Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)

1983-06-05 / 152. szám

1983. június 5., vasárnap A felelősség kölcsönös A pártbüntetések kimondásakor nem érvényesül mindig a fokozatosság elve A Kommunista Szövetségen belül kétségkívül az alapszerveze­tekre hárul a legnagyobb felelősség a tagság eszmei és politikai felkészítésében. Itt kellene, ahol mindannyian ismerik egymást, a konkrét és élet adta problémák megvitásával fokozni a politi­kai éleslátást és érzékenységet, elvégezve egyúttal a szükséges differenciációt is. Elvtársian és idejében kellene rámutatni társunk hibájára, s ugyanígy elviselni a bennünket érő (jogos) bírálatot. Ám, a gyakorlatban sajnos olykor mindez elmarad. Néha elhamarkodottak vagyunk, az alábbi hiteles esetek is ezt bi­zonyítják. Azoknak az alapszer­­vezeteknek, amelyek az említett egyének kizárása mellett szavaz­tak, valószínűleg meg kell vizsgál­niuk felelősségüket. Nemcsak azért, mert K­. H. és F. esetében a Szerb KSZ statútumügyi bizottsága mó­dosította és enyhébbel váltotta föl a 3d zárásra vona­tkozó büntetést, hanem azért is, hogy a jövőben megakadályozzák azt, hogy az egyén elvesszen az események sod­rában. Ooo K. 44 éves, 1965 óta tagja a KSZ-nek, s mulasztásának elkö­vetésekor az egyik kosovói város művelődési érdekközösségének tit­kára volt. Vétke, hogy amikor 1980 végén, egy tartományi kül­döttség élén Albániába látogatott, hogy előkészítse a két ország kö­zötti jövő évi kulturális együttmű­ködési programot, elmulasztotta ottlétéről és tárgyalásairól értesí­teni tiranai nagykövetségünket. Amikor erről tudomást szerzett, 1981 májusában K. pártalapszerve­­zete úgy értékelte, hogy K. végze­tes hibát (mulasztást) követett el, s hogy emiatt nem maradhat töb­bé a KSZ-ben. A döntést a koso­vói statútumügyi bizottság is meg­erősítette, de a szerbiai megmá­sította. Úgy vélte, hogy a felelősség nem csupán K.-t terheli. Súlyos mulasz­tások történtek ugyanis a két or­szág közötti kulturális kapcsolat fejlesztésével megbízott küldöttség felkészítésében is. K. ugyanis mindössze néhány nappal indulása előtt szerzett tudomást arról, hogy ő vezeti a küldöttséget, így túl rövid idő állt rendelkezésére ah­hoz, hogy fölkészüljön erre a fe­lelősségteljes feladatra. Senki se figyelmeztette rá, mi mindent kell elvégeznie, így azt sem mondták neki, hogy nagykövetségünket tá­jékoztatnia kell a látogatásról. A mulasztásért tehát nem csupán K. a felelős, s a községi pártbizottság is (közvetlenül az események után) így vélekedett. Csupán a néhány hónappal később bekövet­kezett nacionalista eszkaláció tük­rében kapott az eset más érté­kelést. Ám, mint kiderült, tévé­sét. Kö­vétke, hogy nem nézett alaposabban utána, milyen felada­tok hárulnak rá. Ezért kell felel­nie, ám nem olyan mértékben, mint azt alapszervezete gondolta két évvel ezelőtt. Büntetését a szerbiai statútumügyi bizottság utolsó figyelmeztetésre módosítot­ta. aoo Kosovóval kapcsolatos H. esete is, amely már csak azért is külö­nös, mert ő­ kizárását követően majdnem teljes hat éven át hall­gatott, s csak ekkor fordult fel­lebbezésével a JKSZ XII. kong­resszusához, amely az ügyet végső soron a Szerb KSZ statútumügyi bizottságához utalta. H. egyébként 49 éves, egy koso­vói kisvárosban tanítóként dolgo­zik. 1952 óta tagja a pártnak, ahonnan társai 1976-ban