Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-29 / 146. szám

10 ÚJVIDÉK MÁJUS ELSEJEI DÍJASAINK Világviszonylatban is jó eredményei A Szakszervezeti Szövetség városi tanácsának Május elsejei díjában az idén öt munkaszervezet és tíz egyén részesült, amiely, illetve, aki az eltelt egy év alatt kiemelkedő eredményeket ért el a munkában, az önigazgatási fejlesztésben és a társadalmi te­vékenységben. Napilapunk hasábjain bemutatjuk a díjazottakat és röviden ismertetjük a velük folytatott beszélgetést. Az óvárosi belügyi titkárság a múlt évben világviszonylatban is kiemelkedő munkaeredményeket ért el, ami hozzájárult a bizton­sági helyzet minőségi javulásához is. Nagyon sok bűntényre derítet­tek fényt rövid időn belül, 75 sze­mélyt értek tetten és 405 bűntényt derítettek ki. Egy esetben sem ma­radtak ismeretlenek a közbizton­ságot veszélyeztető nagyobb sza­bálysértések elkövetői. Nem voltak nagyobb tömeges verekedések, ami elsősorban a belügyi dolgozók jó tájékozottságának és a megelőző te­vékenységeknek volt köszönhető. A belügyi titkárságon nagyon fejlet­tek az önigazgatási viszonyok is, amelyek elsősorban a munka sze­rinti díjazásban jutnak kifejezésre és amelyek megvalósításában egy­szer sem éltek vissza a dolgozók önigazgatási jogaival. Az általános honvédelemben és társadalmi ön­védelemben a dolgozók teljes mér­tékben elvégezték feladataikat. Februárban a szövetségi felügyelő­ség ellenőrizte a belügyi titkár­ság tervét a rendkívüli helyzetek­re vonatkozóan és nagy elisme­réssel szólt róluk. A Május elsejei díjat az óvárosi belügyi titkárság a bűntettek gyors és hatékony fel­derítésében, valamint a bűntettek megelőzése terén kifejtett sikeres munkájával és az általános hon­védelem és a társadalmi önvéde­lem terén elért eredményeivel ér­demelte ki.­­ Egész kollektívánk őszintén megörült ennek a nagy kitünte­tésnek, mivel ez az első alkalom, hogy egy községi belügyi titkár­ság ilyen nagy elismerésben része­sült. Úgy gondolom, hogy ezt a kitüntetést meg is érdemeltük, mi­vel a múlt évben nagyon jó mun­kaeredményeket értünk el, a biz­tonsági helyzet belügyi titkársá­gunk területén magas szinten volt. Ez a díj ösztönzőleg hat és még jobb munkaeredmények elérésére, valamint a biztonsági helyzet to­vábbi fokozására kötelez bennün­ket — mondta Slobodan PLAV­SIC, az óvárosi belügyi titkárság dolgozója. Ésszerű gazdálkodás A NAVIP Fruškogorac alapszer­vezete ilyen formában 1981 óta te­vékenykedik. A múlt évben 45 százalékkal növelte összbevételét, termelékenységét 50 százalékkal. A termelés ésszerűsítésével sikerült elérni, hogy a költségek lassabb ütemben növekedjenek az összbe­vételnél. A legnagyobb megtakarí­tást a nyersanyagoknál és alap­anyagoknál érték el. Az alapszer­vezet arra törekedett, hogy bő­vítse anyagi alapjait, olyan módon, hogy saját eszközeiből hidalja át a termelést gátló tényezőket. A be­ruházásokra szánt eszközök java részét egy újabb töltősor kiépíté­sére fogják fordítani, amellyel megoldanák a jó minőségű borok töltésének problémáját, amelyeket exportra termelnének. A múlt év­ben az alapszervezet 86,9 százalék­kal növelte kivitelét. A kivitel 94,5 százaléka a konvertibilis piac­ra irányult, míg behozatala nem volt. A foglalkoztatottak száma 10 fővel növekedett, ma 300 dolgozót foglalkoztatnak. A foglalkoztatás­nál a szakképzett, gyakorlattal nem rendelkező személyeket részesítet­ték előnyben. Az átlagos személyi jövedelem 17 384 dinárt tett ki. A jó gazdálkodási eredmények, a munka hatékonyságának növeke­dése és a selejt csökkenése a jó munkaszervezés, valamint a mun­ka szerinti díjazás elvének a meg­valósulását tükrözik. Ezen alap­szervezet a nagy elismerés az anya­gi fejlesztésben és a társadalmi­­gazdasági viszonyokban elért ered­ményeiért kapta.­­ Az elért gazdasági eredmé­nyek, valamint a Májusi díj is kötelez bennünket arra, hogy az összetett gazdálkodási feltételek közepette törekedjünk és mindent megtegyünk stabilizációs progra­munk és fejlesztési tervünk meg­valósításáért. Termékeinkkel úgy minőségileg, mint mennyiségileg igyekezünk kielégíteni a hazai és a külföldi vásárlók igényeit. Sokat várunk az új töltősor kiépítésétől, mivel ezáltal még inkább növelni tudjuk kivitelünket — mondta Sekula BANIC, az alapszervezet dolgozója. MÁRKI Margit ÚJVIDÉKEN MA­FILM ARÉNA: Rocky 2, amerikai (16, 18, 20). Patricia, NSZK-beli (22). JAĐRAN: Shogun, amerikai (17.30, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Vér­testvérek, NSZK-beli (16). Ma­ljáé, hazai (18.20). Kísérőműsor: Korea köszönti Tifót. NÉPMOZI: Gerillák, hongkongi (16, 18, 20). Matiné: Nostradamus, amerikai (10). DUNA: Emmanuelle, Szados ki­rálynője, görög (20). IFJÚSÁGI TRIBÜN: A pokol an­gyalai, amerikai (19, 21). SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ (Nagyterem): Glembajok, 20 óra­kor (a zágrábi Gavella Színház társulatának előadása a Sterija Játékok keretében). Kisterem: Harold Pinter szüle­tésnapja, 23 órakor (a Fiatalok Színpada keretében: a szkopjei Művészeti Akadémia diákjainak előadása). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógy­szertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: a Niegoš utca 4 szám alatti rendelő (20-tól 6 óráig). A PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐ­DÉSI EGYESÜLETBEN Majtényi mm: Harmadik ablak Ma 19.30-as kezdettel MAJTÉ­­NYI Mihály: Harmadik ablak című színművét mutatja be az Újvidéki Színház a Petőfi Sándor Művelődé­­si Egyesület nagytermében B. B. MAGYAR SZÓ NYUGDÍJASOK FIGYELMÉBE Töltsünk egy napot a Kopácsi réten Június 7-én, csütörtökön egész napos ki­ránduláson vehetnek részt a tartományi székváros nyugdíjas polgárai. Az Eszéktől nem messze levő, Eu­rópa-szerte híres Kopácsi rétet, a madár- és növényvilágban külö­nösen gazdag rezervátumot tekint­hetik meg az érdeklődők. A kirán­dulást a legszebb időben, a tavasz végén, a sok madárfióka kikelése­kor szervezik meg. Az oda- és visszautazás autóbuszon történik, a Kopácsi rét mocsárvilágának be­járása pedig hajóval. A természet­kedvelők ezenkívül megtekintik a természeti múzeumot. A részvételi díj 656 dinár. A nyugdíjasok a Posta utca 3. szám alatt jelentkezhetnek minden kedden és pénteken 9-től 12 óráig. K-ny AUGUSZTUS 1-JÉTŐL kivonják a forgalomból a szemeteskannákat Az újvidéki városi közösség terüle­tén levő mintegy 1400 szemeteskanná­ból még két hónapig, vagy július vé­géig szállítják