Magyar Szó, 1985. január (42. évfolyam, 14-29. szám)

1985-01-24 / 22. szám

8 belpolitika MAGYAR SZÓ 1995. január 24., csütörtök Elsőbbség a devizatőzsdén Jobb napok várnak a fémiparra • M­­lyen újdonságot tartalmaz a közös deviza­politikáról szóló határozat? Két hosszú maratoni érdek­­egyeztetésekben eltelt év után, úgy látszik, jobb napok várnak a­­ jugoszláv kohászatra és fémipar­ra. Legalábbis erre utal a közös­­ jugoszláv devizapolitikára vonat-­­­kozó határozat, amely a deviza-­ hiánnyal küzdő kohászat és a nyersanyaghiánnyal küzdő fém­ipar számára két jelentős, mond­hatnánk radikális változást tartal­maz: az egyik, hogy mindkét ipar-­­ág az idén elsőbbséget élvez a de-­­­vizapiacon (332 millió dollár vá­sárlásánál), a másik pedig az, hogy a kohászat devizabevételét teljesen felmentik a társadalmi szükségletek fedezésére szolgáló kötelező elkülönítés alól abban az esetben, ha devizabevételét a kö­zös kivitel kategóriáján keresztül valósítja meg. Leegyszerűsítve ez utóbbi azt jelenti: ha egy külföldön értéke­sített gép mondjuk 5000 dollár, s ebben 100 dollár értékben van kohászati termék és 100 dollár értékben színesfémkohászati ter­mék, akkor ez a két ágazat teljes egészében megkapja száz-száz dol­lárját, vagyis ebből az összegből nem kell devizát elkülöníteni a társadalmi szükségletekre. A fém­iparnak a megmaradt 4800 dol­láros devizabevételből kell lénye­gében levonnia annak 54 százalé­kát a szóban forgó társadalmi szükségletek kielégítésére. A lé­nyeg tehát az, hogy a fémipar devizabevételének csupán 46 szá­zalékát tarthatja meg saját nyers­anyag-szükségletének fedezésére, míg a kohászat a teljes össze­get. A fémipari komplexum kiváló ismerőinek már nem mondunk újat azzal, hogy a Jugoszláv Gaz­dasági Kamarában folytatott meg­beszélések lényege az volt, mi­ként lehetne az acélexportot csök­kenteni, hisz a fémfeldolgozó gyá­raknak nincs nyersanyaguk, be­hozatalra szorulnak, kiviteli ered­ményeik pedig szerények — az utóbbi években az évi bevétel 3,5 milliárd dolláros szinten stag­nál — holott a jugoszláv kohászat pár év alatt rekord exportered­ményeket ért el. Tavaly például az acélkivitel már egymillió ton­nára rúgott. Hogy végül is elkerüljük az ál­datlan helyzetet, azaz hogy acé­lunkat drága pénzért ne vásárol­juk vissza külföldről, a szükség és a társadalmi érdek zöldasztalhoz kényszerítette a feleket. A hazai vasművek és fémfeldolgozó gyárak elsődlegesen azt követelték, hogy módosítsák a devizagazdálkodás­ról szóló törvényt. Az előírások szerint ч ugyanis minden exportőr devizabevételének csupán 46 szá­zalékával rendelkezhet szabadon, a többit (54 százalékot) köteles a közös társadalmi szükségleteik fe­dezésére elkülöníteni. A kohászat és fémipar kérte, hogy a 46-ról 65 százalékra növeljék a szabad rendelkezési részarányt. Mivel azonban az idei gazdaságfejlesz­tési határozatból kimaradt a szó­ban forgó törvény módosítása, valamint hasonló kérés indokolt lenne még egy egész sor ágazat esetében, amelyek szintén deviza­­hiánnyal küzdenek, elvetették­­ a kohászat és fémipar ilyen irányú kezdeményezését. A jugoszláv kamarai társulások (kohászat, színesfémkohászat, fém­ipar) titkárai optimista hangvé­telben nyilatkoznak a legújabb megegyezésről. Ha minden terv­szerűen­ zajlik, a fémipar az év­tized végéig 8 milliárd dolláros bevételre tehet szert, tehát a je­lenleginek csaknem kétszeresé­re. A vasművek, ha az idén sike­rül előteremteni a