Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 163-177. szám)
1983-06-23 / 170. szám
1983. június 23., csütörtök MAGYAR SZÓ A MUNKÁSOLEMPER ELÉ A zónabajnoki cím megszerzése is ■ nagy siker Az újvidéki Petar Drapšin fémárugyár munkás sportolói jól szerepeltek a zónaversenyen. Három versenyszámban lettek elsők: kötélhúzásban a férfiak, a nők pedig kézilabdában és az atlétikai öttusában. A napokban értek haza a fémfeldolgozók zenicai sportjátékáról, ahol a nők kosárlabdában elsők, az atlétikai öttusában másodikok, kézilabdában pedig harmadikak lettek. Csak szusszantottak egyet, s máris csomagolhatnak első munkásolimpiai szereplésükre. ф Nem nagyon megerőltető ez? — kérdeztük Feldwebel Rozáliától, a gyár női sportfelelősétől. — De igen, most így jött ki a lépés. Semmi sem nehéz azonban, ha az ember kedvtelésből, teszi. Nyugodt lélekkel állítom, az amatőrsport szebb, több benne a lelkesedés. Érdeklődnek-e a nők a sportot? — A Drapinnban körülbelül 250 nő dolgozik, sajnos, kevesen kapcsolódtak be a sportéletbe. Az utánpótlás is egyre gyérül. De, akik elkötelezettjei, azok szívvel-lélekkel dolgoznak. Szerencsére egy-egy sportoló két versenyszámban is felléphet. Hol tartják és hogyan szervezik meg az edzéseket? — Sem a gyárban, sem máshol nincs állandó pályánk. A versenyek előtt egyik iskolától a másikig vándorolunk. Az edzés időpontját is nehéz összehangolni, mert a többség három műszakban dolgozik, s nagy részük családanya is. Most is legfőbb gondjuk, hogyan szervezzék meg a család ellátását a hétvégi olimpia alatt. Valahogy azért csak megoldjuk. t Keveset edzenek, hogyan érik el mégis a jó helyezéseket. Van talán volt sportoló is a nők között? — Igen, én valamikor a Željezničarban kézilabdáztam, Ljiljana Niškanovic pedig kosarazó volt. A többieknek is van némi alapjuk, mert az iskolai sportegyesületek tagjai voltak. Mióta áll a gyári sportélet élén? Milyen eredménnyel szerepeltek az előző versenyeken, melyek a közkedvelt sportágak? — Huszonöt éve vagyok a Drapsin dolgozója. Azóta az én gondom a sport. Kézilabdában és asztaliteniszben többször voltunk elsők. A pikádó és az atlétika is népszerű, noha nem értünk el magas helyezéseket. Lcsianának talán sikerül beindítania a kosárlabdát is. Џ Nehéz volt eljutni a zóna döntőig? ! — A kézilabda jól megizzasztott bennünket. Az atlétikával, könnyebben boldogultunk. Kevesen érdeklődnek iránta, nehezebb versenyszám, most öttusa van műsoron, azelőtt csak háromtusa volt. Ismerik-e ellenfeleiket, tudják-e körülbelül, hogy milyen helyezésre számíthatnak? — Nem tudjuk, mire számíthatunk, ellenfeleinket nem ismerjük, nem volt még alkalmunk találkozni velük. Természetesen szeretnénk elsők lenni. Lesz, ahogy lesz, számunkra már a zónabajnoki cím is nagy siker. FEJŐS Györgyi TENISZ Austin és Gootegong sérülés miatt visszalépett Ivan Lendl nagyszerű formában van, sérülés miatt visszalépett az amerikai Tracy Austin és az ausztrál Evenné Goalagong, a svájci Jollisaint naev meglepetésre legyőzte az NSZK-beli Bettina Bunget (hatodik kiemelt). Gerulaitis és az indiai Krishman majd 4 órát csatázott, míg Navratilova és Evert néhány perc alatt befejezte mérkőzését ismeretlen ellenfeleivel szemben — röviden ez a wimbledoni keddi versenynap összefoglalója. Továbbjutott a jugoszláv Mima Jaušovec, mis Renata Sašak a zágrábi lapoknak jelentkezett otthonról. Kogr nem veszíthetett az első fordulóban, hiszen el sem utazott Wimbledonba, és valaki az ő neve alatt szerepelt. Eredmények, férfiak: Lemdl—Mitten 7:0, 6:1, 6:0, Gerulaitis—Krishnan 5:7, 7:5, 7:6, 5:7, 6:3. Nők: Navratilova— Mould 6:1, 6:2. Evert—Moulton 6:2. 