Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)
1983-02-09 / 38. szám
■napsugár [fa KASZÁS KÁROLY A zsákutcaiak A háború vihara messze tombolt, a szele azonban a várost sem kerülte el. Főleg a nincstelenség sanyargatott. Fáztak, lerongyolódtak az emberek. Meg éhesek voltak. A dekára mért élelmiszert jegyre árusították. A fejadag fél fogára sem volt elegendő a kamasznak. A tizenévesek pedig mindig ugyanazok. Mozijegyről, labdarúgó-mérkőzésről, sült gesztenyéről álmodoztak. No, meg nagyob falatról, zsíros kenyérről, bögre tejről. Igényük nem volt túláradó. Igaz, nem is lehetett, a kirakatokban tátongó üresség, a zsebpénz pedig mesebeli fogalomként lebegett az emlékezetben. Tenniük, cselekedniük kellett valamit. Fiatalságuk, kalandvágyuk, no, meg korgó gyomruk követelte ezt. Tettre készségükkel sohasem volt baj, idejük is akadt bőven, hisz hol volt tanítás, hol nem. Mindenekelőtt élelmet igyekeztek szerezni. Kezükre játszott, hogy a falu nem láthatta el zökkenőmentesen a várost. Az idegen hatóság mindenbe belekötött, a városba érkezőktől vámot szedett, illetéket fizettetett, s ha kedve szottyant, mindent elkobzott. A sok csomagot cipelő utasokat feltartóztatták, megmotozták. Ebből született az ötlet, a kockázatos vállalkozás! A szürkület, a ködös idő, az esthomály volt a fiúk ideje. Lesben álltak, búvóhelyről kémleltek, rejtjeleztek. A rakodópallódeszkái alá húzódtak, a veszteglő villamos mögül leselkedtek. Amikora beérkező szerelvény gőzmozdonya utolsót szusszantott, a kijáratnál ácsorgókkal füttyöt váltottak, s villámgyorsan a várakozó tömegbe vegyültek. Paja kerítést ugrott át, Zaki felkapaszkodott a vagonlépcsőkre, öcsi kosarakat emelt, Koca, Gyula iszákot, szatyrot ragadt ott, a többiek hátizsákot vetettek a vállukra. Nagy sürgés-forgás, tumultus támadt a kijárat mindkét oldalán, majd elsodorták a vasúti jegyszedőt. Senki sem tudja, ki kinek a csomagját cipeli, lopnak-e itt vagy csak segédkeznek. Az illetékfizető, a vámszedő fűhöz-fához kapkodott, mindhiába. A kölykök árnyként suhantak keresztül az elsötétített állomás zegzugain. Átjátszva magukat csapdán, rendszabályon, percek múltán a platánsor fedezetében siklottak tovább a szuroksötétben, hogy egyhamar Ferenc taligás kamralakása előtt verődjenek újra ősszel Kis idő múlva a málhás utasok, falusiak, termelők, kofaasszonyok szedték vissza portékájukat. A garaboly csirke, a zsák cipó, a fazék zsír, az oldal szalonna, a darab mosószappan ismét gazdájára talált. Semmi sem hiányzott. A zsákutcában aznap éjfélig pislákolt a mécses, a gyertyaláng. Sült szalonna, töpörtyű, babfőzelék illata áradt a kiskonyhákból. A piacozóktól kapott fizetségből másnap még mozijegyre is futotta. Nemes István illusztrációi Rágógumizunk A mostani fiatalok idegesek, és ezért sokat rágógumiznak. A mi osztályunk is ilyen, és nem tagadom, én is. Néha mérgemben egy doboz rágót veszek be egyszerre, de kis idő múlva ki is köpöm. A gyerekek és a fiatalok sokszor azon versengenek, hogy ki fúj nagyobb gömböt a rágóból. A sok rágózás nagyon káros, de nem egészségügyi szempontból, hanem azért, mert mindenfelé