Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-19 / 136. szám

« ZQM80R őszre új szakirányú tagozato­kat kellene nyitni A Szocialista Szövetség zombo­­ri községi választmánya beszélge­tést szervezett Bezdánban és Do­­roszló az egyenjogúság érvényesü­léséről az oktatásban, és felmérte a két faluban észlelt helyzetet. A nyílt és őszinte hangú eszme­csere rámutatott az eredményekre, de a hiányosságokra is, amelyek főleg a továbbtanuláskor jelent­keznek. — Iskolánkban kétnyelvű, szerb­­horvát és magyar tagozatok van­nak. Mindkét nemzetiségű tanulók önként hallgatják és eredményesen­­ másodikos tanulók és szülők ki­­tanuln­ák egymás nyelvét nyolc éven­­­tében, és nyissanak több magyar át. A szabad foglalkozásokat a­­ nyelvű szakirányú tagozatot. Az testvériség és egység jegyében • adottságok megvannak, csak :in­­szervezzük meg — mondja Buda. I­tézkedni kell, mert nincs olyan László tanár, a bezdáni Testvéri-­­ ügy, amit közös erővel és megér­­ségi egység Általános Iskola per­­léssel ne lehetne közmegelégedt pe­dagógusa és a Szocialista Szövetség­ elintézni, helyi választmánya elnökségének­­ elnöke. Budai László elmondta, hogy a Szocialista Szövetség választmánya és a helyi munkaszervezetek olyan magyar nyelvű tagozatok megnyi­tását szorgalmazták Zom­borban vagy pedig Bezdánban, amelyek a bezdáni gazdaság szükségleteinek megfelelő szakembereket képezné­nek. Érdeklődő fiatal és munka­­szervezet is van. Ilyen például az INEX-ITIP Betl Kötöttárugyára és jó, izgalmas, a környezet szá­­n Gradi téli Építőipari Munkaszer-­­ mára és szélesebb síkon is jelen­vezet, amely köröket, szabászokat, től csak az olyan színház lehet, építőipari szakmunkásokat alkot-­­ amelynek meg van a pontos fizio­­mazna. Számításaik szerint leg­ •­nómiája, amelyben tudják, mit mi- ifjább ötven magyarul tanuló gye-t­­ért játszanak és a hogyan nem reknek nem kellene Szabadkára, Kanizsára vagy Topolyára járnia iskolába. Ez a szülőknek sok pén­­zébe is kerül. Doroszlón másként oldották meg a kétnyelvű oktatást. Az alsó osz­tályban a szerbhorvát gyermekeik helyben hallgatják az órákat, a negyediktől pedig autóbusszal a szomszédos Sztapárra járnak isko­lába, ahol színvonalas anyanyelvi oktatásban részesülnek. Ez a job­bik megoldás, mert a dorcsizlói Pe­tőfi Sándor­­Általános Iskola kis tanulólétszáma miatt a pedanópu­mányi jellegű, ide csak a Vuk-dí­­jak és a kitűnő tanulók iratkoz­hattak, a zombori községiből alig van néhány fiú és lány. Doroszlón elvárják, hogy az őszi imához tanévben felmérést végezzenek a MŰVELŐDÉSMAGYAR SZÓ Költők szavaló" hangot Titovszöási: Sz-i MA ВАЈМОКОМ Tanácskozás a gyermekkori képzőművészeti kifejező­­készségről BESLIC bajmoki születésű szob­reiből, 10 távhallgató rajzművész és más bajmoki mű­jor, saját eszközökből) reszek alkalmi kiáilitásának meg­nyitása, ezt követően pedig szak-r­­­mai beszélgetés Ana Beslictyel a ' I tanácskozás témájára.­­ A tanácskozás ma délelőtt 9­­ órakor kezdődik a bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskolában.­ ­sy Rendező kerestetik Véleménycsere a Szerb­ Nemz­eti Színház repertoári javaslatáról pillanatnyi stílusdivatból fakad. Az ilyen színház hátterében erős rendezőegyéniség vagy rendező­­egyéniségek állnak, előtérben pe­dig olyan színészkollektíva, amely képes alkotó légkört teremteni. Az újvidéki Szerb Nemzeti Szín­házban a két összetevő közül egy­előre egyik sem adott. Az új ve­zetőség széles körű dialógust kí­ván folytatni a színház közönsé­gével a ház repertoár-politikájáról és­­konkrétan az 1985. és az 1936. év repertoárjáról. Az első ilyen jellegű összejövetelen mindjárt soknak több tantárgyat kell taníta- homloktérbe kenni a kérdés mi­­nttk. Ha a felsős szerbhorvát Ja- егK­TM az újvidéki Szerb Nem­zeti Színháznak állandó rendező­je? Aki ott állna a javasolt reper­toár mögött és garancia lenne ar­ra, hogy a javaslat valóra is válik a színpadon. Újvidéken működik az idén fennállásának 10. évfordu­lóját ünneplő Művészeti Akadémia. A rendezőszakos növendékek főleg a televízió és a rádió felé őrien­ , .... . . ....­­­tálódnak , mert a­ Szerb Nemze­ban a két fal­u népe egymás segít-­­ a Színház eleve bevehetetlen vár­milók is ott maradnának, túlter­helnék a tanárokat, akik közül so­kan 3—9 programot adnak elő. — Hogy Doroszló és Sztaipár kapcsolata ilyen jó, az a szerbek a magyarok több mint százéves példamutató barátságának köszön­hető. A legvadsá­gosabb­ pillaatok-i­ségére sietett. Tehát az együvé tartozás a gyakorlatban is bebizo­nyosodott, így van most is — mondta Bogdan Kokotovic, a helyi közösség titkárá­­nak tűnik a számukra. Pedig van­nak köztük sokat ígérő, tehetsé­ges egyéniségek is. Például az idén diplomáló növendékek közül Ha­ris Papovic, aki eddig szinte min­den rendezéséért a legnagyobb el­ismerésben részesült a kísérleti jellegű fesztiválokon, s aki most munka híján Újvidékről hazamegy Szarajevóba dolgozni. A vélemény­cserén, amelyen színházi szakem­berek, művelődési dolgozók, és a társult munka képviselője vett részt, elhangzott Ljuboslav Haje­ra rendező neve, aki évekkel ez­előtt diplomáit Varsóban és azóta amatőr társulatokkal jelentős si­kereket ér el, de akit, mint nem hivatalosan hallottuk, „az újvidéki Szerb Nemzeti Színház színészei nem akarnak”. Valószínűleg em­líthető lenne több tehetséges kez­dő neve is. A színház sikereit an­nak idején állandó rendezőivel érte el.. Azok a rendezőik időköz­ben „beértek”, és elhagyták a tár­sulatot. Ők is fiatalon kezdték, itt A Branko Radičević halálának 160. évfordulója alkalmából meg­tartott író-olvasó találkozóval teg­nap Titovechi­szen megkezdődött az ifjú költők sorrendben 16. or­szágos fesztiválja. Hazánk minden tájáról, a valamennyi nemzet­­és nemzetiség nyelvén íródott alko­tások 23 szerzőjét hívták meg a zársórendezvényre. Az előző évek­hez hasonlóan a vendéglátó város nevében az ifjú költők fesztivál­jának szervező bizottsága üdvö­zölte a megjelent jeles hazai kal- szereztek nevet maguknak tőket, valamint az eddigi feszti-­­ kellene a mad fiataloktól sem válók győzteseit. A zárórendezvény résztvevői és a vendégek néhány munkaszerve­­zetbe, iskolába és helyi közösség-­­ szmmovendekelnek es az évfolyam Nem sem meg­vonni a bizalmat, de látogattak el, ahol műveikből l­egjobb rendezőjének, hogy vizsga­­élő válogatást. A továbbító­ előadásokat ad a Szerb Nemzetiben meg — hangzott az basa kritika-tribünt, majd a tito- t rendezzék verbászi Művelődik: Otthon előtti I egek javaslat, téren nyilvános költői estet tar­ A másik, szembeötlő tény a re­­lottek. pertoar körvonal­azásánál, hogy Ma,­ szombaton könyvbemutató-­­ nem, illetve csak elvétve épül szó­­ra kerül sor, ezután nyilvánosan­­ rezegj emségekre a darapvalasz­­elbiráljáik a Titoverbász ihlette­­ verseket és átadják a legjobb al- Nagyon’régen volt az már, ami­­botásokért