Magyar Szó, 1986. december (43. évfolyam, 329-343. szám)
1986-12-14 / 342. szám
---------MŰVELŐDÉS MIKKffi&Ő 1986. december 14., vasárnap A kultúrák ápolásának otthona Az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját — Ács József elnökkel az indulásról, munkájukról és a terveikről beszélgettünk . Az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ács Józsefet, az egyesület elnökét ez alkalomból kértük fel, ismertesse a három és fél évtizedes munka fontosabb állomásait. A KEZDET. A felszabadulás után a sportoló és műkedvelő fiatalok a telepi Proleter egyesületbe tömörültek. 1951 nyarán megalakult a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Azt a feladatot tűzték ki célul, hogy minél nagyobb számban összegyűjtsék a műkedvelő ifjúságot, s a szocialista önigazgatású társadalmunk, a testvériségi egység szellemében tevékenykedjenek, alkossanak. Külön gondot fordítanak a magyar nemzetiség művelődésére, hagyományának ápolására. A tagok összegyűjtött könyveiből könyvtárat alapítottak. Ebből nőtt ki a Városi Népkönyvtár telepi fiókja. A Zvezda-film közbenjárásával a még ma is itt székelő Bácska mozi 1950-ben kezdte meg a filmek pengetését. Ugyanakkor az egyesület székháza volt a telepi társadalmi-politikai élet központja is, itt tartották a helyi közösségek üléseiket. A JELEN. A fiatalok érdeklődési körük szerint szakosztályokban dolgoznak. A 35 esztendő alatt 5 szakosztály működött folyamatosan. A legnépesebb a népitánc-együttes. Ma 200 tagot számlál és minden korosztály kiveszi a részét a munkából. Anépi tánc-csoporttal Drágán Nikié és Cserni Györgyi foglalkozik. A tagtáborozás az Újvidéki Rádió és a sajtó útján mindig eredményes. Újabban a tapasztalt táncosok is foglalkoznak a József Attila és a Nikola Tesla Általános Iskola tanulóival, akik majd idővel bekapcsolódnak az egyesület szakosztályának munkájába. A Vajdaság nemzeteinek és nemzetiségeinek hagyományát ápoló népitánc-együttes nagy sikert arat fellépésein. A népi zenekar most van alakulóban. Szükség mutatkozott ugyanis egy színvonalasan játszó zenekarra, amely a fellépéseken kísérné a népi táncegyüttest. Danis Sándor szakvezető a Sonja Marinkovic Művelődési Egyesületből került át hozzánk, s az a feladata, hogy fiatalokat toborozzon és betanítsa őket. Állandó gondunk, hogy a fiatalok, mihelyt elérnek egy magasabb zenei képességet, elpártolnak tőlünk. Hasonló nehézségekkel küzd a tamburazenekar is. Tihomir Tapavica szakvezető az iskolából verbuválja a gyerekeket, és a tulajdonában levő 30 hangszert kölcsönzi nekik. A citerazenekart Nagy Erzsébet, a Nikola Tesla Általános Iskola nyugdíjas tanítónője alakította. Már évek óta csókai származású egyetemi hallgatók (ott hagyománya van az ősi hangszereknek), akik Újvidéken folytatják egyetemi tanulmányaikat, foglalkoznak a fiatalokkal. A szakvezető Borsi Ferenc. A leglelkesebb az asszonykórus, amely minden rendezvényünkön fellép. A karvezető Becsei Rózsa. Legfiatalabb a magyar és szerbhorvát nyelvű színjátszócsoportunk, amely a kísérleti színpad lehetőségével él. Bicskei Elizabeta irányításával dolgozik. A szenthorvát nyelvű drámacsoporttal Djordje Kovačević foglalkozik. A gyermekkórust Hercsik Róbert vezeti, a tamburazenekart Koperecz János, a harmonikazenekart Gábor Károly. (Idősebb korosztályunk számára klasszikus darabokat is be kellene mutatni.) A fiatalok kedvéért az idén jazz-balett szakosztály is létesült ami iránt nagy az érdeklődés. A Telepi estéknek hagyománya van. A tagoknak lehetőséget nyújtottak, hogy az első emeleti klubhelyiségben esténként találkozzanak, elbeszélgessenek. A könyvtár író-olvasó találkozókat szervez, hogy a fiatalság tartalmasan töltse el szabad idejét. A GONDOK. Talán nem a legmegfelelőbb alkalom, de szólnom kell nehézségeinkről, gondjainkról is, mert csak így kaphatunk teljes képet az egyesületről. Nagy terveink vannak, de a mostoha körülmények lehetetlenné teszik, hogy valóra váltsuk őket. Szinte egyetlen, de óriási gondunk a fűtés, amely minden további kezdeményezést megfékez. A színháztermet cserépkályhával képtelenek vagyunk befűteni, így télen, amikor a legpezsgőbb volna a munka, a népitánc-együttes és a színjátszó szakkör leáll a munkával. A távfűtés lehetőségét elvetettük, mert a közelünkben nincs hővezeték, amelyre rákapcsolódhatnánk. Az egyedüli megoldás a központi fűtés, de ehhez pénzre van szükség. Arra is gondoltunk, hogy a könyvtárból felköltöztetjük az első emeletre. De ez nem felel meg, mert kisebb a helyiség, a könyveket nem tudjuk elhelyezni, és idősebb olvasóinknak megerőltetést jelentett a lépcsőzgetés. A könyvtárhelyiség nagyon jól jönne a népitáncegyüttesnek, mert be lehetne fűteni és még zuhanyozót is felszerelhetnénk. Az első emeleti teremben félünk próbát tartani, mert régi az épület, leszakadhat a padló — mondta Ács József. A TERVEK. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fejlődésének érdekében a lehetőségekhez mérten újabbnál újabb tervek születnek. A belső udvart nyári színpaddá alakítanánk át, a színházteremben szeretnénk kicserélni a régi, megrongálódott faszékeket. Olyan berendezést szeretnénk, mint amilyen az Újvidéki Színház kistermében van. Így közvetlenebb, bensőségesebb hangulat alakulhatna ki. De a pénzhiány ennek gátat vet. A lelkes tagok az elmondottak ellenére sem keserednek el, továbbra is gyakorolnak. Igyekeznek minél több műsort rendezni. Munkaszervezetekbe is ellátogatnak, fellépnek, azok pedig hálából megjutalmazzák őket. A Dunav Munkaszervezettől a tánccsoport csizmákat kapott. Jelenleg a Télapó-műsorral vannak elfoglalva, a dolgozók gyerekeinek mutatnak be alkalmi műsort. AZ ELISMERÉSEK. E három és fél évtized alatt a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet odaadó munkájáért a város októberi díjával, a Jugoszláv Néphadsereg Folyamőrségének ezüstplakettjével és az újvidéki szakszervezeti tanács Május 1-je díjával tüntették ki. KÁNTOR Csilla A minap megtartott ünnepségen Ács József, az egyesület nevében emléklappal köszönte meg az alapító és a pártoló tagok munkáját. Képünkön Andruskó Károly zentai művész átveszi az emléklapot TELEVÍZIÓ Chabrol A Cahier du Cinéma fiatal és szenvedélyes hangú kritikusai, az új filmnyelv, filmes szenzibilitás, a szerzői film megfogalmazói. Truffaut és Chabrol igen korán filmekkel is bizonyították, hogy nemcsak elméleti síkon, de a gyakorlatban is hivatottak rá, hogy az ötvenes évek végén zsákutcába jutott francia filmművészetet megújítsák. A szép Serge, az Unokatestvérek (Chabrol) és a Négyszáz csapás (Truffaut) újszerűségükkel, erőteljes hangvételükkel, művészi kifejezési eszközökkel hihetetlen lendületet és