Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)
1983-02-02 / 31. szám
•1983. február 1., szerda DUNATÁJ Jól sikerült a nótaesti Vörösmarton A vörösmarti helyi közösség az idén is megszervezte a már hagyományos nótaestet. A rendezők jelesre vizsgáztak, minden fellépő igyekezett tudása legjavát nyújtani. Több mint húszan mutatkoztak be a közönségnek, tehát évről évre növekszik az érdeklődés e rendezvény iránt. A szervezőktől megtudtuk, hogy jövőre valószínűleg már selejtezést is végeznek, mert a több mint 20 fellépő műsora ez alkalommal is a késő éjszakába nyúlott, igaz, a vendégek jól szórakoztak Kovács Elemér mohácsi prímás és együttesének társaságában. A nótaest végén Horváth József, a vörösmarti helyi közösség választmányának alelnöke díszoklevéllel jutalmazta meg a szervezőket és a fellépőket. Egyebek között oklevelet kapott: Tröszt írtóké (Kopács), Dooszai Ferenc (Vörösmart), Igl Izabella (Várdaróc), Gerstmayer Mihály (Vörösmart), Papp Gyöngyi (Kórógy), Türr Erzsébet (Vörösmart), Zsigmond Csaba (Karancs), Tröszt Ferenc (Sepse), Máté József (Karancs), Simon Ferenc (Vörösmart), Mezei József (Kórógy), Nagy Erzsébet (Csúza), Lacó Ernő (Karancs), Sipoc László (Sepse), Hébert Irma (Csúza), Sztánkics- Maczhaus Aranka (Várdaróc), Lehár Lajos (Kórógy), Nagy Viktória (Csúza), Palkó Mária (Kórógy), Dujmovics Katalin (Kopács), Farkas Ferenc (Csúza) és Kovács Elemér népi zenekara. A nótaestet vidám mulatság követte, a több mint 200 vendég kiválóan szórakozott. Egy kép az emlékalbumba a vörösmarti nótaest szólistái A baranyai és szlavóniai énekeseket Kovács Elemér kísérte zenekara A több mint 200 vendég kitűnően szórakozott Vörösmarton Hetesfogat-galopp Gondolatok egy előadássorozat végén A Zombor környéki közismert fogatot még sosem húzták ennyien. Ebből adódóan már biztosítva volt egy olyan műsor, amely az eddigieknél sokkal több színt vitt a hét művelődési egyesület közös műsorába. Nem is lehet egy szóval megnevezni azt a kavallkádot, amely a folklór, a rock, az esztrád, a show, a dráma, irodalom és bűvészet stílusjegyeit egyetlen tarka műsoros estbe vegyítette. Ha mégis mindenképpen ragaszkodunk hozzá, úgy nevezném: „Hetesfogat-galopp”. Ez is összefügg a sebességgel, hisz ez a községközi kezdeményezés szédítő gyorsasággal, a vidék első számú amatőr kulturális megnyilvánulása lett. Az eddigi rendezvényekkel ellentétben ezúttal tág teret kapott a kezdeményező és kísérletező készség. Talán igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy a műsor túlságosan fiatal központúvá sikeredett, a többi korosztály érdeklődését kikerülte. Nem tudok teljes egészében egyetérteni ezekkel, ámbár Kálmán Imre operettkorosztálya valóban megérdemelt volna egy kis nosztalgikus emlékezést, különös tekintettel az operettkirály születésének 100. évfordulójára. Annál is inkább, mert be is harangozták. Arany Jánosról viszont nem feledkeztek meg a gombosiaik, és rövid irodalmi összeállítások vezette a műsort. Egyszer maga a híres nyelvpallér, Lőrincze Lajos csodálkozott rá vidékünk emberének szép, magyaros hanghordozására. A gombosi kislányoknak is ez volt a legfőbb erényük. Persze, elképzelhető lett volna, hogy mondjuk a versidézeteket legalább fejből szavalják. De hát manapság oly divatos dolog (ismert előadóművészektől is láthatjuk), hogy nagy, fekete fedelű könyvből olvasnak akár hatsoros versikéket is. A kupuszinaxak műsora, túl a szórakoztatáson, értékmentő jellegű is, azonkívül ezt és így, csak ezen a színpadon és csak tőlük lehet látni, ugyanis régi hagyomá- nyaikból merítettek. Hogy hivatásos színvonalon és nagy ügybuzdalommal végzik a kupuszinai nép hagyományainak gyűjtését, azt ed-dig is tudtuk. Most