Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)

1983-02-02 / 31. szám

akult," rögtönzésekben hiányos, progra­ *Az együttes jelenleg második nagy­mozottan szintetikus stílusukat, amely­ lemezének felvételeit készíti. Az album­ban a ritmusszekció alkotja az ütemet zenei rendezője Thett Davies, a Roxi a billentyűsök pedig a dallamot. Music egykori producere, Mike Oldfield Májusban megjelent második kisle­mezük, a Talk Talk után adta ki a­­ A reményteljes Talk Talk együttessel el­ csoport az első és ez ideig még egyet- V mezesem JSSA'ÄfflSSPoJS­­len albumát, a The Party’s Overt, Reia minden egyes eddig kiadott nagyle- amelyből a Today, majd az újrahang- ђ -ЛЦргц /\ 1973­-baSalUvadott­­|Гћа®тШ10° példányban szerelt és mixelt Talk Talk kompozí- 's. tübb°uszaisíróaabToarkzfkT|* IegvéreltBősebbUtán- d­ók arattak az ősszel ugyancsak nagy neszerzőjének nevezte, későbbi felvételei kasszasikert. r® trgE/ már korántsem váltottak ki osztatlan elis­merést. __________________________________________________________________________________________ Mike Oldfield 1953-ban született Reading­­ben, a rockfesztiváljáról ismert angol va­működött. Ezt követően Kevin Ayersszel hangversenyezik egészen 1971-ig, közben sa­ját zenei elképzelésének megfelelő kompozí­ciókat játszott egymaga hangszalagra a leg­rock történetének egyik legsikeresebb le­ ______- jának" 1975-ben látott napvilágot az Omnia- BKS Hick Fenn és Tim Renwick gitáros, Morris billentyűs és Maggie Reilly énekesnő. rosban. Tizennégy éves korában Sally nő- ■ Ж —___----------------------------_ ------ - Л.-----------~---------------­vérével folk-duót alkotnak. Ezután Mike M OI”uC7f |”08f If falu­f együttest alakított, de ez csak rövid ideig ■«9­0» a® » ** ■ ■ ig Ezúttal a világ részei közül négynek Függőleges sorok: 1. Disznócsorda, al elnevez®s®g rejtettük el, 2. Orvosolni kezd, 3. A dohányos igéje, Vízszintes sorok: 1. Étkezők, 9. és 10. figyel, 7. Véd, 8. Nem érkezik pontos ~Egy-egy virágrész, 12. Leány, nyugat- időre, 9. Pártfogol, 11. Nemi vágy, 12. dunántúli nyelvjárásban, 13. Ilyen Mélyre hatol, 14. Amerikai egyetem, Uofi Inmmi'iirlinc áriás ni/ mester a szakács, 15. A Szövetségi 16. Magot hintő, 18. Céltalanul jár-ПБТ1 IcnicZUJuOnSdyanilK Végrehajtó Tanács szerbhorvát rövidí- ^ás, 20. Gyöngy szerbhorvátul, 22. p X' Va^on 19. Zavart aga 20. Vi- férfinév, 23. Pacsirta, szerbhorvátul: 1. PETER TOSH: Equal Rights tag része, 21. Átnyújtó, 23. Rikolt, 24. . ’ „ ’ . . . , ’ 2. JOE COCKER: Sheffield Steel Nátrium-klorid, 25. Nem mindennapi, 26. Végtelen lila!, 27. Tafting fele, 3. BOB DYLAN: Self Portrait 28. DD, 29. Alanti, 31. Fellebbezés, til-4. MOTÖRHEAD: Iron tist takozás, névelővel, 33. Ilyen nyelvcs­a- Múlt heti rejtvényünk megfejtése: 0. MIKE OLDFIELD: Five Miles Out Iád is van, 34. Dániai sziget, kéreg, gyökér, lombozat, korona, törzs különbözőbb húros, billentyűs és ütőhang- palmi mm mim — mini h—arm-mii n—iiMiiimnwmniijiin'"m,|«Ti4iwjn'juw^ szerek igénybevételével. Az ötven perces ifi «_ lo 1/1 Гг-TM' Гс Гfá-'Ч| kompozíciót, a Trubular Bellst, amely a I 1 4 3 4 30 O B meze, az éppen akkor alakulgató Virgin ВИ»°TM°!Т ___. ______________ a—Tr1 Kiadóház hozta forgalomba, ezzel megala- —re t. 11 .. il­pozta mai státusát a rock-zene világában. I 3 Ш IU IJS Második LP-je, a Hergest Ridge 1974-ben ___18 SS K­asr-rarr* jelent meg. Az előbbihez hasonló koncepció .■ am„ ’пг.