Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)

1983-02-13 / 42. szám

K KÖZÖS ÍRÓASZTALO © MAGYAR SZÓ Szerkeszti: PÉTH Gábor A kereskedők igen népszerűek STEVAN PETKOV, Moravica, Papp Dániel u. 14. — Gyakran írunk és olvasunk a hiánycikkekről. E probléma mindenképpen igen kellemetlenül érinti a fogyasztókat. Nem tudjuk magunkat ellátni a minden ember számára nélkülözhetetlen közszükségleti cikkekkel. Mosóporhoz például igen ritkán jutunk hozzá, ily módon a mosógép, azok számára, akik nem halmoztak fel mosóport, hasznavehetetlen tárggyá vált. Zsilettre is ritkán akadunk üzleteinkben, noha a zemuni Intersilver e közszükségleti cikknek jó hírű termelője. Hova tűnnek el a zselettek? Nem minden arcbőr viseli el a villanyborotva-készüléket, a rendes külső viszont megköveteli a borotválkozást. Üzleteinkben nem akadunk rá színes televízióra, de nem értem, miért nincs fehér-fekete készülék sem, amely nem tekinthető luxuscikknek, és nem importált termék, hisz több jó hírű gyárunk állít elő televíziókészüléket. Sorolhatnánk tovább a hiánycikkeket, de ez mit sem segít rajtunk. Miért kell mindent az utolsó darabig kiszállítani, hisz a hazai vásárlóknak is szükségük van rájuk. Ha több gondot fordítanánk a munka termelékenységének növelésére, akkor ezt a problémát is könnyebben megodhatnánk. A hiánycikkek által előidézett helyzet másik árnyoldala a lakosság órákig tartó sorban állása, nem vonzó látvány. Tehát meg kell szüntetnünk a sorban állást és valamilyen módon biztosítanunk kell a lakosságinak a hiánycikkekkel való rendszeres ellátását. Ily módon egyúttal megszüntettük a vk"’T''élések különféle lehetőségeit is. Jelenleg a kereskedők igen népszerű emberek, s akinek több ismerőse van közöttük, könynyebben juthat hozzá a hiánycikknek számító termékekhez. A nap mindenesetre nem egyformán süt ránk. Nekünk e helyzetet mielőbb rendeznünk kell. Mintegy 60 község a hiánycikkek igazságosabb elosztása érdekében bevezette a jegyrendszert, amelyet sok bírálat ért, és a JSZSZ sem ért egyet ezzel a megoldással. Hát akkor miért vezettük be a benzinjegyek használatát? Ez nem alkotmányellenes? Még ha törvényellenes is, véleményem szerint a jegyrendszer lehetővé teszi a hiánycikkek igazságosabb elosztását, így megszüntetjük a sorban állást és egyúttal megakadályozzuk az üzérkedés terjedését. E helyzet ugyanis kedvező alkalmat nyújt a különféle viszonteladók és csempészek mesterkedéseire, a kétes eredetű és minőségű termékeket kétszeres áron adják el, s ily módon a becsületes polgárok kárára, jogtrdan haszonra, vagyonra tesznek szert. Példaként említem, hogy egyes falvakban jószágfelvásárlók járnak, akik a jószágért a törvényben előírtnál magasabb árat fizetnek, ugyanakkor beteggyanús állatokat hoznak magukkal, ami igen veszélyes lehet. A felvásárlóknak ezt a legerélyesebben meg kell tiltani. Nekünk, polgároknak, kötelességünk, hogy a felügyelő szerveknek segítséget nyújtsunk az említett visszaélések és hordozóik leleplezésében, mert ők magukra maradva, nem juthatnak el mindenhova, nem tudhatnak meg mindent. Mi pedig ily módon hozzájárulunk helységünk gazdaságának stabilizálásához és előbbreviteléhez. A doktor úrnak vendégei vannak TURU Józsefné, Moravica, Pedro Völgy 18. — Tízhónapos kisfiamat 1983. január 30-án élet-halál között, ájultan 40,3 fokos lázzal levittük a moravicai egészségházba, hogy orvosi segélyben részesítsék. Mivel az ügyeletes