Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)
1984-05-19 / 136. szám
BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1984. május 19., szombat Az ifjúsági staféta Vajdaságban SZABADKA Kitartóan a titói úton Az idén a szabadkai fiatalokat érte a megtiszteltetés, hogy egész éjszaka tartó ünnepi műsort rendezhettek a staféta tiszteletére, amelyet csütörtökön este fél 7-kor vettek át a topolyaiaktól. A városban három helyen rendeztek ünnepséget a fogadására: először a Harcosok sorakozója emlékműnél, majd a Palicsi úton a helyőrségben, végül a kisstadionban. Ide érkeztek előzőleg a pionírok, a Vöröskereszt, valamint a bajmoki és a tavankuti helyi jellegű staféták is. A főstafétát Ljubica Oresc, Dragiša Mirkovski és Ljiljana Andrejevic tanulóik vitték az emelvényre, majd Olajos Tibor, a SZISZ községi választmányának elnöke a többi között a következőket mondta: — Jugoszlávia ifjúságának ezúttal is bizonyítania kell forradalmiságát, azzal, hogy hozzájárul a rá váró feladatok megvalósításához, a munkavállalások sikeres megszervezéséhez és lebonyolításához, a testvériség és egység ápolásához. Nemcsak a jövő, hanem a jelen is a fiataloké, tehát a felmerülő nehézségek megoldásában nekik is részt kell vállalniuk. Ha így teszünk, akkor elmondhatjuk, hűek vagyunk Tito elvtárs eszméihez és művéhez, az általa kijelölt úthoz. Szerbhorvát nyelven Mirjana Mucibabic, a képviselő-testület társult munkatanácsának elnöke üdvözölte a nagy számban megjelenteket, majd a Mladost és a Bratstvo művelődési egyesületek népi táncosai, valamint az Ivan Milutinovic iskola énekkara lépett fel. Az ünnepségről táviratot küldtek a JKSZ és a JSZSZK Elnökségének. A stafétát éjszakára a városháza dísztermében helyezték el, ahol reggelig tartott a műsor. Reggel 6 óra 37 perckor a staféta folytatta útját a Solid munkaszervezetbe, ahol a dolgozók lelkes tapssal köszöntötték, majd az Autometal munkaszervezetet is érintve Palics irányába haladt tovább. Szabadka fiataljai 7.34 órakor adták át a kanizsai fiataloknak. KANIZSA Színpompás ünnepség Kanizsa község dolgozói, polgárai és fiataljai pénteken reggel köszöntötték az ifjúsági stafétát. Nemzeteink és nemzetiségeink együvé tartozását jelképező staféta 7 óra 40 perckor érkezett Szabadkáról Horgos központjába, majd rövid ott-tartózkodás után Martonos felé folytatta útját. Közvetlenül 8 óra után a Martonosról befutó stafétát elsőként a kanizsai Potisse építőanyaggyár dolgozói, fiataljai és a város első kerületének polgárai köszöntötték alkalmi műsorral. A hagyományoktól eltérően Kanizsán nem a városháza előtti térségen, hanem a középiskola udvarában tartották a stafétaünnepséget. Közvetlenül a főstaféta megérkezése előtt oda futottak be a község 8 településéről, továbbá a fémmegmunkáló üzemből és a csempegyárból indított helyi staféták. A főstaféta 8 óra 20 perckor érkezett a központi ünnepség színhelyére. A díszemelvényre TELERKI István felderítő vitte fel és adta át OLÁH Istvánnak, a SZISZ községi választmánya elnökének. A nap jelentőségét Radovan BANDIN pedagógus és DUKAI Gizella, a csempegyár dolgozója méltatta, majd VÍGH László, a söprűüzem ifjúmunkása és Sandra STOJANOVIC diáklány felolvasta a JSZSZK és JKSZ KB elnökségéhez intézett táviratot. Kilenc percet időzött a főstaféta a központi ünnepség színhelyén, tiszteletére a város általános és középiskolásai, továbbá a Zenekedvelő Ifjúság tagjai és az ifjúsági klub tánccsoportja színpompás műsort adott elő. A főstaféta a város főutcáján haladt végig, a fiatalok vitték a községi képviselő-testület székházáig, onnan pedig motorkerékpáron folytatja útját Törökkanizsa felé. TÖRÖKKANIZSA Kétezren fogadták