zárták ki. „Vétke” az igazságért való kiál­lás volt: megbélyegezték, kiközö­sítették érte. Bírálta ugyanis azo­kat a munkatársait, akik részt vet­tek az 1968. évi kosovói naciona­lista tüntetésekben, s tiltakozott az ellen is, hogy (csupán naciona­lista okokból) megváltoztassák az iskola nevét. Harcolt tehát a ter­jedő allbán nacionalizmus ellen (ő maga is e nemzetiség tagja), de 1976-ban a politikai körülmények olyanok voltak, hogy ellenségei (akiket előzőleg bírált) ellene for­dulhattak, s fondorlatos vétkek alapján kizárhatták a KSZ-ből. Fellebbezett a kosovói statútum­ügyi bizottsághoz, de az elvetette kérelmét és megerősítette a kizá­rásáról szóló döntést. S. H. ekkor megtorpant, talán azért, mert el­vesztette az igazságba vetett hi­tét vagy másért, de nem fellebbe­zett tovább. Hallgatott, az 1931. évi kosovói zavargások során pe­dig tevékenyen hozzájárult a helyzet javításához. Tavaly kér­vénnyel fordult a XII. kong­res­z­­szushoz, hogy ügyét — tekintettel arra, hogy az idő őt igazolta —­ vizsgálja fölül. Kár, hogy szinte egy teljes évnek kellett eltelnie még ahhoz, hogy H. végképp meg­bizonyosodhasson róla: neki volt igaza, s. hogy alapszervezete (amelynek jó néhány tagja ellen 1981-ben eljárást indítottak) igaz­ságtalanul zárta ki a pártból. Ám teljesen mégsem rehabilitálható Figyelmeztetésben részesült majd­nem hatéves hallgatásáért: a kom­munista ugyanis nem torpanhat meg félúton,, harcolnia kell iga­záért. ooo kimondottan egyéni hosszú ál­dozata lett F., az egyik Kosovó­val határos szerbiai kisváros bí­róságának dolgozója. Negyven­éves, 1964­ óta tagja a KSZ-nek a­lapszervezete 1981 nyarán zárta ki soraiból. Valódi vétke nem volt (hacsak az nem, hogy össze­tűzésbe került akkori főnökével, a bíróság elnökével, aki visszaélve helyzetével, kigondolta az F.-et terhelő „ügyet”). Kizárását alap­szervezete azzal indokolta, hogy közvetlenül a kosovói tüntetések kirobbanását követően megtagad­ta, hogy ügyeletet tartson. Azt is fölrótták neki, hogy nem diffe­renciálódott kellően az albán na­cionalisták­­ és irredentáktól ak­kor, amikor a községi pártbizott­ságban (amelynek tagja) erről szó volt. A tények (írásos bizonyítékok) azonban teljesen másra derítettek fényt. F. nemhogy nem utasította vissza az ügyelet rá háruló részét hanem előzőleg már két éjszaka egymás után ügyelt, s megtette ezt harmadszor is. Ami hallgatását il­leti, vétke csupán az, hogy azon a községi pártbizottsági ülésen amelyen a kosovói kilengéseket ítélték el, nyolcvanötöd magával hallgatott (nem kért szót, mint a pártbizottság másik 8 tagja), ha­nem csak elfogadta a Központi Bizottság, értékelését. Noha két­ségtelenül igaz, hogy a Kosovóval határos (albánlakta) városkában a tüntetések elítélésekor mást jelent hallgatni, mint az ország egyéb részén, marad a kérdés: vajon mi történt volna, ha az említett ülé­sen mind a 83 jelenlevő tag föl­szólalt volna? Mint már említettük, a további vizsgálat kiderítette, hogy F. a községi bírósági elnö­k önkényes­kedésének áldozata volt, s mint ilyennek, a szerbiai statútumügyi bizottságban megváltoztatták a ki­zárására vonatkozó határozatot. Helyette figyelmeztetésben része­sül, méghozzá azért, mert noha kijelentette, hogy az azóta levál­tott bírósági elnök üzelmeiről sok mindent el tudna mondani, nem tette meg, magatartását nem