Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-28 / 145. szám

u SPORTVILÄG SZABADKAI LIGA Kiábrándító rangadó SZABADKA: Bratstvo—Slavija 2:0 (0:0) Bratstvo-pálya, 200 néző, vezette Rácz Szabó (Zenta), góllövők: Loncairevic az öl­­és a 82. percbe­n. BRATSTVO: Jankovié 8, Vukovljak 7, Rudinski 7, Vojnić 7. Jurić 8, Boreno­­vić, Lončarević 8, Zolnaić 7, (Petrović 6);, Puhalák 2, Kovács 7, Tepavac 7 (Skenderović). SLAVIJA: Lép 6, Török 6, Severicr 5, Lajkó 5 (Péter) Bakarek 7 Andreušić 7, Horvát 7, Petras J. 5, Szeidi 5, Sto­­jilkovic 5, Petras Z. 5. A két csapat megegyezett abban, hogy a találkozót a kijelölt időpont előtt egy nappal játsszák le. Sokan vi­szont mit sem tudtak erről és hiába mentek ki vasárnap délelőtt a stadion­ba. Nem először fordul elő, hogy a Slavija módosítást kér a verseny­bizott­ságtól s ezzel megrövidíti a nézőket. A szombaton megtartott mérkőzés gyors, lendületes, nyílt játékkal telt el. Mind­két félnek számtalan helyzete adódott, az első félidő mégis gól nélküli dön­tetlennel ért véget. A hazaiak kapusa ismételten bizonyította jó formáját. Az első találat az 51. percben esett, ami­­kor a vendégek védelme leshelyzetet vélt látni és leállt, Lančarević gyorsan lefutott, és látványos gólt rúgott. A második gólt is ő adta a 82. percben. A hajrában a vendégeknek is volt né­hány szép helyzetük, de Szeidi és Sto­­jilkovic a döntő pillanatokban nem re­mekelt. A hazaiak győzelme megérde­melt, Loncarevic játéka hozta a for­­dulatot. Rajta kívül még Juric érde­­me a győzelem. A játékvezető nagy­szerűen bíráskodott. Ifik: Bstristvo—Slavija 6:0 (3:0) A. G. PÉTERRÉVE: Jedinstvo—Proleter 3:0 (1:0) Négyszáz néző. Játékvezető: Muški­­nja (Zenta). Góllövők: Perusek a 17., Balassa a 77. és V. Cureio a 80. perc­ben. JEDINSTVO: Mihalec 7, Milanovic 7, Gombošev 7, Radojević 7, Delic 6, 5, Curéié 7, Balassa 6, Öreg 7, Uzelac 6, Perusek 7 (V. Curéié 7), Beretka 6. PROLETER: Djortíjevié 5, Popovié 6, Raűovanovié 6, D/.elaíovié (Timotije­­vić) 7), Popovié П, Suša 6, Gvozdenovié 6, Matkovié 6 (Aéimovié 6), V. Mat­­kovié 6, Kalember G, Ogrizovié 5. A mérkőzésből egyedül a 3:0-ás eredmény ér valamit, a péterréveiek nagyon gyenge napot fogtak ki, az időhúzásra berendezkedett vendégcsa­pattal szemben. Az első félidőben jó­formán semmi sem történt. Említést csak a gól érdemel a 17. percben. Uze­lac megszökött, Peruseknek gurított le, aki a kapust kicselezve a hálóba lőtt. Ebben a játékrészben Djordjevic ka­pus külön felhívta magára a figyel­met, azzal, hogy minden kirúgása a jobb oldalon hagyta el a játékteret. A második félidőben folytatódott a gyatra játék, az első esemény a 62. percben volt, amikor Ogrijovicot, mi­után összeszidta a