élveztük is annak eredményét. Kár, hogy csak az „akadékoskodó öreg’” beszélte az eredeti, zamatos kiejtéssel Kupuszina sajátos, színes nyelvjárását, a többiek csak jöttek. Szilágy lépéselőnyre tett szert a népi tánc terén. Már nem csak ápolják, hanem fejlesztik és variálják. Ezzel elkerülték annak veszélyét, hogy unalmassá válnak. Amíg más helyeken évtizedek óta, bár magas szinten, de ugyanazon tánclépéseket nyűvi generációk sora (változásként jószerével csak a szoknya rövidül), a szilágyiak részéről mindig jön valami új, váratlan. Bár a bevezetőben tájékozódik a közönség a cigánytáncok jellegéről, és hogy ezekben a párok nem kapaszkodnak egymásba, a szilaj szilágyi legények nem mindig tudtak ellenállni a kísértésnek és ugyancsak megforgatták csinos párjaikat. De az vesse rájuk az első követ, aki nem tette volna. Stausiorés ide, eredeti koreográfia oda. A terecskaiak olyan jól választották meg rövid bohózatukat, hogy ez már eleve dicséretes. Amellett nevettettek és ez humorínséges világunkban nagy dolog. A zombori bűvésztestvérpár műsora mellé bármikor szavatossági lapot lehet csatolni. Ugyanis bármikor szavatolja a minőséget, humort, közvetlenségét és nem utolsósorban a bájt. A büvészkörökben slágermutatványok előadásukban új dimenziót nyertek. Hiába, Vujevicsék örökre eltüntették bár vészkalapjukba a silányságot. Csi- t ribú, csiribá! ! A Lennon-tragédia feldolgozása Joko Ono monológjában, árnyjátékkal és zenei aláfestéssel, eredeti, újszerű és kellemes meglepetés a Fogat színpadán. Aki szolgáltatta, természetesen a bezdáni művelődési egyesület, amely a korábbiakban távolmaradásával szerzett kevésbé kellemes meglepetést. Ha ki lehetne mutatni az egy főre eső zeneszámot és hangszert, akkor minden valószínűség szerint Doroszló az első helyen állna világviszonylatban. Ennyi muzsikálni tudó ember közül szinte már nem is meglepetés, hogy jobbnál jobb zenekarok alakulnak. A HMG , Band egy egészen fiatal „évjára-ű” együttes, de mi sem természetesebb, mint hogy saját szerzeményeik vannak. A legérdekesebb, hogy bár dalszövegeik közhelyekre épülnek, előadásmódjuk annyira őszinte, hogy hitelességüket senki sem vonhatja kétségbe. A gomba módra szaporodó úgy-nevezett balettcsoportok közül, amelyek a diszkózene ritmusára koreografált modern táncokkal lépnek közönség elé, a gombosi lányok nagyon komolyan vették fellépésüket. Olyen lelkesen adták elő egy picit hosszúra nyúlt, dinamikus és nagyon nehéz mozgáskompozíciójú táncaikat, hogy a nyíltszíni taps nem maradhatott el. Apropó, taps. A Fogat nyolcadik tagja mindenhol — a közönség volt! PUSZTAI Lajos Bezdálnak a Hetesfogat színpadán VINKOVCI Az általánoik 35 tonna papírtу g fűitek Az általános iskolások a tanév kezdete óta eltelt három hónapban 35 tonna papírt gyűjtöttek össz vagyis az elmúlt iskolaévben оетszegyűjtött mennyiség 50 százalkát. A félévi szünidő befejeztsel tovább folytatják a papírgyűtést, s remélik, hogy az iskolaév befejezőig összegyűlik a terv 150 tonna. (br) 7 Kcisoto Ön, iíenko Beljanski? Soroljuk az ismert zombori személyiségek, művészek, írók nevét: Herceg János, Milan Konjovic, Stevan Vasiljevic, Rajko Plavšić, Djordje Antic, Zvonko Bogdan — és úgy érezzük, hogy ebben a sorban helyet kell kapnia Milenko Beljanski zombori publicistának, írónak, újságírónak vagy ahogy Zomborban még nevezik — krónikásnak is. Milenko Beljanski ugyancsak sokat publikál Zomborról, Zombor környékéről. Könyveket, tanulmányokat, brosúrákat, kiadványokat tesz közzé, és így járul hozzá e város hírnevének az öregbítéséhez. Nem a mi dolgunk megállapítani, hogy író-e vagy csak ír, hogy történész vagy csupán krónikás, most az a feladatunk, hogy bemutassuk a hatvanhoz