ihletet adtak az alkotók sorának, és hatásuk igen hamar érződött szinte az egész világ filmgyártásán. Tíz-egynéhány évvel később (a hatvanas évek végén) Chabrolt, akinek ihletői példaképei közé elsősorban Hitchcock és Fritz Lang tartozott, a filmesztéták és -kritikusok részéről az a vád érte, hogy teljességgel elkommercializálódott, olyan filmeket forgat, amelyekben engedményeket tesz a közönség felé. Most, újabb 16-17 év után — a zágrábi stúdió nagyszerű Chabrol-ciklusát nézve — roppant furcsának tűnnek ezek a megállapítások, annál is inkább, hiszen a sikeres és népszerű Hitchcocknak soha nem rótták fel, hogy filmjeinek közönségsikere van, mi több, csodálták remek pszichológiai érzékét, atmoszféra-teremtő képességét, képalkotó művészetét, mindazt, ami voltaképpen Chabrol filmjeit is jellemzi (azzal a különbséggel, hogy Hitchcock alkotásai voltaképpen elvonatkoztathatók tértől és időtől, egy konkrét társadalomtól, Chabrol pedig az adott bűnügyi történetben nemcsak az emberről, de egy meghatározott Társadalmi környezetről is vall, filmjei soha nem nélkülözik a társadalombírálatot). Mint ahogy mondta is: ..... minden film politikai film, mert vagy rámutat a problémákra, vagy elutasítja, hogy foglalkozzon velük. S függetlenülattól, hogy társadalmi problémákat boncolgat-e, vagy szándékosan mellőzi őket, állásfoglalásában óhatatlanul politikus.” Filmjei: A hűtlen asszony, A vadállatnak meg kell halnia, vagy A szakadás (amelyeket a ciklus keretében láthatunk), nem csupán feszültséget, izgalmakat kínáló bűnügyi történetek, hanem a francia társadalom egy rétegének éles bírálatai is. „Számomra” — mondja Chabrol — „a bűntény a filmben voltaképpen gag, egy olyan elem, amely felrázza a nézőt. Mert a néző soha nem alszik el, ha bűnügyről van szó”. Ez a figyelmet ébren tartó elem teszi tehát lehetővé, hogy a szemlélők figyeljék és befogadják az alkotások egyéb egymásra épülő rétegeit is: a polgári erkölcsök, megkövesedett társadalmi és életformák kíméletlen bírálatát csakúgy, mint a film képi esztétikáját Chabrol filmjei ugyanis a szó szoros értelemben tiszta filmek, a szöveg szinte a minimumra korlátozódik, a tökéletes képkompozíciók, premier- és totálpiának beszélnek, és a színek változása hangsúlyozza, húzza alá az érzelmeket és hangulatokat. Anakronisztikus Tehát ma arról beszélni, hogy Claude Chabrol alkotóművészete elkommercializálódott. A hollywoodi „álomgyár” által sorozatba gyártott katasztrófafilmek, a Rambók, Indiana James-ok, E. T.-k, a Nindzsák, a rémfilmek ijesztő áradata gigászi hullámokban csap át bolygónkon. Tölti meg a mozikat tömegekkel. Chabrol intellektuális, finom szenzibilitású, magas esztétikai igénnyel készült alkotásai pontosan ellenpontjai ezeknek a piaci termékeknek, a televízió népszerűségével hadakozó álfilmeknek. S az a tény, hogy a televízióba átmentődnek a filmművészet legszebb, legéletesebb alkotásai, igazolja Chabrolnak ezt a jóslatát is: „A mozi lesz a a televízió, és a televízió a mozi”. Г. KECZELI Klára Vígjáték kacaj nélkül Az újvidéki Színház Játsszunk Moliére-t! bemutatójáról Kétségtelen, hogy mai elvárásain szerint nem a Férjek iskolája a legizgalmasabb, problematikája alapján ma bennünket a leginkább érdeklő Moliére-vígjáték. A megírás pillanatában az írónak sikert hozó, utána pedig bravúros szerkesztéséért