Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)

1983-06-06 / 153. szám

4 BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ TOPOLYA A h­atári ifjiúsáep­ikció előtt Szövetségi, köztársasági, tartományi és helyi jellegű önkéntes munkákon vesznek részt a fiatalok • Emléklapot kapott a Petőfi ifjúsági munkabrigád A Szocialista Ifjúsági Szövetség topolyai községi választmá­nya minden bizonnyal a VSZISZ egyik legnagyobb horderejű szervezete, amely mintegy nyolcezer tagot tart nyilván. Tavaly kiérdemelte Topolya város októberi díját, azóta is számos di­csérő oklevelet mondhat magáénak. Jelentős eredményeket ért el a marxista oktatásban, a társadal­mi-politikai munkában. Az ifjú­munkás az önigazgatásban elneve­zésű akción, a Fiatalok a hon­véde­lemiben akción, forradalmi hagyo­mányaink ápolásában, a testvéri­ségi egység elmélyítésében. Szá­mos szövetségi és köztársasági építőtáborban bizonyították tett­­rekészségüket. Amióta a SZISZ topolyai községi választmánya in­dítványozására megalakult a Má­jus 25-e Brigádklub, egyre szapo­rodik a tagság és büszkék a klub nevével ellátott egyenruhára. Több százra tehető azoknak a topolyai fiataloknak a s­zám­a, akik pár év alatt különböző jel­legű ifjúsági akciókon öregbítet­ték Topolya város ifjúságának jó hvét és az országhatárokon túl Jugoszláviát képviselték az ifjúsá­gi építőtáborokban. Mirko BUDIMLIJA, a SZISZ to­polyai községi választmányának elnöke készségesen tájékoztatott bennünket a nyári akcióról. — A hosszú évek fáradozásai meghozták az eredményt. A Petőfi ifjúsági brigád tagsága egyre nö­vekszik, és az ere­dmények sem maradnak el. Az idén is részt ve­­szünk egy-egy szövetségi, köztár­sasági és tartományi ifjúsági ak­ción. A tavalyi­­kezdeményezé­sünkhöz híven az idén is szerve­zünk majd egy hónapig tartó helyi jellegű akciót. — F­z a második önálló kezde­ményezésnek? — Igen. Az elmúlt évben pró­bálkoztunk első alkalommal helyi önkéntes munkával Jezera 112 el­nevezéssel, a Krivaja Mezőgazda­sági Birtokon, ahol három ifjú­sági brigád dolgozott. Július 13- ától augusztus 10-éig a Krivaja és a zobnaticai vízgyűjtő tó környé­két rendeztük. Mivel próbálkozá­sunk eredménnyel járt, munka­programunk összeállításakor ha­laszthatatlannak éreztük a Jezera *83 tartományi ifjúsági akció meg­szervezését,­ amelynek most is a Május 25. Brigádklub volt az in­dítványozója. Hol tartjátok az akciót és hány brigádra számítotok? — A Pannónia Mezőgazdasági Idegenforgalmi Kombinát terüle­tén, június 26-ától A fiatalok két váltá­sban fognak dolgozni, mé­gpe­­dig 4-4 brigád és 40-40 brigádtal, beleszámítva a topolyai Petőfi if­júsági munkabrigádot is, mivel a Május 25-e Brisfádklub a brigád­­vezetőikből, illetve szervezőkből tevődik össze. A terveik szerint a vízgyűjtő rendezésén fognak dol­gozni, de bekapcsolódnak mező­­gazdasági és más munkálatokba is. Ebből is látható, hogy Topolya község fiataljai nagy feladatok előtt állnak. Bízunk benne, hogy az idei vállalkozásuk is sikerrel jár, mivel a Petőfi Ifjúsági Mun­kabrigád április elseje óta, az if­júsági akciók napja alkalmából megkapta Topolya község emlék­lapját, ami további munkára ösz­tönzi a tagságot SINKOVICS Antonius. HATVANHÁROM ÉVE TŰZOLTÓ P­etrőcen megőriztek egy régi szép népszokást: a májusfa állítást. Minden