­шг— — .....1 _­­ ....... m ____ ....... __________ n... szerint készült, de csak fele akkora sikert 13 вага' Q 10 in IC ' Ifi aratott. Az „ezernyi hangeffektus varázsló- ** * Egg­­ , dawn, majd egy évvel később az Inconta- "­ti_ mi ■" i м ■ »„ i­н « ■ «■ tiones című kettős albuma, amelyek azon- J7 10 ku IQ -­ ban mintha csak az elsőnek, a Tubular JRn Bellsnek a másolatai lettek volna. További Ша Ba alkotásai: Platinium (1979), Sally (1980), QE 2 11 «««" 111 ■——— — " ■ mamám ' (1981) és Five Miles Out (1982). ZI 22 јВЦ 23 Noha nagylemezei egyre sablonosabbak, ff§|| §gSl|j hogy ne mondjuk: unalmasabbak, Oldfield „ ( _ 1) ,,­­ munkássága kétségtelen előrelépést jelent ni __ __ -jQ és rangot adott a rock-zene műfajának. En- 4,4 |fc|g w iO Lt ШјК —- nek bizonyítéka a Tubular Bells című al- goär gig bum, amely a Royall Philharmonic orchest- . _____ —— ______---------- , , , ' ■ _____ ra felvételében az Ördögűző c.m­ű film be- •““1 29 30 I ГтарП 32. Г®"“3 tétmuzsikája lett. S Кбхи Mike Oldfield a rock-zenében, de főleg I ШШ lemezen multihangszeresként ismert. Újab- ■ 1 " t­,,r ~ ттвт­ 7^шваЛ ban azonban hangversenyein és a lemezfel- Зл 3*t ' a vételein is a következő zenészek kísérik: SB 9 Pert és Pierre Moerlen dobosok, Tim Cross Ци—ииа— шшвшЛ B mii iriMMBm*шУ i ^имиташвииш ^ 1 j I B9! 1983. február 2. A Magyar Szó melléklete — Szerkeszti Serer Lenke 248. szám győztük a munkát. Ma már persze az trvultók Tizennégy évvel ezelőtt, több mint ai mindig van mit. Mert egy-egy új­ — Csak azt tudom egészen pontos 30 szolgálati évvel, a szülésznő nyug­­szülötthöz általában tíz napot járok. A san, ami a tíz és fél éves magángya­állományba vonult. Viszont a­­ cse- családban első gyerekekhez, ahol több­ korlátom ideje alatt történt. Az ak­csemőkkel való bíbelődés ezzel nem ért nyíre a szülők is tapasztalatlanabbak, kor vezetett pontos nyilvántartásom véget. A kisgyermek ápolása, leg- még tovább is. Az pedig ritkán tör- még ma is megvan. Az alatt az idő alábbis addig, amíg az anyuka lábra térik meg, hogy közben ne születne alatt 1009 gyermeket segítettem a vi­nem áll, szinte kivétel nélkül reá újabb gyerek, akihez hívnának. De lágra. Az egészségház szülészetén már vár, azért volt rá példa. Ha jól emlékszem, esetenként annyi volt a munka, hogy — Nagyon nagy öröm ez számomra két évvel ezelőtt egy egész hétig „sza­ igazán nem volt időm nyilvántartást Meg elismerés is. Mert, bár az évek hadságon” voltam. Mondhatom, nagyon vezetni. Pedig ezt néha én is nagyon már felettem is elszálltak, ez még furcsa érzés volt. Amikor eljött a szeretném tudni. A számuk biztos, mindig azt jelenti, hogy megbíznak délután négy óra, ilyenkor szoktam hogy több ezer. Amikor mondjuk vé­detnem, elégedettek a munkámmal, indulni — valami egészen különös év­­gigsétálok a piacon, lépésről lépésre De öröm azért is, mert segíthetek a­z is fogott el. Tulajdonképpen ekkor olyan, ma már középkorúakkal talál­magatehetetlen kisgyermekeken, néha láttam igazán, hogy nekem már mind­­kázok, akiket én segítettem a világra, pedig anyukájukon is. A szülészetről ez mennyire a véremben van. A be- Q Van-e valami, ami a több, mint való távozásuk után, addig fürdetem idegzodött szokásoknak tulajdonítható, ,és emberöltőny­i gyakorlatában külön a babákat, amíg az édesanya fel nem ћ°£У a lányoméknál, akik Zsablyán­el- az emlékezetébe vésődött? Kellemes gyógyul. Amikor látom, hogy maga­ neke, én csak délelőtt vendég vagyok, vagy kellemetlen emlék? biztosan bánik a csecsemővel, akkor Délután meg mindig a hivatásomnak _ Régen több minden is nehezítet­az én küldetésem befejeződik, élek- te a szülésznő munkáját. Többek közt Mikor volt legutóbb szabad nap- h ha pontosan nem is, tudja-e bár jött az is, hogy nem voltak aszfaltos­­ak hozzávetőlegesen, hogy hány gyermeket ittak, csak elvétve égett egy-egy utcai . Az utóbbi években ugyan csak­ segített a világra és hányat fürösztött bent a születések száma, de füröszte­ meg? (Folytatása a 3. oldalon) akkori nehézségek feledhetetlenül szép Kocsicska Ilonka: — A karjaim ebbe még nem fáradtak bele

Next