6:1. Jollisaint—Bunge 3:0. 7:8. 11:9. Kvarnerói Riviéra labdarúgótorna A SI. kvarnerói Riviera ifjúsági labdarúgótorna második fordulójának eredményei: Dinamo (7)—Olimpija 2:0. Zalaegerszeg—Hajduk 2:1. Japán—Orisent 1:0. PORTO ALEGRE — Dél-Amerika labdarúgó csapatbajnokságának első elődöntő mérkőzésén a brazil Gnemia 2:0 (1:0) arányban legyőzte az argentin Estudiantes csapatát. Kezdődik a pionírtorna A Borovo pályán ma délelőtt megkezdődik az I. ligás pionír labdarúgócsapatok XXI. szövetségi tornája, amelyen mintegy 400 tehetséges labdarúgóreménység szerepel. Érdekesnek ígérkező torna lesz, amely iránt különösen az elsőligás központok érdeklődnek majd. Az újvidéki Vojvodina első nagy akadálya a zágrábi Dinamo lesz. A további párosítás: Rijeka—Crvena zvezda, Velež—Budućnost, Borovo—Osijesk, Zeljeznicar—Rađnički, Hajduk—Vardar, Galenika—Sloboda, Partizán—Sarajevo, Olimpija—Dinamo (Vinkovci), Belgrád— Horvátország. A torna ünnepélyes megnyitója 17 órakor lesz. B. M. Első ligás ábrándok Szabadkán A Spartacus labdarúgóklub választmánya nem adja fel a reményt A szabadkai Spartacus labdarúgóklub minapi választmányi értekezletén sok szó esett a jövőrőlalkotott elképzelésekről, s annak ellenére, hogy a klubnak rengeteg gondja van a tevékenységhez szükséges pénz előteremtésével, megfelelő edző és játékosok biztosításával, újra felvetődött az I. ligába való visszajutás kérdése. Szóba került ez a vitaindító beszámolóban és az azt követő vita alkalmával is. Ezek szerint a ,,labdarúgó-közvélemény” elvárja, hogy a Spartacus újra I.ligás legyen, sőt egyesek szerint nincs olyan szabadkai család, amelynek valamelyik tagja ne lenne a klub szurkolója. Kimondták ezt is, hogy valamikor átlag 15 009 nézője volt a Spartacus klub mérkőzéseinek, de a II. ligás csapat iránt nincs nagy érdeklődés. Gyökeresen megváltozna azonban a helyzet, ha a csapat bejutna a legjobbak társaságába. Természetesen ez pénzbe kerül. Sok pénzbe, amelyet valahonnan elő kell teremteni. Jelenleg a városi stadion (amelyet nemcsak a labdarúgók használnak) több mint 6 millió 400 000 dináros évi költségeit nem számolva -a II. ligás Spartacusnak évente legalább 16 millió dinárra van szüksége. Az I. ligába való bejutás hívei tudják, hogy a legjobbak társaságában a bennmaradás legalább kétszer ennyibe kerül. Honnan ennyi pénz, több, mint amennyit Szabadkán a közvetlen sporttevékenységre fordítanak? Mindenki számára világos, hogy egyelőre lehetetlen ennyi pénzt előteremteni az általános és közös fogyasztás közösen meghatározott kereteiben. A testnevelési érdekközösség, a községi testnevelési szövetség, valamint a Szocialista Szövetség községi választmánya, a testnevelés szocialista önigazgatású átlényegítésére irányuló átfogó akciójuk keretében foglalkoztak a testnevelés finanszírozásának, nehéz pénzügyi helyzetének kérdésével is. Mintegy 700 küldöttségtől, önigazgatási szervtől