évben an­nak a házára kerül­, akit abban az évben a petrőciek a legméltóbb­nak találnak rá. Az idén a Ke­­venski család Zm­aj Jovan utca 17. számú házára tették fel a május­­fát, és a hagyományoknak meg­felelően, a hónap utolsó vasárnap­ján szedték le. Délután 5 óra tájban a tűzoltó­zenekar köszöntötte a ház előtt gyülekező embereket. A zenekart az önkéntes tűzoltók osztaga kí­sérte. Az első sorban menetelt Ljudevit Slavka, aki bizonyára Vajdaság egyik legidősebb önkén­tes tűzoltója. őt mutatjuk be olvasóinknak. Ljudevit Slavka 1905-ben szüle­voltam. Megengedték, hogy két évig gyakornok legyek. Sokat ta­nultunk az idősektől, azoktól, akik visszajöttek az első világháborúból. Megmutatták, hogyan kell gyor­san és bátran tüzet oltani, úgy, hogy ne sérüljünk meg. Nagyon vigyáztak rám. Amikor látták, hogy mi, fiatalok jól dolgozunk, megdicsértek bennünket. Azt el­felejtettem elmondani — mondja Ljudevit Slavka — hogy fölvéte­lem öt liter borúba került édes­apámnak. Annyit fizetett ugyanis áldomásként, amikor meghallotta, hogy belőlem is tűzoltó lett. Ljudevit Slavka még ma is gon­dosan őrzi az első tűzoltóövét és szek­ercéjét, amelyet azok kaptak, akik mindig az első vonalban vol­tak. Tudósítóink jelentik tett, 15 éves korában lett önkéntes tűzoltó. 63 évvel ezelőtt, igaz, ma bottal zár — de rendületlenül ott van bajtársai között. Kortársai kö­zül — ahogyan Ljudevit mondja — csak Misk­o Lábát él. — S hogyan lett tűzoltó? — Kovácsnak tanultam, tízéves koromtól édesapám műhelyében dolgoztam. Amikor 1920-ban a tűzoltóparancsnok ellátogatott hoz­zánk, édesapám megkérte, hogy fogadjanak be az egyesületbe. A szabályzat értelmében csak 17 éves korban lehetett önkéntes tűz­­oltóvizsgát tenni, de én kivétel­es az örökké vidám, nyolcvana­dik évéhez közeledő bácsi kétszer vizságzott a tűzoltói pályafutása alatt, a második vizsgga után tiszt lett. Egyedül él, 1980-ban meghalt a felesége, fiát már előbb elvesz­tette, lánya Hódságon van férjnél, egyedüli öröme az unokái. Az azonban nagyon fáj neki, hogy az unokák közül egyik sem akar nagyapja nyomdokaiba lépni. Élvezet volt Ljudevit Slavká­­val elbeszélgetni arról a sok-sok élményről, amely a 62 éves tűz­oltói pályafutáshoz fűződik. Úgy véli, hogy ma már sokkal keve­sebbszer fenyeget a vörös kakas. A háború előtt, főleg aratás idején, a cséplőgép szikrája vagy a meg­gyújtott kukoricaszár sokszor lángba borította Petrőcöt. Hogyan tekintenek rá a fiata­lok? Mindenki szereti, és erre nagyon büszke Ljudevit Slas­ka. Tisztel­nek és szívesen hallgatják élmé­nyeimet, és akkor sem haragsza­nak, ha tapasztalataimat akarom átruházni rájuk. Elégedett vagyok, jól élek, csak azt sajnálom, hogy miután három évvel ezelőtt eltörtem a lábam, nem tudom egyedül művelni a föl­demet, és nem tudok részt venni még tevékenyebben az önkéntes tűzoltók munkájában. Magam sem tudom, hogy múltak el az évek — fejezte be elmélkedését Ljudevit Slavka, SZÉKELY Marica TEMERINI LÁNY IZRAELBEN Az 1946-ban született Uracs Er­zsébet Temerinben élte le gyer­mekkorát. Felejthetetlen szép em­lékek ezek az apró csínytevések kamaszkori kis titkok évei. Emlék ez már — a sors messzire sodorta hazájától, szeretteitől. Vendég már csak itthon, most is a véletlen hozott össze bennünket. Életéről a következőket tudtuk meg. Az