Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 209-223. szám)
1983-08-03 / 211. szám
6 ' cc*7 "• Dimatáj lafedariag^ kupa Mosztonga,—Dunatáj 1:7 (1:2) Doroszló, 150 néző, vezette MIJATOVIC (Zombor). Góllövők: JAVORINA (11-esből), illetve HORHAMER (2), MOLNÁR (2), BUGYIK (2) és LOBODA. MOSZTONGA: Bereié, Kovács I ., Huszár, Szitás I., Kovács L. Szitás K., Momčilović, Mészáros, Javorina, Nágel, Szklenovszki. Játszott még: Veljkovic, Rezsicska Horvát és Kolb. DUNATÁJ: Varga, Klem, Bo- ■ gyó J., Munjas, Milenkovic, Kunná Korhamer, Kovács R. Hugyik , Bogyó Đ., Molnár. Játszott még: Loboda, Mihajlović, Matin. A két szomszéd falu csapatának vasárnapi találkozóján egyenlőtlen küzdelmet látott a szépszámú közönség. A hazaiak bíztak abban, hogy győzelmük esetén teljesen nyílttá válik, ki lesz a győztes az első csoportban, de nem így történt. A hazaiak jutottak vezetéshez a 14. percben tizenegyesből, és ekkor még úgy tűnt, teljesülhet is a Mosztonga kívánsága. A 26. percb гч azonban egyenlített a gombosi csapat. Hugyik szépen futott el a jobbszélen, és beadását Molnár fejjel értékesítette, öt perccel később ugyanez a játékos csapott le a labdára és máris 2:1 a vendégek javára. A 40. percben Javorinának alkalma volt egyenlíteni. Sokkal gyorsabb, ügyesebb volt Milenkovicnál, a Dunatál védőjátékosánál, egyedül tört a kapura, de jó helyzetből mellé lőtt. Az utolsó percben is a hazaiak szorongattak. Nagy tumultus támadt Varga kapuja előtt, de végül is hárítottak a gombosiak. Az FK Stanišić lányai Partizán, Kupuszina Sport, Bezdán DUNATÁJ Szünet után a vendégek sokkal jobban játszottak ellenfelüknél és merten győzek. Az 55. percben Huszár előtt egy labdát, és ilyen nagy arányban is megérdem Korhamer élt a kínálkozó lehetőséggel: ügyesen átemelte a kifutó kapus fölött. Két perc múlva mintaszerű akció gördült végig a pályán. Munjas futott föl, Husviknak továbbított, majd Molnár és Korhamer matthelyzetbe hozta az egyébként jól védő Borčićot és így lett 4:1. Ezután Hugyik kétszer volt eredményes. Hat perccel a befejezés előtt láttuk a mérkőzés legszebb gólját. A fiatal Loboda József húszméteres szabadrúgásból a jól felálló sorfal fölött a jobb felső sarokba bombázott. H. A. NEMESMILITICS FK Omladinka— FK Stanišić (női labdarúgás) 0:7 (0:2) Nemesmiliticsi pálya, nyolcvan néző. Játékvezető: Gyürki. Góllövők: Jelovic, Gusić II. és Milanko 5. FK Omladinka: Markanovic, Klemen, Vidakovic, Pávity, Džinić, Csernus, Balatinac, Ezgeta, Bakuja, Sándor és Culak. FK Stanišić: Vujevié, Stanojevié, Buslruc. Jelovic, Gusić I., Gusić II., Mladjen, Veselinovié, Milanko, Brajkovié és Mlinar I. Játszott még: Szabó és Mlinar II. A Dunatáj Kupa két leánycsapata, a nemesmiliticsi Omladinka és az őrszállási FK Stanišić vasárnap lejátszotta első mérkőzését. A várakozásoknak megfelelően az őrszállásiak jobb erőnlétüknek és nagyobb tudásuknak köszönhetően végig uralták a mezőnyt. A jobb képességű csapat főleg a második félidőben mutatott játékával, szervezett támadásaival megérdemelten nyert 7:0-ra. Főleg Milanko és Bustruc I., valamint Gusic I. volt formában. A nemesmiliticsieknél Pávity Katica igyekezetét kell megdicsérni, a csapat többi tagjának összjátékán sokat kell még javítani, hogy méltó ellenfele lehessen az őrszállásiaknak. Vasárnap ismét találkozik a két együttes. Mivel az őrszállásiak pályáját átépítik, a visszavágót is Nemesmiliticsen játsszák. Az előcsatározás két mérkőzésének eredményétől függetlenül