Kanizsáról 8.40 órakor érkezett Törökkanizsára az ifjúsági staféta . Az ünnepségen, amelyet a helybeli , iskola előtt, a központban tartottak meg, mintegy 2000 pionír, fia-tal, dolgozó, polgár volt. Az üd- tközlő beszédet Dragomir GLISIN, a VSZISZ Községi Választmánya Elnökségének elnöke, magyar nyelven pedig MAGYARI József, az Elnökség titkára olvasták fel. A helybeli iskolák diákjai szavalatokkal, tánccal, dallal tették ünnepélyesebbé ezt a napot. A szövetségi ifjúsági stafétával együtt érkezett Rábé, illetve Gyála irányából, két helyi jellegű staféta is. Az ifjúsági stafétát, mielőtt Kikinda felé folytatta volna újját, a fiatalok elvitték az Aleva paprikagyárba is, ahol rövid alkalmi műsort szerveztek. KIKINDA Az ifjúság ünnepe Tegnap a csókai község fiataljai Mokrinnál átadták az ifjúsági stafétát a kikindai fiataloknak. Kikinda újjáépített városközpont-jában, az Agropromet Kereskedel-mi Munkaszervezet áruháza előtt díszpompás ünnepséget rendeztek, s ebben részt vettek a Moša Pijade és a Zarko Zrenjanin Általános Iskola tanulói, az Egység Művelődési Egyesület, a Gusle együttes, a Pedagógiai Akadémia műkedvelő egyesületének tagjai, valamint a helyőrség katonái. A díszemelvényre Ljubinka Gajic, a Banat Agráripari Kombinát vágóhídjának kiváló dolgozója vitte fel a stafétát. Ezután Szakáll Jenő, a Szocialista Ifjúsági Szövetség községi választmányának elnöke mondott beszédet, amelyben méltatta Tito elvtárs életútját és forradalmi munkásságát. Külön kitért a hosszú távú gazdasági stabilizációs programból eredő feladatokra. A nagygyűlésen elhangzott beszéd után, amelyen több ezer dolgozó és polgár vett részt, Valentina Vlajko szerbhorvát és Kökény Gizella magyar nyelven felolvasta azt az üdvözlő táviratot, amelyet Kikinda község pionírjai, fiataljai és dolgozói a JSZSZK Elnökségének és a JKSZ Elnökségének küldtek. Az ifjúsági stafétát a díszemelvényről Szojadinov Ferenc, a Mihajlo Pupin szakirányú középiskola kitűnő tanulója vitte tovább Nakovo. Banatsko Veliko Selo, Novi Kozarci és Kisorosz érintésével a kikindai fiatalok a magyarcsemyeieknek adták át a stafétát. Rádióamatőrök a kíséretben A szövetségi ifjúsági staféta tartományi útját több mint 500 rádióamatőr kíséri. Az akciót a Rádióamatőrök Tartományi Szövetsége szervezte. A községek rádióamatőrjei kapcsolatban vannak Újvidékkel, hívójelük YUZAPV, így a VSZISZ Tartományi Választmányában minden pillanatban tudják, hol tartózkodik az ifjúsági staféta. Az amatőrök valamennyi tartományi lap munkatársait is tájékoztatják a staféta útvonaláról, tartózkodásáról, a községekben és a falvakban megtartott rendezvényekről. MAGYARCSERNYE Díszlövés a staféta tiszteletére A rádióamatőröktől kaptuk a hírt, hogy Magyarcsernyére az ifjúsági staféta 12.20 órakor érkezett. Több mint 1600 fiatal, dolgo-zó, harcos és polgár gyűlt össze a falu központjában, ahol a község központi ünnepsége volt. A stafétabotot Slavoljub FARANOV radojicai földműves hozta Magyarcserinyére. A díszbeszédet Radovan DESPOTOV, a KSZ községi bizott-ságának elnöke és BICUK Sándor, a SZISZ községi választmánya el-nökségének elnöke olvasták fel. A Petőfi Sándor Általános Iskola kórusa, az ifjúsági és a tűzoltózenekar alkalmi műsorral szórakoztatta az egybegyűlteket. A helybel vadászok az ifjúsági staféta tiszteletére distlövést adtak le. 12.40 órakor PERON Ildikó tóbai diáklány átadta az ifjúsági stafétát a szomszédos község fiataljainak. ZSTIŠTE Köszöntjük a stafétát Žitište központjában 13.25 óraikor érkezett az ifjúsági staféta. A központi ünnepségen több mint 1000 polgár vett részt. A stafétát Goran SALANOVIć vitte fel az emelvényre, majd Lazar IGRIC, SZISZ községi választmánya elnökségének elnöke üdvözölte a jelenlevőket és alkalmi beszédet olvasott fel. Felléptek a Dr. Iván Ribak és az Október 2-a művelődési egyesületek énekesei és táncosai, majd Snežana MiIC vitte tovább a stafétát. Az ifjúsági staféta Begejevi, Banatski Višnjićevón, Krai Jamken és Jaša Tcenicon öt-öt percet időzött. SZÉCSÁNY ünnepelt a falu A Jani Tomic-i fiataloktól a szécsányiak 14.45 órakor vették át az ifjúsági stafétát. Gordana DJAKOVACKI, a Jovan Trajkovic Általános Iskola tanulója vitte a fáin központjába felállított díszümelvényre. MÁRTON Pál, a SZISZ községi választmánya elnökségének elnöke üdvözölte a mintegy 30 000 jelenlevőt, majd alkalmi beszéde szerbhorvát, magyar és román nyelven hangzott el. Az Aleksa Santté Általános Iskola diákjai és a helybeli Vlada Tomanović Műve-lődési Egyesület tagjai alkalmi műsort mutattak be, azután Miodrag BOLJANOVIC egyetemi hallgató 15.65 órakor további útjára vitte a stafétát. PLANDISTE Két helyi jellegű staféta Plandiát érő 16.15 órakor érkezett az ifjúsági staféta. Mintegy 1200 helybeli pionír, fiatal és polgár üdvözölte. A falu központjában felállított emelvényre Dragán POZNIC, Banatski Sokolac-i fiatal vitte fel a stafétát. Az egybegyűlteket Jovan SURLA, a községi ifjúsági szervezet elnöke köszöntötte, majd az Október 1-je Oktatási Központ diákjai és az ifjúsági szervezet tagjai alkalmi műsort tartottjaik. A stafétát Branimir DJUROVIC vitte tovább. A szövetségi stafétával egyidejűleg Veliki Gajról és Kubinikből, illetve Malikovicevóról és Mileticevórólkét helyi jellegű staféta is érkezett Plandistére. Az ifjúsági staféta Plarudistét elhagyva Alibunar felé vette az irányt, majd Kovačica község falvait járta be. Az éjszakát Kovacicán töltötte. Munkatársak: S. KISS Ágnes V. KOVÁCS Mária NÉMETH Zoltán PERTICS Péter BECSE Nagyfokú felkészültség — kiváló eredmények Megtartották a Fiatalok a honvédelemben elnevezésű községi versenyt Becsén hat általános és 5 középiskolás csapat részvételével megtartották a Fiatalok a honvédelemben elnevezésű községi versenyt. A versenyben a fiatalok igen nagyfokú felkészültségről tettek tanúbizonyságot, felelősségteljesen hajtották végre a legösszetettebb feladatokat is. Így a verseny során kiváló eredmények születtek. Az általános iskolák csapatai közül a péterréveiek értek el legjobb eredményt. A középiskolások csoportjában pedig a Momčilo Saranović iskola első csapata jeleskedett, és így ez a két csapat szerzett részvételi jogot a körzeti versenyre. A körzeti versenyt Észak-Bácska hét községe, Szabadka, Topolya, Kishegyes, Kanizsa, Zenta, Ada és Becse részvételével május 26- án Becsén tartják. I. év- Tegnap reggel néhány percre leálltak a gépek a Selidban. A dolgozók a gyárcsarnokon áthaladó ifjúsági stafétát köszöntötték. Ifjúsági munkafesztivál Loznicán Megkezdődött a termelő szakmát tanuló diákok XVII. országos vetélkedője (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése) Tegnap óta Loznica a fiatalok városa, itt rendezik meg mintegy 2000 résztvevővel a XVII. szövetségi ifjúsági munkafesztivált, melyre hazánk 117 városából 1524 termelőszakmát tanuló diák nevezett be. A vetélkedőt Loznica munkaszervezeteiben tartják meg, és a fiatalok 35 szakmában mérik öszsze tudásukat. Legtöbben, 700-an a Viskoza műszálgyár Hemiremont munkaszervezetében mutatják be az eddig szerzett gyakorlati tudást a szerszámkészítésben, öntésben és más szakmában. A szakácsok a híres koviljačai fürdőhöz tartozó Podrinje hotelben főznek, a traktorosok viszont a kombinát parcelláin dolgoznak. A termelőmunka értékelése mellett a barátkozás, az egymás megismerése is célja a találkozónak, melynek