Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 45-57. szám)
1983-02-21 / 50. szám
1983. február 21., hétfő Hat évtized a műkedve és szolgáltában Ha egyszer majd megírják a topolyai amatőrizmus történetét, abban bizonyára külön fejezetet szentelnek PALANCSAI Jánosnak, aki már kerek hat évtizede tevékenyen jelen van a topolyai műkedvelő életben. Míg beszélgetünk, előkerülnek a fényképek, oklevelek, elismerések, megelevenedik előttünk a húszasharmincas évek Topolyája, a dalárda, műkedvelő színészek, a kedélyes iparos-, batyu- és még ki tudja milyen bálák, amelyek akkoriban a műkedvelő élet velejárói voltak. — Éppen hatvan éve lesz őszszel, hogy bekapcsolódtam a topolyai amatőr színjátszók munkájába. A Tóth lány volt az első darab, amelyben szerepet kaptam, aztán követte Gárdonyi A bor című színműve, amelyben Baracsot játszottam, nem sokkal később a Csizmadia mint kísértetben és a Szegény juhászlegényben már én voltam a főszereplő. Nagyon szép emlékeim ezek, de miért is ne lennének szépek, hiszen akkor voltunk fiatalok. A színjátszással egyidőben eljártam a dalárdába is. A topolyai dalárda 1924-ben alakult. Volt itt egy jó zenész, tanító, Hofmann Károly bácsi, aki kántortanító lévén orgonán, harmóniumon is kitűnően játszott, ő lett a karnagyunk. Én a legelső naptól kezdve ott voltam. Nemcsak énekeltem, hanem kottáztam is. Az indulástól kezdve 63-an voltunk. Akkor ez még csak férfikar volt, a nőket nemigen vonták be ilyesmibe. A munkája mellett hoevern jutott ideje arra, hogy a színjátszók, de még a dalárda munkájában is tevékenyen részt vegyen? — Dolgozni, azt kellett, legyűrtem a napi tíz órámat az asztalosműhelyben — hatig dolgoztunk, aztán szaladtunk haza, megmosakodtunk és 7-re mentünk próbára. így volt ez szombat kivételével a hét minden napján. A színjátszók hamar nagy hírnévre tettek szert, erős gárdánk volt. Míg meg nem nősültem, állandóan kaptam a főszerepeket. Kaptam ugyan később is, de akkor már itt volt a család... De a juhászlegényt még nős koromban is el-eljátszottam. Nagyon kedveltem ezt a paraszt-operettet, mert így neveztük, énekes darab volt. Igen ám, csak ahogy múlt az idő, nekem meg étvágyam volt midig, és egyszer csak 90 meg 100 kilós lettem, és már nem néztem ki szegény juhászlegénynek. 1935-ben átadtam a helyem a fiataloknak, afféle tanácsadó lettem. Amikor a színjátszásból már kiöregedtem, akkor maradt a dalárda. Itt titkár voltam, így én küldtem szét a báli meghívókat is. Akkor ez még nagyon divatban volt. Egy-egy bál alkalmával három-négyszáz meghívót is iszétküldtünk. Minden évben volt a hagyományos iparosbál, azután a színjátszók minden nagyobb ünnepre készítettek műsort, előadás után volt bál is. A batyubálak voltak a legjobbak. Ezt farsang végén tartották. Ilyenkor elbúcsúztattuk a nagybőgőt, és batyubálat tartottunk. Mindenki hozta a batyuját, benne a disznótoros kóstolót, de mindenki a másét ette ... Volt egy híres elismert cigányprímásunk, Kökény Dezső, azt mondta: Jánoskám, ne fizessetek semmit, de ne hívjatok mást, csak minket. Vidékre nem nagyon mentünk, hálás közönség volt a topolyai. 