Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 224-239. szám)
1983-08-18 / 226. szám
1( A szabadkai PANONIJA Műanyag-, Göngyöleggyártó és Grafikai Intézet (Lenin park 8. sz.) keretében működő PANOPLAST Tmaszának dolgozói tanácsa a július 28-án hozott határozat értelmében pályázatot íáét • a Panoplast Tmasz IGAZGATÓJÁNAK megválasztására és kinevezésére A törvényben megszabott általános feltételeken, valamint a községi káderpolitika megvalósításáról szóló társadalmi megállapodásban megszabott általános feltételeken kívül még az alábbi feltételeknek is eleget kell tenni: — technológiai, elektrotechnikai, közgazdasági, gépészeti, egyetemi vagy főiskolai képzettség, illetve grafikai főiskolai képzettség 1—3 évi, azonos vagy hasonló munkakörben szerzett gyakorlattal, — technológiai, elektrotechnikai, közgazdasági vagy gépészeti középiskolai képzettség, azaz grafikai szakképzettség, ugyanilyen vagy hasonló munkakörben szerzett három-ötévi gyakorlattal, — a munkakör betöltéséhez szükséges erkölcsi és politikai magatartás, — eleget kell tenni a társult munkáról szóló törvény 511. szakaszában megszabott feltételeknek, — olyan személyek nem jönnek számításba, akik veszteséggel gazdálkodó munkaszervezetben egyszemélyi ügyvezető szerv, illetve a kollégiális ügyvezető szerv tagjának munkakörét töltötték be. A megbízatási idő négy év. A pályázat a Magyar Szó és a Subotičke novine lapokban való közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényhez mellékelni kell a pályázati feltételeket igazoló okmányokat. A kérvényt a megszabott határidőn belül a szükséges okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: Panonija Műanyag-, Göngyöleggyártó és Grafikai Intézet munkaszervezete, nyilvános pályázat, 24000 Szabadka, Lenin park 8. A pályázat eredményéről az érdekelteket a törvényben megszabott határidőn belül levélben értesítik. A hiányos és késve érkező kérvényeket az illetékes szerv nem veszi figyelembe. 865/1. A becsei ŽARKO KRSTIĆ Orvosi Rendelő társult munka-alapszervezetének dolgozói tanácsa hirdetéséljén határozatlan időtartamú munkaviszonyba felvesz. • LABORATÓRIUMI TECHNIKUST a becsei egészségház általános orvosi szolgálatának laboratóriumába. FELTÉTELEK —: egészségügyi középiskolai képzettség laboratóriumi szakiránnyal, gyakornoki vizsgával. A kérvényhez az alábbi okmányokat kell mellékelni: — képzettségről szóló oklevelet, — gyakornoki vizsgáról szóló bizonyítványt, — hat hónapnál nem régebbi orvosi bizonylatot. A hirdetés a közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényt a megszabott határidőn belül a hirdetés feltételeit igazoló okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: Dom zdravlja, OOUR Žarko Krstić, Komisiji za radne odnose Becej, Ulmaršala Tita 10. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 862/1. A szabadkai VIII. Vajdasági Rohambrigád Általános Iskola dolgozói tanácsa pályázat útján felvesz 9 egy személyt az IGAZGATÓI állás betöltésére. A törvényben megszabott általános feltételeken kívül a pályázóknak még az alábbi feltételeknek is eleget kell tenniük: — megfelelő egyetemi vagy főiskolai képzettség, — megfelelő szakvizsga, — számításba jöhetnek szakterületeken, pedagógiai és más munkaterületeken, valamint szervezésben a munkahely betöltéséhez megfelelő adottságokkal rendelkező személyek, — a munkahely betöltéséhez szükséges erkölcsi és politikai magatartás. — A szerbhorvát és magyar nyelv kitűnő ismerete. A pályázat a közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényhez mellékelni kell a pályázati feltételeket igazoló okmányokat. A kérvényt... a megszabott határidőn belül a szükséges okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: Osnovna škola Vili. vojvodjauska udarna brigada, 24000 Subotica, Majšanski put 93. Konkursnoj komisiji. Munkába lépés október 1-jén. A hiányos és késve érkező kérvényeket az illetékes szervek nem veszik figyelembe. 869/1. шшиттшшшттшмшшкашшвттј, n,imwi i ■'iininwij A szabadkai PANONIJA munkaszervezet keretében működő közös szolgálat dolgozói tanácsa az augusztus 12-én hozott határozat értelmében PÁLYÁZATOT HIRDET Ф a jogi, káderügyi és általános osztály IGAZGATÓJÁNAK megválasztására és kinevezésére. A törvényben megszabott általános feltételeken, valamint a községi káderpolitikáról szóló társadalmi megállapodásban meghatározott általános feltételeken kívül a pályázóknak eleget kell tenniük az alábbi feltételeknek is: a jogtudományi egyetemi képzettség, illetve a politikai tudományok karán szerzett képzettség, — ugyanilyen vagy hasonló munkakörben szerzett, 1—4 évi gyakorlat, — a munkakör betöltéséhez szükséges erkölcsi és politikai magatartás, — magyar és szerbhorvát nyelvtudás, — eleget kell tenni a társult munkáról szóló törvény 511. szakaszában