játékvezetőt, kiál­lították, ekkor Djordjevic kapus le akart vonulni, de nagy huzavona után mégis folytatódott a játék. A 77. perc­ben Perusek ellopta a kényelmeske­­dő Djordjevictől a labdát, és Balassa ügyesen a hálóba lőtt. A 80. percben nehéz szögből 3:0-ra növelte az ered­ményt. Olyan mérkőzés volt, amit gyorsan el kell felejteni. A játékvezető a felada­ta magaslatán állt. L. Gy. CSANTAVÉR: Csantavér—Jednik 3:2 (2:0) Csantavér-pálya, 600 néző, vezette Nikolin (Törökkanizsa). Góllövők: Nagy, Földi, Kelemen, illetve Vukov és Suturovic. CSANTAVÉR: Csetvei T., 8, Tallós 6, Fülöp 7, Budanovic 8, Stanojevic 8, Juhász 8, Nagy 7, Deák 7, Földi 7, (Kelemen 7), Csetvei R. 7, (Virág 6), Sinkovics 7. ZEDNIK: Vojnić 7, I. Vukov­ic,­­ Smith 7, Csipak, Szabó 7, Nikolic 7, Sekulié 6, (F. Vukov 8), Ivandekić 7, Puhalák 7, Suturovié 6, Pavlukovié 7,1 (Mészáros 6). A szomszédok rangadóját megérde­melten nyerte a Csantavér, mert az első félidőben kitűnően játszott, és ha csatárai nem szenvednek a már meg­szokott gólképtelenségben, még több gólt is elérhettek volna. A hazai csa­pat már a 11. percben egy bal oldali remek támadás után megszerezte vezetést, amikoris Nagy a balszélről beadott labdát a hálóba fejelte. A 18. percben ugyancsak a balszélen gör­dült a Csantavér támadása, Sinkovics élesen a kapura fejelt, Vojnic Földi elé ütötte a labdát, s annak már nem volt nehéz bevennie a kaput. A 67. percben a Zednik védői szabálytala­nul szerelték Nagyot a 20 méterről megítélt szabadrúgást Kelemen a sor­fal mögött a hálóba emelte. Ezután le­állt a Csantavér, a Zednik vette át a játék irányítását, és Vukov, majd , Sutorovic révén szépített az ered­ményen. A látottak alapján az ered­mény reális. Ifik: Csantavér—Zednik 1:2, M. M. MQHOL:­­ Bačka—Hajdúk 9:0 Bácska pálya, 400 néző, vezette: Zu­ber (Topolya). BACKA: Kis juhász 8, László 7, Kri- ; zsán 7, Mišković 6, Sivó 6, Eberhard 7, Bálind 7, Spartik 6. IVIajsai 6, Cr- ; nojlovié 6, Vukšić 6, Mrdjanov 6. j HAJDÚK: Lengyel 8, Cukvas 6, Pok­­rajac 7, Németh 8, Dakovié 7, Vuko­­vié 7, Kukolj 6, Trkulja 7, Kos 6, Ni- ' kolic 6, Katié 6. Az alsóházi rangadón alacsony szín-­ vonalú játék után elosztoztak a csa­­patok a pontokon. Ez az egy -egy pont­­ mindkét félnek halvány reménysugárt­­ jelent a kiesés elleni küzdelemben. A­ mérkőzés első perceiben tapogatózó já­ték folyt a pályán. Az első jelentő­sebb esemény a 10. percb­en történt a hazaiak kapuja előtt. A pepecselő védők között Németh tört be a 16-os­,­ba, de egy 12 méterről leadott laposi lövését Kisjuhász lábbal hárította. A­ 20. percben jegyezhettük a második helyzetet, ezúttal Lengyel kapuja előtt. Vrdjanov bal oldali beadását a kapus kiküldte a 16-os vonal tájékára, Spasic