stb. kértek véleményt, s felvetették a kérdést, célszerű lenne-e az élvonalbeli labdarúgást külön járulékból finanszírozni? Mindössze néhány felelet érkezett, amit sokféleképpen lehet magyarázni, annyi azonban bizonyos, hogy senkinek esze ágában sem volt a futballjárulék bevezetésével foglalkozni. A Spartacus választmánya azonban nem vesztette el a reményt. Sokan úgy válik, hogy a véleménynyilvánítást jobban meg kell szervezni, hogy végső ideje ,,önigazgatási alapon” dönteni a labdarúgás jövőjéről, hogy azt ne egyének tegyék, hanem Szabadka dolgozóinak széles tömegeitől függjön e sportág sorsa stb. Pedig eddig sem panaszkodhatott a labdarúgóklub a széles körű társadalmi támogatásra. Veszteségeinek szanálói, illetve hitelezői között egy tucatnyi munkaszervezet, intézmény, az Agros MIK belső bankja stb. volt. A valós helyzet Az önigazgatási döntéshozatal ellen senkinek sincs kifogása, de addig is sok tennivaló és bökkenő akad a jobb napokat látott klub háza táján. A pénzügyi, nehézségekkel küzdő választmány átsiklott például a szakvezetés évi jelentése felett, amelyet a legjobb jóakarattal sem lehet elfogadhatónak nyilvánítani. A kurta (35 soros) jelentés némi pontatlansággal olyasmiről számol be, amit minden valamirevaló szurkoló is tud: hányadik helyen végzett a Spartacus, ki játszott színeiben az elmúlt bajnokság során, adatok a nagyarányú játékosvándorlásról, ki hány gólt rúgott és hány sárga lapot kapott stb. Ilyet amatőr edző sem engedhet meg magának, és addig, amíg az egyébként igyekvő elnökség és választmány belenyugszik abba, hogy a szakvezetőség ennyire felelőtlenül viselkedik kötelezettsége iránt, nehezen lehet előrelépésre gondolni. Az sem biztató jelenség, hogy a választmányi értekezleten alig lézengett néhány játékos, lévén, hogy többségük szétszéledt (hazautazott), a 15 napos szünet idejére. Ugyancsak nehéz lesz túl sok vidéki játékossal „megvalósítani a szabadkai dolgozók széles tömegeinek futballérdekeit”, ha továbbra is olyan átjáróház marad a Spartacus, mint eddig, különösen, ha más klubok nem tartják tiszteletben a játékosok járandóságairól szóló társadalmi megállapodást — mint ahogy azt az értekezleten hallottuk. Talán éppen ezért gondolják egyesek, kevesebb lenne I. ligás, vagyis profi csapatot fenntartani. Ehhez azonban nagyon sok pénzre van szükség. VALIHORA István 1974-ben alakult meg a debelyacsai Moša Pijade Általános Iskola pikádó-csapata. A nevelőnők körében igen népszerű lett ez a sportág. Eddig több versenyen vettek részt és sok szép sikert arattak. Kiérdemelték a kovačicai község Májusi díját is. Elsők voltak a zónadöntőn, és pénteken ott lesznek Sremska Mitrovicán a munkásolimpián. Nagyon készültek erre a döntőre, és remélik, hogy éremmel térnek haza. Az előkészületek során 300 kör volt az átlageredményük, ami igazán jónak számít. Képünkön a csapat balról jobbra: Méhes Lídia, Barthu Erzsébet, Varga Klára, Kalánka Judit, Fenova Olga, Nagy Irén, Verica Popovic és Nada Vojinovic csapatkapitány. SPORT Az idén immár harmadszor rendeztük meg a hagyományossá vált szabadkai Ugrás bajnok Magyar Szó labdarúgó-válogatottja mérkőzést. Akárcsak két évvel ezelőtt, az induláskor, ezúttal is a Bačka volt az ellenfél. S ezúttal is, mint legutóbbi bajnoki