Magyar Szó, 1986. október (43. évfolyam, 270-284. szám)

1986-10-13 / 282. szám

2 — KÜLPOLITIKA--------------------­MAGYAR SZÓ 1986. október 13., hétfő Előrelépés a leszerelési megegyezés felé (Folytatás az 1. oldalról) megfigyelők szerint ez is jelzi, hogy mindketten eredményes mun­kát akarnak végezni. Ki nyerte az első fordulót? Ki tett szer előnyre a tárgyalá­sokon és ki szerezte „az első porí­tott” Reykjavíkban. Erről nyilat­kozott egyik tegnapi sajtóértekez­letén Larry Speakes, a Fehér Ház saj­tószóvi­vő­j­e. Az első sajtóreagá­lásokra kitér­ve, megjegyezte, egyes vezető ame­rikai lapok értékelése szerint, Gorbacsové az első pont, mert az atomrobbantások betiltásának kér­dését sikerült a napirend fő pont­jává „megtennie”. Speakes nem értett egyet ezzel az értékeléssel, szerinte a Reagan­ Gorbacsov „meccs” eddigi eredménye döntet­lenre áll. A Pravda cikke az „amerikai manőverekről” A szovjet tudósítók „amerikai manővernek” minősítették a pró­bálkozást, hogy a nukleáris pró­barobbantások kérdését „a próba­­robbantások ellenőrzésének kérdé­sére” korlátozza. A Pravda reykjavíki tudósítójá­nak jelentése szerint „mivel Larry Speakes, amerikai sajtószóvivő megbontotta az előre megbeszélt hírzárlatot, s gyakorlatilag kifej­tette a fő kérdésekkel kapcsolatos amerikai pozíciókat”, így a szov­jet sajtó is „kifejtheti véleményét ezekről a kérdésekről”. A Pravda cikke szerint a tár­gyalások első napján igen sok szó esett a próbarobbantások be­tiltásáról. A megközelítés ebben a kérdésben is etérő: a Szovjetunió, amely tavaly augusztus óta nem végez próbarobbantásokat, az ál­talános betiltást szorgalmazza, úgy véli, hogy ez a valódi, reális lé­pés, amely lényegi módon kihat a fegyverkezési verseny korlátozásá­ra, mert a próbarobbantások cél­ja az új fegyverek kipróbálása.. Másrészt az amerikaiak vissza­térnek a próbarobbantások ellen­őrzésének kérdéséhez, amelyet az 1974-ben és 1976-ban megkötött egyezmények rögzítettek. A Prav­da azt állítja, ezek idejét múlt elgondolások és csak a teljes be­tiltásukról lehet szó. „A kérdés elterelésére irányuló próbálkozás nem más, mint a reális problé­máktól való eltávolodásra irányu­ló manőverek.” Heves líbiai kirohanás Líbia tegna­p támadta a reykja­víki találkozót, azt állítva, hogy semmilyen kedvező eredmény nem várható. Kadhafi líbiai veze­tő múlt heti beszédében azt állí­totta, hogy az­ izlandi találkozó csak még több gyanakvást kelthet az arabok részéről a Szovjetunió­val, mint baráttal szemben A Dzsa­na líbiai hírügynökség politikai szerkesztője tegnap figyelmezte­tett arra, hogy Moszkva barátai világszerte elégedetlenek amiatt, hogy Gorbacsov találkozott Rea­­gannmnal, s úgy vélik, hogy „az imperializmus újabb pontot szer­zett a Szovjetunió rovására”. A Dzsana kommentárja — ame­lyet különben az összes líbiai tá­jékoztatási eszköz közöl — azt is megemlíti, hogy „a felszabadító tábor” népei­­újabb líbiai szóhasz­nálatról van szó) az utóbbi na­pokban „csodálkozásuknak, zava­ruknak és helytelenítésüknek” ad­tak hangot Gorbacsov­na­k, a béke emberének döntését illetően, hogy kezet fog azzal az emberrel, „akii­nek véres a keze”. Az elítélő líbiai vélemény azzal a megjegyzéssel ér véget, mely szerint „különös és nem világos”, hogy a szovjet vezető mit akar elérni Reysejaví­kban, különösen most, amikor világosan megmutat­kozott „az egész világot, az ame­rikai zászló színeiben befesteni szándékozó amerikai nemzetközi politika minden arroganciája”. (Tanjug) A frontországok csúcstalálkozója A mozambiki kormány azt állítja, Dél-Afrika légitámadás­ra készül Maputo­­ben Tegnap Maputóban megkezdő­dött a frontországok vezetőinek