Magyar Szó, 1985. április (42. évfolyam, 104-117. szám)

1985-04-24 / 112. szám

10­­.— MAG' -------T­TOVERBÁSZT KRÓNIKA-------------------­ Kezdődhet a munka Nyolcévi huzavona után végre megkezdik az új kórház építését Nyolcévi huzavona után a titoverbászi Veljko Vlahovic Egész­ségügyi Központ Kórházszolgálati Társultmunka-alapszervezete be­fejezte az előkészületeket az új kórház építésének megkezdésére. A jelek szerint az alapkövet május 25-én helyezik le. A dátumot ugyan még nem határozták meg, de jelezték, hogy már minden ké­szen áll az építkezés megkezdésére. A munkálatok kivitelezésével a titoverbászi Napredek Építőipar Munkaszervezetet bízták meg. Hát­ravan még a beruházás bejelen­tése, s ehhez, valamint a beruhá­zás jóváhagyásához, és az építő­hely előkészítéséhez egy hónapra van szükség, s valószínű, hogy ép­pen a fenti időpontban kezdik meg a munkát. Hosszú utat kellett megtenni ed­dig, s a végsőkig bizonytalan volt (sokak szerint ma is), hogy egyál­talán megkezdik-e az építkezést. Az elsődleges irreális terveket a közvélemény nyomására reális ke­retek közé szűkítették, lehetővé tették a részleges építkezést, s megtalálták a módját, hogyan kell pénzelni egy ilyen nagy vállalko­zást. A titoverbászi helyi járulékot teljes egészében, a községhez tar­tozó lakott települések helyi járu­lékainak egy részét szintén a kór­ház építésére fordítják. A helybeli alapbank kölcsönnel járult hozzá a kórház építéséhez, úgyhogy mindezeknek az eszközöknek ele­gendőknek kell lennie az épület fedél alá hozásához. Magától érte­tődik, hogy nem marad már pénz arra, hogy a létesítmény üzemké­pes is legyen. Igaz, a meglevő fel­szerelés egy részét átviszik az új épületbe, de hogy teljes egészében funkcionális legyen a kórház, ma­radéktalanul szükséges újabb fel­szerelés vásárlására is. Erre csak úgy van lehetőség, ha a társult munka eleget tesz a megfelelő ön­­igazgatási kötelezettségeinek. Pár évvel ezelőtt a társultmunka-alap­­szerelés vásárlása is. Erre csak megegyezésben kötelezték magu­kat, hogy a közös fogyasztási ala­pokból a nyaralási pótlékoknak megfelelő összeget juttatnak min­den évben a kórház építésének céljaira. Sok alapszervezet nem fi­zette be ezeket az eszközöket, ar­ra hivatkozva, hogy még úgysem épül a kórház, nekik pedig szük­ségük van a forgótőkére. Ennyi­ben is maradt­ az egész. A beru­házó megértést tanúsított a tár­sult munka iránt, s most vala­mennyien elvárjuk, hogy a társult munka is beváltsa ígéretét és a beruházó rendelkezésére bocsássa ezeket az eszközöket, hiszen vég­­eredményben mégiscsak felépül majd a kórház. M. K. Csökkent a reális kereset A titoverbászi községben a társa­dalmi tevékenységű munkaszerve­zetekben tavaly az átlagos szemé­lyi jövedelem 23 399 dinár volt, ami az előző évéhez viszonyítva mintegy ötven százalékkal több. Ha azonban figyelembe vesszük a létfenntartási költségek alakulá­sát, akkor világos, hogy a társa­dalmi tevékenységekben dolgozó 1476 foglalkoztatott keresette ezzel nem növekedett arányosan. Csök­kent a reális személyi jövedelem. A társadalmi tevékenységek összjövedelmük mintegy 80 száza­lékát még mindig az érdekközös­ségeken keresztül valósítják meg, úgyhogy a közös fogyasztásban ki­fejezett restriktív politika alapo­san éreztette hatását a borítékokon is. A legmagasabb személyi jöve­delmeket, a társadalmi