Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-27 / 144. szám

1524. május 27., vasárnap Badó András nem mondható , vagyonos embernek, van egy egészen szerény öreg házacskája, fölnevelt két gyermeket, egyik bádogosnak, a másik villanyszerelőnek tanult, egy keresetből ez is szép teljesítmény a szegény embernek. De milyen volt még ez az egy kereset is! Üzemi balesetben elvesztette három ujját, két évig volt betegszabadságon, közben a vállalata tönkrement, csak a társadalombiztosítótól kapott némi segélyt, hideg vízre se volt elég. — Bementem az irodába, megmondtam nekik, hogy vagy vegyék el ezt is, vagy adjanak valamilyen munkát. Hát bedugtak valahogy éjjeliőrnek. Odahaza közben persze foglalkozott ezzel-azzal, csirkéket nevel eladásra, ezt fél kézzel is lehet csinálni, mert a másik kezét, amelyikről három ujj hiányzik, munkára nem nagyon lehet használni. Végül azért megtanul az ember a rossz kezével is boldogulni. No, Radó András nyugdíjast nem a keze miatt kerestük fel, hanem a szomszédja miatt. A szomszédja még nem nyugdíjas, fiatal ember, sajnos máris munkaképtelen. Üzemi baleset áldozata. Esetit lapunk már megírta, úgy látszik, nem nagy foganatja lett, nem siettek a fiatalember segítségére azok, akiknek ez hivatalból kötelességük volna. Pedig nemegyszer fennen hangoztatjuk: nekünk vannak a világon a leghumánusabb törvényeink. Persze ezek a törvények nem működnek önmaguktól, automatikusan, már-már reflexszerűen. A törvényeket emberek hozzák működésbe, s mi, emberek nem mindig cselekszünk a törvények szellemében. Radó András a lelkiismerete szerint cselekedett, amikor megannyi humánus intézményünk helyett fölkarolta tehetetlen, láng béna, megszólalni is csak nehezen tudó szomszédjának az ügyét. Ennek a magatehetetlen fiatalembernek, akinek nemcsak a járás, de, mint említettem, a beszéd is nehezére esik — feltehetően a baleset következménye —, Temerinből, a lakóhelyéről számtalanszor be kellett — és ki tudja még, hányszor kell majd — utaznia Újvidékre különböző hivatalokba, intézményekbe, volt vállalatába ügyintézés végett. Holott ilyen esetekben alighanem a Hivatalnak kéne kiszállnia a helyszínre. És a Hivatal gépezetének beindulni a szerencsétlenül járt ügyfél érdekében. Neki, a Hivatalnak kéne kibogozni azokat az összekuszált szálakat, amelyek elvezetnek a megoldáshoz. De melyik hivatal tegye ezt meg a sok közül. Melyik az illetékes? Radó András ezen nem sokat töprengett, hanem a hóna alá nyúlt súlyosan megrokkant szomszédjának, bevezette, betámogatta Újvidékre, s eltámogatta, elvezetgette hivatalból hivatalba. Eddig legalább tíz alkalommal kísértem be szomszédomat Újvidékre. Az utat a városig természetesen busszal tettük meg, de ott, ahogy kiszálltunk a Halpiacon, minden alkalommal nyakunkba vettük a várost. Szép lassan elballagtunk a szociális biztosítóba, vagy a Vasa Stasié utcába a betegszabadság meghosszabbítása végett, vagy ki a Pirosi út végére, szomszédom volt vállalatába. Fogadhattunk volna persze taxit is, , csakhogy mind a ketten szegény emberek vagyunk. Így hát, amikor leszálltunk a buszról, átnyaláboltam a barátomat és szépen lépésről-lépésre betámogattam abba a hivatalba, amelyikbe éppen kellett. Radó András nem iskolázott em-ber, nem egykönnyen tud tájéko-zódni a hivatalokban, nem is szer ,rét hivatalokba járni, mégis vállalta ezt a kálváriát. És hát igaz, ami igaz, nem is tudja magát kifejezni a legpontosabban ilyen bonyolult hivatali ügyekben, de mit mondjon akkor a szomszédja, akinek megszólalnia is nehezére esik?! — Azt mondtam a szomszédomnak, hogyha nekem kétmilliómba kerül, akkor is végére járok a dolognak. És a végére jártak? Még mindig nem. Tízszer beutazni Újvidékre és tizedszer is dolgavégezetlenül térni haza! Minek akkor ott az a sok hivatalitok, ha anynyian se tudják egy ember sorsát kerékvágásba hozni? És hát honnan lenne Radó Andrásnak kétmilliója, és