Magyar Szó, 1985. május (42. évfolyam, 118-131. szám)
1985-05-10 / 126. szám
------HAJNALI KIADÁSUNKBÓL A közvetlen feladatok A JKSZ KB Elnökségének ülése Ali Shukira vezetésével Belgrádiján szerdán ülést tartott a JKSZ KB Elnökége és megvitatta a KB 17. ülése álláspontjai érvényesítéséből adódó közvetlen feladatokat. A testület áttekintette, hogy az inflációelenes program érvényesítése, valamint az infláció megfékezése érdekében milyen irányban kell tevékenykednie a KSZ-nek a társadalmi-politikai szervezetekben, az önigazgatási és állami szervekben. Kidomborította, hogy társadalmunk önigazgatási szocialista erőinek átfogó mozgósításával biztosítható a termelés gyorsabb növekedése, a foglalkoztatás és az export fokozása, az életszínvonal védelme és növelése és ilyenformán kialakíthatók a szükséges feltételek az árak további növekedésének megfékezésére és az inflációnak elfogadható keretek közé való visszaszorítására. Az Elnökség meghatározta a JKSZ KB Elnöksége és a KB tagjainak közvetlen feladatait a 17. ülés határozatainak realizálásának viszonylatában, éspedig a társult munkában, a községekben, a köztársaságokban és a tartományokban, valamint szövetségi szinten. Az Elnökség meghallgatta Milka Planicnak, az SZVT elnökének tájékoztatóját az SZVT javaslatairól a külgazdasági kapcsolatok rendszerére, különösen a devizarendszerre vonatkozó megoldásokról. Az Elnökség kedvezően értékelte azt, hogy a JSZSZK Képviselőháza vitát kezdett a külgazdasági kapcsolatokban alkalmazandó megoldásokra tett javaslatokról. Hangsúlyozta egyben azt, hogy a megoldásokat a hoszszú távú gazdasági stabilizációs programmal összhangban és azt szem előtt tartva kell keresni, hogy hazánk az eddiginél hatékonyabban kapcsolódjon be a nemzetközi munkamegosztásba; erősíteni kell a társult munka önigazgatási integrálódását; serkenteni kell a gazdaságot, hogy nagyobb mértékben és eredményesebben exportáljon, biztosítva ugyanakkor a lehetőséget a szükséges és ésszerű kivitelre. Mindennek hozzá kell járulnia a gazdaság dinamikusabb és harmonikusabb fejlődéséhez, nemkülönben az ország fizetési mérlegének javításához. A KB II. ülése határozataiból és 17. ülése álláspontjaiból kiindulva a testület előtérbe helyezte, szükség mutatkozik arra, hogy a konkrét termelési és exportprogramok elkészítésére és realizálására irányuló tevékenység intenzívebbé váljon, s hogy idejekorán olyan lépéseket tegyünk, amelyek az export fokozásának és sikerességének a szolgálatában állnak. Az Elnökség rendszeresen és aktívan bekapcsolódik az ezzel kapcsolatos tevékenységbe. Ezt szem előtt tartva elő fogja készíteni a Központi Bizottság ülését, hogy a külgazdasági kapcsolatok rendszere fejlesztésének eszmeipolitikai kérdései napirendre kerülhessenek — mint ahogyan azt a JKSZ, KB irányadó tevékenységi programja meg is állapítja. Az Elnökség elfogadta Ali Shukriunak a KB Elnöksége elnökének jelentéseit, amelyek a Gerardo Iglesiassal, a Spanyol KP főtitkárával, a Forbes Burnhammal, a Guayanai Köztársaság elnökével, valamint a Dániel Ortegával a nicaraguai sandinista mozgalom nemzeti igazgatósága tagjával folytatott megbeszéléseinek eredményeit ismertetik, valamint azt a jelentést, amely a Hamdija Pozderacnak, a JKSZ KB Elnöksége tagjának az NSZEP-nél tett látogatását részletezi. Az Elnökség ugyancsak elfogadta azt a jelentést, amely felméri azoknak a megbeszéléseknek ez eredményeit, amelyeket a JKSZ tisztségviselői Hans-Jürgen Wischnewskivel, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnökségi tagjával folytattak. (Tanjug) Mikyar Sió VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével, 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki A laptanács tagjai: Balin László, Barácsos Zoltán, Bognár Mihály (elnök), Cirok Sándor, Engler Lajos, Fehér István, Fehér Kálmán, Friedrich Anna, Gion Nándor, Habrara Károly, Király János, Kursera Ferenc, Márton István, Mészáros László, Molnár Vilmos, Odri Valéria, Palatinus János, Sinkovits Péter, Varga László, Virágh István. Vukovics Géza. fi Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék • Igazgató: FEHÉR KÁLMÁN # Magyar Szó Társultmunkaalapszervezet. Fő- év felelős szerkesztő SINKOVits PÉTER m Szerkeszti & szerkesztő bizottság· Szerkesztésée és kiadóhivatal 2000 Novi Sad Vojvoda Mi Ste u 1. Telefon 611-300 telex 14199 VV M S70 Folyószámla 65700-603-6121 Kéziratokat és képeket nem őrizünk meg és nem küldünk vissza • Előfizetési díj belföldön egy hónapra 825 dinár, negyed évre 2475 dinár, fél évre 4950 dinár, egész évre pedig 9900 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla 65700-601-14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász. Újvidék FÓRUM NYOMDA AFGANISZTÁNI SZÍNTÉR Ellentmondásos robbantás felrobbantották önmagukat, nehogy a lázadók fogságában maradjanak — állította a minap a kabuli rádió. Ugyanakkor hozzáfűzte, tettük ékesen bizonyítja hogy pakisztáni területen az afgán lázadók számára kiképzőközpontokat tartanak fenn. Pakisztán hivatalosan cáfolta, hogy egyetlen hadifogoly is életét vesztette volna abban a robbanásban, amely április 27-én történt Peshawar pakisztáni város közelében. A Reuter jelenti: korábbi hírek arról számoltak be, hogy a szovjet és afgán katonák abban a robbanásban haltak meg, amelyet a lázadók okoztak egy afgán fegyverraktár ellen intézett támadásuk során. A legújabb változat ezzel szemben mégis azt állítja, hogy pakisztáni területen került sor a detonációra és a önkénző tábor több száz lakója is életét vesztette. Hivatalos kabul körök felróják Pakisztánnak: elvetette a hadifogtok követelését, hogy adja át őket a szovjet vagy az Islamabadban működő afgán diplomácia missziónak. A lázadók hivatalos forrása cáfolta a kabuli rádió állításait. Tíz-egynéhány nappal ezelőtt több mint 20 afgán és szovjet katona hősies öngyilkosságot követett el a pakisztáni Peshawarban UEFA-KUPA DÖNTŐ Videoton—Real Madrid 0:3 (0:1) Székesfehérvár, 32 000 néző, vezette: Vautrot (Franciaország), góllövők: Migel a 32., Santillana a 77. és Valdano a 89. percben. Videoton: A székesfehérvári Videoton saját pályáján Disztl Péter, Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh, Burcsa, Borsányi, Withman, Palkovics, Vadász és Nováth (Gyenti) összeállításban óriási küzdelemben veszített az UEFA kupa döntő mérkőzésén nagy nevű ellenfelétől. Mayer, Csongrádi és Szabó nélkül nem volt vérbeli csatára a Videotonnak és ez döntötte el a mérkőzés sorsát. A hazai csapat nem játszott alárendelt szerepet, gyakran fölényben játszott, mégis a spanyolok lőttek három gólt kitűnő ellentámadásokból. Tapogatózó, mégis keménykezdet után a magyar csapatnak volt helyzete a 9. és a 28. percben, nemsokára a vendégek vezetéshez jutottak. Később Burcsa, majd a spanyolok hagytak ki egy-egy helyzetet. A második féldőben Wildman, Vadász hagyott ki több helyzetet, majd a spanyolok góllal válaszoltak és az utolsó 10 percben Pavkovics, Csuhay, illetve Gallego lőtt kapu mellé kitűnő helyzetből és végül Valdano megpecsételte a Videoton sorsát. v ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.55 Műsorismertetés 16.00 Híradó, 1. (magyar) 16.20 Műsorismertetés 16.25 Híradó 1. 