Magyar Szó, 1984. november (41. évfolyam, 302-329. szám)

1984-11-21 / 322. szám

8 SPORT PÉNTEKTŐL VASÁRNAPIG Zomborban tartják meg a felsoffisá a kézilabda­­válogatottak Balkán­­bajnokságát Zombor lesz a házigazdája a leányifjúsági kézilabda-válogatot­tak sorrendben V. Balkán-bajnok­ságának. A helyi Mosztonga sport­­csarnokban sorra kerülő sportese­mény iránt nagy az érdeklődés, a felkészülést pedig már elvégezték. Az ünnepi megnyitó pénteken, november 23-án lesz 17 órakor a Mosztonga sportcsarnokban. Elő­ször a szervező bizottság elnöke, Mészáros András üdvözli a csapa­tokat, majd pedig Savka Vlaškalić, a zombori községi képviselő-testü­let elnöke megnyitja a Balkán­­bajnokságot. Ez az év legjelentő­sebb rendezvénye Zomborban. A megnyitó után alkalmi műsort mu­tatnak be a zombori iskolák diák­,­jai. Hétfőtől kezdve már együtt van­nak a jugoszláv lányok, Josip Sa­­mardzija edző vezetésével készül­nek a bajnokságra. Az edző véle­ménye szerint a mi lányainknak van a legnagyobb esélye a bajno­ki cím megszerzésére, esetleg csu­pán a román lányoktól kell tarta­nunk, a bolgárok és a törökök jó­val gyengébbek. Jó alkalom lesz ez arra, hogy még egyszer bizo­nyítsanak a lányok. A jugoszláv válogatott keret tagjai: Mugoša (titogradi Buduc­­nost), Korolija (belgrádi Rađnič­­ki), Ceredar (zágrábi Trešnjevka), Gole (belgrádi Radnički), Kliba (zágrábi Lokomotiva), Rinéic, Žuijcvić és Hornjak (Zombor), Siniijanié (zrenjanini Minél), Co­­tar, Goljar, Cefarin és Polajner (ljubljanai OUmpija), Poljak (Kop­­rivnica) és Csuprevszka (belgrádi F.adnički). A versenynaptár: Pénteken 17.30 órakor: Románia —Törökország, majd Jugoszlávia —Bulgária.­­ Szombat: először a Bane Sekulic és a kikindai Akademac bajnoki mérkőzését láthatja a közönség, 18.45-kor Románia—Bulgária, 20 órakor Jugoszlávia—Törökország. Vasárnap: 9.30 órakor Bulgária —Törökország, ezután pedig Jugo­szlávia—Románia. A Balkán-baj­nokság ünnepélyes eredményhir­detése és zárórésze 12.30 órakor lesz. J. SEDLANOV Jobb helyezésre érdemes a Mosztonga Az elmúlt bajnokságban muta­tott kiváló és eredményes játék után a doroszlói Mosztonga szur­kolói, de a csapat tagjai is biza­kodva várták a községközi liga II. osztályának 1984/85 bajnokságát. Titokban egyesek a bajnokság megnyerését sem tartották lehe­tetlennek. Nem így történt. A Mosztonga az őszi idény végén az utolsó előtti helyen áll. A sikerte­len szereplés okát keresve nehéz eldönteni, mi is váltotta ki a ku­darcot. A csapatot aránylag jó já­tékosok képviselik. Azt sem mond­hatjuk, hogy nem játszanak szív­­vel­déleteket, az utolsó sípszóig haj­tatnak a fiúk, de mit ér az, ha a kidolgozott helyzeteket elpac­kázzák, tehát nincs a Mosztongá­­ban góllövő. Felróható a csapat tagjainak, hogy rendszertelenül járnak edzésre, és ami még en­nél is nagyobb baj, kevés az olyan játékos, aki azzal is megelégszik, hogy tartalék legyen. Amint nem került be a kezdő csapatba, a kö­vetkező mérkőzésen meg sem je­lenik, habár több mint húsz iga­zolt játékosa van a Mosztongának, számos esetben összeállítási gon­dokkal küzd az edző, mert „ke­vés” a játékos. Az ilyen hozzáál­lást mielőbb ki kellene küszöbölni, különben nem remélhetnek jobb helyezést. Az