Magyar Szó, 1984. július (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-07 / 185. szám

2­0 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL MAGYAR SZÓ ülést tartott a JSZSZK Elnöksége V­eselin Djuranovic vezetésével Belgrádban csütörtökön ülést tar­tott a JSZSZK Elnöksége. Megvi­tatta a Szövetségi Társadalmi­­rendszer-ügyi Tanács információ­ját a közös érdekek megvalósítá­sáról és a szocialista önigazgatás politikai rendszerének előmozdítá­sáról, különös tekintettel önnön szerepére és feladataira. Támo­gatta a társadalmi cselekvés e te­rületén foganatosított és kilátásba h­elyezett intézkedéseket és tevé­kenységet. A testület hangsúlyozta, hogy a politikai rendszer működésének bíráló elemzése során a jövőben is az alkotmányos irányelvekből és a JKSZ programszerű okmá­nyaiban rögzített álláspontokból kell kiindulni. A vita során előtérbe helyezték a további erőfeszítések jelentősé­gét és szükségességét a JSZSZK alkotmányával meghatározott vi­szonyok kiépítésében a föderáció szervei, kivált a JSZSZK Képvi­selőháza, a JSZSZK Elnöksége, az SZVT és a szövetségi közigazga­tási szervek között, hogy sikere­sen, önállóan és felelősségteljesen tölthessék be alkotmányos funk­ciójukat. M­egvitatva a szövetségi közigaz­gatás átszervezésére irányuló ed­digi tevékenységet az Elnökség arra az álláspontra helyezkedett, hogy a folyamatot meg kell gyor­sítani, hogy ezek a szervek haté­konyabban és felelősségteljeseb­ben végezhessék alkotmányos fel­adataikat. (Tanjug) Iráni támadás egy ISibériai Emji ellen B­ahreini forrás szerint Irán csütörtökön folytatta támadásait a Perzsa-öbölben közlekedő keres­kedelmi hajók ellen. Két iráni harci gép egy-egy rakétát lőtt ki egy libériai tartályhajóra, amely 260 000 tonnányi nyersolajat szál­lított a szaúd-arábiai Tamura ki­kötőjéből Japánba. A tanker folytatta útját célja felé, mert csak kisebb kár kelet­kezett rajta. Az egyik rakéta a hajó motorját találta el, de nem robbant fel. A legénység közül senki sem sérült meg. A táma­dást Lavan iráni szigettől 120 ki­lométernyire délnyugatra, nem­zetközi vizeken hajtották végre. (AP) Th­aiföld!! csapatösszevonás? T­egnap Laosz azzal vádolta meg Thaiföldet, hogy csapatokat vont össze három vitás határfalu köze­lében, tartós megszállásukra és további előrenyomulásra készül. Laosz azt állítja, hogy Thaiföld tüzérsége folytatja területének ágyúzását, s hat thaiföldi repülő­gép a múlt héten megsértette lé­giterét. B­angkok elvetette Laosz vádja­it. Szerinte Laosz kísérletet tesz a helyzet dramatizálására, hogy az esetből politikai ügyet csináljon. Thaiföldi vélemény szerint a hely­zet rosszabbodása mögött Vietnam áll: el akarja terelni a figyelmet Kambodzsa megszállásáról. (Tanjug) tfrími vajdaság dolgozó népe SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK napilapja Josip Broz Tito köztársasági el­nök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdem­rendjével, 1970-ben a Testvéri­ség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki A laptanács tagjai: dr. Sava Bablé, Bagi Tibor, Bá­­tori Dávid Bozsóki Imre, Bu­­­­rány Nándor, Csípő Mihály, Dobó Sándor (elnök), Erdely­ Károly, Fehér István, Fehér Kálmán, Gulyás Antal, Gutási Miklós, Gyarmati József, Illés József Lévai Endre, Masa Ist­ván, Piszár József, Ribár Gyu­la, Siflis Lajos, Sinkovits Pé­ter, dr. Mátal Pál, dr. Szeli Ist­ván, dr. Szöllősy Vágó László, Venyege József Zveki, Mis­­kolczi Mária. © Kiadja