Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-18 / 135. szám

* ÚJVIDÉK A gazdaság tehermentesítéséért A Szocialista Szövetség városi választmánya stabilizáció­­­ügyi bizottságának üléséről A Szocialista Szövetség városi választmányának stabilizációügyi bizottsága tegnap a hosszú távlatú gazdaságszilárdítási program ér­vényesítésének időszerű kérdéseit vitatta meg városi közösségünkben. Városunk ipari termelése az első negyedévben 4,5 százalékkal csök­kent, ugyanakkor összbevétele, jö­vedelme és tiszta jövedelme növe­kedett. Az ipari termelés csökke­nését a nyersanyag, az energia, valamint alkatrészhiány idézte elő. A veszteséges munkaszervezetek száma 34-ről 117-re növekedett. Különösen aggasztó, hogy a gaz­daság tehermentesítésére vonatkozó törekvéseink nem teljesültek, mi­vel a gazdaság kötelezettségei to­vább nőttek. 1982-ben a megterem­tett jövedelem 63,1, 1983-ban 61,1, ez év első negyedében pedig a megteremtett jövedelem 51,3 szá­zalékával rendelkezett. A kiutat ebből a helyzetből a gazdaság az árak növelésében keresi, ez pe­dig az infláció növekedését vonja maga után. A gazdaság felhalmo­zó és újratermelő képessége nem növelhető, ha folyton növekednek kötelezettségeink. A felszólalók megállapították, hogy a gazdaság tehermentesítésére minél előbb hathatós intézkedéseket kell foga­natosítani, csökkenteni kell az adó­kat és járulékokat, valamint az ön­­igazgatási érdekközösségeknek is felül kell vizsgálniuk terveiket. Djordje Ristic elmondta, hogy a város még ez év márciusában in­tézkedéseket foganatosított a kivi­teli, a mezőgazdasági és a kisipari munkaszervezetek tehermentesíté­sére, mivel felmentette őket az adók és járulékok fizetése alól. Hasonló intézkedések várhatóak a közművesítési munkaszervezetek esetében is, mivel ezek is nehéz anyagi helyzetben vannak. A te­hermentesítésen kívül szolgáltatá­saik díjának növelésével is igye­keznek segíteni rajtuk. Az év végé­ig a közművesítési szolgáltatások differenciáltan 35 százalékkal nö­vekedhetnek. M­t ÚJVIDÉKEN MA­ FILM ARENA: Ben Húr, amerikai (16.30, 20). JADRAN: Mézeshetek, hazai (16.30, 18.30, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Tudom, hogy tudod, hogy tudom, olasz (16, 18, 20). NÉPMOZI: Jelige: Szalamandra, amerikai (16, 18, 20). Matiné: Szerető az ágy alatt, olasz (10). DUNA: A legnagyobb bankrablás, amerikai (18, 20). BÁCSKA: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Az utolsó oázis, hazai (19, 21). SZÍNHÁZ SZ­ERB NEMZETI SZÍNHÁZ (Nagyterem). G. Verd'­: Nabucco, opera, a vendég Anasztázia Di­mitrova szoprán. Szkopje, (­ bérlet, vörös), 18 órakor. Kisterem: A. P. Csehov: Plato­nov, dráma (19.30). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógy­szertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: A Ntegoš utca 4 szám alatti rendelő 20-tól 6 óráig. Anyakönyvi Hírek FIÜIKRKT SZÜLETTEK: Sto.ianka Pobrlé újvidéki kismamának. I.ÄNYA SZÜLETETT: Tomié Erzsé­bet, Jasmins Vegei (Ojvidék), Emina Gajdohrtnski (Besers), Danira NTkolií (Kamenica). Ružica Berezić (Tikveš­­lug) és Milica Samborski (Budiszava! kismamának. FIA SZÜLETETT: Nada Fanié, Du­­sarka Mihajlović, Irena Agatorovié Rađojka I.jiljak. Dušanka Karadžić Ljiljana Miađcnović (Üjvidék). «orda na Kandié (Járek). Slobodanka Repa< (Käty), Biljana MiioSev (Palánkat. Ans Brtka (Petrűct, Ljubica Jankovié (Fu tak), Milena Blasojevié (Káty), Jeli Mutié (Titel), és Svetlana Radié (Kru šedolski Prnjavor) kismamának. ELHUNYT: Szigmund Vilmos (1924) Földvári Júlia (1899), Jovan Milal (1908), Senka tavrié Ostojié (192S) Lazar Dotlić (1932), Stanojka Stanur džija (1939), Milcnko Bucorevié (1928) Burka Bublik Anna (1923), és Her mina Simié (1S95). _ _______ MAGYAR SZÓ Holnap érkezik az ifjúsági staféta