Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)

1983-02-09 / 38. szám

■napsugár [fa KASZÁS KÁROLY A zsákutcaiak A háború vihara messze tombolt, a szele azonban a várost sem kerülte el. Főleg a nincstelenség sanyarga­tott. Fáztak, lerongyolódtak az emberek. Meg éhesek voltak. A dekára mért élel­miszert jegyre árusították. A fejadag fél fogára sem volt elegendő a kamasznak. A tizenévesek pedig mindig ugyanazok. Mozijegyről, labdarúgó-mérkőzésről, sült gesztenyéről álmodoztak. No, meg na­­gyob falatról, zsíros kenyérről, bögre tej­ről. Igényük nem volt túláradó. Igaz, nem is lehetett, a kirakatokban tátongó üres­ség, a zsebpénz pedig mesebeli fogalom­ként lebegett az emlékezetben. Tenniük, cselekedniük kellett valamit. Fiatalságuk, kalandvágyuk, no, meg korgó gyomruk követelte ezt. Tettre készségük­kel sohasem volt baj, idejük is akadt bő­ven, hisz hol volt tanítás, hol nem. Min­denekelőtt élelmet igyekeztek szerezni. Kezükre játszott, hogy a falu nem lát­hatta el zökkenőmentesen a várost. Az idegen hatóság mindenbe belekötött, a városba érkezőktől vámot szedett, illeté­ket fizettetett, s ha kedve szottyant, min­dent elkobzott. A sok csomagot cipelő utasokat feltartóztatták, megmotozták. Eb­ből született az ötlet, a kockázatos vál­lalkozás! A szürkület, a ködös idő, az esthomály volt a fiúk ideje. Lesben álltak, búvó­helyről kémleltek, rejtjeleztek. A rakodó­pallódeszkái alá húzódtak, a veszteglő villamos mögül leselkedtek. Amikor­­a be­érkező szerelvény gőzmozdonya utolsót szusszantott, a kijáratnál ácsorgókkal füttyöt váltottak, s villámgyorsan a vá­rakozó tömegbe vegyültek. Pa­ja kerítést ugrott át, Zaki felkapaszkodott a vagon­­lépcsőkre, öcsi kosarakat emelt, Koca, Gyula iszákot, szatyrot ragadt ott, a töb­biek hátizsákot vetettek a vállukra. Nagy sürgés-forgás, tumultus támadt a kijárat mindkét oldalán, majd elsodorták a vas­úti jegyszedőt. Senki sem­ tudja, ki kinek a csomagját cipeli, lopnak-e itt vagy csak segédkeznek. Az illetékfizető, a vámszedő fűhöz-fához kapkodott, mindhiába. A kölykök árnyként suhantak keresztül az elsötétített állomás zeg­zugain. Átjátszva magukat csapdán, rendszabá­lyon, percek múltán a platánsor fedeze­tében siklottak tovább a szuroksötétben, hogy egyhamar Ferenc taligás kamrala­kása előtt verődjenek újra ősszel Kis idő múlva a málhás utasok, falusiak, terme­lők, kofaasszonyok szedték vissza porté­kájukat. A garaboly csirke, a zsák cipó, a fazék zsír, az oldal szalonna,­ a darab mosószappan ismét gazdájára talált. Sem­mi sem hiányzott. A zsákutcában aznap éjfélig pislákolt a mécses, a gyertyaláng. Sült szalonna, tö­pörtyű, babfőzelék illata áradt a kiskony­hákból. A piacozóktól kapott fizetségből másnap még mozijegyre is futotta. Nemes István illusztrációi Rágógumizun­k A mostani fiatalok idegesek, és ezért sokat rágógumiznak. A mi osztályunk is ilyen, és nem tagadom, én is. Néha mér­gemben egy doboz rágót veszek be egy­szerre, de kis idő múlva ki is köpöm. A gyerekek és a fiatalok sokszor azon versengenek, hogy ki fúj nagyobb göm­böt a rágóból. A sok rágózás nagyon ká­ros, de nem egészségügyi szempontból, hanem azért, mert mindenfelé