in­dokolta meg. 66o Három, különböző jellegű eset­ről számoltunk be, s összekötő kapcsuk nem annyira az, hogy közvetve vagy közvetlenül az al­bán nacionalizmus kibontakozásá­hoz (s általában a kosovói ese­ményekhez) fűződnek, mint in­kább az, hogy az al­apszervezetek mindhárom esetben túl szigorúan bírálták el tagjaik vétkét. Mel­lőzték nemcsak a fokozatosság el­vét, hanem azt a tényt is, hogy nekik kellene legjobban ismerniük társukat — nemcsak a tetteit, ha­nem a gondolatait is. Óhatatlanul merül föl hát azok (emberi) fe­lelőssége is, akik K., H. és F. ki­zárására szavaztak. Ha másért nem elhamarkodottságukért. CSEN­AK Gyöngyi A NAGYOBB HÚSHOZAMÉRT A CSÓKÁS húsfeldolgozó gyár­nak gyakran visszatérő gondja a válgóálllathiány. Tavaly is a ter­vezettnél kevesebb, mintegy 150 ezer hízósertést dolgoztak fel. Az idén 167 ezer sertés feldolgozását irányozza elő a húsárugyár, de tel­jesítőképessége jóval a 200 ezer fölött van. Növelni kell az állo­mányt, és javítani a vágóállatok húshozamát. A fajta feljavítására súlyt helyez­nek Csókán.. Már egy évtizede együttműködnek az újvidéki Mező­­gazdaságtudományi Egyetemmel, s a kutatócsoportot úr. Drágán MAN­­CIC irányítja. Igyekeznek keve­sebb takarmány felhasználásával nagyobb súlygyarapodást elérni a jelenleginél húsosabb hibridser­téseknél, azzal, hogy lehetőleg a malacszaporult se csökkenjen. Az eddigi eredmények biztatóak. A becsei kombinát bizonyos meny­­nyiségű német, angol és amerikai hússertést importált, ezeket ke­resztezték a csókái Landras fajtá­­júakkal. Esetenként 6 kilogramm­nál is nagyobb húshozamot adtak a hibridek, mint a tömegtenyész­tésben levőek. Biztató eredmény ez, de sajnos, tavaly a gyár nem tudott devizát elkülöníteni a fajta felfrissítésére, így egyes vonalakat felszámoltak „kifogytak” a két leghúsosabb fajtából. A kérdést azonban a nehézsé­gek ellenére is rendezni kell. A tartományi terv szerint a becsei kombinát lesz a csókai, trenjanini és az újvidéki vágóhíd számára a fajtafeljavítás tenyészközpontja Ennek érdekében az említett há­rom vágóhídnak társítania kell devizabevételének egy részét mintegy 70 ezer dollárt. Csókán reménykednek a terv sikerességé­ben, és arra törekednek, hogy 1985-ben a szervezett tenyésztés­ben a sertések 70 százaléka ma­gas húshozamú legyen. Természe­tesen ehhez megfelelő takarmá­nyozásra is szükség van. A tö­­ménytaka­rmánynak kifogástalan­nak kell lennie. Gondot okoz a hal- és a szójak­ert behozatala. A csókai gyár erőfeszítéseket tesz beszerzésükre. Ennek érdekében megszervezte a ló- és a házinyúl­­kivitelt, s most a húsgalamb ex­portjáról gondoskodnak, azért hogy megszerezzék a takarmányel­látás rendezéséhez szükséges de­vizátá­­­st. MAGYAR SZÓ BELPOLITIKA * TITO, FORRADALOM, BÉKE Megszerettem a történelmet Beszélgetés a kumroveci vetélkedő országos győztesével és negyedik helyezettjével A forradalmi múlt és a forra­dalmi hagyományok ápolása a ta­nulóifjúság körében a Tito, forra­dalom, béke elnevezésű tudásve­télkedőn jut leginkább és legtö­megesebben kifejezésre. A minden évben megrendezésre kerülő ve­télkedő szép sikert hozott az idén a szabadkai középiskolásoknak. Május 20-án Kumrovecben, az or­szágos versenyen Saša SVIRČEV, a Mosta Pijade Egységes Középis­kola Egység­iskolájának első osztályos tanulója bizonyult a leg­jobbnak, iskolatársa, Sandra