Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-16 / 133. szám

A kiváló és érdemes művészi ranggal kitüntetett színész Budapesten szü­letett 1897. március 19-én. Nagy­apja, Kőmíves Imre színész és színigaz­gató volt, akinek társulatában játszott Pe­tőfi Sándor fia, Zoltán is, meg Blaha Lujza, a­­„nemzet csalogánya” díszjelző­vel kitüntetett nagy népszínmű-primadon­na. Kőmíves Imre hozzá írta a „Lekaszál­ták már a rétet” című dalt. Az öreg Kőmí­ves nagyapa olyan negyvennyolcas érzelmű volt, hogy amikor a pesti Nemzetihez hívták — akkor még schwarzgelb-vezetés volt a Nemzetiben —, versben ezt a vá­laszt küldte: „A Nemzeti Színháznak csak az lehet a tagja, kinek Budapesttől Bé­­csig ér a frakkja.” De fia már pesti szí­nész lett, visszavette a család eredeti ne­vét és Baumann Károly néven lépett a pesti orfeumok színpadára, ő volt az orfe­­umi művészet megmagyarosítója, az addig csak német nyelvű orfeumi színpadon ő énekelt először magyarul. Sok kupléját adták elő szerte az országban, öt gyerme­ke született, közülük hárman: Sándor, Re­zső és Erzsi a színipályára léptek. Kő­míves Sándor felesége Odry Árpádnak, a Nemzeti Színház művészének leánya, a fia, ifjú Kőmíves Sándor, jeles vidéki színész. A művész azok közé tartozik, akik min­dent átéltek és az ilyenek nem tudják sorsukat kikerülni. Pályáját 1919-ben, a Tanácsköztársaság ideje alatt egyik lak­­tanyaszínházban kezdte, és emiatt a Horthy-rendszerben baja lehetett volna, de ő a veszedelem elől az akkor Csehszlová­kiához tartozó Ungvárra menekült, ott lett színész. Négy­­ év múlva visszatért a ma­gyar területre és a Dunántúlon először Szentiványi Béla Országos Művészszínhá­zának, majd Halmi Jenő társulatának tag­jaként járta a Dunántúlt. E sorok írója is tagja volt a társulatnak és a legszebb emléke van a kedves, a jószívű, mindig szolgálatkész kortársról. Innen Deák Lőrinc igazgató Tiszántúli Kerületi Színházhoz szerződött, akinek társulatával fél évig Kispesten is játszott. Utána két évet töl­tött a debreceni színházban Horváth Árpád igazgatása alatt. Akkor jött egy rendelkezés, hogy mindenkinek el kell vé­geznie a színiiskolát. Rendben van — mondták —, a debreceniek büszkék le­hettek a társulatukra, hatvan tag­­közül csak négy vezető színésznek nem volt végzettsége, s ez a négy Halasi Mariska, a neves hősnő, Neményi Lili, jelenleg az Operaház nyugdíjas tagja, a kiváló Szabó Ernő komikus és Kőmíves Sándor. Erre elhallgattak. Nem kellett beiratkozni az iskolába . . . Ebben az időben Goethe-, Moliére-, Strindberg-, Madách-, Kisfaludy-, Vörös­­marty-darabokban lépett fel. Még a tiszán­túli időkből maradt fenn egy kedves tör­ténet róla. A társulat műsorra tűzte A­ bo­londok háza című színművet. Kőmíves, hogy mellékkeresethez jusson, vállalta a színlapok széthordását és kiragasztását is. Előadás előtt ez díszelgett a község minden házán, és ezért a lakók majdnem megver­ték. A Vígszínház 1938-ban szerződtette. Eb­ben az időben is rangot jelentett a Víg­színház tagjának lenni. Itt a Tűzvész cí­mű darabban mutatkozott be, amelyet egy évig minden este bemutatott a színház, Olyan nagy sikere volt. De jött a német megszállás. Az akkori idők értelmezése