odaragaszt­ják a gumit. Nem is egyszer beleültem már, mert a székre ragasztották. Ez a gumi, ha ráragad, nehezen mosódik le a ruháról. Ilyent többnyire a moziban tesz­nek. Ilyenkor én is megmérgesedek, beve­szek egy tucat rágót, és a felét a székre, felét pedig a szék támlájára ragasztom. Így egy ütéssel két legyet ütök agyon. A gumi odatapad az illető nadrágjára és ka­bátjára, és mérgesen próbálja leszedni. A rágógumizás egészséges, mert erősíti a felső és alsó állkapcsot. Sokan, így én is, puttyogtatom a rágó­gumikat. A barátaimmal versenyzek a „léggömb-fújásban”, ez az, mikor valaki rágóból gömböt fúj. Sokszor olyan nagyon felfújom, hogy puffanás a vége. Ekkor az arcomat a fehér színű gumibevonat bo­rítja be. Sokáig mosom, dörzsölöm, míg valahogy sikerül lekaparnom. A helye na­gyon piros és ég a kefe dörzsölésétől. Ezért néha azt gondolom magamban, hogy nem is rágózok többet! Mégis a számba veszem, és jóízűen forgatom az ízletes gumit! KARÁCSONYI Róbert, Moša Pi­jade iskola Kikinda Tanyán jártam Régebben még, amikor nem jártam is­kolába, a nagymamám vigyázott rám, így hát, amikor ők mentek ki a határba kukoricát törni, engem is magukkal vis­z­tek. Nem messze a földtől volt egy tanya. A gazdája ismerte a nagy tatámat, s mi­vel volt egy unokája, sűrűn együtt ját­szottunk. Amikor először találkoztunk, megmutatta az istállót. Volt ott egy nagy jászol, tele szénával. Csak kívülről kuk­kantottam be, mert nem mertem be­menni, féltem a lovaktól. . — Na, gyere be — kért a kislány. — Nem, mert félek — mondtam. — Ne félj — mondta. Addig-addig csalogatott, míg bementem, és megsimogattam a fényes szőrű lovat. Azután bementünk a másik istállóba. Ott szarvasmarhák kérődztek. Sok birkájuk is volt. Amíg mi sétáltunk és megnéztük a jószágot, addigra elkészült az ebéd. Bá­­ránypapriskást tettek az asztalra. Igaz, nem nagyon szeretem, de azért ettem egy kicsit belőle. Azután folytattuk a játékot. Gyorsan leszállt az este, s nekem haza kellett mennem. Szépen elbúcsúztunk egymástól, és megígértem, hogy máskor is elmegyek. örülök, hogy megismerhettem a tanyai kislányt, és hogy tanyán járhattam. Ne­kem ez nagy élményem volt. BENKÓ Dóra, V.a, Petőfi Sándor iskola, Becse Héfőn ellátogatott szerkesztőségünkbe né­hány kitűnő Napsugár­barát az Újvidéki Tele­vízió Gyermekműsora szerkesztőségének meg­hívására. Beszélgetés készült ugyanis a Nap­sugárról. (Vasárnap 10 óra körül, a Barázda cí­mű faluműsor után su­gározza a televízió a Százszorszép keretében. Majd nézzétek meg, s számoljatok be, mi a véleményetek róla!) Ez alkalomból körüljártuk a Forum kiadóházat, a többi között a nyomdát is fölkerestük. Képünk a kéziszedő részlegben készült. Balról jobbra: Raffai Attila, Kucor József, Németh Magdol­na, Tóth Piroska tanár­nő és Klacsák Valéria Zsuzsával. Egy este nálunk kicsöngettek a hatodik óráról. Mindenki örült, hogy most már hazamehet. Osztály­­társnőimmel felöltözködtünk, és hazain­dultunk. Kint nagyon hideg volt, az ut­cát a lámpafény mellett ezernyi csillag és a hold világította be. Házam elé értem, és kopogtam az ablakon. Anyu rögtön kinyi­totta az ajtót. — Mi újság az iskolában? Kaptál-e