Magyar Szó, 1985. április (42. évfolyam, 104-117. szám)
1985-04-24 / 112. szám
Az iskolaudvarban Hétfő délelőtt. Fél nyolc. Az iskolaudvarban meglehetősen nagy a zsibongás. A kisebb diákok játszanak. A hatodikos fiúk hernyókat dobálnak a lányokra. A hetedikesek lopva a leckét másolják, a többiek pedig vígan beszélgetnek. Cin-cin! — felberreg a csengő. A tanulók egy másodpercre, megmerednek. Elhal a zsibongás. Most ugorjuk át azt az órát, amikor az iskolaudvarban egy gyerek sem tartózkodik. Nagyon szánalmas így az udvar. Itt-ott egy elszáradt levél, a szemét meg szanaszét. De nem sokáig marad így. A takarítónők szorgalmasan eltisztítják. Nagyszünet. Olyan az udvar, mintha vásáron volnánk. Itt-ott egy „kofa” kínálja portékáját. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha csöngetnének. De nem. A kisebbek vonatot játszanak. A nagyobb lányok karöltve A lányok Most a lányokról fogok írni. Szerintem a lányok nagyon különösek. * Folyton sugdolódznak és nevetgélnek. Mindig azt hiszem, rajtam nevetnek, amikor látom őket. Úgy festenek, mintha folyton örülnének valaminek. Számomra érthetetlen szavakat használnak. Példa erre a következő eset. Múltkor megszólítottam egy lányt: — Ma írjuk földrajzból a tudásfelmérőt? — Csiba — felelte és továbbment. — Csiba... Vajon mit jelenthet ez a szó? — gondolkoztam magamban. Amikor én látom a lányokat, mindig nevetnek. Nem hiszem, hogy csak akkor, amikor engem látnak. Vagy valóban olyan hülyén festenék, hogy nevetni kelljen rajtam? Mindegy. Mindenesetre remélem, hogy egyszer megértem őket. . " NAGY Róbert, VII. J. J. Zmaj iskola, Szabadka CSORBA BÉLA Kínai horoszkóp A macska jólnevelt, szorgalmas éskissé ravasz. Tulajdonképpen titokzatos. Túlságosan is gyorsan forog az esze kereke, hogysem közönséges földi halandók megérthetnék. Olykor szereti magára vonni a figyelmet, bármi áron is, pedig egy kicsit félénk. Eszményképe a tisztességes, szolgálatkész kutya és az alapos disznó, noha annak tán barátja sincs. Ismerősei közül legjobban a hetvenkedő kakast utálja, mert nyers, durva és erőszíjos, a pofája be nem áll soha, megjátssza a bátrat, pedig csak nagyzol, és különben is, nem bírom, ahogyan öltözködik. sétálnak vagy mutogatják az emlékkönyvüket. A fiúk pedig bakot ugrálják. A második nagyszünetben nagy verekedés tör ki. Mindenki odatömörül. Amikor befejeződik a tanítás, a tanulók hazamennek. Az iskolaudvart a második váltásnak készítik elő. Szerintem minden iskolaudvar egyforma. Mindenhol vannak gyerekek, akik vidámságot visznek bele. KLEMM Éva, VI. Petőfi Sándor iskola, Újvidék A Pereputty című Lap mai híroldalán olvashatjuk: — Kedden kihúzták a LOTTÓ nyerőszámait, összesen 7-en értek el öt találatot. A szerencsés (?) nyerteseknek egyenként 5000 dinárt kell visszafizetniük. Négytalálatos bőven akadt. Számuk 132. Nyereményük három botütés, meg egy eldobott lottószelvény. A háromtalálatosakat még nem számolták össze, annyian vannak. Ők csak elégedjenek meg azzal, hogy hagyják őket az orruk után menni. Gratulálunk a szerencsés nyerteseknek, reméljük, örömtől repesve veszik át jutalmukat! — O — Még mindig folyik a Nyikolaj Olajov és a Retek Pepanyij közötti sakkjátszma 52. fordulója. Olajov még mindig a karosszékében szundikál, Repanyij meg a fia házi feladatát javítja. E kis kikapcsolódás után kezdődik újja a hajrá, s nekifognák felrakni a leütött lábukat. — O — Nemrég egy isten háta mögötti falucskában, Rigócsécsén furcsa eset történt. A mindössze 28 házból álló falucska egy lakója bosszúból ki akarta rabolni főnöke