mérkőzésén, vasárnap, kitűnő formáról, nagyszerű felkészültségről tett tanúbizonyságot az alszövetség legjobb együttese. Jól játszott a Magyar Szó válogatottja is, különösen az első félidőben, de a döntő pillanatokban nem tudta kihasználni helyzeteit. Nem is az eredmény volt lényeges, mint inkább az, hogy a mérkőzés maradandó élményt nyújtott. A találkozó előtt együtt fényképezkedett a két csapat. Alinak (balról jobbra): Cvijovic, Juric, Rémes, Nikioic, Bosnjak, Ciric, Farkas, Kajmáv, Molnár, Birkás, Maradic, Tóbiás, Rimac, Jaksic, Simun, Kovács, Markovic, Mrdjanov, Ratkovic, Djolbabin, Lengyel, Petrik, Todorovic, Roncevic, Cicié. (VICAI Lajos felvétele) KÁDEREK, ANYAGIAK, NEVELÉS Hét év után ismét a Tartományi Képviselőház elöli a testnevelés kérdése ivelés problémái és kérdései megvitatásában, nem a remélt, de mégis haladás észlelhető, illetve, hogy a kérdéskör magasabb instanciák elé került, így hét év elteltével ismét tárgyal a testnevelésről a Tartományi Képviselőház. Az anyagot elkészítették, tegnap a társadalmitevékenység-ügyi, valamint a művelődési, kulturális és tudományügyi bizottságok tárgyaltak róla, mondták el véleményüket, tettek kiegészítéseket és javasolták az akcióprogram elkészítését, hogy a Képviselőház küldöttei már júliusban napirendre tűzhessék a tartomány testnevelésével kapcsolatos kérdéseket. A téma sokoldalúsága miatt az elemzést tartalmazó anyag nem készült el a kívánt módon, de a kiegészítésekkel, a konkrétabb megfogalmazásokkal és az akcióprogrammal együtt már teljes egészet fog alkotni — állapította meg az együttes ülés. Elhangzott, hogy a testnevelésnek nemcsak a pénzelés a fő problémája, mint ahogyan az anyagban több helyen is áll, hanem sokkal fontosabb, vagy legalábbis egyenrangú kérdés a káderek helyzete, a nevelés és mindenekelőtt az önigazgatási átlényegülés. A kimutatások szerint ugyanis a tartomány testnevelésében, annak ellenére, hogy a testnevelési egyetem adja a kádereket, még mindig kevés a magas szakképzettségű dolgozó; a sportolók a klubokban noha részt vesznek a jövedelemszerzésben és -elosztásban, nem tevékenyek az elosztás esetében; sok iskolában még ma sincs feltétele a testnevelés színvonalas oktatásához, a meglevő létesítményeket sem használják célszerűen stb. Az ülés részvevői megállapították, hogy a bírálatoknak ezúttal is a társadalom címére kell érkezniük, mert a testnevelés problémáit csakis közösen oldhatjuk meg. Végezetül: az akcióprogram elkészítése után már sokkal többet mondhatunk mi is erről a témakörről, amely több szempontból is figyelmet érdemel, tehát méltán került a Képviselőház küldöttei elé. es. á. A Társadalmi Könyvviteli Szolgálat és a Szocialista Szövetség tavalyi akciója még tart, azzal, hogy a testne- SAKK Korcsnoj ás Kaszparov júniu? 9-én kezd Passadenában Florencio Campomanes, a FIDE elnöke bejelentette, hogy Viktor Korcsnoj és Gari Kaszparov július 29-én kezdi meg világbajnoki elődöntő páros mérkőzését a California Passadenában. Egyelőre még nem biztos, hogy mikor kezd Ribli és Szmiszlov. A szervezők augusztus 1-jét javasolják. LONDON. — Anglia válogatottja a következő összeállításban lép fel a plovdivi EB-döntőn: Miles, Nunn, Speelman, Mester, Kenne, Chandler, Short, Hartston. Csak Stean nagymester hiányzik, aki