dicsért darabot jó ideje már dramaturgiájáért is csak a szakkönyvek tartják nyilván, holott benne Moliére remekül alkalmazta azt a vígjátéki leleményt, hogy az egymástól elzárt fiatalok szerelmi postásként éppen azt használják fel, aki nyomorúságuk okozója, a lányt magának kívánó szerelmetes vénembert. De mivel a mű alapproblémáját jelentő két — szabadabb és szigorúbb — nevelési elv konfrontációját a mindennapi élet érdektelenné tette, naivvá változtatta, a drámaírói technika egykori fénye is megfakult. Ugyaneikor keretjátékul azt a Moliére-szöveget választották, amely különösképpen megköveteli az aktualizálást, a Versailles-i rögtönzést. A kettő együtt olyan, mint a víz és a tűz. Az egyik elvesztette egy n'pori tartalmi vonzását, s ennek következményeképpen az utóbbi száz évben alig néhány felújítása volt, nyilván nemcsak magyar, hanem más színpadokon is, a másik viszont nemhogy megőrizte egykori időszerűségét, hanem időszerűség-akkumulátora újra és újra feltöltődött, ahogy ezt mind gyakrabban történő keretjáték-felhasználása is bizonyítja. A furcsa szimbiózis nemcsak azt eredményezi, hogy a két Moliére-szövegből nem lesz szerves egész, hanem talányossá és érthetetlenné is teszi az előadást. A Versailes-i rögtönzés módosított befejezése, miszerint a király nem jön el a Moliére-társulat előadására, s pénzt sem küld nekik, ami a társulatvezetőt már-már meggondolatlan véleménynyilvánításra ragadtatja, hangosan zsarnoknak nevezi a királyt, mire színészei kenyerükre, életükre gondolva magára hagyják, mígnem Moliére is rájön, hogy tűrni okosabb, mint lázadni,és szitkozódásból éljenzésbe vált, s ennek folytán a művészi — kivált pedig professzionális ártalomként kifejlesztett színészi — alakoskodás, a gyors, hasznosságelvű meghunyászkodás még tartalmaz bizonyos adag társadalom- és önkritikát is. Csakhogy ilyen keretben keményebb, szókimondóbb, jobban aktualizálható betétdarabot kell választani, az Embergyűlölőt vagy a Tartuffe-öt. Ha másért nem, hát azért, hogy a királynak valóban legyen oka megvonni az anyagi támogatást, amit így esetleg csak a gyenge előadásért tehet. Vagy azért, mert a társulat vígjátékot hirdet, s a teremben egyetlen néző sem nevet fel. Nem vitás, hogy az előadásnak vannak szebb pillanatai, elsősorban talán vizuális megoldások tekintetében. Szépek a ruhák (Branka Petrovic), és a négy függönynyel játékszeletekre osztott színpadi tér (Petar Pasic) is lehetőséget ad érdekesebb színpadi megoldásaikra, még ha úgy is tűnik, hogy a „függöny-játék" alkalmazása nem egészen következetes, s akik járatosak a csupán szövegmondó moliére-i színjátszásban, azok a koreográfia (Ljiljana Dubovic) elrajzolásait is élvezhetik, de mindez csak díszítés lehet a produkció igazi színház jellegén, ami viszont ezúttal — bár a legidőszerűbb műfajról van szó: vígjátékról — nem valósul meg. Mintha nem is a Tangót vagy a Játék a kastélyban-t rendező Ljubomir Draškić irnyításával készült volna a Játsszzunk Moliére-t!, anyagira steril és még ötlettelen is, mert a darab statikusságát mindenáron színpadszerű tupírozással helyettesítő szándék amennyire ügyesnek, annyira következetlenségnek is minősíthető. Csupán két színészi teljesítmény stiláris következetességét lehet maradéktalanul dicsérni: Venczel Valentinét és F. Várady Hajnalkáét. Míg a többiek