1925-ben még rádió sem volt, ha azemberek szórakozni akartak, eljöttek megnézni bennünket. Egyegy dalos estre annyian összegyűltek, hogy alig fértek a Polyákféle vendéglőbe. A harmincas években egyesült a dalárda meg a műkedvelő egyesület, ezután iparos dalegylet néven működött a háború kezdetéig. Nemrég adtuk át a dalegylet pecsétjét a mai dalárda, a Petőfi brigád Emlékkórus vérbőségének. — Mi volt az akkori dalárda repertoárján? — Alighogy a Kodály-művek megjelentek a harmincas években, mi már énekeltük. A kottákat Pestről kaptuk. Nagyon sok megzenésített Petőfi-verset is felvettünk a repertoárba. A háborúval megszakadt a dalárda munkája is. Az újraszervezéssel elég sokáig kellett várnunk. Úgy tíz évvel ezelőtt szóltak, hogy a Petőfi brigád Emlékkórusba verbuváljam össze a volt dalárda-tagokat. Szép számban össze is jöttünk. Én egy-két éve nem járok rendszeresen, de ha fontosabb fellépés előtt áll a kórus, autóval eljönnek értem. Hiába, a nyolcvan évemnek már ez is kijár. János bácsi sokéves munkásságáért 1976-ban megkapta a Petőfi Emlékkórus aranyplakettjét. 1969 óta verseket ír. Különböző alkalmakra, a kórus fellépésére, az unoka születésnapjára, az 1911-ben végzett diákok hatvanéves találkozójára, amely egybeesett egy hat évtizeddel későbbi pioníravatással, sorra születtek a hosszab-rövidebb alkalmi versek. Költői példaképe Arany János. A Toldi-trilógia és az Arany-kötet állandóan kéznél van. A gondosan füzetbe másolt verseket legjobban talán Lantos Károly, nyugalmazott tanár soraival jellemezhetjük, aki a következőket írta róluk: „A versek meleg hangú, közvetlen élményt feltáró, szeretettel írt családversek, amelyek a közösséget átalakító, átformáló új világ kiformálásában hati részvételt sem nélkülözik, így gazdag gondolatvilág és meleg é’’és hajtja át őket.” NÁRAY Éva Paláncsi János MAGYAR SZÓ MŰVELŐDÉSE A fiataloknak, a fiatalokért Igények és elvárások az Ifjúsági Otthon felszámolása után • Beszélgetés Mirko Gulkával Évekig tartott a vita a szabadkai Ifjúsági és Pioní Otthon munkájának tartalmi és formai sajátosságairól. Társadalmi-politikai tisztségviselők, oktatási és művelődési dolgozók, idősek és fiatalok ■Halták szavukat. Nem ritkán homlokegyenest ellentétes nézetek csaptak össze: egyesek a priori pálcát törtek az intézmény felett, felszámolását sürgették, mások az otthon problémáit szélesebb síkról közelítették meg: milyen hatást gyakorol a SZISZ a fiatalokra és a fiatalokat tömörítő szervezetekre. A vajúdás hosszan tartó volt: a múlt év végén született meg a legcélravezetőbbnek látszó megoldás, mely radikálisan megváltoztatta nemcsak az ifjúsági otthon egzisztenciáját, hanem Szabadka művelődési erőviszonyait is. Hogyan és milyen módon — ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Mirko GYILKÁT, a Művelődési Otthon programszervezési osztályának főszerkesztőjét. „ Az Ifjúsági Otthon egykori igazgatójaként alkalma volt alaposan megismerkedni azokkal a körülményekkel, melyek a munkát gátolták és végül válságba hozták az intézményt. Mik voltak ezek? — Az otthon megalapításakor Szabadka ifjúságának általános szükségleteiből indultak ki, a fiatalokkal való szervezett munka társadalmi igényéből. Ezek lebontása konkrét feladatokra azonban csak felemás módon történt meg, még kevésbé sikerült megteremteni a tevékenység fizikai és személyi feltételeit. Súlyosbította a helyzetet, hogy a Mladost Ifjúsági Művelődési Egyesület is ugyanazt az épületet használta: csúcsidőben fizikailag nem volt lehetséges sem egyik, sem másik szervezet munkájának kibontakoztatására. Sok volt az átfedés, a kettőzés