néhány hónapja nem versenyez. Az angolok Plovdivban a bronzérmet védik. JURMALA. — A nemzetközi torna végső élcsoportja: Romanisin 11, Chandler 8, Gipszlisz ,7,5, Fernandez 7, Tal, Klovan, Petroszjan, Lerner 6,5, Dizdar 5,5 ponttal tsb. FEHÉR TEMPLOM. — A nemzetközi nyílt torna 4. fordulójának érdekesebb eredményei: Hjartarson—Thorsteins döntetlen, Franié—Pavlovic döntetlen, Arlason—Marshed döntetlen, Insham—Gliksman döntetlen, Rukic—Lukic 1:0, Ivkovic—Nikolic 1:0, Velimirovic—Kuzmanovic 1:0, Karaklasic— Barlov 0:1, Peturson—Vukic döntetlen, Novoselski—Nikolac 0:1, Knežević— Stevanovic 1:0 stb. Az élcsoport: Rákié, Krsnik 4, Hjartarson, Thorsteins, Arnason. Murshed, Insham, Gliksman, Pavlovié. Ivkovié. Nikolac, Barlov, VeHmirovié. Knežević, Martinovié 3,5 ponttal stb. 23 Tisza menti férfi-asztaliteniszliga A zentaiak veretlenül nyerték a ligát Befejeződtek a küzdelmek a TISZA MENTI férfi-asztaliteniszligában, mint várható is volt a tehetséges ZENTA II. ificsapata nyerte veretlenül a bajnokságot. Játékukon látszott a rendszeres edzés, komoly munka, amíg ez nem mondható vetélytársaikra, sem a Horgosra sem az Integrálra ahol nincs meg az olyan feltétel, mint a zentaiaknak, így rendszertelenül készülnek a mérkőzésre, így többre nem is tellett erejükből. A horgosiak mindkét alkalommal jobbnak bizonyultak az Integrálnál, így megérdemelten jutottak felsőbb fokozatba, mivel a zentaiaknak van csapatuk a felsőbb fokozatban. A csantavéri utánpótlásnak, valamint a topolyaiak felfiatalított csapatainak közép helyezése szép teljesítmény, úgyszintén váltakozó szerencsével szerepeltek a kisheevesiek is, ahol szintén nemzedékcsere van,lassan feljönnek a fiatalok. A csókaiak, adaiak és az ostoncevóiak teljesen fiatal csapattal vettekrészt a ligában, tapasztalaton játékosaiktól nem is várhattak többet. A ligából csak egy csapat esik ki, mivel 9 csapat vett csak részt a bajnokságban. A kilencedik és a tizedik csapatot a szabadkai liga és a Tisza menti Psa bajnokai töltik be az elkövetkező versenyidényben. Az utolsó 2 forduló és az elmaradt mérkőzések eredményei: Csantavér I.—Egység 5:3, Oloffa II.—Gorica 3:5. Egység—Horgos 5:0 (k. n.). Gorica —Ada H. 5:1., Horgos—Gorica 5:2. Integral—Horgos 2:5. Ada II.—Integral 0:5. Csóka II.—Integral 0:5. Stofia II.— Egység 0:5. Sloea II.—Zenta II. 0:5. Ada II.—Sloga I. 5:0. Zenta II—Ada II. 5:1. Sloga II.—Egység 0:5. Zenta II.—Integral 5:4. A végső táblázat: 1. Zenta IT. (Zenta) 1R 16 3 30:21 32 Horgos (Horgos) 16 13 3 69:41 26 3 Integral (Szabadka) 16 11 3 73:42 28 4. Csantavér II. 16 19 6 63:49 29 5. Egység (Kishenyes) 16 9 7 59:49 12 6. Gorica (B. Topolya) 1R 6 10 45:62 12 7. Czéka U. 16 3 13 41:24 6. Ada Ir 16 3 13 34:69 6 9. Sloga I. (Ostojićevo 1 16 1 15 22,76 2 SZEMES Sándor KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK ötvenkét csapat nevezett be a zentai versenyre A zentai SZISZ sportbizottsága az idén is megszervezte a kispályás labdarúgó-bajnokságot, amelyre ötvenkét csapat nevezett be. A zentai csapatokon kívül a versenyen részt vesznek a szabadkai, bácstopolyai, törökkanizsai, kanizsai, adai, moholi és az oromhegyesi labdarúgók is. A vetélkedő június 20-án kezdődött, és a terv szerint július 7-én fejeződik be. A mérkőzések mindennap 16.30 órától 