futtából lőtte kapura a lehulló labdát, a Cerberus a helyén volt. A 22. perc­ben Crnojlovic remekül tisztára ját­szotta Mrdjanovot, akinek közeli ka­páslövését Lengyel biztos kézzel véd­j­­e. Az ezt követő időszak meddő já­tékkal telt el, az alsóházi rangadó jel­zője teljes mértékben fedte a valósá­got. A 37. percben csodával határos módon maradt érintetlen a hazaiak hálója, ugyanis Katic közeli fejese ki­perdült a kapufa oldaláról. A máso­dik félidő elején, pontosabban a 47. percben Németh a szó szoros értel­mében megkeverte a moholi védőket, de elhamarkodottan a kapu fölé lőtt. Az ezt követő hosszú percekben a játékosok egymást és a közönséget un­tatták. Még célhelyzetek sem igen adódtak. A 73. percben Vuksic elvette a labdát a kényelmeskedő Cukvastól, betört a 16-osba, de közeli lövését Da­kovic a gólvonalról vágta ki az oldal­vonalon túlra. A 84. percben 22 méte­res szabadrúgáshoz jutottak a vendég­látók. Mrdjanov remekül a 16-osba emelte a labdát, Maisai azonban há­rom méterről fölé lőtt. BERNÁT Nándor Tflcsapatok: Bácska—Hajdúk 9:1 N. ŽERNIK, Preporod—Tavankut 1:2 (0:0) 500 néző, játékvezető Rončević (Sza­badka), góllövők: Noskovic, illetve Ko­pilovic és Simic. PREPOROD: M. Prčić 5, Batinić 5, Jakovljević 5, Siinić 5, Perovié 5, p. Brkić 6, Joviiić 5 (Savié) 7. Noskovié 6, T. Noskovié 6, Medic 6, V. Brkić 5, Kopunović 5. TAVANKUT: Jager 7, Hubert 5, Sken­­đerović 5, Simić 6. Kovačić 5, Kopilo- i vić I. 5, L. Poljaković 5 (Mačković), j J. Prcić 5 (L. Prčić), Kopilović II. 5, I J. Kovačić 5, Poljaković II. 5. A rangadón még egy együttes kiáb­rándítóan játszott. A labdarúgók adó­sok maradtak a jó­ játékkal. Lassított filmre hasonlított a mérkőzés, a bíró­nak úgyszólván bele sem kellett fújnia sípjába. Ifik: Preporod—Tavankut 2:2. KRIVAJA: Krivaja—Obillc 0:0 Krivaja pálya, 400 néző, vezette Sin­­kovics (Szabadka), góllövők: Vulić, M. Kovác, B. Kovác, illetve V Cukurov. KRIVAJA: Kovaöev 7, Ogrizovié 7, Pelrovié 7, Cuturilo 8, J. Zigić 7, Liptai Kovács 7, Pejovié 8, Seser 7, (B. Koráé) 7, М. Kovüö S, Vulié 9, P. Zigič 8. OBILIC: Szabó 8, Erdélyi 5, R. Cu­kurov 5, Skipina 6, Tátié 7, Nikotin 6, Cukurov 6, Brcan 5, Ivošević 6, Knežević 6, Đakov 7. A vendégcsapat, az egy pont remé­nyében, védekezésre rendezkedett be. Felálltásukon látszott, hogy nagyon is elégedettek lennének a zsákmány fe­lével. A játékidő első részében a Kri­vaja csatárai előtt csak egy helyzet adódott, de azt ügyesen ki is hasz­nálták. A 39. percben Petar Gigic, a krivaja­iak legidősebb játékosa, elhú­zott a balsaélen, magasan kapu elé ívelt, s a szemfüles Vulic Szabó mel­lett a hálóba küldte a labdát. A második féidőben a hazaiak me­­zőnyfölényben játszottak, a