Magyar Szó, 1985. január (42. évfolyam, 14-29. szám)
1985-01-24 / 22. szám
8 belpolitika MAGYAR SZÓ 1995. január 24., csütörtök Elsőbbség a devizatőzsdén Jobb napok várnak a fémiparra • Mlyen újdonságot tartalmaz a közös devizapolitikáról szóló határozat? Két hosszú maratoni érdekegyeztetésekben eltelt év után, úgy látszik, jobb napok várnak a jugoszláv kohászatra és fémiparra. Legalábbis erre utal a közös jugoszláv devizapolitikára vonat-kozó határozat, amely a deviza- hiánnyal küzdő kohászat és a nyersanyaghiánnyal küzdő fémipar számára két jelentős, mondhatnánk radikális változást tartalmaz: az egyik, hogy mindkét ipar-ág az idén elsőbbséget élvez a de-vizapiacon (332 millió dollár vásárlásánál), a másik pedig az, hogy a kohászat devizabevételét teljesen felmentik a társadalmi szükségletek fedezésére szolgáló kötelező elkülönítés alól abban az esetben, ha devizabevételét a közös kivitel kategóriáján keresztül valósítja meg. Leegyszerűsítve ez utóbbi azt jelenti: ha egy külföldön értékesített gép mondjuk 5000 dollár, s ebben 100 dollár értékben van kohászati termék és 100 dollár értékben színesfémkohászati termék, akkor ez a két ágazat teljes egészében megkapja száz-száz dollárját, vagyis ebből az összegből nem kell devizát elkülöníteni a társadalmi szükségletekre. A fémiparnak a megmaradt 4800 dolláros devizabevételből kell lényegében levonnia annak 54 százalékát a szóban forgó társadalmi szükségletek kielégítésére. A lényeg tehát az, hogy a fémipar devizabevételének csupán 46 százalékát tarthatja meg saját nyersanyag-szükségletének fedezésére, míg a kohászat a teljes összeget. A fémipari komplexum kiváló ismerőinek már nem mondunk újat azzal, hogy a Jugoszláv Gazdasági Kamarában folytatott megbeszélések lényege az volt, miként lehetne az acélexportot csökkenteni, hisz a fémfeldolgozó gyáraknak nincs nyersanyaguk, behozatalra szorulnak, kiviteli eredményeik pedig szerények — az utóbbi években az évi bevétel 3,5 milliárd dolláros szinten stagnál — holott a jugoszláv kohászat pár év alatt rekord exporteredményeket ért el. Tavaly például az acélkivitel már egymillió tonnára rúgott. Hogy végül is elkerüljük az áldatlan helyzetet, azaz hogy acélunkat drága pénzért ne vásároljuk vissza külföldről, a szükség és a társadalmi érdek zöldasztalhoz kényszerítette a feleket. A hazai vasművek és fémfeldolgozó gyárak elsődlegesen azt követelték, hogy módosítsák a devizagazdálkodásról szóló törvényt. Az előírások szerint ч ugyanis minden exportőr devizabevételének csupán 46 százalékával rendelkezhet szabadon, a többit (54 százalékot) köteles a közös társadalmi szükségleteik fedezésére elkülöníteni. A kohászat és fémipar kérte, hogy a 46-ról 65 százalékra növeljék a szabad rendelkezési részarányt. Mivel azonban az idei gazdaságfejlesztési határozatból kimaradt a szóban forgó törvény módosítása, valamint hasonló kérés indokolt lenne még egy egész sor ágazat esetében, amelyek szintén devizahiánnyal küzdenek, elvetették a kohászat és fémipar ilyen irányú kezdeményezését. A jugoszláv kamarai társulások (kohászat, színesfémkohászat, fémipar) titkárai optimista hangvételben nyilatkoznak a legújabb megegyezésről. Ha minden tervszerűen zajlik, a fémipar az évtized végéig 8 milliárd dolláros bevételre tehet szert, tehát a jelenleginek csaknem kétszeresére. A vasművek, ha az idén sikerül előteremteni a hiányzó 