egynapos csúcstalálkozója, amely megvitatta az Afrika déli részén uralkodó helyzetet, mivel a rasz­­szista pretoriai rezsim az utóbbi napokban nyíltan megfenyegette Mozambikot és a többi szomszé­dos országot. Maputói állítás szerint Angola, Botswana, Mozambik, Zambia és Zimbabwe vezetőinek szokásos konzultációiról van szó, de a The Sunday Mail tegnapi száma hírt közöl arról, hogy a mozambiki hadsereget „már teljes készült­ségbe helyezték, mert várható a főváros elleni dél-afrikai támadás, amelynek a célja, eltávolítani a­­ ■■ hatalomról Samora Machel elnö­köt”. A lap idézi meg a mozambiki külügyminisztérium közleményét, mely szerint a „maputói kormány információkat szerzett arról, hogy Dél-Afrika légitámadást készít elő, kommandócsoportjai pedig már beszivárogtak Mozambik terüle­tére”. A maputói kormány egyidejűleg megvádolta a pretoriai rezsimet, hogy az utóbbi időben lehetővé teszi az MNR mozambiki lázadó­mozgalom tagjainak tömeges be­szivárgását, hogy szabotázsakció­kat kövessenek el az egyik fő út­vonalon, amelyen a frontországok áruforgalmukat lebonyolítják. Az­zal is megvádolta Pretoriát, hogy a napokban nagyobb mennyiségű fegyvert juttatott el az MNR ban­ditáinak. A dél-afrikai rádió jelentette tegnap reggel, hogy Magnus Ma­ian dél-afrikai véderőminiszter ismét megfenyegette Mozambikot, de ezúttal a többi szomszédos or­szágot is, hogy viselniük kell a következményeket, ha továbbra is „menedéket nyújtanak a terroris­táknak”, ahogyan a dél-afrikaiak az ANC és más felszabadító moz­galmak tagjait nevezik. (Tanjug) Vajdasági pártküldöttség utazik a Szovjetunióba A krasznoddari tartomány vendége lesz A VKSZ TB és az SZKP Krasz­­nodari Tartományi Bizottsága együttműködésének keretében, s a JKSZ és az SZKP együttműkö­dési programja alapján, tegnap el­utazott a baráti Krasznodarba, a VKSZ TB küldöttsége, amelyet Živan Berisavljević, a TB Elnök­ségének tagja, és a TB nemzetközi együttműködési bizottságának el­nöke vezet, s­­tagjai még Svetozar Jovanovic, a VKSZ TB Elnöksé­gének tagja és Mi­rosil­av Kuhajda, a TB nemzetközi együttműködési bizottságának titkára. Krasznodari tartózkodása idején a küldöttség megbeszéléseket foly­tat a két tartományi pártbizottság, továbbá a két tartomány együtt­működéséről. ­Reuter telelőtől Újabb tizenöt emberéletet követeltek az árvizek Bangladesben. Az áldozatok száma 98-ra emelkedett. Az ország 64 kerülete közül 26- ban szeptember 23-a óta a pusztító árvizek több mint 3 millió ember életét veszélyeztetik, s óriási anyagi károkat okoznak. Más hír szerint, tegnap kora reggel Daccában pokolgép robbant az egyetemi otthon egyik hálótermében. Egy személy életét vesztette. A rendőrség feltételezi, hogy a hálóteremben a szerdai elnökválasz­tások előtt, pokolgépeket gyártottak terrorista akciók elkövetésére, amelye­ket az ellenzéki pártok bojkottálnak. A képen Mohamed Ershad bangladesi elnök (balról), aki szintén jelöltette magát, a napokban beszédet mondott egy tömeggyűlésen (AP) Bíróság elé állítják Hasenfust Bíróság elé állítják Eugene Ha­­senfust, a múlt héten nicaraguai terület felett lelőtt a­meri­kai ma­­gánszállí­tógép egyedüli túlélő uta­sát, közölte Danid Ortega n­icara­­guai elnök. A repülőgép hadi­anyagot és fegyvert szállított a nicaraguai ellenforradalmároknak. A fedélzetén tartózkodó másik két személy életét vesztette. Ortega hozzá­tette, a gép maradványai között az amerikai kormányt kompromittáló dokumentációt ta­láltak. Nicaragua wash­ingtoni nagykö­vetségének egyik tagja kijelentet­te, hogy Hasenfurt háborús bűnös­ként a lehető legnagyobb, 30 évi börtönbüntetésben részesülhet. George Bush amerikai alelnök