vendég­csapat pedig mintha beletörődött vol­na a vereségbe. A 74. percben M. Ko­vác egyéni, akcióból újabb gólt rúgott. A 84. percben B. Kováé volt eredmé­nyes. A harmadik gól után a Krivaja a nagyarányú vezetés tudatában lazí­tott, s a vendégeknek sikerült szépí­teniük. A játékvezetői hármas kitűnően bí­ráskodott. Ifik: Krivaja—Obilde 2:1, U. M. újvidéki—szerémségi liga TEMERIN, Sloga—Radnički (II) 5:1 (2:1) Sloga-pálya, 350 néző, vezette Kustric , (Roma). góllövők: Gvozdanic a 3. és­­ 47. percben, Vojvodic a 16., Jestic, a ' 80. és Samardžij a 37. percben. A ven­dégek gólját Horvat a 20. percben­­■ rúgta. I SLOGA: Stojadinović. BuvaĆ, Todić,' (Jelié), Samardžija, Lazičić. Fajié, Voj­vodié, Grozdanović, Iiadovanovié, (jBa- j njac) Zivkovié, Jeftié. RADNICKI: Višnek, Janković. Kár­­tás, (Mitrović), Vasié, Kerleta, Krstié, Ancijíé. Tadié, Trnié, Horvát, Popo­vié A hazai csapat értékes győzelmet harcolt ki, közvetlen vetélytásukat még több góllal terhelhették volna a hazaiak, de itt-ott a csatárok lekés­tek a jól beadott labdákról. A közön­ség mind a hat gólban gyönyörköd­hetett. A gólok a következőképpen estek: Grozdanic a 3. percben távoli lövést küldött a kapura, és az véd­hetett épül a felső sarokba hullott. Mezőnyjáték alakult ki, a vendégek a 13. percben hoztak össze egy-egy támadást, de Ta­dic és Horvát lövését Stojadinovic védte. A 16. percben Jestic elenged­te Zivkovic labdáját, az Vojvodiéhoz került, aki óriási gólt lőtt. A 20. perc­ben a vendégek szépítettek, Horvát nagy erejű lövése került a hálóba. Ezzel az eredménnyel ment a csapat pihenőre. Alig indult el középpontról a labda, a második félidőben szervezett táma­dást vezettek a hazaiak, és Gvozdanié 3:1-re növelte az eredményt. A haza­iak fölénye érezhető volt, és a 80. percben Zivkovic hozta jó helyzetbe Jeftiéet, és a csatár, akinek eddig szá­mos helyzete kimaradt, szép gólt rú­gott. A 86. percben Samarđžija volt eredményes, a rálőtt labda a felső sa­rokba pattant. A 89. percben Jeftié a kapufát találta el. Mindvégig sportszerű találkozót lá­tott a közönség, a játékvezető jól ve­zette a mérkőzést, egyetlen sárga la­pot nem kellett felmutatnia. ÚJVIDÉK: Index—Sloga (E) 3:0 LACARAK: LSK—Slavija 4:3 BESKA: Hajduk—Sremac 1:1 ČELAREVO: CSK—Sloven 0:1 BEOCSIN: Cement—Radnički (X) 2:1) RAVNO SELO: Proleter—Napredak 4:2 A következő forduló: Radničkt (N)— Index, Sloga (E)—Sloga (T), Radniéki (Ü)-^LSK, Slaviia—Hajdúk, Sremac — Elan, Radnički (M)—Sloven, Napredak —Cement, proleter—CSK. A táblázat: 1. Index 26 18 5 3 «4:21 41 2. Slavija 26 15 7 4 73:28 37 3. LSK 26 12 8 6 41:29 32 4. Cement 26 12 7 7 60:36 31 5. Hajdúk 26 9 11 6 41:28 29 6. CSK 26 9 8 9 29:35 26 7. Elán 26 10 6 10 39:52 26 