Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 178-192. szám)

1983-07-05 / 182. szám

12 MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ Új utakon az általános oktatás Elkészült a tantervi reform koncepciója Az oktatás tartalma mindig visszatükrözi a termelés, a tech­nika, a tudomány, a kultúra fej­lettségi fokát egy társadalomban. Tekintettel a fejlődés ütemének felgyorsulására, az oktatásnak — amennyiben ezzel a fejlődéssel lé­pést akar tartani — követnie kell a termelés, a társadalom alaku­lását, fejlődését. Az oktatás tar­talmi változásai — a periodikusan ismétlődő oktatási reformok — hátterében még egy törekvés áll: megkísérelni felszámolni azt az ellentmondást, amely egyre in­kább elmélyül a technika és a tudomány viharos fejlődése kö­vetkeztében felhalmozódó isme­retanyag és a (hivatalosan meg­állapított) tanulmányi idő között, az oktatás tartalmának, módsze­reinek, szervezési formáinak ra­cionalizálása által. Az általános oktatást illetően az oktatás és nevelés egységes rendszerének szocialista önigazga­tási átalakulása folyamatában a jelnlegi szakasz 1975-ben kezdő­dött az egy évvel korábban hozott általános iskolai tantervek beve­zetésével. E tantervek alkalmazá­sával párhuzamosan a tudomá­nyos és szakintézetekben hosszú távú kutatómunka kezdődött. Ez a kutatómunka kiterjedt az okta­tás és nevelés minden kompo­nensére; a tapasztalatok és a ku­tatási eredmények megbízható alapul szolgálnak a szükségessé vált módosítások kimunkálásá­hoz. A tervezett módosítások az ok­tatás és nevelés három területét fogják át: a pedagógiai munka szervezési formáit, a nevelőmun­ka alapjait és az oktatás tartal­mát. Első lépésként az új tanterv koncepciója készült el, a kérdés­ben illetékes­­ társadalmi-politikai szervezetek és szakmai testületek értékelése alapján és véleményük figyelembevételével. Az említett koncepcióval csak­hamar alkalma nyílik megismer­kednie a szakmai közvélemény­nek; mi ezúttal néhány olyan jel­legzetességet emelünk ki, melyek lényegében határozzák meg a­ koncepció alapján kidolgozandó tantervek szerkezeti és tartalmi sajátosságait. A differenciált oktatás a kor­szerű pedagógiai stratégia egyik alapelve. Célja, hogy a szerényebb adottságokkal rendelkező tanulók is végigjárhassák az általános is­kolát, lehetőséget teremtve ezáltal az általános iskola elvégzésével összefüggésben álló jogok zavar­talan érvényesítésére. Gyakorlati­lag ez a tantervekben és a tan­könyvekben is jelölt oktatási mi­nimum elsajátítását tűzi ki célul, ami a munkára való jog megva­lósításának elemi feltétele. Jóllehet az oktatás szerkezeté­ben nem várhatók radikális vál­tozások, szólnunk kell a kötelező és választható oktatási tevékeny­ség új arányairól. A kötelező te­vékenység nagyobb hányada a közös törzsanyag, amely többnem­zetiségű tartományunk jellegének megfelelően — esősorban a nyel­vi, humán és művészeti tárgyak esetében — specifikus ismeret­­anyaggal egészül ki. További ki­egészítésekre ad lehetőséget a sza­badon választható és a választha­tóan kötelező tárgyak bevezetése. Ugyanezt a három fogalmat ve­zeti be a koncepció a tanórán kí­vüli oktató-nevelő munkába is. Kötelező tanórán kívüli tevékeny­ség például a kiegészítő oktatás, a korrektív célzatú pedagógiai munka, valamint a társadalmilag hasznos és termelőmunka. Vá­laszthatóan kötelező az iskolai ének- vagy zenekar, az iskola tár­sadalmi és kulturális tevékeny­sége. A szabadon választható for­mák sorába kerülnek az ún. sza­bad aktivitások, a különösen te­hetséges tanulókkal való foglal­kozás (az eddigi emelt szintű ok­tatás helyett) stb. Befejezésül egy olyan elvet idé­zünk, mely minden eddigi tanter­vi reform célkitűzései sorában sze­repelt, de amely a tantervi anyag konkretizálásának folyamatában rendszerint elsikkadt­ a tehermen­tesítés. Az ismeretanyag további halmozása helyett a koncepció az elavult tantervi részek kiselejtezé­sét