S­KEN­DERO­VIC pedig a negyedik helyen végzett. Sasát nem is az is­kolában, hanem a Nova Buducnost Bútorgyárban találtuk meg, ahol aznap éppen gyakorlati munkán volt. — Ez a második év, hogy részt veszek a Tito, forradalom, béke elnevezésű vetélkedőn, de tavaly csak a községi döntőig jutottam el és ott sem szerepeltem nagy si­kerrel — mondta. — Ebben a tan­évben októberben kezdtünk ké­szülni méghozzá rendszeresen To­­mislav Bogner történelemtanár vezetése alatt. Nem is volt baj si­mán túljutottunk a községi vetél­kedőn, a tartományin pedig har­madik lettem és mivel minden köztársaságból és tartományból a három legjobb jutott tovább, hát eljutottam az országos döntőbe. A tartományi vetélkedőn Sandra volt a legjobb. — Mi volt a vetélkedő idei té­mája, hogyan, miből készültetek? — Az idei vetélkedő anyaga az első világháborútól 1945-ig, a köz­társaság kikiáltásig ölelte fel né­pünk történelmét és forradalmi harcát, a munkásmozgalmi ese­ményeket. Ezzel talán szeren­csém volt, mert szeretem a törté­nelmet és ezen belül is különösen népünk történelmét szeretem ta­nulmányozni; olyan téma volt te­hát, ami külön is érdekel. — Azzal, hogy első lettél, úgy érzed, többet tudsz-e a többi rész­vevőnél? — Nem hiszem, hogy egyértel­mű válasz adható erre a kérdésre. Általánosságban talán, de a ve­télkedő témakörét illetően nem biztos. Ugyanis a részvevők, külö­nösen az első tíz, nagyon jól fel­készültek. A maximális pontszám, amit el lehetett érni, 65 volt, én 64 pontot értem el, a második he­lyezett 63-at és így tovább. Sandrá­­nak, aki negyedik lett, 61 pontja volt. Úgy vélem tehát, hogy az él­beliek tudása meglehetősen ki­egyenlített volt, a helyezést in­kább az döntötte el, hogy magán a versenyen, az a másfél óra alatt, ki tudott jobban összpontosítani. Egyébként jövőre is részt szeret­nék venni a vetélkedőn és re­mélem, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be ebbe a versenybe. Sandra Skenderovicot, az Egy­ség iskola első osztályos tanulóját óráról hívtuk ki, hogy néhány szóban felidézze a vetélkedővel kapcsolatos élményeit. — Először jutottam el ilyen ma­gas szintű vetélkedőre. Persze sok és kitartó munka áll mögötte. Ok­tóberben kezdtük az anyag elsa­játítását, márciustól pedig órák után mindennap ott mpg­ad­tunk az iskolában és a Kekecből a legna­gyobb alapossággal próbáltuk megtanulni, jól megjegyezni a dá­tumokat, neveket-. eseményeket. Én korábban a történelmet nem tartottam számon kedvenc tan­tárgyaim között, amíg a vetélke­dőre készültünk, rájöttem azon­ban, hogy a történelem nem csak évszámokból és történelmi szemé­lyiségek neveinek megismeréséből áll. A történelem — most már tu­dom ■— ennél sokkal több és ezért megszerettem. — Szép emlékekkel távoztam Kumrovecból — mondja Sandra. — Megbarátkoztam a különböző köztársaságokból érkezett fiatalok­kal, meglátogattuk Tito elvtárs szülőházát és egy napot töltöttünk Zágrábban. Nagyon szép volt. HORNOK Ferenc Sanđra SKENDEROVIĆ Saša SVIRCEV Osztályharc a munkástöbbségért folyó harc Ha valamelyik pártalapszervezet, évekig nem vesz fel egyetlen új tagot sem, akkor ott nemcsak az a baj, hogy a kommunisták nem tö­rődnek saját soraik erősítésével és szervezetük fejlesztésével, hanem rendszerint általában sem kielégítő az alapszervezet tevékenysége: ki­kifejezésre jut a