Magyar Szó, 1986. július (43. évfolyam, 178-192. szám)

1986-07-12 / 189. szám

12 - Mtogi IZABELLA napja A nap kel 4 óra 59 perckor, le­nyugszik 20 óra 41 perckor. SZOMBAT 1986. július 12. JÓ REGGELT Bányafejlesztésre és a veszteségek fedezésére fordítják majd azt a töméntelen pénzt, amit a szénbá­nyák a legutóbbi (alig 50 száza­lékos) áremelés után bezsebelnek. Ugyancsak fejlesztésre és az ár­aránytalanságok kiküszöbölésére fordítják a szűken 40 százalékos áremeléssel megszerzett különjö­­vedelmet a villanygazdasági mun­kaszervezetek, mint ahogyan a gépkocsigyárak is fejlesztésre, az áraránytalanságok kiküszöbölésére és a kivitelből származó veszte­ség fedezésére fordítják a ki tud­ja, hány százalékos áremelésből kasszájukba áramló pénzmennyi­séget. Sorolhatnánk még a kohó- és gépipart, a színesfémkohásza­tot, ugyanígy a mosógépeket, hű­tőszekrényt, televíziót és ehhez hasonló apróságokat gyártó cége­ket is, amelyek hasonló megindok­­lással emelik, emelgetik az árai­kat, vagy éppen azt is megemlít­hetnénk, hogy az újvidéki piaco­kon éppen tegnap emelték meg száz százalékkal a helypénzt az áremelés ellen küzdő községi és városi atyafiak, de minek emle­gessük ezeket az apróságokat... Tudniillik ezek közül egyetlenegy sem veszélyezteti a dolgozók élet­­színvonalát, nem teszi kérdésessé a kiskeresetű dolgozók létfenntar­tását. Mit számít a lakás, a fűtés, a világítás, a bútor meg a tájé­kozódás! A kiskeresetű dolgozók­nak ezek a tételek úgysem okoz­nak gondot. Nem úgy a kenyér. A kenyér árának megemelése vagy a liszt árának kiigazítása már a munkásosztály létét veszé­lyezteti — állítja a szakszervezet, de a szövetségi kormány is. Hogy ebből a tételből mi minden ve­zethető le, azt inkább ne részlet­­ezzük... IDŐJÁRÁS A ciklontevékenység hatására, melynek központja a Szovjetunió európai része felett van, konti­nensünk é­szaki és középső vidé­kein túlnyomóan felhős, esős idő uralkodott, helyenknét záporeső­vel, zivatarral. Hasonló időjárás uralkodott a Brit-szigeteken és Nyugat-Európában. Kontinensünk déli vidékein túlnyomóan napos, meleg idő volt. Vajdaságban ma mérsékelten felhős, száraz idő várható, helyen­ként átmeneti futó záporok lehet­ségesek. Gyenge északnyugati szél fúj, a legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 13 és 15 fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 22 és 24 fok között alakul. Az ország északi és északnyu­gati vidékein mérsékelten vagy túlnyomóan felhős idő lesz, he­lyenként gyenge esővel. Hazánk többi részén napos, kissé felhős idő várható. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 17 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 21 és 28 fok között ala­kul. Előrejelzés július 18-áig. A hét végén mérsékelten felhős idő lesz, a hőmérséklet emelkedik, gyenge délkeleti szél fúj. A jövő hét elején rosszabbra fordul az időjárás, ismét átmeneti futó zá­porokra számíthatunk, helyenként záporesővel, zivatarral, a hőmér­séklet kissé csökken. A hét közepé­től napos, meleg idő várható, de a délutáni órákban gyakori futózá­porokra számíthatunk. Tegnap 14 órakor a hőmérsék­let a következőképpen alakult: Palics 23, Zombor 23, Becse 22, Titoverbász 22, Újvidék 21, Mit­rovica 22, Kikinda 21, Zrenja­­nin 22, Versec 22, Ljubljana 23, Maribor 22, Zadar 22, Eszék 22, Banjaluka 23, Szarajevó 42, Mos­tar 30, Belgrád 22, Niš 24, Prišti­na 25, Szkopje 26, Ohrid 23, Tito­grad 29, Dubrovnik 27, Split 28, Žadar 25, Rijeka 26, Pula 26, Budapest 19, Pécs 22, Szeged 23, Arad 21, Temesvár 20, Szófia 24 és Graz 24 fok. TUDÓSOK AZ ATOMROBBAN­TÁSI KÍSÉRLETEK ELLEN.