Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 224-239. szám)

1983-08-21 / 229. szám

“____KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK MAGYAR SZÓ 1933. augusztus 21., vasárnap SZERKESZTI: PAPP GÁBOR Papírhiány vagy tékozlás? Egyre gyakrabban olvashatunk a papírhiányról, és mind jobban megnövekedett a kereslet a hulladékpapír iránt. Nem dicsekedhetünk azonban a másodlagos nyersanyag vagy leggyakrabban hulladéknak nevezett anyag szervezettebb gyűjtésére vonatkozó valamiféle állandósult szokással. Az a gyár, amely papírt használ, vagy retteg a nyersanyaghiánytól, vagy pedig behozatalhoz folyamodik. Szükségünk van-e behozatali nyersanyagra? — Aligha tette fel a kérdést valamelyik munkaszervezet, mielőtt exportáruval kereste a kiutat a nehéz helyzetből. A hulladékpapír gyűjtése iránt szinte semmilyen érdeklődés nem tapasztalható, másrészt viszont milliókat fordítunk az effajta vagy ezeket helyettesítő nyersanyag vásárlására. Ugyancsak megdöbbentünk, amikor a közelmúltban arról értesültünk, hogy egy-egy malomipari munkaszervezet papírzsák hiányában szinte a termelés leállítására kényszerült. Azt is megtudtuk, hogy egy-egy malomipari vetőmagfeldolgozó és takarmánygyárnak évente hárommillió papírzsákra van szüksége, hogy fennakadás nélkül termelhessen. Megszoktuk már, hogy az ifjúság, a felderítők és a pionírok gyűjtik a régi újságokat, s ittott felvásárolják az ócskavasat. A fiatalok hajlandóak voltak, s még ma is készek arra, hogy szabad idejükből valamennyit a hulladékanyagok szervezett gyűjtésére fordítsanak. A papírgyűjtési akció az 1989. évben tartott — bár tiszavirág életűnek bizonyult — a fiatalok igyekezete csaknem hiábavaló volt: senki sem vette át tőlük a hulladékpapírt. Az akció megindult, majd hirtelen leállt. Pedig a nyersanyaghiánytól több dolgozó sorsa válhat függővé. A felvásárlók egy-egy kilogramm után szép pénzt kapnak, ennek ellenére gyakran bizonytalan a leszállítás, s ez fennakadást okoz a termelésben. Noha a tavasz beköszöntésével országos szinten kezdetét vette az évről évre nagy horderejűnek minősíthető építkezés. Arra azonban senki sem figyelt fel, hogy egy-egy ház felépítésénél több mint 300 darab cementes és meszes papírzsák válik hulladékanyaggá, s azt rendszerint elégetik. Az arra illetékes szervek sohasem látogattak el az építkezésekre, hogy az építkezőt a másodlagos nyersanyag egybegyűjtésére kérjék fel, illetve felvásárolják a hulladékanyagot. A fiatalok készek arra, hogy a leghatékonyabb módon járuljanak hozzá a stabilizációs törekvésekhez. Egy-egy ilyen akcióba be kellene vonni a polgárokat és munkaszervezeteket, hogy készítsék elő a hulladékpapírt, hogy a nyersanyaggyűjtési akció minél eredményesebb és rendszeresebb legyen. Ez az akció mindenféleképpen hasznosnak ígérkezik, hiszen az utóbbi időben a napo feldolgozó ipar nyersanyaghiánnyal küszködik. Jó lenne, ha a felvásárló és forgalmazó szervezetek felelősségteljesebben végeznék a nyersanyag felvásárlását. Tisztul a Krivaja vize A parányi javulást a békák már észrevették, ismét belevágtak az éjjeli zenébe MAKONKA János, Kishegyes. A legtöbb ember annyira megkedveli szülőföldjének