járó dijat. A fesztivál kor a társulat részt vett a Sterija alkalmából nyitjáik meg a már­ka- Játékokon pedig a köztudatban gyományos ifjú képzőművészek úgy él, még ha nem­­is így van, palettája elnevezésű képkiállítást, ezt követően kerül sor a Művelő­dési Otthon nagytermében a fesz­tivál záróestjére, amelyen kioszt­ják a bíráló bizottság díjait, hogy ők a Játékok házigazdái. A társulat nem tud érdemben ver­senyezni az ország más színházai­val. Az új vezetőség szeretné, ha túltenglék magukat a jelenlegi bi­zonytalanságokon. Szeretné, ha lehetővé kellene tenni az újvi­déki Művészeti Akadémia végzői kibontakoznának fizionómiája jel­legzetes vonásai, ha átgondolt re­pertoárt tűzhetnének ki és való­síthatnának meg a következő év­adokban. Munkájukhoz kérik a nézők, a szakemberek észrevétele­it, segítségét. Csak vigyázni kell arra, hogy ezeken a véleménycse­réken korrigálódjon a megrögzött, számtalanszor megcáfolt és még mindig virágzó hozzáállás, hogy „több könnyű darabot is tűzzenek műsorra” méghozzá azért, hogy a dolgozókat beédesgessék segítsé­gükkel a színházba. Ezt az állás-­­ vagy pontot az említett véleménycserén éppen a társult munka képviselője ismertette. Nem kell lebecsülni a színházi kultúrával nem rendelke­ző „egyszerű nézőt”. A jó előadás üzenetére, lendületére, hangulatára akár ösztönösen is ráérezhet a színházban először járó. Ne csap­juk be azzal, hogy olcsó limoná­dét szolgálunk fel neki színházi élmény gyanánt, éppen első szín­házi estjén. BARTUC Gabriella Egyetemista amatőr­­fesztivál Tegnap este Szkopjéban megkezdődött a 12. hazai egyetemista amatőrfi­lm­­fesstivál, amelyetn­­ több olasz, osztrák, csehszlovák és keletnémet szerző is be­mutatja alkotásait. A szem­le, amelyet a szkopjei Egye­temi Film­lub szervezett, a Tito elvtársnak szentelt filmmel, az Utolsó üdvözlet című alkotással nyílt meg. A két nap alatt a kiválasz­tott 22 legjobb művet mu­tatják be. (Tanjug) • « Ö­tösök és egyesek (Meditáció az osztályzatokról és a diákok túlterheltségéről) hol van már a helyenkénti tiz i­lyen hadakozás folyt akkoriban a órás iskolai munkaidő. És hogy a pedagógusok között (de önmaguk­­diákoknak több a dolguk, mint kai is „vitatkoztak”), hogy meg­amennyit el tudnak végezni, ez érdemli-e a tanuló a négyes hő­­osztályzataikon is meglátszik. No, lyett az ötöst, hiszen ettől füg­­nem több a gyenge osztályzat, jött, megkapja-e a Vuk-díjat, mint volt régen, sőt. Most majdnem természetes, hogy Az egykori diák megélt néhány egy-két (néha több) jegyet feljebb általános iskolai és érettségi talál- ‚ emelnek (akár két fokkal is) a kozót, s ilyenkor volt tanárai — a hajdan rangos díj megszerzése ár­ban már kevesen érzik úgy, hogy­­ kérdésekre válaszolva — rendszer­dekében. Talán azért van ez így, elvégezhetetlen volt a munka. Pe­­­­rint összehasonlítják a régi isko- mert a túlterhelt tanulók kép­e­dig egyik-másik középiskolában­­ lát a mostanival. Egyéni, elfogult lenek kiválóan elsajátítani az ész­­akkoriban valóban nem sok idő jó- : (ugyan miért?) véleménynek is­szes tananyagot, ezért ilyentájt, ér tett pihenésre. Különösen vonat-­­ vehetnénk válaszaikat, de akkor végén enyhítenek a mércéken. Vá­­ltozott ez az „egészségügyesekre”, s már meggyőzővé válnak, ha több­ jen miért nem történt meg ők gyakran tíz órát is eltöltöttek­­­ben is ugyanazt mondják. Egyik­­ ugyanez régen, a néhai tízórás is­egy-egy napon az