hiányzó 332 millió dollárt, több mint 5 mil­lió tonna acélt állítanak elő, de a kivitelt 200 000 tonnával csök­kentik, s azt elsősorban a hazai feldolgozóknak szállítják le. Ezzel ellentétben a nagyobb fémipari komplexumok szakem­berei nem vélekednek éppen de­rűlátóan az ügyről. A papíron való megbeszélés lényegében még nem jelent semmit. A kragujevaci Zastava Művek vezetői úgy vé­lik, hogy eddig sem volt semmi­lyen akadálya a kohászat és fém­ipar közös­ kivitelének, mégsem lett belőle semmi. Másrészt, a kö­zös kiviteli üzletek megkötésétől átlagban f­ál évre van szükség, hogy a devizabevétel a hazai gyá­rak számlájára kerüljön. Lassan az év első hónapjának végén já­runk, de még csak elképzelés sincs arról, milyen közös üzlete­ket lehetne külföldön megkötni. Azután sokan kétségbe vonják a devizatőzsdén nyújtott előny, meg­valósítását is. Honnan teremthető elő a több mint 300 millió dol­lár, ha a devizapiac már évek óta nem működik? A vasművek képviselői hangsú­lyozzák, hogy a fenti számítgatá­­sokból az illetékesek figyelmen kívül hagytak egy tényt: igaz, hogy egymillió­­tonna acél külföld­re került tavaly, de a választék és a minőség jórészt nem felelt meg a hazai gyáraknak. Mindebből az év eleji ellent­mondásos vélemények közepette nehéz levonni, hogy végül is si­kerül-e rendezni valamelyest a két ágazat helyzetét. Mindenesetre a legújabb álláspontok véglegesíté­sét, amely csaknem 15 000 társult­­munka-szervezetet érint, február végéig kell önigazgatási megegye­zésbe foglalni. KESZÉG Valéria Újításokkal fejlődni közös érdek Eindig mintegy 130 jelentés érkezett a Krupjevaci Vörös Lobogó találkozóra Országszerte nagy az érdeklő­dés a kragujevaci Vörös Lobogó találkozó iránt, amely tartalma és jellege alapján az időszerű és a hosszú távú stabilizációs terv végrehajtását, egyúttal a tudo­mány és a szocialista önigazgatás fejlődését szolgálja. A találkozót, mint ismeretes, február 15-én és 16-án tartják Kragujevacon, melynek témája ezúttal: A tudomány, a technoló­gia, az újítások és az alkotó mun­ka mint a gazdasági stabilizáció és az önigazgatási társadalmi fejlő­dés tényezője. A találkozó együt­tes üléssel kezdődik, majd három bizottságban folytatja munkáját. A bizottságok a következő témákkal foglalkoznak: A tudomány mint az önigazgatási társadalmi fejlődés té­nyezője; A technológia mint a gazdasági fejlődés és stabilizáció feltétele, valamint Az újítói és alkotói tevékenység a technológia fejlesztésében. A találkozó befe­jeztével megtartják a szokásos el­méleti tribünt, amelyen a találko­zó témakörével foglalkoznak. A ta­lálkozó munkájában az értékelé­sek szerint mintegy 1150 küldött és vendég vesz részt az egész or­szágból, és csaknem 150 jelentés­re számítanak a társult munka­­szervezetükből, a szakszervezeti szövetség szerveiből, a küldöttek klubjából és más intézményekből. Eddig mintegy 130 jelentés ér­kezett meg a találkozó titkárságá­nak címére. Horvátország eddig 15 jelentést küldött, közöttük a Pliva gyógyszertár összetett tár­­sultmunka-szervezet, a sisaki Vas­művek, a zágrábi Rudjer Boško­­vic Kutatóintézet, a Rade Koncai összetett Társultmunka-szervezet stb. A bosznia-hercegovinai mun­kaszervezetek 13 jelentéssel já­rulnak hozzá a találkozó munká­jához, közöttük a szarajevói Ener­­goiinvest, a zavidovici Krivaja fa­­feldolgozó ipari munkaszervezet. Szlovéniából 9 jelentés érkezett, köztük a maribori TAM munka­­szervezeté, amely az újítói