a Forum LICNYM — Újvidék Igazgató: fehér Kálmán Magyar Szó Társultmunka: alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő­ ERDÉLYT KÁROLY Szerkeszti: a szerkesz*a bizottság Szerkesztésbe és kiadóhivatal 21000 Novi Sad Voivode MíSió u 1. Telefon 011-200 telex: 14199 YU M. SZft Folyószámla: 65700 613 6121 © Kéziratokat és képeket nem őrizünk meg és nem küldünk vissza Előfizetési díj belföldön egy hónapra 410 dinár, negyed évre 1220 dinár, fél évre 2260 dinár, egész évre pedig 4920 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla: 65700—601—14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász. Újvidék FORUM NYOMDA TOPOLYA Vasasség, minimális kereset T­opolya község területén tavaly mindössze egy munkaszervezet­nek, a Vénusz szabadidő-központ­nak volt fedezetlen vesztesége. A július 1-jén életbe lépett törvény értelmében ebben a munkaszerve­zetben dolgozó 71 ember, amíg nem lesz fedezve a veszteség, mi­nimális keresetet kap. Hogy meny­nyi az adós munkaszervezet a község területén, azt pontosan nem lehet megmondani, ugyanis az adatok napról napra változnak. Vagyis nem tudni, hogy a tör­vényt a gyakorlatban miként fog­ják ebben az esetben alkalmazni. Egyébként amint az a községi párt­­bizottság csütörtöki kibővített ülé­sén elhangzott, a munkaszerveze­teknek az elkövetkező időszakban a gazdasági lehetőségekhez és­­ tör­vényszerűségekhez igazodva kell gazdálkodniuk, ellenkező esetben számolniuk kell a következmé­nyekkel, elsősorban a keresetek csökkentésével. D . L. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 9.59 Műsorismertetés 9.55 Hírek a belgrádi stúdióból 10.00 Partizándalok 10.30 Dokumentumműsor Nišről (magyar) 11.00 Helyszíni közvetítés Nisből A felkelés napjának évfordu­lóján az idén Nišben rendezik meg a központi ünnepséget, amelyen Dusán Ckrebic mond beszédet (magyar) 12.15 Partizándalok 32.35 Heti műsorkalauz 13.65 Szórakoztató egyveleg 14.00 Nyári délután 10.00 Híradó. 1. 16.15 Pestiar Dobrovic — dokumentumfilm 16.30 Jugoszlávia—Franciaország — gyephoki 18.00 Megemlékezés Branko Badičevićről 18.15 Komolyzenei műsor a zágrábi stúdióból 18.30 Dosszié — a szarajevói stúdió műsora 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó. 2. (magyar) 20.00 Dokumentumműsor Szerbiáról 20.45 Halászás a zavarosban — hazai játékfilm (1981) 22.15 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ 1­­ 9.50 Műsorismertetés 9.55 Hírek 10.00 Partizándalok 10.30 Dokumentumműsor Nisből 11.00 Helyszíni közvetítés Nišből, a felkelés napi ünnepségről 12.15 Partizándalok 12.35 Heti műsorkalauz 13.05 Szórakoztató egyveleg 14.00 Nyári délután 16.00 Híradó, l. az újvidéki stúdióból 16.20 A lány — hazai játékfilm (1965) A fiatalember katona, a lány par­tizán és szeretik egymást. A lány, a katona, a fényképész és a né­met tiszt meséjében szubjektív képet nyerhetünk a háborús tör­ténetekről. Ez az első filmek egyike, amely nem a hagyomá­nyos módon szól a forradalomról. Puriša Djordjevic trilógiájáért (A lány, Álom, Reggel) megkapta a Július 7-e díjat és az Októberi dí­jat, ezenkívül Prágában kiérde­melte a Prágai Múzsa elnevezé­sű díjat is, amelyet korábban Fel­lini és Antonioni kapott meg. Szereplők: Milena Dravic,"N Ljubi­­ša Samardžić, Rade Markovic, Be­­kim Fehmin, "Mija Aleksić és má­sok. Rendező: Puriša Djordjevic. 