Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 149-163. szám)
1984-06-14 / 162. szám
12 ÚJVIDÉK ÚJ KÖZMŰVESÍTÉSI DÍJSZABÁS A nyilvános vita eredménye az óváros községben Mindössze néhány közművesítési szolgáltatást végző munkaszervezet képviselője jelent meg a Szocialista Szövetség Óváros községi választmánya illetékes bizottságának tegnapi ülésén, amelyen a közművesítési szolgáltatások díjának meghatározásáról és néhány ilyen szolgáltatást végző munkaszervezetnek a személyi jövedelmi adó fizetése alóli felmentéséről volt szó. A vita folyamán a többség indokoltnak vélte az adókedvezményt, szem előtt tartva, hogy az évenkénti 4 millió dinárral a város költségvetése nem sokat veszít, ugyanakkor kifogásolták, hogy nincs meghatározva, meddig érvényes a felmentés, ami nincs összhangban az elfogadott elvekkel. Olyan vélemény is elhangzott, amely szerint ez az időszak nem lehet hosszabb két évnél (1084, 1985). • Az áremelési százalékokat néhány helyi közösség képviselői elfogadhatónak tartják ugyan, de véleményük szerint ezzel még nem oldottunk meg mindent. A lakosság hajlandó nagyobb díjat fizetni a közművesítési szolgáltatásokért, ugyanakkor elvárja a jobb minőséget is. Megjegyzés : hangzott el a Revnost munkaszervezet és a Cistoca rendezetlen egymás közötti viszonyairól, és szükségesnek tartják, hogy munkájukat, amely lényegében közös, a város tisztán tartása, a jövőben jobban összeegyeztessék. Az életszínvonal megőrzéséről a helyi közösségek véleménye az, hogy , bizonyos városi szintű térítések bevezetésével javíthatnánk a helyzeten. A helyi közösségek képviselői beleegyezésüket adták a díjszabásnövelésre, egyúttal elvetették az óvárosi szakszervezeti tanács javaslatát, hogy a lakbér ne 25, hanem 40 százalékkal legyen nagyobb! K. I. ÚJVIDÉKEN MA FILM ARÉNA: Nincs előadás. JADRAN: Rocky 11., amerikai (16.30, 18.30, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Gallipoli, ausztrál (16. 18. 20). NÉPMOZI: A bosszú lángja, indonéz (16. 20). Brillantin, amerikai (18. 22). Matiné: A pokolnegyed, amerikai (10). BÁCSKA: Caboblanco, amerikai (20). DUNA: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Nincs előadás. SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ (Nagyterem): Zenei virágok. Az általános iskolások legjobb versenyműsoraiból (18). (Kisterem). K. Cipci: Hosszú harisnyás Pippi (10). F. Hadžić: A fésű (19.30). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: a Njegoš utca 4. szám alatti rendelő (20-tól 6 óráig). VAJDASÁGI MÚZEUM Őstörténeti kultúrák — kiállítás A Vajdasági Archeológiai Egyesület a Vajdasági Múzeumban (Duna utca 35.) Történelem előtti kultúrák Vajdaságban című tárlatot nyitott. Weso kályha tavalyi áron Öntöttvasból készült Weso E kályha kapható tavalyi áron a Tehnometal Sidro üzletében (Vasút utca 25.). A kályhák HELIOS gyártmányúak, és 15 38 t dinárba kerülnek, a munkaszervezet 6, illetve 12 hónapra hitelt nyújt hozzájárulás és kezesek nélkül is. Azonos feltételekkel a Gorenje üzletben (Svetozar Markovic tér 4.) is vásárolható Weso kályha, a jövő hónapban újabb szállítmány érkezését várják, remélhetőleg ugyanezen az áron B. B. Pénz, hely és munkaerő kell A kisipar helyzetéről tárgyalt a Szocialista Szövetség illetékes bizottsága A Szocialista Szövetségnek a kisipar fejlesztésével foglalkozó egyeztető bizottsága tegnapi ülésén a kisipar helyzetéről, fejlesztésének és fellendítésének lehetőségeiről volt szó. Bevezető beszámolójában Miroslav NOVIC, a gazdasági és pénzügyi városi bizottság képviselője ismertette a bizottság és a Körzeti Gazdasági Kamara szakemberei által a kisipari fellendítése céljából készített beszámolót és akcióprogramot. A beszámoló megállapítja, hogy az erőfeszítések ellenére is stagnál a kisipar a városi közösségben (tavaly 1922 kisiparost tartottak nyilván). Sok a hiányszakma, elsősorban háztartási