általános iskola befejezése után még három évig az újvidéki Moša Pijade gimnázium tanulója voltam, a képzőművészeti szakon. Mint jó rajzoló Vécséra Lajos rajztanárom ajánlatára választot­tam ezt a tagozatot. Tizennyolc évesen kikerültem az osztrák fő­városba, Bécsben gyári munkás­ként. Két évet dolgoztam a vil­lanyégőgyárban, de folyton tanul­ni vágytam. Míg dolgoztam, esti tanfolyamokon továbbképeztem magam, befejeztem a gyorsírási és könyvelői tanfolyamot. Ekkor már tökéletesen ismertem a német nem a fővárosban, mint titkárnő, nyelvet, és sikerült elhelyezked­­ve titkárnősködtem Münchenben is egy ideig. Nem álltam meg. Éreztem, ha tanulnék angolul, többre vihetném. Elhatároztam tehát, hogy olyan országba me­gyek, ahol megtanulhatok angolul. Ekkor jelentkeztem egy hirdetésre Londonba gyermekőrzőnek. Ehhez a lépéshez is felejthetetlen élmény fűződik. Egy kukkot sem tudtam angolul. Vonatra ültem, és elin­dultam. Az állomáson körülnéz­tem, hogy mi is lesz most velem? Ekkor megláttam a nevemet egy feliraton, amit a gazdáim tartot­tak, így kezdődött az angliai fő­városban az életem. A munkám mellett nyelvtanfolyamra jártam, és tíz hónap leforgása alatt úgy elsajátítottam az angol nyelvet, hogy utána gépírónői munkára mentem. Időközben beiratkoztam az egyetem pszichológiai szakára. A magánéletem azonban Izraelbe szólított, úgyhogy most távhallga­tó vagyok. Egy év hiányzik a be­fejezéséhez, de közben szorgalma­san tanulom a héber nyelvet. Sza­bad időmben szeretek kézimun­kázni és nővérem révén tagja let­tem a temerini kézimunkázok klubjának, a kiállításra már az én munkámból is jutott. Még csak annyit mondanék, hogy idehaza nagyban megváltozott az élet. Kiskoromban nem hiá­nyoltuk a kávét, mert azt sem tudtuk, mi fán terem. A 19 év alatt sokszor jöttem haza. Jól érzem magamat a családi és régi jó is­merősök körében. Persze, a festé­szetet is kedvelem, képeimet kiál­lítottam már az ottani iskolában. Izraelben sok magyar él, főképp vajdaságiak, akik régebben ván­doroltak ki ERŐS Ilona Uracs Erzsébet PADINA A legjobb ifjúmunkás A padinai Július 7-e munka­szervezetben lezárult az egy évig tartó akció, amelynek során a leg­jobb dolgozót, önigazgatót válasz­tották meg. Michal Sladeček fiatal szakképzett lakatosra esett a vá­lasztás, az elmúlt időszakban ő mutatta fel a legjobb munkaered­ményt és az önigazgatásból is te­vékenyen kivette részét. D. T. PANCSOVA Husztinégymilliós beruházás A pancsovai UTVA két munka­­szervezetében az év első negyedé­ben 21 693 000 dinárt ruháztak be. Felújították a gyárcsarnokokat és új felszerelést vásároltak. D. T. 1983. Június 6., hétfS Bárdalóács helyett szerelmes Vándormunkások között a hegyekben és a tengeren (3.) K­ik a baradéklakói­, honnan jönnek csoportosan és hul­lámokban a Drna Gora-i építőhelyekre? Zömük Észak-Bács­­­ka nagy falvaiból és kis városaiból érkezik: az ácsok Kanizsáról, a be­tonozó munkások Csak­tavérről, Zseddikről, Tavamkutról, Horgos­ról és máshonnan. És persze Bosz­niából és Kosovóból is. Szabadká­ról szintén szép számban vannak, főleg szakmunkások, de ezeknek tetemes része is vidéki származá­sú, 10—20 éve, hogy a városba költöztek. Kisipari környezetből, mezőgaz­dasági háttérbe szakadta­k ki szin­te kivétel nélkül. Lengyel József darukezelő is kö­zülük való. 