Magyar Szó, 1987. október (44. évfolyam, 270-284. szám)

1987-10-05 / 274. szám

19®7. október 5., hétfő Kamata-dala-tala-jivana tala maša Beszélgetés véd a filozófiáról, zenéről, életről... Kharatali, umritanga, tabla, ha­rmon­a nevű hangszerek feksze­nek a színpad deszkáján. Az egyik sarokban a rózsa, szántál, mos­ász és ámbra illatú aganbatti (indiai páka) füstölög. Csend. A színpad­ra kisvártatva megérkeznek a ze­nészek is. Hatan, egy lány, egy 10 évesnél nem idősebb srác és négy fiatalember, megítélésem, szerint 18 és 28 év közöttiek A jellemző indiai viseletben, hosszú fehér ruhában vannak mindahá­ny­an. A földre telepszenek, előve­szik a hangszereket, megkezdődik a zene. Véda vallási dalok füzére csen­dül fel... köztük a nálunk sem ismeretlennek tűnő mahamantra: Hare Krishna, Hare Krishna, Krishna Krishna, Hare Hare / Hare Raima, Hare Rama, Rama, Rama, Hare, Hare ... Történik mindez az újvidéki M-stúdióban. Hogy érthetőbb le­gyen, a Gauranga Bhajam band multimédiái­a koncertjén vagyunk. A zenélés alatt India különböző részeit csodálhatjuk meg a kive­tített színes diákról. Közben-köz­­ben a band vezetője érdekes (is­­meretbővítő) történeteket me­sél Indiáról, a zenéről, amit játszanak, a vallásról ... A közönség a kon­cert vége felé a kukoricalisztből ízesített halam nevű kalácsot is megkóstolhatja. Egyszóval, furcsa és szokatlan, annál is inkább, mi­vel az együttes tagjai egytől egyig hazánk fiai. Valahogy az ember­ben akaratlanul is felmerül a kér­dés, hogyan kerültek ezek a fia­talok kapcsolatba a védizmussal, miért választották épp annak az ősi filozófiának, vallásnak, kultú­rának a követését, tanulmányozá­sát, hogyan sajátították el a szanszkrit nyelvet... E kérdések vezéreltek abban, hogy a koncert után elbeszélgessek Akura Das (polgári nevén Aleksandar To­­dorović) niši fiatallal és Nara Dvib Dasszal, azaz­ a Zágrábi Ne­­nad Jarid­yah . Nagyon érdekesnek tűnt az, amit Nara Dvib Das (állapodjunk meg e nevében) mesélt a mantrákról, pontosabban a mahaman faráról (nagy mantra). India-szerte sok olyan szentély van, ahol már 500 éve szakadatlanul éneklik a ma­­hamantrát. Ezt úgy kell elképzel­ni, hogy egy szentélyben mondjuk 15 ember él, akik, hogy a mantra folyamatosan szóljon, mondhatnánk három műszakban „dolgoznak”, úgymint: az egyik csoport alszik, a másik fűz, a harmadik énekel és ez így állandóan. Generációk és generációk váltják egymást, a dal egy pillanatra sem szűnik (szűnhet) meg. Na de ismerkedjünk meg a Gauranga Bharem e két tagjával.­­ Hogyan van az, hogy bár itt éltek Jugoszláviában, a véda kul­túrát, vallást tanulmányozzátok, sajátos életmódot folytattok, in­diai zenét játszatok? — kérdezem Nara Dvidtől. — Az ez iránti érdeklődésünket az ún. modern civilizációval való elégedetlenségünk szülte. Egy olyan filozófiát kerestünk, mely nem a történelemből táplálkozik, hanem amely él, s melyet „élni” lehet, mely ma is éppoly mara­dandó értékekkel bír, mint vala­ha. © Hogyan kapcsolódik ide a zene? — A zene e filozófia egyik leg­fontosabb eleme. Általa érhető el a spirituális felvilágosodás, az abszolút igazság. Szerepe tehát nemcsak a szórakoztatás, hanem mindenekelőtt „instrumentum” a feleszmélés felé. — Ezért nem is zenének neve­zik, hanem Sabda Brahmannak, azaz hangviibrációknak — egészí­ti ki Akura Das. — Az indiai filozófia szellemé­ben élni bizonyos „szabályos”, meghatározott életmódot, viselke­dést, lemondásokat jelent és igé­nyel ... — Az kellene hozzá, hogy az ember a belső (lelki) élet felé for­duljon, hogy cselekvése minőségét befelé irányítsa, hogy az élet nyúj­totta anyagi javakat a s­pirituális lét követelményeivel összhangban alkalmazza, használja. Minden ká­ros