Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)
1984-05-17 / 134. szám
1984. május 17., csütörtök MAGYAR SZÓ A szabadkai ZORKA Vegyiművek társadalmi színvonalügyi dolgozói közössége PÁLYÁZAT ÚTJÁN • Különleges meghatalmazással és felelősséggel járó munkahelyre felvesz egy személyt a társadalmi színvonalügyi DOLGOZÓI KÖZÖSSÉG VEZETŐI munkakörének betöltésére. A megbízatás négy évre szól. FELTÉTELEK — közgazdasági egyetemi képzettség kereskedelmi vagy ügyviteli szakirányú, — háromévi gyakorlat, — megfelelő egészségi állapot, — azaz a közgazdasági egyetem első fokozata, illetve közgazdasági főiskolai képzettség kereskedelmi, ügyviteli-jogi, vagy idegenforgalmi-vendéglátóipari szakiránnyal, — ötévi gyakorlat, — megfelelő egészségi állapot, — a munkahely betöltéséhez szükséges szervezőkészség, az eddigi tevékenység folyamán az önigazgatási viszonyok fejlesztésében elért eredményeik. Személyi jövedelem a tmasz személyi jövedelmének elosztásáról szóló önigazgatási megegyezés szerinti. A kérvényhez mellékelni kell a pályázati feltételeket igazoló okmányokat. A kérvényt a következő címre kell eljuttatni: Hemijska industrija Zorka RZ za kadrovske i zajeđničke opšte poslove, 24000 Subotica, Edvina Zdovca 8. A pályázat a Subotičke novine és a Magyar Szó lapokban való közzétételétől számított 15. napig érvényes. 540/1. A szabadkai ZORKA Vegyiművek ZORKAELAN Társultmunka-alapszervezete PÁLYÁZAT ÚTJÁN a különleges meghatalmazással és felelősséggel járó munkahelyre, négyévi megbízatási idővel felvesz EGY SZEMÉLYT SZAKVEZETŐI ÉS KOORDINÁLÁSI-IRÁNYÍTÓI MUNKAKÖRBE, a villamossági műhelybe. FELTÉTELEK — elektrotechnikai egyetemi képzettség, — háromévi gyakorlat, — szakvizsga, — azaz elektrotehnikai főiskolai képzettség, — ötévi gyakorlat, — szakvizsga, — megfelelő egészségi állapot. Személyi jövedelem a tmász személyi jövedelmének elosztásáról szóló önigazgatási megállapodás szerint. A kérvényhez a pályázati feltételeket igazoló okmányokat kel mellékelni. A kérvényt a következő címre kell eljuttatni: Hemijska industrija Zorka, RZ za Kadrovske i zajedničke opšte poslove, 24000 Subotica, Edvina Zdovca 8. A pályázat a Subotičke novine és a Magyar Szó lapokban való közzétételétől számított 15. napig érvényes. 110/1 A KOVIN Mezőgazdasági-Ipari Kombinát gaji JÚLIUS 7-e Társultmunka-szervezetében május 22-én és 23-án ELADÁSRA KERÜL hat 1973-as, 1974-es és 1975-ös gyártmányú üzemképes Uniiverzal gabonakombájn vezetői kabinnal; kikiáltási ár 450 000—650 000 dinár darabonként. Gaj helyiség Bánátban Korvintól 7 kilométer -Az eladást az újvidéki Agrovojvodina OPREMA Ügyviteli egysége (Temerini utca 50. Telefon: (021) 51-326 és 25-555) egysége végzi. 541/1. 1 APRÓHIRDETÉSEK Temerin központjában, a pi- Sürgősem eladó bejegyzett arctéren, Gombár József háza Zastava 750-es. Ára 38 000 dinár, eladó. Érdeklődni: Kossuth La- érdeklődni délután: Cavic Május u. 22. Virágüzlet: roslav, telefon: (024) 25574, 122723 254149 Megőrzött 1977-es GS Pallas Kiadó külön bejáratú szoba eladó. Telefon: (021) 397-004, fürdőszoba-használattal. Teme____________________________283992 Kn, Lenin utca (Gyepsor) 116. 862848 Farkas Eszter, Bácsszőlős, érvényteleníti az általános iskola VIII. osztályáról szóló bizonyítványát. 283991 Tálló Ferenc, Temerin, érvényteleníti az általános iskola I—VIII. osztályáról szóló bizonyítványát. 122731 Eladó sport gyermekkocsi és járóka. Temerin, Zarko Zrenjanin u. 2/1. 122730 Eladó új, négyszárnyas rolós ablak. Horti, Temerin, Petőfi Sándor u. 58. (Piac köz) Csajkovszkij pianino, 150 000 dinárért eladó. Subotica. Deligradska 10. 254095 Vojnié Hajdúk Róbert, Szabadka, érvényteleníti a felnőttiképző iskola IV. évfolyamáról szóló bizonyítványát. ____ 254104 Baráti Ilona, Szabadka, érvényteleníti az általános iskola V. osztályáról szóló bizonyítványát. . ItIUMi. *. 