szerint félvér volt, de az 1919-es múltja miatt is leparancsolták a színpadról és a „megbízhatatlan” különítménybe sorozták. A felszabadulás után legyengülve érke­zett haza és újra a Vígszínházban, majd a Nemzeti Színházban a Belvárosi Szín­házban, 1951-től pedig a Madách Színház­ban játszott. Vidéken táncoskomikus, ope­­rettbuffó volt, ugyanakkor Lucifer, Shy­lock, Mefisztó. Kiváló epizodista. Egysze­rű eszközökkel tudott trgikus sorsokat ér­zékeltetni. Pl. Csebutkin katonaorvos szerepben a Három nővérben. A frakkos urak és rongyos parasztok szerepe után elég hamar belekerült az öregapók szerep­körébe — ebben nagy segítségére volt kel­lemes orgánuma. Legemlékezetesebb szere­pei éppen az öregapószerepek. Boubhnov az Éjjeli menedékhely­ben, A Rómeó és Júlia okos szívű Lőrinc barátja, a Csendháborító Husszein Guzsija, a Hamlett első sír­ásója. Gyakori szereplője a rádiónak (Moha bácsi, a törpe), valamint számos magyar filmben nyújtott kiemelkedő alakítást. Budapesten halt meg 1980. november 13-án. GARAY Béla NAGY SZÍNÉSZEK Kőmíves Sándor 2 Foszlányok A világ, ha az emberre bízzák, könnyen elpusztítható. — O — Az a pletyka a legutálatosabb, amelyik igaz.­­ — O — Az előtérben levők nem is sejtik, mi van a háttérben. — O — A gyanús alakok körül vannak véve a gyanús alakokkal. — O — A történelem nagy alakjai nagyot buktak, a kicsik szintén. BOGDÁNFI Sándor Kis történetek­­ nagy emberekről Az olasz reneszánsz nagy mesterét, MI­­CHELANGELÓT nagyon idegesítette, ha meghallotta a kritikusok véleményét, akik az ókori szobrokat agyba-főbe dicsérték, koruk szobrászatát viszont egyáltalán nem becsülték sokra. A nagy művész szerette volna megleckéztetni őket. Egy kereskedő földet vásárolt Michel­angelo házának közelében, hogy házat építtessen magának. Michelangelo sebté­ben szobrot mintázott a saját, jellegze­tes stílusában, majd letörte a szobor kar­ját, és a szobrot elásta a földbe, ott, ahol várható volt, hogy az építőmunká­sok alapozni kezdik majd az új házat. Michelangelo számítása bevált. A mun­kások, akik az épülő ház alapozásához láttak, rábukkantak a földben a szobor­ra A „lelet” nagy szenzációt keltett. Min­denki meg volt győződve arról, hogy egy ókori szoborra bukkantak, és dicsérték az ókori mester tehetségét, csipkelődő megjegyzéseket téve a kor szobrászaira. Michelangelo mindezt végighallgatta, az­után mindent elmesélt, és hogy igazolja szavai igazát, megmutatta a szobor általa letört karját. JAMES WHISTLER amerikai festőt szülei katonatisznek szánták. West Pont­ban, a katonai iskola felvételi vizsgáján megkérdezték tőle, mit tud a nátriumról. Whistler úgy vélte, a nátrium az gáz. A vizsgán megbukott, nem lehetett katona, így lett festő. Évekkel később, az akkor már neves festőt Londonban bemutatták Viktória ki­rálynőnek, aki megkérdezte tőle, igaz-e, hogy korábban katona akart lenni. — Íg, igaz, felség — felelte Whistler. — Ha a nátrium gáz lenne, akkor ma már tábornok lennék.