szenvedély mellőzése, a vege­táriánus táplálkozás, a koránke­lés, a meditatív éneklés a legfon­tosabb — mondja Akura Das. — A lényeg az — mondja Nara Dvid Das —, hogy ha az ember a mézet valójában meg akarja kós­tolni, nem érdemes kívülről nya­logatni a csuprot, annak belsejébe kell nyúlnia, így van ez ezzel a filozófiával is ... Teljes odaadás,­ igénnyel. © Mi a célja — ha nevezhetjük így —, az értelme az ilyen élet­módnak? — A test, az anyag megkötött­ségében, börtönében honoló teljes, átszellemült, boldog élet, a szelle­mi önmegvalósítás, önmegismerés elérése. © Hogyan lehet harmóniát te­remteni (fenntartani) az ilyen aszkéta életmód és az eltechnizá­­lódott vil­­g következményei kö­zött? — Nagyon egyszerű... mondja Nara Dvib Das. — Már a Bahad­­vad Gitában tolmácsolták, magya­rázták, hogy az igazi jogi alatt nem azt az embert kell érteni, aki kizárja magát az életből, le­ül egy fa alá és meditál... A szellem mindenütt jelen van, tel­jesen lényegtelen, hogy milyen külső körülmények uralkodnak. Az urbanizált közeg tehát egyáltalán nem jelent akadályt. « Visszatérve a zenére, az új­vidéki fellépés vendégszereplés mellett hol játszottatok még? — A mostani utunk során vol­tunk már Pulán és Ljubljanában, ezután megyünk Zágrábba. Különben a „csoport” székhelye Zágrábban van, illetve alkalomról alkalomra itt találkoznak. — Miből éltek? — Könyvek, brosúrák, kazetták eladásából, egy-egy ilyen turnén összejött pénzből. Számtalan kérdés fordul meg fe­jemben, de azon nyomban le is mondok róluk, hisz napestig le­hetne kérdezősködni, beszélni. A végén még csak megkérem Nara Dvibet, írja le nekem szanszkritül a Bah­ad vad Gita egy verssorát, azt hogy: Kamalia-dala-jala-jivana tala mala; magyarul: Az élet egy harmatcsepp a lótuszvirágon. GIMPEL, Tibor Pótlatkozás a Magyar Tanszéken A kérvényeket hétfőtől október 7-éig lehet átadni Az Újvidéki Egyetem Bölcsé­szettudományi Kara lehetővé tette a pótiratkozást minden tan­széken, ahol a második iratko­zási forduló után nem telt be a létszám. A Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tan­székére a fennmaradt 12 szabad helyre mától, október 7-éig le­het jelentkezni, illetve kell kü­lönbözeti vizsgát tenni a nem megfelelő középiskolát végzet­teknek. A nem megfelelő közép­iskolát végzettek (megfelelő szakok a pedagógia, a kulturo­­lógia, a levéltári, múzeumi és a fordítói!) október 7-én 8 órai kezdettel különbözeti vizsgát tesznek írásban és szóban, nyelvtanból és irodalomból. A Rácz—Takács Kis magyar nyelvtana, illetve a megfelelő középiskolák harmadikos és ne­gyedikes Irodalom művészet cí­mű tankönyve alapján. A 40 dináros okmánybélyeg­gel ellátott kérvényekhez mellé­kelni kell a középiskoláról szó­ló oklevelet, az utolsó két évről szóló bizonyítványt, anyakönyvi kivonatot, a nem megfelelő kö­zépiskolai végzettségűeknek pe­dig azt az elismervényt is, hogy az alábbi címre és folyószámlá­ra befizettek 4000 dinárt. Filo­­zofski fakultét 65-700-607-1216. Az oktatás október 12-én kezdő­dik. V. MkkcSM MŰVELŐDÉS A színház nyomában Látogatóban a Szabó házaspárnál Az első vonalban szolgálták a színházkultúrát Szabó Cseh Mária és Szabó István, a szabadkai Nép­színház magyar társulatának él­művészei. A Szabó házaspár már 1945-ben, az indulás napjaiban el­határozta, hogy a „játék” egy életre szól. Erős belső indíték szükséges ahhoz, hogy az ember hű maradjon a választott hivatás­hoz. A hűség is színészi-művészi magatartás. A Szabó házaspár boldogan vállalta a szabadkai színház népszínházi szerepkörét, a terepjárást, és megpróbáltak ér­zelmi hatást gyakorolni a nézőre akkor is, amikor a színház műso­ra elszürkült, és akkor is termé­szetesen, amikor a színházi szer­tartás