gyártottak, vagyis 2 százalékkal túlteljesítették a tervet. (Tanjug) Indokolatlan a különböző mérce Jugoszlávia Alkotmánybírósága a munkaszervezet­ lakáskiutalásról A lakások odaítélésekor a szol­gálati idő pontértékének eltérő meghatározása — attól függően hogy a lakást odaítélő munkaszer­vezetben valósították-e meg vagy valamilyen másik szervezetben — a jelek szerint nincs összhangban az alkotmányos rendelkezésekkel. A Jugoszláv Alkotmánybíróság teg­napi ülésén megállapította, hogy­­amik­or az „új” munkások szolgá­lati idejét kevesebbre értékelik, tu­lajdonképpen indokolatlanul hátrá­nyosan megkülönböztetik őket, hi­szen már fizették a lakásépítési já­rulékot másik munkaszervezetben is. Ezzel nemcsak az egyik alap­vető jogukat — lakáshoz való jo­gukat — teszik kérdésessé, hanem legalizálják a csoportitulajdonosi magatartást, vagy ahogyan kiemel­ték, a társadalmi tulajdont átvál­toztatják csoporttulajdonná. A tizenegy bíró közül kilenc fi­gyelmeztetett arra, hogy a mun­kások, attól függetlenül, hogy hol vannak munkaviszonyban, hozzá­járulnak társadalmunk fejlesztésé­hez, ezért nehezen lehet elfogad­ni­­az „állandó” és az „új” mun­kások jogegyenlőtlenségét szolgá­lati idejük értékelésekor. Ha már mindannyian hozzájárultak a tár­sadalmi termék megvalósításához, akkor egyszerűen képtelenség, hogy valakit megkárosítsanak lakásjogá­nak érvényesítésekor, csupán azért, mert az egyik munkaszer­vezetből másik munkaszervezetbe távozott. Az ilyen gyakorlat alkotmányos­ságának megvitatása igen jelentős lépés annak a vitás kérdésnek a megoldásában, ami már évek óta tart, s ami a köztársasági és tar­tományi alkotmánybíróságokat is megosztotta. Négy alkotmánybíró­ság azt hangsúlyozza, hogy azonos módon értékeljék a szolgálati időt a lakásra várók listájának kiala­kításakor, ugyanakkor másik négy alkotmánybíróság azt állítja, hogy a munkaszervezetek különböző­képpen is pontozhatják a szolgála­ti időt. A Jugoszláv Alkotmány­bíróság tegnapi ülése után min­den bizonnyal az az állásfoglalás került előtérbe, ami 1978-ig volt érvényes — minden szolgálati év­re, tekintet nélkül arra, hogy me­lyik munkaszervezetben valósítot­ták meg, azonos pontszámot kell adni. (Tanjug) Belgrádi exporttervek Az ötven legnagyobb belgrádi kivitelre termelő munkaszervezet­nek az idén legalább 430 millió dollár értékben kell árut exportál­nia a konvertibilis piacra, ami a tavalyi évhez viszonyítva 55 szá­zalékos növekedés. Már ez az adat is, kiragadva a teljes kiviteli terv­ből, aminek első változatát a na­pokban vitatták meg a városi fó­rumok — dicséretet érdemel. Per­sze, ha figyelembe vesszük a többi tervmutatót is, akkor lényegében kiderül, hogy nagyon nagy hiá­nyosságai vannak a tervnek, ezért az egybehangolás során elkerülhe­tetlenül gyökeres módosításokra szorul. Ezt bizonyítja már az az adat is, hogy rendkívül nagy, mintegy 344 millió dollár értékű behozatalt terveznek. Ez gyakorlatilag azt je­lenti, hogy a legfejlettebb orszá­gokkal pozitív árucsere-forgalmat terveznek, vagyis csupán 86 millió dolláros tiszta devizabevételt. Az ambiciózusan tervezett kivitel en­nek az adatnak a tükrében már jóval kevésbé tűnik ambiciózus­nak. (Tanjug) Illúzió az árak szabad alakulása A Szövetségi Árügyi Közösség Tanácsa elfogadta az idei társadalmi megállapodás tervezetét A