el a szemetet a čistoća Közművesítési Munkaszervezet dolgo­zói — hallottuk Djordje PANTEL­IC igazgatótól. Elmondta azt is, hogy már négy éve tart az az akció, vagyis a szemeteskannák felcserélése 0,9 köb­méteres konténerekre, illetve mű­anyag zacskókra. Erre azért van szük­ség, mert a Cistoca korszerű szemét­­szállító kocsijai ezek kiürítésére, illet­ve elszállítására alkalmasak. Azok­nak tehát, akiknek régi fajta szeme­teskannájuk van, konténert kell vásá­rolniuk. Olyan lakóházakban, ame­lyekben öt, vagy kevesebb lakás van, a lakók nem kötelesek konténert ven­ni, a szemetet műanyag zacskóba gyűjt­hetik és a szemétszállítás idő­pontjára azt a kijelölt helyre kell tenniük. Ha a lakóházban ötnél több lakás van, konténert kell beszerezni a szemétnek. Ezek a 0,9 köbméteres konténerek a Cistocában kaphatók. Cs. M. BOROIO ÜZLET CIPŐ, CSIZMA RÉGI ÁRON Nyolc hónapig tartó átalakítási munkálatok után megnyílt a Szabad­ság téren levő Borovo cipőfolt. Mlo­den DOBRIČ üzletvezetőtől meg­tudtuk, hogy­ a 650 négyzetméter te­rületű elárusítóhelyen minden vado­natúj: az elárusító pultok, a kirakat, a padló, a mennyezet. A bolt meg­nyitása a földszintet a pincével ösz­­szekötő felvonó felszerelése miatt késett. Bár a felvonó még most sem készült el, a műszaki ellenőrző bi­zottság engedélyezte a megnyitást. Mivel az üzletben még régi áron vásárolható lábbeli, a vásárlók érdek­lődése óriási. Íme néhány ár: diva­tos antilop női csizma 2200 dinárért vehető, őszi—tavaszi női cipő 700 di­nártól kezdődően, gyermekeinő 400 di­nártól, gyermekcsizma pedig 900 di­nárért. Legkisebb a választék férficipőben, ezeknek ára 1400 dinár. A Borovóban nagy a választék harisnyában és gu­­milábbeliben is. Az üzlet munkana­pon 7-től 20 óráig, szombaton pedig 7-től 14 óráig tart nyitva. K-ny 1914. május ?­9., kedd Sikeres környezetvédelem A Szocialista Szövetség illetékes tanácsának ülése tárta a múlt évi munkard­­szám jelentést. A Fruska gora Nemzeti Park gondozása, védelme az 1981—1985. évi időszakra aláírt önigazgatási megegyezés értelmében történt. A múlt évben parkosították az utcá­kat, a lakóépületek környékét, a Városi temetőt és a Péterváradi vár környékét. A részletesen ki­­doolgozott növényvédelmi program meghozta eredményét. A város zöld területeit idejében kezelték a be­tegségek és kártevők ellen. A Pé­terváradi vár zöldövezetének ápo­lására, a szemét elhordására és az alépítmény karbantartására össze­sen 3 millió dinárt költöttek. Ez az összeg semmiképpen sem ele­gendő e jelentős létesítmény kar­bantartására, ami persze meg is látszik az utak állapotán, az épü­letek homlokzatán. A levegő szennyezettségét a vizsgált időszakban 32 ponton el­lenőrizték, a víz szennyezettségét pedig 22 ponton. A múlt évben folytatták a szennyvízlevezető­­csatornák építését és tisztítását. A csapadék- és szenny­vízle­vezetése továbbra is gondot okoz. A szenny­víz tisztítását és fertőtlenítését még mindig nem végzik megfelelő mértékben, s ennek káros követ­kezményei is lehetnek. A vízellá­tás javítása érdekében beszerelték Péterváradon a Rókus pata­ki szi­vattyútelep berendezését, kiépí­tették a vízvezeték- és szennyviz­es vezető-hálózatot Péterváradon, az