Magyar Szó, 1983. november (40. évfolyam, 316-328. szám)
1983-11-25 / 325. szám
-------HAJNALI KIADÁSUNKRÓL MAGYAR SZÓ 1983. november 25., péntek Kölcsönös vádaskodás Reagálás a genfi tárgyalások felfüggesztésére Az ENSZ genfi székhelyén az amerikai küldöttség azt követően, hogy a Szovjetunió szerdán bejelentette: nem hajlandó folytatni a genfi tárgyalások mostani menetét az eurorakétákról, hogy az USA „hajlandó mindaddig folytatni a tárgyalásokat, amíg nem születik megegyezés”. A tárgyalások felfüggesztéséről kiadott amerikai közleményben az áll, hogy „a tárgyalásokat a szovjet küldöttség szakította félbe a folytatás napjának megjelölése nélkül”. Nyilvánvaló, hogy az amerikai közleményben elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy a Szovjetunió volt az, aki félbeszakította a középhatósugarú rakétákról folytatott tárgyalásokat. A szovjet vezetőség hivatalos nyilatkozatára várva a TASZSZ hírügynökség csupán annyit közölt, hogy félbeszakították a genfi tárgyalásokat a folytatás napjának megjelölése nélkül. Jól értesült szovjet körök szerint ez várható is volt, miután a Bundestag engedélyezte az amerikai nukleáris rakéták telepítését német földön. Moszkvában hangoztatják, hogy a tárgyalásokat nem a Szovjetunió, hanem az Amerikai Egyesült Államok szakította félbe, mivel nem volt hajlandó elodázni a középhatósugarú rakéták hadrendbe állítását. A bonni kormány véleménye szerint a genfi tárgyalások féltveszakítása tulajdonképpen „gondolkodási szünetet” jelent, de az ellenzék hangsúlyozza, hogy „ez az első kedvezőtlen következménye a Bundestag határozatának” Möllemann államminiszter úgy nyilatkozott, hogy számít „a szovjet tárgyalófél új állásfoglalásának kidolgozására”. Ugyanakkor hangsúlyozta a Kelet—Nyugat közötti párbeszéd folytatásának jelentőségét politikai és gazdasági téren egyaránt. Róma még nem reagált hivatalosan a Genfből érkezett hírre, de a pártvezérek első nyilatkozataiból megállapítható, hogy aggodalommal fogadták a tárgyalások felfüggesztését. A kormányzó pártok túlnyomórészt a szovjet félre hárítják a felelősséget, de ugyanakkor hangsúlyozzák a tárgyalások folytatását biztosító új lehetőségek felkutatásának jelentőségét. Giulio Andreotti külügyminiszter nem volt hajlandó kommentálni a történteket. Londonban nem okozott meglepetést a Szovjetunió lépése, vagyis a genfi tárgyalások félbeszakítása. Hivatalos körökben mégis úgy vélekednek, hogy Moszkva lépése „indokolatlan volt”, s egyúttal reményüknek adnak hangot, hogy a tárgyalásokat előbb-utóbb folytatják. Londonban egyébként hivatalosan is megerősítették, hogy a Greenham Common-i támaszpontra megérkezett az Egyesült Államokból mind a tizenhat cirkálórakéta. Nagy-Britanniában öt év alatt 160 amerikai cirkálórakétát terveznek hadrendbe állítani. Reagan amerikai elnök Larry Speaks szóvivő közvetítésével „sajnálkozásának” adott hangot a genfi tárgyalások félbeszakítása miatt, de ugyanakkor bejelentette, hogy az USA „hajlandó bármikor visszatérni a tárgyalóasztalhoz, és felkutatni a megegyezés lehetőségét”. Washingtonban egyébként számítottak Moszkva lépésére, s ettől függetlenül hangsúlyozzák, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítését a tervek szerint folytatják. Reagan kijelentette, hogy „nem marad más hátra, meg kell várni mit szándékozik tenni a másik fél”. Reagan a továbbiakban így fogalmazott: „Nem lepett meg a Szovjetunió lépése, de csalódtam. Bármikor is kívánnak visszatérni a tárgyalóasztalhoz, mi hajlandóak leszünk folytatni a tárgyalásokat.” (Tanjug) Segély a palesztinoknak Az ENSZ szerdán megtartott értekezletén negyvenhárom állam kötelezettséget vállalt, hogy jövőre 116 millió dollárt fordít a palesztin menekültek megsegítésére. Az UPI hírügynökség jelentése