házát. Parittyával kilőtte az utcai világításra felszerelt égőket, hogy fel ne ismerjék. Szerencsétlenségére tette, mivel eltévedt, és csak találomra betört egy házba. Riadtan vette észre, hogy a saját háza, gyorsan felhívta a rendőrséget, hogy betörő van a lakásán. A többit elképzelhetjük ... — O — Nyenyecben megtartották a XVII. nemzetközi képzőművészeti biennálét. Sok ismeretlen festményt és szobrot állítottak ki. Rengeteg volt a látogató. Egyikük igen furcsa öltözékben jelent meg. Pókhálószerű lepelbe burkolózott fején skót sapka díszelgett. Előbb feldöntött egy faállványt, majd mikor fel akarta állítani, a fejére pottyant a csillár. Szerencsétlenségében elkezdett üvöltözni, oly siralmas hangon, hogy mind megrepedeztek az ablaküvegek, és a falról lepotyogott a vakolat. Az ügy kivizsgálása még folyik. SÁGI Mónika: VIII. b. Ady Endre iskola, Kishegyes Egy szerelem története A barátom születésnapján megismertem egy kedves lányt. Persze, tetszett is. Játék közben majdnem mindig őt figyeltem. Tortaevéskor mellettem ült, és egymásra mosolyogtunk. Táncolás közben elhatároztuk, hogy néha írunk egymásnak levelet. Ekkor azt hittem hogy találtam egy jó pajtást, akivel hosszabb-rövidebb ideig fenntarthatom a kapcsolatot, akivel eljárhatok szórakozni, így ment ez egy-két évig. Eljött az én születésnapom is, és természetesen őt is meghívtam. E jeles dátumon azonban nagyon pórul jártam. Kétszer is. Szépen múltak az órák. Eszembe jutott, hogy meg kell kínálnom a vendégeket egy kis üdítővel. Ügyetlenségem következtében véletlenül leöntöttem a barátnőmet, és ez nem volt valami kellemes. A tortaevés következett. Ekkor is pórul jártam.. Most a tortát ejtettem a szoknyájára. Ekkor már láttam, nincs olyan jó kedve, mint előzőleg. A születésnap végéig azonban úgy tett, mintha nem történt volna semmi. A következő alkalommal megírta, hogy amikor hazaért, nagyon kikapott, mert az új ruháját én összepiszkoltam. Csakemiatt vége lett az első szorosabb kapcsolatomnak egy lánnyal. BÖRCSÖK Róbert VII. , J. J. Zmaj iskola, Szabadka örök harag — Ne szóljatok hozzájuk! — mondtam a barátnőimnek. — Nem is szólunk, mert ilyen szemtelenek! Miért írták azt a levelet a Breki nevében? Szegény Breki! — sopánkodott Ibi, így kezdődött az összeveszésünk a fiúkkal. Két részre osztódtunk. Technika óránk volt. A műhelyben dolgoztunk, így tehát lehetett sétafikálni és hallgatózni is az ellenséges félnél. — Éva, nézd, a Tempo tetején ott a Vujovic! — békített Kari, mert tudta, hogy a Hajdúknak szurkolok. De én mintha nem is vettem volna észre, úgy tettem, így tett még Angi és Ibi is. Mi voltunk a sértett fél. A haditerv egészen jól bevált. Tudjuk ugyanis, hogy a fiúk nem tudnak titkot tartani, sem haragot a lányokkal. Hiába kérleltek bennünke , hogy szólaljunk meg, mi csak adtuk a süketet, és különféle megjegyzéseket tettünk egymásnak. — Szólt itt valaki, vagy a vécéajtót csikorgatja a szél? — mondtuk, ha valamelyik fiú „udvarolni” akart. Még szerencsénk volt, hogy öt óránk lévén kibírtuk a kukáskodást. Alig tudtuk türtőztetni magunkat, mikor láttuk a fiúkat azzal a könyörgő „pofácskájukkal” esedezni a kibékülésért. Már mosolyogtunk ugyan, de szólni nem szóltunk hozzájuk. Reméljük azért, hogy holnap minden a legnagyobb rendben lesz, mert mégis csak rossz fiúk nélkül! GODR Éva, VII. Samu Mihály iskola, Péteriévé Biológia — olvasom az órarendről. — Te jó ég, nem tanultam semmit! Ahogy keresem a biológiakönyvet, hallom anyu hangját. — Márti! — Igen — szólok vissza. — Elmennél a boltba? — Igen, anyu. Sietni kezdtem, hogy mielőbb visszaérjek. Az üzletben pedig hosszú sor várakozott. Téptem a hajamat mérgemben. Végre hazaindulhattam. Otthon nagy meglepetés várt: vendégek érkeztek Újvidékről. Szórakoztatnom kellett őket. Nyolc óra volt, amikor elmentek. Korgott a gyomrom az éhségtől. Vacsoráztunk, majd lefeküdtem. Reggel az óraberregése ébresztett fel. Felkeltem, reggeliztem és elindultam az iskolába. Első óránk biológia volt. Féltem. Bejött a tanárnő, és így szólt: — Ma felelünk. Elsőnek Márta felel. Reszketve felálltam. — A múlt órán az állat táplálkozását tanultuk — mondtam, de tovább nem tudtam semmit. Mégis makogva elmondtam — valamit. — Kettes, Márta. Miért nem tanultál? — kérdezte a tanárnő. — Hát, tanárnő ... Mi következik otthon? — kérdeztem magamtól. Elmúlt a hatodik óra is és hazafelé indultam. Anyukám így kezdte: — Na, hogy múlt el a nap? Hányást kaptál? — Kettest kaptam biológiából — mondtam halkan. — Hát mit csináltál? Jól van, most megbocsátok, de többé nem. Megfogattam, hogy többet fogok tanulni. SZABÓ Márta, V. a Petőfi Sándor iskola, Becse Szorgalmasan küldözgettétek az elmúlt két hétben írásaitokat, csupán rajzból érkezett kevés. Kérjétek meg a képzőművészeti szakcsoport vezető tanárát, hogy gyűjtse be a legsikerültebb munkákat, s küldjétek el őket a Napsugárnak. Mielőtt rátérnék a levélírók felsorolására, figyelmeztetni szeretnélek benneteket arra, hogy közeledik május 4-e, Tito halálának évfordulója, ezenkívül pedig az ifjúság napja. Ilyen tárgyú írásokat részesítsünk tehát előnyben ez idő szerint, és mielőbb küldjétek őket, mert mint tudjátok, egy héttel megjelenésük előtt nyomdába kell adnunk a számok anyagát. Köszönöm a leveleket a következőknek: zentai NOVEMBER 11-E iskola: Smidth Ferenc, Berta Eleonóra Sebők Gabriella, Gyetvai Attila, Varga Andrea, Gere Csilla, Benkó Judit, Szegedinszki Katarina, Peckó Róbert, Boros Gyevi Zsolt, Hevér Angéla, Erdélyi Ernesztina, Híres Meinda, Mácsai Elvira, Farkas Mónika, Olajos Csilla, Gulyás Teodóra, Talmácsi Géza, Kecskés Andrea, Vagdai Mónika, Benkó Endre, Pető Béla, Spekla Ernő, Bauerleind Csaba, Csürög Szilvia, Horváth Melánia, Lukácsi Angéla, Farkas Beáta, Belec Csilla, Nagy Mélykúti Angéla, Mucsi Krisztián, Rácz Szabó Teodóra és Takács Katalin; szabadkai J. J. ZMAJ iskola: Korhecz Zsuzsa, Nyárádi Szilvia, Tót Attila, Németh Andrea, Lenberger Anikó, Józsa Ildikó, Ördög Szilveszter és Miskolci Izabella; a J. J. ZMAJ iskola III. c osztálya: Horváth Flórián, Leszák Hajnalka, Parti Mónika, Csernetics Árpád, Takács István, Jakobca és Szilvia, Mészáros Judit, Takács István, Katona Árpád, Jenő Hajnalka Túri Klaudija, Letity Gabriella, Pivarcsik Herta, Komáromi Róbert, Almási Krisztina, Vörös Gyöngyi, Domány Mónika és Matijevty Zsombor; becsei SEVER DJURKIC iskola: Zivkovic Vladimir, Molnár Terézia, Kaszás Zoltán, Molnár Dénes, Iván Ákos, Kutin Imre, Dongó Zsolt, Csibri Zsolt, Kiss Dóra, Kovács Annamária, Boros Mária, Beretka László és Fehér Erika; kikindal MOSA PIJADE iskola: Botyán Hajnalka, Détári Lídia, Szabó Elvira, Kabók Róbert, Koncsár Piroska, Kristóf József, Pető Aranka, Mihóik Hilda, Lakatos Mónika, Kotogán Róbert, Szakáll Róbert, Fehér Edit, Varga Ernő, Cibula Eleonóra, Tóth Szilvia, Szakál Márton, Márkus Olivera és Ludányi Róbert; trenjanini OKTOBER 2-A iskola: Petrő Ferenc, Sándor Zsuzsanna és Molnár István; újvidéki PETŐFI SÁNDOR iskola: Klemm Éva és Guelminó Sándor Csaba; péterrévei SAMU MIHÁLY iskola: Kiss József, Nagy Ibolya, Szöllősi Ibolya, Rostyák Anikó, Bálind