környezetét, hogy érte áldozatokra is képes. Hogyne szeretne egy kedves folyócskát, amely lassan folydogál a falu határában és a településen keresztül. Az itt élő nemzedékek tagjainak számos szép emléke fűződik a folyóhoz, műveikben megemlékeznek róla a Kishegyesen született írók. Dudás Kálmán megénekli versében, Cziráky Imre, Németh István ír róla ... A folyót ért áldatlan helyzetet senki sem állhatta szó nélkül. A lapunkban május 22-én megjelent panasznak nagy visszhangja volt. Azóta is sokan fájlalják, hogy nem voltak az aláírók között. Beszélgetéseink alkalmával megemlítik nekem. Köszönetet mondhatunk nekik, mert tudjuk, hogy több ezren is aláírták volna az említett levelet. Az a fő, hogy a panasz jogosságát végre elismerték a topolyaiak. Megfelelő intézkedéseket ígértek, aminek már van némi foganatja. A jókor jövő esőzés szintén enyhítette a bajt. A polgárok véleményére voltunk kíváncsiak. Főleg azokéra, akik a folyó közvetlen közelében élnek. SIPOS Imre a Dózsa utcából a következőket mondta: — A kertünk alatt folyik el a víz, így mindennap láthatom. Titkos reményem az volt, hogy a levél megjelenése után azonnal megtisztul a víz. No, erre ugyancsak várni kellett. Az utóbbi időben némi javulás állt be. A folyó szürkésfekete vize tisztulni kezdett. A bűz enyhült. Keveslem az eddigi változást. Többet várok. — Én is — kapcsolódik be a beszélgetésbe Katalin nővére —, locsolni azért nem mernék a vízéből. Pedig tizenöt-húsz évvel ezelőtt inni lehetett volna belőle. Mennyi halat fogtak az itt élő emberek! ... KLAMAR Ferenc kereskedő a Krivaja partján álló áruházban dolgozik. A Nyár utcában levő lakásuknak a kertje alatt folyik el a víz. A halászatot nagy kedvvel űzte. — Nagyon kevés a változás, a víz igen sekély. Igaz, a nagy bűz mérséklődött. A nagy esőzések után megszűnt. Jól emlékszem arra, hogy tíz évvel ezelőtt pusztult ki a keszeg, ami csak a tiszta vízben él. Utoljára a ponty tűnt el a folyóból. Továbbra is várom a víz minőségének javulását. JUHÁSZNÉ SIPOS Ilona a kishegyes iskolában takarítónő. A Halász utcában lakik. Az utcájukban van a folyó. Itt volt a falu utolsó vízimalma. — Az utcánkat Fűzfa utcának is nevezik. Valamikor árnyas és hűs levegőt adó utca volt ez. Azután már ablakot sem lehetett nyitni. Újabban ismét kinyithatjuk éjszakára. A szomszédasszonyokkal éppen a minap tárgyaltunk, hogy a múlt hét közepén, tizenkettedike lehetett, amikor szennyes és bűzös vizet eresztettek le a Krivaján. Mondtuk is, hogy a vágóhíd csak nem feledkezett meg rólunk. A helyi közösségben munka közben találtuk LAKATOS Imre titkárt és FRINDIK Károlyt. — Nehogy valami dicsérő hangon írjon a Krivajáról — mondták. A javulás csak éppen a kezdeténél tart. A folyó medrének tisztítása megkezdődött. A DTD munkaszervezet kotrógépei Feketics határához értek. Jövőre érik el Kishegyest, így lassan rendeződik a helyzet. Dicséretről pedig csak akkor lehet szó, ha a folyóban megjelennek a halak. A javulást, habár csak parányi is, észrevették a békák, hallatszik már, amikor éjjeli zenét adnak. Jól megnéztem a folyót, a helybelieknek is szabad vigyázniuk rá. Hulladékot, elpusztult állatok maradványait úsztattak