szerint a segélyalapba legnagyobb összeget az USA fizet be, míg a többi állam képviselői csak később nyilatkoznak a konkrét pénzösszegről SOLE A Mikymna VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki . A laptanács tagjai dr. Sava Bablé, Bagi Tibor, Fehér Kálmán. Bátori Dávid Bozsóki Imre Burány Nándor. Csika Mihály, Dobó Sándor (elnök). Erdélyi Károly Fehér István, Gulyás Antal. Gutász Miklós, Gyarmati József ülés József. Lévai Endre. Masa István, Piszár József. Ribár Gyula Siflis Lajos. Sinkovics Péter dr. Séta Pál dr. Szeli István, dr. Szöllösyvágó László, Venyege József, Zvekió Miskolczi Mária. ■ Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Igazgatói FEHÉR KALMAN ■ Magyar Szótársult munkaalapszervezet Fő- és felelős szerkesztői ERDÉLYI KÁROLY ■ Szerkeszti! a szerkesztő bizottság '-'Mi ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad. Voivoda Miálé u. 1. Telefon: Sul-300 telex: 14199 YU M. SZÓ. Folyószámla: 65700-603 6Ш ■ Előfizetési díj belföldön egy hónapra 275 dinár, negyed évre 825 dinár, fél évre 1650 dinár, egész évre pedig 3300 dinár. Külföldre kétszerese. Folyószámlái 65700-601-14861 Lapterjesztő és Áruforgalmasdámasz. Újvidék FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.00 Műsorismertetés (magyar) 16.05 Hetii műsorkalauz (magyar és szerbhorvát) 16.30 Gyermekgyógyászat II. — ruszin nyelvű ismeretterjesztő műsor 17.00 Híradó, 1. (magyar) 17.20 Műsorismertetés 17.25 Híradó, 1. 17.45 Mesefalvi mesék — gyermekműsor 18.45 Az önigazgatás folyamatai: Ideiglenes intézkedések (román) 18.45 Tingluti — a koppenhágai népi együttes műsora Az Újvidéki Televízió zenei szerkesztősége félórás műsort készített erről a népszerű dán népi együttesről, amikor ezek legutóbb a tartományi székvárosban vendégszerepeltek. A lelkes fiatalok a dán folklór gazdag hagyományait aknázzák ki, táncolnak, énekelnek, muzsikálnak. Vegyes karukat Beritt Fischer, a Koppenhágai Rádió munkatársa vezényli. A műsort szerkesztette Aleksandar Miljuš, rendezte Miroslava Drobac. 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Mike Andros — amerikai sorozatfilm a belgrádi stúdióból 20.45 Hazai show-műsor Fellép: Jadranka Stojakovic, Djordje Balašević. Radmila Smiljanić, Drágán Mijalkovski, Ljiljana Petrovié, Drágán Lakovió és Vladeta Kandié — Bata Randa. Az újvidéki RTV tánczenekarát Tomsits Rudolf vezeti, a tamburazenekart Balázs Janika. A forgatókönyvet írta és a műsort vezeti: Minja Subota Zenei szerkesztő: Jovan Adamov 21.40 Híradó 2. 22.00 A házinyúl és a virágkertészeti szakemberek tanácsolják (román) 22.30 Műsorzárás BELGRÁD! TELEVÍZIÓ I. 15.10 Zágrábi Iskolatévé 17.00 Híradó az újvidéki Stúdióból (magyar) 17.20 Műsorismertetés 17.25 Híradó 1., az újvidéki stúdióból 17.45 Mesefalvi mesék — gyermekműsor 18.15 Tanácsadó szülőknek — ismeretterjesztő műsor a zágrábi stúdióból 18.45 Népdalok Goce Delcsevről 19.10 Rajzfilm 19.30 Híradó 2. 20.00 Mike Andros — amerikai sorozatfilm 20.50 Pénteken 22 órakor 22.20 Híradó 3. 22.35 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 17.20 Kosovói szemle 17.35 Műsorismertetés 17.40 A niši körzet krónikája 18.00 Belgrádi krónika 19.00 Hosszú az út az igazságig 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 Zeneszerzőink portréi: Stjepan Sulek 20.45 Huszonnégy óra 21.05 Mások földje — hazai játékfilm a szarajevói stúdióból 22.45 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.18 Műsorismertetés 8.20 Tévétorna 8.25 Iskolatévé — Magyar irodalom (5. osztály) 8.45 Iskolatévé — Közlekedj okosan 8.50 Iskolatévé — Nézzük meg együtt Holbein, Mária halála 9.00 Iskolatévé — Magyar irodalom (alsó tagozat) 9.30 Bob és Böbék Nagy bemutatja — csehszlovák gyermekrajzfilm 9.50 Lottósorsolás 10.00 A megtisztult folyó — angol