­­ Moszkvában tegnap nemzetközi tudományos értekezlet kezdődött, melyen a jelenlevők arról tárgyal­nak, hogyan lehetne megfékezni az atomrobbantási kísérleteket. Az ér­tekezleten harmincöt ország több mint 200 tudósa vesz részt. Tüze­tesen elemzik az idevágó politikai, hadászati, technológiai, gazdasági és ökológiai problémákat. A BÉKE NEMZETKÖZI ÉVÉNEK MEGÜNNEPLÉSE. — A hagyo­mányos Spliti éjszakák rendez­vénysorozat keretében, amelyre jú­lius 30-án került sor, megünnep­­lik a béke nemzetközi évét. Ez alkalomból a spliti főtér az is­mert Pjaca hatalmas diszkóklub lesz, ahol számos hazai együttes lép fel. Az év végéig még szá­mos alkalmi rendezvényt tarta­nak a többi dalmáciai városban is. CSÖKKENT A REPÜLŐSZEREN­­CSÉTLENSÉGEK SZÁMA.­­ Az idei év első felében 12 repülősze­rencsétlenség történt a világon, melyben 340 utas vesztette életét. Ez jóval kevesebb a tavalyinál, a múlt évi mérleg lesújtó, több mint 900-an vesztették életüket. Az idén a legnagyobb légikatasztrófa március végén a mexikói légitár­saság gépének lezuhanása követ­keztében volt. KOLERA SZUMÁTRÁN. — Az indonéz egészségügyi minisztérum jelentette, hogy az elmúlt néhány hét alatt Szumátrán 43 személy halt meg kolerában. Legsúlyosabb a helyzet a sziget nyugati vidékén, ahol 24-en haltak meg, és még mintegy 290 beteget jegyeztek fel. KÁRTÉRÍTÉS CSERNOBIL MI­ATT.­­ Az NSZK külügyminisz­tériuma javasolta, hogy a Kelet- Európában dolgozó diplomatáknak külön segélyt folyósítanak a cser­nobili katasztrófa által okozott kel­lemetlenségek miatt. Tulajdonkép­pen ezzel szeretnék pótolni a dip­lomaták kiadásait, mivel a ka­tasztrófa után kénytelenek voltak a külföldi országokban jóval drá­gábban beszerezni az élelmet. Egyes lapok ezzel kapcsolatban azt írják, hogy a Moszkvában, Lenin­­grádban és Varsóban dolgozó dip­lomaták havonta 135 dollárt kap­nak, és ezt a összeget visszame­nőleg is kifizetik. JOBB TELEFONÖSSZEKÖTTE­TÉST. — Az év végéig Crna Go­rában lesz az ország egyik legfej­lettebb telefonhálózata. Tíz új te­lefon­központ építését és mintegy 150 ezer telefonvonal bevezetését tervezik. Ez azt jelenti, hogy öt év múlva Crna Gora minden negye­dig lakosa rendelkezik telefonnal. Jelenleg csak Titogradban fejlett a telefonhálózat, a lokális közpon­tok mindössze 29 000 telefon be­kapcsolását tették lehetővé. A köz­társaság északi vidékein a legrosz­­szabb a helyzet. SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉG A LEVEGŐBEN. — Louis Elliman dúsgazdag amerikai gyártulajdo­nos elhatározta, hogy 90. születés­napját nagystílűen ünnepli meg, 12 barátját hívott meg a londoni utazásra, hogy a Concordban ün­nepeljék meg pezsgő mellett a születésnapot. Londonba való megérkezésük után Elliman hatal­mas fogadtatást rendezett, mely­ben több százan vettek részt. MINGUS-EST ZENTÁN. — A dzsessz az én halálom, a dzsessz a te halálod. Ez a címe annak az estnek, melyet a zentai fiatalok rendeznek Charles Mingus bőgős tiszteletére