rajta. A felelőtlenek. Pedig a víz az övéké is. Mindannyiunk Nagyapáthy Kukac Péter: A kishegyes vízimalom Hova a villanyszámlával? Miért nem vállalja a kanizsai posta a pénz átutalását az újvidéki áramelosztónak MARJANOV Erzsébet, Újvidék, Lukijan Mušicki u 21. — Amit ma megtehetsz, ne hallaszsd holnapra —– tartja a szólásmondás. S noha azzal én is egyetértek, megesett, hogy elmulasztottam törleszteni a júniusban és júliusban elhasznált villanyáram utáni adósságot. Nem is lenne ez éppen égbekiáltó bűn, a baj csak az, hogy a kérdéses számla pontosan utazás előtt jutott eszembe. Annyi baj legyen, vigasztaltam magam, hiszen Újvidéken kívül van még máshol is (jelen esetben Kanizsán) posta vagy bank, ahol az ügyet elintézhetem. Legalábbis akkor még így hittem. Nagyon gyorsan kiderült azonban, hogy tévedtem. A kérdéses napon (augusztus 4-én) a kisvárosi posta tolóablakai előtt dél körül már egy lélek sem várakozott. Nagyszerű, könynyebbültam meg az üres folyosó láttán, legalább nem kell sorbaállnom, s erről mindjárt az újvidéki posta jutott eszembe, ahol szinte minden befizetéskor regattáb fél órát veszít esz ember, mire sorra kerül. — Ez meg honnan? — meredt csodálkozva az üveg túlsó felén a fiatal hivatalnoiknő az előfizetési könyvre, mintha legalábbis egy csodabogár futkározna előtte az asztalon. Elég érthetetlen arcot vághattam, mert azonnal magyarázatot is fűzött hozzá, igaz, hogy a mai napig sem jöttem rá pontosan, hogy miiért nem vállalta a posta a pénz átutalását, de mindegy. A magyarázat abból állít, hogy közölte velem, befizetéseket csak a szabadkai áramelosztó részére fogadnak. Hogy miért? Állítólag azért mert a posta nem vállalhatja a kockázatot, ha netán valami úton módon „elkeveredne” a befizetett pénz. Igaz, a pénzt nem vette át, de azért egy tanácsot adott: Utazzak be Szabadkára, hátha ott több szerencsém lesz a postán, ámbár ez sem házba®. Vagy esetleg, biztatott a hivatelnoknő, próbáljam meg a Szabadkai Hitelbank kanizsai kirendeltségében. Ami azt illeti, a bank dolgozói rendesek voltak, az akarat is megvolt bennük de hiába, minnt kiderült, a könyvecskémnek egyszerűen nem felelt meg az a számológép, amellyel a tolóabjaiknál dolgoztak. Nem egészen értettem a dolgot, de ez most már nem is annyira lényeges, állítólag az előfizetési könyvemen a kelleténél több szám van, s a bank ezért nem vállalhatta a pénz átutalását. Ajánlották, a pénzt vigyem a postára. — Nem megy, onnan küldtek ide — vallottam be töredelmesen, mibe jött a következő tanács. Menjek a Beruházási Bankba, ott tudomásuk szeriint ceruzáival dolgoznak. Már nem is a bosszúság, hanem a puszta kíváncsiság hajtott. A bank tisztviselőnője udvarias mosollyal közölte velem, hogy a pénzt, sajnos, itt sem fizethetem be, de ha esetleg a postán megpróbálnám ... Ha ott nem, akkor nagyon sajnálja, de Kanizsám már sehol máshol nem tudom elintézni az ügyet, csakis Újvidéken. Lehet, hogy nem nagy eset, de bevallom, ellég kínos volt, s hoszszú utat kellett megtennem ahhoz, hogy a fentieket tudassák velem. Nemtörődömség vagy hanyagság? SZABADKAI olvasó (Cím a szerkesztőségben). — Ha mi, szabadkai lakosok arról olvasunk a