­­— — ROSSINIT egyszer egy hölgy látta ven­dégül ebédre. Az ebédről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy bő­séges volt. Rossini éhessebben kelt fel az asztaltól, mint ahogy odaült. Búcsúzás­kor a háziasszony kedvesen így szólt a zeneszerzőhöz: — Lekötelezne, ha máskor is nálam ebédelne. — Ezer örömmel — felelte Rossini. — Akár azonnal is. —­— Pesaro olasz városka tanácsa küldött­séget menesztett ROSSINIHOZ. A kül­döttek közölték a nagy zeneszerzővel, hogy a városka főterén, felállítják bronz­szobrát. — És mennyibe kerül majd a szobor? — kíváncsiskodott Rossini. — Húszezer lírába — felelték a küldöt­tek. — Sokkal jobb lenne, ha ezt a pénzt átadnák nekem. Ennyi pénzért szívesen elálldogálnék a szobor talapzatán — mondta a tréfás kedvű zeneszerző. A visszajáró — Aprója nincsen? — kérdezte a gyógy­szerésznő. Kocsányi nemet intett. Két doboz Geze­­rnk­ynt tartott a kezében. — Sajnos nem tudok visszaadni — saj­nálkozott a gyógyszerésznő, de hozzátette: — Esetleg adhatok két Murányi-féle flast­­romot, ha így megfelel. Kocsányi bólintott. Zsebre vágta a flast­­romokat, és futott a pékhez. Sietnie kellett, mert elmúlt kilenc óra, és ilyenkor már csak kivételes szerencsével lehet kenyeret kapni. — Nincs apróm — dörmögte az elárusító, mikor Kocsányi letette ötvenesét a pultra. — Itt van három kiflivég, fogjál Kocsányi a kiflivégeket is belegyűrte nad­rágzsebébe, és úgy érezte, ekkora mázlival akár tejet is kaphat. Nem csalódott. A sarki önki elé éppen akkor érkezett meg a tejes­­kocsi, friss, étvágygerjesztő rakománnyal. — Százas?! — hüledezett a pénztárosnő. — Nem, semmiképpen sem tudok visszaad­­n­ is. Vegyen még valamit. — Mit? — Rágógumit, ruhacsíptetőt vagy gyufát. A Kalodagyár munkásai nálunk vásárolják a reggelit. Mindig így adok nekü­k vissza. — Rendben van, adjon nekem is gyufát. — Tessék, tíz doboz gyufa. A fejjel együtt ez pontosan száz. Kocsányi megkönnyebbülten fizetett. A gyufát beletömködte zsebeibe, a kiflivé­gek és a Murányi-féle flastromok mellé, amitől testtartása peckesebbé vált, de ez nem zavarta. Az utcán Janacsekkal találkozott. Jana­­csek tüntetően egy vadonatúj biciklikü­lsőt lóbált a kezében. — Ho ... ho ... hol szerezted?! — re­­begte Kocsányi kidülledt szemekkel, mert évek óta vadászott biciklikülsőre, eredmény­telenül. — A Tokhal utcai szaküzletben — vetette oda Janacsek. — Még volt egy, mikor el­­jöttem. Kocsányit forró hullámok lepték el. Nem bánta, hogy táskájából kipottyan a friss, meleg cipó, és hogy a zacskós tej hara­kirit végez magán az élősövény segédleté­vel, rohant akár a szélvész. — Mennyi ...? — lihegte a boltban, és az aranykalitkában lógó külsőre mutatott. — ötszázhuszonkilenc — mondta az el­árusító, és levette a lakatot a kalitkáról. Kocsányi zsebébe nyúlt. Egy ötszázasa maradt, a többi: kiflivégek, flastromok és gyufásdobozok képében kallódott zsebei­ben. — Még huszonkilencet legyen szíves. Kocsányi kiürítette zsebeit. — Három kiflivég, két Murányii-féle flast­­rom és tíz doboz gyufa. Elég lesz? A kereskedő szó nélkül belesöpörte a kasszába az egészet. Kocsányi egy szem­villanásnyi időre látta, hogy a kisüvegek el­tűnnek a zsilettpengék, törlőgumik, gyufás­dobozok, gombok, rajzszögek tömkelegé­­ben. Már kifelé indult, mikor a kereskedő utána kiáltott. — Várjon csak! Két szelepgumi visszajárt MAJOROS Sándor Fekete piac Hol készülnek a legjobb tam-tam