Szövetségi Árügyi Közösség Tanácsa tegnap elfogadta az ár­politika idei érvényesítéséről szóló társadalmi megállapodás terveze­tét. A tervezet, amelyet a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács határo­zott meg, a jövő hét folyamán a záróegyeztetés folyamatába kerül, a hónap végéig az idei határozat­tal összhangban előkészítik aláírá­ Milan MILIĆEVIČNEK, az ár­ügyi közösség megbízott elnöké­nek véleménye szerint az árakról szóló társadalmi megállapodás je­lentősége abban van, hogy részle­tesebben kidolgozza a határozat és az­­inflációellenes program tétele­it. A korábbi években hozott ha­sonló dokumentumoktól eltérően az ideit az SZVT-n, a köztársa­sági és tartományi végrehajtó ta­nácsokon és a megfelelő árügyi közösségeken kívül az országos, a köztársasági és tartományi gazda­sági kamarák is aláírják. A megállapodástervezetben töb­bek között az áll, hogy intézke­déseket tesznek az árak befagyasz­tásának fokozatos feloldása érde­kében, méghozzá az árellenőrzés egyéb formáinak alkalmazásával Dim­itrije Tasic, az SZVT tagja azonban figyelmeztetett arra, illú­zió lenne azt várni, hogy az idén bármely termék vagy szolgáltatás esetében alkalmazható lenne a szabad áralakulás. Csupán az ár­ellenőrzés rendszerének módosítá­sa jöhet számításba egyes termé­kek és szolgáltatások esetében. A vitában olyan értékelések is elhangzottak, hogy a kommunális szolgáltatásokat, többek között a lakbéreket is, az év folyamán va­lószínűleg visszahelyezik a közsé­gek hatáskörébe. Ez azonban ak­tívabb szociálpolitikát követel meg, hogy a kiskeresetűek könnyebben elviseljék a gazdasági lakbér ter­hét. (Tanjug) Nem csökken az áramfogyasztás Súlyos ellátási gondok Macedóniában Az évszakhoz képest rendkívül meleg időjárás nem csökkentette az áramfogyasztást. Ellenkezőleg a napi fogyasztás továbbra is eléri a 190 millió kilowattórát. Hogy a helyzet csöppet sem könnyű, bi­zonyítja az az adat is, hogy a fogyasztókat naponta még min­dig legalább 115 millió kilowatt­óra árammal rövidítik meg. El­érkeztünk továbbá annak a köte­lezettségnek a teljesítéséhez is, amikor a szomszédoknak vissza kell adni a kölcsönt. Március vé­géig ugyanis még mintegy 650 mil­lió kilowattóra tartozásunkat kell kiegyenlíteni. Ellenkező esetben a tavaly felhasznált árammennyi­séget ki kell fizetni. A folyók sem áradnak úgy, mint a múlt hetek­ben, ezért a vízi erőművek, kivé­ve a vaskapui erőművet, illetve néhány duzzasztót használó erő­művet, már készleteink rovására dolgoznak — jelentette ki Milojko NEŠANOVIC mérnök, a JUGEL fődiszpécsere. Folyóink közül tehát csak a Duna biztosíthat elegendő víz­­mennyiséget (és áramot), ami le­hetővé teszi, hogy a vaskapui erő­mű megszakítás nélkül dolgozzon Ez azonban nem pótolhatja a többi vízi erőmű áramtermelésében mu­tatkozó kiesést. A vízi erőművek egyébként a megszokott százmillió helyett mostanában mindössze 75 millió kilowattóra áramot termel­nek naponta. Termelésük növelése elsősorban attól függ, hogy esik-e mostanában eső vagy sem. Ha el­maradnak az esők, akkor nagyon súlyossá válik az elektroenergeti­­kai helyzet. Jelenleg Macedóniá­ban a legsúlyosabb a helyzet, ahol a fogyasztók minden második nap hét-hét órát áram nélkül marad­nak. Amíg más köztársaságokban volt felesleg, addig kiadós segítsé­get nyújtottak Macedóniának. Egy­re