Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 193-208. szám)
1983-07-24 / 201. szám
--------BELPOLITIKA-------------------------MAGYAR SZÓ Egységes kiállás a stabilizáció mellett A Szocialista Szövetség Országos Választmányának ülése (Folytatás a 7. oldalról) kell a közös beruházásokra és a gyorsabb fejlesztésüket biztosító ösztönző intézkedésekre, de a piac hatásának korrekciós lehetőségeit, s ugyanígy a szolidaritást és a közös érdekeket is figyelembe véve. Ami a köztársaságok és a tartományok, a nemzeti gazdaságok szerepét, valamint az egységes jugoszláv piac működését és fejlődését illeti, a hosszú távú programban elvszerű állásfoglalásokat dolgoztak ki, amelyeket az alapelvek is tartalmaznak. Ehhez csak a következőket tenném hozzá: mivel a köztársaságok és a tartományok felelnek saját fejlődésükért és az egész ország fejlődéséért is, társadalmi terveik és fejlesztéspolitikájuk döntő szerepet tölt be a feltárt aránytalanságok megszüntetésében, mégpedig elsősorban a legnagyobb aránytalanságok, vagyis a kivitelben és a külgazdasági együttműködésben tapasztalható lemaradás megszüntetésében. Röviden az önigazgatási és társadalompolitikai alapközösségként tételeződő községek szerepéről. Az elvi kitételeken kívül az alapelvek azokról a funkciókról és feladataikról, amelyek az egyes területek problémáinak megoldásával és fejlesztésével kapcsolatosak — elsősorban a foglalkoztatásés szociálpolitikában, a társadalmi tevékenységek és a kisüzemi gazdaság fejlesztésében, a lakáspolitikában-, a hosszú távú program nem tartalmaz átfogó, funkciójukat és jelentőségüket taglaló konkrét és kidolgozott értékeléseket, javaslatokat és ajánlásokat. Mivel a községek és a kommunális rendszer a társadalmi-politikai rendszer alapja, megállapíthatjuk, hogy a községek szerepe számos vonatkozásban meghatározó tényezője a hosszú távú program sikeres végrehajtásának. Ez a feladat a köztársaságokra és tartományokra, illetve a községekre és a községek közösségeire hárul. A hosszú távú gazdasági stabilizációs program és a végrehajtása melletti egységes kiállás szolid alap hazánknak, hogy offenzív módon léphessen fel a külgazdasági viszonyokban, hiszen alaposabb érvekkel és egységes tevékenységével meggyőzőbb lehet külföldi üzletfeleink, a nemzetközi szervezetek, az olyan intézmények számára, amelyekkel együttműködést alakítottunk ki. S minden lépés, amivel előbbre tartunk, az önigazgatás sikerét és érvényesülését jelenti mind a nemzetközi munkásmozgalomban, mind a világ haladó erőinek körében. (Tanjug) Az Országos Választmány gazdasági stabilizációnak szentelt tegnapi ülése jelentőségét tükrözi az a tény is, hogy az értekezleten részt vettek a legkiemelkedőbbPárt- és állami tisztségviselők is, köztük Petar STAMBOLIĆ, Dragoslav MARKOVIC, Mika PLANINC, Mirko POPOVIC, továbbá sok tudományos dolgozó és gazdasági szakértő a köztársaságokból és tartományokból. Sergej Kraigher bevezetőjét követően tartalmas vita alakult ki a stabilizáció kérdéseiről. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk a vitából. A fiatalok nagy esélye A Szocialista Szövetség számára igen lényeges — mondta Marian ROŽIČ —, hogy a stabilizációban kialakuljon és megszilárduljon az igazi önigazgatás. Ezért abból indulunk ki a stabilizáció programjában, hogy már az idén el kell kezdeni a dolgozóknak a társadalmi eszközökkel való rendelkezésre vonatkozó jogai érvényesítését, mert ebben látjuk a stabilizáció következetes végrehajtásának alapvető gazdasági indítékát és serkentő erejét. Ezt a szocialista forradalom szerves részének tekintjük, s úgy véljük, hogy megvalósításában különleges szerepük lesz a fiataloknak, tudásuknak, adkotó lendületüknek és energiájuknak, ami előtt össze kell omolnia mindennek, ami maradt, ami nem elég hatékony s nem az önigazgatáson alapszik. Ezért a stabilizáció programja nagy esély és kihívás a fiatalok számára. A külterjes gazdálkodás lehetőségét kimerítettük A külterjes munkára és fejlődésre allapozódó lehetőségeket kimerítettük — emelte ki felszólalásában Kiró GLIGOROV. — A világgazdaság válsága elmélyítette a mi belső válságunkat, kiélezte társadalmi és gazdasági ellentéteinket, s megmutatta, hogy alacsony termelékenységre, a társadalmi eszközök ésszerűtlen hasznosítására nem alapozhatjuk önigazgatásunk fejlesztését. A fogyasztás nem lehet független a termeléstől és a jövedelemtől. A stabilizációs program érvényesítésének lehetővé kell tennie azt, hogy a szocialista önigazgatási rendszerünk igazolja előnyét a termelékenység és hatékonyság területén. Ezt elvárják mindazok, akiket az önigazgatás inspirál és akiknek harci célja ez. Legnagyobb ellenségünk az opportunizmus Nem a stabilizációs program támogatása, hanem annak végrehajtása itt a kérdés — emlékeztetett Bogdan TANKOSIC —, hiszen a Szocialista Szövetség a program kidolgozásában tevékenyen részt vett. Olyan társadalmi akciót kell szervezni, amely szavatolni fogja a program életre keltését. S ezt azonnal el kell kezdenünk. A programhoz való viszonyulás egyben az ország sorskérdéséhez való viszonyulás, s ezért mozgósítani kell az ország minden lakosát, minden polgárát. Ez a feladat vár a Szocialista Szövetségre, mint a haladó erők frontjára. Úgy kell megszervezkednünk, hogy folyton növeljük a társadalmi ellenőrzés mérte felelősséget a feladatok teljesítéséért. Nem csak a mulasztások és hibák elkövetése után, hanem azokat megelőzően. Ahol most melléfogásokat állapítunk meg, ott rendszerint rendszerünkkel való súlyos visszaélés forog fenn, ezért kell fejlesztenünk szocialista önigazgatásunkat, mert csak ezúton valósíthatjuk meg azt az eltökéltségünket, hogy saját erőnkből haladunk tovább. Az új munka- és életforma, amit most fogadunk el, az emberek között sokkal nyíltabb közlekedést és kapcsolatokat fog eredményezni, az eddigieknél több demokráciát és a dolgozók lendületesebb tevékenységét. Ez pedig azt jelenti, hogy vitáinkban az érvek lesznek a döntők. Azt hiszem, jelenleg legnagyobb ellenségünk az opportunizmus és a dolgok elkendőzése, a felelősség ,,objektivizálása és a kényes kérdések megvitatásának mellőzése. Harcunkba be kell vonni mindent, ami alkotó és forradalmi, ami feltétlenül változáshoz vezet. Lényegi akcióra van tehát szükség. Tankosié emlékeztetett arra, hogy a stabilizáció programjának kidolgozásában a megfelelő szervezetek és szervek útján részt vett egész társadalmunk, s ha végrehajtásában, úgy tűnik, nagyobb szerep jut a végrehajtó szerveknek, mint szeretnénk, az nem jelent feltétlenül etatizmust. Amint mondta, ez nem azt jelenti, hogy meg kell békülni a bürokratizmussal, akár a sajátunkkal is, vasayis a Szocialista Szövetség bürokratizmusával sem alkuszunk. Kedvezőtlen hatások a társadalmi tudatra