osz­tályzatot? — kezdett rögtön kérdezős­ködni. — Egy ötöst kaptam, németből feleltem — közöltem vele a jó újságot. Kistestvérem az ajtóban állt, s így szólt. — Piros pontot kaptam az oviban! Szé­pen lerajzoltam az őszi gyümölcsöket! Nagyon örültem a hírnek. A fenőttek figyelmét a tévé kötötte le. Addig levet­kőztettem a testvéremet és ágyba tettem. — Mesélj, meséld a Hófehérkét vagy a Piroskát, vagy a Csipkerózsikát. Kénytelen voltam ráhallgatni, mert kü­lönben egész éjjel nyaggatott volna. Mi­kor befejeztem a mesét, észrevettem, hogy testvérem már Álomországban jár. Láb­­ujjhegyen kisomfordáltam a szobából. Elővettem a Jó Pajtást, és elkezdtem ol­vasni. Épp úgy szeretem ezt az újságot, mint a felnőttek a Magyar Szót, a Ma­gyar Képes Újságot stb. — Tessék ágyba menni, holnap tanul­nod kell! — szólt anyu. Úgy látszik vége van a filmnek. Lefeküdtem, s pár perc múlva már fúj­tam a kását. Ablakunkon beszivárgott a holdfény, s mintha altatódalt énekelt vol­na mindenkinek. FÖLDESDI Daniela, VI.3, Nikola Tesla iskola, Újvidék Játék a szabadban JUHÁSZ Rafael, VI/2 Petőfi brigád iskola, Kula „Valami, amit nem könnyű csak úgy elmondani.. Biztos vagyok benne, hogy minden ko­rombeli lány álmodik egy királyfiról, aki fehér lovon jön érte, valahol a messze­ségben, és akibe első látásra bele tudna szeretni. Álmodja, százszor elképzeli az első találkozást, és amikor egy szép na­pon megjelenik, kiút nincs. Elmesélem az én első találkozásomat álmaim király­fijával. A tengeren nyaraltam szüleimmel. Szombat volt, egyike a legszebbeknek életemben. Húgocskámmal a sekély víz­ben pancsoltunk, mert nem tud úszni, ami­kor egyszeriben valaki elviharzott mellet­tünk, és egy kecses mozdulattal a vízbe vetette magát. Ő volt, álmaim királyfija. Magas, fekete, csinos, hogy a szív fáj utána. Tekintetemmel követtem, míg el nem tűnt a fürdőzők rengetegében. Ép­pen fel akartam kelni, amikor meghallot­tam valakinek a hangját: — Hej, te kislány, a sekély vízben so­hasem fogsz megtanulni úszni! — De megfulladni sem fogok! — felel­tem. Elkezdtünk beszélgetni. Megtudtam, hogy Nedžadnak hívják. Mosztám­, a jogi középiskola harmadikos tanulója. Hajduk­­szurkoló. És hogy tudott mesélni! Lelke­sen hallgattam az ismeretlen rockegyütte­sekről és futballcsapatokról szóló előadá­sát. Elmondtam magamról, ki vagyok, és hogy jól úszok. Hét napig tartott a ba­rátságunk. Reggel az önki­szolgálóban ta­lálkoztunk, délelőttönként pedig úszkál­tunk és kártyáztunk, beszélgettünk, dél­utánonként pedig ültünk egy csónak pe­remén, és hallgattuk a klubból kiszivárgó zenét. A nyolcadik napon nem jelent meg. Egész délelőtt a csónak peremén ültem és vártam őt. Még az ebédtől is elment a kedvem. Egyszer csak ott éreztem a ke­zét a vállamon. Megfordultam, és meg­láttam Nedj­adot. Valahogy gyámoltalanul állt, kezében utazótáskájával. Útra készen, felöltözve. Azt mondta, várják a szülei a kocsiban, mert elmennek. Nem kérte a címem, én sem az övét. Megbeszéltük, hogy találkozunk a jövő évben július má­sodik szombatján. Néztem, hogyan távolodik el a zöld ko­csi a messzeségben. A strand egyszerre üressé lett. Hiányzott belőle és belőlem is valaki... HORNYÁK