az Omladinka és az FK Stanišić játszik a Dunatáj Kupa döntőjében, mert több benevezéses nem érkezett. P. M. SZABADKA Alojzije Knezi lova nyerte г Dužijanca ’83 ügetőversenyt A hagyományos szabadkai Dužijanca ’83 elnevezésű aratóünnepség idei ügető bajnokságának fő futamát a nemesmiliticsi Alojzije Knezi Maestro nevű lova nyerte. Maestro igen szoros küzdelemben fellppsszal lett első. A nemesmiliticsi Vojvodina lovasegyesület kiváló lótenyésztője Alojzije Knezi jutalma 50 000 dinár. Alojzije Knezi a Maestroval az augusztus 14- én Zomborban sorra kerülő országos ügetőbajnokságra is benevez. Rajcsányi László egy másik futamban Matador ménjével harmadik. Alojzije Crnkovic a kettős fogatok versenyében pedig második lett. P. M. Kupuszinai sportösszefoglaló Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a kupuszinai Partizán labdarúgó-csapata. Az első hivatalos mérkőzést 1933. augusztus 16-án játszották Kupuszinán. Az ünnepség keretében kispályás labdarúgótornát szerveztek. Az első helyen végzett Inter csapata elnyerte az egyesület vándorserlegét. A csapat tagjai: Kláró, Péter, Asztalos, Vujevic, Marásek, Balog I, Balog II., Sugár. Az érmeket Dienes István, a Partizán egyik alapítója adta át. A második helyen a Veterán csapata végzett, tagjai: Szasivárevics, Molnár, Vilic, Véman, Ric, Marásek, Guzsvány, Rang. A torna legsportszerűbb játékosa Marásek János. Elismerésben részesítették Dubac Györgyöt az egyesületben végzett többéves odaadó munkájáért MARASEK Gáspár 1983. augusztus 3., szerda Nemesmiliticsen készülődnek a Dunatáj Kupa döntőjére A nemesmiliticsiek harmadik nekifutásra vállalták a Dunatáj S . Kupa döntőjének megszervezését. Kétszer kínálta fel a Dunatáj szerkesztősége a két napig tartó sportküzdelem megszervezését a nemesmiliticsieknek, de csak az idén sikerült minden tekintetben meg,felelő körülményeket teremteni. Mivel közeleg augusztus 13-a és 14-e, a záróküzdelmek ideje, a Jedinstvo labdarúgó-egyesület elnöksége megvitatta a szervezési kérdéseket. Legtöbb gondot az öltözők jelentenek. Ezért úgy ha-tároztak, hogy az egyesület két öltözője mellett még kettőt hoz-nak létre. Az ifjúsági szervezet és a leányok labdarúgó-csapata segítségével, valamint a helyi közösség közreműködésével bekerítik a pályát, elvégzik a festést is. Úgy tervezik, hogy a döntő két napján mozgó büffét is létrehoznak üdítő italokkal és ha mód adódik, lacikonyha is lesz. A szervezés zökkenőmentesen halad, augusztus közepéig tehát minden a legnagyobb rendben lesz. Nemesmiliticsen igyekszenek olyan feltételeket teremteni, amelyek szavatolják a rendet és fegyelmet, a jó játékkörülményeket. Partizán—Sport 1:2 (0:2) Kupuszina, 200 néző, vezette: Vlaškalić (Zombor). Góllövők: Péter, illetve Holpert Lajos és Kovács. PARTIZÁN: Víg Misura, Dubac (Varga), Balog M. Zrinjanin, Marásek (Buják), Balog J., Kláró, Péter Lovász, Balog J. SPORT: Jeliőre (Kis), Sipos (Kararaarkovic), Nagy (Gyarmati), Tomic, Gilja, Mészáros (Holpert László), Kovács, Ljubić, Holpert Lajos, Kalabić, Martic (Stanić). Többet vártak a nézők ettől a találkozótól. Meg látszott, hogy az elkövetkező bajnoki idényre, a csapatok még nem készültek föl. Dicséretre méltó azonban, hogy nagy volt a küzdeni akarás a mérkőzés vége felé azonban a nagy hőség megtette a magáét: csökkent az iram, kevesebb lett a látványosság. Az első perctől mindkét csapat a vezetés megszerzésére törekedett, a csatárok azoban elügyetlenkedték a kínálkozó helyzeteket, de a