Sajtótájékoztató a SZISZ városi választmányában kert, a Dunamolle községen átha­ladva a Vojvodina Városi Sport- és Üzletközpont előtti térre viszik, ahol 18.30-kor kezdődik a staféta érkezése alkalmából szervezett mű­sor. Különben minden községben ünnepséget tarltanak, ahol a staféta 10—10 percre megszakítja útját, a sportközpont előtti téren pedig 60 percet időzik. Ez idő alatt gazdag és változatos műsor lesz, amelynek keretében Zlatko FIŠER, a SZISZ városi választmánya elnökségének elnöke és Sveta STAJIC, a VKSZ TB Elnökségének tagja mond be­szédet, majd pedig a nemzetek és nemzetiségek nyelvén felolvassák a JSZSZK Elnökségéhez, a JKSZ KB-hez és a JSZZSZ Választmá­nyához címzett dísztáviratot. Ma­gyar nyelven DO­BÓ Márta, a Bölcsészettudományi Kar abszol­­vense olvassa fel. A díszemel­­vényre Miroslav Slkotil, a Trgo­­promet dolgozója viszi a stafétát, az ünnepség után pedig Marica ARSENOVIC egyetemi hallgató indítja ismét útjára. Az ifjúsági staféta az esti órákban bejárja még a Simán, Karlóca, Pétervárad és az Óváros községet is. Újvidé­ki körútját 21 órakor fejezi be az ifjúsági staféta, s az éjszakát a sportközpontban tölti, ahol az idén először nem a SZISZ városi vá­lasztmánya, hanem a Kábelgyár, a Pane Đukić rendőriskola, a Fo­­beda, a Jugoalat, az újvidéki hely­őrség és az újvidéki Testnevelési Szövetség fiataljai töltik be a házigazda szerepét. Szombat éjjel amikor városunkban nyugszik a staféta, igen gazdag és változatos műsor lesz a sportközpontban. Hangversenyt tartanak, lesz­­iro­dalmi műsor, filmvetítés, kiállítás stb. Az ifjúsági staféta május 20- án, vasárnap 6.45-kor hagyja e­l a sportközpontot és 7 órakor érke­zik Pirosra. Cs. M. "A tartományi székváros polgá­rai, dolgozói, fiataljai és pionírjai holnap üdvözölhetik körükben az ifjúsági stafétát hallottuk a SZISZ városi választmányában tegnap megtartott sajtótájékozta­tón. Az újvidéki fiatalok Temerin község ifjaitól 12 órakor veszik kezükbe a stafétabotot a Római Sáncoknál és a Slavija, a He­res­ Jól halad a közlekedésbiztonsági akció Az egyeztető bizottság üléséről A Szocialista Szövetség városi választmányának általános népvé­delmi és társadalmi önvédelmi egyeztető bizottsága tegnapi ülésén egyetlen napirendi pontként meg­tárgyalta az Önvédelem a közle­kedésben ,’84 elnevezésű akció ter­vének valóra váltását. Mint már beszámoltunk róla, ez az akció május 1 -­jétől 31-éig tart. A bevezetőben az eddigi ered­ményekről a városi belügyi titkár­ság dolgozói számoltak be. Milan Sedlar elmondta, hogy az elmúlt évben csaknem kétszer kevesebb baleset történt, mint az előzőben, a városi közösségünk 260 000 la­kosához képest azonban még min­dig sok a 37 halott, az 1200 sé­rült, s a mind tetemesebb anyagi kár is. Különösen aggasztó, hogy mind több az ittas vezető, vala­mint az, hogy a legtöbb áldozat a fiatalok és a gyermekek köré­ben van. Az ülés részvevői elsősorban azt nehezményezték, hogy az egyezte­tő­­­bizottság megbeszélésére csak most kerül sor, az akció folyamán. Kifogásolták azt is, hogy elsősor­ban nem az okokkal, hanem a következményekkel foglalkozunk Szorgalmazták a rendszeres köz­lekedésbiztonsági oktatás megszer­vezését a gyermekek és a felnőt­tek számára egyaránt. J. L. G. VÁROSI VÍZMŰVEK Elegendő víz a vezetékekben Az Újvidéken egy héttel ezelőtt tapasztalt vízhiány úgy látszik, megszűnt.