Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 224-239. szám)

1983-08-24 / 232. szám

napsugár SZERKESZTI­­ farkas D zsuzsa MARKO DEKÍr Gyermekkorom csónakja (Emlékezés apámra) A part menti lépcsőhöz támaszkodva bóbiskolt a fehér kishajó. Dudájának hangja szerteiromlott, visszhangozva tril­lázott a Sugavica mentén. Már sokat hal­lottam a városról, a mellette hömpölygő Dunáról, a ligetek és erdők dúsgazdag­ságáról, a számtalan kisebb-nagyobb mel­lékágról viszont annál kevesebbet. A hajó orránál ácsorogva gyönyörködtem a nap­sütéses bácskai tájban, a tajtékzó hullá­mokban és a gyöngyöző vízcseppekben, amelyek tarka színorgiává kavarodtak a szivárvánnyal. Mögöttünk a piszkosszürke vízfelületen a folyó távolból ideszűrődő kék színével táncra perdülve egymás he­gyén-hátán tülekedtek a széles vízbaráz­dák. —­— A dunai hajósok kékesszürke egyenru­hájában feszítve, szétterpesztett lábakkal ott állt a kormányos, aki hatalmas te­nyerével a kormányrudat fojtogatta, így tartva a meghatározott irányt. —O— ! Az ünnepélyes némaságot megtörte a motor hangos csukladozása, meg néhány ott keringő sirály, az örökös útitársak, akik a magasból alápörögve beleszédül­tek a mélybe, ügyes mozdulattal derékon csípve a víz felszíne közelében ficánkoló halakat. A halászcsónakok elpilledve tel­­ipedtek a kikötőhidak szegélyén, bennük kézzel kötött hálók szunnyadtak, varsák és kátránnyal bemázolt bárkák társaságá­ban. E partszegélyt a bajaiak Bezédnek hívják. A kishajó csak egy lélegzetvétel­nyire kötött ki, hogy megszabaduljon élő terhétől. A bokrokkal teletűzdelt meredek latyakos parton jámbor halászok jelentek meg. Napbarnította, szélcserzett arccal se­gítőkészen nyújtották felénk az evezőktől­­megkérgesedett, mégis meleg kezüket. A t orlák üresen tátongtak a nádtetők alatt, hol szokás szerint csípős halászlé meg csusza, paprikás és egyéb ínyencségek ke­rültek terítékre. Tekintetemmel szeretettel köszöntöttem a vízi iparosok szerszámait, de a legjobban az evező szúrt szemet. Szinte hangosan csalogatott, hogy együtt búvárkodjunk a hosszú fekete csónakok dereka mellett. Úgy éreztem, valami sós íz kúszik a torkomra, s a mélaba csábítva vonzott apám halászkunyhójának elkor­hadt, nádtetős eresze alá. Hajdanában ko­ra pirkadatkor együtt lestük a nagy pil­lanatot, amikor a langyos ködöt átdöfték az első napsugarak, hogy hajnalhasadás­sal jelezzék a munkanap kezdetét a Duna­­ág szögletében. —­— Egy pillanatra eleveztem gyermekkorom csónakjában. Miközben újból kikötöttünk, ősi ösztönnel tört rám a vágy, hogy oda­kiáltsak: — Isten veled, öreg! Isten veled, Apám! Mellettünk ismét felsussantak a hullá­mok, miközben magunk mögött hagytuk a mozdulatlant, az üvegsima rezédi vízfe­lületet, amelynek halászai valamikor apám cimborái voltak. (Baja, 1977) (Horvát eredetiből fordította: BEDE Béla) * (Marko Pedis jeles magyarországi horvát író és költő.) Kilépek a kapun és máris belém köt­nek! És kik? Pelenkás hatodikosok! Hogy miért provokálnak? Egy lány miatt, ha ezt a szomszédban lakó „fodros” majmot ahhoz a nemhez lehet sorolni. A többi fiúnak nevezett cso­dabogarat pedig inkább valami harmadik nemhez kellene sorolni. Nos, újból a lányoknál tartunk. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a­­ fiúk mennyire jól táncolnak a lányok fütty­szavára, mint az én példám. Igen, a fiúk feltűnési vágyáról beszé­lek, és máris megvan a magyarázat, hogy miért piszkálnak. Azért, hogy Sandra „úrnő”, az a fodros majom jól szórakoz­zon és hogy lássa, milyen príma udvarlói vannak. Bezzeg, ha nincs ott az „úrnő”, olyan­kor szégyen a futás, de hasznos, mert tartanak a bosszúmtól. Pia csak a banda egyik tagja jön ve­lem szembe, hát a sarat is lenyalná a ci­pőm orráról. Alig várom, hogy végre kinőjek ebből a korból, csak azért, hogy megkomolyod­janak végre a kortársaim is! HARMATI1 