1969 óta szabadkai la­kos, korábban kanizsai volt. Ami­kor ő a vasszerkezetet felszereli az építőhelyen, akikor kezdődhet az építés. A munka azonban valójá­ban már korábban megindult, sőt két szakasza addigra már véget is ért Befejeződött a felvonulás, vagyis az épületanyag előkészítése, szállí­tása, meg az ideiglenes épületek felemelése a munkások részére. Ezek leginkább a barakkok, de újaibban rohamosan terjed a kon­ténerek alkalmazása. Az építőipar ezt a módszert, sajá­t szükségle­teihez alkalmazva, a szállító ipar­tól leste el, amely az árufuvaro­zást a szabványosított, fémvázas lá­dák révén már jó ideje gépesítette. Az építőiparban és a konténereket teherkocsival szállítják az egyik helyről a másikra. Ha befut a telep kijelölt helyére, emelővel leemelik, rákapcsolják a víz- és villany­hálózatra, s máris kész az iroda, a hálószoba, a konyha, az étterem, a fürdőszoba, vagy bármi más, a belső berendezéstől függően. Az utánfutókra emlékeztetnek, de mivel ménes kerekük, nem ne­vezhetem hálókocsiknak, de lakó­ládáknak már igen, az idegen és nehézkes­­konténer helyett. Amikor Lengyel József vagy bár­ki más daruja az építkezés helyé­re kerül, túl vannak már persze a földmunkáikon is. A forgó kotrók, a billenős tehergépkocsik legfel­jebb a szomszédos telken fejtik a bevágást, hordják a földet. A da­rus egyike azoknak, akik elejétől végig ott bábáskodik az épület kö­rül, és születését a magasból, ma­dártávlatból szemlélheti. „Megvan az az elégtételünk — mondja Lengyel József —, hogy láthatjuk azt, amit csinálunk, min­dig hagyunk is magunk után va­lamit, ami eddig nem volt. Ez a szép a mi szakmánkban.” A darus az ácsoknak a jobbkeze, gépének acélkarjával könnyűszer­rel emeli fel és szállítja az egyik helyről a másikra a nagy táblás zsalukat az alapozáshoz. Az ácsok említésénél álljunk meg egy pillanatra, hiszen e szak­mán belül is nagy változások tör­téntek és az átalakulás napjaink­ban tovább tart. A technikai fejlődés tulajdonkép­pen már századunk első évizteze­­deiben kíméletlenül két táborra szakította őket: a kötőácsok­ra és a zsalu­zókra. A kötőácsok, hogy úgy mondjam, az igazi ácsok, a szak­képzett iparosok, akik valamikor nagy szakértelemmel bárdol­tak, nagyoltak a tetőzeten. Ők, a többi építőipari munkáshoz képest, ben­sőségesebb viszonylatb­an voltak egymás között, mert a munkában jobban egymásra voltak utalva. A tető gerend­aszerkezetének elkészí­téséhez például hárman kellettek. Innen a szólás is: egy ács, nem ács, két ács, fél ács, három ács, egy ács. A gépesített építőipar ma már egyre kevésbé igényli tudá­sukat Ezért a hagyományos érte­lemben vett ácsszakma kihalóban van, utánpótlás alig érkezik. A zsaluzó is ács, csakhogy mun­kája kevesebb szakképzettséget követel, emiatt már a két háború között lecsökkentették az ezen a munkán dolgozó ácsok bérét, vagy helyettük betanított munkásokat alkalmaztak. Manapság a technikai fejlődés feje tetejére állított helyzetet te­remtett: az építésből egyre jobban kiszorul az ácsok, a zsaluzok alap­vető anyaga — a fa. Pedig értelmező szótárunk szerint is az ács „. .. fa­­munkákat , főleg tetőzetet készítő szakképzett iparos”, mint ahogy a zsaluzás is „deszkákkal történik”. Ott egy szó, egy fogalom értelmé­nek átalakulására figyelhetünk fel. Napjainkban ugyanis