17.45 Zenés műsor a prištinai stúdióból 18.15 Komolyzenei műsor a zágrábi stúdióból Megismerkedhetünk Lada Menac zongoristával, a Zágrábi Zeneaka­démia negyedéves hallgatójával. Miska Planine hazaérkezett L­engyelországban tett háromna­pos hivatalos és baráti látogatá­sának befejeztével Miska Planinc, az SZVT elnöke csütörtökön ha­zaérkezett. A zágrábi repülőtéren Ante Mar­kovic, a Horvát Szábor elnöke, és Antun Velicki, a zágrábi községi képviselő-testület végrehajtó ta­nácsának elnöke üdvözölte. (Tanjug) Gromiko fogadta az USA moszkvai nagykövetét Jól értesült nyugati diplomáciai forrásokból származó értesülés szerint Andrej Gromiko, a szov­jet kormány első alelnöke, kül­ügyminiszter, csütörtökön tárgyalt Arthur Hartman­nal, az USA moszkvai nagykövetével, .-­ forrás megerősítette, hogy a fogadást és a megbeszélést a nagykövet kérte, azt azonban nem közölte, hogy minek kapcsán. A találkozóról szóló hivatalos szovjet közleményre várva meg­állapítják, hogy az amerikai nagy­követ az eddigi gyakorlathoz hí­ven hazája nemzeti ünnepe kap­csán ezúttal sem lépett fel a moszkvai televízió Vremja című műsorában. Tavaly ugyanezen az ünnepen élt a szerkesztőség meg-­s hívásával és a szovjet tévénézők­höz fordulhatott. Röviddel fejtege­tésének befejeztével, Nyugat-Eu­­rópában és Ausztráliában készült filmkockák peregtek a képernyőin bemutatva az amerikai rakétate­lepítés ellen tiltakozók tömegét. Valentyin Zorih kommentárja kö­vetkezett, aki igyekezett cáfolni Hartman állításait az „amerikai békepolitikáról”, és „az LDA ered­ményes gazdasági fejlődésről” A PETŐFI BRIGÁD K­ARCI ÚTJÁN Emlékezés tábortűz mellett C­sütörtökön csaknem hétórás menetelés, 32 kilométer megtétele után Lendváró­l Muraszombatra érkezett a topolyai Petőfi Sándor feld­erítőcsapat menetoszlopa. Az öt részre osztott 100 kilométernyi útnak a tegna­p megtett szakasza volt a leghosszabb — ugyancsak próbára tette a csapat tagjait, de mindannyian becsülettel helytáll­tak. M­uraszombat lakói régi isme­rősként fogadták topolyai vendé­geiket. A váro­s központjában levő emlékmű megkoszorúzása alkal­mával. Stefan Sabljan, a Harcos Szövetség muraszombati szerveze­tének elnöke meleg szavaikkal em­lékezett meg a vajdasági brigádok, külön a Petőfi brigád hősi helyt­állásáról az ezen a vidéken 40 év­vel ezelőtt vívott súlyos harcok­ban. A koszorúzások jelen voltak a város helyőrségének és a SZISZ városi szervezetének képviselői is. A­z ünnepség után elköltött ki­adós ebédet rövid pihenő követte, majd sportversenyt tartottak a helyi fiatalok részvételével. Nyo­ma sem látszott a topolyaiakon a 30 kilométeres gyalogtúrának! A sportversenyeket végignézték a helyi politikai szervezetek kép­viselői, közöttük Stanko Kercmar, a SZISZ muraszombati választmá­nyának elnöke, illetve Szabó Csa­ba, a lendvai községi felderítő szövetség elnöke. Az esti tábor­tűz újra jó alkalom volt a forra­dalmi múlt felelevenítésére, dicső hagyományaink ápolására, barát­sági kötésre. M­a reggel 7 órakor következik az emlékmenetelés újabb 21 kilo­méteres szakasza Muraszombat és Gornja Radgona között. V . T. Arafat temnnsta Jordániai útját Jasszer Arafat, a PFSZ veze­tője, lemondta Jordániába terve­zett látogatását, ahol a Palesztin Oktatási­­Tanács találkozóját kel­lett volna megnyitnia. Okot nem közöltek. P­olitikai megfigyelők szerint Arafat azért nem utazik Amman­­ba, mert látogatása időben egy­­ beesett volna Mitterrand francia köztársasági elnök és Cheysson külügyminiszter ottani látogatásá­val. A palesztin vezető attól tar­tott, hogy a francia diplomácia vezetője nem lett volna hajlandó találkozni vele. (UPI) Előadja Liszt La reggierezza és Debussy Az öröm szigete című művét. 