tevé­kenység 35 évéről számol be, to­vábbá a ljubljanai tudományos kutatóközpont és más munkaszer­vezeté. Macedónia 14 beszámolót küldött, közöttük a Macedón Fel­­találók Szövetsége és a prilepi dohánygyár. Crna Gora 6 jelen­tése között van a titogradi alu­míniumgyáré, a szintén titogradi Veljko Vlahovic Egyetem Műsza­ki Kutatóintézetéé és így tovább. Szerbiából érkezett a legtöbb je­lentés, összesen 44, közöttük van a niši villamossági művek, a belgrádi Szerb Tudományos Aka­démia, a Titovo Užice-i Sevojno hengermű, a Smederevska Palan­­ka-i Goša beszámolója. Kosovo 8 jelentést adott át, közöttük van a Trepča ólom- és cinkintézeté­­nek és a Kosovói Villanygazdaság­nak a jelentése. A vendéglátó Kragujevac három munkaszerve­zete írt beszámolót a találkozóra. A vajdaságiak 15 jelentéssel járulnak hozzá a találkozó mun­kájához, a pancsovai község és az újvidéki városi közösség három­­három közleményt írt, továbbá Th­overbász, Zrenjanin, Ruma, Ka­nizsa, Palánka, Versec, Zombor községek, valamint a Tartományi Gazdasági Kamara és a Tartomá­nyi Szakszervezeti Tanács újítói bizottsága egy-egy jelentést írt. TKJ ZENTA Zentán az új év első napjaiban fejeződött be a cukorrépa feldol­gozása, amivel tulajdonképpen vé­get ért a „nagy” kampány. Mi­vel azonban régebbi technológiá­val dolgoznak, nem tudnak az ösz­­szes cukorrépából a szeletelés üte­mében cukrot készíteni, ezért ál­talában néhány hétig tartó mini­­kampány következik, amikor fel­dolgozzák a megmaradt sűrűjét. Most már azonban a minikam­pány is befejezettnek tekinthető, habár teljesen csak a hét végén áll le a gyár, további 300 tonna cukrot állítanak elő. Ez azonban már nem tartozik a „rendes” kampányhoz, a különböző tisztí­tásokat végzik. Egyébként az em­lített cukormennyiséget különben egy nap alatt előállítják. A zentai gyár ebben a kam­pányban 408 000 tonna cukorrépát dolgozott fel, valamivel többet, mint ami a teljesítőképesség opti­mális kihasználáséihoz szükséges. A hét végéig 56 600 tonnára sza­porodik az előállított cukormeny­­nyiség. A megszokottnál hosszabb kam­pány vége felé a gyár megkezd­te az idei évre szóló szerződés­­kötést is. A korábbi évekhez vi­szonyítva lényegesen nem változ­tak a feltételek: ugyanazokat a kedvezményeket nyújtja a gyár a termelőknek, mint eddig, de természetesen az árak és egyéb juttattások összege különbözik. A cukorgyárban úgy vélik, hogy az idén is teljesíthetik a tervet, azaz meglesz a kapacitás kihasználásá­hoz szükséges 1000 hektár cukor­répa. VÉGE A KAMPÁNYNAK TOPOLYA Milyen bztosít as átlagkereset A címbe foglalt kérdésre egysze­rű a válasz: átlagéletszínvonalat. Első hallásra ez megnyugtató, hisz ebbe az átlagba mindenki beleil­leszkedhet, sőt igyekeznek is bele­illeszkedni. Főleg­­ akkor, ha senki sem vizsgálja meg azt, hogy miből tevődik össze az átlag, mekkora összegek összeadásával, illetve el­osztásával kapjuk meg, hogy egy­­egy társadalmi közösségben átlag mennyit keresnek a munkások. Márpedig ha­ élethű képet akarunk kapni az egyéni életszínvonal ala­kulásáról, s ez hamarosan elen­gedhetetlen lesz, akkor elkerülhe­tetlen lenne, hogy egyedenként vizsgáljuk meg, kinek mekkora a­­keresete, kinek mekkora darab kenyérre jut abból a bizonyos já­randóságból. Ami az átlagkeresetek alakulá­sát illeti, Topolya község területén gazdasági áganként nem nagyok az eltérések. Az építőipari dolgo­zók például a múlt év 11 hónapja alatt átlag 371 dinárral kerestek