332 millió dollárt, több mint 5 millió tonna acélt állítanak elő, de a kivitelt 200 000 tonnával csökkentik, s azt elsősorban a hazai feldolgozóknak szállítják le. Ezzel ellentétben a nagyobb fémipari komplexumok szakemberei nem vélekednek éppen derűlátóan az ügyről. A papíron való megbeszélés lényegében még nem jelent semmit. A kragujevaci Zastava Művek vezetői úgy vélik, hogy eddig sem volt semmilyen akadálya a kohászat és fémipar közös kivitelének, mégsem lett belőle semmi. Másrészt, a közös kiviteli üzletek megkötésétől átlagban fál évre van szükség, hogy a devizabevétel a hazai gyárak számlájára kerüljön. Lassan az év első hónapjának végén járunk, de még csak elképzelés sincs arról, milyen közös üzleteket lehetne külföldön megkötni. Azután sokan kétségbe vonják a devizatőzsdén nyújtott előny, megvalósítását is. Honnan teremthető elő a több mint 300 millió dollár, ha a devizapiac már évek óta nem működik? A vasművek képviselői hangsúlyozzák, hogy a fenti számítgatásokból az illetékesek figyelmen kívül hagytak egy tényt: igaz, hogy egymilliótonna acél külföldre került tavaly, de a választék és a minőség jórészt nem felelt meg a hazai gyáraknak. Mindebből az év eleji ellentmondásos vélemények közepette nehéz levonni, hogy végül is sikerül-e rendezni valamelyest a két ágazat helyzetét. Mindenesetre a legújabb álláspontok véglegesítését, amely csaknem 15 000 társultmunka-szervezetet érint, február végéig kell önigazgatási megegyezésbe foglalni. KESZÉG Valéria Újításokkal fejlődni közös érdek Eindig mintegy 130 jelentés érkezett a Krupjevaci Vörös Lobogó találkozóra Országszerte nagy az érdeklődés a kragujevaci Vörös Lobogó találkozó iránt, amely tartalma és jellege alapján az időszerű és a hosszú távú stabilizációs terv végrehajtását, egyúttal a tudomány és a szocialista önigazgatás fejlődését szolgálja. A találkozót, mint ismeretes, február 15-én és 16-án tartják Kragujevacon, melynek témája ezúttal: A tudomány, a technológia, az újítások és az alkotó munka mint a gazdasági stabilizáció és az önigazgatási társadalmi fejlődés tényezője. A találkozó együttes üléssel kezdődik, majd három bizottságban folytatja munkáját. A bizottságok a következő témákkal foglalkoznak: A tudomány mint az önigazgatási társadalmi fejlődés tényezője; A technológia mint a gazdasági fejlődés és stabilizáció feltétele, valamint Az újítói és alkotói tevékenység a technológia fejlesztésében. A találkozó befejeztével megtartják a szokásos elméleti tribünt, amelyen a találkozó témakörével foglalkoznak. A találkozó munkájában az értékelések szerint mintegy 1150 küldött és vendég vesz részt az egész országból, és csaknem 150 jelentésre számítanak a társult munkaszervezetükből, a szakszervezeti szövetség szerveiből, a küldöttek klubjából és más intézményekből. Eddig mintegy 130 jelentés érkezett meg a találkozó titkárságának címére. Horvátország eddig 15 jelentést küldött, közöttük a Pliva gyógyszertár összetett társultmunka-szervezet, a sisaki Vasművek, a zágrábi Rudjer Boškovic Kutatóintézet, a Rade Koncai összetett Társultmunka-szervezet stb. A bosznia-hercegovinai munkaszervezetek 13 jelentéssel járulnak hozzá a találkozó munkájához, közöttük a szarajevói Energoiinvest, a zavidovici Krivaja fafeldolgozó ipari munkaszervezet. Szlovéniából 9 jelentés érkezett, köztük a maribori TAM munkaszervezeté, amely az újítói