miért kellene, egyáltalán valamire kétmilliót költeni, amikor világos az egész, hacsak valaki nem szándékosan kuszálja össze?! A szóban forgó fiatalembernek 1981 nyarán munka közben, a vállalatában a fejére esett egy deszka, szakemberek dolga eldönteni, hogy ennek következménye-e a bénulás és mindaz a baja, amit azóta húz magával. Ebben az ügyben kísérgeti Bado András a szomszédját. Mert még mindig nincs tiszta kép, három év után sem. Bado András külön is bentjárt vagy tízszer Újvidéken a szomszédja ügyében. És az eredmény? Mind ez ideig semmi. — Nem fáradt még bele? — Nem. Látom, hogy segítségre van szüksége. Még beszélni sem tud rendesen, hogy magyarázza meg akkor a baját ott a hivatalban? Megfordult a fejemben, hogy tán valami haszonlesésből buzgólkodik annyira a szomszédja körül, de ebben az esetben ilyesmiről szó sem lehet. Kereken megmondja: — Nem bírom ölbe tett kézzel nézni, hogy egy munkásembert, aki ilyen szerencsétlenül járt, egyszerűen kisemmizzenek. Tehát együttérez vele. Olyan nagy csoda ez? — Akadt. A Vasa Stajié utcánki útmutatást, biztatást, segítséget nyújtott volna maguknak? — Akad. A Vasa Stajié utcában dr. Cvetkovic jelenlétünkben hívta föl telefonon a szomszédom vállalatát és nagyon megpirongatta őket, hogy így bánnak egy volt munkásukkal. Radó Andrásnak csak a szomszédja ez a volt munkás. Eddig hússzor járt el az ügyében. Önzetlenül, együttérzésből, szolidaritásból. Az egész szomorú ügyben ez az egyetlen, ami biztató, ami vigasztaló. NÉMETH István így szomszéd a másikért Ács József szövegrajza MAGYAR SZUBELPOLITIKA KOPOK-SHOW Búskomor tisztelettel jelenteim. KopoTSófesztivált rendeznek kietlen városunkban. (A ..kietlen’’ egy kissé erős, dehát ilyen kedveim lett, a fene egye meg!) Éppen most akartam megfeledkezni arról, hogy egyszer én ..s égnek rúgom a becskoraimat, hisz most van a nap feljövőben, citromfel legek bátorodnak a kékben, az ergo nabe kor felől illattatRS-tel!. a pacsi.. la ferle-fortissimo tilllázik, még a krumiplib.i?anak is .szaietkevn?.k a tonariszkuszon. — s akkor bvnsn a kenő, só fedelestül! Vajon mivel érdemeltük ki ezt a rogSvD'n.t jóindullatot? Meglátták azt a sokvarnyút a téglagyárnál? Gyászoljuk síri könnyeinkkel a Fiontaeust? Kitették a filharmóniát az udvarra? — azért?Még az sem vigasztal, hogy nem a szélsőséges néprétegeknek (néhány vájt szemű kap csak meghívót), hanem a szakma képviselői számára nyílik meg ravataléban ... helyesbítek: híva talóján. Azok osztobzódhatnak szebbnél-szebb önmegvalósításokban a sír-árt terem. (Itt ám nincs urnabesz, visszafojtott szemfedély!) Fröccsöntött frízek, s broviz letröntyük kavalkádiak. A pácért ladikótól, az assakombirtos, béléit, szarkofágig minden, ami halottnak Ingere. Ügy volt, hogy Palicson rendezik, de ham adták a Vigadót. (Pedig miden szlipen festene helység táblájukon — zárójelben legalább! — az hc.gv: MUR DEL PLATA) Buszon meg a felirat: ,,A HITELBANK AZ ÖN BANKJA" — mailen: — „A FUN ERŐ AZ ÖN SÍRÁSÓJA!” (megvette már ec ehet’t?) Setét drágulattvan, mondom, s lekoníbozódva kanalazom a arízes puskát az aranysavi húslevesből. Már az sem lelkesít, hogy szennéjüknek hála, tán éppen a díjnyertes koporsójukban fekhetőn majd. Nim na! Májusban én tudják milyen fesztivált rendeznék? ... (azt!) Méghozzá feszt. KOPECZKY László Találkoztam a bojtossal — Jó napot kívánok! — köszönt rám a boltos. Egy pillanatra megálltam a csodálkozástól, hogy hát, ő meg itt van, hogy. .még van? Nagyon régen , láttam már, egészen megfeledkeztem róla, nyilván ő is rólam, ezért ilyen kedves most hozzám. Itt sündörög körülöttem, beszél, buzgólkodik. Velem együtt hetem vagyunk a boltban. A boltos, öt társa és én. Nadrágot szeretnék vásárolni. Könnyű nyári nadrágot, amit egyszerű lesz a gépben kimosni, még egyszerűibb enyhe vasalássá kihúzni és ismét viselni. Nadrághegyek elé vezet a boltos és forgatni előttem . forgó