Péter, VII. c, J. J. Zmaj iskola, ____ •. ,,-j JSzabadjng Nemes István szövegrajzai Verébfogás Lujza cica fogta, kis mancsával fogta, addig, addig fogta, míg csak meg nem fogta. Tépte, tépte, tépte, veréb szárnyát tépte, addig, addig tépte, míg csak ki nem tépte. Marta, marta, marta, marta és kaparta, addig, addig ro­,rta, míg össze nem marta. Ette, ette, ette, a zsákmányát ette, addig, addig ette, míg csak meg nem ette. Nyalta, nyalta, nyalta, nyalta száját nyalta, addig, addig nyalta, míg csak le nem nyalta. HEMM Károly, ÍV ., Petőfi Sándor iskola, Újvidék Kísérleteztem egy hétfői napon, ötödikes koromban, láttam az iskolatelevízióban a fizikaórán, hogy fellőttek egy rakétát, és ezzel ma­gyarázták meg az akció-reakció törvényét. Elhatároztam, hogy én is készítek egy lö­vedéket. Egymás után szedtem szét a testvérem golyóstollait, mivel az enyémet nem vol­tam hajlandó. Végre ráakadtam a meg­felelőre. Fogtam egy doboz gyufát, és ki­szaladtam az udvarra. Letettem a sze­reléket, de kést elfelejtettem magammal vinni. Visszamentem hát a konyhába. Mi­re kiértem újból az udvarra, a gyufás­­doboz eltűnt. Körülnéztem, és észrevettem, hogy a Bobi rágja a dobozt. Mikor kö­zel értem­ hozzá, rám mozdult. Később nagy nehezen sikerült elvennem tőle. A gyufaszálakról lekapartam a ként, és be­letuszkoltam a bél végébe, majd bedug- Jót játszottunk A ránk virradt szombat nem sok jót ígért. Hideg, esős idő volt. Sokáig tétlen­kedtünk az ágyban. Azután ki­potty­ogtunk reggelizni. Evés után olvasni kezdtem, de rögtön abba is hagytam. Unatkoztam. Ely­kor kopogást hallottam az ablakon. Ki­mentem, láttam, hogy az Ákos jött. Ő is unatkozott. A testvérem ekkor felkiáltott: — Gyertek, játszunk Ember, ne mér­­gelődj­öt! — Rögtön ráálltunk. Nemsoká­ra már pergett is a kocka. A ROl, a test­vérem vezetett. Ekkor váratlan beteg tör­tént. Ákos levette a testvérem bábuját. Roli sírásba fogott. Kis idő múlva meg belerúgott a társasjátékba. Én meg, mint a tigris, fel­ugrottam és a fülébe sziszeg­tem: — Eztán nem is foglak engedni, hogy játszói!! — Megint elkezdett bömbölni. — Jól van no, gyere! — mondtam, öt perc sem telt bele, és már játszottunk is, mint akik össze sem vesztek. Észre sem vettük, hogy elmúlt az idő, így telt el az egész délelőtt. Később elállt az eső, és kimentünk. Azóta is emlegetjük ezt a délelőttöt, mert soha még ilyen jót nem játszottunk. GÖDÜLLEI Róbert V. a., Samu Mihály , iskola, Péterréve­ ttani egy gyufaszállal. Ezzel elkészült a lö­vedék. A gyufaszálat bedugtam a falba. Három gyufával melegítettem. Egyszer csak egy nagy durranás, és úgy éreztem, mintha nyárson sülne a kezem. A mű­velet előtt elfelejtettem ugyanis megnéz­ni, hogy van-e a bélben tinta. Szerencsét­lenségemre tiszta út volt. A felforróso­dott tinta fele a kezemre csapódott, a másik fele a falra. Gyorsan odaszaladtam a­ csaphoz, és lehűtöttem a kezem. Ekkor már jobban éreztem magam, mert a hi­deg víz mintha megváltoztatta volna az érzőidegeimet. Később mosóporral távolí­tottam el a kezemről a tintát, a falról pe­dig dörzspapírral. A kísérletek azonban ezzel nem feje­ződtek be. Készítettem még egy új R—2- es rakétát, és újból starthoz állítottam. A kutyám ekkor már fedezékbe vonult, és innen ugatta az égő gyertyát és a ra­kétát. Az előbbi kilövés után úgy uga­tott, mintha a starthelyen betörő lenne. A második kilövéssel sikeresen befejező­dött a kísérlet. A tereptisztítás­ gyorsan ment, és mire anyu hazaért, már min­den jel el volt tüntetve. Az egyetlen jel csak az volt, hogy Bobi egy jó hétig nem mert azon a helyen lefeküdni, ahol star­tolt a rakéta. A kísérletek a következő hetekben is folytak a kis RS2-esekkel, de végül én is rájöttem, hogy ez nem egyszerű és nem veszélytelen játék. NAGY Attila, 7. b. November 11. iskola, Zenta A nyár pillanatai Nyáridőben a sok gyerek Ugrál ingán, gurul, pereg. Gyerekek és felnőttek is, Szép a szünet nektek is. Kirándulásra a nagyerdőbe, Mindenki csak előre, előre! Előveszik a tarisznyát, Megkezdik a nagy lakomát. Vígan pattog a sok labda, Csaba, vigyázz az­ ablakra! Készítjük a kacsatalpat, Örülünk a jó fagylaltnak. CERNA Zoltán, VI.