tegnapra virradó éjszaka ismét cá­folta, hogy az amerikai kormány­nak bármilyen köze lett volna a sikertelen akcióhoz, de beismer­te, h­ogy kétszer találkozott az említett akció szervezőjével. Bush a 70-es évek derekán a CIA igaz­gatója volt Az amerikai titkos­­szolgálatot jelenleg azzal gyanú­sítják, hogy segíti a nicaraguai el­­lenforradal­márokat. Mentik a túlélőket (Folytatás az 1. oldalról) napi hír szerint a mentők már 36 órán át próbálkoztak egy beton­lapok alá szorult nőt kimenteni a belvárosban. Ez az önfeláldozó anya kimentette lányát, s amikor a gyermeket már kihúzták, egy újabb rengés betemette a kiásott alagutat. A harmadik nagy erejű rengés a föld színével tette egyenlővé a San Jacinto munkásnegyedet. A ritka túlélők kutatnak hozzátarto­zóik után, vagy kezükben viszik el gyermekek holttestét a Santa Catalina kórházból. Amikor leszáll az éjszaka, az egykori festői San Salvadorra sö­tétség borul. Megszűnt az áram- és vízszolgáltatás. A lakosok a parkokban és rögtönzött szálláshe­lyen, járdákon töltik az éjszakát, s csak itt-ott lehet látni sátort. Mexikói, japán, amerikai, nica­raguai, venezuelai és hondurasi re­pülőgépek légihidat létesítettek és szüntelenül érkeznek egy rögtön­zött repülőtérre, fedélzetükön a legszükségesebb segéllyel. A várost megtekintő Napoleon Duarte elnök beszélt a polgárhá­borúról is. Azt üzente a felsza­badító erőknek, amelyek szomba­ton egyoldalú tűzszünetet hirdet­tek meg a földrengés miatt, hogy „eljött az újjáépítés ideje”. Megfi­gyelők úgy vélik, hogy ezáltal el­fogadta a felkínált békét a nem­zeti tragédia pillanatában. A hat éve tartó polgárháború­ban 60 000 ember vesztette életét, s mintegy 2 millióan hagyták el otthonukat. A katasztrofális föld­rengés az utolsó csepp a pohár­ban, s a kétségbeesett túlélők azt mondják, mindent elveszítettek, még a reményt is. (Tanjug) OLASZORSZÁGI POLITIKAI SZÍNTÉR „Lecke volt számunkra“ Alessandro Nafta nyilatkozata az 1956-os magyarországi eseményekről és az Olasz KP akkori és jelenlegi állapo­táról Az Unita, az OKP sajtószervé­nek tegnapi számában Alesea­ndro Nafta főtitkár válaszolt Claudio Mariidllinek, az olasz szocialisták főtitkárhelyettesének, Nenni volt szocialista párti főtitkár halála alkalmából megtartott gyászülésen mondott beszédére, továbbá a köz­társaság párti La Masfa polemizá­lására, valamin­t Betti­no Craxi kormányfőnek az Avanitiban kö­zölt cikkére, amelyben felszólítot­ta az olasz kommunistákat, „hogy bátran ítéljék el az 1956-os buda­pesti eseményeket, mondják el az igazságot és rehabilitálják az ak­kor likvidált Nagy Imrét, hogy el­nyerje az őt megillető helyét né­pének és a nemzetközi kommu­nista mozgalomnak a történelmé­ben.” Natta dokumentáltan és igen örőbíráslóan mérte fel az OKP és legrangosabb vezetőjének akkori álláspontját, amire különben a közelmúltban eddig nem került sor. Ezzel kapcsolatban a követke­zőket mondta: „Az OKP tévedett az akkori évek magyarorszá­ggi eseményeinek értékelésében . .. Csak a mi ítéle­tünket­­követelhetik tőlünk az 1956- os budapesti eseményekről és Nagy Imre likvidálásáról, jelenlegi ítéletünk ped­i­g fél­reérth­et­etlen: Nagy Im­re kommunista volt, lik­vidálása ekkor szörnyűséges tény­ként hatott, amely megosztott ben­nünket ... likvidálása igazságta­lan és embertet­en volt.” ..Az OKP akkor sajnálatos szükséelverűlésről beszélt, gya­korlatilag elfogadta a szovjet in­tervenciót, de sohasem mondtunk igent Moszkvának, ahogyan jelen­­leg beállítani szeretnék” — rész­letezte Natta, majd hozzátette: „Már akkor bíráltuk a népi de­mokráciák tapasztalataira alapozó fejlődés megállítására irányuló próbálkozásokat... s