Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 164-178. szám)
1984-06-24 / 172. szám
26 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet azoknak a rokonoknak, a szomszédoknak és ismerősöknek, akik a 73 tett édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk Sinkovics?is! Csihi Katalin temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek. Bácstopolya, 1984. VI. 24. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok köszönetet azoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek akik a 87 éves korában hosszú betegség után elhunyt drága jó férjem Szorcsik Imre temetésén június 9-én megjelentek, valamint fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. Külön mondok köszönetet dr. Radonjié Vladimírnak az odaadó segítségért. Zenta, 1984. VI. 24. Gyászoló felesége, Teréz köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet azoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett, jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk Kocsis János Jancsi temetésén megjelentek. Hálával tartozunk a Harcos Szövetségnek a megható búcsúbeszédért és a tiszteletadásért. Külön mondunk köszönetet a Promet dolgozói közösségének, az Ipartelep dolgozóinak és azoknak, akik a nehéz órákban velünk voltak. Zenta, 1984. VI. 24. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Június 21-án lesz 13 éve, hogy felejthetetlen drága jó fiunk Vara?, Józsika IV. osztályos fzimnáziumi tanuló ??» éves korában, tragikus körülmények között eltávozott közülünk. Drága szép emlékét örökké szívünkben őrizzük. Köszönet azoknak, akik megemlékeznek róla és sírjára virágot helyeznek. Horgos, 1934. VI. 24. • Gyászolják szülei, Rózsika és József, valamint ?. rokonság köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy drága jó férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk Babarcs Imre szerető szíve június 1-jén, 55 éves korában megszűnt dobogni. Ezúton mondunk hálás köszönetet azoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik a temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Kishomok, 1934. VI. 24. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Június 30-án lesz egy szomorú éve annak a fájdalmas napnak, hogy elvesztettük egyetlen fiunkat Körösi Flórcszrel 1960—1983 Feledni nem tudjuk, örökké siratni fogjuk. Szeretetünk jeléül e hó 23- án meglátogatjuk sírját és virággal díszítjük. Köszönet azoknak, akik emlékét őrzik. Zenta 1934. VI. 24. Gyászoló bánatos édesanyja és édesapja Fájó szívvel búcsúzunk szeretett testvérünktől Vincelné Zséli Marcellától Budiszava, 1984. VI. 24. Bánatos testvérei, sógora, sógornői családjukkal MEGEMLÉKEZÉS Június 20-án volt hat hete, hogy súlyos betegség után megszűnt dobogni szerető édesanyánk, nagymamánk és nenünk Bocor Mária szíve, övé a nyugalom, miénk a mély fájdalom. Hiánya az idő múlásával is örökre megmarad. Nyugalma legyen békés, emlékét szívünkbe zárjuk. Köszönet azoknak, akik megemlékeznek róla. Szabadka, 1934. VI. 24. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Június 28-án lesz 3 éve, hogy a legdrágább édesanya Nagy Ferencné Beskeő Julianna hűséges szíve utolsót dobbant. Június 21-én múlt 6 hónapja, hogy szeretett édesapánk Nagy Ferenc követte hű párját. Emléküket örökké szívünkben megőrizzük. Becse, 1984. VI. 24. SZERETTEIK Az újvidéki NOVI SAD Postaforgalmi Munkaszervezet keretében működő POŠTANSKI CENTAR postaforgalmi Tmász dolgozói tanácsa a június 19-én hozott határozata, valamint a tavisz statútumának 83., 84. és 85. szakasza, valamint a munkaügyekről szóló szabályzat 8. és 26. szakasza értelmében PÁLYÁZATOT HIRDET a tmász VEZETŐJÉNEK kinevezésére. A megbízatási határidő négy évre szól. FELTÉTELEK: — postaforgalmi vagy közgazdasági-kereskedelmi főiskolai képzettség, —ötévi gyakorlat, — megfelelő erkölcsi és politikai magatartás, — megfelelő szervezőkészség. A pályázat a közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényt a szükséges okmányokkal az alábbi címre kell elküldeni: COUR PTT Saobracaja, Poštanski centar, za konkursnu komisiju, 21000 Novi Sad, Ul. V. Pavlovica 9. Munkanélküliek esetében a kérvényhez a foglalkoztatási OÉK-nél való nyilvántartásról szóló igazolást kell csatolni. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 115/1. A topolyai DÓZSA GYÖRGY Tmász dolgozói tanácsa június 11-én hozott határozata alapján az egyszemélyi ügyvezető szervet kinevező bizottság PÁLYÁZATOT HIRDeT az EGYSZEMÉLYI ÜGYVEZETŐ SZERV kinevezésére. A törvényben megszabott általános feltételeken kívül még az alábbi külön feltételeknek kell eleget tenni: — mezőgazdasági vagy közgazdasági egyetemi, illetve főiskolai képzettség, — vezető beosztásban szerzett ötévi gyakorlat, — a munkahely betöltéséhez, az eddigi tevékenység folyamán igazolható rátermettség, — eleget kell tenni a társult munkáról szóló törvény 511. szakaszában megszabott követelményeknek. A kérvényhez a pályázati feltételeket igazoló okmányokat kell csatolni. A pályázat a közzétételétől számított 15. napig érvényes. A kérvényt a szükséges okmányokkal a következő címre kell elküldeni: PPRO Bačka, OOUR Doža Djerdj, 24300 Bačka Topola, Ul. m. Tit.a 50. Konkurs za inokosnog poslovodnog organa. 696/1. A Nova Crnja-i JEDINSTVO Iskoláskor előtti és Általános Oktatási Központ káderbizottsága 1984. VI. 19-én megtartott ülésén határozatot hozott PÁLYÁZATOT HIRDETŐ háztartástani ELŐADÓ felvételére, félmunkaidőre, határozatlan időre a következő iskolákban: 1. a radojevói Stanko Krstin Általános Iskolába 110 órára, 2. a Srpska Crnja-5. Djura Jakšić Általános Iskolába 175 órára, 3. a Vojvoda Stepa-i Október 4-e Általános Iskolába 70 órára, 4. a Nova Crnja-i Petőfi Sándor Általános Iskolába 140 órára. Az előadás szerbhorvát és magyar nyelven folyik. FELTÉTELEK: — megfelelő irányzatú főiskolai végzettség, — kötelező magyar nyelvtudás. A kérvényeket a szükséges okmányokkal a Nova Crnja-i Jedinstvo Iskoláskor előtti és isulatlános Oktatási Központhoz kell eljuttatni, a pályázat megjelenésétől számított 15.1 napon belül. 698/1.| MAGYAR SZÓ 1984. június 24., vasárnap Az apróhirdetések 1984. évi árjegyzéke A Magyar Szó Hirdetőosztálya a lap olvasóival tudatja az apróhirdetések, a köszönetnyilvánítások, megemlékezések és gyászjelentések árjegyzékét, valamint a Hirdetőosztály vidéki képviseleteinek címét. Az apróhirdetések 10 szóig 180 dinár, minden további szó 20 dinár. Az apróhirdetések csütörtökön és vasárnap jelennek meg. • A gyászjelentések, köszönetnyilvánítások és megemlékezések egy hasáb és 1 cm magasságban bármely napon 240 dinár; a legkisebb kép nélküli hirdetés 5 cm magas lehet. • Az Ismerkedjünk apróhirdetési rovatban a díjszabás a következő: 10 szóig 500 dinár, minden további szó 50 dinár. • Egyéb keretes hirdetés magánszemélyeknek 1 cm magasságban, egy hasábon 240 dinár. A Hirdetőosztály vidéki képviseleteinek címe: • SZABADKA, Magyar Szó, Hirdetőosztály, Szabadság tér 1. • TOPOLYA, Testvériség-egység tér (Trg bratstva i jedinstva), II. számú toronyház. • TEMERIM, Tito marsall u. 308. • KULA, Josip Kramer u. 1. • ZENTA, Tiszavidék szerkesztősége • ZENTA, Pstar Drapšin u. 35. • ADA, Lenin u. 1. • ZOMBOR, Dunatáj szerkesztősége, Városháza. • KANIZSA, Universal Könyv- és Papírkereskedés. • BECSE, Forum könyvesbolt. • ZRENJANÍN, Forum üzlethelyisége, Szervó Mihály u. 1. • MARTONOS, Danics Sándornál • DOROSZLÓ, Dautbegovics Zoltánnál • HORGOS, Univerzal textil- és műszaki bolt (a volt önkiszolgáló) MH u. 1. • TÖRÖKKANIZSA, Mari Jánosnál, Putnik vojvoda u. 52. • SZENTTAMÁS, Fazekas János, Politova 44. • CSÓKA, Viola János, Braće Vujić u. 21. • Újvidéken két helyen lehet személyesen feladni apróhirdetést: a Misie vojvoda u. 9., valamint a Lenin tér 6. szám alatt. Az apróhirdetéseket a fenti árjegyzék alapján közvetlenül címünkre is el lehet küűzteni. Befizetés postautalványon vagy a folyószámlára. Kérjük, hogy a befizetési szelvényt mellékeljék a hirdetés szövegéhez. PONTOS CÍMÜNK: FORUM, MAGYAR SZÓ HIRDETŐOSZTÁLYA, 21000 NOVI SAD VOJVODE MIŠIĆA 9. FOLYÓSZÁMLASZÁM: 65700-603-6121. TELEFONSZÁMUNK: 57-633. TÁVOLSÁGI HÍVÓSZÁM: 021. MEGJEGYZÉS Az Ismerkedjünk apróhirdetési rovatba a fentiek alapján kell beküldeni a hirdetéseket. Olvasóink figyelmébe ajánljuk még a következőket: az Ismerkedjünk rovat JELIGÉS, tehát a Hirdetőosztály titoktartást szavatol. A hirdető címét nem közölhetjük az érdeklődőkkel. Kérjük az érdekelteket, hogy válaszlevelük borítékján feltétlenül tüntessék fel a jeligét és a megjelent hirdetés számát, ezenkívül a pontos címüket.