tevékenysé­gek közül a Július 4-e Oktatási Központban, a Munkásegyetem és a szociális központban fizettek ki. M. K. SZABADKA Legnépszerű­bb a naeratori Menet közben módosul a terv — Kamarai értékelés a vetés alakulásáról — A vetési munkálatok meg­gyorsításával némileg csökkenthe­tő az időhátrány — hangzott el a megállapítás körzeti gazdasági kamara mezőgazdasági ágazata végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén. Az optimális határidőig azonban nem lehet befejezni a vetést, hiszen a munka kezdete a múlt évhez képest majd három hetet késett. Különösen nagy a lemaradás a kukorica vetésénél: hat község, Ada, Topolya, Kanizsa, Kishegyes, Zenta és Szabadka ma­gánszektora hétfőig csak 7100 hek­táron vetette el a kukoricát, tehát a tervnek egy tizedét teljesítet­te. Az egyéb adatokból arra lehet következtetni, hogy a vetési mun­kálatokkal egyidejűleg módosult a terv: a földművesek cukorrépa és szója helyett inkább napraforgóra kötnek szerződést. A terv szerint ugyanis a magánszektor kötele­zettségét 5842 hektár napraforgó termesztése képezi, eddig azon­ban már 8715 hektárra kötöttek szerződést. Ez az ipari növény el­sősorban azért népszerű, mert, például a szójánál, átlagosan tíz mázsával nagyobb a hozama. Erre a tényre alapozzák a szakértők is azt a javaslatot, hogy az ipari növények termesztését a talaj és éghajlati adottságoknak megfelelő­en kell megszervezni. Egyébként a körzet társadalmi és magánszektorán hétfőig több mint tízezer hektáron elvetették a napraforgót, ami a terv hatvanöt százalékos teljesítését jelenti. A szóját, 4161 hektáron, vagyis az eddig lekötött mennyiségnek a fe­lén vetették el. Még 1200 hektár­ra kellene megkötni a szerződés, hogy teljesüljön a szój­a vetéster­ve. Az élelmiszer-termelés növelése je­lentős mértékbe­n attól függ, telje­­sítl-e a veteménytermesztéssel kapcso­latos terv. Az adatok szerint a ma­gánszektornak 7848, a társadalmi szek­tornak pedig 1800 hektáron kellene konyhakerti veteményféleségeket ter­mesztenie, de nem valószínű, hogy megállapodás szavatolhatja azt, hiszen eddig mindössze 570 hektárra kötötték meg a szerződést a magántermelők és társastermelési részlegek. ÜGYELETES Orvos: a Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson, este 8-tól reggel 6 óráig, a városháza épü­lete­ Gyógyszertár­­ben. Az I. O. S. ügyeletes telefonszáma 33­ 000, 10-től 17 óráig. Fesztiváli előkészületek Mintegy kétszáz fiatal költő juttatta el munkáját A jugoszláviai ifjú költők tito­verbászi fesztiválját ez év május 17-én és 18-án tartják meg. A sorrendben XVII. fesztiválra ezút­tal csaknem kétszáz fiatal költő küldte el munkáját, melyet ha­zánk valamennyi nemzetének és nemzetiségének nyelvén írtak. A fesztivál bíráló bizottsága Ciril ZROBEC ljubljanai irodalmár ve­zetésével hamarosan összeül és kiválasztja azt a legsikerültebb 25 alkotást, melyek szerzőit meghív­ják a zárórendezvényre. A fesztivál ideje alatt Titover­­bászon számos kísérő rendezvényt is tartanak. Megnyitják a Fiata­lok palettája elnevezésű ugyan­csak hagyományos képkiállítást és megtartják a kritikusok hagyomá­nyos szimpózionját is, melynek témája ezúttal az olvasó és a költészet viszonya lesz. A feszti­vált számos író—olvasó találkozó és hasonló rendezvény teszi majd­­,mi a vonal­asabbá. M. K. A. Megnyílik a fedett Uszoda Közvetlenül a