iskolában és a kük szerint a tíz-tizenöt évvel ez­ ; kórás munkaidő idején? gyakorlati oktatáson — utána kö­­ előtti kettes tudásra most gyakran ! Inkább ne válaszoljunk erre és vetkezett a tanulás. De mit lehet: négyest ivnak. Hogy miért? Alig-­­ sok egyéb kérdésre, mert ballag­­tott tenni, ha akkoriban még egy-' hanem azért, mert kielégítő szá-' nyi munka kellett a szükséges tu­­mú négyesnek és ötösnek is 'kell,­dás megszerzéséhez, hogy négy év lennie. A tanár dicséri ezzel egy- i­kábnan megádják helyüket a munk­a kori diákjait? Dehogy. Hiszen a Mostanában is hallani lehet a­­ középiskolai tanár arról beszél, tanulók túlterheltségéről, pedig , hogy „ti is emlékeztek rá”, mi- /i­­nak a végzősök, ne rontsuk el ün­neplésüket. Talán még kételyeket ébresztünk bennük, úgy érezhetik, leértékeltük munkájukat. Úgy másfél évtizeddel ezelőtt is cikkeztek arról az újságok, hogy túlterheltek a tanulók, amit az­zal bizonyítottak, hogy jóval hosz­­szabb (volt) a napi munkaidejük, mint a m­unkásoké. Diákolvasóként ki ne hitte volna el első látásra az állítást — valóban, miért is ne lehetne könnyebb. Így, sok évvel az iskolapad elhagyása után azon­ ­ PÁLYAVÁLASZTÓK FIGYELMÉBE A A pályázat feltételei: a bio­lógia tanszakon az első­­évre azok a hallgatók iratkozhatnak be, akik az alábbi szakirányú középiskolát fejezték be: biológiai, kémiai. A Szabadkai Pedagógiai Intézet szervezésében ma délelőtt 9 órakor szaktanácskozás lesz Bajmokon, melynek témája a tanulók képző- A doroszlóiak azonban nincsenek művészeti kifejezőkészségének de­megelégedve a zombori középioko­­lyi motívumai, témái és anyaga.­­ . . . . ... . . -fan­ hálózattal, mert például az idei! A témához Vjekoslav CSTKO- Az Újvidéki Természettudoma-, Az informatika szakra azok a tanévben счак a Dr Ripu Rózsa YIC magiszter, az újvidéki Müve- , nyi-Matematikai Kar az 1934 86- személyek jelentkezhetnek, akik rVpoveáei'iovi­c-zai-i-io.-viahnn nvi-!­szeti Akadémia tanára, Branislav­­­os tanévben a következő szakira- matematikai vagy informatikai toltak magyar nyelv osztályt 1VULEKOVIC, a Vajdasági Peda­­ng­okra vesz fel elsőéves hallgató- szakon végeztek, ezenkívül, akik mégpedig“ a Gyógyszerész-növendé-1 gógiai^ Intézet^tanácsosa és immna kat. Biológia 60, fizika 120. föld­­beki részére. Mivel az iskola tarto-ČAMO-LORBEK, az újvidéki rajz 60 (három távhallgató), ké- Képzőművészeti Nevelési Központ, mja go (2 távhallgató), matemati­­mentora mond bevezetőt.­­ ka (pedagógiai szak és numerikus A témához, de egyúttal a baj- matematika kibernetikával) 140 moki Vük Karadžić Általános Is- (három távhallgató), informatikai kora fennállásának 200 éves jubi- szak 50 (15 távhallgató, a munka­ szakon biológiából, a fizikai tan­,­­ is kapcsolódik Ana­­ végzésével a társult munka­eszköz szakon fizikából, a földrajzi tan­befejezték a gimnáziumot, illet­ve a műszaki középiskolát. A nem megfelelő iskolai végzettségűek akkor iratkozhatnak be, ha kü­lönbözeti vizsgát tettek az aláb­bi tantárgyakból: a biológiai tan­munka szakon földrajzból, a kémiai tan­szakon kémiából, a matematikai tanszakon matematikából, az in­formatikáin matematikából és programozásból. Az általános iskolai és a nem teljes középiskolai végzettségűek földrajzi, matematikai és fizikai, a következő tantárgyakból tesznek különbözeti vizsgát: anyanyelv és irodalom, marxizmus, szocialista önigazgatás, történelem, földrajz, idegen