is a Művelődési Otthonnal és más művelődési szervezetekkel. A káderproblémákat az igazgatócserékkel vélték megoldani: tíz év alatt én a hatodik igazgatója voltam az Ifjúsági Otthonnak (mintha egy zenekar muzsikája lényegesen javulna attól, ha lecserélik a prímást). A problémák végül annyira felduzzadtak, hogy az otthon puszta léte vált kérdésessé. Egyesek valamiféle euthanasiát javasoltak (ezzel megrövidítve a haláltusát), mások — és szerencsére ők voltak többségben — abból indultak ki, hogy a város 36 ezernyi fiatalja művelődési, szórakozási igényének kielégítését nem lehet (és nem szabad) a véletlenre bízni. Különösen nem akkor, amikor a klérus aktivitása fokozódik és minden alkalmat megragad, hogy a fiatalokat magához édesgesse. Ilyen megfontolások alapján született meg a jelenlegi megoldás. © Mondana valamit ennek részleteiről? — Az Ifjúsági és Pionírotthon jogilag megszűnt létezni. Tevékenységét, a programok finanszírozására szánt eszközökkel együtt a Művelődési Otthon, egy kisebb részét pedig a Veljko Vlahovic Munkásegyetem vette át. Ez az átszervezés biztató távlatokat nyitott nem csupán a tevékenység fenntartása, hanem még gazdagabb kibontakozása előtt is. A programok realizálása a Művelődési Otthon programszervezési osztályának hatáskörébe ment át, ennek társadalmi irányító szerve a programtanács, amelynek 15 tagja közül 8 a SZISZ küldötte. A tevékenység tartalmi és formai gazdagítását az összehasonlíthatatlanul jobb feltételek teszik lehetővé. Az otthon például a téli hónapokban használhatatlan volt, mert a fűtést mind a mai napig nem sikerült megoldani, az épület egyes részeinek használatát a felügyelőség letiltotta. A Művelődési Otthon (a régi városháza) épülete ezzel szemben ideális lehetőségeket kínál nemcsak a tömeges, hanem a csoportos tevékenységek céljaira is . Mik az elképzeléseik és mit tettek eddig ezek megvalósításáért? — Arra törekszünk, hogy egyensúlyba hozzuk a műsort a közönség rendkívül sokféle igényeivel. Amikor egyensúlyt mondok, nem az olcsó ízlés (ízléstelenség, giccs) kiszolgálására gondolok, hanem arra, hogy a közönség minden rétege megtalálja műsorainkban az érdeklődésének megfelelőt. Tudom, hogy megoszlanak a vélemények, de ettől függetlenül változatosságra törekszünk— mind a művészeti ágakat, mind pedig ezeken belül a műfajokat tekintve —, és hogy amit felkínálunk, az a maga nemében színvonalat jelentsen. Ha ennek az az ára, hogy a rendezvények számát mérsékeljük a minőség érdekében, véleményem szerint érdemes megadni ezt az árat. Külön kell itt szólnom még egy törekvésünkről. A munkaszervezetek, helyi közösségek, iskolák programszervezőivel való kapcsolatainkat új alapokra kívánjuk helyezni. Eddig ez a kapcsolat meglehetősen egyoldalú volt és nagyjából a formális tájékoztatásra szorítkozott. Most speciális programokat készítünk elő számaikra (már történtek is ilyen irányú kezdeményezések), amitől a tájékoztatás, a visszajelentés és a szervezőmunka tökéletesítését reméljük. Ebben a tekintetben óriási — ma még úgyszólván kihasználatlan — lehetőségeket kínál az üzemi sajtó. Soron következő lépéseink egyike ezeknek a tájékoztatási szerveknek a mozgósítása lesz. Mindent összegezve: azok a változások, amelyek az elmúlt egykét hónap alatt végbementek, és ezeknek már tapasztalható kezdeti eredményei az átszervezés jogosultságát