8. Sloven 26 11 3 12 32:37 25 9. Proleter 26 9 6 11 33:47 24 10. Sloga (T) 26 9 5 12 38:45 23 11. Radnički (M) 26 8 7 11 39:51 23 12. Radnički (N) 26 7 8 11 34:41 22 13. sremac 26 7 8 11 39:50 22 14. Radnički (Ü) 26 8 4 14 29:51 20 15. Sloga (E) 26 7 5 14 26:18 19 IS. Napredak 26 4 8 14 43:64 16 Nemes J. SZENTTAMÁS: Elan—Radnički (M) 2:0 (2:0) Elan-pálya, 460 néző, vezette: Fili­­pović (Roma). Góllövők: Lázié 2. ELAN: Sijačić, Milanov, Pántié, Ve­­licki, Kozarev, Matarugin, Milošev, Popov, Lázié, Ornjakov, Brankov. RADNICKI: Petrovié, Manojlovié, Djitkié (Livaja), Ruzolcié, KovaCevié, Barišić, Miljkovíé, Tahirovié, Nikié, L^cković, Radojéié. Sportszerű mérkőzésen a hazaiak megérdemelték a győzelmet. A talál­kozó legjobbja a vendégkapus volt, aki megmentette csapatát a súlyosabb ve­reségtől. Kitűnt: Pontié, Lázié és Velicki, il­letve Petrovic és Tahirovic. *L­G. MAGYAR SZÓ 0ST0UĆEV0: Sloga—Horgos elmaradt A következő forduló: Bratstvo—Po­tisje. Slavi ja—Jedinstvo. Proleter— Csantavér, Zednik—Sloga. IIor£03—Baé­­ka. Hajdúk—Preporod. Tavankút—Kri­vaja, Obilié—Partizán. KANIZSA: Poiisje—Partizán 5:1 A táblázat: 1. Tavanknt 26 18 4 4 57:18 40 2. Csantavér 26 12 10 4 35:20 34 3. Sloga 25 13 6 6 49:34 32 4. PartAzau 26 10 11 5 42:33 31 5. Slavija 26 12 6 8 45:32 20 6. Bratstvo 26 11 7 S 45:29 29 7. Zednik 26 11 6 9 39:34 28 8 KriVfija 26 8 11 7 33:32 27 9. Preporod 26 12 2 12 49:41 26 10. Baéka 26 8 8 12 36:40 24 11. Hajdúk 26 6 12 8 32:36 24 12. Jedinstvo 26 8 5 12 36:42 21 13. Obilié 26 8 5 13 34:37 21 14. Potisje 26 6 5 11 35:57 17 15. Horgos 25 5 5 15 29:57 15 16. Proleter 26 4 3 18 33:83 9 Samaranch Moszkvába utazik Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság el­nöke, az NSZK-beli Bad Hamburg­ban kijelentette, hogy néhány nap múlva Moszkvába utazik. — Nem tudom, hogy látogatá­som eredményre vezet-e, de meg­próbálom a lehetetlent. — jelen­tette ki Samaranch. Arra a kér­désre azonban nem tudott vála­­szolni, hogy Moszkvában kivel fog tárgyalni. KAIRÓ: — Egyiptomot a Los Angeles-i olimpiai játékokon 133 sportoló (közöttük 7 nő), 27 funk­cionárius, 15 edző, 12 sportszö­vetségi képviselő és 12 játékveze­tő képviseli. Az egyiptomiak 17 sportágban lépnek fel, csu­pán úszásban, evezésben és műúszás­ban nem szerepelnek. Egyiptom­ból első alkalommal szerepelnek nők az olimpiai játékokon. Bánáti liga KACAREVO: Jedinstvo—Buduénost 1:0 FEHÉRTEMPLOM: BAK—Kick 0:1 (megszakadt a 33. percben) MRAMORAK: Proleter—Kozara 1:1 PANCSOVA: Radnik—PSK 3:3 ŽITIŠTE: Begej—C. zvezda 2:0 PANCSOVA: Utva—Omladinac 1:0 LUKIĆEVO: Mladost—Mladost (D) 2:1 KAROLYFALVA: Proleter—Potisje 3:1 A táblázat: A kővetkező forduló: Mladost (L,)— Jedinstvo. Mladost (G)—Proleter (K) Postije—UTVA, Omladinac—Begej. C zvezda—Radnik, PSK—Proleter (M) Kozara—BAK, Klek—Budunćost. 