gépjavítók, rádió- és tévészerelők, könyvtötők, központi fűtést szerelő mesterek, kályhajavító keramikusok, göröpcsőrek, kovácsok, kalaposok, bocskorkészítők stb. hiányoznak. A városban 179 vendéglátóipart létesít,miény van, de területi és a minőségi eloszlás nem a legmegfelei értek el az utóbbi időben, főbb. Semmiképpen sem lehetünk Tavaly számos dolgozó helyezkeelígerlettek a taxisok szolgáltatásai-adett el a kisiparban. Városunkkal. Bár 195 bejegyzett taxis van, aki a város hét taxiállomásán egyenlő időt köteles tölteni, a taxisofőrök nem tartják magukat a beosztáshoz, s amikor a kevésbé forgalmas helyen kellene ügyeletet tartaniuk, egyszerűen nem dolgoznak. A város területén két kisipari szövetkezet és öt szerződéses munkaszervezet működik, s ez nem elégíti ki a szükségleteket. A vita során többen kitértek arra, hogy a kisipari munkaszervezetek jelentős eredményeket kisipari munkaszervezetei 6060 dolgozót foglalkoztatnak, azaz a város dolgozóinak 7,2 százalékát, s ez figyelemre méltó eredmény. Ezzel szemben csupán a Slavite községben tettek konkrét intézkedéseket a kisipar helyzetének javítására, a többi községben minden szerveet kínül történt Branislav ACANSKI hangsúlyozta, hogy a kisipar fellendítéséhez több pénz, hely és munkaerő szükséges. Gyakorlatilag ez a három tényező határozza meg a kisipar helyzetét városunkban. Több gondot kell fordítani a hiányszakZenei virágok címmel ma 18 órai kezdettel tartják meg a Szerb Nemzeti Színház Nagytermében a gyermekek zenei szakosztályainak harmadik találkozóját. Azok az amatőr kórusok és . . . zenei együttesek lépnek fel a tárnák okozta űr kitöltésére. Az a fc- tlálkozó, amelyek részt vettek a különböző fesztiválokon, versenyedőprogram szerint a bankok megfelelő hitelpolitikával, a teleferendezési önigazgatási érdekközösség pedig az üzlethelyiségek ésszerűbb elosztásával javíthatna a helyzetem. A kisipar fellendítése érdekében szükséges az adópolitika felül- vizsgálása. Az adókedvezmények BRANKO BAJó FOTÓGALÉRIA jelenlegi rendszere ugyanis nem serkenti a kisiparosok beruházásait. Ezenkívül szükség van a megfelelő káderképzésre, mert sajnos, egyre kevesebb az olyan fiatal, aki kisiparosnak készül. S-n CENTROSLAVIJA őszibarack érkezett Az idén a korábbi évekhez viszonyítva valamennyivel később jelent meg üzleteinkben az őszibarack. Az első szállítmány Herceg- Noviból érkezett a Centroslavijaboltokba, kilója 180 dinár. A hűtőházban megtudtuk, hogy ezután rendszeresen érkezik az üzletekbe. Néhány boltban vásárolható még földieper, kilónként 100 dináros áron. A gyümölcsök közül továbbra is legdrágább a citrom, kilója 231,40 dinárba kerül. Az üzletekben ugyanannyiért (120 dinár) vásárolhatunk paradicsomot, mint a piacon. A zöldpaprika darabja 13,47 dinár, az újkrumpli kilója 85 dinár. A zöldborsó ára 59,90 dinárra csökkent, a zöldbab kilója 110 dinár. A káposzta kilója 59,90, az uborkáé pedig 119,80 dinárért vásárolható. Akik szeretésből csinálják Az újvidéki amatőr műkedvelők munkájáról keveset tudunk, holott évek óta odaadóan dolgoznak. Munkájuk eredményességének fokmérője lehet a június 7- étől 10-éig Román megtartott Vajdasági Zenekedvelők 21. szemléje is. Ezen a fesztiválon az újvidéki amatőrök összesen 9 érmet nyertek. Aranyplakettet nyert az újvidéki fúvószenekar, a Sonja Marinković Művelődési Központ népi zenekara és népi együttese, ezenkívül a Svetozar Markovic Művelődési Egyesület kórusa. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület harmonikazenekara, a kovilji Laza Kostié Művelődési Egyesület tamburazenekara, a kiszácsi Művelődési Egyesület népi együttese és az újvidéki nyugdíjasok kórusa nyert ezüstplakettet. Városunk területén 25 szervezet keretében mintegy 6000 amatőr tevékenykedik. A nyár folyamán is nagy feladat vár rájuk. A művelődési egyesületek egy része külföldön vendégszerepel (Kuvait, Irán, Franciaország, Olaszország, Magyarország stb.) mások hazánkszerte igyekeznek kivenni részüket a nyári rendezvénysorozatokból (Piros rózsa, a ruszin népi együttesek találkozója, Gyöngyösbokréta, ljubljanai ünnepi esküvők, az Újvidéki Nyár, Péterváradi esték stb.). Dicséretes, hogy az amatőrök között nagyszámú fiatal van. Ezek a fiatalok okosan használják fel szabad idejüket. Ilyen eredmények után jobban oda kell figyelnünk munkájukra. KABÓK Erika MAGYAR SZÓ SZISZ-ALAPSZERVEZETEK Késnek a választásokkal Folyik a választási tevékenység az újvidéki ifjúsági alapszervezetekben, s ez alkalmat nyújt arra is, hogy bírásatóan felmérjék az eddigi tevékenységet. Az alapszervezeteknek csupán egyötödében választották meg az új vezetőséget, ebből arra lehet következtetni, hogy néhány alapszervezetben formális dolognak tartják a választásokat, állapította meg tegnapelőtt esti ülésén a SZISZ városi választmányának elnöksége. A legkedvezőbb a helyzet a társult munka ifjúsági alapszervezeteiben, a községenkénti kimutatás szerint Péterváradon a legtöbb, , ugyanakkor Karlócán a legkevesebb figyelmet szentelték eddig a választások megszervezésének. A választási tevékenység szervezettsége kihat az alapszervezetek ezután! tevékenységére. Különösen az iskolákban kell mielőbb megtartani a választási értekezleteket, mert hamarosan itt a tanév vége, és ha szeptemberre halasztják ezt is a tevékenységet, akkor általában egy-két hónap késéssel látnak a munkához. B. B. ! GÁZFORGALMAZÓ Holnaptól kevesebb várakozással A Kátyi úti gázforgalmazóban tegnap megkezdődött az új szivattyú felszerelése. Az utóbbi időben jelentősenrra?gnövek°dett a forgalom és szükségessé vált még egy üzemanyag adagoló szivattyú felszerelése. A már meglevő egyszerre két személygépkocsiba töltheti az üzemanyagot, az új berendezés felszerelésével pedig egyidejűleg még egy jármű vásárolhat gázt A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a várakozási idő ezentúl a felére csökken — tájékoztatott bennünket Dragić ETINSKI, a gázforgalmazó igazgatója. A munkát a szerelők ma estig befejezik. A gázüzemű személygépkocsik holnaptól már a megszokott időben, (vasárnap kivételével) 6.30-tól 18.30-ig vásárolhatnak üzemanyagot. K-ny Jakarta és Flashdance Újdonságok a szórakoztató zenei lemezkiadványokban A szórakoztató zenei kiadványokból a Duna utcai Zenei Ma- Knagazinba érkezett a legnagyobb választék. A hazai előadók közül újdonságnak számít a JAKARTA együttes albuma, a KRVNA GRUPA Svilen konac című lemeze, SLADJANA ÉS DADO Princeza című maxi-singlje, a fővárosi D’BOYS Muranje című alkotása, a STIJENE EGYÜTTES Balkanska korida című lemeze, továbbá a HAUSTOR gitárzenekar Treói svijet című albuma. A hazai nagylemezek ára 316,50 dinár. A licenc lemezek közül kapható a Flashdance film zenéje, továbbá Herb ALPERTTŐL a Blow Your Own Horn, Thomas DOLBYTÓL a The Flat Earth, Linda RONDSTADT-tól a Get Closer, az EURYTHMICSTŐL a Touch, Graham PARKERTŐL a The Real Macaw című album, s végül a kiváló MANFRED MANN’S EARTH BAND Budapest című lemeze is, amely a zenekar pesti koncertjének felvételeit tartalmazza. A licenc-kiadások zömének ára 431 dinár. De 14. Június 14.– csütörtök Veziet a sitkálatok A telekrendezési és közművesítési önigazgatási érdekközösség közgyűlése elfogadta az idei munkatervet Bár már június közepe van, a telekrendezési és közművesítési önigazgatási érdekközösség közgyűlése csupán tegnap hozta meg az érdekközösség idei pénzügyi tervét és munkaprogramját. A program hiánya eddig számos akadályt gördített az érdekközösség munkája elé. Nem foghattak hozzá ugyanis új munkálatok megkezdéséhez. A közgyűlés tegnapi ülésén Radivoj TERZIN, az érdekközösség titkára ismertette, hogy a munkaprogram tervezete februárban készült el és április végéig volt nyilvános vitán. A nyilvános vita igen jó eredményeket hozott. A községekben és a társadalmi