do­bok? Leicesterben. Tavaly is 130 000 darabot exportáltak a dzsungelbe, mintegy kétmilliós deviza­kagyló értékben. (A Tuga-Duga-i Nemzet­közi Liánvásáron külön pavilonjuk van). Legjelentősebb ügyfelük a pigmeus táv­irati iroda, az APIG, amely az idén ünnep­li fennállásának másfeledik hónapforduló­ját, de úgy Doblik a Szövetségi Bozóttűzol­tók is áttérnek az elavult spárgatelefonról, a modern, több csatornás ultrahangra. Teakföldön, Rádió Ukele rövidesen meg­kezdi a kísérleti sztereóadások sugárzását (két dobbal), de egyre több a magánkézen levő amatőr tam(­tam). A MTV 20-as széria darabjai áthangolás nélkül is alkalmasak angol nyelvű műsor szórására (a francia modul még nem elég orrhangú, úgyhogy a frankofónika egyelő­re stagnál). Sajnos a fegyverkezés igen komoly anyagi áldozatokat követel. A japán bam­buszágyú és a perzsa bombázószőnyeg a bruttó banán 75%-át emészti fel. Dehát akkor éheznek! Csak a gazdagok. A szegények megeszik a Gavrilovic, Carnex, XI. 29. készételt is. Sőt, azt mondják: Nagyon YU­­KÓPÉ Egy szózat, mint száz! Kivonatosan közöljük Fuccs Elek boldogségszakértő kisiparos tavaszi szózatát az olvasóhoz: Ó, Olvasó! Ha netán le lennél tombozódva, el len­nél kámpicsorodva, ha életkedved éppen nincs kéznél vagy kölcsönadtad, ha a szán­kás vagy a fásultságtól, nyugodtan for­dulj hozzám. Mindenkin segítek. Tele vagyok jó tanáccsal, és bayeraszpirinnal! Pillan­atnyyilag is pl. van egy jó hírem és egy rossz hírem! Mitért? ez már fix 50%-os boldogság. A mai időkben ez áremelésnek se kevés! Kezdem a rossz hírrel: Tavasz van! Ez még egymagában nem is lenne olyan nagy baj, de a tavasz sokak szerint még manapság is ravasz, ugyanúgy mint egykor volt. Ezért az évszak velejárói rop­pant kellemetlenek is tudnak l­enni, úgy­mint: — A Vojvodina megkezdi kiesés elleni harcát, ami még nem lenne baj, de végül is megkapaszkodik ismét a ligában. — Kihrügyeznek a fák és Anasztázika az ellszámollási osztályról. Ez sem lenne még olyan nagy baj, de Anasztázika 59 éves, s már bimbókorában­­is megvolt 106 kilós, és ráadásul a fizi-levonásokat is úgy turbé­­kolja mint genfice a boldogító „igen, csak­hogy .. .”-ot a tévéantenna URH szárán. — Visszatérnek a gólyák, ami még nem lenne baj, de vele együtt a gólyamesék is, miszerint: a gólya hozza a fails határoza­tokat, a Mikulás az inflációt. — A tavasz hatására jómagam is elérzé­­kenyülök, ami még egymagában nem len­ne baj, de ilyenkor kitör belőlem a költő, ami még nem lenne baj, de verset is írok, ami még mindig nem lenne baj, de el­ is mondom: Bugyog belőlem a líra, Hát szükségem van e papírra. Ez igen is nagy ok! Bár tavasz van, majd meg fagyok, Konstatálom, tehát vagyok! PUSZTAI Lajos A világ 5 sarkából BEJRÚT Félő, hogy a repülőtér elrepül külföldre. X X X BÉCS A kis Ausztria elhatározta, hogy kicsi marad. X X X ATHÉN A legkiválóbb bűvészek vizsgálják, ho­gyan tüntették el Albániában a görög ki­sebbséget. X X X MOSZKVA Egyes idős elvtársakat azért váltották le, mert öregek, más idős elvtársiakat pe­dig azért választották meg, mert tapasz­taltak. X­X­X TIRANA Az összes miniszteri tárcákat ezentúl Enver Hoxha tölti be. B. SCRIPTOR _________________________________ 15

Next