Mély társadalmi és gazdasági reformról, valamint társadalmunk erkölcsi megújhodásáról van most szó — emelte ki Alekszandar GRLICSKOV. — A mély gazdasági válság, az önigazgatás megrekedése s az etatizmus elterjedése súlyosbították társadalmunk ellentéteit, s ez számos eszmei problémához vezetett, maradi nézeteket támasztott fel. Ide tartoznak a termelésben megnyilvánuló aránytalanságok, a dezintegráció, a túlméretezett fogyasztás, a bezárkózás. A dolgozó nem rendelkezik megfelelőképpen megvalósított jövedelmével, pedig erre építettük egész gazdasági-politikai rendszerünket. Furcsa arány alakult ki az utóbbi időben a követelményeek és a valóság között. Talán soha kategorikusabban nem követeltük, hogy a dolgozó jövedelmének nagyobb része maradjon a társultmunka-szervezetében, mint a hetvenes évek elején, s a követelések ellenkezője történt. Akkor, a hetvenes évek közepén a társultmnka-szervezetekben maradt a jövedelem 70 százaléka, vagyis a társadalom kiadásaira ennek 36 százalékát kellett fizetniük. Mára ez a megterhelés meghaladta a 40 százalékot. A gazdaság stabilizációs programjának érvényesítésével egyebek között ezen is változtam kell. A forradalom folyamatossága Bogoljub NEDELJKOVIC a Szakszervezeti Szövetség Országos Tanácsa Elnökségének véleményét ismertetve megerősítette azt a megállapítást, hogy a gazdaságszilár- dítási program széles távlatokat nyit a nehézségek megoldása és a mun- kásosztály anyagi erejének erősítése elé, éppen ezért a munkásosztály és a dolgozók mindenütt kifejezték készségüket a kijelölt feladatok teljesítésére, de hangot adtak annak a követelménynek is, hogy a program végrehajtásában ne legyen halasztás sehol sem, és a stabilizáció terhét a társadalom minden rétege viselje. A feladatok között külön nyomatékosította azt az igényt, hogy a munkások rendelkezzenek a jövedelem egészével. Bóján POLAK a Harcos Szövetség Országos Bizottsága Elnökségének állásfoglalásait ismertetve leszögezte, hogy az Elnökség egyértelműen támogatja a hosszú távú gazdaságszilárdítási programot mivel az egyben eszmei harc is a forradalom folyamatosságáért. Ugyanakkor aggódva állapítja meg, hogy a JKSZ Х1Г. kongresszusa óta nem történt lényegi változás a gazdasági és társadalmi viszonyokban, ezért a gazdaságszilárdítás esedékes terhének viselésében mindenkinek megfelelő arányban részt kell vállalnia, a politikai vezetőségtől pedig teljes egységet kell követelni. A gazdaságszilárdítási célok elérésének előfeltétele a személyes és kolektív felelősség kiélezésének a kérdése is, mert enélkül lehetetlen változtatni a munka iránti viszonyuláson. (Lapzártakor az ülés még nem ért véget.) Munkatársak: FEHÉR István FRIEDRICH Anna LOVAS István Fotóriporter: Stevan KRAGUJEVIĆ NYÁRI TÁRGYSORSJÁTÉK Harminc helységbe kerültek a nyeremények A 4. fordulóban olyan falvakból is vannak a nyertesek között, amelyek még nem, vagy csak igen régen nyertek BORDÁS Mariann ötéves moravicai kislánynak kellett volna elvégeznie tegnap a 4. húzást, helyette azonban nagyszülei, BORDÁS István és Klára, érkeztek meg Feketicsről. Mariann azért nem jöhetett, mert szüleivel és testvéreivel Umagon nyaral. Azt sem tudta a Bordás család Umagon, hogy kislányuk nyert, míg a nagyszülők nem telefonáltak neki. A tárgysorsjátékot levezető bizottságunk elfogadta ezt a változást, a Bordás nagyszülők húzták a 4. forduló