18.30 Dosszié — a szarajevói stúdió műsora 19.15 Rajzfilm 19.30 Dokumentumműsor Szerbiáról 20.45 Halászás a zavarosban — hazai játékfilm (1981) Belgrádban, a Duna partján le kell rombolni egy engedély nélkül felépített települést, ami nagy riadalmat vált ki a tulajdonosok között. Stole Haringa társadalmi lakást kínál Pajo Giavonjának. A la­kás már három éve üres, s Gia­­vonja be is költözik feleségével, a gyerekekkel és apjával. Meg­kezdődnek a bonyodalmak, be kell szerezni a szükséges papíro­kat, de terv nélkül épült a lakás, és jelentkezik egy olyan vállalat is, amely már nem létezik... S amikor úgy látszik, hogy minden rendben van, a bíróságon várat­lan fordulatra kerül sor. Szerep­lők: Bata Zivojinovic, Dragomir Felba, Dragan Nikolić, Mira Ba­njác, Petar Kralj, Neda Arneric, Nada Vojvinovic és mások. Ren­dező: Vlasta Rađovanović.. 22.15 Split ’84 — helyszíni közvetítés a szórakoztató zenei fesztiválról Július 5-én és 6-án rendezik meg a fesztivál selejtezőjét, amelyen a legjobb 18 előadó szerezhet jo­got a szombat esti műsorban való fellépésre. Többek között Tereza Kesovija, Djurdjica Barlovic, Oli­ver Dragojević, Darko Damján, Daniel Popovic, Frano Basic, Zo­­rica Kondža, Sznezsana Nau­­movszki, Maja Odzsaklijevszka, Kemal Monteno, Seid Mernie Vajta, Miki Jevremovic és még sokan mások indulnak a verse­nyen. Az előadókat a fesztivál ze­nekara kíséri. Műsorvezető: Ves­­na Reljic és Oliver Mlakar. 23.45 Híradó, 3. 00.05 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 14.10 Albán nyelvű híradó 14.25 Műsorismertetés 14.30 Krleža videofeldolgozásban . Az adásban bemutatásra kerül a Petrica Kerempuh balladái 15.20 Partizándalok 15.50 Gyermekműsor 16.55 Szórakoztató műsor fiataloknak 16.25 Bemutatkozik a Kolibri együttes 17.10 A gyerek és a hegedű­s hazad játékfilm M.S. Belgrádi tavasz 19.30 Híradó a zágrábi stúdióból 20.00 A XX. jugoszláv kórusünnepség 20.45 Tévé­tárca 21.30 Huszonnégy óra 21.35 Sportszombat 21.55 Riport az országos úszóbajnokságról 22.25 Kennedy — angol filmsorozat, 1. rész A sorozat első része azzal az ese­ménnyel kezdődik, ami negyed évszázaddal ezelőtt elképesztette az egész világot — John Kenne­­dynek, az amerikai történelemben az USA legfiatalabb elnökének a meggyilkolásával. Edgar Hoover, az FBI mindenható főnöke tele­fonon értesítette Robert Kennedy igazságügyminisztert, hogy Dal­lasban merényletet követtek el az elnök ellen. Azután következnek azok az események, amelyek azt a híres 1960 novemberi éjjelt mu­tat­­já­k be, amikor senki sem tud­ta, ki kerül ki majd győztesen a Kennedy és Nixon közötti vá­lasztási párharcból. A Demokrata Párt képviselőjének, Kennedynek a győzelmével új fejezet kezdő­dött a jelenkori amerikai törté­nelemben. Ambiciózus tervei megvalósítása érdekében Kennedy maga köré gyűjtötte a fiatal és liberális amerikaiakat, a Fehér Házban pedig új stílust alakított ki. Szereplők: Martin Sheen, John Shee, Geraldine Fitzgerald, Lin­­cente Gardenia, Blair Braun és mások. Forgatókönyvíró: Raig Gadny. Rendező: Jir Godar. 