többet, mint az utolsó helyen álló vendéglátóipari dolgozók, akiknek az átlaga 17 383 dinár volt. Vagyis az ebben a két iparágban dolgo­zók csupán abban tudnak verse­nyezni, hogy melyik előzi meg a másikat abban, hogy vékonyabb borítékot vigyen haza. Persze, egy kicsit ironikus ez a megjegyzés, de saj­nos az általános gazdasági helyzetet figyelembe véve nem várható, hogy e két iparág eseté­­ben rövid időn belül rendeződnek a keresetek. Az építőiparnak nincs munkája, mert visszaszorították az építkezéseket, a vendéglátóipar­nak pedig nincsenek vendégei, fo­gyasztói. Az embereknek ugyanis kisebb gondjuk is nagyobb annál mint hogy valamely vendéglátó­­ipari létesítményben üssék agyon szabad idejüket egy-két pohár drága ital mellett. Vagyis — s ez talán nem is lenne baj —, kocs­makerülő nép lettünk. Nem lenne baj, ha a kocsmalátogatásról ön­szántunkból, nem pedig alacsony keresetünk miatt mondtunk volna le. De maradjunk az átlagnál. A gazdasági munkaszervezetekben az elmúlt év 11 hónapja alatt a dolgozók átlagkeresete 22 925 di­­nár volt, a gazdaságon kívüliekben pedig 22 855 dinár. Itt is szembe­tűnő, hogy a két átlag között el­enyésző a különbség. Első látásra ez jó jel, évekkel ezelőtt ugyanis az okozott elégedetlenséget, hogy­­a gazdaságon kívüliek 20—30 száza­lékkal is lemaradtak a gazdaság­ban megkeresett átlagjövedelem­nél. Az optimista szemléletű em­bert ez a két adat könnyen meg­tévesztheti, arra a végkövetkezte­tésre juthat ugyanis, hogy a két ágazatot pozitív értelemben sikerül egymáshoz közelíteni, vagyis a mindkét ágazatban dolgozók egy­formán és jól vannak jutalmazva. Igen, megközelítőleg egyformán, de mindkét esetben gyengén. Az egyre csökkenő különbség ugyanis azt is mutathatja, hogy a gazda­ság képtelen nagyobb eredmények elérésére. Egyébként a művelődés­ben dolgozók átlagkeresete az em­lített időszakban 19 624 dinár volt, az oktatásban dolgozóké pedig 22 032 dinár. Ez utóbbiaknál ag­gasztó a jelenség, hogy november­ben átlag mintegy 3000 dinárral kerestek kevesebbet, mint ameny­­nyi a 11 havi átlagkeresetük volt. Vagyis az oktatásügy ismét prob­lematikussá kezd válni, s az ada­tok arra intenek, hogy javítani kell a helyzeten, nehogy a pedagó­gusok ismét tömegesen elhagyják az oktatásügyet. Erre már volt példa, s nem lenne üdvös dolog, ha ez megismétlődne. Egyébként, s ezt senki se értse félre, az átlagkeresetek terén is­mét a társadalmi-politikai szerve­zetek tisztségviselői, valamint az érdekközösségek vezetői jelesked­nek. Mégpedig meggyőzően. A társad­almi-politikai szervezetek tisztségviselőinek átlagkeresete az elemzett időszakban 50.260 és 57 771 dinár között mozog havonta, az érdekközösségek titkárai esetében viszont ez az összeg 38 000 és 15 000 dinár között ingadozott. Persze, attól függően alakultak itt a keresetek, hogy a gazdaságban miként dolgoztak. Ezek az utóbbi személyek ugyanis attól függően kapják a személyi jövedelmüket, hogy a gazdaság milyen átlagkere­seteket ért el. Vagyis nem a saját, hanem másoik munkájától függően. Végezetül csupán ennyit: az át­lagkeresetek látszólag tűrhető szintet értek el, de tudni kell, hogy sokan vannak olyanok, akik jóval az átlag alatt kerestek, akik­nek az életszínvonala talán a lehe­tő legmélyebb ponton van, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a tű­rőképesség határára csúszott. DANKÓ László I­gen eltérőek a tapasztala­tok a kommunisták ál­landó akcióválasztmányá­nak