ígéri, statikus ismeretek nyúj­tása helyett funkcionális tudást biztosító, az összefüggések feltá­rását, a képességek kibontakozta­tását, az elvek és irányultság kialakítását és megszilárdítását, végül pedig,h­a folyamatos önműve­lésre való felkészítés megalapozá­sát célzó tantervet helyez kilá­tásba. Van ennek a koncepciónak még egy olyan eleme, mely minden­ként szót érdemel: a legutóbbi reform ugyancsak tarkává tette hazánk oktatáspolitikai térképét a sajátosságok túlzott hangsúlyozá­sával. Ennek hátrányairól az el­múlt nyolc év alatt alkalmunk volt meggyőződni. Éppen ezért megnyugtató, hogy az új tantervek kimunkálása már a közös törzs­anyag, az egységes szakmajegyzék és a már elfogadott vagy az el­fogadás folyamatában levő okta­táspolitikai dokumentumok alap­jairól indul ki. Ezen túlmenően, a szerbiai, kosovói és vajdasági ok­tatási rendszer is közelebb jut egymáshoz, hiszen a koncepció érvényesíti mindazokat az elve­ket, melyekben Szerbia és a két tartomány illetékes képviselői közös nevezőre jutottak. SZÖLLÖSY VÁGÓ László VÖRÖSMART Jó kapcsolat a helyi közösség és az iskola között A vörösmarti Kiss Ernő Általá­nos Iskola a központi iskola sze­repét tölti­ be. Ide tartozik Csúza, ahol a négy alsó osztályban két változat működik, a felsősök pedig utaznak. Újbezdán területileg távol esik Vörösmarttól ezért a szakta­nárok utaznak oda. — Föl se merült, hogy az újbez­­dáni gyerekek ingázzanak — mondja KOVÁCS Sándor, a vörös­marti iskola igazgatója —, sokkal célszerűbb volt úgy megszervezni a munkát, hogy a szaktanárok menjenek a helyszínre. Ez egyéb­ként már sokéves gyakorlat, nem csak a területi iskolákba utaznak szaktanáraik, hanem a többi ma­gyar, illetve kétnyelvű iskolával is van ilyen megegyezésünk, együttműködésünk, ily módon el­értük azt, hogy minden tantárgyat szaktanár tanít, s a munka minő­sége sokkal jobb. Az iskolánk pedagógust is kapott, s ez szin­tén hozzájárul a jobb munkához.­­ Betölti-e az iskola, azt a szerepet, amit a kis létszámú fal­vakban elvárnak a pedagógusok­tól? — Tudatában vagyunk annak, hogy minél kisebb a falu, annál nagyobb feladat hárul az iskolá­ra, a pedagógusokra. Ami Tijbez­­dánt illeti, sajnos az oktatásügyi dolgozóink nemigen vesznek részt a falu társadalmi-politikai életé­ben, mert utazók, mindazonáltal a lehető legjobb kapcsolat a­lakult ki az iskola és a helyi közösség között. Különösen sokat köszön­hetünk mindhárom községben a polgárok segítőkész®­égének. Helyi járulékkal, önkéntes munkával já­rulnak hozzá az iskolai környezet rendezéséhez, így volt ez Újbez­­dánban is, Csúzán is. Újbezdán­­ban sikerült lakályosabbá tenni az iskolaépületet, a villanyhálózatot megjavítottuk, üzemel a diákkony­ha is. Sajnos, az épület már olyan állapotban van, hogy nagyobb ta­tarozást nem érdemes rajta végez­ni, új iskolát kellene építeni. Csú­zán az utóbbi évek legnagyobb akciója az óvoda felújítása volt. Ebből kivette a részét a falu, és mi tanárok is a nagyobb diákok­kal. Van még tennivaló az óvoda körül, de az a fontos, hogy a gye­rekek elfogadható környezetben tanulhatnak, hiszen ma, amikor hatéves korban kezdődik az iskolai oktatás, sokkal nagyobb feladat hárul az óvónőre és a tanítónőre. A vörösmarti iskola szintén szo­ros kapcsolatot tart fönn környe­zetével. A társadalmi-politikai élet munkásai számára épp úgy nyit­va van az iskola, ahogyan vissza­várja volt tanulóit is. A fiatalok­nak nagy szükségük van pártfo­gásra, segítségre. Szívesen veszik a fölkínált támaszt. A tanulók és a volt tanulóik szórakozásának egyik szervezője PECHŐ Ferenc tanár. Tőle arról érdeklődtünk, mit je­lent az, ha nyitva van az iskolla mindenki számára, és főleg a fia­talok, hogy viszonyulnak e törő­déshez? — Vörösmart közösségi élete, szerintem magas színvonalú. A polgárok szívesen irányítják saját sorsukat, nemcsak akkor, ha mun­káról van szó, hanem akkor is, ha szórakozni vágynak. A nőszerve­zet