utánpótlás-csapat, az ifik csakúgy, mint a korábbi években, ezúttal is jól szerepel. A bajnokság őszi idényében a felsőházban ta­nyáznak és egy kicsit nagyobb sportszerencsével a táblázat első fokára is felállhatnak. D. Z. Zombori asztalteniszezők sikere A múlt hét végén Skopjéban tartották meg a süketnémák or­szágos bajnokságát asztalitenisz­ben. A zombori csapat a második helyen végzett, Marinko Music egyéniben pedig a harmadik lett. Kevesebb sikerrel szerepeltek a sakkozók Szarajevóban, csak az ötödik helyet sikerült megszerez-­­niük. Elhalasztott mérkőzés A Zombori labdarúgóliga utolsó fordulóját nem játszhatták le no­vember 11-én Nemesmiliticsen, mert az újcservenkai csapat nem érkezett meg. Az ügyet a zombori labdarúgó alszövetség versenybi­zottsága megtárgyalta. Mivel az újcservenkaiak érvét elfogadták, autóbuszuk motorja elromlott, ezért a mérkőzést Nemesmiliti­­csen, november 25-én játsszák le. DUSÁN STANICKOV SAKK­EMLÉKVERSENY Sekulló a győztes Megtartották a sorrendben IX. Dusán Stanickov elnevezésű sakk­­emléktornát, amelyre az idén 18- an neveztek be, 6 mesterjelölt, 10 első kategóriás és 2 második ka­tegóriás játékos. Az idei bajnok­ságot is nagy harciasság, minőségi játék jellemezte. A hazaiak mellett hódsági és apatini sakkozóik is be­neveztek. Összesen 9 fordulót bo­nyolítottak le svájci rendszer alapján. A torna legjobbja a hódsági Ste­van Sekulic mesterjelölt, összesen 7 pontot szerzett meg a 9 játsz­mából. Érdemes megjegyezni, hogy ez a versenyző a szereplését vére­ Sokáig vezetett a Dusán Stanic­­kov emléktornán a hajrában azon­ban két játszmát elveszített , fel­vételünkön Manoié látható­­séggel kezdte, legnagyobb vetély­­társától, Manoiétól kapott ki, ez­után azonban győzelemsorozata következett, még egyszer bebizo­nyította, hogy nem véletlenül mesterjelölt. Milovukovic jó játékával szerez­te meg a második helyet. A torna egyik legtragikusabb versenyzője Manóié volt, akit ugyan győztes­­jelöltnek tekintettek és 7 fordulón át vezetett is, végül két játszmát elveszített és így maradt le. Túl nyíltan játszott és ez megbosszul­ta magát. Végül is Dukiótval és Kusonictval kellett megosztoznia a helyezésen a 3—5. helyig. A második kategóriás játékos­nak, Vlado Svetiének sikerült egy kategóriával előrelépnie, a táblá­zat második részében pedig azok a játékosok foglalnak helyet, akik eddig nem vettek részt erősebb tornákon. Elmondhatjuk, hogy a Dusán Stanickov emlékversenyen már nagyobb tudású játékosok is szerepeltek, ám most is kiváló volt a minőség. A szervezés kifogásta­lan volt, sajnálattal kell azonban megállapítani, ez volt az egyetlen torna az idén Zombor satek életé­­ben. Az emlékverseny végső sorrend­je: Sekulic 7, Milovukovic 6, Man­óic, Dukić 1 és Kusonic 5,5 pont, Sretić, Skrbic, Kovács és Opseni­­ca 5 pont, Ristic é és Idjuški 4,5 pont, Popovic, Mastilovic és Cub­­rilo 4, Rudic 3,5, Vukobratovic 3, Jotié 2,5 és Atanaszovszki 1,5 pont, Veselin BULATOVIC DONAT*! BEZDANI SPORTMOZAIK Még ercsit a Graficar! Vasárnap befejeződtek a küz­delmek a Vajdasági férfi kézilab­­daligóban. Az elmaradt mérkőzé­seket játszották le. Az őszi idény végső sorrendje: 1. Radnički (Síd) 18 ponttal, 2. Hercegovina (Szé­­csány) 16­ ponttal, 3. Graficar 15 ponttal. Tehát a vidiek az őszi bajnokok. Petar Ivančević elnökkel elbe­szélgettünk a jelenről, erősítések­ről, tervekről. — Helyezésünkkel elégedettek vagyunk, ha figyelembe vesszük, milyen akadályokba ütközött csa­patunk az őszi idényben — kezd­te az elnök. Több kulcsemberünk sérüléssel bajlódott, voltak várat­lan kisiklások is, na meg a játék­vezetők. Ha ezeket összegezzük, megelőzhettük volna a jelenlegi éllovast. Ezek után nincs más, mint teljes erőbevetéssel harcolni a tavaszi idényben és megpróbál­juk, amiben jubiláló csapatunk, lelkes szurkolóink reménykednek­, megszerezni a trónt is! Bízok a fiúkban, a szakvezetésben, a ki­váló edzőben Csonti Rudolfban. — Úgy hírlik, erősít a Graficar a téli időszakban, — milyen játé­kosok jönnek számításba? — Ha átszervezik a ligát és új versenyrendszert alkalmaznak, ak­kor is mindent el kell követnünk, hogy az első három hely egyike a miénk legyen. Mivel a téli idő­szakban a többi esélyes is várha­tóan erősít, mi is kénytelenek va­gyunk egy-két kiváló játékossal felfrissíteni sorainkat. Összegezésként tehát a Grafitar­­ban derűlátóak, bíznak a tavasz­ban, ami mindig sok örömet ho­zott a népszerű bébiknek Grafičar—Zombor 17:16 (10:8) Vasárnap esős, hideg időben, vízzel borított pályán nehéz kö­rülmények között találkozott a két régi rivális a vajdasági kézi­labda kupa első fordulójának ke­­retében. A mintegy 50 didergő né­ző előtt harcias, közepes színvona­lú mérkőzésen a hazaiak diadal­maskodtak a mérkőzés utolsó per­ceiben szerzett góljukkal. A kere­tek így játszottak. Graficar: Brkic, Vojfár 2, Báló 4, Pázmány 4, Bo­ros 3, Tallósy 2, Kanizsai 2, Ko­ran, Zombor: Lovrić, Žeravić 1, Sadrc ,7, Grazdić, Grujič, Radović 4, Jovanović 1, Koporan 3, Stupar 2, M. I. ZOMBORI LABDARÚGÓLIGA A szerbmiliticsi Zadrugar vezet Befejeződött a zombori labda­rúgóliga bajnokságának őszi mér­kőzéssorozata. Tizenhárom forduló után váratlanul alakult a táblá­zat, mert a papírforma szerinti helyezés nem vált valóra. Több csapat áthúzta a zombori ZAK és a kljajicevói Kordun, valamint a PPK Kupa számításait. Meglepetés, hogy az első helyen a szerb ma­iticsi csapat áll huszon­egy ponttal, a második rosszabb gólaránnyal, de ugyanannyi pont­tal a Kordun, melynek játékosai a nyáron külön előkészületen vettek részt, s a nagy kiadások miatt vád is érte a vezetőségét. A zombori vasutasok, akiknek tavaly nem si­került magasabb csoportba jutni, minden erejükkel az idei tovább­jutásért küzdenek. Éppen ezért harmadik helyük kisebb meglepe­tésnek számít. Igaz, csak egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a szerbmiliticsiek, tehát a tavaszi folytatásban még megva­lósulhat a céljuk, mert­ sokak sze­rint taktikailag és technikailag is a legérettebb labdarúgást művelik. Jól kezdtek a bezdániak, az elején középhelyezésük volt, de ahogy múltak a hetek, mérkőzés­ről mérkőzésre olyan összecsapá­sokat is elvesztettek, amire nem számítottak. Ezért tizennégy csa­pat közül csak a tizenkettedik he­lyet szerezték meg. Jól fel kell készülniük, hogy a tavaszi for­dulókban megfelelő számú pontot gyűjtve biztosan a ligában ma­radjanak. Nehezen maradtak a ligában a