Újtelepen, a Simán III-on, Adrián és a bukovaci völgyben. A levegő szennyezettsége a ko­rábbi évekhez viszonyítva csaknem ugyanolyan mértékű. A jelzett év­ben a hulladékanyagok begyűjtésé­ben és feldolgozásában jelentős eredményeket értek el. A szúnyog­­irtásra 3 millió dinárt költöttek a múlt évben és az eredmények sem maradtak el. A Vjesnik napilap körkérdése ajápján Újvidék az ország második legtisztább városa. Ez egyben fok­mérője lehet a környezetvédelem­ben elért eredményeknek is. KABÓK Erika A Szocialista Szövetség városi választmányának környezetvédel­mi tanácsa tegnapi ülésén megyn­ Megkezdődik az építkezés a Horgászszigeten A kezdeményező bizottság ülésére. A napokban aláírják a munka- és eszköztársításról szóló önigazgatási megegyezést az Újvidéki Rádió és Te­levízió, a Hemotehna, a Novkabel, a Forum, a Jugoalat, a Zvezda, az Unionpromet és az Elektrovojvodina munkaszervezetek, amelynek értelmé­ben minden munkaszervezet 250 000, dinárt társít (a Hemotehna kivételé­vel, amely ugyanebben az értékben végez munkálatokat) a Horgászsziget útépítési költségeinek fedezésére. A fenti összeget június 15-éig kell be­fizetniük, hogy rövidesen megkezdőd­hessenek a munkálatok. A Horgászsziget tisztán tartásával kapcsolatban ismét megerősítették a már elfogadott határozatot, hogy min­den munkaszervezet vásároljon egy­­egy konténert. Ezt eddig egy mun­kaszervezet sem tette meg, ezért most június 5-ét szabták meg e fel­adat teljesítési határidejének. A sze­metet a Cistoca fogja elszállítani. A Hajógyártól a Horgásziszigetig ve­zető telefonvezeték kiépítésére az esz­közöket előteremtették és be is fi­zették, de a posta nem kezdhette meg a munkálatokat, mert még né­hány fa ágát le kellett vágni. Való­színű, hogy tíz napon belül a tele­­fonprobléma is rendeződik. Közeledik a sportobjektumok építésének meg­kezdése is. A kezdeményező bizott­ság már benyújtotta a kérelmet az URBIS-nak, és csupán hat fát kel még kivágni, hogy a napokban meg­kezdhessék ezeket a munkálatokat. A víkendtelep kapuját most zárva tartják. Ezzel biztosítják az ott tar­tózkodók nyugalmát. Amióta ezt a rendelkezést bevezették, nem történt nagyobb csendháborítás, rendbontás. A kezdeményező bizottság július 7-én a munkaszervezetek dolgozói ré­szére közös ünnepséget szervez, ün­nepi műsort és sporttalálkozókat tar­tanak. Az ilyen találkozók egymás jobb megismerését szolgálják. Úgy tűnik, rendeződik a Horgász­sziget helyzete, tisztán tartása, leg­alábbis a kezdeményező bizottság ülésén hallottak erre engednek követ­keztetni. K-k A tiszta jövedelem elosztásáról Ljuboil čupić önigazgatási ügyész nyilatkozik A tiszta jövedelem elosztása a gazdasági munkaszervezetekben a múlt évben egészében véve az elő­irányzott keretek között mozgott. A személyi jövedelem lassúbb ütemben növekedett, mint a tiszta jövedelem, ez pedig kihatott a munkaszervezetek felhalmozóké­pességének az erősödésére. Tavaly a tiszta jövedlem 70,8 százaléka a személyi és közös fogyasztás cél­jaira,, 29,2 százaléka pedig a rati­-A munkaszervezetek egy része, amelyekben magas az átlagos személyi jövedelem, nem tartot­ta tiszteletben a tiszta jövedelem elosztási arányait. Ezek például a Pobeda-IMO