Magyar Szó, 1984. július (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-11 / 189. szám
napsugár (SZERKESZTI farkas zsuzsa Joana PAPUZINSKA (Lengyelország) AGNESKA MESÉL Amikor anyu hazajött a munkából és megebédelt, Agneska az ölébe ült és megkérdezte: - Anyu, akarod, hogy meséljek egy modern mesét egy kismacskáról? - Nagyon szívesen! - válaszolta anyu. - Akkor figyelj! Egy kismacska napokon és éjjeleken át kereste az anyját és nagyon-nagyon félt... - kezdte a mesét Agneska. - Kereste, kereste, majd találkozott egy kiskutyával. - Miért sírsz, állatocska? - kérdezte a kiskutya, aki életében nem látott még macskát. - Elveszítettem az anyukámat. Vezess hozzá! - sírta el magát újból a macska. - Milyen a te anyukád? Csak mondd meg, és hozzá vezetlek. - Meleg, puha szőrméje van... - mondta a macska. CSERNIK Attila illusztrációi - Szóval úgy! - vakkantott boldogan a kiskutya. - Akkor ne sírj tovább, mert én nagyon jól ismerem az anyukádat. Gyere velem. Együtt szaladtak a szobába, ahol az ágy előtt díszelgett egy kis puha szőnyeg, tudod anyu, olyan, mint a miénk. - Itt az anyukád, ne sírj! - mondta boldogan a kiskutya. A kismacska azonban még keservesebben sírt. - Ez nem az én anyukám! Ez egy szörpokróc az ágy előtt. Vezess az igazi anyukámhoz! - Hát azt mondtad, hogy puha, meleg szőre van... - szomorodott el a kiskutya. - Akkor milyen tulajdonképpen a te anyukád? - Anyukának fekete farka van, amellyel a padlót csapkodja... - Miért nem mondtad mindjárt?! Ismerek valamit, ami a farkával a padlót csapkodja, de nem tudtam, hogy az anyukád. Gyere velem! _ _________________________________ A kiskutya az előszobába vezette a kismacskát, ahol a parkett-törlő állt. - Mit szólt erre a kismacska? - kérdezte anyuka. - A kismacska újból elsírta magát, és azt mondta, hogy az anyukája egészen másmilyen. Altatót dorombol és zöld szeme van, amely a sötétben úgy világít, mint az elemlámpa. - Altatót énekel? Miért nem mondtad mindjárt?! Zöld szeme van? Gyerünk! - örült a kiskutya. - Odavezette a kismacskát a rádióhoz, amelynek zöld szeme van, és különböző nótákat énekel. - Talán ez most már az anyukád?! - mondta a kiskutya. - Nem! Ez nem az anyukám! - sírta el magát ismét a kismacska. - Ez a rádió! - Akkor milyen tulajdonképpen a te anyukád? Mindig mást mondasz. - Az én anyukám mindennap tejet ad nekem... - Végre mondtál valami okosat! Mindjárt elvezetlek valakihez, aki ebben a házban mindenkit megetet. Odavezette a heverőhöz, amelyen egy igazi anyuka aludt, de nem macskaanyuka, hanem olyan, mint te. A kismacska megnézte és azt mondta: - Ez a kislány anyukája, nem az enyém. Újból sírva fakadt, de az igazi anyuka álmában hallotta a kismacska panaszát, és felébredt. - Hogy a mesének mi lett a vége, azt találd ki te! - mondta Agneska. - Talán az, hogy az igazi anyuka gondjába vette a kismacskát. Ugye? - Eltaláltad, eltaláltad! - örült Agneska. - Minden anyuka szeret minden kisgyereket, ugye? Az lehet macskagyerek is, így is gondoltam! Mindjárt mutatok valamit. Várj. Agneska kiszaladt a szobából, majd visszatért egy sovány, ijedt kismacskával. - Látod, anyu, ez az a kismacska, amelynek nincs anyukája. Kint ült a lépcsőn és sírt. Behoztam, mert arra gondoltam, biztos megengeded, hogy nálunk maradjon. SZERELEM Egy gyönyörű nyári napon kimentem a rétre virágot szedni. Egyszerre megpillantottam egy szerelmes fecskepárt. Hízelegtek egymásnak. Már évek óta szerettem volna egy legényt. Mosolyogva szedegettem a tarka, jó illatú virágokat, amikor egy kedves fiúhangot hallottam a hátam mögött. - Szia, Valéria! - Szia! - mondtam én. - Honnan tudod a nevemet? - Mondta egy fiú. Zavarba jöttem. Megmondta, hogy az ő neve Bóján. Szőke fiú volt, és valóban szép legény. - Tetszem-e neked? - kérdezte. - Igen, nagyon válaszoltam. — Szeretem a szőke fiúkat, mint amilyen te is vagy. Tudtam, ha én is megkérdezném, hogy tetszem-e, ő is igennel válaszolna. Azóta együtt járunk. Most tudtam meg, hogy a szerelem milyen gyönyörű. VASTAG Valéria, V.4. Moša Pijade iskola Kikinda BALLADA A GUMICSŐRŐL Egyszer volt, hol nem volt egy „Gumicső”, bizony csak gyilkolni tudott. Gumiból volt, és cső alakú, mint egy kígyó, olyan hosszú. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. A puha barátok ellensége volt, és amelyik vele találkozott, az lett a következő holt, abban pedig nem sok öröm volt. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. Egy nap a malacok vezetője, a sárga puha barát, Mazsola kémkedni ment száz métert előre, de Gumicső, sajnos, megfogta. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. Mazsolát verte és kérdezgette, mit tud a puha barátokról, ő azonban azt felelte, kérdezd meg ezt Lujza cicától. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. Mazsolát szabadon engedte, hogy társainak a hírt megvigye, és most már gyorsabban haladt, azt hitte, Lujza még jobb falat. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. Mikor Lujzát megpillantotta, belényilallott egy jó érzést , és örömében ezt kurjantotta, Lujzikával az élet mesés. Addig Gumicső meg nem javul, amíg szeretni meg nem tanul. Lujzika kiscicáit szoptatta, mint egy igazi, jó anya, és ahogy e szavakat meghallotta, örömében elnyávogta. Gumicső végre megjavult, mert szeretni megtanult. HEMM Károly, V. Petőfi Sándor iskola, Újvidék SEGÍTETTEM OTTHON Elsős-másodikos lehettem amikor megtörtént velem az alábbi eset. Akkor még nem sokat segítettem szüleimnek. Édesapám gyakran hangoztatta, hogy megcsináljuk vele a kaput. Ez az ígéret azonban egyhamar nem valósult meg. Apám elfoglaltsága miatt tolódott el a kapujavítás. Azután egy szép napsugaras, éppen kapujavításra alkalmas délutánon, miközben én a könyvtáramban nézegettem könyveim, apám így szólt: - Kisfiam, megcsináljuk a kaput. - Apu, remek könyvet találtam, egész délután olvashatom, hisz kész a leckém. - Talán nem hallasz jól?! Azt mondtam, hogy megcsináljuk a kaput. Leesik az állam. „Pont ma. Borzalom.”, gondoltam. Tűnődésre azonban kevés idő jutott, hisz apa már indult is a javításra. Utánakullogtam. Untam ezt az állandó kapujavításról szóló témát, főleg a javításra szánt kaput. Apával előkészítettük a szerszámokat. Sok érdekeset találtam köztük, amelyekről akkor nem is sejtettem, hogy mire szolgálnak. Ma már tudom. Legjobban tetszett a kombinált fogó. Kezembe vettem, majd miután két ízben alaposan megcsíptem az ujjam, letettem. A kalapácscsal kalapálni akartam az egyik szöget, mire apa rám szólt. - Akkor kalapáld a szöget, amikor mondom. Apa levette a kaput a sarokvasról és a szögeket kezdte belőle kiszedni. Én segítettem összeszedni a kiszedett szögeket, majd levettük róla a drótot, s gondosan összecsavartuk. Később, míg én rakásra raktam az elkorhadt deszkákat, addig apa hat új fadarabot hozott. Gondosan, szépen legyalulta őket, majd elkezdte összeállítani. A nap már lemenőben volt, mikor édesapám elővett egy csomó U alakú szöget. Gondosan megszámolta őket, majd így szólt: - Elmegyek veszek U-szöget, de kérlek, ne csinálj semmi rosszat. Miután apa elment, gondolkodni kezdtem: „Ha lécet verek a kapu rámájára, nem lenne szükség a drága drótra. Léc akad itt bőven.” A lécgyűjtés után hozzákezdtem a szögezéshez. A léceket egymás után vertem a kapu rámájára. Mire készen lettem, volt is mit látnom. Nekem, akkor, igaz tetszett, de ma nem hiszem, hogy megfelelne ízlésemnek. Ezután elfogtam a szegény, ártatlan kutyát, azzal a váddal, hogy megharapott. Ráütöttem a fejére, s a farkát egy U alakú szög közé tettem s gondosan verni kezdtem. - Kisfiam! - hallatszott apa hangja a hátam mögött. Ami ezután volt, az kevésbé érdekes. De a verésnél még borzasztóbb volt az ismételt kapujavítás, mikor nekem kellett leszednem a rámáról a léceket. KIRÁLY Zoltán, VII.b Samu Mihály iskola Péterréve FELEJTHETETLEN ÉLMÉNY - Vajon ki lesz az én házigazdám? - gondolkodom, amíg hallgatom a neveket. Lassan a terem is már csaknem üres. Még néhány kislány maradt ott, köztük én. - Pancsova! - hallom a titkár hangját. Most talán én is sorra jutok. Egy ismeretlen kislány rámnézett, én rá, s egyszerre nevettünk mindketten. - Bárcsak ehhez a kislányhoz szállásolnának el! - Svoren Stella, Kató Melinda! - és most, ahogy a nevem hallom, megörülök. Ugyanaz a kislány, aki rám nevetett, hozzám lépett és kezet nyújtottunk egymásnak. Örültem, hogy éppen ő az én házigazdám. - Mehettek haza. Remélem, mindenkinek megvan a párja — mondta a