közeledő egykori kollégánkat, Milenko Beljanskit. — 1923. március 3-én születtem Zomborban, itt voltam diák, már korán bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba, 1939-ben tagja voltam az Ivó Lola Ribar ifjúsági mozgalomnak, gimnazista korom-ban a JKISZ-nek. 1940 októberében mint tevékeny fiatalt ismertek, jegyeztek fel, 1942 augusztusában tagja voltam a Kommunista Szövetség zombori regionális bizottságának, munkám során négyszer voltam letartóztatva, 34 hónapot töltöttem börtönben, megjártam a s váci fegyházat, a komáromi börtös nőket, Dachaut, de kínoztak a szenszedi Csillag börtönben, Zomborban és Újvidéken is. A háború után, 1945. június 10-én 43 kilogrammos testsúllyal, 80 százalékos rokkant- sággal tértem haza. Megkaptam az 1941-es Partizán Emlékérmet, 53 t társadalmi elismerésben részesültem eddig, kitüntettek Zombor Október díjával, a Jugoszláv Harcos Szövetség Aranyplakettjével, a háború utáni tevékenységemért megkaptam több társadalmi-politikai közösség kitüntetését, a Művelődés Szikrái díjat, a Vajdasági Újságíró Egyesület Aranytollát, a Jugoszláv Néphadsereg plakettjét, a Zsáki József-díjat és mást. — Nevemhez fűződik a zombori Somborske novine megalakítása és kiadása. Mint újságíró dolgoztam éveken át, majd nyugdíjaztak. Eddig összesen 35 könyvet, 23 könyvecskét, 520 rövidebb tanulmányt írtam Zomborról, Zombor környékéről, a partizánmozgalomról, az itteni életről, az emberekről. Munkámat több mint 371 szerzői ív tartalmazza, jelenleg három könyvem és egy könyvecském van nyomdában, ezek kiadását várom. — Zombor szinte el sem képzelhető Milenko Beljanski nélkül. Mivel foglalkozik most nyugdíjas korában, hogyan telnek a napjai? — Én mindenekelőtt társadalmipolitikai dolgozó vagyok. Előadásokat tartok a fiataloknak a pártszervezetekben, a községközi politikai iskolában, a hadsereg egységeiben, a közelmúltban oklevelet szereztem mint turistavezető, különféle alkalmi rendezvényeken mondok beszédet, ha vendég érkezik a világ bármelyik részéről, az a megtisztelés ét, hogy én vezetem végig Zomborban. Ismerem a város múltját, jelenét, úgyhogy bőven szolgálhatok mindig adatokkal. Újságírással is foglalkozom, folytatom azt, amit a belgrádi lapoknál kezdtem meg amit a Somborske novinéban végeztem. Főleg a 7 Napban jelennek meg írásaim, amelynek már 16 éve külmunkatársa vagyok. A többi magyar és más nyelvű vajdasági lapban is találkozhatnak a nevemmel. — Mit mondana életfelfogásáról? — Mindig azt vallottam, hogy dolgozni kell és becsületesen élni. Ehhez tartottam magam, és életem végéig ezt tartom majd szem előtt. — Hogyan él egy nyugdíjas újságíró Zomborban? — Mondhatom, hogy napjaink csakis munkában telnek el, örülök, hogy még bírom szusszal, örülök, hogy tiszta lelkiismerettel ülhetek az írógép mellé, és leírhatom mindazt, amit akarok. Jelenleg például részt veszek Zombor monográfiájának elkészítésében, a népfelszabadító háború négy évét foglalom össze egy fejezetben. Szerényen és jól élek. Amit tudok, azt mind magam tanultam meg, nem tudok hazudni, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz tulajdonság-e. Szeretem a vidámságot, szeretek a fiatalokkal indulni, írásaimba pedig igyekszek belevinni könnyedséget, humort, már a műfajtól függően. A különféle alkalmi rendezvényeken is ott vagyok, könnyen feltalálom magam a társaságban, bárhol megfordulok, leginkább rám bízzák a házigazda szerepét, hiszen tudják, hogy könnyen szót értek az emberekkel. — Végül azt szeretném elmondani, hogy nemcsak krónikása vagyok szeretett városomnak, Sombornak, hiszen a jelenlegi eseményeket, dolgokat is feljegyzem, bár a múltnak a kutatása mindig nagyobb kihívás számomra. (Th) Milenko Beljanski