orvos házon kívül volt, az ápolónő megpróbálta felhívni az orvosi rendelőtől pár házzal arrébb lakó dr. Bordás Lászlót, hogy gyermekem segítségére siessen. Mivel a telefont nem vették fel, férjem elszaladt megnézni, hátha nem hallották a telefoncsengést. Ekkor érte csak a nagy meglepetés. A doktor úr felesége nyitott ajtót, és csakhogynem kizavarta. Azzal magyarázta a dolgot, hogy a doktor úrnak lejárt a munkaideje, és ne is erőszakoskodjon, mert vendégei vannak, és neki is van gyereke. Ez idő alatt a mentőkocsi vezetője felhívta a pacséri egészségházat, ahonnan pár perc alatt Moravicára ért dr. Varga Sándor, aki a gyermekemet megfelelő orvosi segélyben részesítette, és kórházba utalta. Köszönetet mondunk dr. Varga Sándornak odaadó, lelkiismeretes munkájáért. Valóban rajtunk csattan az ostor HORTI Mária. Zenta, Ohrid u. 42. — A január 3-án megjelent íráshoz szeretnék hozzászólni, a címe: A csempészek miatt rajtunk csattan az ostor. Én is azt mondom, hogy rajtunk csattan az ostor, mivel nekem is ott élnek a rokonadi, mind anyai, mind apai ágról. Sajnos, édesapám már nem él, de most még a sírjához se mehetek el egy évben egyszer, a letét miatt. Idős nagynéném súlyos beteg, mindennap várhatjuk a halálhírt Mivel édesanyám csekély nyugdíjból él, ő sem tudja befizetni. Ezért én is azt mondom, hogy ezen jobban el kellett volna gondolkodni. Aki három napnál többet tölt ott, az biztosan nem azért megy, hogy árut hozzon, hanem azért, hogy a hozzátartozóit meglátogassa legalább 12- szer évente. Sajnos, ez lehetetlen. És most kérdem, mivel különb az a polgár, aki kishatárátlépővel megy át? 1983. február 13., vasárnap Jegyosztás adat módra VISNYEI Erzsébet, Ada, Táncsics Mihály u. 22. — Nincs talán olyan nap, hogy a sajtóban, rádióban ne esne szó a gazdaságszilárdításról, takarékosságról, a lakosság ellátásáról. Főként a hiánycikkek igazságos és egyenlő eloszlásáról, a jegyek bevezetéséről. Hát ezek a jegyek! Ezekkel valami nincs rendben. Hogy nálunk a takarékosság (vagy az üzérkedés) végett vezették-e be, döntse el a kedves olvasó. Nem tudom, más községben, faluban hogyan oldják meg, de nálunk Adán igen furcsa dolgok történnek. Pontosabban, velem és még jó néhányunkkal. Január elején aktivisták jártak házról házra. Egy előre elkészített lapra följegyezték: hány személy van a családban, ki hány éves (ez pedig igen fontos, mert kávé 18 éven alul nem jár, a csecsemőknek több mosópor kell), van-e gáztűzhely, butángázpalack? Nálunk egy hetedikes és egy nyolcadikos diák volt. Szép sorjában följegyeztek mindent. A GAZT is! Elmúlt egy-két hét, ismét aktivisták járták a házakat, értesítést hordtak szét, melyik körzet mikor és hol veheti át a jegyeket. Plakátok hirdették a boltajtón, az óvoda kapuján, a helyi közösség, a községháza hirdetőtábláin ugyanazt. Milyen TAKARÉKOSSÁG! Mennyi papír! Mennyi aktivista. Ki társadalmi munkában, ki napidíjért. Jött a várva várt nap 1983. január 26-a, szerda, amikor mi, a VII. TAGOZAT lakosai, 8—12-ig, 14—18 óráig vehetjük (volna) át az oly nagyon áhított jegyeket. Egy hónapra 100 gramm kávét, 600 gramm mosóport fejenként és egy génalackot háztartásonként. Nagy terem, még nagyobb tömeg, egymás tyúkszemén álldogáltunk általában 60 percet (ki többet, ki kevesebbet), mire a bizottság színe elé jutottunk. Középen egy szakállas ifjú, jobbján egy csinos leány, balján egy őszes úr. A lány megkérdezi, milyen utcában lakunk. A