odaragasztják a gumit. Nem is egyszer beleültem már, mert a székre ragasztották. Ez a gumi, ha ráragad, nehezen mosódik le a ruháról. Ilyent többnyire a moziban tesznek. Ilyenkor én is megmérgesedek, beveszek egy tucat rágót, és a felét a székre, felét pedig a szék támlájára ragasztom. Így egy ütéssel két legyet ütök agyon. A gumi odatapad az illető nadrágjára és kabátjára, és mérgesen próbálja leszedni. A rágógumizás egészséges, mert erősíti a felső és alsó állkapcsot. Sokan, így én is, puttyogtatom a rágógumikat. A barátaimmal versenyzek a „léggömb-fújásban”, ez az, mikor valaki rágóból gömböt fúj. Sokszor olyan nagyon felfújom, hogy puffanás a vége. Ekkor az arcomat a fehér színű gumibevonat borítja be. Sokáig mosom, dörzsölöm, míg valahogy sikerül lekaparnom. A helye nagyon piros és ég a kefe dörzsölésétől. Ezért néha azt gondolom magamban, hogy nem is rágózok többet! Mégis a számba veszem, és jóízűen forgatom az ízletes gumit! KARÁCSONYI Róbert, Moša Pijade iskola Kikinda Tanyán jártam Régebben még, amikor nem jártam iskolába, a nagymamám vigyázott rám, így hát, amikor ők mentek ki a határba kukoricát törni, engem is magukkal visztek. Nem messze a földtől volt egy tanya. A gazdája ismerte a nagy tatámat, s mivel volt egy unokája, sűrűn együtt játszottunk. Amikor először találkoztunk, megmutatta az istállót. Volt ott egy nagy jászol, tele szénával. Csak kívülről kukkantottam be, mert nem mertem bemenni, féltem a lovaktól. . — Na, gyere be — kért a kislány. — Nem, mert félek — mondtam. — Ne félj — mondta. Addig-addig csalogatott, míg bementem, és megsimogattam a fényes szőrű lovat. Azután bementünk a másik istállóba. Ott szarvasmarhák kérődztek. Sok birkájuk is volt. Amíg mi sétáltunk és megnéztük a jószágot, addigra elkészült az ebéd. Báránypapriskást tettek az asztalra. Igaz, nem nagyon szeretem, de azért ettem egy kicsit belőle. Azután folytattuk a játékot. Gyorsan leszállt az este, s nekem haza kellett mennem. Szépen elbúcsúztunk egymástól, és megígértem, hogy máskor is elmegyek. örülök, hogy megismerhettem a tanyai kislányt, és hogy tanyán járhattam. Nekem ez nagy élményem volt. BENKÓ Dóra, V.a, Petőfi Sándor iskola, Becse Héfőn ellátogatott szerkesztőségünkbe néhány kitűnő Napsugárbarát az Újvidéki Televízió Gyermekműsora szerkesztőségének meghívására. Beszélgetés készült ugyanis a Napsugárról. (Vasárnap 10 óra körül, a Barázda című faluműsor után sugározza a televízió a Százszorszép keretében. Majd nézzétek meg, s számoljatok be, mi a véleményetek róla!) Ez alkalomból körüljártuk a Forum kiadóházat, a többi között a nyomdát is fölkerestük. Képünk a kéziszedő részlegben készült. Balról jobbra: Raffai Attila, Kucor József, Németh Magdolna, Tóth Piroska tanárnő és Klacsák Valéria Zsuzsával. Egy este nálunk kicsöngettek a hatodik óráról. Mindenki örült, hogy most már hazamehet. Osztálytársnőimmel felöltözködtünk, és hazaindultunk. Kint nagyon hideg volt, az utcát a lámpafény mellett ezernyi csillag és a hold világította be. Házam elé értem, és kopogtam az ablakon. Anyu rögtön kinyitotta az ajtót. — Mi újság az iskolában? Kaptál-e