Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)

1983-06-09 / 156. szám

-------- MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ 1983. Június 9., csütörtök Mérünk, méricskélünk... Érettségiző geodéták között Szabadkán A Halasi út, a Bajai út, a­z Au- Ijust Cesarec és a Petar Svacné utcák által határolt négyszög la­kosságát igencsak tűzbe hozta az elmúlt egy-­két hétben néhány csoport fiatal, háromlábú állvány­ra állított műszerük, nagy formá­tumú jegyzomspipájuk, piros-fe­hér e­xnátkás jelzőpóznáiuk és az ebéd mérőszalag, meg a­z a ko­molyság, amellyel a hepehupás bur­kolatlan úttesteket felmérték, rend­kívül jó benyomást keltett. Tit­kon mindenkiben felcsillant a re­mény, hogy ez a mérés, méricské­­lés egy belátható időn belül sor­ra kerülő útépítés nyitánya. Azok a­­kevesek azonban, akik maguk­tól a „földmérőiktől” próbáltak közelebbi információt szerezni (vol­tak olyanok is, akik egyenesen rákérdeztek, melyik utcával kez­dik az aszfaltozást), kénytelenek voltak kiábrándulni. Az utcák fel­mérése az illető fiatalok­­szakmai gyakorlatának szerves része, sem­mi köze egy esetleges útépítéshez. Pedig ... — de ne vágjunk az ese­mények elé! He­tedm­a­g­ával tűzött a nap, amikor másodmagammal rábuk­kantam a földmérők kis csoport­jára­, akik — úgy tűnik — sztoikus nyugalommal végezték munkáju­kat: KOZA Károly a techolit mö­gül kémlelte a tájat, MÁTÉ Lász­ló, DUDÁS Róbert és KOVÁCS Róbert — mindannyian a Novem­ber 18-a Építőipari és Fafeldolgo­zó Szakirányú Középiskola végző­sei — aktív közreműködésével. Megtudtuk tőlük, hogy a csoport ötödik tagja, KISS István, az is­kolában dolgozza fel az adatokat. Nem volt nehéz rábeszélnem őket, hogy egy rövid beszélgetés erejéig félrehúzódjunk az utcát szegélye­ző meggyfák árnyékába. A beszélgetés kötetlenül folyt, megpróbáljuk úgy vissza is adni. Feladat­unk a ránk osztott utcák felmérése, szintezése, skartírozása (1:1000 léptékű térképezése). Az így kapott adatok alapján végezzük el a földmunkák mennyiségi szá­mítását (ehhez az utcák hossz- és keresztmetszetei szolgálnak alapul), majd megtervezzük az utakat és bejelöljük a terepen. Mindez tu­lajdonképpen egy tényleges útépí­tés első fázisa. Ez az, amit csapat­munkában csinálunk, ezt követően egyéni feladatokat oldunk meg — ez lesz a tulajdonképpeni diplo­mamunkánk, amelyet Miomir OTAŠEVIC tanár irányításával készítünk. Nem először van dolgunk ilyen feladattal: az elmúlt két év alatt sok hasonló részfeladatot oldot­tunk már meg, de ilyen össze­függők (és ennyire összetett) mun­kát még nem végeztünk. A többi csoport is hasonló feladatokkal birkózik meg a város más-más részén. Amennyire magabiztosan be­széltek a fiúk­­a szakmai kérdé­sekről, annyira elbizonytalanod­tak, amikor további terveik felől érdeklődtünk. Az egyetlen, ami biztos, hogy a középiskola befejezése után beruk­­kolunk. Az osztályból 3—4 ösztön­díjat kap, számukra megvan az elhelyezkedés esélye. A többiek? — Horvátországban, Szerbiában, Crna Gorában, Bosznia-Hercego­vinában keresett szakma a földmé­rő, nálunk, különösen Szabadka környékén, nincs esély az elhe­lyezkedésre., Két lehetőség marad: szakot változtatni, vagy továbbta­nulni. Egyik is, másik is elég bo­nyodalmas, mert az építőipari sza­kokra számtalan különbözeti vizs­gával lehet átmenni, a