keretében művelődési műsorokat és kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek, valamint megtekintik a környék művelődési és történelmi nevezetességeit. A rendezvény megnyitója délután volt, a mai nap munka jellegű. A találkozó holnap délben a díjátadással zárul. Korábban Josip Broz Tito védnöksége alatt, ma pedig az Országos Szakszervezeti Tanács védnöksége alatt rendezik meg a fesztivált, s eddig összesen több mint 16 500 versenyző vett részt rajta. B. B. ZSÁKI JÓZSEF EMLÉKNAP MORAVICÁN Vida Brčin kapta a Zsáki József Irodalmi Díjat Megkoszorúzták a munkásmozgalmi élharcos sírját halálának 11. évfordulóján Tegnap Moravicán, a helyi közösség tanácsának épületében átadták az idei Zsáki József Irodalmi Díjat. A díjátadás valójában a Dolgozók lap tanácsának ünnepi ülésén történt. Polyvás József, a Dolgozók lap főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy Zsák József a szegények érdekeiért küzdött, szakadatlanul a munkások a népek érdekében tevékenykedett jó példát adott egész élete során, a Kommunista Szövetség politikáját vitte érvényre. Moravica büszke Zsáki Józsefre, Urbán János író, a Zsáki-díjat odaítélő bizottság elnöke elmondta, hogy immár kilencedik alkalommal ítélik oda a díjat, az idén Vido BRCIN becses származású írónő kapta Az életnél is drágább című könyvéért, amelyet nemrégen adott ki a Forum. Becséről és környékéről több mint 400 nő vett részt a népfelszabadító mozgalomban, felük életét adta a szabadságért. Vida Brčin kitartó szorgalommal gyűjtötte az adatokat, hiteles történelmi képet ad arról, ami Becsén, Péterrévén, Túrisán, Sajkáson történt a nőmozgalomban, a történelmi tényeket megörökítő könyvet pedig anyanyelvüken is olvashatják a háború akkori részvevői, Burkus Valéria fordításában — hangsúlyozta Urbán János. Ezután Tóbiás László, a Dolgozók laptanácsának elnöke átadta a Zsáki József Irodalmi Díjat. A laptanács különben tárgyalt a szerkesztőségi együttműködésről több mint hat szervezeti lappal, tárgyalt időszerű káderkérdésekről és elfogadta a Dolgozók szerkesztőségének nyári munkatervét is. T. L. Felszámolás előtt 20 munkaszervezet Bosznia-Hercegovinában a jelek szerint 20 társultmunka-szervezetet fel kell számolni, mintegy 4000 dolgozóval. Ennek az az oka, hogy már több éve fedezetlen a veszteség, vagy nem lehet elkerülni a veszteséges ügykezelést, illetve nem rendezhetik a szervezetek helyzetét. A dolgozók nem fogják elveszíteni munkahelyüket, munkaszervezeteik vagy a községekben működő más munkaszervezetek, összetett szervezetek megfelelő munkahelyeire osztják be őket. A Társadalmi Könyvviteli Szolgálat adatai szerint a zárszámadás alapján tavaly 468 gazdasági szervezetnek és 105 közszolgálatnak volt vesztesége, de azóta sokan helyreállították ügykezelésüket. (Tanjug) új javítóműhely Zrenjaninban A Naftagas zrenjanini karbantartó társuázmunika alapszervezetében tegnap alkalmi ünnepséget tartottak, átadták rendeltetésének az új 3200 négyzetméteres csarnokot. MÁRTON Sándor, a munkaszervezet legrégibb dolgozója adta át rendeltetésének. Az új munkacsarnok a legszebb ajándék a munkaszervezet dolgozóinak, akik a Naftagasszal együtt személyes jubileumot is ünnepelnek. A fúróberendezéseket eddig kis munkacsarnokban javították, most egyharmaddal növekedett az alapterület, és helyet kaptak azok a szakcsoportok is, melyeknek tagjai az eddig zömmel behozatali új berendezéseket fogják hazaival helyettesíteni. Az épületet egy év alatt fejezték be, viszonylag rövid időn belül, építése 140 millió dinárba került. A karbantartó részleg dolgozói útnak indították saját stafétájukat is, a JKSZ KB Főnökségének pedig üdvözlő táviratot küldtek.