május else­jei ünnepek előtt Titoverbá­­szon megnyitja kapuit a a nyilvánosság előtt is a testnevelési központ fedett uszodája. A fedett medence mellett a központban korsze­rű vendéglátóipari részt is kialakítottak, mely 120 fé­rőhellyel rendelkezik, s kor­szerűsítették a ruhatárat is. Ezzel befejeződött a testneve­lési központ építésének má­sodik szakasza, amely a kö­zelgő munkássportolimpia közvetlen előkészületei közé tartozik. A munkálatok ér­téke mintegy 100 millió di­nárt tett ki M. K. AKADOZÓ SZÉNELLÁTÁS Mazut helyett drága kőolaj érkezett a hőtelepre — Napi­renden az energiamérleg — A város szénszükséglete évi 140 000 tonna tehát havi 12—13 000 tonnát kell leszállítani ahhoz, hogy minden fogyasztó megkapja a befizetett mennyiséget. Eddig mintegy 25 000 tonna érkezett meg amiből arra lehet következtetni, hogy az idén is baj lesz a szén­ellátással — hallottuk a községi végrehajtó tanács ülésén, amely­nek napirendjén szerepelt az idei energiaellátás és az energetikai mérleg. A korábbi tapasztalatok ugyanis arra utalnak, hogy ami­kor a havi leszállítás üteme nem kielégítő az év végéig nem hoz­ható be a hiány, s a lakosság nem kapja meg az elegendő tüzelő­anyagot. É­ppen ezért a végrehaj­tó tanács az energetikai bizott­­ságot és a tervhivatalt azzal a feladattal bízta meg, hogy néz­zen utána mi az oka a megren­delés késésének. Csaknem bizo­nyosra vehető, hogy a vasúti szállításban van a fennakadás. A mazutszállítás sem zökkenő­mentes, de egészen más okból. Mint ismeretes, a hőtelep köte­lezte magát, hogy mazut helyett bizonyos mennyiségű kenőolajat is átvesz a szállítótól. Az utóbbi kalóriatartalma a mazutéval azo­nos, csak az ára kétszer maga­sabb (egy liter mazut 48, egy li­ter kenőolaj pedig 98 dinár.) Amennyiben az idén a tavalyi mennyiségnek megfelelő kőolajat vesz át a kőtelep, akkor az év első negyedében nem érkezhet több 2800 tonnánál. Ennek elle­nére csaknem 7000 tonnával volt kénytelen átvinni a távfűtő mű­vek mert a kőolaj-finomító mamut helyett ezt szállította. A végre­hajtó tanács rámutatott arra, hogy ilyen körülmények között a hőtelep nem gazdálkodhat ered­ményesen. Sajnos nem sok re­mény van rá, hogy az energetikai bizottság ezzel kapcsolatos intéz­kedéseit siker koronázza. Hiszen a végrehajtó tanács és a községi illetékesek korábbi közbenjárá­sára sem sikerült eredményre jutni a kőolaj-finomítóval. A mérleg az idén a szénfo­gyasztás 3,8, a cseppfolyós üzem­anyag 10,7, a villanyáram 10, a gázfogyasztás 18 százalékos növe­lését irányozza elő, ipari gázból és hőenergiából a fogyasztást a tavalyi szinten tervezték. G. G. G. G. 1985. április 24. szerda Fiatalok a honvédelemben Több ezer általános és középiskolás készülődik a fiatalok honvédelmi ismereteinek községi szemléjére Valamennyi általános iskolában és az egységes középiskolában fo­lyamatban vannak az előkészüle­tek a fiatalok honvédelmi isme­reteinek községi szemléjére, me­lyet az Egyként a honvédelemben elnevezésű akció keretében az idén hetedszer szerveznek meg a községben. A szervezők: A Népi Technika községi szervezete és a községi honvédelmi titkárság már megtették a szükséges előkészüle­teket, hogy május 11-én a községi szemle, amyet Kosancicon tarta­nak meg, minél jobban sikerül­jön. Addig is megtartják az isko­labajnokságokat melyekbe több­ezer felsős tagozatos általános