vajdasági egyetemen nincs geodézia szak, más szakokra pedig nagyon ne­héz bejutni. Itt vannak aztán a tanterv eltérései is: mi például fizikát nem tanultunk, más köz­társaságokban a fizika feltételi tárgy, vagy pontozzák. Volna persze még egy lehetőség: geodéziai irodát nyitni, a lakosság részéről minden bizonnyal megvol­na az érdeklődés, hisz amíg itt dolgoztunk, nagyon sokan kérdez­ték, nem mérnénk-e fel a portá­jukat, házrészüket, földjüket. Ilyen megbízatást persze n­em vállalhat­tunk (jogunk sincs erre). Elkép­zelhető tehát, hogy egy ilyen iro­da jól menne, csak az a baj, hogy óriási befektetést igényel: a mű­szerek és a szükséges felszerelés (ha egyáltalán beszerezhető) milli­ókba kerül. Építész kisiparossal is lehetne társulni, de a műszerek megvásárlása akkor is nehezen megoldható probléma. Hogy miért választottuk mégis ezt a szakot? — Mert mi már rég beiratkoztunk, amikor (az első­ osztályfőnöki órán) először hallot­tunk arról, hogy esetleg baj le­het az elhelyezkedéssel, így egyet­len biztos pont van: a katonaság, utána pedig majd meglátjuk. Iz­gatja a fantáziánkat az az infor­máció, hogy külföldön munkát végző jugoszláv építővállalatoknál lehet (több éves külföldi munká­ra) szerződni. Még egy téma adódott a beszél­getésből: az így elkészített, min­denképpen korrekt dokumentáció hasznosításának kérdése. Ezzel kap­csolatban azonban nem a fiúk, hanem a helyi közösségek és a közművesítési vállalat illetékesei­nek véleményére vagyunk kíván­csiak. Megpróbálunk ennek is utánajárni. SZÖLLÖSY VÁGÓ László Munkában a geodétajelöltek (KISS Ágnes felvétele) Durindó ’83 Temerinben Tömegesen citeráznak a fiatalok A citerazenélés Vajdaságban mind nagyobb teret hódít a fiatal zenekedvelők körében is. Erről tett bizonyságot a június 4-én Temerinben rendezett Durindó, a XX. GYÖNGYÖSBOKRÉTA kere­tében. Ezúttal a Durindó vissza­nyerte elsődleges formáját, egész napos zenei találkozó volt. Több mint 400 zenélő és énekes mutat­ta be tudása legjavát. Az óriási temerini Sportcsarnok egész na­pon át zengett a citeraszótól. A délelőtti órákban kotta- és hang­­szerkiállítással egybekötött szak­­tanácskozás volt, amelynek kere­tében bemutatásra került a hang­szedőkkel felszerelt, illetve a vil­­lanycitera, a citeráról megjelent írások, kották és szó esett a hang­­szer­ek készítéséről, a citerazene­­karok összeállításáról, az együtte­sek öltözékéről stb. A kérdésekre a szakbizottság tagjai: KIRÁLY Ernő zeneszerző és népzenekutató, VARGA Péter zeneszerző és zene­tanár, valamint BÁNSZKI Mária néprajzos adtak feleleteket, szak­tanácsokat, LINKA László, az Új­vidéki Rádió magyar népzenei osz­tályának munkatársa pedig inter­júkat készített a jelenlevő szak­vezetőkkel. Örvendetes, hogy az idei Durin­­dón a szereplők kétharmada a fia­tal, sőt a legfiatalabb nemzedék­ből való, s ezek között számos az óvodás és kisiskolás: a műsor ele­jén öt 16—24 tagú gyermekegyüt­tes szerepelt, meglepően jól fel­készülve, ügyesen hangszerelt többszólamú, gyermek- és népdal­­feldolgozásokat játszottak. Házi­gazdaként elsőnek a temerini Kókai Imre Általános Iskola 24 ta­gú gyermek citerazenekara lépett fel PÁLKI Izabella és Zsolt tanu­lók vezetésével. Nagyon ötletes saját feldolgozású népi gyermek­dalokat adtak elő énekelve-cite­­rázva. A másik meglepetésszámba