Ventil alapszer­vezete, a Petar Drapšin Majins­­ka obrada alapszervezete, a Mil­­noservis, a Vez­­­rublje, a Ter­­momont, a Mont munkaszerve­zet, a posta Telkom alapszer­vezete, az Interservis munka­­szervezet Tehnokemija és Ko­­mercservis alapszervezetei, a Táv­fűtő Művek stb. ha anyagi alapjának fejlesztésére irányult. Ez az arány kedvezőbb, mint az előző évben. A társadalmi tevékenységekben az egyéni és kö­zös fogyasztásra elkülönített eszkö­zök aránya is kedvezően alakult, tehát a megszabott keretek között mozgott. Az átlagos személyi jö­vedelem 23 százalékkal növekedett, míg a tsszta jövedelem a gazdaság­ban 28,3 százalékkal.­­ Általában véve a tiszta jöve­delem elosztása megfelelő, habár a munkaszervezetek egy része még most sem tartja tiszteletben az el­osztási arányokat. Az egyéni és közös fogyasztásra 673,6 millió dinárral többet fordítottak. Ki­­lencvenhárom munkaszervezet nem tartotta tiszteletben az elosztási arányokat, azaz min­den hetedik a városunkban. Minden ötödik mun­kaszervezet, amely az elosztási arányokat túllépte, veszteséggel gazdálkodott. Kétszázhúsz munka­­szervezet figyelmen kívül hagyta azt a kötelezettségét, hogy a személyi jövedelem növelését han­golja össze a jövedelem növekedé­sével — mondta Ljubomir CU­­pin önigazgatási ügyész. Az önigazgatási ügyészségben figyelmeztették ezeket a munka­­szervezeteket, hogy a többletet, amelyet kiosztottak, legkésőbb a félévi zárszámadásig vissza kell juttatniuk.­­ Azon munkaszervezetek el­len, amelyek ezt nem teszik meg és a többletet nem adják vissza, eljárást indítunk, előzőleg azonban kikérjük a társult munka tanácsá­nak véleményét az ilyen elosztás igazoltságáról. E visszafizetés kö­telezettsége alól felmentést nyer­hetnek azok a munkaszervezetek, amelyekben objektív okokból fenn­akadás volt a termelésben, illetve amelyek kivitellel foglalkoznak — mondta Ljubomir Cuipic. M-t Nagy a forgalom az újonnan megnyílt Borovóban (IFJÚ Gábor felvétele) A MUNKÁSEGYETEM Előadás a kultúráról és a nyelvről Ma 18 órakor a Radivoj Cirpa­­nov Munkásegyetem második eme­leti termében előadássorozat kez­dődik a Kultúra és nyelv címmel. Az első előadást, amelynek címe Kultúrhagyomány a névadományo­zásba 1t, dr. Milica GRKOVIC tart­ja. E­ny HOLNAP A tartományi székváros felett holnap 19.24-kor részleges napfo­gyatkozás kezdődik. A Városi Csillagászati Egyesü­letben megtudtuk, hogy a nap leg­nagyobb része 20.11 és 20.19 óra között­, tehát nyolc percet lesz el­takarva. Ekkor a hold korongja öt­ven százalékban takarja el a nap korongját. Mivel a napfogyatko­zásra közvetlenül naplemente előtt kerül sor az égbolt nyugati részé­ben, puszta szemmel is megfigyel­hető lesz a legkisebb szemkároso­dás­ veszély nélkül is. A körülmé­­nyek nem lesznek kedvezőek a megfigyelésre, egyrészt mert az előrejelzések szerint a napot köd veszi körül, másrészt mert az ég­bolt nyugati része legtöbbször fel­hős. Derült idő esetén azonban igen szép természeti látványban lesz részük a polgároknak. A csillagászati egyesület a Pé­terváradi vár órájánál két telesz­kópot helyez el. A polgárok innen kísérhetik figyelemmel az érdekes természeti jelenséget. K-ny Részleges napfogyatkozás

Next