tevékenység 35 évéről számol be, továbbá a ljubljanai tudományos kutatóközpont és más munkaszervezeté. Macedónia 14 beszámolót küldött, közöttük a Macedón Feltalálók Szövetsége és a prilepi dohánygyár. Crna Gora 6 jelentése között van a titogradi alumíniumgyáré, a szintén titogradi Veljko Vlahovic Egyetem Műszaki Kutatóintézetéé és így tovább. Szerbiából érkezett a legtöbb jelentés, összesen 44, közöttük van a niši villamossági művek, a belgrádi Szerb Tudományos Akadémia, a Titovo Užice-i Sevojno hengermű, a Smederevska Palanka-i Goša beszámolója. Kosovo 8 jelentést adott át, közöttük van a Trepča ólom- és cinkintézetének és a Kosovói Villanygazdaságnak a jelentése. A vendéglátó Kragujevac három munkaszervezete írt beszámolót a találkozóra. A vajdaságiak 15 jelentéssel járulnak hozzá a találkozó munkájához, a pancsovai község és az újvidéki városi közösség háromhárom közleményt írt, továbbá Thoverbász, Zrenjanin, Ruma, Kanizsa, Palánka, Versec, Zombor községek, valamint a Tartományi Gazdasági Kamara és a Tartományi Szakszervezeti Tanács újítói bizottsága egy-egy jelentést írt. TKJ ZENTA Zentán az új év első napjaiban fejeződött be a cukorrépa feldolgozása, amivel tulajdonképpen véget ért a „nagy” kampány. Mivel azonban régebbi technológiával dolgoznak, nem tudnak az öszszes cukorrépából a szeletelés ütemében cukrot készíteni, ezért általában néhány hétig tartó minikampány következik, amikor feldolgozzák a megmaradt sűrűjét. Most már azonban a minikampány is befejezettnek tekinthető, habár teljesen csak a hét végén áll le a gyár, további 300 tonna cukrot állítanak elő. Ez azonban már nem tartozik a „rendes” kampányhoz, a különböző tisztításokat végzik. Egyébként az említett cukormennyiséget különben egy nap alatt előállítják. A zentai gyár ebben a kampányban 408 000 tonna cukorrépát dolgozott fel, valamivel többet, mint ami a teljesítőképesség optimális kihasználáséihoz szükséges. A hét végéig 56 600 tonnára szaporodik az előállított cukormenynyiség. A megszokottnál hosszabb kampány vége felé a gyár megkezdte az idei évre szóló szerződéskötést is. A korábbi évekhez viszonyítva lényegesen nem változtak a feltételek: ugyanazokat a kedvezményeket nyújtja a gyár a termelőknek, mint eddig, de természetesen az árak és egyéb juttattások összege különbözik. A cukorgyárban úgy vélik, hogy az idén is teljesíthetik a tervet, azaz meglesz a kapacitás kihasználásához szükséges 1000 hektár cukorrépa. VÉGE A KAMPÁNYNAK TOPOLYA Milyen bztosít as átlagkereset A címbe foglalt kérdésre egyszerű a válasz: átlagéletszínvonalat. Első hallásra ez megnyugtató, hisz ebbe az átlagba mindenki beleilleszkedhet, sőt igyekeznek is beleilleszkedni. Főleg akkor, ha senki sem vizsgálja meg azt, hogy miből tevődik össze az átlag, mekkora összegek összeadásával, illetve elosztásával kapjuk meg, hogy egyegy társadalmi közösségben átlag mennyit keresnek a munkások. Márpedig ha élethű képet akarunk kapni az egyéni életszínvonal alakulásáról, s ez hamarosan elengedhetetlen lesz, akkor elkerülhetetlen lenne, hogy egyedenként vizsgáljuk meg, kinek mekkora akeresete, kinek mekkora darab kenyérre jut abból a bizonyos járandóságból. Ami az átlagkeresetek alakulását illeti, Topolya község területén gazdasági áganként nem nagyok az eltérések. Az építőipari dolgozók például a múlt év 11 hónapja alatt átlag 371 dinárral kerestek többet, mint