igazolják. A végső értékelést a jövőnek kell megadnia. Nagyon remélem, hogy ez az értékelés kedvező lesz. SZÖLLÖSY VÁGÓ László A fiatalokat érdeklő témák tömegeket vonzanak Tamásy Agyas Zsuzsa: Tey**' 4®rv (lavírozás) Tamásy Agyas Zsuzsa: Textil ten Az Antigoné Kulán A felfiatalított együttes sikere A kulai Művelődési Központ magyar társulata február 5-én bemutatta Jean Anouilh Antigoné című darabját Petar Újévic rendezésében. A kulai amatőrök nehéz feladat előtt álltak, de lelkes munkával, önfegyelemmel, a rendező gondots és lelkiismeretes segítségével leküzdötték az akadályokat. Különösen plasztikusan domborították ki Antigoné (Kovács Erika) és Kreón (Pavlyuk Antal) ellentétét. Jó alakítást nyújtott Kiskároly Hana és Baracskai Sándor is. A darab kísérőzenéjét igen funkcionálisan válogatta össze Berkó László zenetanár. Az amatőr színjátszók sziváci községi szemléjén is látni fogjuk a társulatot. SZINGYI Géza Szabadkai amatőr festők Az amatőrmozgalom Szabadkán mintegy három évtizedre tekint vissza. A kezdetben tizenhét, ma már száztizenöt főnyi csoport szép sikerekkel dicsekedhet. Minden egyes kiállítás megnyitására legalább száz látogató van jelen, köztük egyre több fiatal. Az amatőr festők közül többen már túllépték az amatőr szintet, egyre több a formai és tartalmi szempontból is jó alkotás. Ez egyaránt vonatkozik a szobrászokra, festőkre és keramikusokra. Az elért eredményekhez nagyban hozzájárul Ivan Jandrić, aki 1970 óta áll a csoport élén. A szabadkai Veljko Vlahovic Munkásegyetem tevékenysége nemcsak a dolgozók és a polgárok szakmai és politikai képzésében, oktatásában ért el példás sikereket hanem nagy támogatásban részesíti az amatőr festőket és szobrászokat is. Ebben az évben egy példás kezdeményezés van kibontakozóban. A községi szakszervezeti tanács és a Munkásegyetem közös szervezésében ugyanis minden május elsejére megnyílna az amatőrök egyévi munkáját szemléltető és felmérő kiállítás. A védnökséget a szakszervezet vállalja, ezenkívül gondoskodik a díjakról és oklevelekről, és meg is vásárol néhány munkát. A megvásárolt képekből az évek során egy gyűjtemény alakul. Az első ilyen jellegű kiállítás 1983. május elsején nyílik meg. Az amatőr festők többsége a közvetlen termelésben dolgozik, autodidakta, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a Munkásegyetem a pártfogójuk. Csak egy sajnálatos dolog történt: a műtermet a levéltárnak akarják adni. Az amatőrök mindig szívesen fogadják a segítséget, az akadémiai festők és szobrászok mégis inkább elszigetelődnek, minthogy segítenék a tehetségek mielőbbi kibontakozását. Az amatőrök témavilága különböző. Leggyakrabban szűkebb pátriánkat festik meg. Többen hajlanak az impresszionizmus kolorisztiikája felé, elkötelezettjei a realizmusnak, vagy a mesevilágot festik meg. Többen a grafika elkötelezettjei. A forma- és a színgazdaságra való törekvés általános, kevesebben vonzódnak az absztrakcióhoz és a szimbolizmushoz. Látunk színgazdag és idillikus tájakat, csendéleteket és enteriőröket. Figyelmet érdemelnek az akvarellek és az egyre tartalmasabb portrék. Többen alkalmaznak egyszerű és tiszta kifejezésmódot. Az utóbbi években csökkent a szobrászok, az iparművészek és a keramikusok száma. Jó lenne, ha a május elsejei tárlat anyagát a munkaszervezetekben is és a község falvaiban is bemutatnák. GYERMÁN Tibor