254078 A kanizsai KANIZSA Mezőgazdasági-Ipari Kombinátoromi Újfalusi GAZDASÁG Tmaszának munkaügyi bizottsága munkaügyekről szóló szabályzat 8. szakasza alapján PÁLYÁZAT ÚTJÁN határozatlan időtartamra szóló munkaviszony létesítésével felvesz FŐAGRONÓMUST mezőgazdasági termelésre. A törvényben megszabott általános feltételeken kívül még az alábbi külön feltételeknek kell eleget tenni: mezőgazdasági egyetemi vagy főiskolai képzettség, közvetlen termelésben szerzett legfeljebb három év szakmai gyakorlat, kötelező a magyar és szerbhorvát nyelvtudás. Személyi jövedelem a személyi jövedelem elosztásáról szóló önigazgatási megállapodás szerint. Lakás megegyezés szerint. A kérvényhez képzettségről szóló oklevelet, pályaképet és orvosi bizonylatot kell mellékelni. A pályázat a közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényt az alábbi címre kell eljuttatni: AIK KANJIŽA. OOUR Ekonomija Novo Selo, Komisiji za radne odnose, 24207 Orom, Jókai Mór u. 2. ' 1 539/1. Az uzdini UNIREA Földművesszövetkezet ELADÁSRA KÍNÁL — két 4,5 m munkaszélességű Clanson üzemképes gabonakombájnt Ford motorral. — üzemképes Belorusz MTZ—82 traktort. Az eladásra május 22-én 11 órakor kerül sor az uzdini szövetkezet gépparkján. Az eladást az újvidéki TEHNOMETAL munkaszervezet végzi. 583/1. A zanitasi Senitex Textilipari Munkaszervezet május 10-én (csütörtökön) közzétett pályázatában elírás történt. A Sentex Textilipari Munkaszervezet a hirdetés értelmében a közös szolgálat igazgatójának kinevezésre hirdet pályázatot. SZOBLOK BAČKA KISHEGYES Kitraslavip EXPORT-IMPORT KERESKEDELMI MUNKASZERVEZET TEHNIKA TMÁSZ-A (Újvidék, MH u. 102.) NAGY VÁLASZTÉKBAN ELADÁSRA KÍNÁLT - épületanyagot, - műanyagot vízvezeték-szereléshez az alábbi ügyviteli egységeiben: • Trešnja, József Attila u. 14. Telefon: 367-244 és 363-966. • Garant, Milenko Grčić u. 6. Telefon: 313-411. - kötöttárut, - gyermek-, női és férfikészruhát,- rövidárut, illatszereket és kozmetikai szereket az alábbi ügyviteli egységeiben: • Panorama, Újvidék, Milenko Grčić u. 6. Tel.: 315-544. • Sajlovo ill., Janko Veselinović u. sz. n. Tel.: 313-533. • Nevena, Laza Nančić u. sz. n. Tel.: 28-121. • Limanka, Népfront u. 45. Tel.: 364-238. • Tetovka, Köztársaság tér 21. Tel.: 28-336. • Jasmina, Dusán Danilovic u. 32. Tel.: 397-267. LÁTOGASSON MEG BENNÜNKET VÁSÁRLÁSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL A társult munkáról szóló törvény 505. szakasza és Zenta község káderpolitikájának megvalósításáról szóló társadalmi megállapodás 32. szakasza alapján, valamint a FITOPROMET Malom Trász-a ZENTA Alapszabályának 67. szakasza, a Munkástanács 103. sz. határozata alapján az egymás közti viszonyokkal foglalkozó bizottság 44/84. sz. határozatával PÁLYÁZATOT HIRDET (újraválasztás) • AZ ÁLTALÁNOS JOGI OSZTÁLY IGAZGATÓJA MEGVÁLASZTÁSÁRA ÉS KINEVEZÉSÉRE. A törvényben előirányzott általános feltételeiken kívül a jelöltnek eleget kell tennie az alábbi feltételeknek is: — VII/1, vagy VI/1 okleveles jogáisz, jogász, — 3 évi munkában szerzett gyakorlat, — a Zenta község káderpolitikájának megvalósításáról szóló társadalmi megállapodás értelmében vett erkölcsi és politikai minősítés, — kellő munka- és alkotókészség, —a szerbhorvát, illetve horvátszerb és a magyar nyelv ismerete, — a Zenta község káderpolitikájának megvalósításáról szóló társadalmi megállapodás és a törvényes előírások értelmében a kinevezésnek nincs akadálya. A pályázat a megjelenésétől számított 15. napig érvényes. Akérvényeket a pályázat feltételeit igazoló okmányokkal együtt a következő címre kell eljuttatni: ASK ZENTA ŽITOPROMET Malom TMASZ, ZENTA, Zenta, Belgrádi út 104. szám. A dolgozók társult munkában való egymás közti viszonyával foglalkozó bizottságnak megjelöléssel. A hiányos kérvényeket sembe nem veszik figye- 533/1. FRUŠKA GORA TURIST Újvidék, Stražilovo u. 1. Beocsín, Tito marsall u. 31. NYÁR ’84 elnevezés alatt nyaralást szervez A csomagutazások 12 napig tartanak 19 napi tartózkodási idővel az alábbi helységeidben: PAG (helység) elhelyezés a fizetővendégszolgálatban, 10500-12300 dinárig, GRADAC, elhelyezés a fizetővendégszolgálatban, 10000-11 500 dinárig, IGALO-SUTORINA, kihelyezés B osztályú szállóban, 10850-13000 dinárig, IGALO, elhelyezés a fizetővendégszolgálatban, 10210-12000 dinárig, MELJINE, elhelyezés a fizetővendégszolgálatban, 9200-11 000 dinárig. Gyermekek után 10 éves korig 20—60%-os árengedmény jár. A szakszervezeti alapszervezetek külön feltételek mellett nyaralhatnak.Jelentkezés, befizetés és bővebb felvilágosítás telefonon Újvidéken, a 021/27-672-as, Beocaniban pedig a 021/87-369-es telefonszámon, vagy személyesen. al