nyereményeit. Az Inka édességcsomagot azonban ma délután átadják Mariannak, aki időközben hazaért a tengerről. Bordás István az első szám óta olvassa a Magyar Szót, mint mondja, mindent elolvas benne. Valamikor asztaliteniszezett, a sportot most is kedveli, olvassa a sporthíreket, csak azt sajnálta, hogy falujában. Feketicsen igen gyönge a sportélet. Felváltva húzták ki a szelvényeket a dobból. A szokásos viccelődés sem maradt el, igyekeztek ismerőseik szelvényét is kihúzni. Végül sikerült is: Feketiesre is kerül egy nyeremény ebben a fordulóban. Nagyon érdekesen alakult a húzás. 30 vajdasági helységbe kerültek a nyeremények. Legtöbb most is Zentára és Szabadkára, de hét került Bánátba is. Sőt ezúttal olyan falvak és települések is rákerültek a nyertesek listájára, melyekben még nem, vagy igen régen nyertek, például Kupuszina, Ürményháza. Neuzina. Torda. Kisorosz. Mileševo... Előbb kisorsoltuk a forduló főnyereményét, egy két személyre szóló tíznapos félpanziós nyaralást Rabacon a Narcis Szállodában szeptember folyamán. A nvertes: DRAGITY Sándor, 24342 Pacsér Zöld u. 8. Kérjük, hogy jelentkezzen a 611-300-as telefonon. 108-as mellék, hogy megbeszéljük a nyaralás részleteit. Újvidék hívószáma 021. Kőművescsigát nyert: KISS Antal, 24331 Bajsa, Zöld utca 17. A zentai Derby Cipőgyár erre a fordulóra is ajándékozott egy pár férficipőt. Nyertese: BAKA Eszter, 24415 Bácsszőlős, Romanija u. 21. Koštana gyártmányú női cipőt nyert, via: TÓTH Júlia, 24340 Moravica, Tito marsall u. 24. Körtük írják meg hányas számú cipőt akarnak. A Gornji Milanovac-i Metalac cég görkorcsolyájának nyertese: RADONITY Róbert, 21000 Újvidék, Shakespeare u. 4/II. Az adai Merkur közszükségleti cikkekből állított össze csomagot. A nyertes: MAJER Ibolya, 21227 Miloševo, Drea, Ivo Lola Ribar u. 52. A zentai Jedinstvo bőrmellényének nyertese ÖLVEGYI Zsombor, 24351 Novo Orahovo, Petőfi Sándor u. 13. A belgrádi Prosveta újvidéki részlegében tapétákat is készítenek. A legszebbekből állított össze csomagot a Preta, melyekkel egy 4x4- es szobát lehet betapétázni. A nyertes: NÉMETH Tibor, 21353 Temerin, Boris Kidrič u. 10. A koprivnicai Podravka Élelmiszeripari Kombinát értékes csomagot állított össze termékeiből (még kávé is van benne). A nyertes PÁSZTOR Csilla, 21235 Temerin, Pap Pál u. 141/1. A vranjei PKV férfiingjének nyertese NAGY Tijana 24000 Szabadka, Sienkiewicz u. 19. A szabadkai Sigma tranzisztoros autógyújtó készülékét nyerte BÓKA Erzsébet 24430 Ada, Vasa JStafió u. 18. Nevena kozmetikai csomagot nyert KEREZOVICS Piroska, 24300 Topolya, Pera Segedinac u. 12. Merima kozmetikai csomagot nyert LUKACSEVICS Emil, 24400 Zenta, P. Drapšin u. IX/14. A zentai Bačvanka Tésztagyár tízkilós csomagot küld a következő címre: NOVICS Kati, 25262 Kupuszina, Duna u. 85. A horgosi—törökkanizsai paprikagyár termékeiből összeállított csomagot nyert: BÁCSIK István, 23218 Magyaresernye, Petőfi Sándor u. 165, és VIKOR Zsuzsa, 24300 Topolya, Boris Kidrič u. 38. Kisorsoltunk három ételcsomagot, melyeket a zentai Champignon ajándékoz. A nyertesek: VÁMOSI Mihály, 24430 Ada, Isztria u. 11., IGILICE Erzsébet, 24000 Szabadka, Sándor, Szőreg u. 37 és KERTÉSZ Angéla 23326 Ostojicevo, Sindjekc u. 22. Fermin ételcsomagot nyert: P OROSZ Zsófia, 23314 Kisorosz, Fejjes Klára u. 54., BILICKI Renáta, 24400 Zenta, Svetozar Miletic u. 4., CSIKÓS