is­kolás kapcsolódik be. A legjobbak részt vesznek a községi bajnoksá­gon, melyen a győzteseknek és iskolájuknak érdemes jutalmakat adtak a szervezők. A községi szemlén a részvevők sátorverésből és táborrendezésből, fegyverismeretből, a népfelszaba­dító háború és a szocialista for­radalom történetének ismeretéből vetélkednek. Ezenkívül a verseny­ző csapatok tanúbizonyságot tesz­nek arról is, hogyan kell átha­ladni az aknamezőn, hogyan kell elaknásítani egyes területeket, ho­gyan kell elsősegélyben részesíteni a sérülteket, hogyan kell véde­kezni a radioaktív, a biológiai és vegyi fegyverek ellen. Tudniuk­ kell, hogyan kell célba dobni a bombát,é­s ezt gyakorlatilag is be kell bizonyítani, tudni kell légpus­kával lőni. Ezenkívül nem árt, ha a versenyző csapatok jól begyako­rolják a felderítés és a fényképe­zés tudományát, a térképismeretet és azt, hogyan kell felfedezni az elrejtett rádióadót. Mindezeknek a versenyszámoknak a legjobbjai jogot szereznek majd a zónaver­senyen való részvételre. M. K. Támad a répabarkó A hűvös, esős idő leállította a répabarkót, mely már megtámadta a kelő cukorrépát. A hűvös idő előtt a barkótámadás annyira ki­fejezett volt, hogy a községben mintegy 50 hektárt újra kelett vetni. Újabb invázióra mostanában kell számítani, s ezt a mezőgazda­sági munkaszervezetek felkészül­ten várják. Sok helyen már el­végezték a vegyszeres permete­zést is. M. K. Fellendül az állattenyésztés Nem kell senkinek sem bizony­gatni, hogy drága a hús, s azt sem, hogy ennek oka a ráfizetéses és drága tenyésztésben kereshető. Sokan ezért kiirtották, mások felé­re csökkentették a jószágállományt, de szerencsére a jóslatok egyelőre nem váltak be. Sertésből a titover­bászi községben egyelőre jutott is, maradt is. Nevezetesen, tavaly a sertésállomány 23,6 százalékkal nagyobb volt, mint korábban­, ami az új Savino Seló-i sertéste­lepnek köszönhető. Egyidejűleg a múlt év végén a társadalmi szek­torban 1300 kocával több­ volt mint 1983 végén, ami jó biztosítéka an­nak, hogy az idén sem hiányzik majd a malac és a hízójószág. A szarvasmarh­a - ten­y­és­ztésben csökkenő eredményt jegyeztek fel. A termelés 12,1 százalékkal volt kisebb, mint a múlt évben, de a helyzet itt sem olyan rossz, mint az ebből az adatból következne. A tehenek száma ugyanis 7,4 száza­lékkal, az üszőborjak száma 20,5 százalékkal, az üszőbikák száma pedig 10 százalékkal növekedett. Egyedül csak a borjak száma csök­kent 10 százalékkal. Tekintettel a tehenek és az üszőborjak számának gyarapodására az idén több hízó­­bikára és nagyobb tejtermelésre lehet számítani. A tejtermelés ta­valy is javult és 6,2 százalékkal nagyob volt, mint az előző évben. M. K. ejlesztési terve 1990-ig a lakosság számának húszszázalékos növekedésével kell számolni Befejező szakaszába lépett palics Helyi Közösség elkövetkező, az 1386— 90-es időszakra szóló középtávú fejlesztési tervének kidolgozása, a helyi közösség önigazgatási szervei és társadalmi-politikai szervezetei kidolgoz­ták palics társadalmi-gazdasági fejlődésének irányelveit, amelyek Szabad­ka és Palics jelenlegi fejlesztési terveinek megvalósításáról szóló elem­zéseken és a helyi közösség szükségletein alapulnak. néhány évvel ezelőtt: katasztrofá­lis emelkedése. Ezért a Pulai és a Lopudi utcák közötti beépítet­len terület rendezésekor elő kell irányozni a