rosszabb a helyzet. Újabban Crna Gora is jelentős áramhiány­­nyal küzd. A meteorológusok ugyan esőt jósolnak, de a gyűjtőtavakban, mi­vel egyre alacsonyabb a folyók vízállása, legalább 200 millió ki­lowattóra hiányzik a tervhez vi­szonyítva. Valóban kiadós esőzés­re van szükség, hogy a gyűjtőta­vak megtelhessenek, mert mosta­nában nagyon gyorsan ürülnek. Is­mét csak a hőerőművekre és egyet­len nukleáris erőművünkre ma­radt a feladat, hogy biztosítsák az áramfogyasztás nagyobbik ré­szét, melyet a kőolajfűtésű erőmű­vek csak félgőzzel dolgoznak. Kedvező körülmény, hogy a bá­nyászok továbbra sem csökkentik munkalendületüket, s így van ele­gendő szén. Az erőművek és a vezetékhálózat üzemképessége ed­dig kielégítő. Az emberek sem vallottak szégyent. A legnagyobb gondot mégis a megkezdett erőmű­vek építésének befejezése okozza. Mindent egybevetve nincs és nem is számíthatunk nagyobb változá­sokra az elmúlt hónapokhoz vi­szonyítva. Továbbra is feszült az energetikai helyzet, ezért még időszerűbbé válik a takarékosság és a fogyasztás ésszerűsítése. (Tanjug) KONGRESSZUS SZELLEMÉBEN Akció a lakások vissza­szolgáltatására Konjicban A szakszervezeti kongresszusok felhívása alapján Konjicban is megkezdték a Van házad — add vissza a lakást elnevezésű akciót. Az akciót a községi szakszervezeti tanács kezdeményezte, de megva­lósításába bekapcsolódott minden társadalmi-politikai szervezet és a községi képviselő-testület is. A képviselő-testület küldöttei hama­rosan külön határozatot hoznak a lakások ésszerűbb használatáról. Enélkül is ismeretes azonban, hogy milyen alapvető állásfoglalásokat és elveket kell figyelembe venni annak megítélésekor, hogy mi te­kinthető társadalmilag elfogadha­tó megoldásnak ebben a rendkívül fontos kérdésben. A községi gazdasági bizottság­ban már az első felméréskor meg­állapították, hogy legalább hatvan személy esetében kell alkalmazni a társadalmi lakások visszaszármaz­tatását kimondó törvényes rendel­kezéseket. Az első becslések sze­rint a közeljövőben legalább még­­egyszer ennyi lakást lehet a lakás­nélküliek rendelkezésére bocsáta­ni. A végső szám megközelítené a 150 lakást. Jelenleg ebben a köz­ségben körülbelül ennyi családnak nincs megoldva a lakásproblémá­ja. Konjicban mindent kiterveztek annak megakadályozására, hogy „a soklakásos polgárok” ne­­játsz­hassák ki az akciót. Mindegyikük számára január végét jelölték meg végső határidőnek, amikor még önkéntesen lemondhatnak arról, amihez nincs is joguk, majd ezt követően, összhangban azzal a kö­telezettséggel, amit már magukra vállaltak, a társultmunka-szerve­­zetek, a helyi közösségek, az ille­tékes községi közigazgatási szer­vek és a bíróság lép színre. Való­színűleg ekkor már végzéseket is kézbesíthetnek, hogy kötelezően vissza kell szolgáltatni a társada­lomnak a lakásokat. (Tanjug) Szemfüles helyi közösségek Szkopjéban az étolajra és mo­sóporra szóló jegyek elosztását olyan jelenségek kísérik, amelyek enyhén szólva idegesítik a ma­cedón főváros polgárait. Egyes helyi közösségek ugyanis ahhoz a feltételhez kötötték a jegyek ki­osztását, hogy a polgárok kü­lönféle illetékeket fizessenek mindenféle kötelezettségek cí­mén, mint például a DNSZSZ tagsági díja, a jegyek nyomtatá­si költségének megtérítése vagy a helyi közösségek folyó költségei­re