megszabott feltételeknek. A megbízatási idő négy év. A kérvényhez az alábbi okmányokat kell mellékelni: — a képzettségről szóló oklevél eredetijét vagy annak hitelesített fénymásolatát, — pályaképet és gyakorlatról szóló igazolást, — igazolást arról, hogy a pályázó ellen nem folyik bűnvádi eljárás. A pályázat a Magyar Szó és a Subotičke novine lapokban való közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényt a megszabott határidőn belül a pályázati feltételeket igazoló okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: RO Panonija Zavod za plastiku, ambalažu i grafiku, Konkursnoj komisiji, 24000 Subotica, Lenjinov park 8. Az eredményről az érdekelteket a törvényben meghatározott időn belül levélben értesítik. A hiányos és késve érkező kérvényeket a pályázati bizottság nem veszi figyelembe. 863/1. A zentai Mezőgazdasági-Ipari Kombinát Kristal Cukorgyár Triász ának dolgozói tanácsa az augusztus 4-én hozott 139/83-as számú határozata értelmében páltot tilt a kereskedelmi osztály IGAZGATÓJÁNAK megválasztására és kinevezésére (nem újraválasztás). A társult munkáról szóló törvény 168. szakaszában meghatározott feltételeken kívül a pályázóknak még az alábbi feltételeknek kell eleget tenni: — közgazdasági vagy kereskedelmi egyetemi vagy főiskolai képzettség, — háromévi gyakorlat, — a pályázóknak eleget kell tenniük a társadal-mi megállapodás 14. szakaszában megállapított eszmei, politikai és erkölcsi követelményeknek, — a munkahely betöltéséhez szükséges rátermettség, — magyar és szerbhorvát nyelvtudás, — eleget kell tenni a tárult munkáról szóló törvény 511. szakaszában megszabott feltételeknek. A pályázat a közzétételétől számított 30. napig érvényes. A kérvényhez mellékelni kell a pályázati feltételeket igazoló okmányokat. A kérvényt a megszabott határidőn belül a szükséges okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: Zentai Mezőgazdasági-Ipari Kombinát, Cukorgyár Tmász munkástanácsának, 24400 Zenta, Karadjordje u. sz. n. 871/1. APRÓHIRDETÉSEK A szajáni MÓRA KÁROLY magyar tannyelvű általános iskolai nevelési és oktatási társultmunka-alapszervezet PÁLYÁZAT útján felvesz: testnevelés szakos általános iskolai tanárt fél munkaidővel, határozatlan időtartamra szóló munkaviszony létesítésére; német nyelv szakos általános iskolai tanárt, évi 427 óraszámmal, határozatlan időtartamú munkaviszony létesítésére; zene szakos általános iskolai tanárt, évi 183 óraszámmal, határozatlan időtartamú munkaviszony létesítésére, képzőművészet szakos általános iskolai tanárt, évi 214 óraszámmal, határozatlan időtartamú munkaviszony létesítésére. Feltételek: megfelelő iskolai képzettség, kitűnő magyar nyelvtudás. A pályázat a közzétételétől számított 8. napig érvényes. A kérvényt a szükséges okmányokkal a megszabott határidőn belül a fenti címre kell elküldeni. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 838 RR niši televízió, (színes), kedvező áron eladó. Opre Roza, Szabadka, Focanska 17. 157614 Pavlovic Radomir, Szabadka, elvesztette a turisztikai középiskolai diplomáját, érvényteleníti. 157467 Szabó Margit, Szabadka, elvesztette az általános iskola VIII. osztályáról szóló bizonyítványát, érvényteleníti. 157592 Eladó APN—4, 1977-es. Szabadka, Zetska 3. Telefon: 41-503 (10-től 14 óráig). 157653 Vennék MZ 175-250-es vázat. Szabadka, Verušička 17. Telefon : 27-567. 157653 . Eladó BMW R 1 68 600 ccm, fehér színű. Telefon: 024,29-423. 157621 Ház eladó Becsén, Partizanska u. 36. Megtekinthető szombaton és vasárnap. Érdeklődni az 59-205 telefonszámon. (Jovanov). 170571 Horvát Mihály: Temerin, érvényteleníti a tanítóképző V. osztályáról szóló bizonyítványát és diplomáját. 166802 Rozmaring nagyobb mennyiségben. Horti, Temerin, Petőfi Sándor u. 56. (Piac köz). A kanizsai Október 3-a iskola keretében működő oromi Kis Ferenc Általános Iskola PÁLYÁZAT útján felvesz: 1. német nyelv szakos általános iskolai tanárt évi 526 óraszámmal Trešnjevacra, 38 óra Tótfaluban; 2. történelem szakos általános iskolai tanárt, évi 396 óraszámmal, 358 óraszám Trešnjevacon, 3. földrajz szakos általános iskolai tanárt 376 óraszámmal Oromra, 340 óra Trešnjevacon, 4. általános iskolai tanárt a műszaki ismeretek oktatására évi 476 óraszámmal Oromra, 352 óraszám Trešnievacon. Feltételek: megfelelő főiskolai vagy egyetemi képzettség, a közoktatásról szóló törvény 193. szakasza értelmében megfelelő erkölcsi és politikai magatartás; tökéletes magyar nyelvtudás. Munkába lépés szeptember 1-jén. A pályázat a közzétételétől számított 3. napig érvényes. Abszolvensek is számításba jöhetnek. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. A kérvényt a következő címre kell elküldeni: Kis Ferenc Általános Iskola, 24207 Orom, Tito marsall u. 51. 822 MAGYAR SZÓ 1983. augusztus 18, csütörtök