Magyar Szó, 1985. április (42. évfolyam, 104-117. szám)

1985-04-24 / 112. szám

10 Elmozdulni a holtpontról Bővített ülést tartott a HMSZ Művelődési Bizottsága A múlt héten Eszéken ülést tar­tott a HMSZ Művelődési Bizott­sága, am­elyen részt vettek a tánc- és kórusvezetők, illetve a zenekar tagjai. A napirenden a Horvát­országi Magyarok Szövetsége tánc­csoportjának helyzete szerepelt. Többen rámutattak arra, hogy az utóbbi időben a csoport munká­jára nem fordítottak kellő figyel­met, s ez minőségi stagnációhoz vezetett. Ennek az állapotnak az okait föl kell számolni, olyan hely­zetet teremtve, hogy a csoport munkája zavartalan legyen, illetve meg kell szervezni az utánpótlást, hogy a minőségi fejlődést a meny­­nyiség is szavatolja. Nagy nehézség a csoport mun­kájában, hogy a táncosok csupán 2­­ évig vehetnek részt a mun­kában. A középiskola elvégzése után a gyerekek tovább tanulnak, elmennek, az utánpótlás pedig nincs kellően megszervezve. Ezért a repertoár is túl gyakran változik. Rijek Márta, a tánccsoport ve­zetője elmondta, hogy a fellépések ritkulása miatt a táncosok elve­szítik kedvüket. A ruhatárat is föl kellene újítani, kiegészíteni. A próbákat is lehetne sűríteni. Az utánpótlás kérdésének tagla­lása során rámutattak arra, hogy a falvakban meg kell szervezni a tánctanítást az iskolások körében is. KETTŐS Zsuzsa tanárnő el­mondta, hogy Laskón és Kopácson arra kitűnő példa van ma. A pe­dagógusok segítségével mindkét fa­luban megszervezték az alsó osz­tályokban is a táncoktatást. Las­kón a felsőosztályokban szintén, valamint külön csoportot alkotnak azok a fiatalok, akik befejezték az általános iskolát. Batm­án Takács József vezetésével a felnőttek ala­kítottak tánccsoportot. Munkájuk­ról a művelődési bizottságnak Piri István számolt be. Vörösmarton szintén folyik az iskolában a sza­bad aktivitás keretében táncokta­tás. Az ülésen elhangzott az a ja­vaslat, hogy a csoportok legjobb­jait kellene a horvátországi ma­gyarok tánccsoportjának egybe­gyűjtenie. Ennek megfelelően kel­lene megszervezni a nyári gya­korlótábort is, ahol szakember se­gítségével új táncokat tanulnának be a tagok. Szloboda János, a bizottság­­el­nöke felhívta a figyelmet arra, hogy a korszerű technika igénybe vételével, amit­ az iskolákba is­ be fognak vezetni hamarosan, sikere­sebb lenne a táncoktatás is. A tánccsoport munkáját a pró­bákon is figyelemmel kísérik a jövőben a HMSZ Művelődési B­zottsága. Az ülésen elfogadták azt a javaslatot, mely szerint a tánc­csoport vezetője továbbra is Szv­­jck Márta, a zenekar vezetője Zs­­ena Csaba, a gazdasági vezetője pedig Rácz Szabó Erzsébet legyen. Az ülésen szó volt a HMSZ kó­rusának a munkájáról, szervezési lehetőségeiről is. Veres Mária ze­netanárnő, a bizottság tagja el­mondta, hogy nehéz megszervezni a munkát, nincs hangszer egyik faluban sem, valamint a kórógyi, vörösmarti és csazai kórustagok közös próbájának összehangolása sem megy mindig zökkenőmente­sen. A jövőben az összehangoló próbát Eszéken fogják tartani. M. V. Előadás az éhező Afrikának Újra műsoron a Hogy állunk fiatalember? Mint már beszámoltunk róla, nemrégiben nagy sikerrel mutat­kozott be a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja a Hogy állunk fiatalem­ber? című színművel. Holnap, áp­rilis 25-én a zombori közönség újra megnézheti a lelkes műkedvelők előadását. A teljes bevételt az éhező Afrikának küldik. A csütörtöki előadás este 8 óra­kor kezdődik a Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület színháztermé­ben. Várható, hogy újra telt ház előtt játszik Győrfi Sándor, Kiská­­roly Klára, Nagy-Pál