szolgáló különféle járulékok címén. A polgároknak például 50 párát, illetve 1 dinárt kellett fizetniük minden egyes jegyért. A Macedón DNSZSZ városi választmányának ülésén szabály­­ellenesnek és jogtalannak minő­sítették ezt a jelenséget, és az olyan helyi közösségek ellen, amelyek jogot formáltak maguk­nak arra, hogy ilyen módon jus­sanak pénzeszközökhöz, szigorú intézkedéseket foganatosítanak, a polgároknak pedig visszaadják a pénzüket. Lehetőség van arra is, hogy a helyi közösségekkel meg­állapodva ezeket az eszközöket egyéb célokra fordítsák. (Tanjug) VAJDASÁG A fűtőolaj-ellátás Ütemterve január 25-éig Az újvidéki Naftagas­promet kiske­reskedelmi alapszervezete a következő fűtőolaj-mennyiség leszállítását irá­nyozza elő tartományunk helységeibe a következő egyhetes időszakban: Ma 36 000 liter fűtőolaj érkezik Zre­­njaninba. 16 000 literes fűtőolaj-szállít­mányt kap Pancsova, valamint 15 000 litert Hódság. Egyenként 8000 liter fű­tőolaj-szállítmány kerül eladásra a kö­vetkező helységekben: Zentán az Adai úti, Kanizsán a Horgosi úti, Szentta­máson az Újvidéki úti benzinkúton ezenkívül Adán, Horgoson, Futakon Ver­bászon a Petar Seguljev utcában levő töltőállomáson, továbbá Sztapá­­ron és Kljajicevón. Holnap, 21-én 24 000 liter fűtőolaj kerül eladásra Zrenjaninban. 16 000 liter érkezik ezen a napon Papcsovára, to­vábbá 15 000-15 000 liter Sídre és Indji­­ján a II. számú benzinkútra. 8000-8000 liter fűtőolaj lesz Kisbajmokon. Sza­badkán a Puskin téri, Apatinban a Lenin utcai töltőállomáson, Gomboson, Kulán, Zomborban a P. Vojevic kör­úti, Mitrovicán az iparövezeti benzin­kúton, valamint Gajdobrán. Szombaton, 22-én 36 000 liter fűtő­olaj lesz Zrenjaninban, 16 éop liter Pancsován, valamint 15 000 liter Pa­lánkon. 8000-8000 literes fűtőolaj-szál­lítmány érkezik Palicsra, Sándorba, Topolyára, Cservenkára, Kanizsán a­­Jugoszláv Néphadsereg utcában levő töltőállomásra. Verbászon a Lola Hibáia utcába, Zomborban az F. Kljajic utcai benzinki út’-a továbbá Mitrovicán a No­vember 29-e utcai, a karlócai és szil­­vási benzinkutakra. Vasárnap, 23-án 36 000 literes fűtő­olaj-szállítmányt kap Zrenianin.A Pan­­csován ezen a napon 16 000 liter fűtőolaj kerül eladásra. Egyébként 8000 literes fű­tőolaj-szállítmány érkezik Adára, Beo­­csinba, Szabadkán a Puskin téri, Apa­tinban a Jugoszláv Néphadsereg utcai Zomborban a P. Vojevic körúti ben­zinkútra, Járekra, Sajkásra, Isrögre Gladnosra, továbbá Pazován az Újvidé­ki úti, Rumán a Vladimir Nazor utcai és Mitrovicán a Vasút utcai töltőállo­másra. Hétfőn, 24-én 36 000 liter fűtőolaj lesz Zrenjaninban, 16 000 liter Pancsován valamint 15 000 liter Síden. 8000­­ liter fűtőolajat, kap Zentán az Adai úti és Petőfi Sándor utcai benzinkút, Péter­­réve, Kisbajmok. Szenttamás az Ok­tóber 19-e utcai töltőállomás, Verbászon a Petar Seguljev utcában Zomborban a Konjevic utcában levő benzinkút, va­lamint Kuzmin. Kedden, 25-én Zrenjanin 36 000 liter fűtőolajat kap. Pancsovára ezen a na­pon 16 000 literes, Palánkéra, Hódságra és Indjiján a II. számú töltőállomásra pedig egyenként 15 000 literes fűtőolaj­szállítmány érkezik. 8000 liter fűtő­olaj kerül eladásra Szabadkán a Pus­kin téri benzinkúton, Kulán, Futakon, Szőregen. Zomborban a P. Vojevic körúti, Mitrovicán a Vasút utcai és iparövezeti töltőállomásokon. K­ny

Next