1. Kozara 26 17 6 3 58:26 41 2. Begej 25 14 8 3 38:14 3< 3. Kiek (—1) 25 1« 9 6 42:35 28 4. Mladost (D) 26 11 6 9 40:35 2! 5. Proleter (K) 26 11 5 10 34:27 21 6 Mladost <L) 26 9 8 9 37:38 2( 7. Radnik 26 8 10 8 38:10 2t 8. BAK 25 9 8 8 31:37 2t 9. Omladinac (—1) 26 11 0 10 43:57 2( 10 Buduénost 26 10 5 11 35:39 2! 11. Proleter (M) 26 8 9 9 26:36 2! 12. C. zverda 26 9 6 11 40:31 2t 13. Jedinstvo 28 9 4 13 38:59 x 14. Utva 26 5 10 11 28:39 2( 15. PSK 25 5 9 lt 31:46 1! 16. Potisje 26 3 5 13 37:60 11 1904. május 2€., héffo ORSZÁGOS EGYÉNI BIRKÓZÓ BAJNOKSÁG Csaba Ferenc talpra állította a szarajevóiakat Kilencven kilogrammban nincs országos bajnok Szarajevóban véget ért a 39. orszá­gos egyéni birkózóbajnokság. Rend­hagyó módon, mert a verseny törté­netében először a bajnokok névsora nem teljes: 89 kilogrammban nincs jugoszláv bajnok az 1864. évre. A zágrábi Bernard Ban és a zentai Ko­pasz Károly csak dulakodott a sző­nyegen, az égvilágon semmit sem mu­tatott, s a bíró mindkettőjüket lelép­tette, így a szervezők az aranyérmet ki sem osztották, hanem a két dön­tős egy-egy ezüsttel térhet haza. A bajnokság egyébként 23 klub 92 versenyzőjének rendkívül izgalmas és kiegyensúlyozott küzdelmét hozta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a múlt évi bajnokok közül csak ket­ten őrizték meg címüket. A zentai Törtei József és a petrinjai Nikola Petrov. A bajnokság legjobbjának a szak­emberek zsűrije a kanizsai Csaba Fe­rencet nyilvánította. A Potisie ki­válósága óriási formában birkózott, a döntőben pedig nem mást, mint a válogatott petrinjai Djukicot győzte le egy káprázatos dobással, az 5. perc­ben két vállra szorítva. Küzdelmük, de különösen Csaba teljesítménye talpraállította a szarajevói közönséget. A döntő eredményei: 48 kg: Petrov (Gavrilović)—Efremov (Kocsani) 3:1, 52 kg: Benkó (Zen­ta)—Kambic (Prole­ter) 4:0, 57 kg: Galovic (Proleter)—Zör­gő (Zenta) 1:3, 62 kg: Rogalo (Zág­ráb)—Momirov (Proleter) 3:1, 60 kg: Lisjak (Gavrilovic)—Mazinjanin (Zág­ráb) 3:1, 74 kg: Csaba (Potisje)—Djukic (Gavrilovic) 4:0, 82 kg: Petkovic (Spartacus)—Koncz (Potisje) 4:0, 80 kg: Ban (Zágráb)—Kopasz (Zenta) 0:0 (le­léptetés), 100 kg: Danyi (Radnicki)— Törtei (Zenta) 1:3, 100 kg-on felül: Memišević (Spartacus)—Ilic (Radnicki) 3:1.A vajdaságiak tehát ezúttal is re­mekeltek, a szövetségi kapitánynak ismételten bizonyították, hogy a vá­logatottat elsősorban rájuk kell épí­teni. Elvégre a 0 bajnoki címből csak hármat engedtek át horvátországi versenyzőkn­ek. Zrenjaníni liga MILOSEVO: Vojvodina—Gradnulica 1:1 SZERBCSERNYE: Budućnost—Banat (C) 3:9 BOCSAR: Jedinstvo—Bilet-anin elmaradt LAZAREVO: Zadrugar—Dclija elmaradt ZRENJANIN: Banat—Krajina 4:1 KIKINDA: ZAK—Naftagas 1:1 BASAHID: Vojvodina—Sloboda 4:1 KARADJORDJEVO: Jedinstvo—Radnički 3:0 A táblázat: A következő forduló: Jedinstvo (K)— Vojvodina (M), »adnički—Vojvodina (B) Sloboda—2 AK, Naftagas—Banat (Zr), Krajina—Zadrugar, DeMja—Je­dinstvo (B), Bilećanin—Budućnost, Ba­nat- (O—Gradnulica. 