legünnepélyesebb pillana­tait jegyezték. A múltról, a máról beszélget­tünk el a színészházaspárral. — Voltam Júlia a Strindberg­­drámában — meséli Szabó Cseh Mária —, Natasa A Zseljeznov­­ház asszonyában, szerepeltem A makrancos hölgyben, a Szentiván­­éji álomban, Molnár Ferenc Lilio­mában, O’Neill Utazás az éjsza­kában című darabjában, klasszi­kus szerzők szövegét tolmácsol­tam, valamennyi műfajban lemé­rettem és gyakran — főleg vidé­ken — rendkívül meleg fogadta­tásban részesültünk. A megálmo­dott színházban, 1945-ben nem modellről vitatkoztunk és azt sem hangoztattuk, hogy színház az egész világ, és a világ közepe ép­pen Szabadka, ó, nem. Nem a vi­lág volt a mi színpadunk, hanem Vajdaság, az egyszerű vajdasági ember, aki elfogadta a szívre és a lélekre ható színházat a maga szerény műsorával. Én — szívem szerint — a kevésbé népszerű mű­fajt, a drámát választottam, de nem berzenkedtem, amikor egy napon az öltözőmben egy cédulát találtam a következő szöveggel: „Művésznő! Menjen hangpróbára! Operettben akarjuk szerepeltetni”. Aláírás: Garay Béla. Én pedig mentem és szubrettként, a Mág­nás Miskában sem vallottam szé­gyent.­­ Harminc év a színpadon. Mikor érezte, hogy volt és van értelme a munkának? Mikor volt a legboldogabb? — A­ búcsú pillanatában, 1975- ben. Euripidész-Sartre TRÓJAI NŐK című tragédiáját mutattuk be. A függöny lehullta után szám­adást végeztem. Nem volt ez a visszapillantás megrettentő, mér­hetetlen fájdalmat sem éreztem, nem, mert tehetséges fiatalok álltak mellettem és úgy éreztem, hogy velük a mi színházunk kor­talanná válik és a szépre törekvő és magasabb rendű művészetet szorgalmazó fiatalokra hagyhatjuk a színházat, a fiamra, Jónás Ga­­bira, Konca Miklósra, Árok Fe­­rencre és a többiekre. Boldogan adtuk át tehát az indulás minden akadályt legyőző hitét... ‘Ф Milyen üzenettel bátorítaná ma a fiatalokat? — Szeressék a színházat és próbálják meg tisztelni a szerzőt. Szólaljanak meg a színpadon — a játék alapeleme a színpad — szép és szabatos magyar nyelven. Ne feledjék, hogy a néző szeret okulni és elfogadja a szerző üze­netét. Szabó Istvántól hallottuk vala­mikor régen: „Ha már fent vagy azon az ekhós szekéren, akkor csapj a lovak közé, és repülj!” Milyen a színművész közérzete ma? — Szépen és elhivatottan akar­tam szerepelni mindig. Játszottam azokban az időkben, amikor éhez­ve imádtuk a színházat és mindig ragaszkodtunk a színházi rend­hez. Voltak szép pillanatok, per­sze. Például amikor eljátszhattam Lukát Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában és szerepelhet­tem John Steinbeck Egerek és emberek című darabjában. Ma­gánéletem úgyszólván nem volt. Csak a színház.­­ Nehéz volt a búcsú a szín­háztól, a barátoktól? — Az ember a nyugdíjaztatás pillanatában — harmincöt évnyi munka után — nemcsak a szín­padtól vesz búcsút, hanem az­­if­júságától is. Nehéz volt a búcsú, de még nehezebb manapság el­menni a színház épülete mellett, mert a szellemujjak már semerre sem mutatnak és a mostani veze­tők nem ismernek se embert, se istent. A maga nemében páratlan korszak áll mögöttünk. Az igaz­gatók — Jasenovictól Beblerig — egy-egy téglát mindig beleépítet­tek az öreg házba. Ma a színház és a színpad romokban hever. Az ember elkeseredik, ha a lapból értesül a történtekről, ha beszélő­társa elmondja, hogy milyen zül­lési folyamat ment végbe a szín­házban ... ф Van-e üzenete a fiatalok számára? — A színészet nem mesterség, hanem hivatás, minálunk még ennél is több. Gyönyörű küldetés, amit csak hittel, ambícióval sza­­bad vállalni. Mi úgy vállaltuk. Üzenem a fiataloknak, hogy ne csüggedjenek, és félre az utópisz­tikus látomásokkal. A lecsonkolt színház is színház. Majd csak