23.15 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.56 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05 Naš­ekran — a pécsi stúdió szerbhorvát nyelvű műsora (ism.) 8.25 Kisfilmek gyerekeknek 8.55 Ki játszik ilyet? — nyelvtani játékok (ism.) 9.15 Marie-Octobre — francia film (1958) 10.50 Életet az evexnek — nyugdíjasok műsora (ism.) 15.08 Műsorismertetés 15.10 Breki és a többiek — angol film Vendégművész: Doug Henning (ism.) 15.40 Közlekedésbiztonsági film A relatív gyorshajtás 15.50 Tenger a szárazföldön — Látogatás a konstancai Delfriánumban és az akváriumban 16.10 Cim­boraság — találkozások Nagy Katalin írónővel 16.35 Hírek 16.40 A fényképezés úttörői — angol filmsorozat, 3. rész Fapínepkék A XIX. század közepén Talbot és Daguerre mellett jelentkező ki­emelkedő fotográfusok, Hippolyte Bayard és Robert Adamson munkásságával ismerteti meg a nézőit a film. 17.10 Ember az Atlantiszról — amerikai sci-fi sorozat, 7. rész 18.20 MAFILM-magazin 18.30 Képújság 18.35 Reklám 18.40 Objektív fényképek a szocialista világról 19.25 Reklám 19.40 Tévétorna I 19.45 Esti mese 20.00 Tévéhíradó 20.30 Vers — mindenkinek Vajda János: Nádas tavon Elmondja: Bujtor István 20.35 Szombat esti filmkoktél Petrocelli — amerikai bűnügyi filmsorozat 21.20 Menő Manó — olasz—angol rajzfilmsorozat 21.25 Nonstop nonsens Didi, a botcsinálta kapus 22.05 Menő Manó — olasz—angol rajzfilmsorozat 22.10 Kívánságok — amerikai tévéfilm A 15 perces bohózat egy forgatás viszontagságait eleveníti meg 22.25 Nana — francia tévéfilms­rozat Emile Zola regényéből, 6. befejező rész 23.25 Tévéhíradó, 3. SPLIT Elkeseredés az alantas cselekmény miatt A Szocialista Szövetség spliti községi választmányának elnöksé­ge csütörtöki ülése alantas cse­lekményként megbélyegezte és a leghatározottabban elítélte azt, ami 3-án történt a városban: társadal­mi rendszerünk egy maroknyi el­lensége híven a rá jellemző esz­közökhöz és módszerekhez, pokol­gépet helyezett el a Brdliben levő sporttelepen, ahol 1981-ben pioní­ rok, ifjak, a helyi közösség dol­gozói és polgárai nyolcvannyolc facsemetét ültettek Tito elnök tiszteletére. A­z éj leple alatt végrehajtott hallatlan gaztett mélyen elkese­rítette és megdöbbentette a sza­badságszerető város lakosait. (Tanjug) 1984. július 7., szombat Az elrafee’i inidiai repülő Pakisztánban landolt C­sütörtökön délután a pakisz­táni Lahoreban ereszkedett le az az indiai repülőgép, amelyet szikh terroristák raboltak el — jelentik nyugati hírügynökségek. Az uta­sok száma 255, a személyzeté­t, a géprablók számát és követelésüket még nem közölték, az indiai PTI távirati iroda azonban jelentette, hogy a légikalózok szikh jelszava­kat kiáltoztak. Lahoreban hat túsz elhagyhatta a gépet. PRISTINA Folytatódik a szerbek és a crnagoraiak elköltözése A megtett intézkedések és az irányzat megfékezésében született bizonyos eredmények ellenére ag­gasztó mértékben tovább folyta­tódik a szerbek és a crnagoraiak elköltözése a prištinai község te­rületéről. E­z a megállapítás a Szocialista Szövetség prištinai községi vá­lasztmányának csütörtöki ülésén hangzott el. A testület hosszabb szünet után ismét tárgyalt erről az akut és érzékeny problémáról. (Tanjug) MAGYAR TELEVÍZIÓ 11. 34.53 Műsorismertetés 14.55 Képújság 15.00 Nemzetközi teniszverseny Wimbledonban Női döntő, férfipáros, női páros 20.30 A halál kocsija (1939) — francia film Selma Lagerlöf regénye alapján írta és rendezte: Julien Duvivier Csavargók, szegények, koldusok mulatnak az év utolsó napján. Az üdvhadsereg egyik angyali jósá­gú nővére a hit, a szeretet hatal­mával igyekszik őket segíteni, a jó útra téríteni. 22.00 Tévéhíradó, 2. 22.20 Szép szó H­t­*** Képújság

Next