­c, J. J. Zmaj iskola, Szabadka Fekete István: Tüskevár (Könyvismertetés) A szünidőben olvastam Fekete István Tüskevár című könyvét. A mű főszereplője Ladó Gyula, akiit Tu­­tajosnak becéznek. Alacsony, sovány gye­rek. Jó tanuló. Mivel jóravaló, kedves fiú, sok barátra tett szert. Legjobban Bütyö­köt kedveil Érdeklődő, és igen szorgal­mas. Nem félénk, a nyári szünidőt Tuta­­jos és Bütyök a berekben tölti el Matula bácsival. Sok érdekességet megtanulnak. Számtalan horgászélményük akad. Tuta­­jos megtanul evezni és puskával lőni, Bütyök pedig a horgászattal ismerkedik meg. A madarak életével is megismer­kednek. Megtekintik a tüskevárat, ahol szép élményekben van részük. A könyv legszebb része, amikor egy „óriási” har­csát fognak. Ez a hal Tutajostól először megszökik, de végül mégis a zsákmányuk­ká válik. Hogy hogyan? Megtudhatjátok, ha elolvassátok ezt a könyvet. Azoknak a tanulóknak ajánlom, akik kedvelik a természetet és az ott élő álla­tokat. ACSAI Sándor, VIII .o. Petőfi Sándor iskola, Becse Születésnapom Nagy izgalommal vártam a három órát, mert arra az időpontra hívtam össze a barátnőimet. Mikor mindannyian együtt voltunk, elkezdtünk játszani. Mackóval kiütőcskéztünk. Később eszeveszetten za­vartuk egymást a lakásban. Szerencsére anyuék nem vették észre. Lari, Andrea és én az asztal alá bújtunk, hogy ne ve­gyenek észre bennünket. Gyurka közben csak azt hajtotta, hogy „Csak a fejét üsd, ott nem sántul meg­.” — De hol vannak? — kérdezte Atti. Mi erre már nem bírtuk ki nevetés nél­kül, elnevettük magunkat. Mikor ránk találtak, azt mondtuk, hogy mi már nem játszunk, menjünk inkább lemezezni. — Inatokba szállt a bátorság, ugye? — csúfolódott Gyurka. Bementünk a szobába és lemezeztünk. Egyszer csak anyu figyel­meztetett: — Már fél hét, menjetek most már ha­za, mert máskor nem engednek el benne­teket. — Szia, mondta Andrea és már indult is az első szobába. — Csókolom — kö­szönt el anyutól. — Sziasztok, csókolom! — mondta Gyur­ka és követte Andrea példáját.. — Szervusztok! — mondtam és kikísér­tem őket. Lari még maradt. Megnézte a rajzfilmet, majd ő is elment. Még most is szívesen emlékszem visz­­sza erre a délutánra. TALLÓS Melinda, V. b. Petőfi Sándor iskola, Becse ШЧаШшЈ A nyárral együtt lassan elszáll a szün­idő is. Ideje, hogy gondoljunk az iskolára. Illene rendet tenni az íróasztal fiókjai­ban, kiselejtezni a régi tankönyveket, fü­zeteket, átlapozgatni őket, becsomagolni, forgatni az újakat, felvarrni a leszakadt gombot a diákköpenyről... És hát nem árt, ha lélekben lassan felkészülünk a ránk váró újabb feladatokra. Szép volt a nyár, s biztos vagyok benne, hogy rengeteg új élménnyel gazdagodtatok. Ennyi friss ta­pasztalat pedig bizonyára felkelti benne­tek a további tettvágyat, jó kedvet ad a tanuláshoz. Remélem, együttműködésünk a tanév megkezdésével fellendül majd, mi­vel most már mindannyian együtt lesztek az iskolapadokban, és közös szervezésben küldhetitek be munkáitokat. Minden jót kívánok nektek az új tanévhez, baráti sze­retettel üdvözöllek benneket ZSUZSA Kenyeres Kovács Márta Nyárhinta Ütött már a harmatára, zeng az erdő hajnal óta. Üde mező vígan csillog, fénye, mint a csillag, villog. Szegfű, rózsa, levél zöldje, kerti világ de szép földje! Délben dús a Nap, a meleg, lombok alatt árnyra lelek. Méhecske dong a virágon, zsongó-bongó délutánon. Bíbor alkony bontja szárnyát, h­ul­pirul az éjt várván. S jön már az is kék fogatán, csillaglámpák gyúlnak nyomon. Hajnal, reggel, nappal, este, nyárkörhintán száll repesve.

Next