menő együttes a szentmihályi óvo­dások 15, és a kisiskolások 16 ta­gú együttese volt. Ők is több szólamban muzsikáltak és énekel­tek MAVRA Julianna szakveze­tésével. Mindkét együttes előadása határozottan magas szintű gyer­mekzenélésről tanúskodott. Továb­bá sikeresen szerepelt a temerini Szirmai Károly és az újvidéki Pe­tőfi Sándor művelődési egyesüle­tek gyermekzenekara. Az ifjúsági és a felnőtt zene­karok közül ki kell emelni a csó­kai Móra Ferenc Művelődési Egyesület ifjúsági citerazeneka­­rát, amely BORSI Ferenc szakve­zetésével működik. Az együttes játéktechnikája, pattogó ritmusa, intonációja az előadott táncnóták­kal együttvéve valóban népmű­vészeti produkció volt. A tornyo­st Ady Endre nyolctagú citera­­együttese és tíztagú énekcsoport­ja KÓNYA Sándor szakvezetésé­vel szintén többszólamú citeraze­­nélést mutatott be. A zenekar egyöntetű játéka, a kórus népi hangzású, ízes előadásmódja pél­damutatója az efféle zenélésnek. Hasonló szép eredménnyel szere­pelt a zentai Harcos Szövetség citera-ének együttese PALATÍNUS János vezetésével. Tehetséges fia­tal szólóciterásuk, CSÁNYI Endre sikeresen adta elő jól összeállított népdalcsokrát. Újítást hozott az idei Durindóra a pancsovai Pe­tőfi Sándor hattagú citeraegyüt­­tese, gitárral és csörgőkkel kibő­vítve. A La condor el passo című dél-amerikai dallamot adták elő, együttesükre átírt többszólamú fel­dolgozásban. Továbbá a csantavé­­ri Bartók Béla negyventagú cite­­ra-, tamburaegyüttese és ének­kara GOGOLYÁK Antal vezeté­sével e sorok írójának feldolgo­zásait tolmácsolta, amely erre az együttesre íródott. E zeneileg meg­lehetősen bonyolult szerkezetű po­­lifonikus darabokat nehézségük ellenére jól játszották. A becsei Batyu citerazenekar, amely már szintén évek óta szerepel a Durin­­dókon, ezúttal vegyes összeállítású (hegedű, tambura, bőgő, tekerő­lant, duda) hangszeregyüttesként lépett fel. Dél-alföldi dudanótá­kat játszottak. A székelykevei Petőfi Sándor M. E. citerazenekara és ének­­együttese helyi népdalokat és a Petőfi brigád dalaiból adott elő három számot ISPÁNOV­ICS Már­ta vezetésével, szép sikerrel. A szólójátékosok közül Milorad ČURČIČ fiatal szivács népi furu­­lyás gazdagon cifrázva szólaltatta meg a délszláv táncnótákat. HAJ­DÚ Ferenc tekerőlanton és cite­­rán adott elő egy-eg­y népdalcsok­rot e­­ hangszereknek megfelelő, stílusos előadásban. A citerán való magas szintű, cifrázatos zenélés lehetőségeit Borsi Ferenc csillogtatta meg ma­gánjátékában. A szemle kerekasztal-beszélgetés­­sel zárult. A szakbizottság mind a 26 együttes játékáról, öltözékéről stb. elmondta észrevételeit és hasznos szaktanácsokkal látta el a jelenlevő szakvezetőket. Javas­latok is elhangzottak. Többek kö­zött, hogy érdemes volna az eddi­gi Durindó rendezvények legsike­rültebb zeneszámait lekottázni és kiadni, valamint hanglemezen megjelentetni. Ennek nemcsak kö­zönségsikere lehetne, hanem egy­­ben dokumentuma volna e népi muzsika másodvirágzásának. KIRÁLY Ernő FILM Gyilkolásra öltözötten Rervező: Brian de Palma. Sze­replők: Michael Caine, Angie Di­ckinson, Nancy Allen, Fred Weber, Keith Gordon, Dennis Franz és még sokan mások. Brian de PALMA ezúttal sem leplezi Hitchcock tiránk­i hódolatát. A zuhanyozás, a liftbeli, a mú­zeumi jelenetek egyértelműen idé­zik fel a mester