csatornahálózat kiépí­tését. A jövőben társadalmi la­kásépítést is tervbe kell venni a munkaszervezetek, a harcosok és a kis jövedelmű családok számára is. A következő tervidőszakban folytatni kell a település csator­nahálózatának kiépítését. Az irányelvek szerint a jelen­legi járulék lejárta után újabbat kell kiírni az egészségház építésé­re (első szakasz), az iskola szom­szédságában, utakat kell építeni és fel kell újítani a piacot. Leg­­később 1990-ig meg kell oldani a felszíni vizek elvezetését a veszé­lyeztetett utcákban. Meg kell vizsgálni hőterep építésének lehe­tőségét a település és a fürdőhely szükségleteire. A közművesítési tervek közé tartozik még a köz­művesítési felépítmény megőrzé­se és az E5 nemzetközi út men­tének fásítása. A régi iskolaépüle­tet felújítják és nonstop munkaidő­vel dolgozó korszerű postát ren­deznek be parkolóhellyel, amelyet a gyógyszertár szükségleteire is használhatnak. Oda kell hatni, hogy a Szabadkával fenn­tartott telefonösszeköttetés ne számítson távolsági összeköttetésnek. Javí­tani kell a város és Palics közötti közlekedést, különösképpen a nyá­ri idényben, s e célból jobban ki kell használni a vasutat. A jobb­­látás érdekében fejleszteni kell a kisi­part idényjellegű elárusító­­helyeket kell nyitni és a nyugdí­jasokat ellátó üzletnek is helyet kell találni. A mezőgazdasági termelést, sző­lészetet és gyümölcsészetet a ma­gán- és a társadalmi szektor tár­sastermelésével és ismeretterjesztő A számítások szerint Palics la­kóinak száma 1990-ig mintegy húsz százalékkal fog növekedni, s az ezzel járó szükségletek megol­dását össze kell hangolni a helyi közösség tőszomszédságában levő idegenforgalmi zóna fejlesztési ter­veivel. A településfejlesztéskor ügyelni kell arra, hogy ne­ ismét­lődjön meg a belvizek szintjének előadásokkal kell fokozni és meg kell oldani az elaggott háztartások sorsát. Az egészségvédelmet javí­­tani kell megelőző tevékenységgel és mentőszolgálat bevezetésével. Az idegenforgalom és a vendég­­utóipar Palics fejlesztésének fontos tényezője, s ezért a helyi közösség terve nagy hangsúlyt fek­tet az erről szóló fejlesztési ter­vek kidolgozására, s elengedhe­tetlenül fontosnak tartja az abban való részvételt. A társadalmi tevékenység­ te­rén legfontosabb feladat az isko­lás korú gyermekek felölelése a szociális gondoskodás megszerve­zése és a művelődési élet fejlesz­tése. A terv támogatja a sport­­üdülés és a sport fejlesztését, is. V. I. Hah­é, 23-922 Elektrovojvodina, oh!... Szabadkai olvasónk (neve és címe a szerkesztőségben) jelent­kezett a minap ügyeletes telefon­számunkon azzal a panasszal, hogy a Harambašić utca és kör­nyéke lakóinak életét megkeserí­tik a gyakori — napjában több­ször is megismétlődő —, néhány perces-negyed órás áramszünetek. ■Még nagyobb probléma, hogy amikor megjön az áram (feltehe­tően a feszültségingadozás miatt) recsegnek-ropognak az elektromos berendezések, mintha villámlana, vagy égiháború dúlna. Ebben az utcában és környékén több kisipari műhely is van, mindegyik villanyra beállítva. Az áramszünet nemcsak a terme­lést zavarja meg, de komoly anya­gi károkat is okoz: nem egy eset­ben tönkremegy az anyag, súlyo­san megrongálódnak a gépalkat­részek. Olvasónk kérdésére — hogy tudni illik, miért van mind­ez — mi nem tudtunk választ adni. Talán az Elektrovojvodina? -ig

Next