nadrágölvényt. Vászon, ballon. Haronse'yem. trevira, lüSz+rszerű ronnvag. csomós vászon, sima vászon . .. — Majd én időállok a próbafülke elé Oda is áll. nehogy valaki rámnyisson. ned'a vevsem nvirtia. hi- jszen. mint említettem, nincs is senki más vem") rajtam kívül a hzfp'mss üzletben. Szóval tart, emsig én fölr,robál-nun. Sajnos, nem felel meg. Most ve-szem eszre, hogy nincsen rajta farzseb, nekem meg örökösen az a gondom, hogy te e vannak zsejje.ill. Liyat s^ci ütnek, ataelyikCft mély» ma^y Zítbui vannak, erősek, hogy a zsebkés kulcsok, aprópénz ne tegyék tönkre őket. És még jobban tetszik az olyan nadrág, amelyiknek esetleg a térdén, vagy akár a szárán is van zseb. — Sajnos, ilyen nincsen — mondja bocsánatkérően a boltos. — De azért ezt a vászonnadrágot valóban merem ajánlni: nem gyúródik, könnyű mosni... Ránézek az árcédulára: félhavi keresetemet kellene érte adni. — Drága — mondom szomorúan a boltosnak. Elismerően bólint, sőt maga is megerősíti: — Igen. Ez drága. De mutathatok olcsóbbat is, majdnem ugyanilyen, látszatra majdnem ugyanilyen. — Megyünk az újabb nadrág?) esv felé. Útközben társul hozzánk egy a másik öt közül. Most már hárman rakosgatjuk a nadrágokat nézegetjük, a kelme minőségét, ha-sonlítgatjuk, melyik milyen fogású, színű. Elhalad mellettünk egy harmadik társuk, meghatja, hogy nekem a sebes nadrág kellene. — Ittvannak az olyanok —, vezet egy újabb állvány mellé. A másik kettő sem tagit és így már négyen vizsgáljuk a megvásárlásra ajánlott pantalókat. Nekem már régóta kellemetlen, hogy így belemelgedtünk. Tudom, hogy nincs is nálam pénz. Végül meg is mondom az első boltosnak, hogy én csak nézelődöm, majd későbbjövök vissza vásárolni, ha lesz nálam ez?« ráva’ó. — Nem tesz semmit. Csak próbálja azért fel. Ezzel néldáu’ kon jó minőségű nsd'ő®szfi is jár. Ha a szabása megfelel, féletesszük. Megvárja ez magát! Azért vagyunk itt, hogy kiszolgálj'ik! Ha most nem is vásárol semmit azért megnézheti. Például azt a farmerszabásút. Csak látszatra vastag, a divatja miatt, de ez tulajdonképpen egy könnyű nyári anyag. A másik három boltos is bizonygatja, hogy ez egy könnyű nyári anyag. De nekem most már nem a nadrág, nem az anyag minősége jár az eszemben, hanem egyre a boltoson, a boltosokon morfondírozom. Sejtettem már régebben, hogy találkozni fogok majd velük hamarosan. Én is, meg mások is. Amikor majd tele lesz az áruház nadrággal, de a hat boltosra csak én jutok, egyetlen vásárló, s én sem az az igazi leszek, hanem csak olyan nézelődő. Létrát szeretnék kérni, hogy láthassam az égbeszökött árakat és kezdem már unni ezt a sok kereskedőt. Mit akalatoskoduak! Mondtam, hogy nincsen pénzem. Szeretném nekik megmondani, hogy igazán kedvesek, szép tölük ez a nagy akarnokoskodás, de inkább azt kellene mondani, hogy én nem így szeretek nadrágot vásárolni. — Nem ilyen lovat akartam! — Néz rám a boltos, nem érti, de csöppetsem zavartatja magát. Akaszthatják vissza a nadrágokat a tartóra és tekintetükkel elkísérnek az ajtóig, az az első pedig maga is utánam jön. Értem! A gesztusát értem. Nyilván ő sem ilyen jóra gondolt, amikor a szabad árképzésről ábrándozott néhány hóval ezelőtt. MATUSKA Márton Kőművesből állattenyésztő MARKI László nyolc évvel ezelőtt még kőműves kisiparos volt, akkor felcsapott állattenyésztőnek. Nem rövid távra szóló foglalkozásnak tekintette az állattenyésztést, s úgy tűnik, jól számolt, hiszen az eltelt nyolc évben kifizetődött számára a munka. A kispiaci mezőgazdasági alapszervezet irodahelyiségében beszélgettünk el vele, mert bár tizenkét kilométerre lakik Kispiactól, ezzel a szövetkezettel működik együtt: innen kapott hitelt és biztonságos feltételeket is szavatoltak számára egészen az idei tavaszig. A kispiaci alapszervezet mintaként szolgál a sertéstenyésztés megszervezésében — a takarmányár alapján szabja meg a felvásárlási árat —, így érthető, hogy ebben a faluban rendkívül