megalkuvás, a for­mális munka; határozatokat ugyan még hoznak, de valóra váltásukkal már nem törődnek, önmaguktól nem kezdeményeznek, legfeljebb a pártszervek kérésére tűznek na­pirendre egy-egy kérdést, egyszó­val az események után kullognak, ahelyett, hogy az élen járnának. A fentieket figyelembe véve ter­mészetes, hogy a tartományi párt­bizottság tagjai pénteki ülésükön, amelyen a VKSZ osztályszempontú összetételéről és szervezeti fel­építéséről tárgyaltak, kevésbé az adatokkal, és sokkal inkább az alap­szervezetek és szervek munkamód­szerét és tevékenységük tartalmát taglalták Az adatok egyébként azt mutatják, hogy a kong­resszusok és értekezletek óta eltelt időszakban, vagyis körülbelül egy év alatt nem sike­rült jelentősebben javítani az összetételen, legtöbb helyütt az új tagoknak a többsége sem mun­kás annak ellenére, hogy a legné­pesebb kategóriát képezik. A nem­zeti összetétel valamelyest javult, de korántsem mondható kielégtő­­nek, a földművesek arányszáma a KSZ-ben pedig továbbra is meg­engedhetetlenül kicsi. Az adatok hallatán természetes a kérdés, különösen ott, ahol e hiányosságok szemmel láthatóak, hogy mit tesz az alapszervezet a stabilizáció érdekében, s az öni­gazgatás fejlesztéséért. Nemcsak abból a szempontból persze, hogy van-e idevágó határozat, hisz az eszmei-politikai harcnak nyilván nem a papírhalmaz a mértékegysé­ge, sokkal inkább abból a szem­szögből, milyen eredmények szü­lettek e téren, milyen kezdeménye­zéseket tettek a kommunisták, mi­lyen következetesen harcolnak a határozatok végrehajtásáért. Ha ugyanis a tevékenység nem szükség, hanem formalitás, ha a határozatok csak verbális állásfog­lalást jelentenek, ha eluralkodott a passzivitás, a megalkuvás, az önelégültség, akkor nem csoda, hogy az alapszervezet állandóan a községi szervekre igyekszik tá­maszkodni, vagy rosszabb esetben a technostruktúrára, aminek végül az a következménye, hogy eltávo­lodik a munkásoktól. Nem csoda akkor az sem, ha a munkások nem érdeklődnek az ilyen alapszerve­zet munkája iránt. A KSZ osztályszempontú meg­alapozottságáért vívott harc legha­tékonyabb módja az adott kör­nyezet életbevágó kérdéseivel foglalkozni, s ennek útján kifeje­zésre juttatni az osztályérdekeket. Világos tehát, hogy a munkástöbb­­ségért folyó harc nem formális, ha­nem lényegi kérdés, szorosan ösz­­szefügg a KSZ tevékenységének egészével; a munkástöbbségért fo­lyó harc tehát osztályharc. Az alapszervezetek alkotó tevé­kenységének kibontakozását kell tehát sürgetni, elsősorban a lé­nyegi kérdésekben. Ez megköve­teli, hogy a kommunisták egyéb mukaszervezetben, helyi közösség­ben vagy szélesebb közösségben egységesen lépjenek fel. Rendsze­rint a tevékenység során válik vi­lágossá, hogy milyen nagy szük­ség van az egymás közti véle­ménycserére, a közös álláspon­tokra, egyszóval az akcióra való megszerveződés különböző for­máira. A lényegi kérdések közös megvitatása pedig hatékony fegy­ver a bezárkózás és önelégültség ellen, ami viszont azokra az alap­­szervezetekre jellemző, ahol nem sokat törődnek a tagfelvétellel. A feladatok zöme tehát elsősor­ban az alapszervezeteket érinti s az októberben és novemberben sorra kerülő alapszervezeti vá­lasztások előkészületeiben e kér­dések megvitatása és megoldásuk elindítása minden bizonnyal ki­emelkedő helyet kap. PAPP Imre

Next