előregyártott acélzsallókat alkalmaznak, ezeket most már többször is felhasznál­hatják, a betonfalat sírmára képez­hetik vele, úgyhogy a vakolás is elmaradhat. Drága portéka, de a fa még költségesebb, mert egysze­ri használat után hulladék lesz belőle. Vannak persze még mai is ha­gyományosan dolgozó ácsok és zsaluzók, de a kombinátokban már elszaporodtak a szerelőácsok, a zsaluszerelők. Ilyenekből, azaz szerelőácsokból áll jórészt Juhász László 27 tagú brigádja, maga az oro­szlámosi származású brigádvezető valamikor bognárnak tanult. 1983 tavaszán két becsói ház alapozását kezdték el, Lengyel József adogatta nekik hosszú karú darujával a tisztára mosott zisailótáblákat. Vidékünkön az ácsmesterségnek két elhíresedett központja van még ma is: az egyik a már említett Kanizsa, a másik pedig a Tisza túl­só partján fekvő Törökbecse. Mia valaki onnan fogadott fel mestere­ket, nyugodt lehetett: az esetek túlnyomó többségében jó munkát kapott. Annyira elterjedt szakma volt a két háború között, hogy az egyszerű lány, amikor hazament, a kanizsai iparosbálból, elp­am­aszalta, hogy ott pedig egy-két szabón, óráson, aranyművesen kívül nem is vélt iparos, csak ács és kőmű­ves. Manapság csak néhányan dol­goznak önállóan, zömmel a helyi munkaszervezetben, a szabadkai Integrálban, a zrenjanini Bánát­ban, a belgrádi nagyvállalatokban állta­k munkába, de megtalálhatók bármelyik nagyobb építőipari szer­vezetben az ország minden szegle­tében. A 27 tagú cégbrigádból itt is öten kanizsaiak — Csécsei Péter, Sas Sándor, Molnár József, Sza­kavi János, Losoncz József — öten pedig török­becsei ese: Galambos Jó­­zsef, Póczik István, Simon Miklós, Nedeljiko Balibarski, Juhász László. A többiek Szabadkáról és a kör­nyező helységekből valók. Boszniá­ból is elkerültek ide néhányan. Az Integrálban egyébként harmincan -negyvenen dolgoznak. Őket az­tán több száz­­kilométer választja el mind a vállalat székhelyétől, mind az otthontól. Zömük iskolázott szakmunkás, egy-két kivétellel valamennyien Teck­ó környékéről érkeztek. Régi szabály, hogy a nagyobb területi egységeken belül egy-egy telepü­lésen hagyományos valamelyik szakma, a munkaképes lakosság viszonylag nagy számban szegődik el az építőiparba. Mindegyik tájnak megvan a má­gia Kanizsája, Törökibecséje. KALAPIS Zoltán Holm­i számunkban: Betonozok a szolgálati éveik elején és végén ZRENJANIN Fiatalok nagy családja A zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesület táncegyüttese 15 éve munkálkodik. STOCKER Eduárd­­dal, az egyesület titkárával az együttes jelenéről beszélgettünk.­­ Mostani koreográfusa és mű­vészeti vezetője STRAUB János, javarészt az ő munkájának kö­szönhető, hogy a tánccsoport ilyen szép eredményeket ért el: részt vett a temerini Gyöngyösbokrétán, és a községi és a körzeti versenyek legjobbjaként június 8-án fellép a 20. jubileumi zenei szemlén. Jú­nius 14-én Tabán és Csernyén ven­dégszerepel az együttes kétórás műsorral (19, illetve 21 órai kez­dettel). Az együttes nagy akarat­erővel dolgozik. Igazából a mun­­kásifjak és diákok nagy családja ez, a sikerek őket dicsérik. A legtöbb sikert a kalocsai pá­rossal és az ugrással aratták, Te­merinben és Rumán Dobrovoljski József zenekara kíséretében az ecseri lakodalmat és a cigándi kemény csárdást adják elő. P. I.

Next