16.45 Zenés műsor Ifjú tehetségek 17.15 A győzelem napja Európában — dokumentumműsor 38.15 Szlovák nyelvű tévémagazin 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2 (magyar) 20.00 Mike Hammer — amerikai filmsorozat, 6. rész 20.50 Jugoszlávia 1941-ben 22.10 Híradó, 2. 22.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. Zágrábi Iskolatévé 8.50 Tévénaptár 9.00 Barátunk, a ló 9.15 Zenei nevelés 9.30 Francia nyelvlecke 10.00 A népfelszabadító háború irodalma 10.30 Hírek a zágrábi stúdióból Belgrádi Iskolatévé 10.35 Történelem Jugoszlávia felszabadítása 11.10 Rajzfilm 11.15 Gépek és szerszámok 11.30 Sportműsor 11.40 Rajzfilm 11.45 Jugoszláv gyermekírók Szlavko Janovszki 12.15 Utolsó percek 12.30 Hírek a zágrábi stúdióból 14.00 Az Iskolatévé ismétlése 35.00 Híradó, 1. (magyar) 36.20 Műsorismertetés 16.25 Híradó, 1., az újvidéki stúdióból 16.45 Zenés műsor — Radovan Kavalin, klarinét Európában Radovan Kavalin a legfiatalabb, aki egyetemi szinten tanulja a klarinétot. Beiratkozott a Zágrábi Zeneakadémiára, mégpedig rendes hallgatóként, s a középiskolát is most végzi. Ez a rendkívül tehetséges művész már gyermekkorában bemutatkozott a közönségnek. Ebben a dokumentumműsorban a szülők, a tanárok és a barátok segítségével végigkísérhetjük Radovan Kavalin eddigi pályafutását. Rendező: Vlado Majerovic 17.15 A győzelem napja Európában — dokumentumműsor a szarajevói stúdióból 18.15 Természetvédelem A prukljani angolna Hogyan halásszák ma és hogyan halászták valamikor az angolnát a Prukljani-tóban? Prukljan tulajdonképpen tengeröböl, csak nagyon mélyen benyomult a szárazföldbe Sibenik közelében. Keletről a Krka, nyugatról pedig a Guduca folyó ömlik bele. Régen a halászok saját készítésű eszközökkel fogták az angolnát, szigonnyal, sőt közönséges villával szúrták le a halat. Ma már többnyire korszerűbb eszközöket használnak. A riporterek elbeszélgetnek a Prukljan-tóban halászó halászokkal is.. Rendező: Jure Knežević 18.45 Népzenei műsor a zágrábi stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 Mike Hammer — amerikai filmsorozat, 6. rész A fiatal énekesnőt, Hammer barátnőjét, Vikit halva találták. A halál oka: túl nagy adag kábítószer. Hammer a végzetes estén abban a bárban volt, ahol Viki énekelt, s látta egy kis társaság körében. Felkereste ennek a társaságnak a tagjait, s kutatni kezdte az énekesnő halálának okát, mert nem hitte, hogy Viki kábítószer-élvező lett volna. Munkáját azonban megnehezítette egy rendőrtisztviselő. 20.55 Keret nélküli képek — a szkopjei stúdió műsora 21.40 Híradó, 3. 21.55 Vendégszerkesztő 23.25 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.20 Albán nyelvű híradó 16.35 Kosovói krónika 16.55 Műsorismertetés 17.00 Körzeti krónika 17.30 Belgrádi műsor 19.00 A szántóföldtől a terített asztalig 19.30 Híradó a pristinai stúdióból 20.00 A zene és mi — a szarajevói stúdió műsora 20.45 Huszonnégy óra 21.00 Kotort kőművesek — a titogradi stúdió műsora 21.50 A szökevény — olasz játékfilm Az első világháború után vagyunk, egy szardíniai faluban. Arról az anyáról szól a történet, aki a háborúban elveszítette egyik fiát, a másik fiáról pedig, akiről azt hitte, hogy ugyancsak elesett, kiderült, hogy mint katonaszökevényt kivégeztek. Szereplők: Irena Papas, Omero Antonutti, Mattia Sbragia Rendező: Giuliana Berlinguer 