a Dzsesszhétvége című, most induló sorozat keretében. A dzsesszkedvelőket a városháza előtti szökőkútnál várják ma 20 órakor. A műsort Révész Róbert állította össze és Báló Endre ve­zeti. i. e. TRAGÉDIA A BELGRÁDI AUTÓ­BUSZ-ÁLLOMÁSON. — A belg­rádi távolsági autóbusz-állomáson tegnap délután a Lasta autóbusza a peronról jövet elgázolta Milutin Andric 42 éves umikai lakost, aki a helyszínen meghalt. A szeren­csétlenségben súlyosan megsérült Lenka Nikolić 43 éves obrenovaci lakos, jelenleg a belgrádi klinika ortopédiai osztályán kezelik. A Lasta autóbuszát Zoran Mancic vezette. A vizsgálat folyik. JAVASLAT AZ OKTÓBERI DÍJ­RA. — A topolyai társult iskolák ügyvezető szerve Virág Imrét, a társult iskolák közgazdászát ter­jesztette elő Októberi díjra, mivel eddigi munkájával sokat tett az iskolák pénzügyi helyzetének ren­dezéséért. Ezenkívül javasolták még, hogy a topolyai Bambi óvo­da is kapja meg a díjat, mivel dolgozói szép eredményeket mu­tattak fel az oktatásban és neve­lésben. I­­I. BRIGÁDVÁLTÁS VUKOVÁRON. — A vukovári ifjúsági akcióra az ország minden részéből mintegy 250 fiatal érkezik. Öt brigádban folyik a munka, a fiatalok a vu­kovári Mezőgazdasági-Ipari Kom­binátban dolgoznak. A munka mellett van idő szórakozásra is, ezenkívül az építőtáborban tar­talmasan megszervezték a társa­dalmi tevékenységeket is SZOROSABB GAZDASÁGI KAP­CSOLATOK SPANYOLORSZÁG­GAL.­­ Az év első negyedében a jugoszláv—spanyol árucsere-for­galom értéke elérte a 13,5 millió dollárt, és ez csaknem 95 száza­lékkal több, a múlt év hasonló időszakában megvalósítottnál. Eb­ből a hazai munkaszervezetek ex­portja 11 millió dollár. A fentiek a Szarajevóban megtartott össze­jövetelen hangzottak el, ahol mindkét ország képviselői kifejez­ték készségüket az árucsere-for­galom növelésére, és a szoros gaz­dasági kapcsolatok kialakítására. Egyöntetű megállapítás volt, hogy mielőbb meg kell oldani az áru­­szállítás kérdését, mert ez kerék­kötője az árucsere-forgalom növe­lésének. MINDEN KÜLÖN ÉRTESÍTÉS HELYETT. — Szombaton, 1936. július ötödikén tartottuk harminc­éves érettségi találkozónkat Újvi­déken. Volt gimnáziumunk, az új­vidéki Magyar Tannyelvű Főgim­názium, a későbbi Moša Pijade, a mostani Mihajlo Pupin, korábban igen elhanyagolt, jelenleg azonban gyönyörűen megújított épületében dr. Gaál György, volt osztályfő­nökünk és történelemtanárunk megtartotta a szokásos osztályfő­nöki órát, amelyen beszámoltunk egymásnak és jelen levő kedves tanárainknak életünk és sorsunk alakulásáról, megemlékeztünk el­hunyt tanárainkról és osztálytár­sunkról, majd házastársastul ba­ráti vacsorán és mulatságon vet­tünk rész a jó hangulatú, cigány­zenekaros Piros Csizma étterem­ben. Az újvidéki Moša Pijade Gimnázium 1956-ban érettségizett növendékei. (ér) A változékony időjárás nem akadály az új vízi szórakozás kedvelői számára. Magyarország északi részén, Leninvárosban egy 118 méter hosszú és látványos vízicsúzdát adtak át rendelte­tésének, amely igen aktív üdülést és felfrissülést kínál a fürdőz­őknek. A képen a legnagyobb magyarországi csúzda a megnyi­tó előtt . VÍZÁLLÁS A DUNA Komáromtól Bezdánig kissé árad, lejjebb apad. Bécsnél 260 (—7), Pozsonynál 268 (—9), Budapestnél 268 (+25), Bezdán­nál 152 (—5), Gombosnál 216 (—2), Újvidéknél 198 (—7) cm. A víz hőmérséklete Újvidéknél 22,4 fok. A DRÁVA Eszékig kissé apad, lejjebb árad. Eszéknél 91 (+37) cm. A TISZA Szegedig kissé árad, lejjebb apad. Vásárosnaménynál —4 (—22), Szegednél 122 (+6), Zentánál 234 (—16), Becsénél 301 (—18), Titelnél 238 (+6) cm. A SZÁVA kissé apad. Zágráb­nál —192 (—2), Mitrovicánál 272 (+7), Belgrádnál 264 (0) cm. MAGYAR SZÓ 1986. július 12., szombat A Tanyaszínház autóbusza utasainak figyelmébe! A nagy érdeklődésre való te­kintettel kérjük azokat az olvasókat, akik jelentkeztek a Kavillóra induló külön­­buszra, hogy ma szombaton 10 óráig a Forum portásá­nál fizessék be az útikölt­séget. Jelentkezési sorrend­ben töltik föl az autóbuszt. Az autóbusz különben va­sárnap délután 5 órakor in­dul Újvidékről, a Forum Kiadó elől, a Tanyaszínház kavillói bemutatójára. LÓVERSENY ZOBNATICÁN. — Zobnaticán július 13-án délután 14.30 órai kezdettel nagyszabású lóversenyt rendeznek. A rendez­vény iránt igen nagy az érdeklő­dés. I.­I. A NIŠI GYÁR KIVITELI EREDMÉNYE. — A niši Niš Gép­ipari Munkaszervezet az év első felében 4,8 millió dollár értékű terméket exportált a konvertibilis piacra. A Wiring kivitel azonban meghaladta azonban a 39 millió dollárt. Ezzel a kelet-európai or­szágok piacára irányuló kiviteli tervet teljes egészében megvalósí­tották. Most a legfontosabb fel­adatnak tartják a konvertibilis kivitel növelését. TÖBB SÖRT ISZUNK.­­ A ju­goszláv sörgyárak június végéig 5 millió hektoliter sört állítottak elő, 12 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A sör iránti kereslet miatt a ma­látagyárak is növelik a termelést. Januártól júniusig 70 ezer tonna malátát állítottak elő. Tekintettel arra, hogy megkezdődött a turis­taidény és a külföldiek is szeretik a sört, várható, hogy a kereslet jócskán megnövekszik. GYILKOSSÁGGAL VÉGZŐDÖTT PARÁZS VITA. A Hátborzonga­tó tragédia színhelye volt csütör­tökön délután Topolya szűk köz­pontja. Csik Mihály (29) topolyai és Gandis Zoltán (28) gunarasi la­kos között parázs vita alakult ki. Az egyik pillanatban Csik kést rántott, és egymás után négyszer mellkason szúrta Gandist, akit sú­lyos sérülésekkel (háromnegyed 6 körül) a topolyai egészségházba szállítottak. Innen azonnal beutal­ták a szabadkai kórházba, de út­közben kiszenvedett. A tettes, Csik Mihály az esemény színhe­lyén bevárta a belügyi titkárság dolgozóit, és minden ellenállás nélkül megadta magát. Csik Mi­hályt előzetes letartóztatásba he­lyezték, és ügyét a Szabadkai Fel­sőbíróság vizsgálja. A nyomozó­­szervek dolgoznak a gyilkosság okainak kiderítésén. (b-z) ELHUNYT ASIM DŽUMHUK­ HADŽIJA. — Konjicon tegnap 67 éves korában elhunyt Asim Džumhur, Bosznia-Hercegovina SZK Tanácsának tagja, az 1941- es Partizán Emlékérem viselője. Džumhur ismert társadalmi-poli­tikai dolgozó volt. A háború alatt számos katonai funkciót töltött be. Évekig a Rudar munkaszervezet igazgatója volt. Számos háborús és békebeli érdemrendet kapott. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szív­vel jelentjük, hogy drága férjem, bátyám, nagyapánk Martinák János 1986. július 9-én, 78 éves korában tragikus körülmé­nyek között élet­ét vesztette. Temetése ma 17 órakor lesz az újvidéki Városi te­metőben. Újvidék, 1986. július 12. Felesége, Mária, húga, Erika és a rokonság

Next