sajtóban, halljunk a rádióban, vagy értesülünk környékbeli falvakban lakó ismerőseinktől, hogy mosóport vagy kávét és egyéb hiánycikket „osztottak”, jegyre vagy szabad eladásban, már-már azt sem tudjuk, bosszankodjunk-e, vagy nevessünk? Bosszankodjunk azon, hogy városunk illetékesei — ideértve a kereskedelmi hálózatot, valamint a helyi közösség vezetőségét — nem törődnek a mosópor beszerzésével. Topolyán, Zentán, Bajkán, Újvidéken stb. már kapott a lakosság mosóport, kávét is. Szabadkán nem! Azaz a város egyes helyi közösségeiben, például a Centar I—II—III., a Július 4-e Helyi Közösség területén már megkapták a polgárok mossópoltadagjukat. Úgy döntöttek, hogy a helyi közösrések neveinek kezdőbetűi szerint kapják a jegyeket. Így az történt, hogy a Tito marsall sugárút páros számú oldalán, amely a Július 4-e Helyi Közösséghez tartozik, a múlt héten a lakosság megkapta a jegyét is, a mosóport is. Szemben, vágyás a páratlan olda® lakói azonban semmit sem kaptak, mert ők a Sétaerdő Helyi Közösséghez tartoznak. Itt e hó 15-én lett volna esedékes elkezdeni a jegyek átadását és a mosópor árusítását, de bizonytalan időre elnapolták. Mitért? Bosszankodjunk-e tehát vagy nevessünk, mi lakosok? Bosszankodjunk azon, hogy nincs ez, hiánycikk amaz, nem törődnek kellőképpen a hiánycikkek időnkénti biztosításával, vagy nevessünk azon, hogy egyes felnőttek annyira gyerekesen gondolkodnak, hogy „úgy ám, nekünk már van mosóporunk, nektek még nincs”. És elgondolkodjunk végül is azon, hogyan van (és miiért van?) ez így. Mert akárhogy értjük is meg az „idő szavát”, tisztálkodni azért кеШ. A jóból is megárt a sok FELVINC Erzsébet, Szabadka, Prága u. 25. — Útőn, útfélen, sajtóban, rádióban és a televízióban egyaránt olvashatunk, hallhatunk a takarékosságról. Takarékoskodni kell a pénzzel is, és mivel már mást nem tudtak e tekintetben produkálni, hát glédába állítják a nyugdíjasokat a bank tolóablakainál, hogy megspórolják szűkebb pátriámban, Szabadkán is a postának fizetett kézbesítési díjat. Takarékoskodni kell anyaggal, úgy mint villamosenergiával, tüzelővel, élelmiszerrel és sok-sok egyébbel! A mai élelmiszer- és egyéb közszükségleti cikkek árai mellett azonban miből spóroljunk és takarékoskodjunk? A villanyáram kilowattonkénti ára például 3,58 illetve 2,80 dinár. Ha csak úgy átlag 40—40 kilowattot fogyasztok el havonta, az 143,20 + 112 az 255,20 dinár. Íme a takarékosság egy jellegzetes példája. Szabadka község területén a közelmúltban megszavaztuk a helyi járulék bevezetését — helyesen —, mert házunk táján igen sok a tennivaló, amihez három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. A szavazás az egész község területén ez év július 12-én volt. Ezt megelőzően minden helyi közösségben két választók gyűlését is tartottak. Erre a meghívókat sokszorosították. A papír, a matrica, a festék, úgy vélem, jó néhány dinárba került. Azután a sok brosúra és egyéb nyomtatvány is jó sok pénzt emésztett fel. Végül szavaztak a (kiskorú, 15, 16, és 17 éves) fiatalok is, és a végeredmény így 55 százalékkal a helyi járulék bevezetése mellett szólt. Nem akarok a jónak elrontója, sem ünneprontó lenni, mert jómagam