1. Banat (Zr) 26 16 7 3 5*:2S 39 2. Vojvodina (B) 26 16 2 s 65:38 31 3. Gradnulica 26 12 9 5 65:29 23 4. Vojvodina (M) 26 11 10 5 43:35 3’ 5. Naftagas 26 13 5 8 50:36 31 6. Jedinstvo (K) 26 10 7 9 47:45 27 7. Krajina 26 10 5 11 44:47 25 8. Sioboda 26 8 9 9 40:4* 25 9. Bileóanm 25 10 5 10 42:51 25 10. Buduénost 26 8 8 10 46:42 24 Ili ZAK 26 8 8 10 37:41 24 12. Delja 25 8 7 10 27:43 23 13. Jedinstvo (B) 25 7 7 11 36:40 21 14. Zadrugar 25 4 13 8 33;46 21 15. Badniíki 26 8 3 15 31:51 19 16. Banat <C> 26 1 7 1 8 18:66 9 Vajdasági és budapesti postai alkalmazottak sporttalálkozója­­­ A hét végén Kucnda postai dolgo­zó: vendégül látták a budapesti és a vajdasági postai alkalmazottak sport­lövész-, teke-, röplabda-, teremfoci-, női kézilabda-, asztalitenisz- és sakk­csapatait. A baráti és színvonalas sporttalálkozón a következő eredmé­nyek születtek. Aszalitenisz: vajdaság —Budapest 1:4. nők: 5:0; sportlövészet: Vajdaság—Budapest 520:442 kör: röp­labda: Vajdaság—Budapest 3:0 (15:10, 15:1, 15:8); kézilabda: Vajdaság—Buda­pest 14:18 (4:13); sakk: Vajdaság—Bu­dapest 1,5:2,5. teke: vajdaság—Buda­pest 1547:1402. teremfoci: Vajdaság— Budapest 2:0 (2:0). M. o. Szerbia, Kosovo és Vajdaság гокшђашак Iv. sporttalálkozója Szerbia, Kosovo és Vajdaság rok­kant­­­ainak IV. sporttalálkozóját Ki­le­­nd­a rendezte meg. A rokkantak te­­kében, sakkban és asztali­ten­isztően­ mérték össze erejüket. Eredményeik: Teke: Vajdaság 2307, Szerbia 2242, Ko­sovo 1591 fával, asztalitenisz: Szerbia 18, Vajdaság 12 és Kosovo 6 ponttal, sakk: Szerbia 7, Vajdaság 5 és Koso­vo 0 ponttal. A sportrendezvény után a találkozó részvevői ellátogattak a Simic-féle ta­nyára, s megkoszorúzták az I. Ki­kin­­dai partiz­ánosztag 1941 augusztusában elesett harcosainak emlékművét. M. a. SAN JOSE.­­ A nemzetközi atléti­kai verseny legjobb eredményét Brian Oldfield súlylökő érte el. A 29 éves amerikai atléta 22,19 métert jegyzett, ami minden idők második eredménye és csak három centivel gyengébb az NDK-ben­ Udo Beyer világcsúcsánál. Oldfield eredménye természetesen USA-csúcs. A régit­ Oldfield együtte­sen tartotta La­utta.1, és 22,02 métert tett ki. San Joséban Brenner lett a második 21,59, Lant pedig a harmadik 21,58 méterrel. Íme Oldfield sorozata: 21,27—21,13—22,19—21,12 — belépés — 21,02. A vágfeaszámokban Carl Lewis fölé­nyesen győzött. 