Attila, And­­rek Andrea, Mészáros Csilla, Gál János, Kollár Béla, Szabó Attila, Szlákó Margit és Bilicki Árpád. A darabot Kiskároly Klára ren­dezte. Bezdán lesz a következő állomás, mégpedig május 5-én. A Színházi napok keretében lépnek ott föl a zombori műkedvelők, május 12-én pedig Nemesmiliticsen mutatkoz­nak be. Telecskán, a színjátszók községi szemléjén is ez a darab képviseli Zombort. H. A. Tegnap megnyíltak a Bezdáni Színházi Napok A szabadkaiak kezdtek, a zomboriak zárják a rendezvény­sorozatot A jövőben minden évben tavasz­­szal alkalmunk lesz gazdag szín­házi műsort végignézni Bezdánban az új művelődési otthonban. Az idén első alkalommal kerül sor a nagy érdeklődést kiváltó rendez­vénysorozatra, amelyben fellépnek környékünk kiváló színjátszó cso­portjai. A megnyitó tegnap este volt, amelyen a szabadkai Népszínház társulata a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot mutatták be. Pénteken este a kulai művelő­dési ház színjátszói Ádám és Éva a bíróság előtt elnevezésű vígjá­tékkal lépnek föl. Másnap szom­baton a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület drámai cso­portja Sturc József rendezésében az Érdekházasság című kiváló ze­nés vígjátékot viszi színre. Május harmadikén a bezdániak nagy si­kerrel bemutatott vígjátékát a Mindennap vasárnapot negyedszer mutatják be közönségüknek dr. Pfaff Mihály rendezésében. Más­nap, 5-én a zombori Petőfi Sándor kultúregyesület színjátszói Hogyan állunk fiatalember, címmel ren­dezett vígjátékukat mutatja be. Tehát igen gazdag, változatos szín­házi napokra, estékre van kilátás Bezdánban. M. 1. Nyaralási pótlék segédeszközökből Mivel az elmúlt évet veszteség­gel zárta és nincs pénze nyaralási pótlékra a zombori Dr. Radivoj Si­­monović Egészségügyi­­ Központ munkástanácsa kérte a községi egészségügyi érdekközösséget, te­remtsen elő anyagiakat erre a célra. Úgy határoztak, hogy 13 000 di­nár legyen minden dolgozó nyara­lási pótléka, amit még május fo­lyamán kiutalnának. Értesüléseink szerint a zombori községi egész­ségügyi érdekközösség következő küldöttgyűlésén határoz a póteszkö­zök odaítéléséről. Mint a többiek, az egészségügyi dolgozók is nyil­ván, megérdemlik az egyébként nekik is járó nyaralási pótlékot, mert az elmúlt évi veszteség nem csak rajtuk múlott. Inkább objek­tív okok következménye.. Jasmina Stančul zongora­­hangversenye A múlt hét végén a zombori régi városháza dísztermében adott zon­­gorahangversenyt Jasmina Stancul fiatal újvidéki művész, aki rövid idő leforgása alatt számos elisme­rést kapott hazánkban és határa­inkon túl is. Fellépett Zágrábban, Belgrádban, a Dubrovniki Nyári Játékokon, az arandjelovaci Már­vány és hangok elnevezésű zenei fesztiválon, továbbá koncertezett Franciaországban, Csehszlovákiá­ban és több európai országban. A felszabadulás utáni idők egyik leg­nagyobb tehetségének tartják Jas­mina Stančult, aki a zombori ze­nekedvelőknek Beethoven szerzemé-­­ nyeiből adott koncertet. A Potyautas Gomboson Vasárnap Gomboson vendégsze­repel a szabadkai Népszínház ma­gyar társulata. Este 8 órakor a Potyautas című zenés vígjátékot adják elő , részben a művelődési egyesület színháztermében. Belé­pődíj 120 és 100 dinár.