Szilvia, Goór Éva, Gödöllői Róbert, Nagy Attila, Lehóczkii Karolina, Tóth Zsolt, Újházi Erika, Ivosevity Mária és Horváth Attila; törökbecsei MILOJE CIPLIC Iskola: Égető Ibolya és Virág Melinda; újvidéki NIKOLA TESLA Iskola: Fáy Andrea, Nánási Anikó, Sikoparlja Alexandra, Jakab Tünde, Csordás Gabriella, Födi Éva és Sági Csilla; kanizsai KANIZSA iskola III. f osztálya: Pesti Melinda, Ladócki Zsolt, Horváth Virág, Sőnyi Tibor, Erdélyi Ottokár, Szabó Benke Luji és Bogács Mónika; bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIC iskola: Derentai Erzsébet, Szőnyi Hilda, Péter Szilvia és Juhász Ferenc; kishegyesi ADY ENDRE iskola: Molnár Margit, Kocsis Ferenc és Karna Dóra; továbbá BARNA Eszter Piros, NÉMET Gabriella Temerin, TÓTH Melinda Topolya, JAKAB Nóra Becse és SZABÓ Attila Zenta. Várom további leveleteket, sok szeretettel üdvözöllek benneteket. ZSUZSA Az Antarktiszon (Scott kapitány utolsó naplójából) 1911. július 10., hétfő. — A leggyalázatosabb vihar, amit valaha átéltem ezen a vidéken. És még most se szűnt meg. (...) » Mondanom sem kell, hogy senki sem távozott messzire a kunyhótól ezekben a napokban. Szombat éjjel én voltam soros az őrségen, és olyankor, amikor ki kellett lépnem az ajtón, irtózattal győződtem meg róla, mily merőben lehetetlen lenne ilyen időben csak egy kissé is hosszab időt a szabadban elviselni. Úgy érzi az ember, hogy lélegzetét veszti a rettentő szélrohamoktól és a finom hó forgatagától. Tíz lépés, szél ellenében, elegendő lenne, hogy lefagyjon az arcből. A szélmérő szárnyának kiszabadítására a kunyhó túlsó végéig kell menni és ott fölmászni egy létrán. Kétszer ismétlődött ez, és mind a kétszer a szó szoros értelmében úgy kellett nekidőlnöm a szélnek, és lehajtott fővel, félrefordított arccal, rák módjára tenni meg az utat. Ezekben a rémséges napokban vajmi gyakran a Crozier-fok felé terelődtek gondolataim, forrón óhajtva, hogy távol levő barátaink biztos fedél alatt legyenek. Mert bizonyos, hogy nekik is át kell élniük ezt a borzalmat, sőt néha úgy képzelem, hogy ott még több a szél, mint errefelé. Igaz, hogy máskor megint arra gondolok, mégsem valószínű, hogy a császárpingvinek éppen a viharoknak legjobban kiszolgáltatott pontot szemelték volna ki költőhelyüknek. Ma már minden kényelmetlen érzés nélkül járhat odakünn az ember —18 fokos hidegben, kilencven kilométeres szélfúvásban. Bár mindig vonakodtam hinni, mégis csak kell, hogy legyen valami igazság az alkalmazkodás elméletében, mert bizonyos, hogy eleintekeményen megéreztük volna az ilyen időjárást. Ajánlotta: BOGNÁR ANTAL vajdasági író, akinek legújabb művei Esélyek könyve és Eligazodni címen jelentek meg. Ez vagyok én Tükör előtt állva nézem magamat. Ki vagyok? Milyen vagyok? A hajaim rövid és gesztenyebarna, a szemem pedig barna színű. Arcom hoszszúkás, és tele van szeplővel. Pápaszemet viselek, a fejem kicsi. Kis termetű, hatodik osztályos fiú vagyok. A nyelvem néha egy kicsit hosszabb a kelleténél. Szeretek veszekedni , és az idősebbeket csúfolni. Órákon sokat beszélek, különösen matek órán. Jószívű vagyok, de néha gonosz is tudok lenni. 36-os cipőt hordok. Néha elmegyek moziba. Hobbim a futballozás. Rém-, bűnügyi és fantasztikus filmeket nézek. Klasszikus zenét szeretek hallgatni. Szeretek táncolni, de nem nagyon tudok, és egy kicsit szégyenlős vagyok. Nem szeretem a szeplőket és az orromon tápászkodó szemüveget. Ez vagyok én. DONGÓ Zsolt vil Sever Djukić iskola. Becse Fák (linómetszet) TAKÁCS Andrea VI. o. Karcai Imre iskola, Temerin Tanára: BOROSS Szilvia