Géza, Palics, Kun Béla u. 14. és BICSKEI László, 24406 Fel,sőhegy, Március 27-e u. 32. Tešanji autógyertya-készletet nyert: MORAK Piroska, 21480 Szenttamás, Belgrádi út 19. Kisorsoltunk öt könyv- és folyóirat csomagot a Forum könyvterjesztő osztálya ajánékát. A nyertesek: CSABAI Márta 24351 Novo, Orahovo, Moša Pijade u. 11, MOLNÁR György, 26363 Ürményháza, Petőfi Sándor u. 33, TÓTH Lajos 24400 Zenta, Muškatirović u. A Ш/24, ONODI Margit 21000 Újvidék, V. Masleša u. 120/VIII., és BETLEHEM Miklós 24000 Szabadka, Matija Gubec u. 104. I INA gyártmányú Delta TLX mo-torolajat nyert VÉIVAS Judit 21000 Újvidék, Dózsa György u. 24. A zágrábi Jugoton négy lemezből álló csomagokat küld a következő címekre: ILLÉS István, 24331 Bajsa, Szerb u. 44., TUCSÓ NÉMETH Klára, 24000 Szabadka, Triglav u. 9. KÓNYA Károly, 23330 Törökkanizsa, Vojvode Mision 17, MAGYAR Erzsébet 21220 Becse, Ivan Kőér u. 5. és SZÖGI Ferenc 24426 Trešnjevac, Tito marsall u. 153. A zágrábi Croatia zseblámpáinak nyerstesei: MARTON Time és Tündiké 24342 Pacsér, Lenin u. 36., NÁNÁSI Zsuzsanna, 24400 Zenta, Jovan Sterija Popovic u. 44., TÓBIÁS András, 24430 Ada, Zarko Zrenjanin u. 26., DEME Vinne, 24406 Felsőhegy, MH u. 24., SZENNYES Ilona, 21201 Piros, MH u. 21., TARKÓ Mária 24323 Feketics, Adria (Jadran) u. 3. és ZAKAR Ilonka 24415 Bácsszőlős 53. A becsei Sojaprotein szocialisztcsomagját nyerte MAKÓ Ferenc, 21000 Újvidék, Pancsova u. 33. és HANAK Timea, 24400 Zenta, Makszim Gorkij u. 73. Negyvenkilós szójadara-csomagot nyert: GOMAN József, 25230 Kula, Novak Pejčić u. 109/a, TOMASICAI Erzsébet, 24400 Zenta, Molnár Péter u. 15. és KOVÁCS József 24413 Palics, Dubrovnik u. 3/B. A szabadkai Autometal jelvénykomplettjének nyertese: MAKÓ Péter 21220 Becse, Szervo Mihály u. 46. A zágrábi TOZ rosziron-csomagjainak nyertesei: NAGYIDAI Margit 21235 Temerin,, Petőfi brigád u. 10., SZABÓ Mária 21220 Becse, Proletár u. 17., és KATONA József 23330 Törökkanizsa, Uroš Cobanov u. 39. Podravka kakast ábrázoló faliszőnyeget nyert CSONKA György 23214 Torda, Ady Endre u. 66. A Vegeta 100 receptje című szakácskönyvet nyerte: DÓZSÁS Dezső, 24010 Szabadka, Mayer testvérek u. 22. és VENYEGE Gizella, 24320 Csóka, Elesett harcosok u. 10. Libero Markoni száz bolondos ebédje című szakácskönyvet nyert: VÁMOS Magdolna, 24400 Zenta, Testvériség—egység u. 16. és FABRIK Anna, 24400 Zenta, Djuro Djakovic u. 17. Sütemény, az Ön büszkesége című magyar nyelvű receptkönyvet nyert: KANYÓ Gizella, 21220 Becse, Nikola Tesla u. 39., LUNC Magdolna 23245 Neuzina, Berkovic u. 45. és JOJART Emőke, 24000 Szabadka, Bajai-szőlők 420. Studenac trikót nyert: KUNTTTY Éva 25000 Zombor, Március 6-a u. 5. Végül kisorsoltuk, hogy ki lesz a következő húzó: A dobból DUDÁS Zsolt, 24430 Ada, Krajina u. 6. szelvénye került elő. Kérjük, jöjjön el szombaton 9 órára a szerkesztőségünkbe, hogy elvégezze az 5. forduló húzását. Útiköltségét megtérítjük, jutalma egy INKA édességcsomag lesz. Az eddig kisorsolt nyereménytárgyakat, amelyek nálunk vannak, a hét folyamán postára adjuk, a többit pedig a társasjátékunkban részt vevő munkaszervezetek küldik el a nyerteseknek a játék végén. Bordás Klára kezdte a szelvények húzását 1993. július 24., vasárnap A FŐNYEREMÉNYSZELVÉNY BETŰJE: 33. Vwpggjggf V Prokupac MSZ - Inka tmasz CSOKOLÁDÉ ÉS SÜTEMÉNYGYÁR PROKUPLJE ifijevn J&sfimusM v erjesztőTM tmasz. zenta