nemesmiliticsiek, a szurkolók és a szakértők is sokkal többet vártak tőlük. Tizenkét mérkőzésből csak öt pontot gyűjtöttek össze, amire még nem volt példa. Több mér­kőzést saját pályájukon vesztettek el. Számukra is marad a pótvizs­ga, a jobb felkészülés, összetartás és lelkesebb játék. Minden bizonnyal a liga leg­gyengébb csapata a koluti Je­­dinstvo, amelyik csak négy pon­tot mondhat magáénak. Egy győ­zelmet sem arattak, a pontokat döntetlenekkel gyűjtötték. Meglepően gyengén rajtoltak a szontaiak is, sokkal többet remél­tek tőlük a szakemberek, ugyanis felfiatalított, jó képességű az együttes. Nyilván a tapasztalat hi­ányzik. Szemügyre véve a táblázatot, észrevehető a felsőháziak és a táblázat alján kullogók közti pont­­különbség. Amíg az első négy he­lyezett átlag húsz pontot gyűjtött, addig az utolsó négy együttes mindössze alig ért el hatot. Mivel magyarázható ez az óriá­si különbség? Ekkora eltérés reá­lisan nézve a csapatok játékának minden fontosabb mozzanatát (technika, erőnlét, játékfelfogás és taktika) tekintve szinte semmivel sem magyarázható elfogadhatóan. Egy biztos, azok, akik jól felké­szültek, kilencven percig képesek egy iramban futballozni, mindig közelebb állnak a győzelemhez. Elmúltak azok az idők, amikor edzés nélkül eredményesen helyt­­állhat egy-egy csapat a zombori ligában. Ahol jó a klubvezetés, képesek a játékosokat egybetarta­ni, jó játékra ösztökélni, kiváló a csapat hangulata, nincsenek ge­nerációs kérdések, ott számíthat­nak eredményre is. Végül a játékvezetésről. Ahol erélyes és jól bíráskodó játékve­zetőik fújták a sípot, kevesebb volt a sárga lap, kiállítás, rend­bontás. Sajnos ezekből van ke­vesebb. P. M. BÁCSKAI LABDARÚGÓLIGA Pont nélkül tértek haza a zomboriak Rep­céről Az utolsó előtti forduló sem ho­zott örömet a bácskai labdarúgó­­ligában a PK Sombor labdarúgó­csapat szurkolóinak. A kombinát együttese Regőcén vendégszerepeit és nagyarányú (4:1) vereséget szenvedett a Granicartól. A zom­boriak továbbra is az utolsó, 16. helyen vannak a táblázaton mind­össze 4 ponttal, gólarányuk pedig 10:34. A téli pihenőt­ tehát alapo­san ki kell használniuk, különben csomagolhatnak a zombori alszö­­vetségi bajnokságba. A FK Stanišić labdarúgói ugyancsak 4 gólt kaptak Szabad­­kán a Zorkától. A csapatban már új kapus védi az együttes hálóját, az őrszállási származású Franyó került vissza a FK Stani­­šić csapatába, ez sem segített azonban a jó képességű Zorka el­len, a vereséget nem tudta elke­rülni a csapat. Ismételten meg­állapítható, hogy Őrszálláson van elegendő játékos, de a szerencsé­vel, meg a csapatösszeállítással azonban baj van. A FK Stanišić a táblázat 14. helyén áll mindössze 10 ponttal, az utolsó fordulóban pedig a mind jobb formában ját­szó moravicai Slobodát fogadja. A két pont megszerzése sokat je­lentene a hazai csapatnak. Szomszédrangadót játszottak Gračacon, a Borac és a Mladost mérte össze erejét, mint várható is volt, a kitűnően játszó veprő­­diek mindkét pontot elvitték Gra­­cacról és továbbra is versenyben maradtak a kulai Hajdúkkal és az adai AFK-val az őszi bajnoki cím megszerzéséért. Az OFK Odžnei csapata Adán vendégszerepelt, nem nagy siker­rel, a bajnoki címre törő AFK 