­­_____ DUNATÁJ Látványos, színvonalas szemle Szombaton este tartották meg Kupuszinán az apatini község mű­velődési egyesületeinek seregszem­­éjét, az amatőrök nagy találko­zóját, az ének- és zenekarok, né­pi tánccsoportok községi­­ szemlé­jét. Ismét bizonyítottak azok, akiknek tudását, lelkesedését ed­­dig sem vonta senkii kétségbe. Tömegesség, színvonal, látvá­nyosság jellemezte a műsort. Kár, hogy kevés volt a néző. Miután a házigazdák nevében Sturcz József köszöntötte a ven­dégeket és a részvevő­ket, az apa­­tini Jedinsko Művelődési Egyesü­let vegyeskórusa lépett a közön­ség elé. A tőlük már korábban megszokott színvonalon adták elő a kórusműveket. Ezután a szilá­gyi József Attiila Művelődési Egye­sület Búzavirág nevű leánykórusa szerepelt igen nagy sikerrel, majd pedig a prigrevicai művelődési közösség két férfikara következett, dániai és likai népdalokat éne­keltek. A szilágyi Kecskés Ildikó­s népdalokkal szerepelt, Tompa Péter tárogatózott, kuruckori dal­lamokat szólaltatott meg, lelkesen megtapsolta a közönség. Az apatini Jedinstvo Művelődé­si Egyesület triója bebizonyította, hogy Apatinban a komoly­zené­nek is egyre nagyobb figyelmet szentelnek. A rendezvényen a szondi (Sonta) Ivó Lola Itikai Művelődési Egyesület zenekara is fellépett. A legnagyobb sikert az a­patíni tambumzenekar tagjai aratták. Melegen ünnepelte őket a közönség. A szilágyi Bát­hori Katalin Kőműves Kelemenné cí­mű népballadát adta elő, ezt kö­vetően a műsor leglátványosabb részében gyönyörködhetett a kö­zönség. A prigreviczi­aknak tap­soltak először a nézők, dániai né­pi táncokat adtak elő. Az apatini ifjúsági tribün népi tánccsoport­j­­ának tagjai pedig kosovói tán­cokkal szerepeltek szép sikerrel. A szondiak šumadijai táncok­kal mutatkoztak be, a szilágynak pedig Bogár Imre történetét mu­tatták be a közönségnek. Az is­mert népballada feldolgozása igen jól sikerült, Szakál Tibor és tár­sai szépen táncoltak. A szondiak másik tánc­csoport­ja sokác népi táncokkal szerepelt, majd pedig a kupuszinai Petőfi Sándor Művelő­dési Egyesület népi tánccsoport­jának tapsoltak a nézők. Marásek Gáspár tanítványai kupusz­nai la­kodalmi szokásokat, a menyasz­szonybúcsúztatót mutatták be. Dicséretes, hogy a fiatalok mel­lett az idősebbek is táncoltak, s a jó zenekar közreműködésével igazi, hamisítatlan kupuszinai la­kodalmi hangulatot varázsoltak a színpadra, mely időnként kicsi­nek is bizonyult, nem fértek el rajta a táncosok. A műsor tehát igen látványos, változatos volt, a színvonallal sem volt baj, habár fellelhetők voltak az ismétlés, a felületes, gyors munkának a jelei is. Nem mindegyik művelődési egyesület­ben végeznek folyamatos, állandó munkát. A zsűri úgy értékelte, hogy egy-egy apatini, szilágyi, szondi, kupuszinai és prigrevicai­ népi­­tánc-csoport, az apadna Jedanstvo vegyeskórus, a szilágyi Búzavirág lánykórus, az apatini tambura­­zenekar, a­ prigrevicai két férfi­kórus, Tompa Péter képviselje a község színeit a körzeti szemlén. K. A. Elindult az ifjúsági karaván Az apatini község fiatal, tehet­séges énekesei, szavalói, táncosai, szövegmondói, muzsikusai már ko­rábban lehetőséget teremtettek a szereplésre, a bizonyításra, meg­szervezték az Ifjúsági karaván el­nevezésű közös műsort, melyben felléptek az apatini, prigrevicai, kupuszinai, szondi (Sonta) és a szi­lágyi fiatalok is. A h­mokban ismét elindult közönséghódító útjára a fiatal tehetségeket felsorakoztató közös ifjúsági műsor. Először Ribarevón léptek a lel­kes közönség elé, vasárnap este pedig Szilágyin szerepeltek. A kez­deményezés minden bizonnyal fi­gyelmet és elismerést érdemel. k. a. Irodalmi est Zomborban Az újvidéki írókongresszus ideje alatt az írók Vajdasági Szövetsége tartományszerte író—olvasó talál­kozókat szervezett. Ennek kereté­ben csütörtökön a Zombori Bielicz­­ky Károly Városi Könyvtár pionír­részlegében találkoztak az olvasók Camil Si.iaric, Izet Sarajlic és Vi­­tomir Lukic boszniai irodalmárok­kal. Az irodalmi esten részleteket olvastak fel az írók, költők művei­ből, majd beszélgetést folytattak az irodalom időszerű kérdéseiről. P. M. Körzeti szemle Apatinban Pénteken, április 26-án este Apa­tinban tartják meg felnőtt ének­es zenekarok, népitánc-csoportok körzeti szemléjét, melyen részt vesznek a zombori, apatini, hód­sági és a kulai község művelődési egyesületei, azok a csoportok, me­lyek legjobb eredményt értek el a községi szemléken. Az amatőrök nagy seregszemléje iránt igen nagy az érdeklődés, a rendezvényre az apatini művelő­dési otthonban kerül sor.