23.15 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05 Iskolatévé — Fizika (általános iskola 8. osztálya) Az elektromos energia átvitele 8.30 Iskolatévé — Kémia (általános iskola 8. osztálya) Miből mi lesz? Műanyagok földgázból és kőolajból 8.40 Iskolatévé — Építészet 5. — Ahol lakunk 9.00 Iskolatévé — Fizika (általános iskola 7. osztálya) Hőerőgépek 9.25 Iskolatévé — Kamera Kortárs filmművészet (Film- és tévéesztétikai műsor) 9.55 Barangolás a művészetek tájain Szaloniki és Észak-Görögország (ism.) 10.40 A XX. század rókája — angol rövidfilm (ism.) 11.20 Képújság 14.50 Iskolatévé — Magyar irodalom (alsó tagozat) 15.25 Iskolatévé — Játék műalkotásokkal 15.45 Iskolatévé — a család (osztályfőnöki óra, 7—8. osztály) 16.27 Műsorismertetés 16.30 Hírek 16.40 Megfakult fényképek — lengyel rövidfilm (ism.) 16.55 Száz híres festmény — külföldi múzeumok gyűjteményeiből Poussan: A parasztok meglesik a szunnyadó Vénuszt — angol rövidfilm 17.05 Képújság 17.10 Reklám 17.15 Magellan — az ifjúsági szerkesztőség nyereményjátéka 17.25 Három nap tévéműsor 17.30 A nagy győzelem 40. évfordulóján — szovjet dokumentumfilmsorozat, 3. rész: Szövetségesek 18.00 Új Reflektor-magazin 19.00 Reklám 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 a cirkusz 200 éve — francia kisfilm 20.50 Reklámfilm-verseny 21.00 Péntek esti randevú — ifjúsági műsor 22.00 Lakótelepi mítoszok — tévéjáték Irta: Békés Pál Rendező: Felvidéki Judit Főbb szereplők: Mikó István, Kiss Mari, Komlós Juci, Pártos Erzsi, Koncz Gábor, Őze Lajos, Gelley Kornél — A történet főszereplője, a harminc körüli fordító sokéves várakozás és tisztességesen betartott eltartási szerződés után egy lakótelepi lakás boldog bérlőjé lesz Az első napok élményeinek, a lakás „birtokbavételének” ábrázolásával a fiatal író sajátos szemszögű költői képet fest egy újfajta lakás- és életformáról 23.30 Tévéhíradó, 3. 23.40 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 18.03 Műsorismertetés 18.05 Képújság 18.10 Csörgősipka (ism.) 18.25 Don Quijote — spanyol rajzfilmsorozat, 31. rész 18.55 Keresztkérdés — Fejtörűjáték 19.22 Hepp Ferenc nemzetköz kosárlabdatorna Buđauesšm 21.10 Tévéhíradó, 2 21.30 A Scruples divatház — amerikai tévéfilmsorozat — 1. rész Írta: James Lee Rendezte: Alan J. Levi — Párizs, New York és Hollywood szolgáltatják a díszleteket ahhoz a történethez, amely elmeséli, hogyan lett az elszegényedett bostoni arisztokratacsalád gyermekéből, a boldogtalan, suta és csúnyácska Wilhelminából Billy Гкећогп, az USA egyik legboldogabb, leggazdagabb és legvonzóbb asszonya 22.15 Esték Abodyval — 2. rész Abody — Két nagy flörtje: A bunyó és az opera 23.05 Képújság MAGYAR SZÓ Negyvenöt aranyemlékérem A Tartományi Közlekedésbiztonsági Tanács szerdai ülésén véglegesen döntöttek arról, hogy kik lesznek azok az egyének, társadalmi szervezetek és munkaszervezetek, amelyeket az ország felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából közlekedésbiztonsági aranyemlékéremmel és díszoklevéllel tüntetnek ki. Ezt a magas rangú kitüntetést 22 egyén és 23 társadalmi szervezet és munkaszervezet érdemelte ki. A szerdai értekezleten arról is döntöttek, hogy kit részesítenek az idén arany, ezüst és bronz közlekedésbiztonsági díszoklevélben, amelyet minden évben az arra érdemes személyeknek, társadalmi szervezeteknek és munkaszervezeteknek ítélünk oda, összesen 17 arany, 24 ezüst és 28 bronz díszoklevelet adnak át az idén. Az ünnepi díjkiosztás május 16-án lesz 17 órakor Újvidéken