az utolsó helyen álló vendéglátóipari dolgozók, akiknek az átlaga 17 383 dinár volt. Vagyis az ebben a két iparágban dolgozók csupán abban tudnak versenyezni, hogy melyik előzi meg a másikat abban, hogy vékonyabb borítékot vigyen haza. Persze, egy kicsit ironikus ez a megjegyzés, de sajnos az általános gazdasági helyzetet figyelembe véve nem várható, hogy e két iparág esetében rövid időn belül rendeződnek a keresetek. Az építőiparnak nincs munkája, mert visszaszorították az építkezéseket, a vendéglátóiparnak pedig nincsenek vendégei, fogyasztói. Az embereknek ugyanis kisebb gondjuk is nagyobb annál mint hogy valamely vendéglátóipari létesítményben üssék agyon szabad idejüket egy-két pohár drága ital mellett. Vagyis — s ez talán nem is lenne baj —, kocsmakerülő nép lettünk. Nem lenne baj, ha a kocsmalátogatásról önszántunkból, nem pedig alacsony keresetünk miatt mondtunk volna le. De maradjunk az átlagnál. A gazdasági munkaszervezetekben az elmúlt év 11 hónapja alatt a dolgozók átlagkeresete 22 925 dinár volt, a gazdaságon kívüliekben pedig 22 855 dinár. Itt is szembetűnő, hogy a két átlag között elenyésző a különbség. Első látásra ez jó jel, évekkel ezelőtt ugyanis az okozott elégedetlenséget, hogya gazdaságon kívüliek 20—30 százalékkal is lemaradtak a gazdaságban megkeresett átlagjövedelemnél. Az optimista szemléletű embert ez a két adat könnyen megtévesztheti, arra a végkövetkeztetésre juthat ugyanis, hogy a két ágazatot pozitív értelemben sikerül egymáshoz közelíteni, vagyis a mindkét ágazatban dolgozók egyformán és jól vannak jutalmazva. Igen, megközelítőleg egyformán, de mindkét esetben gyengén. Az egyre csökkenő különbség ugyanis azt is mutathatja, hogy a gazdaság képtelen nagyobb eredmények elérésére. Egyébként a művelődésben dolgozók átlagkeresete az említett időszakban 19 624 dinár volt, az oktatásban dolgozóké pedig 22 032 dinár. Ez utóbbiaknál aggasztó a jelenség, hogy novemberben átlag mintegy 3000 dinárral kerestek kevesebbet, mint amenynyi a 11 havi átlagkeresetük volt. Vagyis az oktatásügy ismét problematikussá kezd válni, s az adatok arra intenek, hogy javítani kell a helyzeten, nehogy a pedagógusok ismét tömegesen elhagyják az oktatásügyet. Erre már volt példa, s nem lenne üdvös dolog, ha ez megismétlődne. Egyébként, s ezt senki se értse félre, az átlagkeresetek terén ismét a társadalmi-politikai szervezetek tisztségviselői, valamint az érdekközösségek vezetői jeleskednek. Mégpedig meggyőzően. A társadalmi-politikai szervezetek tisztségviselőinek átlagkeresete az elemzett időszakban 50.260 és 57 771 dinár között mozog havonta, az érdekközösségek titkárai esetében viszont ez az összeg 38 000 és 15 000 dinár között ingadozott. Persze, attól függően alakultak itt a keresetek, hogy a gazdaságban miként dolgoztak. Ezek az utóbbi személyek ugyanis attól függően kapják a személyi jövedelmüket, hogy a gazdaság milyen átlagkereseteket ért el. Vagyis nem a saját, hanem másoik munkájától függően. Végezetül csupán ennyit: az átlagkeresetek látszólag tűrhető szintet értek el, de tudni kell, hogy sokan vannak olyanok, akik jóval az átlag alatt kerestek, akiknek az életszínvonala talán a lehető legmélyebb ponton van, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a tűrőképesség határára csúszott. DANKÓ László Igen eltérőek a tapasztalatok a kommunisták állandó akcióválasztmányának