­ ­ k. a. z­ó erkölcsű embernek, pél­dás édesapának tartották munkatársamat. Felesé­ge egykori maneken, kellő ko­molysággal, nagy anyai sze­retettel vezette a családi éle­tüket, a férj pedig, valamikor élsportoló, tűrte és hagyta, hogy a nyugodt családi életben a feleség legyen az, aki mindent irányít, aki mindenről gondos­kodik. Munkatársam 20 évvel idő­sebb nálam, mint mondtam él­sportoló volt. Fiatal korában nem futotta idejéből társasági életre, szórakozásra, néhány ap­ró kis kalandot leszámítva fe­leségén kívül nem is volt nő­ismerőse. Szigorú rendszabály szerint élt, az alkohol, a ciga­retta, a kimaradás pedig so­káig ismeretlen volt számára. Óvta magát a sport és a jobb eredmények érdekében. Bizonyára Ön is emlékszik fiatalkorából olyan párokra, egyénekre, akiket csak együtt tudtak elképzelni. Mindig együtt látták a fiút a lánnyal, a középiskolában és az egyete­men egyaránt. Amolyan elvá­laszthatatlan sziámi ikreknek neveztük mi őket, akikről nem is beszéltünk egyes számban. Nos, ilyen volt az én munka­társam is feleségével, akiket elválaszthatatlanoknak láttak nemzedéktársai, összeházasodtak, gyermekeik születtek, és élték a maguk szabályos, felfelé ívelő életét, teljes volt a családi harmónia, akik pedig ismerték őket irigy­kedtek az eszményi emberi vi­szonyuk miatt. Ám a házasélet az nemcsak kölcsönös és látszat­boldogsá­gon alapuló kényelmi állapot, hanem ezer titkot rejtegető em­beri viszony is. Én, sokak sze­rint szabad gondolkodású és szabad felfogású, úgy győződ­tem meg erről, hogy egyszer meghívtam munkatársamat a lakásomra, nézze meg az egyik festményemet, vajon eredeti-e vagy hamisítvány. Egyedül él­tem, albérleti lakásban és be­vallom a többi fiatal lányhoz hasonlóan nekem is tetszett a már őszülő munkatárs, akiről néha még álmodtam is. Ezért örültem, amikor eljött a „kép­­szakértő’’ lakásomra, az egyik délután. Vizsgálgatta a festményt, köz­ben a művészek világáról be­szélt és ismét bizonyította, hogy alapműveltsége ebben a kérdés­ben is magas szintű. Amikor már az unalomig csépeltük e ’a festészetet, hallgattunk egy ideig, majd indulni készült. — Maradjon kérem, még va­lamiről szeretnék beszélni — mondtam. — Miről? — kérdezte zavart tekintettel. — Arról, hogy miért él olyan bezárkózottan, visszavonultan, miért nem társalog velünk, miért nem barátságosabb a munkatársnőivel, m­iért ennyire érzéktelen a lányok iránt? Teljesen zavarba jött, elpirult és a kabátja után nyúlt. Én azonban megfogtam a kezét, hirtelen erősen átkaroltam a nyakát, éreztem, hogy forrón lüktet a szíve, magamhoz húz­tam és dadogva azt mondtam: — A szeretőd akarok lenni! — De miért, hiszen ez nekem semmit sem jelent! — mondta őszintén és tárgyilagosan. A következő pillanatra már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy azóta is hetente kétszer találkozunk, eljön hozzám pár órára, bú­csúzáskor pedig mindig meg­mondja­ legközelebbi találkozá­sunk időpontját, mert mind vallja, mind üresebbek a nap­jai nélkülem. TÓTH László Petar Gugleta rajza 1985. április 24., szerda A prigrevicai férfikórus dániai népdalokat énekelt (Faliújság — Kopuszna)

Next