úgy vélem, ezt már korábban is lehetett volna. De nem lehetett volna egyszerűbben, kevesebb költséggel, a kiskorúak bevonása nélkül? Ami kell, az kell. Úgy vélem, belátó emberek vagyunk és városunk elég idős ahhoz, hogy fiatalítsuk (ha már magunkat nem). Nem gondolják végül is azok, akik takarékosságra serkentenek, hogy a jóból is megárt a sok? Nem gondolnak a takarékosságra intők arra, hogy a szavak, tettek nélkül csak szavak, a példa pedig, úgy vélem, jobban vonz. Takarékoskodni kell, az igaz, de gondolkodni is kellene, legalábbis nem ártana néha kétszer is meggondolni, mire költik a dotációt! Hanyag munka az újvidéki fotóirodában KISHEGYESI fotózók. — Sokan vannak, akik kergetik a szerencsét. Ennek megvan a törvényes útja, így a homo ludens, a játékos ember kedvére szórakozhat. Költheti a pénzét, amiből a társadalomnak haszna van. A fotóirodák elég precíz és gondos munkát végeznek. Ez így is van rendjén. Sajnos, vannak kivételek. Ilyen az újvidéki totóiroda is. Jól emlékezhetnek rá, hogy a huszonnegyedik fordulóban sok volt a telitalálat. A nagy nyereményekhez fűzött remények szertefoszlottak. A totózóknak csak kis pénz ütötte a markát, de a telitalálat egyben sikerélményt is jelentett. A nyereményekért járó pénz pedig törvényesen jár a játszóknak. Éppen ezért érthetetlen az újvidéki kirendeltség felelőtlen hozzáállása, a reklamáció után három hónappal sem volt hajlandó ugyanis kiküszöbölni mulasztását, (a 34. fordulónál járunk). Felelőtlen hozzáállásukkal több kishegyesi totózónak okoznak boszszúságot. Véleményünk szerint a bizalom kérdése nem lehet közömbös a sporfogadást szervező dolgozói közösségnek. Ezért jó lenne, ha megvizsgálnák, hogy miért végzik hanyagul bizonyos egyének a reklamációk értékelését. A képszolgálattól mellőzötten KASZÁS Károly, Újvidék, AVNOJ sugárút 43. — Az olvasó nagyfigyelemmel kíséri lapunk képanyagát is. Azt értékesnek, tájékoztatónak s változatosnak tartja. Úgy véli, hogy a nyújtottak, a lehetőségekhez mérten, egy átgondolt minőségre törekvő, az olvasó igényeit szem előtt tartó, komoly hozzáállás eredménye. S épp ezért csodálkozik el — már jó ideje tartó, igaz inkább csak Újvidékre vonatkozó — jelenségre: a képszolgálat nem közöl képeket a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület életéből. Nem nagy eset, mondhatnánk, s kár szóvá tenni az ügyet. Csakhogy ugyanakkor székvárosunk másik két művelődési egyesületéből szinte sorozatban jelenik meg a képtájékoztató. Pedig a Petőfiben is van eredményesen tevékenykedő szakosztály, hírnevet öregbítő fellépés. Ugyanakkor a szóban forgó testvéregyesületek háza tájáról még az is lencsevégre kerül, hogy a zánckar orvosi vizsgálaton vesz részt, vagy hogy milyen nagyszerű a hangulat a vendégszereplésre külföldre utazók, illetve az оџпап érkezők között a surčin—újvidéki buszban. A Petőfi tagsága, pártoló közönsége, előadásainak rendszeres hallgatói — akik egyben a Magyar Szó sokéves, hű olvasói, örömmel vennék, ha kedvenceikre — akik között ott vannak gyermekeik, unokáik — szereplésére, sikerére, az említettekhez hasonlóan, fotóriporterünk érdeklődve odafigyelne, megörökítené, s módjával közölhetné.