munkáját illetően, állapít­hatjuk meg mindabból, ami a JKSZ KB 13. plénumának hatá­rozati javaslatairól folytatott pártvitában tartományszerte el­hangzott. Van, ahol a választ­mányok szinte egyáltalában nem éreztetik hatásukat, noha, már régen megalakultak (csak éppen „elfelejtettek” alakuló gyűlésük után is összeülni, megvitatni munkaszervezetük vagy helyi közösségük legidőszerűbb kérdé­seit, hogy a megfelelő eszmei­politikai állásfoglalások után ak­cióba lendülhessenek), másutt viszont annyira fölerősödtek, hogy már-már kezdik betölteni a valamikori üzemi pártbizott­ságok szerepét, mintegy fölfüg­gesztve, fölöslegessé téve a KSZ- a­lap­sze­rvezeteket. Nyilvánvalóan egyik véglet sem kívánatos. Megengedhetet­len ugyanis, hogy a kommunis­ták, ha már munkaszervezetük­ben vagy tmasz­ukban több pártalapszervezet működik, ne tudják, mit csinál a másik alap­szervezet, milyen kérdéseket vi­tat meg és milyen állást foglal, hiszen enélkül elképzelhetetlen az akcióegység biztosítása. Már­pedig a munkaszervezet fejlesz­tési, külkereskedelmi és beru­házási politikájával kapcsolat­ban okvetlenül egységes állás­pontra kellene helyezkedniük­ az ott működő kommunistáknak. Kétségtelen azonban, hogy az akcióválasztmányok ilyen nagy­fokú tétlenségéért nem a jelen­legi szervezési (statútumbeli) megoldások okolhatók, hanem azok a kommunisták, kommu­nista­ küldöttek, akik semmit sem tettek az akcióválasztmány életrekeltéséért. Épp a tétlen párttagoknak kedveznek az olyan követelések (amelyekre szintén akadt példa a pártvita során), hogy a mos­taninál sokkal önállóbbá kell tenni az akcióválasztmányokat, s föl kell őket ruházni a hatá­rozathozatali joggal is. (Mint is­meretes, jelenleg csak állásfog­lalás-javaslatokat tehet a vá­lasztmány, s ezek csak akkor válnak kötelező érvényűvé, ha az alapszervezetek megerősítik őket.) Az ilyen próbálkozások nyilvánvalóan a valamikori üze­mi pártbizottságok rehabilitálá­sára irányulnak azzal az érvvel, hogy egyébként nagyon nehéz, szinte lehetetlen biztosítani a kommunisták akcióegységét. Igen ám, csakhogy fölmerül a kérdés: nem jelenti-e ez egyút­tal az alapszervezetek fölösle­gessé tételét is vagy azt, hogy az alapszervezeteket a politika aktív kialakítójának szerepéből a feladatok puszta végrehajtó­jává degradáljuk? Persze, ilyen körülmények között sokkal ke­vesebb munka és kisebb felelős­ség is hárulna az alapszerveze­tekre a környezetükben ural­kodó helyzetért, ezért is mond­tuk, hogy az ilyen próbálkozá­sok csupán a tétlen párttagok­nak kedveznek. Erélyesen szembe kell szegül­ni azonban az ilyenfajta mes­terkedésekkel, s azon kell len­ni, hogy minden egyes kom­munistában tudatosodjon: a KSZ eszmei és akcióegysége nem annyira a szervezési meg­oldásoktól függ, mint inkább attól, hogy hajlandók vagyunk-e vállalni az érdekegyeztetéssel járó többletmunkát, hogy tény­legesen is a politika kialakítá­sának, s ne csak végrehajtásá­nak tényezője legyen a legszé­lesebb tagság. Elvégre a KSZ további demokratizálására irá­nyuló törekvések is csak akkor helyénvalóa­k, ha hajlandók va­gyunk vállalni a vele járó több­letmunkát és többletfelelősséget. Cs. Gy. Az akcióegység nem(csak) szervezési kérdés VERSEC új fejostehen­farm A verseci Agropanonija Mező­­gazdasági-Iparii ■ Kombinát a ta­vaszra befejezi az új fejőstehén­farm építését. A farmon ezer fe­jőstehenet fognak tenyészteni. A munkálatokba összesen 500 millió dinárt fektettek be. D. T.

Next