munkáját illetően, állapíthatjuk meg mindabból, ami a JKSZ KB 13. plénumának határozati javaslatairól folytatott pártvitában tartományszerte elhangzott. Van, ahol a választmányok szinte egyáltalában nem éreztetik hatásukat, noha, már régen megalakultak (csak éppen „elfelejtettek” alakuló gyűlésük után is összeülni, megvitatni munkaszervezetük vagy helyi közösségük legidőszerűbb kérdéseit, hogy a megfelelő eszmeipolitikai állásfoglalások után akcióba lendülhessenek), másutt viszont annyira fölerősödtek, hogy már-már kezdik betölteni a valamikori üzemi pártbizottságok szerepét, mintegy fölfüggesztve, fölöslegessé téve a KSZ- alapszervezeteket. Nyilvánvalóan egyik véglet sem kívánatos. Megengedhetetlen ugyanis, hogy a kommunisták, ha már munkaszervezetükben vagy tmaszukban több pártalapszervezet működik, ne tudják, mit csinál a másik alapszervezet, milyen kérdéseket vitat meg és milyen állást foglal, hiszen enélkül elképzelhetetlen az akcióegység biztosítása. Márpedig a munkaszervezet fejlesztési, külkereskedelmi és beruházási politikájával kapcsolatban okvetlenül egységes álláspontra kellene helyezkedniük az ott működő kommunistáknak. Kétségtelen azonban, hogy az akcióválasztmányok ilyen nagyfokú tétlenségéért nem a jelenlegi szervezési (statútumbeli) megoldások okolhatók, hanem azok a kommunisták, kommunista küldöttek, akik semmit sem tettek az akcióválasztmány életrekeltéséért. Épp a tétlen párttagoknak kedveznek az olyan követelések (amelyekre szintén akadt példa a pártvita során), hogy a mostaninál sokkal önállóbbá kell tenni az akcióválasztmányokat, s föl kell őket ruházni a határozathozatali joggal is. (Mint ismeretes, jelenleg csak állásfoglalás-javaslatokat tehet a választmány, s ezek csak akkor válnak kötelező érvényűvé, ha az alapszervezetek megerősítik őket.) Az ilyen próbálkozások nyilvánvalóan a valamikori üzemi pártbizottságok rehabilitálására irányulnak azzal az érvvel, hogy egyébként nagyon nehéz, szinte lehetetlen biztosítani a kommunisták akcióegységét. Igen ám, csakhogy fölmerül a kérdés: nem jelenti-e ez egyúttal az alapszervezetek fölöslegessé tételét is vagy azt, hogy az alapszervezeteket a politika aktív kialakítójának szerepéből a feladatok puszta végrehajtójává degradáljuk? Persze, ilyen körülmények között sokkal kevesebb munka és kisebb felelősség is hárulna az alapszervezetekre a környezetükben uralkodó helyzetért, ezért is mondtuk, hogy az ilyen próbálkozások csupán a tétlen párttagoknak kedveznek. Erélyesen szembe kell szegülni azonban az ilyenfajta mesterkedésekkel, s azon kell lenni, hogy minden egyes kommunistában tudatosodjon: a KSZ eszmei és akcióegysége nem annyira a szervezési megoldásoktól függ, mint inkább attól, hogy hajlandók vagyunk-e vállalni az érdekegyeztetéssel járó többletmunkát, hogy ténylegesen is a politika kialakításának, s ne csak végrehajtásának tényezője legyen a legszélesebb tagság. Elvégre a KSZ további demokratizálására irányuló törekvések is csak akkor helyénvalóak, ha hajlandók vagyunk vállalni a vele járó többletmunkát és többletfelelősséget. Cs. Gy. Az akcióegység nem(csak) szervezési kérdés VERSEC új fejostehenfarm A verseci Agropanonija Mezőgazdasági-Iparii ■ Kombinát a tavaszra befejezi az új fejőstehénfarm építését. A farmon ezer fejőstehenet fognak tenyészteni. A munkálatokba összesen 500 millió dinárt fektettek be. D. T.