szakállas ifjú kéri a személyi igazolványt és a jegyekért járó egy dinárt. Az őszes úr kezünkbe nyomja a jegyeket, és egy géppel írott papírt, amelyen az áll, hogyan szervezzük meg a mosópor szétmérését, ha esetleg nagyobb csomagolásban kapjuk, mint amekkora jár. Milyen figyelmesség! Mennyi vita. Kinek a kávé marad el, kinek a gáz! Itt ért a meglepetés engem is. Gázbént nem kaptam. Kérdezem, miért? A válasz rövid: „Azért, mert nem vagyok feljegyezve”. Hogyan lehet az, kérdezem, hiszen a szemem előtt írta be a két fiú! Mire ők. ..Nem érdekel. Menjen el pénteken a helyi közösségbe, és igazolja, van gáztűzhelye és palackja!” Ez délelőtt történt. Nem vártam a pénteket. Előkészítettem a tíz évvel ezelőtt vásárolt gáztűzhely és palack papírjait, megkértem azt, aki a mi utcánkban végezte az összeírást, jöjjön el velem, és még aznap visszamentünk. Szóba sem akartak állni velünk. Az igazoló papírjaimra nem voltak kiváncsiak. Az őszes úr rámförmedt: „Megmondtam, menjen a helyi közösségbe! Ott igazolja!” A szakállas ifjú az asztalra csapott, és azt kiabálta: „Nem adok bont és kész! Ez csalás! ! És különben is. Nem nyomtattunk elég bont! Adán 600 palack van nyilvántartva, és 1500- ra van igénylés!” Hát ezek igazán nyomós érvek! Önérzetemben megsértve, megalázva, majdnem sírva jöttem ki a GUNAPAS-nak nevezett helyi közösség Halász József utca 22-es számú épületéből. Én nem akartam csalni, és nem akartam senkit becsapni. Csak azt kértem, amire jogom van. És, amit egyesek megkaptak minden igazolás nélkül olanok, akiknek még csak gázpalackjuk sincs. Hogy ezek mit akarnak a jegyekkel, nem tudom. Lehet, hogy busás haszonnal nagylelkűen átadni azoknak, akik úgypprtok, mint én. Az ilyent köszönöm. Nem kérek belőle. Akkor inkább megesszük a zöldséget, sárgarépát és a többi sütni-főzni valót nyersen. És eljött a péntek, 1983. január 28-a. Elmentem az egyik szomszédasszonnyal (aki szintén úgy járt a gázzal, mint én) a II. helyi közösség Petőfi Sándor utca 51. számú otthonába. Kis terem, nagy tömeg. Munkaidőkezdés 8 órakor. De csak kiírva! Aki be merészelt nyitni, és megkérdezte, kezdenek-e már (8.15-kor), kiküldték, hogy várjunk, majd szólnak, most készítik elő az anyagot. Fél kilenc körül kizárták az ajtót, és beengedtek. Hatunkat. És mit hoz a sors. Ott ül a szakállas ifjú (és még hárman). Azt sem várja, hogy elmondjuk a kollégájának, mi járatban vagyunk, ránk törmed: „Mit keresnek maguk itt! Megmondtam már, hogy maguknak nem jut! Mert nincsenek feljegyezve!” Próbáljuk jobb belátásra bírni, hiába. Újra kiabálni kezd, hogy mit vagyunk mi úgy oda. Ezeket a gázbónokat úgysem fogadják el a telepen. Moholon ki sem osztották!” Erre én megkérdeztem: „Akkor akinek adtak, miért adtak, és miért kapott olyan is, akinek nincs hol elhasználnia a gázt, mert se tűzhelye, se palackja nincs? A válasz a másik asztaltól jött: „Azért, mert nekik nincs idejük sem arra, hogy mindenkit ellenőrizzenek, sem pedig arra, hogy velünk foglalkozzanak! Majd ha érvényesek lesznek a bonok, értesítenek!” De kérdem én, hogyan? Így, mint most? Akkor köszönöm, nem kérek! Még csak annyit. Egyes körzetekben, mint például a Macedóniának nevezett városrészben nem kellett a bonokért fizetni és házhoz vitték őket. Szeretném, ha az illetékesek válaszolnának és megmagyaráznák, mi miért történt? És, hogy mi ebben az egészben a takarékosság? És mit takarítottak meg? Mert, hogy pénzt és időt