100 méteren 10,00, 200 méteren pedig 20,01 másodperccel győ­zött Mindkét esetben a hátszél egy kicsit erősebb volt (2,07 m/sec) a meg­engedettnél. További jobb eredmények: 400 m: Babers (USA) 45,24 . 800 m: Ouámares (Brazília) 1:46,54, 3000 m: Padilla (USA) 7:54.38 Ham gát: Kingdom (USA) 13,23, 400 m gát: Phillips (USA) 48,73, magas­ugrás: Peacock (USA) 228, távolugrás: McRae (USA) 825, hármas­ugrás: Banks (USA) 16,98, disszkosz: Wilkins (USA) 09,20. BECSEI SPORTHÍREK Az V. diákolimpia előkészületeinek keretében községi szintű atlétikai ver­senyt rendeztek Becsén, hat általá­nos iskola és két középiskola diák­jainak részvételével. Az általános is­kolások közül a fiúk kalapácsvetés­ben, súlylökésben: 1. Nikoli Spanovic (Z. Gl.) 12,90 méterrel. Távolugrás­ban:­­ Jovan Perišić (Dj. S.) 5,35 mé­terrel. A 60 m síkfutásban: 1. Ivan Gru­jic (Z. Gl.) 7,95-ös idővel. A 800 m. Vladimir Nešić (Dj. S.) 2:29,46. Magas­ugrásban: 1. Dragan Jakšić (Z. Gl.) 150 centivel. A lányoknál súlylökés­­ben: 1. Vera Stajić (Dj. S.) 10,65 mé­ter, távolugrásban: 1. Tatjana Marko­vic (Dj. S.) 4,65 m. A 60 m­ síkfutás­ban: Zorica Miljević (Z. Gl.) és Tat­jana Markovic (Dj. S.) 8,60-as idő­vel. A 600 m. Makány Dóra (Sv. M. Bácsföldvár) 1:59,00. Magasugrás: 1. Aleksandra Preradović (Z. Gl.) 125 cm. Középiskolások, fiúk, súlylökés: 1. Kalmár Zoltán 10,30 m., távolugrás­ban Fritz Stefan 5,50 m. A 100 m. síkfutásban: 1. Milan Giković 12,40- es idővel. Az 1000 m-es síkfutásban: 1. Branko Kremenovic 2:58,00 idővel. Mindannyian a Momčilo Saranovic Iskolaközpont diákjai. Lányoknál a súlylökésben: 1. Orosz Erzsébet 8,40 m, távolugrásban Marija Marcekié 3,99 nv a 100 m­, síkfutásban: 1. Ma­rija Marcekié 16,33-as idővel. A 800 m első Gulics Rózsa 3:16,4-es idővel. Ők is a Momčilo Saranović Iskola­­központ diákjai. Az első három helye­zett zónaversenyre megy. A zrenjaníni tartományi szintű rit­mikai sport gimnasztikai versenyen az észak-bácskai zónát a becsei Petőfi Sándor általános iskola képviselte. A harmadik helyen végzett. A kispályás labdarúgásban a Kani­zsán megrendezett zónadöntőben a pé­­terrévei Samu Mihály Általános Is­kola csapata végzett az első helyen, így jogot szerzett a tartományi ver­senyen való részvételre. A munkássportjátékok keretében a kispályás labdarúgás mindhárom cso­portjában befejeződtek a küzdelmek. Az első és a második helyezettek ré­­széra a döntő küzdelmek ma délután kezdődnek. A versenyen a Zidar SR, a PIK R.Z., a Govedarstvo, a Zidar FFC, a Silos, az S.O. Becej csapata vesz részt. A döntőt május 30-án, szerdán délután 4 órai kezdettel játsz­­szák. Utána kihirdetik a győztes csa­patot, s átadják az okleveleket és a serlegeket. A S. O.

Next