már akkor nemet mondtunk a szocializmus vezető modelljének, úgy értékelve, hogy a Tájékoztató Iroda nagy hibát követett el, már akkor első­sorban a szocializmus saját nem­zeti útjának stratégiájára helyez­tük a nyomatékot.” Hozzátette még, hogy: ....... Ma­gyarországon akkor egy nagy né­pi mozgalom alakult ki, amelynek élén egy másmilyen szocializmust akaró becsületes forradalmárok állta­k, s ezt világosan alá kell húzni, de azt a tényt sem kell el­titkolni, hogy a honthysták egy autentikus ellenforradalmi próbál­kozása is bekövetkezett. Egy pol­gárháború kezdetéről is beszélhe­tünk.” Natta nyilatkozott Togliattiról, az OKP akkori vezetőjéről is. „El­követett-e hibákat? Nyilvánvaló­an elkövetett, sőt bizonyára, nem is másodrangú jelentőségű hibá­kat, mint például az 1956-os póz­nám eseményekkel kapcsolatban, amit később maga Gomulka cá­folt . . .” Az akkori eseményekkel kapcsolatban a következő értéke­lést adta: „Az 1956-os lecke ál­láspontjaink felülvizsgálásához, s pártunk máig is tartó felújításá­hoz vezetett.” Interjúja végén Natta felhívás­sal fordult a szocialistákhoz, hogy ne a múlttal, hanem az időszerű kérdésekkel kapcsolatban vitázza­nak. Nem kétséges, hogy szőlész közvéleménye türelmetlenül várta az OKP válaszát „Craxi kihívá­sára”. Az sem kétséges azonban, hogy Natta világos és őszinte vá­laszt adott, amelyet nem csak hogy javára írnak, hanem szinte beláthatatlanul kedvező visszhan­got válthat ki az OKP fejlődése szempontjából. Miodrag PASKUCI (Reuter telefotó) Erzsébet királynő, brit uralkodó helyi idő szerint tegnap délután 5 órakor hétnapos látogatásra Kínába érkezett. Elkísérte férje, Fü­­löp herceg is. Az ünnepélyes fogadtatást csak ma reggel tartják Pekingben, a Mennyei Béke Terén. Személyében első ízben tesz lá­togatást Kínában brit uralkodó. Kína és Nagy-Britannia kapcsola­tai jelenleg rendkívül barátiak, főleg azt követően, hogy megszü­letett a Hongkongról szóló megállapodás. A kép a repülőtéri fo­gadtatásról készült LIMA : MERÉNYLET KÍSÉRLET ALAN GARCIA, PERUI ELNÖK ELLEN (Tanjug).­­ A perui biztonsági szolgálat szombaton késő este merényle­tet hiúsított meg Alan Garcia elnök ellen. Mindössze 15 perccel megérke­zése előtt a déli országrészben található Juliaca helység központi terére, a rendőrség a tömegben felfedezett egy nőt, aki ruhája alatt, a derekán, 37 din­am­itt­öltetet viselt. A belügyminisztérium információja szerint a Fényes ösvény gerillamozgalom szervezte a merényletet. DELHI: INCIDENS AZ INDIAI—PAKISZTÁNI HATÁRON. (DPA). — In­diai határőrök lelőttek öt személyt, akik megpróbáltak­ illegálisan Pakisz­tánból India területére jutni. Feltehetőleg szikh szélsőségesekről van szó. Delhi közlemény szerint az illegális határátlépők nyitottak elsőnek tüzet. BELFAST: BELEHALT SEBEIBE A RENDŐR (AP).­­ Tegnap reggel bele­halt sebeibe a rendőr, aki akkor sebesült meg, amikor az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjai aknavetőből „kézi kidolgozású” gránátot lőttek ki egy belfasti rendőrállomásra. A lövedék a levegőben robbant fel, s a re­­pészek két járókelőt is megsebesítettek. 1969 óta, amikor az IRA harcot indított a brit hatóságok ellen Észak-Írországban. 2516 ember vesztette éle­tét s közülük 234-en rendőrök voltak, beleszámítva a legújabb áldozatot is akinek nevét nem közölték. MIAMI: AMERIKAIAK LŐSZERT PRÓBÁLTÁK ELJUTTATNI IRÁNBA (AP). — Két amerikai polgárt és egy fegyverárusítással foglalkozó céget azzal vádolnak, hogy lőszert akartak eljuttatni Iránba. A hajótulajdonos megtévesztése céljából hamisított rakományjegyzéket, használva megpróbál­tak lőszert berakodni a Cargo Trader motoros hajóra.

Next