a Képviselők Klubjában. N. T. Üzenetek a jugoszláv vezetőknek A fasizmus felett aratott győzelem és Jugoszlávia felszabadulása 40. évfordulója alkalmából az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa közös üzenetet küldött a következő jugoszláv személyiségekhez: Veselin Djuranovic, a JSZSZK Elnökségének elnöke, Ali Shukriu, a JKSZ KB Elnökségének elnöke, Milka Planinc, az SZVT elnöke, valamint a jugoszláv népfelszabadító háború veteránjai, Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei. Az üzenetükben előtérbe helyezik a fasizmus felett aratott győzelem történelmi jelentőségét, ami megpecsételte Európa és a világ háború utáni általános fejlődését és megteremtette a feltételeket a népek nemzeti és szociális felszabadulásához. A Hitler-ellenes koalícióban megbecsült hely illeti meg a jugoszláv népfelszabadító mozgalmat — áll egyebek között a szovjet testületek üzenetében. ★ Ronald Reagan az Amerikai Egyesült Államok elnöke üzenetet küldött Veselin Djuranovicnak, a JSZSZK Elnöksége elnökének és az amerikai nép nevében megköszönte a meghívást, hogy hivatalos amerikai delegáció vegyen részt a második világháború végetérte 40. évfordulója alkalmából Jugoszláviában rendezett ünnepségeken. A delegáció révén Reagan elnök jókívánságait fejezi ki ebből az alkalomból Jugoszlávia népeinek. Eközött megelégedéssel szól arról, hogy az Egyesült Államok, amely — amint leszögezi — támogatta Jugoszláviának a náci agresszióval szembeni hősi ellenállását, elküldhette delegációját az ünnepségekre, amelyekkel Jugoszlávia megemlékezik az összes háborúk legszörnyűbbikéről. (Tanjug) Reagan és Gorbacsov üzenetváltása Üzenetében, amelyet a második világháború végetérte 40. évfordulója alkalmából Ronald Reagan amerikai elnök Mihail Gorbacsov szovjet pártvezetőhöz intézett, felszólította a Szovjetuniót, hogy tegyenek közös erőfeszítést a két nagyhatalom kapcsolataira nehezedő problémák elhárítása érdekében. Emlékeztetett arra a szerepre, amelyet a fasiszta önkényuralom letörésében a Szovjetunió az Egyesült Államok és szövetségeseik játszottak, majd megállapított:. ..Megmutattuk, hogy minden küönbségeink ellenére közös célok érdekében összefoghatunk és öszszefogásunkat siker koronázhatja.” Reagan elnök megítélése szerint чп ma is hozzájárulna az újabb előrelépéshez, azok felé a célok felé, amelyek végén a szilárd béke és nukleáris fegyverzetek maradéktalan leszerelése áll. Mihail GORBACSOV az SZKP KB főtitkára táviratot küldött Ronald Reagan amerikai elnökhöz és — amint a TASZSZ szovjet hírügynökség jelenti — a világ államfőire és vezetőire apellált, hogy tanúsítsanak felelős hozzáállást a béke megőrzésének kérdéséhez. A továbbiakban megállapítja, hogy a szovjet nép ,,kötelességszerű elismeréssel” adózik az amerikai népnek és azoknak az amerikaiaknak, akik a német fasizmus elleni harcban estek el. A Szovejtunió hajlandó együttműködni az Amerikai Egyesült Államokkal a nemzetközi biztonság erősítésében, a nukleáris katasztrófa megakadályozásában és az atomfegyverek maradéktalan felszámolásában — áll egyebek között a szovjet pártvezető táviratában. (Tanjug) Mennyit fizet a Lottó? A Lottó 19. játékhetében 74-en értek el öt találatot, nyereményük egyenként 478 171,00 dinár. A négytalálatosok száma 13 387, nyereményük egyenként 2643,00 dinár, a háromtalálatosok száma 389 800, egyenként 121,00 dinárt érnek. 1985. május 10., péntek A CSÓKA MEZŐGAZDASÁGI-IPARI KOMBINÁT saeraSs MUNKASZERVEZET PÁDÉ, tel: (023) 795-515, 795-530