itt tartja összejövetelét, kézi­munka-délutánjait, és a kórus is itt próbál. Az iskola szerepe főleg a téli napokon jut kifejezésre, amikor meleg terem fogadja az ér­deklődőket. Van azonban egy ál­landósult összejövetel, amire mi tanárok büszkék vagyunk egy ki­csit: volt tanítványaink rendszere­sen fölkeresik az iskolát. Az elő­csarnokában kitűnő lehetőség van vasárnaponként a „suli-diszkó” megszervezésére, s az sem zavar­ja őket, hogy fölnőtt felügyelet alatt állnak. S ami említésre mél­tó: a diszkó után semmi nyom, sem por, sem szemét. Az iskola környékén sincs eldobott cigaretta­vég. Ez bátorít föl arra, hogy bíz­zunk növendékeinkben, ez a bizo­nyíték arra, hogy érdemes velük foglalkozni akkor is, ha már nem igénylik védőszárnyainkat. Hisz­­szük, hogy később, fölnőtt koruk­ban is mindig lehet ráju­k számí­tani. Iskolánk egyébként tavaly a tisztasági versenyben elnyerte az első díjat Baranyában. A hangza­tos cím egy színes televízióval jár. Az egészben az a szép, hogy a diákokkal mi magunk tartjuk rend­ben környezetünket, s a mi házunk tájékán nem csak a versenyre ké­szülve, hanem egyébként is mindig tisztaság és rend van. MÉSZÁROS Vera Pechó Ferenc: — Volt tanítvá­nyaink rendszeresen fölkeresik egykori iskolájukat. KIÁLLÍTÁS A kép feltörése Vajdasági alkotók az újvidéki Munkásegyetemen Az új festészeti hullá­m Vajda­ságot sem kerülte el. Az újvidéki Radiivoj Cirpanov Munkásegyetem képtárában 10 szerző 32 munkája hivatott szemléltetni a feltörő nemzedéket. Nem mintha túlzot­tan fiatal alkotókról lenne szó — a legidősebb 43-as, a legifjabb pedig 56-os —, akik egy megha­tározott korosztály nevében lép­tek volna fel. Inkább azt mond­hatnánk, hogy egy közös igény, a képi világ újra­teremtésének szük­sége hozta őket össze; azt a tízet, akik tájunkon első elkötelezettjei az új piktúrának. Amit az új képi törekvésekről vázlatosan tudni kell­, azt a nyolc­vanas évek művészetét ismertető ref­­ektszónokban már elmondtuk (Kilátó, 1983. VI. 25.). Hogy a je­lenség nemzetközi összetevőit ne kelljen újra felidéznünk, most csak legáltalánosabb vonásaira té­rünk ki: a­z új képi irányzat részben a hetvenes évek racioná­lis, anyagtalanított művészetének visszahatásaként jelent meg, de nem a konceptuális művészet ta­gadásaként, hanem — annak ta­pasztalatai értékeit felhasználandó —, mondhatni, folytatásaként, szerves részeként. Az új festészet most mintha kompenzálni igye­keznének a képi látta­tásaia­k az el­múlt évtizedben való elszegényese­­dését és visszaszorulását, a fotóval és a videóval szembeni kisebb­rendűségét. S, hogy milyen nyel­vi-stilisztikai eszközökkel kíván rehabilitálódni, szinte nem is lé­nyeges. Az eklektikusság, a mű­vészettörténeti kelléktárban való kendőzetlen kutászfeodás és az eredetietlenség nemhogy kárára volna, hanem egyik fő erénye. Kifejezetten nyelvi vonatkozás­ban persze, nem pedig életérzés és az alkotói magatartás tekinte­tében. Mert akármiilyen mértékű is az ismert stílusok psrafrazálá­­sa és felelevenítése, az alkotói vi­lág belső értékrendje és a létél­mény hőfoka itt is markáns alko­tókat vethet fel. Az új kép létle­hetősége pedig éppen a mai pil­lanat megélésének hitelességében, a válság visszadásának hatásossá­gában van. Innen hat az expresz­­szioni­sta beütés, a trivialitás, a dekorrativitás, a nyers színhaszná­lat, a piktúra újrafelfedezése. A szellem válságos pillanatában a puszta látvány, a­z értalem helyett a szemhez szóló vízió érvényesül. A fáradt és csüggedt ember ideg­feszültsége a látvány banalitásá­ban oldódik fel. Egészében véve a kiállítás meg­lehetősen heterogén. Az absztrak­ción (SANTRAC, KLATÍK), a neo­­expres­szí­vnizmuson (KEREKES, PRVAČKI, TOPOROVIĆ), az új figurákon (RAJIC) át az ambien­­tális kíséretekig (KULIĆ, MAT­­TIONI) terjed. A tárlatnak van egy földrajzi jellegzetessége is, tudniiiillil­k, hogy valamennyi alko­tó tartományunk déli részéről va­ló, vagyis