a két rész privát és színpadi kettős jellegéből az egyiket jól, a másikat csapnivalóan oldották meg (Soltis Lajos), vagy esetlenkedve stilizáltak (mit?) nem találva helyüket (Ladik Katalin, László Sándor, Szilágyi Nándor), sőt a figurátkifejezetten bohócosra — majd azt írtam mockinpottosra — vevő főszereplő, Fejes György is ide sorolható, vagy megpróbáltak következetesek lenni,, de ez nem egészen sikerült (Banka János), addig az előadás két legjobb színésze hanggal, gesztussal jellemzett, karikírozott és szituációt is teremtett — játszott! GEROLD László film Ideiglenes válás Rendező: Milan Jelic. Szereplők: Ljubiša Samardžić, Milena Dravić, Velimir Bata Živojinović, Olivera Markovic, Jelisaveta Sabljic, Vlasta Knezović és mások. A hetvenes évek végének és a nyolcvanas évek első felének vígjátékhullámában Milan Jelicet akritika a műfaj igényes alkotójaként tartotta számon, aki a városi élet mindennapi gyötrelmeit mutatja be derűs oldaláról. Nem nagy igénnyel, de jó ízléssel és eléggé szellemesen. Az Ideiglenes munka című filmjének sikere után azonban figyelmen kívül hagyta, milyen buktatókkal jár, ha ugyanarra az alaphelyzetre újabb történeteket próbál építeni, s állandó munkatársa, Predrag Perisic forgatókönyvíró közreműködővel elkészítette a film második és harmadik folytatását is. Akárcsak az Ideiglenes munka, az Ideiglenes apa és az Ideiglenes válás és a lakáshiány és a munkanélküliség következtében képtelenné vált családi élet körül bonyolódik, vagyis variáció ugyanarra a témára, ugyanazokkal a szereplőkkel. Csak az alkalmi munkák változnak, s a lakás reményében hol összeházasodnak, hol elválnak a történet hősei. Közben az ötletek kifogytak, a szellemesség elhalványodott, a látottakon nevetni kellene — mert a fura helyzetek nevetségesek —, és mégsem lehet. Mindezt az előbbi filmekben vagy valahol máshol már láttuk, legfeljebb némileg más változatban. A családibonyodalmak, a szerelmi félreértések, a lakás körüli kis mesterkedések reménytelenül banálisak, mindez együttvéve mégis eléggé abszurd ahhoz, hogy nevetséges lehetne, ha a rendező „feldúsította” volna gagekkel. Ehhez sem neki, sem munkatársának nem volt és nem is lehetett ereje, hisz a humoros filmsorozatokat nem két ember szokta kiötleni, és mégis mindegyik elődobái több kifullad. Jelićet magával ragadta a vígjátékok konjunktúrája, amelynek az lett a következménye, hogy trilógiájának harmadik része az első rész félresikerült karikatúrájává vált. A kiváló színészgárda is megelégedett az évek vagy évtizedek során megszervezett rutinnal. De mit is kezdhettek volna az olyan szereppel, amelyet kétszer már eljátszottak, s a forgatókönyv még arra sem nyújt lehetőséget, hogy legalább egy kicsit tovább fejlesszék. Erre már nem is lesz alkalmuk. Az Ideiglenes válás dramaturgiai felépítése és a vége is olyan, hogy folytatni lehessen, de a rendező mégis bejelentette, nincs szándékában újabb epizódot készíteni, befejezettnek tekinti az „Ideiglenes...” trilógiát, mert kimerítették a témában rejlő komikus helyzetek összes lehetőségeit. Igaza van. De az elmondottakból kisejlik, hogy ez nem ebben a filmben, a trilógia harmadik részében.- következett be, hanem már az elsőben, az Ideiglenes munkában megtörtént, csak nem vette észre, vagy engedett aközönségsiker csábításának. . LADI István