fejlett a sertéstenyésztés, és a távolabbi tenyésztők is idepártolnak. Eddig így volt. Vajon mi lesz ezután? De kezdjük az elején. — Nem rossz a kőművesmunka — mondja Márki László —, csak az volt a baj, hogy nehezen tudtam magam mellé jó munkásokat találni: aki tehette, általában valamelyik vállalatban helyezkedett el . . Jobbnak láttam szakmát vátoztatni, úgy véltem, van jövője az állattenyésztésnek. Hitelt kaptam elépítésre a kispiaci alapszervezettől. Először csak 80 sertést, hizlaltam, meg volt három anyakocám. Közben másik ólat is építettem, így most már évente 250—260 hízót adok át, 15 anyakocának a malacait hizlalom meg. Az állattenyésztésben sokan a szakosítás mellett szállnak síkra: a tenyésztő legyen csak például sertéstenyésztő, s mással ne foglalkozzon, sőt, külön kell választani a hizlalással foglalkozóikat azoktól, akik malacokat nevelnek. Számomra megfelelőbb a vegyes te- nyésztés, mert így ismerem a malacokat, hiszen magam gondozom őket, és kisebb annak a veszélye, hogy valamilyen betegséget behurcolnak, míg a sok helyről átvett malacok esetében ez gyakran megtörténik. Egyébként nem vagyok meggyőződve arról, hogy a malacnevelés kifizetődő, mivel sokkal több munkát adnak a kocák és a malacok, mint a hizlalás. Az általános takarmányhiány itt is éreztette hatását? — Ilyen szempontból nem sok okom van panaszra, igaz, hogy megéreztük mi is a hiányt, de nem nagy gondot okozott, eddig általában jó volt a takarmányellátás. Az alacsony felvásárlási árral azonban nem vagyok megelégedve, mert megtörténhet, hogy emiatt veszteségbe kerülök — másokkal együtt. A kispiacon éppen a biztonság szavatolja a fejlett sertéstenyésztést. — Valóban mindeddig így volt: szilárd árat akartunk elérni, amit a takarmányár alapján alakítunk ki. Mindeddig sikerült is elérni célunkat. Lehetséges azonban, hogy most kútba esnek az eddig elért eredmények. Nemrégen megtörtént, hogy mi, akik hoszszú távra szóló szerződést kötöttünk sertéstenyésztésre, 20—25 dinárral kisebb összeget kaptunk a jószág kilójáért, mint mások. Nem tiltakoztunk ellene, mivel állandó árra szóló megegyezést kötöttünk, s nem éreztük úgy, hogy károsodtunk. A szilárd és fejlett állattenyésztés alapját éppen a szilárd árakban látom: az volt a legfontosabb, hogy előre tudtuk, mekkora jövedelmet valósíthatunk meg, és nem érdekelt bennünket, ha mások ideglenesen kétszer nagyobb haszonra tettek szert. Egy-két hónappal ezelőtt azonban meg változott a helyzet: felemelték a takarmány árát, és meghatározták, hogy ezzel együtt április 1-jétől 3, május 1l-jétől és június 1-jétől 7-7 dinárral növelik a felvásárlási árat. Eddig azonban csak a takarmányч árát emelték, a többit nem. A szerződés aláírása óta először történt meg, hogy — a megegyezéssel ellentétben — a felvásárlói ár nem követi a takarmányárat. Ha így marad tovább, elkerülhetetlen lesz a veszteség Éppen most kellene kifejezésre jutni annak, hogy biztonságos, állandó árat kapunk, hogy érdemes ezt a formát választani — amikor első ízben volna jogunk nagyobb árra, mint másoknak . Hogyan tovább? — Remélem, hogy rövid időn belül sor kerül az árkiigazításra, ami papíron már létezik csak a gyakorlatban nem. Ha mégis másként történik, várok a változásra, mert engem nem könnyű megállítani, már csak azért sem, mert a kocatartást nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni. Kitartok, amíg lehet. Az ilyen szintű tenyésztés biztosítja legalább a kielégítő megélhetést? — Az igényektől függ. Szeretném növelni az állományt, ha megmaradnak az eddigi feltételek. Ekkora állomány is megfelelő jövedelmet biztosít, ha növénytermesztéssel is foglalkozunk és a takarmány egy részét magunk termeljük meg. Olcsóbb, mert nem kell nagy kamatot fizetni, ami az utóbbi időben már 24 százalékot tett ki. A jövőt illetően csak az aggaszt, hogy Kispiacon a mostanihoz hasonló eset még nem fordult elő FODOR István . 11