Erika, 7.c, Kizár István iskola, Szabadka A TÉL ÖRÖMEI A fehér hótakaró nyugodtan pihent a tájon. A fák ágain a nap fénylő sugarai­ban tündöklött a dér. Csillingelő szánon érkezett meg keresztapám Pistával. Szán­kózni vittek. Meleg bundába bugyoláltuk magunkat, mert fogvacogtató hideg volt kint. Pista volt a kocsis. Makacs nevű paripánk olyan fehér volt, mint a hó. A vásártérre hajtattunk. Körbe-körbe szá­guldott velünk a szán. A meleg bunda nem is volt olyan meleg, fázni kezdtem. Nem akartam szólni Pistának, hogy men­jünk haza. A jó kedvét nem akartam el­rontani. Fél óra eltelte után hazamentünk, Pistával azonban nem lehetett bírni, csak szánkázni akart. Kimentek egy szál­lásra a keresztapámmal. Ott a gazdával jól elszórakoztak. Estefelé értek kereszt­apának házához. Makacs habosra volt hajtva. A megfázástól kis híján, hogy el nem pusztult. Pistát dermedten vették le a szánról. A kemence duruzsoló tüze mellett azonban hamar felmelegedett. Az idén szánkózásra nem adott lehe­tőség. A tavalyit viszont soha nem fele­dem el. KÚTI Csilla, Vl.b. Samu Mihály iskola, Péterréve fédlnek 'Befiá­mí Remélem, most már mindannyian együtt vagytok az iskolában, s csoportmunkában válogatjátok ki a Napsugár számára ké­szülő írásokat. Elég sok jó téli élménybe­számoló érkezett, ma elküldöm őket a ki­­kindai Moša Pijade iskola önképzőköré­nek, kiválogatásra. Ha igyekeznek az ér­tékeléssel, következő számunkban már ol­vashatjátok is az írásokat. Külön örültem a héten a muzslyai kis­diákok jelentkezésének. A SZERVO MI­HÁLY iskola önképzőköre és magyarta­nárnőjük, SZABÓ Eszter a következőket írja: „Rendszeresen olvassuk a Napsuga­rat és mi is kedvet kaptunk, hogy részt vegyünk munkájában. Ezúttal csak né­hány írást küldünk, de ígérjük, hogy a jövőben szorgalmasabbak leszünk.” Sze­retettel fogadunk, s vigyázat! szavatokon fogunk benneteket! A következők ügyes írásait küldték be: BECSKEI Klára, SVARC Ibolya és PATAI Gabriella. A zrenjanini OKTOBER 2. iskola diák­jai KISS Erzsébet tanárnővel együttes eredményes második félévet kívánnak va­lamennyieteknek. A következők írásait jut­tatták el hozzánk: VENCEL Valentina, SZABÓ István, SZADANOV György, ER­DÉLYI Valéria, PUSKÁS János, RER­­TENNWALD György, POTURICA Anna. A szabadkai J. J. ZMAJ iskolából a követ­kezők munkáit kaptam kézhez: KÜN And­­rija, ENGI Csaba, BOROS Róbert, JENŐ Edit, SZAGHMEISZTER Gábor, KLADEK Tamás, KORHECZ Zsuzsanna, SZAG­­MAISZTER Ildikó, SZEMERÉDI Virág és NYARADI Szilvia. A temerini KÓKAI IMRE iskolából ezek a diákok küldtek jó írást: GAJó Orhidea, MEDVEDSZKI Sán­dor, MAGYAR Tünde, ZSÉLI Angéla és VARGA Szilvia. A becsei PETŐFI SÁN­DOR iskolából G­YURCSIK Zsuzsanna és HORVÁTH Edit jelentkezett. A kikindai MOS­A PIJADE iskolából pedig a követ­kezők: LIKAR Ádám, KÁTAI Valéria, KANALAS Hajnalka, BÁLINT Szilvia, PÖLLE Hargita, BÁBA Mária, BÁLINT Szilvia, MEZEI Ildikó és KOCSIS Teréz. Bácsföldvárról is érkeztek jó írások, az alábbiaké: BÁLINT Márta, KISS Erzsé­bet és MÁRKUS Melinda. Csantavérről BAKOS Csilla és KOZMA Edit jelentke­zett. Várom további leveleiteket, rajzai­tokat. Baráti szeretettel üdvözöllek mind­­annyiotokat ZSUZSA

Next