­­ A talajban jelentősen megnö­vekedett a vízmennyiség, a sok eső és a Duna majd 330 centiméteres vízállása miatt. Egész délelőtt és délután szavatolhatjuk a megfe­lelő nyomást, sőt a város nagy részében éjjel is van víz — mondja Cedomir GASIC, a Városi Vízmű­vek mérnöke. A Vízművek ezen a héten na­ponta több mint 60 000 köbméter vizet termel ki, ez a mennyiség pe­dig nemcsak a háztartások, hanem az ipar és kórház zavartalan vízel­látását is lehetővé teszi. K-ny PIACI HELYZETKÉP Nagy mennyiségű friss hal Tesenan az újvidéki Halpiacon köze­pes volt az árufelhozatal. Legnagyobb választék tavaszi primőráruban volt. Az árak továbbra is tartják magukat. Különösen drága volt a burgonya és a vöröshagyma. A zöldségpiacon legnagyobb válasz­ték fejes salátában, retekben és zöld­hagymában volt. A fejes saláta da­rabjáért 5—25 dinárt, a retek csomó­jáért 15—40 dinárt­, a zöldhagyma cso­mójáért pedig 15—25 dinárt kértek. A többi árufajta ára a következőképpen alakult: a zöldség és sárgarépa kilója 80—150, csomója 30 dinár volt. A vörös­hagyma kilója 100—150 dinárba kerü­l, a burgonya kilójáért 60—80 dinárt kér­tek. A bab literjét 120 dinárért kínál­ták. Több helyütt árultak spenóto­t is, kilójáért 30—60 dinárt kértek. Egy-két helyen hegyes, erős, zöldpaprikást is árultak, ára 15 és 25 dinár között ala­kult. A káposzta kilója 83 dinár volt. A tej pigeon közepes volt a túrófel­hozatal. A különböző zsírtartalmú te­héntúró kilóját 240—260 dinárért kí­nálták. A tejföl literjéért 350 dinárt kértek. Egy-egy pohár házi készítésű levestészta 25—30 dinárba került, a to­jás darabja 9—11 dinár volt. A virágpiacon igen nagy volt a vá­laszték vágott virágban, a rózsa 30, az írisz 40, a szegfű 5—10, a bazsarózsa 10—15, a liliom 10 dinárba került. Egy­­egy csokor törökszegfű 70, illatos nyá­ri szegfű pedig 40, a margaréta 50 di­nár volt. A begóniapalánta darabjáért 30, a petúniáért pedig 40 dinárt kér­tek. A paradicsompalánta darabja 10— 15, a Da or Ska palántáé pedig 4—5 di­nár volt. A Saran üzletében busát, és nőni­vet vásárolhattunk kilónként 200 dinárért, halszeletet pedig 300 dinárért. Az üz­letben rendszeresen kapható fagyasz­tott tenge­ri hal. Cs. M. CENTROSLAVIJA Mától zöldborsó az üzletekben · A Centroslavija Kereskedelmi Munkaszervezet­­’Hűtőháza a leg­keresettebb primőrárukból rend­szeresen szállít az üzletekbe. — Ma megkezdjük a zöldborsó árusítását élelmiszerüzleteinkben. Egyelőre mindössze három tonnát rendeltünk, hogy megnézzük, mek­kora lesz a keletje. Ha a fogyasz­tók szétkapkodják, természetesen újabb szállítmányt rendelünk. Ki­logrammja 145 dinár körül lesz — hallottuk Zdravko ZAKARI.IA­­TOLI, a Centroslavija gyümölcs- és zöldségosztályának igazgatójától. A Centroslavija üzleteiben vásá­rolható újburgonya is, ennek kiló­ja 144,40 dinár. A paradicsom ára 400-ról 300-ra csökkent, az illeté­kes szerint még legalább egy hétig ennyibe kerül. A hegyes zöldpap­rika darabja 16 dinár, az uborka kilója pedig 150 dinárba kerül. K-ny 1534. május 18., péntek NÍMSTH Mátyás felvétele Az igazi tavasz úgy látszik, csak nem akar elérkezni. Az időjárás vál­tozékony, az égből borult és némil­­g fürdésre, még napozásra sem meg­felelő. A héten me­gkezdődött a szokásos nagy hurcolkodás a Duna-parti városi strandra. A HU kabinbérlő ezekben a napokban szállítja ki holmiját. — Úgy terveztük, hogy már a hét közepétől árusítunk belépőjegyeket, de mivel egyelőre nagyon kevés a látogató, csak szombattól lesz kötelező a jegyváltás. Ma még ingyen bejöhetnek a látogatók a strand területére —• hallottuk Božiđar VuKASlNOVICTOL, a városi strand igazgatójától. HELYI JÁRULÉK Kijelölték az óvodák fő terveinek kidolgozóit Az illetékes városi bizottság ü­lés. A helyi járulék programja elő­irányozza, hogy az 1983. és 1987 év közötti időszakban felépüljön a kátyi, a koválji és a kiszácsi óvoda. Az említett program előirányoz­za azt is, hogy az idén mindhá­rom óvoda részére ki kell dolgoz­ni a fő tervet és elvégezni a mű­szaki ellenőrzést. S ez folyamat­ban is van — hallottuk tegnap a városi bizottság ülésén, amely ar­ra hivatott, hogy figyelemmel kí­sérje a helyi járulékból