nemigen, az biztos! Egy színházi előadás kapcsán SZ. G., Kula. — A kulai Amatőrszínház magyar együttese február 4-én mutatta be Jean Anouilh Antigoné című drámáját, amelyet az ógörög Szophoklész azonos! című drámája alapján költött át.. Ezt az előadást a tanulóifjúság számára mutatták be, de nem főpróbaként szerepelt a műsoron, azt már előzőleg megtartották. Azt is el kell mondani, hogy a felfiatalított együttes a lehető legnagyobb lendülettel és szeretettel készítette elő a darabot, mondhatnánk rekord idő alatt vitte színre. A darabban részt vevő középiskolás tanulók erre áldozták téli vakációjuk legnagyobb részét, míg a munkaviszonyban levő amatőrök úgyszólván minden délutánukat és estéjüket áldozták fel a bemutató mind nagyobb sikere érdekében. Mind a rendező Petar Újévic, a segédrendező Regécz László, Berkó László zenei szakértő, Dorogházi Tibor szín- padmester és Vadóc László vilá gosító mindent megtettek, hogy ez az előadás mind sikeresebb legyen. Ezen a diákelőadáson azonban ezt nem sikerült megvalósítaniuk. Miről is van szó? Az előadást a kulai Petőfi brigád Általános Iskola felső osztályos és az egységes középiskola tanulói számára rendezték meg. A tanulók szód számban meg is jelentek. Diákközönség volt, de milyen? Komoly témájú előadásról volt szó. Minden feltételezés szerint az általános iskolák felsős tanulói, főleg az egységes középiskola tanulói ismerik akár történelmi vagy irodai tudásukból Oedipusz, Antigoné és Kreon tragédiáját. Ezzel szemben az előadás alatt más képet láthattunk a nézőközönség részéről. Színházlátogatási fegyelemről és kulturális viselkedésről nem kaphattunk tanúbizonyságot. A drámai jelenetek alatt hangos röhej, lökdejlőzés, cukorkacsomagok csörgetése, rágógumik hangos puttyogtatása kísérte a lebilincselő drámai jeleneteket. Sajnos, a színházi rendet a kívülállóknak kellett fenntartaniuk, mivel a két említett iskolából mindössze két pedagógus vett részt az előadáson. Ők is többé-kevésbé magánszorgalomból. Az előadás kapcsán felvetődik a kérdés, hogy gyermekeinket az iskolában megtanítják bukfencezni, cigánykereket vetni, kézimunkázni, de úgy látszik, színházi és más művészeti élmények befogadására nem készítjük fel őket, pe-dig erre is megvannak a lehető-ségek, nem csak Kulán, hisz ta-nítványaikat egy-egy előadásra elvezetik Szabadkára és Újvidék- re is, egy-egy évadban nálunk is több előadást szerveznek, képkiál- lításokat és több művelődési rendezvényt tartanak. Remélhetőleg a mai fiatalok művelődési végállomása nem a diszkóban van. Az ízlés kifinomításához az említett formákon és a szakköri munkákon keresztül az iskolák is nagyban hozzásegíthetnek. Miért hagyjuk gazdagodni a csempészeket? Ö. F., Kula. — Mivel kissé nehéz felfogású vagyok (sok polgártársammal együtt), nem tudom megérteni, hogy, ha valamiből kevés van: kávé, mosópor stb., miért nem lehet elosztani, hogy mindenkinek jusson belőle? Az újságokban az olvasók számos esetben kérték már a jegyrendszer bevezetését, a boltok előtt tolongó tömeg is e megoldás mellett van. Szeretném, ha valaki megmagyarázná, ki az, vagy kik azok (és mi okból?) fékezik e megoldást, és semmibe veszik a polgárok indokolt óhaját? Miért kell a népnek emberi mivoltából kivetkőzve, három módjára, kirakatot benyomva, az erősebb jogán ostromolni a boltokat egy csomag mosóporért vagy kávéért? Miért kell ilyen szégyenteljes jelenetek szemtanúinak lennünk? Vagy