21 óráig tartanak, kivéve július másodikét, amikor szünnap lesz, mert a Zenta kézilabdaklubja aznap ünnepli 25 éves fennállását, és aznap kézilabdamérkőzéseket játszanak. Kezdetben 12 csoportban folyik a bajnokság négy vagy öt csapattal, és a csoporton belül egyfordulós pontrendszerben játszanak a csapatok. A későbbiek folyamán a csoportok legjobb helyezett két-két csapata továbbjut, és akkor a mét kuparendszerben folytatódik a bajnokság. Már az első két nap is nagy volt az érdeklődés és 300—400 néző tekintette meg a küzdelmeket. Az esélyekről elmondhatjuk, hogy azok között foglal helyet az adai Páros csillag csapata, amelyet Sóti és Tóbiás vezetnek, továbbá a zentai DES együttese, amelyben fellépnek: Strbački, Miklós, Golic, Gligor és Mašulović, továbbá az AMD gárdája. Itt játszik: Rózsa Todorovic, Kitli, Nikicsé és a belgrádi Partizán egyik legtehetségesebb játékosa, Smajic is. Az esélyesek közé tartozik még a Cserga csárda, az Everton, a tavalyi győztes csapat, amelyben főleg felsőhegyi labdarúgók szerepelnek, de szem előtt kell tartani a MH csapatát is. Reméljük, hogy a nyári napokban is lesz hol szórakozniuk a labdarúgást kedvelő zeniaiaknak. vs Megkezdődött az ostojicevói torna Hétfőn este ünnepélyes keretek között indították húsznapos útjára a labdát a már hagyományossá vált július 4-e és 7-e tiszteletére rendezett labdarúgótornán. Ebben az esztendőben a labdarúgó-vetélkedőre 16 csapat nevezett be Csóka községből és a környező községekből. A résztvevő csapatok: a Július 7-e, a Livnica, a PK Csóka Csókáról, a Május 25-e Mohóiról, a Slavija Oroszlámosról, a Trenište Törökkanizsáról, a Trsko Zlato Gyáláról, a Tisza Pádéról, valamint a Partizán, a Minival, a Krajišnici, a Petrova gora, a Titov Drvar, a Tihomir Ostojić, a Kozara, az Ostojicevo, a Kordun, Sutjeska csapatai Ostojicevóról. A tornát a júliusi ünnepek tiszteletére rendezik, ezért a védnökséget az idén is a Harcos Szövetség helyi szervezete vállalta, ezzel járul hozzá a sportolók forradalmi vívmányainak 40. évfordulójának megünnepléséhez. A torna legjobbjai jutalomban részesülnek. Az első helyezett 20 000, a második 15 000, a harmadik 20 000 és a negyedik 5000 dinárt kap. A Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége helyi szervezete jutalomban részesíti a legsportszerűbb együttest, különdíjat kap a gólkirály, a legjobb kapuvédő, valamint a torna legidősebb és legfiatalabb játékosa is. A mérkőzésekre minden este 19 órai kezdettel kerül sor. Az első forduló eredményei, A-csoport: Minival—Petrova gorac 8:0 (5:0), Tisko Zlato—Tihomir Ostojjc 1:3 (0-2), Tisza—Titov Drvar 2:2 (0:0), Krajišnici—Trentište 0:0. B-csoport: I.ivnica—Slavija 1:2 (0:2), Kozara—Ostojićevo 0:9 (0:3). PK C*óka —Sutjeska 7:0 (4:0), Partizán—Kordun 2:1 (0:1). VIOLA János Atlétika A Szrtartakiád negyedik afétis versenynapján Szergei Litvinov Pa'14 méteres eredménnyel 11 világcsúcsot állított fel katanácsvezérben. Az eddiei csúcsot is Litvinov tartotta, tavaly júiius 4-én 83.91 métert dobott. Fevéb eredmények: пбк — 400 m, Pliialna oo.oo. 400 m gát: Ambrazere 54.78. súlylkés: Liszovszkaja 70.57. mrttasunnés: Blkova 197. 100 m gát: Попkova fRodcártat 12 60 Férfiak — 1’0 m eát: prokeftev2.71 cereiy Kula 84.98. 300 m akadály: Eolsm 839.93.