nyelv, fizika, kémia és matematika. A különbözeti vizsgák program­ját a kar egyetemistaügyi osztá­lyán lehet megkapni szombat­­és vasárnap kivételével, mindennap 9-től 12 óráig. A A jelentkezés és az iratkozás időpontja: a hallgatókat rangso­rolással veszik fel, túljelentkezés esetén június 26-án írásbeli minő­sítő vizsgán döntik el, hogy ki­ket vesznek fel. (A kérvényeket az Újvidéki Ter­mészettudományi­ Matematikai Kar egyetemistán­­yi osztatyán kell át­adni, Újvidék, Dr. Ilija Djuričića 4.) A 20 dináros okmánybélyeggel ellátott kérvényeket június 20-ától 22-éig kell átadni, a különbözeti vizsgákra szóló kérvényeket 20 dináros okmánybélyeggel kell el­látni és június 6-án és 7-én kell átadni. A különbözeti vizsgákat június 11 -étől június 22-éig tartják meg. A minősítő vizsgákra június 26-án kerül sor, az iratkozás pedig június 28-ától 30-áig tart. Amennyiben az első felvételi időpontban nem telik be a lét­szám, július 10-én és 11-én pót­­pályázatot hirdetnek. A bejelentő­segédkutatók: azok a személyek, akik a szakközépiskola alábbi sza­kán végeztek: pedagógiai, egész­ségügyi, vagy akik általános irány­zatú középfokú oktatásban része­sültek (gimnázium, illetve olyan középiskolát fejeztek be, ahol a biológiai tantárgyakat legalább évi 140 órával tanították). A fizika tanszakra azok jelent­kezhetnek, akik az alábbi szakirá­nyú középiskolát fejezték be: fizi­ka, természettudományi-matemati­kai szak, elektrotechnika és villa­­mosság, informatikai szak, gim­názium, illetve a műszaki irány­zatok (elektrotechnikai, gépészeti, építészeti és hajózási). A földrajz tanszakra, a követke­ző szakú középfokú szakirányú oktatásban részesült jelöltek je­lentkezhetnek, akik földrajzi, to­vábbá tanítói, földmérő, közgazda­sági, nevelőnői szakot végeztek, ezenkívül tengerészeti, műszaki idegenforgalmi irányzatot, valamint azok a személyek, akik a középiskolai végzettség elnyeré­se közben, legalább két évig ta­nultak földrajzot. A kémia tanszakra a következő szakú középfokú szakirányú okta­tásban részesült személyek irat­kozhatnak: kémiai, fizikai, mate­matikai és vegyészeti-technológiai segédkutató; élelmiszeripari szak­­lisztfeldolgozó, tejfeldolgozó, gyű­­két június 25-én két átadni. A ki­­mölcs- és zöldségfeldolgozó, tech- egészítő vizsgákat június 27-étől nológia, takarmány készítő, húster-­­ július 11-éig tartják, az iratke­zeló és húsfeldolgozó, cukortech­nológiai, olaj-, növényizsiradék- és margarinkészítő szak­­gimnázi­umi végzettségűek, illetve azok, akik a vegyészeti-technológiai mű­szaki középiskolát fejezték be. A matematikai tanszakra azok a személyek jelentkezhetnek, akik a szakirányú középfokú oktatás és nevelés folyamán a matematikát legalább két évig 140 órával ta­nulták, vagy azok, akik a gimná­ziumban, illetve a műszaki kö­zépiskolában legalább évi 140 órá­val tanulták a matematikát. volt Az újvidéki Természettudományi­ Matematikai Kar pályázata — Jelentkezés június 26-ától 22-éig márt pedig július 18-ától 20-áig. A Szükséges dokumentumok: 20 dináros okmánybélyeggel felülbé­lyegzett bejelentő lap, az iskolai végzettségről szóló bizonyítvány, a különféle versenyeken szerzett oklevél, születési anyakönyvi kivo­nat, a munkaviszonyról szóló iga­zolás, ha a­ jelölt a munka végzé­sével pályázik. A beiratkozással kapcsolatos információkat a kar alábbi­­ évi­orm­számán kaphatják meg 021/54-389. 1984. május 19., siómba!

Next