ismeretterjesztő rövidfilm A Temzéről (ism.) 10.45 Környező világunk — Az ismeretlen macska — angol dokumentumfilm 11.23 Képújság 15.10 Iskolarádió — Közlekedj okosan A természet válaszol Növények társbérletben 15.25 Iskolatévé — A csillagászat ma (8. osztály) 15.50 Iskolatévé — Móricz útja a hét krajcárig (magyar irodalom) 16.22 Műsorismertetés 16.25 Hírek 16.30 Ha ez így megy tovább . . . — szovjet rajzfilm 16.45 Szülők iskolája, 1. rész Újszülött érkezik (fiim) 17.15 Öt perc meteorológia 17.20 Képújság 17.25 Keresztkérdés — fejtörőjáték 18.00 Reflektor magazin Tartalomból: Mire futja a szakszervezeti tagdíjból? Vezetők alulnézetben. Beszélünk, de hogyan? Kihalófélben levő szakmák. A Bakony Művek és a sport. 19.10 Tévéforma 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát Babits Mihály emlékére Ünnepi est a költő születésének 100. évfordulóján. Beszédet mond: Sőtér István író, akadémikus. Közreműködik: Avar István, Bacs Ferenc, Bálint András, Balkay Géza, Bánffy György, Gáti József, Hámori Ildikó, Hegedűs D. Géza, Keres Emil, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, továbbá Kiss Gyula zongoraművész, valamint a Magyar Rádió és Televízió énekkara. 21.00 Nemzetközi stúdió 22.00 Reklámújság 22.10 Pénteki randevú 23.15 Tévéhíradó, 3. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 16.52 Műsorismertetés 16.55 Magyarország—Románia Hungária Kupa férfi kézilabda-mérkőzés Kaposváron 18.15 Természetbarát — turisztikai magazin 18.35—18.45 Csali — horgásztíz perc 20.00 Műsorismertetés 20.01 Éjszakai ügyelet — francia tévéfilmsorozat, 20.55 Tévéhíradó, 2. 21.20 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát Babits Mihály emlékére Ünnepi est a költő születésének 100. évfordulóján, 2. rész 21.55 Szép a világ Rendhagyó operetthangverseny Lehár Ferenc műveiből Közreműködik: Farkas Bálint, Felföldi Anikó, Kalmár Magda, Kovács József, Lehoczky Zsuzsa, Német Sándor, Tiboldy Mária, Zsádon Andrea, valamint a Fővárosi Operettszínház balettkara — ism. 22.55 Képújság elevizió 15.15 Iskolatévé — m mmf A TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK VÉDNÖKE jJVj Novo Mesto KRKÄ TOZDZelišča YUGOSLAV SK/ POOL šdlnš Kezdődik a török nagykövet merénylőinek pere A belgrádi körzeti bíróság közleménye szerint december 6-án kezdik meg a Galla Balkar, Törökország belgrádi nagykövete elleni merénylők perét. A vádlottak padjára Harucson Krikor Levonian és Rafi Aleksamder el Bakian libanoni örmény nemzetiségű bollárok ülnek. Azért felelnek, mert ez év március 9-én Belgrádban merényletet követtek el Galip Balkar nagykövet ellen. Ugyanakkor megsebesítették a nagykövet sofőrjét, majd menekülés közben súlyosan megsebesítették Slobodan Brasević nyugalmazott ezredest, illetve megölték Zeljko Milivojevic indinai egyetemi hallgatót. (Tanina) A libanoni kormány követelése A libanoni kormány szerdán követelte „a palesztin katonai erők mindegyikének kivonulását Tripoliból és Libanonból”. A libanoni kormány ülése után kiadott közleményben „emlékeztetik” a palesztin harcosokat 1982-ből származó kötelezettségükre, hogy „elhagyják Libanont és többet ne is térjenek vissza”. A kitelepítési megállapodást, amire a kormány hivatkozik, tavaly augusztusban alakították ki, Bejrút izraeli megszállásakor. (AFP) Libanon megszakította kapcsolatait Iránnal és Líbiával Libanon szerdán úgy döntött, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Iránnal és ,,befagyasztja’ ’a Líbiával való kapcsolatokat. A France Presse hírügynökség, továbbítva a döntést, emlékeztetett, hogy 1980 nyarától több száz iráni katona tartózkodik Libanonban, és hogy jelenlétüket kapcsolatba hozták az amerikai és francia katonák bejrúti szálláshelye elleni nemrég végrehajtott merényletekkel, majd