Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)

1983-01-23 / 21. szám

22 A szabadkai fémipari, elektrotechnikai és köz­lekedési szakmunkásképző iskolaközpont pályázat útján felvesz: 1. KÉT TANÁRT a gépészeti szakismeretek oktatására meghatározatlan időre, szerbhorvát és magyar nyelvtudással, 2. termelési munkára az iskolai műhelyekbe, — KÉT LAKATOST, VAGY GÉPLAKATOST, — KÉT ESZTERGÁLYOST, — HEGESZTŐT, — MARÓST VAGY CSISZOLÓT, — ELEKTROMECHANIKUST. A szakirányú szakközépiskolák oktatóiról szó­ló törvényben megszabott feltételeken kívül még az alábbiaknak kell eleget tenni: 1. gépészeti­ egyetemi képzettség, 2. megfelelő szakmunkás,­­azaz magas szakkép­zettségű munkásokat képző, iskolai végzett­ség, megfelelő szakterületeken szerzett egyévi gyakorlattal. Azon dolgozók esetében, akiknek nevelési és oktatási munkakörben ötévi gyakorlatuk van, szakvizsgával kell rendelkezniük. A négydináros okmánybélyeggel ellátott kér­vényhez az alábbi okmányokat kell mellékel­ni: — az iskolai képzettségről szóló oklevél hitelesí­tett másolatát, illetve fénymásolatát, — szakvizsgáról szóló bizonyítványt, — igazolást arról, hogy a pályázó ellen nem folyik bűnvádi eljárás. A pályázat a közzétételétől számított 15. na­pig érvényes. A pályázati eredményről az érdekelteket a hirdetés leteltétől számított 30 napon belül értesítik. Személyi jövedelem a munkaszervezet sze­mélyi jövedelmének elosztásáról szóló sza­bályzat szerint. A kérvényt a pályázati feltételeket igazoló okmányokkal a megszabott határidőn belül az alábbi címre kell elküldeni: Centar za obrazovanje srtruenih radnika me­­talske, elektrotehničke i saobraćajne struke, Subotica, Trg Lazara Nešića 9. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 46/1. 119 A magyarcsernyei PETŐFI SÁNDOR Álta­lános Oktatási és Nevelési Alapszervezet dol­gozói közössége hirdetés útján meghatározott időre (1983. VIII. 31-éig) felvesz TÖRTÉNELEM SZAKOS TANÁRT. FELTÉTELEK megfelelő egyetemi szakképzettség. A hirdetés a közzétételétől számított 8. napig érvényes. A kérvényt a szükséges okmányokkal a meg­szabott határidőn belül az alábbi címre kell elküldeni: OVOD Petőfi Sándor, 23218 Nova Crnja, 50/1. Az újvidéki AGROVOJVODINA TEHNOME­­TAL munkaszervezetének JUGOAGRAR osz­tálya (Temerini u. 50.) eladásra kínál — öt kukoricatörésre is alkalmas Zmaj Univerzal gabonakombájnt, — egy kukoricatörésre nem alkalmas Zmaj Univerzal gabonakombájnt, — két vontatható nagy szártépőt, — három IMT 639-es típusú kukoricavető-gépet, — egy angol gyártmányú markolószerkezetet, szalmaprést. Eladás mindennap. Bővebb felvilágosítás a 021/25-555-ös, 51-326-os és 21-897-es telefon­számon. Az eladásra kerülő eszközök terepen vannak. 56/1. A szabadkai ELEKTROREMONT elektrotech­nikai szolgáltató munkaszervezet (Ivan Mešt­rović u. 2.) dolgozói tanácsa PÁLYÁZATOT HIRDET­­ a gazdasági számvevőségi osztály OSZTÁLY­­VEZETŐJÉNEK kinevezésére. A megbízatás négy évre szól. A törvényben megszabott általános feltétele­ken kívül még az alábbi feltételeknek is ele­get kell tenni: — okleveles közgazdász, vagy közgazdász ipari területeken, pénzügyi könyvelőségi munka­körben, vezető beosztásban szerzett négyévi gyakorlattal, — szükséges a magyar nyelvtudás, — a munkakör betöltéséhez szükséges erkölcsi és politikai magatartás. A kérvényhez az alábbi okmányokat kell mel­lékelni: — igazolást arról, hogy a pályázó ellen nem fo­lyik bűnvádi eljárás, — a képzettségről szóló oklevelet, vagy annak a­z illetékes szervek által hitelesített másolatát, azaz fénymásolatát, — gyakorlatról szóló igazolást. Személyi jövedelem a munkaszervezet szemé­lyi jövedelmének elosztásáról szóló önigazga­tási megegyezés szerint. A pályázat a közzétételétől számított 15. na­pig érvényes. A kérvényt a pályázati feltételeket igazoló okmányokkal, valamint életrajzzal, a meg­szabott határidőn belül az alábbi címre kell elküldeni: Elektroremont, za konkursnu komisiju, Subo­tica, Ul. Ivana Meštrovića 2. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 51/1. A csókai CSÓKA Mezőgazdasági és Ipari Kombinát ostojicevói OSTOJICEVO Társult­­munka-alapszervezetének ideiglenesen megbí­zott szerve pályázatot hirdet­­ az Ostojicevo Társultmunka-alapszervezet IGAZGATÓJÁNAK kinevezésére. A törvényben megszabott általános feltétele­ken kívül még az alábbi feltételeknek kell eleget tenni: — mezőgazdasági egyetemi, főiskolai vagy szak­középiskolai képzettség, — szakterületeken szerzett legalább ötévi gya­korlat, — a szocialista önigazgatási gazdasági viszo­nyok fejlesztéséhez megfelelő erkölcsi és po­litikai magatartás, valamint társadalmi hoz­záállás, — szállításba jöhetnek olyan személyek, akik nem irányítottak veszteséggel működő mun­kaszervezetét az utóbbi öt esztendőben,­­ eleget kell tenni a társult munkáról szóló tör­vény 511. szakaszában megszabott feltételek­nek. A megbízatás négy évre szól. Lakás nincs. A kérvényhez mellékelni kell az életrajzot és szakképzettségről szóló oklevelet, valamint a gyakorlatról szóló igazolást. A pályázat a közzétételétől számított 13. na­pig érvényes. A kérvényt a szükséges okmányokkal a meg­szabott határidőn belül az alábbi címre kell elküldeni: AIK Čoka, PK Čoka, OOUR Ostojiéevo, Kon­­kursnoj komisiji, Ostojiéevo, Ul. Maršala Tita 52. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 55/1. A zentai BÁCSKA Építkezési Kisipari Mun­kaszervezet ZANAT Társultmunka-alapszer­­vezetének dolgozói tanácsa a január 18-án ho­zott határozat értelmében pályázatot hirdet • a társultmunka-alapszervezet VEZETŐ­JÉNEK megválasztására és kinevezésére. FELTÉTELEK — építészeti, közgazdasági, munkaszervezési egyetemi, illetve főiskolai képzettség, azaz törvényesen elismert magas sza­kképzettség építészeti kisipari szakiránnyal, — háromévi gyakorlat, ? — megfelelő erkölcsi és pol­itikiai magatartás, — szervezési és ésszerűsítési készség, I — szerbhorvát és magyar nyelvtudás, — eleget kell tenni a társult munkáról szóló törvény 511. szakasza értelmében megszabott feltételeknek. A pályázat a közzétételétől számított 15. na­pig érvényes. A kérvényt a pályázati feltételek kielégítését igazoló okmányokkal és rövid életrajzzal ez alábbi címre kell elküldeni: Bácska. Építészeti Kisipari Munkaszervezet, ZANAT Tmász. Pályázati bizottság részére, Zenta, Petőfi Sándor u. 48. 60/1. A szabadkai község Pénzügyi Titkárságának dolgozói közössége (Szabadság tér 1.) pályázat útján meghatáro­zatlan időre felvesz: 1. JÖVEDELEMÜGYI FŐELLENŐRT, 2. I. INGATLANFELBECSÜLÉSI ELŐADÓT, 3. II INGATLANFELBECSÜLÉSI ELŐADÓT, 4. középiskolai képzettségű GYAKORNOKOT meghatározott időre.­­ FELTÉTELEK A törvényben megszabott általános feltétele­ken kívül még az alábbi feltételeknek is ele­get kell tenni: 1. közgazdasági vagy jogtudományi egyetemi képzettség, háromévi gyakorlattal, valamint I. fokozatú környezetnyelvi szakvizsgával, 2. építészeti szakközépiskolai képzettség, hatha­vi gyakorlattal, valamint I. fokozatú környe­zetnyelvi szakvizsgával, 3. közgazdasági, jogtudományi, közigazgatási vagy mezőgazdasági szakközépiskolai képzett­ség hathavi gyakorlattal, valamint I. fokozatú környezetnyelvi szakvizsgával, 4. közgazdasági szakközépiskolai képzettség. Az okmánybélyeggel felülbélyegezett kér­vényhez az alábbi okmányokat kell mellékel­ni: I . — a megfelelő képzettségről szóló oklevelet, élet­rajzot, büntetlen előéletről szóló igazolást, valamint bizonylatot arról, hogy a pályázó ellen nem folyik bűnvádi eljárás­, az 1., 2. és 3. pont alatti munkahely­ek esetében terepi munkára való alkalmasságról szóló orvosi bizonylat. A pályázat a közzétételétől számított 15. na­pig érvényes. A kérvényt a megszabott határidőn belül az alábbi címre kell elküldeni: Sekretariat za finansije opštine Subotica, Subotica, Trg Slobode 1. Konkursnoj komi­siji. 61/1. MAGYAR SZŐ 1983. Január 23., vasárnap

Next