szervezetekben számos érdemi javaslat hangzott el, amelyet a munkaterv módosításának elkészítésekor a lehetőségekhez mérten figyelembe is vettek. Radivoj Terzin hangsúlyozta, hogy nagy figyelmet kell szentelni a városi közösséghez tartozó települések fejlesztésének is, mert az utóbbi években igen kifejezett a tartományi székvárosba való összpontosítás (így a polgárok számos szükségletüket nem elégíthettékki lakóhelyükön). Az idei munkaprogram egyébként a reális keretek között maradt, azaz figyelembe vette a lehetőségek csökkenését. Az idén például 1114 kollektív lakás befejezését vették tervbe, míg 2448 lakás építésére előkészítik az építkezési területet (ebből 228 telket a magánerő építkezők részére). Gondot fordítanak a helyi járulékból befolyó eszközök rendeltetésszerű felhasználására. A vízellátás javítása, a kutak fúrása és a vezetékek lefektetése elsődleges feladat. A közgyűlés részvevőinek véleménye szerint a fogyasztóknak meg kell érteniük, hogy a közművesítési szolgáltatások költségeit többé nem fedezheti más. Szerintük így természetes, hogy emelni kell a közművesítési szolgáltatások díját, hiszen a költségek is jelentősen növekedtek, ezért nagy a Távfűtő Művek és a Vízművek vesztesége. A kis jövedelem a közművesítési munkaszervezetekben hozzájárult a káderstruktúra gyengüléséhez és így természetes, hogy a közművesítési szolgáltatások nincsenek megfelelő szinten. A kis jövedelmű dolgozók életszínvonalának megvédése érdekében esetleg a lakbértérítéshez hasonlóan néhány közművesítési szolgáltatóra is térítést kellene fizetni — hangzott el. A futaki küldött kérte, hogy az érdekközösség szakszolgálata készítsen minden hírnapban jelentést az elvégzett munkáról, hogy a polgárok figyelemmel kísérhessék. Ez a községi érdekközösségek bevonásával lehetséges. A közgyűlés végül ajánlotta a Costocának, hogy egyelőre ne változtasson a szemétkihordás megszokott rendjén és kérje ki a polgárok véleményét is az új rendszerről, valamint hagyjon időt a lakosságnak a konténerek beszerzésére. S-n Zenei világok művelődési-oktatásügyi közösség és az Újvidéki Amatőrök Egyesülete. K-k Rada Čupić kiállítása Ma 19 órakor a Brazsko Bajic Fotóegyesület Galériájában (Néphősök utca 19), megnyílik a Rada Čupić Itt vagyok-e én? című fotókiállítása. VIRÁGDÍSZBEN A VÁROS Az utolsó Jelentkezés! alkalom a szelvényt adják át barátaiknak vagy ismerőseiknek, akik esetleg részt szeretnének venni a versenyen. A versenyzők feladata, hogy ebbe az akcióba legalább még egy virágkedvelőt bekapcsoljanak. Az újvidéki Virágkedvelők Egyesülete, amely 15 éve fejt ki sikeres tevékenységet, hét éve kiszélesítette az akciót a városi szesümek jutalomban. A szerve- közösség minden falujára, úgyzők kérik az olvasókat, hogy na , hogy ma már mindegyikben van nem kívánnak versenyezni, akkor szakosztálya. Mt A Virágdíszben a város elnevezésű hagyományos akció benevezési szelvényét mai számunkban közöljük utoljára. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy legkésőbb június 15-éig jelentkezhetnek a versenyre a szelvényen feltüntetett címen, amelyen a legszebb virágos erkély vagy ablak, település, fektve utca, virágoskert rendezett zöldövezet gondozóire VIRÁGDÍSZBEN A VÁROS Jelentkezési szelvény Benevezek a versenyre a következővel (a megfelelő sorszámot kérjük bekeretezni): 1. Virágos erkély vagy ablak az épület utcai részén. 2. A település, illetve az utca vagy a település részének zöldterülete. 3. Virágoskert a házak utca felöli részén, 4. Rendezett zöldsáv a ház előtt az utcán, 5. Virágoskert a Köves és a Begečka Jama víkendtelep területén NÉV: UTCA: HÁZSZAM: BEJÁRAT: TELEFON. Beküldeni a következő címre: Komunalna radna organizacija ..GRADSKO ZELENILOV Novi Sad. Teslina ulica 1/a. Futoški park. Beküldési határidő: 1984 június 16. Megjelölés: „ULEPSAJMO CVECEM I ZELENILOM NAS GRAD I SELA”. EMELET: LAKÁS: