Magyar Szó, 1985. május (42. évfolyam, 118-131. szám)

1985-05-07 / 123. szám

1985. május 7., kedd A páratlan év előnye A hazai film rejtvényét (vagy rejtélyét) eddig még senki sem fejtette meg. Minden ilyen kí­sérlet megbukott, mert amikor úgy látszott, hogy a fáradozás eredménnyel kecsegtet, mindig felvetődött még egy megoldatlan kérdés. A feltevéseknek, a ta­lálgatásoknak se vége se hosszú. A hazai filmkörök­ben a pénzhi­ány után valószínűleg a parado­xon a legtöbbet emlegetett szó. Minden szakmabeli megesküszik rá, hogy a hazai fil­mpiacon egyet­lenegy produkció sem fizetődhet ki. A gyártási költségek, a mozik száma, a belépőjegyek ára és a nézettség alapján egyszerű szám­tani művelettel be is tudja ezt bizonyítani. Mégis a világon se­hol el nem adható filmjeink be­vételéből újabb produkciók ké­szülnek. Tíz évvel ezelőtt, amikor még híre-hamva sem volt a gazdasági válságnak, s a társadalmi jutta­tás nagyobb, a „filmdinál” érté­kesebb volt, minden jelentősebb összejövetelen az alkotók és a producerek az évi negyven film forgatását utolérhetetlen vágy­álomként emlegették. Azóta a filmgyártás helyezte néhány éves stagnálás után állandóan rosz­­szabbodott, a produkció pedig egyre növekedett. A pulai feszti­vál igazgatóságától kapott ada­tok szerint az idén a már befe­jezett, forgatásban levő és az elő­készületeknél tartó filmek száma eggyel túlszárnyalja az egykori álmok netovábbját. Negyvenegy film (az év végéig lehet, hogy még több) készül az országban, amikor a producerek kórusban siránkoznak, hogy az érdekközösségektől kapott pénz egyre kisebb arányban fedi a gyártási költségeket, a jelenlegi mozijegyárak mellett a legna­gyobb közönségsiker esetében sem akkora a bevétel, hogy elegendő legyen a különbözetre. A devizá­ban fizetendő nyersanyag gond­jairól, az elviselhetetlen infláció­ról beszélnek. A filmesek nyil­vánvalóan nem tartoznak azok közé, akik tettek helyett csak beszélnek, vagy azok közé, akik semmit sem csinálnak, amíg a szá­juk jár. A bajban összefogtak: sok filmet közösen forgatnak. A forgalmazók is támogatják a ha­zai filmgyártást. Sokszor maguk a filmesek is. Mégsem lehet pontosan tudni, hogy sikerül ilyen pénzínséges időkben negyvenegy filmet készí­teni. Szerbiában tizenöt, Horvát­országiban tizenkettő, Bosznia- Hercegovinában öt, Szlovéniában három, Macedóniában kettő, Ko­­sovóban kettő. Vajdaságban szin­tén két produkciót gyártanak, Crna Gorában az idén egyet sem. Mivel Belgrádban készülnek — rendkívüli lemondások árán — a legkisebb költségvetésű filmek az országban, érthető, hogy az idén is a szerbiai produkció a legna­gyobb. Az egész ország filmter­méséhez viszonyítva azonban az arányok eléggé megváltoztak: az elmúlt években a hazai filmek felét vagy kétharmadát forgatták Belgrádban, az idén pedig csupán valamivel több mint egyharma­­dát. A horvátországi produkciók száma egy kicsit meglepő, hisz Zágrábban „gazdasági áron” ké­szül minden film, és az utóbbi­­időben újra sokat emlegetik a problémákat. A szlovén filmgyár­tás, úgy látszik, a legstabilabb: Ljubljanában minden évben há­rom-négy filmet forgatnak. A bosznia-hercegovinai és a mace­dóniai (különösen az előbbi) nyilvánvalóan kilábalt a válság­ból, a kosovói és a vajdasági film helyzete viszont változatlan. A filmek jegyzéke ígéretes. Számos jeles rendezőnek adatott meg újra a lehetőség, hogy fil­met alkosson. Köztük található Rajkó Grlic (Három kell a bol­dogsághoz), Emir Kustiurica (Apa szolgálati úton), Srdjan Karano­­vic (Jagode u grlu), Goran Mar­kovic (Tajvani kanaszta), Hor­dan Zafranovic (Esti harangszó), Zel­smir Zilnnik (Női zenekar), Branko Baletté (Idénymunkás­nők), Veljko Bulajic (Az ígéret földje — Menetrend nélküli vo­nat II.), Matjaz Klopčič (Örök­­ég) és Kiril Cevevszki (Csomó). Noha Goran Paskaljevic, Puriša Djordjević, Alaksandar Petro­vić, Zika Mitrović és még néhány tekintélyes alkotó neve nem fog szerepelni egyetlen film főcímén sem, mégis megvan rá az esély, hogy igazuk lesz azoknak, akik az utóbbi húsz év tapasztalata alapján azt a következtetést von­ták le, hogy a pulai fesztivál a páratlan években jó, a párosok­ban gyatra. Tavaly mindenesetre rossz volt. Biztató, hogy az idén sok év után a napokban kezdődő cannes-i fesztivál versenyműsorá­ban újra szerepel jugoszláv film, Emir Kusturica Apa szolgálati úton című alkotása. Ezenkívül a Bizonyos szempont című műsor­ban be fogják mutatni Matjaz Klopčič filmjét, az Örökséget is. A pulai verseny színvonalának előfeltétele azonban, hogy a be­harangozott filmek legnagyobb há­nyada időre kész legyen. A pro­ducerek és az alkotók fontosnak tartják a pulai fesztivált, de a körülmények olyanok, hogy ter­veiket nem mindig sikerül való­ra váltani. A problémák az egyre növekvő produkció ellenére a pá­ros és a páratlan évekre való te­kintet nélkül mindinkább soka­sodnak. Az utóbbi években rend­szerint kevesebb film készült el, mint ahányat előrejeleztek. LÁDI István MAGYAR SZÓ­MŰVELŐDÉS Nem ellenük, értük haragszom Beszélgetés Becker Edittel, a muzslyai Petőfi Sándor ME tánccsoportjának szakvezetőjével . A muzslyai műkedvelők köré­ben elsősorban a színjátszás a népszerű. De jó ideje a népi tán­cok, a folklórhagyomán­yok iránt is fölébredt az érdeklődés. Eb­ben a munkában és igényterem­tésben Becker Edit tanítónő is alaposan kivette a részét, öröm­mel, igyekezettel és kellő ráter­mettséggel, szaktudása­l. Hiszen két évig maga is tánc­olt, három évig pedig rendszeresen járt ar­ra a folklórtanfolyamra, amelyet a zrenjanini amatőr szövetség szervezett. Egy zágrábi szeminá­riumon is részt vett, ahol Európa országainak népi táncait tanul­ták. A muzslyai Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület tá­nccsoportja, e­z alatt a négy év alatt, amíg Becker Edit szakvezetésével dol­gozott, számos figyelemre méltó eredményt ért el. De nemrég, kö­rülbelül egy hónappal ezelőtt, tö­rés állt be a munkában. Hogy miért? — az eredményeket és a körülményeket is ismertetve — arról beszélt a fiatal tanítónő. — Hatévi szünet után nehéz volt a fiatalság körében népi tán­cosokat toborozni — mondta Becker Edit. — Mert, ki tudja méért, sokan szégyellnek táncra járni. Az elmúlt négy év alatt mégis összehoztam 60—70 általá­nos iskolás, középiskolás és mun­kás fiatalt, akiket lejegyzett ko­reográfiák alapján, muzslyai és más forrásokból, valamint a sa­­ját koreográfiám szerint magyar és jugoszláv népi táncokra taní­tottam. Karikázók, leánytáncok, ugróstáncok, botozók, körbefor­­gók, körtáncok szerepeltek műso­rainkban, de ott volt a kalocs­ai, a lakodalmas és a májusfa-tánc is. És nem egy népi gyermekjáté­kot is feldolgoztunk. Ezekkel az összeállításokkal, műsorszámok­kal nemcsak helyben léptünk fel, hanem a községi és a körzeti versenyekre is eljutottunk min­dig. A csantavérin kívül a Gyöngyösbokráta ünnepségeken is ott voltunk. Máig sem tudom el­felejteni, hogy mekkora örömet és boldogságot jelentett mindany­­nyiunknak, amikor alig néhány hónapos munka után ott lehet­tünk Topolyán! Akkor úgy lát­szott, hogy Muzslyán is gyökeret ver a folklór és feltámad ez a nemes népi hagyomány. Azóta tartottuk az elért szintet, sőt va­lamelyest még tán fejlődtünk is —, de most, ha nem változik meg a helyzet, nem sok jót re­mélek. — Keserűség bujkál a hangjá­ban. Miért? — Mert az eredmények lábán egy kis megértést, figyelmességet vártam volna az elnökségi tagok részéről. Meg segítséget. S tudja mit kaptam? Azt vágták a fe­jemhez, hogy konok és nagyigé­nyű vagyok. Csak azért, mert azt állítottam, hogy állandó zenekar nélkül és jobbára fűtetlen terem­ben nem lehet próbálmi, jelentő­sebb eredményeket elérni. Azt mondták: oldjam meg lemezját­szóval és play bank-kel, lánc közben meg úgyis átmelegszenek a fiatalok... Én ezt az érvelést nem tudtam elfogadni, mivel a népi tánc nem modern tánc, nem ritmikai mutatvány és nem break­­dance! Itt melegségre, közvetlen­ségre van szükség, és nem gépi zenére, csinnadrattára. Mis nem lehetne azt a fűtést is megoldani télvíz idején? Tiszteljük és becsüljük mi a színjátszókat, akik főképp az idő­sebbek közül kerülnek ki —, de hegy­é­k el nekünk, hogy azért mi, fatalok is szeretnénk vala­mit felmutatni, új színt és han­gulatot hozni Muzslya művelődé­si életébe. Talán azzal is, hogy megpróbáljuk begyűjteni a helyi hagyományokat, népszokásokat. Jó néhány érdekességet szalagra készítettem már én is. — Ha jól értem, akkor most hátat fordított a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek? — Dühömben és elkeseredésem­ben: igen. Mert nem tehettem mást. De most, ho­gy lehiggad­tam, azt szeretném elmondani mégis, hogy nem ellenük, hanem értük haragszom! Mert én a körülmé­nyek és a munkai áttéte­lek tar­tós rendezését akarom. A na­gyobb igény megteremtését, a még színvonalasabb munkát. Márpedig, szerény tiszteletem­ el­lenében, könnyűszerrel állandó zenekarhoz, lényegesen jobb mun­kafeltételekhez juthatnánk. S a fűtésinek sem kellene gondot okoznia!... Néha az­onban ért­hetetlenek az emberek. Segítség helyett inkább akadékoskodnak, gáncsoskodnak. Kár volna, ha ilyen okokból több esztendős gyekezetünk kárba vesznie. — Nem sajnálja a fiatalokat? — De, nagyon is. Meg a szü­lőket is, akik például annyi pénzt áldoztak a legkisebbek ruháira. Mert velük, a pionírokkal is én dolgoztam. Hiszen szerettem vol­na idejekorán utánpótlást nevel­ni. Ezt mondta Becker Edit taní­tónő, a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tánccsoport­­jána­k önkéntesen félreállt szak­vezetője. De elhatározása, úgy látszik, mégsem végleges, mert a napokban izgulva és szorongva nézte táncosait a tren­anini vá­logató versenyen. Ott, ahol az idei tordai Gyöngyösbokrétán való fellépésre is jogot szerez­hettek. És talán szereztek is. Hi­szen a muzslyaiak, a nehézségek ellenére is, jók voltak, szép si­kert, arattak. Egyelőre még viszi őket a lendület. Jó volna ha a keserűségeket, szakvezetői­nkkel együtt, mielőbb elfelejthetnék! . . Azért kár volna szárnyát szedni azoknak, akik dolgozni akarnak. S­-fITCS Imre Becker Edi. Pillangókisasszony Splitben Április utolsó péntekjén a Spli­­ti Opera kirobbanó sikert aratott idényzáró bemutatójával, Giacomo Puccini Pillangókisasszonyával. Az 1979-ben felújított, és hazánk egyik legszebb színházterme az utolsó helyig megtelt, és a hálás spliti közönség szűnni nem akaró vas­tapssal köszönte meg az élményt, amelyet a lelkes és kitűnő együt­tes nyújtott. Hogy éppen a Split Opera be­mutatójáról írok, csak annyiban különös, hogy szerencsés véletlen folytán pont Splitben tartózkod­tam a bemutató napján. Az azon­ban már nem véletlen, hogy haza­­érkeztemkor már Újvidéken is hallottak a kitűnő előadásról, amelynek sikere legfőképpen Cynthia Hansell-Bakiénak köszön­hető. Tisztán csengő hangja töké­letesen párosul színészi tehetségé­vel. Kifogástalan megjelenése, könnyed és biztos mozgása, szug­­gesztív játéka magával ragadta a közönséget. Alakításában az érzéki Cio Cio San valóssá vált a színpa­don és hangja nem egy nézőt ér­­zékenyített el. Constantin Cepraga Pinkerton szerepében méltó pár­ja volt Cio Cio Sannak. A román tenor állandó tagja a spliti operának, és most is mint már annyiszor bebizonyította, hogy gyakorlott és biztos énekes. Az előadás sikere kétségkívül kelle­jük érdeme, amelyet az egész együttes kitűnő összjátéka egészí­tett ki. Említésre méltó még a cseh vonósokkal felerősített zenekar jó játéka is, Vjekoslav Sut­ej fiatal karmester erélyes és szenvedélyes vezényletével. Nem általános jelenség ugyan, de a vajdasági közönségnek csak ritkán van alkalma más köztársa­ságok kiemelkedő énekeseit halla­ni, látni. Kár, hogy a távolságok, vagy inkább a köztársaságok hatá­rai bezárkózottságra ítélik színhá­zainkat, így érdeklődésünk és igé­nyeink, leszámítva néhány külföldi vendégszereplést, legfeljebb csak 100 kilométeres távolságra terjed­hetnek ki. Kár pedig, mert feltéte­lezhető, hogy az újvidéki opera­kedvelő közönség szívesen venne egy élményszámba menő frissítést. LAZURICS Anna Jelenet a Spliti Opera Pillangókisasszonyából. MÁJUS 26-ÁTÓL JÚNIUS 2-ÁIG Művelődési napok Tordán Az idén először kerül sor mű­velődési napok szervezésére Tor­dán — mondta minapi beszélgeté­sünk alkalmával SZŰCS István, a XXII. Gyöngyösbokréta szervező bizottságának elnöke. Hogy a Gyöngyösbokréta minél ünnepé­lyesebb legyen, és nogy hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját is minél gazdagabb művelődési műsorral ünnepelje meg a falu, május 26-ától június 2-áig műve­lődési napokat szerveznek. A falu már nagyban készül a szocialista ünnepre, a művelődési napokra és a Gyöngyösbokréta fogadására. A falu szocialista ün­nepe május 18-án és 19-én lesz, a művelődési napok május 26- ától június 2-áig tartanak, a Gyöngyösbokrétára pedig június 1-jén és 2-án kerül sor. Ebből is kitűnik, hogy a mintegy 2500 lakost számláló falu polgárai má­jus második felében és június el­ső napjaiban gazdag műsorban vá­logathatnak. A