titkár. - Mi nem megyünk még. Megvárjuk a másik vendégemet Aradácról. Addig megnézzük az iskolát. Csak... Bocsánat, de meg kell kérdeznem, mi a neved. Tudom, hogy Kató Melinda vagy, de melyik a neved és melyik a vezetékneved? - Melinda a neveik, Kató a vezetéknevem. Szétnéztünk az iskolában, megnéztük a tantermeket, és Stella bemutatta a tanárokat. Igazán szép ez a vinkovci iskola, gondoltam magamban. Estére megérkezett a másik vendég is, s így hárman mentünk haza. A szülei nagyon kedvesen fogadtak. Elbeszélgettek velünk mindenről. Amikor hárman maradtunk, megmondtam nekik, hogy magyar vagyok, az aradáci kislány pedig szlovák. Három napig voltunk együtt és nagyon jól megértettük egymást, habár anyanyelvünk nem azonos, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy összebarátkozzunk és együtt örüljünk a Testvériség-egység iskolák találkozója minden rendezvényének. A kislány anyukája úgy gondoskodott rólunk, akár saját gyermekeiről. Nagyon szépek voltak azok a napok Vinkovcin. Sose-sok új barátot szereztem magamnak, és remélem, a barátság Stella és köztem megmarad örökre. Büszke vagyok, hogy én is ápolhatom a testvériséget és egységet, amelynek alapköveit még a népfelszabadító háborúban helyezték le. KATÓ Melinda, VI., Testvériség-egység iskola Pancsova-Vojlovica Leveleitekből ítélve nem unatkoztok. Javában „dühöng” a vakáció, természetjárásról, horgászkalandokról, vidám élményekről kapok hírt tőletek. A napsütötte távoli tájakról is érkezik néha egy-egy levél, s bevallom, igen jólesik, hogy az idegenből is gondoltok a Napsugárra. Igen örültem például a bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIĆ iskola nyolcadikosai lapjának. „Búcsúzó kirándulásukról üdvözölnek bennünket a Crna Gora-i tengerpartról. Köszönjük szépen. Valamennyieteknek sok sikert és boldogságot kívánunk további életű tatokhoz! Úgyszintén örültem a kikindai FEJŐS KLÁRA iskola Napsugár-barátai levelének, annál inkább, mert noha még újoncok táborunkban, máris nagy lelkesedéssel dolgoznak, sőt arról tudósítanak, hogy elvállalják a Napsugár-találkozó megrendezését. Köszönjük a figyelmességet, az ajánlatot számon tartjuk, egyelőre azonban még nem döntött szerkesztőségünk róla. (Ősszel mindenképpen megadjuk a választ.) A következőktől kaptam levelet a héten: bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIĆ iskola: Guczi Angéla, Szőnyi Hilda, Péter Szilvia, Vinkler Márta és Fejős Dóra; kikindai MOŠA PIJADE iskola: Barna Gizella, Szőlősy Gizella, Bálint Szilvia, Molnár Melitta, Pető Valéria, Fehér Edit, Keresztúri Margit, Szécsi Ildikó, Vajda Zsuzsanna, Miók Hilda, Kanalas Hajnalka, Ko togán Róbert és Kanalas Karolina; kulai PETŐFI-BRIGÁD iskola: Hornyák Klára, Cétényi Csaba, Sípos Éva és Juhász Eszter; ezenkívül KOVÁCS Andrea Becse, HORVÁTH György Kishegyes, APRÓ Kornélia Kikinda, GREGUS Éva Bácsföldvár. Nagy-nagy baráti szeretettel üdvözöllek valamennyieteket, várom további leveleiteket: ZSUZSA A NÁDASBAN Egy nap kimentem a nádasba. A sár meleg volt, ezért mezítláb jártam. A bogárépség zsongott. Itt annyi volt a titokzatosság, mint a meséskönyvben. A száraz, fakó nád suhogott, a rigó csattogását és a békák kuruttyoló kórusát lehetett hallani. Itt-ott egy vadkacsa szállt föl nagy ricsajjal, emitt meg a csillogó bőrű vízisikló suhant el a sekély vízben. Rábukkantam egy vadkacsafészekre. Három tojás volt benne. Nem bántottam. Annyira összecsipkedtek a szúnyogok, hogy úgy éreztem, mintha száz gombostűt szúrtak volna belém. A lábamon két pióca lakmározott. Elgondolkoztam, mi lenne, ha én is itt élnék, mint a vadkacsa, állandó félelemben, hogy jönnek a vadászok. Este a fészkemben nád ringatna el, reggel az ébredező napsugarak ébresztenének. De ekkor hirtelen puska dördült el. A vadászok voltak. A magasból egy madár zuhant le. A kutyák ugattak, s a madár csakhamar a zsákmánytáskába került. A nap már lemenőben volt, s már csak halványan szórta bíborsugarait. Haza kellett sietnem. Haza ebből a titokzatos királyságból, ahol mindennap élethalálharc folyik, s ahol mindig az erősebb győz, mert ez a természet törvénye, amelynek senki sem mondhat ellent, mert ez a törvény a legerősebb. SZAKÁL Márton, V. Moša Pijade iskola, Kikinda 9