osztályzatot? — kezdett rögtön kérdezősködni. — Egy ötöst kaptam, németből feleltem — közöltem vele a jó újságot. Kistestvérem az ajtóban állt, s így szólt. — Piros pontot kaptam az oviban! Szépen lerajzoltam az őszi gyümölcsöket! Nagyon örültem a hírnek. A fenőttek figyelmét a tévé kötötte le. Addig levetkőztettem a testvéremet és ágyba tettem. — Mesélj, meséld a Hófehérkét vagy a Piroskát, vagy a Csipkerózsikát. Kénytelen voltam ráhallgatni, mert különben egész éjjel nyaggatott volna. Mikor befejeztem a mesét, észrevettem, hogy testvérem már Álomországban jár. Lábujjhegyen kisomfordáltam a szobából. Elővettem a Jó Pajtást, és elkezdtem olvasni. Épp úgy szeretem ezt az újságot, mint a felnőttek a Magyar Szót, a Magyar Képes Újságot stb. — Tessék ágyba menni, holnap tanulnod kell! — szólt anyu. Úgy látszik vége van a filmnek. Lefeküdtem, s pár perc múlva már fújtam a kását. Ablakunkon beszivárgott a holdfény, s mintha altatódalt énekelt volna mindenkinek. FÖLDESDI Daniela, VI.3, Nikola Tesla iskola, Újvidék Játék a szabadban JUHÁSZ Rafael, VI/2 Petőfi brigád iskola, Kula „Valami, amit nem könnyű csak úgy elmondani.. Biztos vagyok benne, hogy minden korombeli lány álmodik egy királyfiról, aki fehér lovon jön érte, valahol a messzeségben, és akibe első látásra bele tudna szeretni. Álmodja, százszor elképzeli az első találkozást, és amikor egy szép napon megjelenik, kiút nincs. Elmesélem az én első találkozásomat álmaim királyfijával. A tengeren nyaraltam szüleimmel. Szombat volt, egyike a legszebbeknek életemben. Húgocskámmal a sekély vízben pancsoltunk, mert nem tud úszni, amikor egyszeriben valaki elviharzott mellettünk, és egy kecses mozdulattal a vízbe vetette magát. Ő volt, álmaim királyfija. Magas, fekete, csinos, hogy a szív fáj utána. Tekintetemmel követtem, míg el nem tűnt a fürdőzők rengetegében. Éppen fel akartam kelni, amikor meghallottam valakinek a hangját: — Hej, te kislány, a sekély vízben sohasem fogsz megtanulni úszni! — De megfulladni sem fogok! — feleltem. Elkezdtünk beszélgetni. Megtudtam, hogy Nedžadnak hívják. Mosztám, a jogi középiskola harmadikos tanulója. Hajdukszurkoló. És hogy tudott mesélni! Lelkesen hallgattam az ismeretlen rockegyüttesekről és futballcsapatokról szóló előadását. Elmondtam magamról, ki vagyok, és hogy jól úszok. Hét napig tartott a barátságunk. Reggel az önkiszolgálóban találkoztunk, délelőttönként pedig úszkáltunk és kártyáztunk, beszélgettünk, délutánonként pedig ültünk egy csónak peremén, és hallgattuk a klubból kiszivárgó zenét. A nyolcadik napon nem jelent meg. Egész délelőtt a csónak peremén ültem és vártam őt. Még az ebédtől is elment a kedvem. Egyszer csak ott éreztem a kezét a vállamon. Megfordultam, és megláttam Nedjadot. Valahogy gyámoltalanul állt, kezében utazótáskájával. Útra készen, felöltözve. Azt mondta, várják a szülei a kocsiban, mert elmennek. Nem kérte a címem, én sem az övét. Megbeszéltük, hogy találkozunk a jövő évben július második szombatján. Néztem, hogyan távolodik el a zöld kocsi a messzeségben. A strand egyszerre üressé lett. Hiányzott belőle és belőlem is valaki... HORNYÁK Erika, 7.c, Kizár István iskola, Szabadka A TÉL ÖRÖMEI A fehér hótakaró nyugodtan pihent a tájon. A fák ágain a nap fénylő sugaraiban tündöklött a dér. Csillingelő szánon érkezett meg keresztapám Pistával. Szánkózni vittek. Meleg bundába bugyoláltuk magunkat, mert fogvacogtató hideg volt kint. Pista volt a kocsis. Makacs nevű paripánk olyan fehér volt, mint a hó. A vásártérre hajtattunk. Körbe-körbe száguldott velünk a szán. A meleg bunda nem is volt olyan meleg, fázni kezdtem. Nem akartam szólni Pistának, hogy menjünk haza. A jó kedvét nem akartam elrontani. Fél óra eltelte után hazamentünk, Pistával azonban nem lehetett bírni, csak szánkázni akart. Kimentek egy szállásra a keresztapámmal. Ott a gazdával jól elszórakoztak. Estefelé értek keresztapának házához. Makacs habosra volt hajtva. A megfázástól kis híján, hogy el nem pusztult. Pistát dermedten vették le a szánról. A kemence duruzsoló tüze mellett azonban hamar felmelegedett. Az idén szánkózásra nem adott lehetőség. A tavalyit viszont soha nem feledem el. KÚTI Csilla, Vl.b. Samu Mihály iskola, Péterréve fédlnek 'Befiámí Remélem, most már mindannyian együtt vagytok az iskolában, s csoportmunkában válogatjátok ki a Napsugár számára készülő írásokat. Elég sok jó téli élménybeszámoló érkezett, ma elküldöm őket a kikindai Moša Pijade iskola önképzőkörének, kiválogatásra. Ha igyekeznek az értékeléssel, következő számunkban már olvashatjátok is az írásokat. Külön örültem a héten a muzslyai kisdiákok jelentkezésének. A SZERVO MIHÁLY iskola önképzőköre és magyartanárnőjük, SZABÓ Eszter a következőket írja: „Rendszeresen olvassuk a Napsugarat és mi is kedvet kaptunk, hogy részt vegyünk munkájában. Ezúttal csak néhány írást küldünk, de ígérjük, hogy a jövőben szorgalmasabbak leszünk.” Szeretettel fogadunk, s vigyázat! szavatokon fogunk benneteket! A következők ügyes írásait küldték be: BECSKEI Klára, SVARC Ibolya és PATAI Gabriella. A zrenjanini OKTOBER 2. iskola diákjai KISS Erzsébet tanárnővel együttes eredményes második félévet kívánnak valamennyieteknek. A következők írásait juttatták el hozzánk: VENCEL Valentina, SZABÓ István, SZADANOV György, ERDÉLYI Valéria, PUSKÁS János, RERTENNWALD György, POTURICA Anna. A szabadkai J. J. ZMAJ iskolából a következők munkáit kaptam kézhez: KÜN Andrija, ENGI Csaba, BOROS Róbert, JENŐ Edit, SZAGHMEISZTER Gábor, KLADEK Tamás, KORHECZ Zsuzsanna, SZAGMAISZTER Ildikó, SZEMERÉDI Virág és NYARADI Szilvia. A temerini KÓKAI IMRE iskolából ezek a diákok küldtek jó írást: GAJó Orhidea, MEDVEDSZKI Sándor, MAGYAR Tünde, ZSÉLI Angéla és VARGA Szilvia. A becsei PETŐFI SÁNDOR iskolából GYURCSIK Zsuzsanna és HORVÁTH Edit jelentkezett. A kikindai MOSA PIJADE iskolából pedig a következők: LIKAR Ádám, KÁTAI Valéria, KANALAS Hajnalka, BÁLINT Szilvia, PÖLLE Hargita, BÁBA Mária, BÁLINT Szilvia, MEZEI Ildikó és KOCSIS Teréz. Bácsföldvárról is érkeztek jó írások, az alábbiaké: BÁLINT Márta, KISS Erzsébet és MÁRKUS Melinda. Csantavérről BAKOS Csilla és KOZMA Edit jelentkezett. Várom további leveleiteket, rajzaitokat. Baráti szeretettel üdvözöllek mindannyiotokat ZSUZSA