hozzáteszi, hogy állítólag líbiai csapatok is részt vesznek az Arafathoz hű erők elleni harcokban. Hatékonyabb munkát A Szocialista Szövetség Köztársasági Választmányának ülése A Szocialista Szövetség akcióképessége a jelenlegi körülmények között rendkívül fontos tényezője gazdasági és politikai pillanatunknak. Mindazon pozitív eredmények ellenére, amelyeket a DNSZSZ ér el a dolgozók és a polgárok politikai tömörítésében az összeredmények elmaradnak azoktól, amelyekre a jelenlegi összetett gazdasági körülmények között szükség van. A DNSZSZ alkotmányos szerepének érvényesítésére vonatkozó fenti értékelés a Szerb DNSZSZ köztársasági választmányának szerdai ülésén hangzott el. Rámutattak arra is, hogy a Szerb DNSZSZ nem képes kibontakozni mint tényleges szervező, olyan tényezőként jelentkezni, amely a dolgozók alkotóerejét azokra a problémákra irányítaná, amelyek napi létérdekeiket jelentik.egyúttalazonban elégedetlenségüknek és politikai türelmetlenségüknek is forrásuk. Az emberek ilyen széles körű kezdeményezése, az önerőre való támaszkodás legszélesebb körű érvényesítése nélkül azonban a társadalmi élet számos területén nincs kiút a nehézségekből. Vojislav Stankovic, a DNSZSZ Köztársasági Választmányának elnökségi tagja elmondta, hogy a szervezetet szervezési és káderszélesség jellemzi. A köztársaság területén, a tartományokon kívül több mint 3200 helyi szervezete van, ezekben több mint 4000 sejt és 16 000 szakosztály működik. Számos környezetben, főleg a falvakban, a DNSZSZ megkerülhetetlen tényezője sok társadalmi akciónak és politikai tevékenységnek. Nem elhanyagolható azonban azon helyi szervezetek száma sem, főleg a városokban, ahol tevékenységük nem kielégítő és nem elég tartalmas. A Szocialista Szövetségnek módszeresen és idejében kell reagálnia a különböző káros jelenségekre, amelyekről a közvéleményben sok szó esik, követelnie kell a teljes igazságot, főleg a törvényszegések és a társadalmi tulajdon elleni támadások esetében. A vitában, amelyben támogatták a bevezetőben elmondott értékeléseket és álláspontokat, hangsúlyozták, hogy a DNSZSZ tevékenysége igen nagy jelentőségű a politikai rendszer szellemének és tartalmának érvényesítése szempontjából, hiszen a DNSZSZ tömeges tevékenysége nélkül elképzelhetetlen a dolgozók és polgárok tömeges részvétele a politikai rendszerben. (Tanila) Labdarúgás UEFA KUPA Bayern—Tottenham 1:0 (0:0) Ausztria—Inter 2:1 (0:0) Sturm—Lokomotiva 2:0 (2:0) Sakk Szabadkán a Testvériség—egység országos sakkcsapatbajnokságon lejátszották a harmadik fordulót. Az eredmények: Vajdaság—Crna Gora 6:4, Bosznia-Hercegovina—Macedónia 8:5:1,5, Horvátország—Kosovo 8,5:1,5, Szlovénia—Szerbia 4:6. A táblázat: A-csoport: Szerbia 21,5, 2. Horvátország 17, 3. Szlovénia 15, 4. Kosovo 6,5 pont. B-csoport: 1. Bosznia-Hercegovina 20, 2. Vajdaság 14, 3. Crna Gora 14, 4. Macedónia 10,5 pont.Halász Szmiszlov—Ribli 1:0 Korcsnoj—Kaszparov remi RÖPLABDA ÜJVIDÉK: Vojvodina—Krajina Metal 3:0 (15:9, 15:12, 15:9) Szerdán este az újvidéki városi sportközpont kistermében mintegy ezer néző előtt játszották le a szövetségi röplabda liga ötödik fordulójából előrehozott mérkőzést. A vendéglátó Vojvodina megérdemelt, bár nem könynyű győzelmet aratott. Nem is anynyira a vendégek tűntek ki jó játékkal, inkább az újvidékiek játéka volt nehézkes. A főpróba a Mladost elleni kupamérkőzésre nem sikerült a legjobban, a győzelem azonban legalább a játékosok önbizalmát állította vissza. Csá. Dolgozik azínvidéki Hőezőmű A vajdasági áramelosztó szolgálat szerdán éjjel bejelentette, hogy sikerült az újvidéki Hőerőmű és Távfűtő Művek meghibásodását elhárítani, s ezzel megszüntették a 100 megawattos pótlólagos korlátozást. Az erőmű délután 5 óra óta teljes gőzzel dolgozik. (Tanjug)