épülő óvo­dák kivitelezését. Az ülésen meg­tudtuk, hogy a kiszácsi, a kátyi, és kovályi óvoda fő tervének kidolgo­zásával az újvidéki Investprojekt munkaszervezet Architektúra alap­szervezetét bízzák meg, mégpedig azért, mert az illetékes szakbi­­zottsághoz beérkezett három aján­lat közül a legmegfelelőbb volt. Szavatolják, hogy a fő terv 45 na­pon belül elkészül. Ezt a tervet az előirányzottaknak megfelelően ké­szítik, vagyis úgy, hogy a k­irátyi óvoda befogadóképessége 200 gyermek, a kovilji és a kiszácsi óvodáé pedig egyenként 145. Egy-egy gyermek számára 7 négyzet­­méter teret irányoznak elő, s az óvodák környékét megfelelő zöld­övezettel látják el. Az a fontos, hogy a fő tervek alapján tágas, minden feltételt kielégítő létesít­mények épüljenek az említett helységekben. Cs. M. MA AZ IFJÚSÁGI TRIBÜNÖN Hajnal az üres színpadon Ma 18 órakor az Ifjúsági Tribün 'nagytermében bemutatásra kerül a Hajnal az üres színpadon című p­rod­rá­ma. A darabot KEREKES BEVE Valéria színművésznő adja elő. K-ny Paradicsom — uborka A Centroslavijának a Halpia­con levő gyümölcs- és zöld­ségboltjában rendszeresen vá­sárolható narancs és citrom, néha még banán is. A narancs kilója 177, a citromé 221 ,50 di­nár volt. Ezenkívül vásárolha­tunk még paradicsomot, kilón­ként­­100, és uborkát, kilónként 150 dinárért. IFJÚSÁG NAPI RENDEZVÉNYEK A pionírok üt­vözlik a stafétát Szombaton 10 órai kezdettel újvidék általános iskolásai ü­dvözlik a stafétát a Duna parkban a Május az ifjúság és Tito hónapja címmel rendezett ünnepségen. Vasárnap 11 órakor a Szerb Nemzeti Színház épülete előtt a Somja Marin­­kovic Művelődési Központ népi és tamburazenekara, énekesei és szólistái adnak hangversenyt. B. B. ifjúság napi rendezvények ma Ma két, műsor kezdődik egyidejű­leg зО.Г­0-as kezdettel a Vojvodina Vá­rosi Sportközpontban az ifjúság napi rendezvények keretében. Az előcsar­nokban ifjú énekes zeneszerzők adnak hangversenyt, a központi platón vi­szont a Josip Broz Tito, valamint az Ifjúsági staféta 'S3 című filmeket ve­títik. A Svetozar Miletié szakirányú kft­­zéniskola dísztermében sí­­órai kezdet­tel a névadóra Svetozar Miletiére emlékeznek. A műsorban fellép az is­kola drámacsoportja, B. B. A PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐ­DÉSI EGYESÜLET HÍREI Fené ölelés A Fiatalos és játékos május elneve­zésű ifjúság napi rendezvények kere­­tében ma 19.30-as kezdettel a Petőfi Nándor Művelődési Egyesület szerb­­hor­vát nyelvű drámacsoportja fellép az egyesület nagytermében. Mih­ajlo Vasiljevic Forró ölelés című vígjátékát mutatja be három felvonásban. Hétfőn gye­mekrajz-­avítást nyit­nak az egyesület folyosóján. A raj­zokat, amelyek május 28-áig tekinthe­tők meg, a Stadosno detinj­stvo Isko­láskor Előtti Intézmény Május 25-e Alapszervezetének óvodásai készítették. B. B. SZOMBATON DÉLUTÁN Nem lesz víz Szombaton délután, miután az ipar leáll a termeléssel, a Városi Vízművek dolgozói hozzálátnak a Futaki úton a vízvezeték-hálózat egy részének újjá­építéséhez.­­ A Csáki Lajos és Futaki út ke­reszteződésén­él egymáshoz nagyon kö­zel van a víz- meg a hővezeték, emi­att­ kénytelenek vagyunk a vízveze­­tékcsövet távolabbra helyezni — hal­lottuk 2 ivóra él STOJKOVTÓL, a Városi Vízművek karbantartási részlegének i­­letékesétől A Vízművek figyelembe vette a kör­nyéken levő munkaszervezetek: Jugo­­dent, Jugoalat stb. kérését, hogy az említett munkát akkor végezzék, ami­kor már leáll a termelés. Szombaton 14-től 23 óráig nem lesz víz a követ­kező utcákban: a Futaki útnak a Pol­gár András utcától a­­ Csáki Lajos ut­cáig terjedő szakaszán, a Gavrilo Princip, valamint Jovan Nenad cár utcákban. Rendkívül rossz idő esetén (hosszan tartó esőzés) a munkálatokat későbbre halasztják. K-ny

Next