a főváros közelségének előnyét élvezi. Új művészeti esz­­mék terjedésének tekintetében ez sokat számít. Bár a szervező, Sa­va STEPANOV, nem törekedett teljességre, nehezen hihető, hogy az új törekvések az északi tájak­ra is eljutottak, hiszen az olyan erős festészeti központ, mint Sza­badka, már önerejéből is kive­tette volna vonatkozó értékeit. SZOMBATHY Bálint Dobrivoj Rajic: Őszi megpró­báltatások, 1983 (Kerekes László munkája) A telepi harmonikazenekar nem­ hagyja annyiban Beszerelés Gáb­or Károly zenekarvezetővel Az újvidéki (telepi) Petőfi Sándor Művelődési Egyesület harmonikazenekarát több mint tíz évvel ezelőtt alakították meg, 1978 ősze óta GÁBOR Károly zenetanár, az Újvidéki Rádió munkatársa vezetésével tevé­kenykedik a szép sikereket el­ért, fiatalokból álló zenekar. — Abban az időben mindössze öt-hat tagja volt a harmonika­­zenekarnak — emlékezik vissza Gábor Ká­roly zenekarvezető. — Rögtön megkezdődött, a tagtobor­zás i­s olyan eredményes volt, hogy a következő év tavaszára tizennyolcra majd huszonötre nö-'e’r ed'ett a taglétszám. ›$ Kikből áll a zenekar? — Általános és középiskolai diákokból, egyetemi hallgatók­ból és egyetemet végzett fiata­­­lokból. ’ iiferriegfisségi szempontból is tarka a zenekar összetétele, ami nagyban hozzájárul a más­­más nemzetiségű fiatalok meg­­barátkozásához, a testvériség és egység, az együvé tartozás erősí­téséhez.­­ Milyen a zenekar reperto­árja? — Arra törekszünk, hogy mi­nél több eredeti alkotást tűz­zünk műsorra, főleg olyan ze­neműveket, amelyek századunk­ban és kizárólag harmonikára íródtak. Műsorunkban modern feldolgozású és népzenei alkotá­sok egyaránt szerepelnek. Sok jugoszláv­ és külön vajdasági szerző művét előadtuk már, köz­tük Slavko Suklar, Szabó István, Damir Bustela, Ilija Havlicek, Stevan Radosavljevic, Rudolf Bruči és mások szerzeményeit. ф Tudomásunk szerint a ze­nekar igen szép sikerekkel di­csekedhet. — Idén májusban már negyed­szer ve­tünk részt a harmoni­­kazenakarok­­és harmonikások pulai országos szemléjén, ame­lyen összesen ezerötszáz harmo­nikán mutatta be tudását és te­hetségét. Ez a szemle ugyan nem verseny jellegű, de nagy el­ismerésnek számít már a rész­vétel is, hiszen minden évben mintegy ötven harmonikazene­­kar jöp fel. Minden évben részt veszünk a vajdasági zenei szemlén is. A tartományi szemlét Rumán tart­ják meg szigorú rostolás után. Az idén például a komoly zenét művelő zenekarok közül mind­össze nyolc jutott el a tartomá­nyi szemlére. Az elmúlt öt év alatt mindig nyilvános elisme­résben részesültünk a római szemlén: először ezüst-, a követ­kező három évben arany-, az idén pedig ismét ezüstplakettet kaptunk. Vajdaság több helységében, sőt külföldön is sikeres önálló hang­versenyeket adott a zenekarunk. Újvidéken kívül felléptünk már Kikindán, Pancsován, Pacsérán, Budapesten, Pécsett, a kiszene­­kar pedig Nyugat-Németország­­ban is vendégszerepelt.­­ Az utóbbi időben milyen nehézségekkel küzd a zenekar? — Egyik legnagyobb baj a mind kevesebb nyilvános fellé­pés, ami kedvét szegi a zenekar tagjainak. Az utóbbi két évben csak a pulai és a római szem­le maradt az alkalmi fellépése­ket nem számítva. A művelődési egyesületnek lehetővé kellene tennie a zenekar számára a gya­koribb, változatosabb nyilvános szereplést, hiszen így már tizen­öt tagúra sorvadt az együttes, és a kis létszámú zenekarnak bizony gyenge a hanghatása. Ráadásul hangszereink nagy része már tízéves, vagy még en­nél is régibb. Újak kellenének, mert mind versenyképtelenebbé válik zenekarunk. Ф Teljesen megrekedt volna a tagtoborzás? — A művelődési egyesületben éppen most folyik az új tagok toborzása, új zenekari tagokra is számítunk. Szívesen befogadunk mindenkit, aki tud, akar és sze­net közösen harmonikázni. Ter­vezzük egy pionír harmonika­zenekar megalapítását is a rend­szeres és folyamatos utánpótlás érdekében. KOVÁCS István 1983. július 5.– kedd

Next