lesz valahogy. B. Z. Szabó Cseh Mária ЈЈЦ&3|, r*is Szabó István 9 Odaítélték az Andrié-díjat Mladen Markov író Starci na selu el­beszélésgyűj­teményéért megkapta az 1386. évi Andrié-dí­­jat. A díj bizottsága, Miroslav Egerić, Ljubiša Jeremić, Nikola Kovác, Predrag Palavestre, МШ­­voj Solar, Husein Tehmiščič és Petar Džadžić elnök szavazattöbb­séggel hozta a döntést. A díjra je­lölték még Mir­jama Pavlovic Smi­­lolovka című elbeszélés gyűjtemé­nyét, Sanja Pilic Ah­ridnica és Vladimir Pi­stalo Noéi című gyűj­teményét. (Tanjug) Az iskola együtt lélegzik a faluval Telecskán miért nem használják a tornatermet a sportolók? Oktatásügyi törvényünk kimond­ja, hogy az iskola köteles együtt­működni a helyi közösség társa­dalmi-politikai szervezeteivel, vál­lalataival, intézményeivel, a sport- és művelődési egyesületekkel Sőt, a helyi közösség, a falu határán túl is keresni kell a kapcsolatot, elkerülni a bezárkózottságot. A telecskai Kis Ferenc Általá­nos Iskola kétszáz tanulója, a kis tantestület és a szülök igyekeznek eleget tenni a fenti követelmé­nyeknek, mert tudják, hogy a négy fal közé való bezárkózás semmi­hez sem vezet. — A faluban együttműködünk a helyi vendéglátóipari munka­­szervezettel, a szövetkezettel, helyi közösséggel, egészségházzal és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­lettel — mondja Varga Sándor igazgató. — Iskoláinkban nagy hangsúlyt helyezünk a környezet­­védelemre, a természet megvédé­sére, az esztétikai nevelésre. Éppen a környezetvédelem terén kifejtett eredményes, közös munka a helyi közösséggel, hozta meg a Tartományi Környezetvédelmi Ta­nács arany emlékérmét, melyet négy évvel ezelőtt érdemeltek ki a vajdasági versenyben. A kis erdő­­telepítők Baranyi István októberi díjas tanítóval több ezer fenyőcse­metét adtak el, ültettek ki az ut­cákra. — A falun kívül milyen intéz­ménnyel, iskolával tartanak fönn kapcsolatot ? —­ Évek óta részt veszünk a Pe­tőfi és a Kis Ferenc iskolák köz­­társasági találkozóján, melynek már mi is voltunk házigazdái. Jó a kapcsolatunk a zombori Mita Vasiljevic Pionírotthonnaal, ahova az iskola pionírszervezete többek közt a pionírvezetőket küldi tan­folyamra, közös műsorokat szerve­zünk más iskolákkal az otthonban. A községi sportszövetség és a Mosz­­tonga Sportközpont­ együttes szer­vezésében minden télen részt vesz­nek alsós diákjaink az úszásokta­tásban. Továbbá a zombori Siro­­vina Hulladékteleppel vám együtt­működési megál­lapodásunk papír­­gyűjtésről. — Úgy tudom, e helyi művelő­dési egyesülettel kiváló a kapcso­lat ... — Igen, az egyesületben is be­látták, hogy csakis az iskolából toborozható az utánpótlás. Ezért itt kezdték meg velük közösen, a munkát. Megalakult a kis estere­sek együttese, létrejött a népi tánc­­csoport. A zenekart Maruzsenszki József szülő, állatorvos vezeti, a táncosokat pedig Hajdú Piroska tanárnő. A citerák beszerzéséhez hozzáj­árult a telecskai szövetkezet is. Sajnos, a községi járulékból épült gyönyörű tornatermet egy­előre csak az iskola diákjai hasz­nálhatják, pedig a Petőfi Sport­egyesület tagjai is igénybe vehet­nék. — Mi felkínáltuk a labdarúgók­nak, női kézilabdacsapatnak, hogy főleg a téli idényben és kora ta­vasszal vagy ősszel használják az iskola tornatermét felkészülésre. Sajnos választ nem kaptunk, azaz nem veszik igénybe a sportolók azt, amit a községi pótadóból épí­tettünk és amihez mi, telecskaiak is hozzájárultunk — mondta az igazga­tó. Az együttműködést bizonyítja az is, hogy nem létezhetne az iskola számítógépes csoportja sem, ha a szövetkezet nem járul hozzá a komputervásárl­áshoz. Sorolhat­nánk az együttműködés számos és szép példáját, amely a teta-skiiak számára természetes, P. M.

Next