jól záró védelmek is hozzájárultak ahhoz, hogy a hálók érintetlenek maradjanak. Egyenlő ellenfelek küzdelmét látta a közönség, habár a vendégek támadásai szervezettebbek voltak, és ennek köszönhetően 2:0-ás vezetéssel térhettek pihenőre. A 35. percben a találékony Holpert Lajos fejesgóljával jutott vezetéshez a Sport. A gól megzavarta a Partizán játékosait, a vendégek ezt kihasználták és Kovács a 41. percben ügyesen a hálóba lőtt a kifutó kapus mellett. Sokkal nyugodtabban kezdődött a második félidő. A bezdániak kezdeményeztek többet, de baj volt a befejező lövésekkel. Ebben az időszakban hat szögletet végeztek el, de eredmény nélkül. Víg kapus gyakran avatkozott közbe igen eredményesen. A mérkőzés vége felé a hazaiak helyrebillentették az egyensúlyt a pályán és lassan átvették az irányítást. Ennek meg is lett az eredménye. A 80. percben Péter, a Partizan legveszélyesebb csatára kicselezett néhány védőjátékost és beállította a 2:1-es végeredményt. A hazaiak közül kitűnt Zrinjanin és Péter, a vendégeknél pedig Holpert Lajos és a fiatal Maric nyújtott legjobb teljesítményt. A zombori Vlaškalić kitűnően végezte feladatát segítőtársaival együtt. A harmadik forduló eredményei DOROSZLÓ: Mosztonga—Dunatáj 1:7 (1:2) KUPUSZINA: Partizán—Sport 1:2 (0:2) ERDŐD: Zátony—Vardar 2:7 (0:3) HERCEGSZÖLŐS: Borac—Bratstvo 4:5 (2:1) X. csoport Ma játsszák a negyedik fordulót. SZILÁGYIN: Törekvés—Dunatáj KUPUSZINÁN: Partizán—Jedinstvo HERCEGSZÖLŐSÖN: Borac—Zátony ERDŐDÖN: Bratstvo—Vardar Augusztus 7-én, vasárnap: DOROSZLÓN: Mosztonga—Törekvés BEZDÁNBAN: Sport—Partizán ERDŐDÖN: Zátony—Bratstvo VARDARÓDON: Vardar—Borac Augusztus 10-én az utolsó fordulóban : GOMBOSON: Dunatáj—Mosztonga NEMESMILITICSEN: Jedinstvo—Sport ERDŐDÖN: Bratstvo—Borap VÁRDARÓCON: Vardar—Zátony ÉBES ItlJrkJ OrEŠtDViči II. csoport III. csoport 1. Dunatáj 2 2 0 0 15:4 4 2. Törekvés 2 1 0 16:10 2 3. Mosztonga 2 0 0 2 3:10 0 1. Jedinstvo 2 2 0 0 10:1 4 2. Sport 2 1 0 1 2:4 2 3. Partizán 2 0 0 2 2:9 0 1. Bratstvo 3 2 1 0 15:6 5 2. Vardar 3 2 1 0 11:5 5 3. Borac 3 1 0 2 8:9 2 4. Zátony 3 0 0 3 4:18 0 ERMEND Ivan Zátony—Vardar 2:7 (8:3) Nem érkeztek meg a kijelölt játékvezetők a találkozóra, mégis lejátszották a mérkőzést, a Vardar magabiztosan győzött, a várdaróciak soraiból különösen Fehér játéka emelhető ki. A Vardar góljait Manó, Szalai, Kluizer, Kis és Fehér (3) lőtték. Ezzel a győzelmükkel a várdaróciaknak nagy esélyük van a csoportelsőség megszerzésére, és a Dunatáj Kupa döntőjében való részvételre. a Magyar Szó zombori, apatini, hódsági pélmonostori, eszéki, vukóvári és vmnkovei melléklete Szerkeszti a szerkesztő tanács Tagjai: MÉSZÁROS András, JAGICZA László, Bogdan KOKOXOVIC és VARGA Sándor (Zombor), KOCSIS Pál (Apatin) RUPPA Ambrus (Hódság), KOVÁCS Irén (Eszék), MÉSZÁROS Kálmán, CSÉBITY Ferenc, SOJA Dénes (Pélmonostor), DÖME Dániel (Vinkovci), TÓTH ÁRVAI Antal (Vukovár), PASZA Árpád (Horvátországi Magyar Szövetség) ZAMBO Illés (Dunatáj) és BOZSOKI Ernő (Magyar Szó). Elnök mészáros András Szerkesztő ZAMBO Illés Munkatársak: IVSIC Ilonka (titkárnő) HAJNAL Árpád, KŐVÁRI Árpád, PRIBILLA Mátyás, MÉSZÁROS Vera TÓTH László. A szerkesztőség címe: 25000 Zombor. Gradska kuća I. emelet 18—19. szoba. Telefon: 1025-ös hívószám 22-035. Előfizetési díj belföldön egy évre 520 dinár fél évre 260 dinár. Külföldre egy évre 1040 dinár, fél évre 530 dinár Folyószámla: 65700-603-5121 NISRO FORUM ~ Magyar Szó Növi Lad. Kiadta a Fórum Nyomda Újvidék