néhány művének, elsősorban a Psychánnak az emlé­két. A feszültség fokozása és a „vihar előtti csöndet” szétrobban­tó sokk is Hitchcock idegfeszítő játékára utal. Brian de Palma azonban kevésbé szemérmes. A titokzatossággal és a borzalommal az erotikáit és a szexet társítja egy elégedetlen háziasszony bonyolult történetében. Az erotikus képzel­gések közepette élő idősödő asz­­s­zony, akinek a haján egy pszichiá­ter próbál segíteni, először életé­ben igazi szexuális kalandba bo­csátkozik, s lidérces álmodozása egyszeriben a legsötétebb valóság­gá válók. Mint általában, ezt a sztorit is nagyon komolyan me­séli el; Brian de Palma — nyilván emiatt — sokan szellemtelen Hitch­cocknak nevezik. Annak alapján viszont, hogy maradéktalanul el­fogadta a műfaji film játékszabá­lyát, és a legmagasabb szakmai szinten illeszkedik be (ezúttal!) a thriller keretei közé, nem keve­sebben majdnem hogy a szórakoz­tató művészet szentjévé avatták. Csakhogy Brian de Palma sohasem próbálja leplezni, amikor Hitch­cockra utal, a műfaji film viszont ürügy csupán arra, hogy alkotói érdeklődését és ambícióit valóra váltsa. Ezért mindkét minősítés a maga nemében túlzás. Brian de Palma számára vallójában nem az a legfontosabb, hogy történetet me­sél el, hanem az, hogy mit ho­gyan mutat be. Mert ha maradék­talanul ragaszkodna az ismert amerikai elvhez, hogy a film alfája és ómegája a jó történet, akkor bizonyára jobban ügyelt volna a logikára, és filmjének szerkezeti felépítésére, s nem fűz hozzá epiló­gust, aminek a következménye az ismételt befejezés. Ezek a mulasz­tások, amelyekre csak később jö­vünk rá, a film nézése közben el­törpülnek a lenyűgöző képi meg­oldások és a ragyogó rendezéstech­nika mellett, aminek az eredménye sokszor olyan, mintha nem is ame­rikai, hanem európai alkotó mű­ve volna. Olyan műgonddal és le­leményesen komponná­l két vagy több jelenetet egyetlenegybe, s ál­talában olyan formai megoldáso­kat talált, amelyek nem a műfaji film sajátosságai, hanem inkább kísérletező alkotóra vallanak. Bri­an de Palma formai igényét azok, akik szellemtelen Hitchcocknak hívják, manierizmusként bélyeg­zik meg, azok viszont, akiik a mű­faji film apostolának tekintik, ebő­­ben látják annak a tézisnek a bi­zonyítékát, hogy a műfaji film az igazi művészet, a művészfilmnek nevezett produkciók pedig a kö­zönséget gyötrő nyavalygások. Mindenesetre Brian de Palma az új Hollywood „csodagyerekei” kö­zött az egyik legérdekesebb ren­dező, akit Hitchcock méltó utódának látszik. Ha leszámítjuk a közvet­len utalásokat, kiderül, hogy ami­ben leginkább rokon lelkek, tehát amiben hasonlítanak egymásra, abban különböznek is egymástól a legjobban. Ez pedig a kifejezési forma iránti érzékenységük jellege. Az öreg Hitch új megoldásai ab­ból eredtek, hogy mit kíván kife­jezni, Brian de Palmát viszont a médium kifejezési lehetőségei ér­deklik, s a technikát szökélletesség és végső soron a virtuozitás vonzza. A Gyilkosságra öltözötten című, hátborzongatóan szórakoztató film­jének érzelmi hatásfoka is ezen alapul. (1) Pedagógusnap Kanizsán Június 11-én, szombaton immár 12. alkalommal kerül sor Kani­zsán a pedagógusnap megünneplé­sére. Egyedülálló rendezvény ez, hisz be kell vallani, vajmi keve­set törődünk azokkal az emberek­kel, akik felelősségteljes munkával évről