4:2 arányban győzött, és így a hódságiaknak ugyancsak gondol­niuk kell a kiesésre is, ha csak az utolsó fordulóban nem játszanak az eddiginél jobban hazai pályán a Zorka ellen. A Tekstilac baj­noki pontot szerzett Lovcenacon a Njegoš ellen. Az 1:1-es döntetlen főleg a jól játszó védelem ered­ménye. Ez a hódsági csapat a táb­lázat 9. helyén áll 13 ponttal, va­sárnap pedig a regőceieket fo­gadja saját pályáján. T. L. Befejezés előtt az asztali­tenisz-bajnokság A baranyai asztalitenisz szövet­ség november 15-i ülésén leszö­gezték, hogy a 6. fordulóban el­maradt BSK (Bran­j­ina)—Polet (Karancs) és Dárda XI.—Vardar (Várdaróc) mérkőzések a vendég­­csapatok hanyagsága miatt ma­radtak el, és így a szabályok ér­telmében a hazai csapat javára írták a találkozókat. A táblázat: Baranya nyílt egyéni bajnoksá­gát december 9-én tartja meg. A pél­monostori, Progres csapata lesz a házigazda. A nyílt bajnokságon minden igazolt játékos részt ve­het, továbbá azok a fiatalok is, akik helyi közösségeikben nem versenyszerűen bár, de foglalkoz­nak asztaliteniszezéssel. Ez utóbbi döntést azért hozták, hogy ezzel is népszerűsítsék a sportágat. Sz. F. 1.Mladost (Cem.) 66041:1312 2.Dárda II. 65139:1510 3.Progres (Pelm.) 53228:176 4.Bratstvo (Jug.) 53227:186 5.BSK (Branjina) 52327:186 6.Laskó 41312:242 7.Vardar 312 9:182 8.Kő 514 9:362 9.Polet (Karancs) 505 6:390 1984. november 21., szerda TÖMEGSPORT Tornateremhiány Zomborban Községünkben általános gondja az iskoláknak a már több éve érezhető tornateremhiány. Ezen­kívül kevés a megfelelő sportpá­lya is. Főleg a zombori városi általá­nos és középiskolák érzik a súlyos probléma következményeit. Csak­nem háromezer általános és ezer­ötszáz középiskolást érint ez a gond, vagyis a megfelelő iskolai testnevelés megszervezése. Nem­csak a rendes tornaórákat, hanem a szabad foglalkozásokat is nehéz megtartani. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is áthidaló megoldást alkal­maznak. 1984. október 1-jétől a követ­kező év június 20-áig a két ér­dekközösség 1,15—1,15 millió di­nárral járul hozzá a létesítmények finanszírozásához. Ennek fejében az általános és középiskolák igénybe vehetik a Partizán sport­­szervezet létesítményeit. P. M. a Magyar Szó zombori, apatini, hódsági, pélmonostori, eszéki, vukovári és vinkovci melléklete. Szerkeszti a szerkesztő tanács Tagjai: Mr.SZ­AROS András, JA­­GICZA László, Bogdan KOKO­­TOVIC és VARGA Sándor (Zom­­bor), KOCSIS Pál (Apatin), RUPPA Ambrus (Hódság), KO­VÁCS Irén (Eszék), MÉSZÁROS Kálmán, CSEBITY Ferenc, SÓ­JA Dénes (Pélmonostor) DÖME Dániel (Vinkovci), TÓTH ÁR­VAI Antal (Vukovár), PASZA Árpád (Horvátországi Magyar Szövetség) ZAMBÓ Illés (Duna­­táj és BOZSOKI Ernő (Magyar Szó). Elnök: MÉSZÁROS András Szerkesztő ZAMBÓ Illés Munkatársak IVSIC Ilonka (tit­kárnő) HAJNAL Árpád, KŐVÁ­RI Árpád, PRIBILLA Mátyás, MÉSZÁROS Vera, TÓTH László A szerkesztőség címe: 25000 Zombor, Gradska kuća I. emelet 18—19. szoba. Telefon: (025-ös hí­vószám) 22-035. Előfizetési díj belföldön egy év­re 520 dinár, fél évre 260 dinár. Külföldre egy évre 1040 dinár, fél évre 520 dinár. Folyószámla 65700-603-0121 NISro FORUM — Magyar Szó. Novi Sad. Kiadja a Forum Nyomda Újvidék.

Next