van, akinek ez nem szégyen? Az ilyen áruelosztási rendszer mellett sok közönséges halandó csak az orvosi rendelőkben s a hivatalokban „élvezhet” kávéillatot, amikor orra előtt becsapják az ajtót. Ezen a helyzeten elgondolkodva önkéntelenül az jut eszembe, hogy az illetékesek akkor, ha valamilyen járulék, illetmény, adó, önkéntes adomány stb. behajtásáról van szó, milyen pontosan megtalálnak mindenkit, a közönséges halandót is. Két másik (számomra érthetetlen okból) hiánycikk a kerékpárbelső és a zsilett, és ha nem lennének csempészek, ősemberhez hasonlóan szőrösödve, gyalogolhatnánk. Hogy miért vagyunk kénytelenek a csempészeket gazdagítani, érthetetlen számomra. Sokba kerül a tagosítás IMRICS I., Bajsa. — Topolya község termelőit mostanában igen foglalkoztatja a föld tagosítása, így van ez Bajsán is, ahol több mint kétszáz termelő jelent me a napokban megtartott nagygyűlésen. Csernik Dénes, a községi képviselő-testület titkára ismertette a tagosítás fontosságát. Lényege az, hogy rendet teremtsen a földek között, valamint, hogy célszerűen és jól legyenek a földek kihasználva. Nem az a cél, hogy a földműves károsodjon ezzel, hanem, hogy a megművelés tervszerűbb és könnyebb legyen. Bajsán a tagosítás csak 1985-ben lesz időszerű, mert a községi terv szerint akkor kerül Bajsa sorra. A tagosítást igen korszerűen végzik. Először légi felvételt készítenek, pontosan feltérképezik a földeket, az utakat, kerteket, építményeket, stb. Utána szakemberek csoportja minősíti a földeket, mert az utóbbi időben a földek minősége megváltozott. Senki sem kaphat rosszabb földet, mint amilyen most van a tulajdonában. A termelőknek egy hektár föld után a tagosításért 4800 dinárt kell fizetniük, lehetőség van rá, hogy részletekben fizessék. A község területén 1983-ban kezdődik a tagosítás és 1990-ben fejeződik be. Az egész község területén 29 milliárd régi dinárba kerül. Ez igen nagy összeg. A termelők, főleg a kisebb földterületűek, ezt kifogásolják. A tagosítás nagyon foglalkoztatja a termelőket, hiszen a mezsgyék máshova kerülnek, megváltozik a határ képe, írásomhoz valószínűleg mások is hozzászólnak, főleg azok, akik érdekeltek a kérdésben. Menthető-e a mentőállomás? T. TILINGER Verona, Szabadka, Praška u. 46. — Férjem február elsején rosszul lett és úgy érezte, hogy nem bír elmenni az egészségházba. Mit volt mit tennünk, hívtuk a mentőállomást, az ügyeletes orvost, mert azt hiszem, csakis akkor hívjuk és hívják, ha nagyon muszáj, és ha nem bírunk saját lábunkon elmenni a legközelebbi egészségházba. Férjem percről percre roszszabbul érezte magát: 13.15 órakor hívtam a mentőállomást, de még 16.15-kor sem érkezett meg. Ekkor kénytelenek voltunk más megoldást találni, hogy eljussunk az egészségházba. Mikor megérkeztünk, férjemet az orvos mindjárt megvizsgálta, és azonnal kórházba kellett vinni, szívszélhűdés előtti állapottal, még ma is a kórházban kezelik. Kérdem én, mentőszolgálat-e ez? Szerintem egyáltalán nem lehet annak nevezni. Ha továbbra is így dolgoznak a szabadkai mentőszolgálatban, akkor nyugodtan becsukhatják a kaput. És, ha valaki súlyosan megbetegszik, menjen oda, ahogyan tud, ha másképp nem, hát négykézláb. De, ha nem bírunk, akkor majd kivisz a halottaskocsi a temetőbe. Gondolom, hogy ha a mentőállomás dolgozóival vagy közeli hozzátartozóival történne meg ez az eset, másként gondolkoznának, vagy dolgoznának az egészségügyi szolgálat emberei.