évre újabb és újabb, fel­adatvállalásra kész generációkat bocsátanak útjukra. Nemzedéke­ket, melyek a társadalmi építő­­munkába új erőt és lendületet visznek. És nemcsak a pedagógus­ünnep előtt — de akkor aztán igazán — be kell vallani, mél­tánytalan a közöny, mely közös­ségünk részéről a pedagógusok munkája iránt megnyilvánul. A kanizsai Oktatási Érdekkö­zösség dolgozói az idén is méltó módon igyekeznek ünnepélyessé tenni ezt a napot. Délelőtt tíz órakor az Amatőrszínház nagy­termében kerül sor az ünnepi műsorra, melynek keretében a Radnóti Miklós Egységes Közép­iskola diákjai lépnek fel. A pe­dagógusnap témája ez alkalom­mal : megemlékezés Jovan Jova­­novic Zmajról, születésének 150. évfordulója alkalmából. Előadást dr. Bon­dar KOVAČEK egyetemi tanár, a Zmaj-ünnepségek szer­vező bizottságának alelnöke tart. Ezt követi a pedagógusok tavalyi munkájának értékelése, majd a jutalmak kiosztása. Az Amatőrszínház előcsarnoká­ban alkalmi kiállítás nyílik. m. f. A távolság nem akadály Mintegy kétszázötven pionír vendégeskedett nemrég a Testvé­riség—egység elnevezésű általános iskolák tizenötödik országos ta­lálkozóján Zomborban, Nemesmi­­liticsen, Csonoplyán és Bezdánban a szervező iskolák tanulóinál, a gyakorlatban tanúsítva: a távol­ság, különböző nyelv nem lehet akadálya annak, hogy­ még jobban elmélyítsék a testvériség és egy­ség szellemét. A baráti összejöve­telen egyformán járták a kólót, crnagorai prót, a szlovén polkát, macedón táncot vagy éppen a csárdást. Egy asztalnál ebédelt magyar, szerb, albán, h­orvát fiú és lány. Barátságok szövődtek. Csonoplyán egy tizenéves, ki­sportolt testalkatú fiúval talál­koztunk, éppen újságot, vásárolt. — Mileta Beric csonoplyai ta­nuló vendége vagyok. Most jövök az ebédről. Szeretettel fogadtak. Ezen a vidéken most járok elő­ször. Magyar szót például most hallottam először.­Zomborban egy horvát fiúnál vendégeskedtem. Amikor eljöttem tőlü­k, édesanyja könnyezett. Levelezni fogunk, és még nyáron eljön hozzánk Bosz­niába, az Adžić melletti Tarcin faluba — mondja Goran VITO, a tarčini Testvériség—egység Álta­lános Iskola ötödikes kitűnő tanu­lója. — Olyan folyót, mint a Duna, még sohasem láttam. Kü­lönösen Zombor tetszik, a fasoros utcák, parkok meg a múzeum, színház és a régi díszes épületek. Ha hazérek, azonnal tollat veszek és írok Zomborba meg Csonoplyára. Ljiljana D'ZlNIČ (aki mellesleg kitűnően beszéli a magyart, mint környezetnyelvet hallgatja a ne­­mesmiliticsi iskolában) új barátnő­jével a Művelődési Otthonba igye­­­­kezett. ф Mióta ismeritek egymást? — Egy órája, vagy még annyi se. Amikor névsor szerint osztot­ták szét a vendégeket, nekem vé­letlenül Rózsi jutott társul. Azó­ta ismerjük egymást. Ф Örülsz a találkozónak? — Sokfelé jártam. Voltam építő­táborban is, de ez a négy zombo­­ri, bezdáni és nemesmiliticsi nap felejthetetlen számomra. Ilyen jó szervezést még sehol sem tapasz­taltam. Vendéglátóink valóban igyekeztek kitenni magukért Lát­tuk a batinai ütközet színhelyén álló monumentális emlékművet, a Duna vajdasági oldalán az em­lékmúzeumot, meghallgattuk az egykori harcosok elbeszélését. Mi kell nekünk fiataloknak: hasznos szórakozás, barátkozás, önfeledt kacagás. Ljiljóval már megegyez­tünk: még a nyáron eljön hozzánk a Zrenjanin melletti Belo Blatóra. P. M.

Next