rendezvénysorozat­ra mindenki nagyban készül. Azt mondhatjuk, hogy mind a 980 há­zat bemeszelik, a kapukat átfes­tik, az utcákat rendbe hozzák, a fákat és villanykaróka­t bemesze­lik, a társadalmi épületeket a szorgos helybeli kőműves- és má­zolómesterek a többi polgár se­gítségével újjávarázsolják. Szinte újjáépül a falu. Ha nem is len­ne a Gyöngyösbokréta, akkor is megérné a nagy igyekezet, mert az itt élő szorgos földművesek és dolgozók szebbé, kellemesebbé te­szik a mindennapi falusi életet. A művelődési napok május 26- án a helyi és vidéki amatőr festők, szobrászok és keramikusok kiállí­tásával kezdődik. Kiállítanak még a nőszervezet tagjai is, akik már eddig is szép sikereket értek el kézimunkáikkal. Bemutatásra ke­rül a helyi tájmúzeum legértéke­sebb gyűjteménye, valamint a Forradalmi Múzeumnak a Vajda­sági Antifasiszta Nők Szervezete első ülése kapcsán készült anyaga. Ugyanezen a napon délután a sportpályán sor kerül a zrenjanini ifjúsági otthon balettszakosztályá­nak bemutató előadására, ame­lyen mintegy 150 pionír és ifjú (4-től 17 évesig) vesz részt. Ez lesz az első ilyenfajta bemutató a fa­luban. Május 27-én író—olvasó ta­lálkozó lesz amelyen ’részt vesz Bogdánfi Sándor, Gion Nándor, Fehér, Ferenc. Ebből az alkalom­ból a művelődés,­ otthonban el­adással egybekötött könyvkiállí­tást is szerveznek. A könyvek árusítása egész héten tart. Május 28-án a SZISZ szervezete ad mű­sort, amelyen részt vesz egy vaj­dasági ismert együttes is. Május 29-én, a helyi Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület szervez szórakoztató estet. Délután pedig Jung Károly és Kalapis Zoltán tart szakelőadást a magyar kul­túra hagyományának ápolásáról. Ezen az előadáson részt vesznek a Gyöngyösbokrétára benevezett egyesületek képviselői is. Május 30-án a szomszédos községek és falvak művelődési egyesületei tar­tanak előadásokat a testvériségi egység elmélyítése, a különböző nemzetek és nemzetiségek együtt­működése jegyében. Május 31-én a szervező bizottság fogadja a ma­gyarországi vendégeket, akik részt vesznek majd a Gyöngyösbokré­­tán. A Gyöngyösbokrétára érkező vendégeket június 1-jén 10 órakor fogadják a falu lakói. A Durin­­dó résztvevői délután 36 órakor lépnek fel a művelődési otthon­ban az első előadással, a máso­dik előadásra pedig 10.30 órakor kerül sor. Június 2-án délelőtt 10 órakor az érkező vendégek fogadása, dél­után 13 órakor díszfelvonulás a sportpályáig és 14 órakor kerül sor a Gyöngyösbokréta ХХЏ. szemléjének megnyitására A ta­lálkozón részt vesznek a Vajdaság területéről benevezett együttesek de a magyar népi táncosokon kí­vül jelen lesznek Vajdaság nem­­zetteinek és nemzetiségeinek kép­viselői is. A falu életében eddig nem volt ilyen gazdag művelődési megmoz­dulás, így nem is csoda, hogy már néhány hónapja a falu minden polgára lázasan készül a rendez­vényre. Hadd tegyük még hozzá, hogy már a falu szocialista ünnepére átadják a forgalomnak az új 5,5 mé­ter széles aszfaltutat, amely össze­köti Tordát Basahíddal. A szemle kezdetéig pedig az Ady Endre utcában is elkészül az új aszfalt­út Az elmúlt esztendőben adták át az új utat a Zarko Zrenjanin utcában, itt vonul majd a sport­pályára a díszmenet. DOBAI József

Next