Magyar Szó, 1987. december (44. évfolyam, 329-343. szám)
1987-12-05 / 333. szám
24 TEGNAPI 2. KIADÁSUNKBÓL------------МмжШ Fel kell lendíteni az együttműködést Franciaország lehetőségéhez mérten támogatja Jugoszláviát . Jacques Chirac és Lazar Mojszov pohárköszöntője Jacques Chirac francia kormányfő Lazar Mojszovnak, a JSZSZK Elnöksége elnökének tiszteletére adott vacsorán hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia semlegessége és a nemzetközi életben vállalt szerepe az egyensúly fontos tényezője kontinensünkön. Pohárköszöntőjében egyebek között arról biztosította vendégét, hogy Franciaország támogatja az Európai Közösség és Jugoszlávia együttműködését. Párizs üdvözli, hogy jugoszláv vállalatok és intézmények is részt vesznek az Eureka-program kidolgozásában. A kétoldalú kapcsolatok Chirac szerint az utóbbi időben stagnálnak, de van mód a helyzet áthidalására és az együttműködés fellendítésére. Példaként a gépkocsiipart említette. Mint mondta Franciaország lehetőségeihez mérten támogatja Jugoszláviát a nemzetközi pénzintézetekkel folytatott tárgyalásokon. Válaszában Lazar Mojszov arról szólt, hogy bár a történelmi fejlődés különbségeket hagyott örökbe, az előrehaladás, különösen a biztonság egymásra utal bennünket, s arra késztet, hogy küszöböljük ki örökölt, még inkább a mesterséges akadályokat, mert csak így haladhatunk az egységes Európa felé. A fejlődés egyetemes jellegű és nem ismer országhatárokat. Ezért még inkább azon kell munkálkodnunk, hogy Európa közös hazája legyen valamennyi európai nemzetnek — mondta Lazar Mojszov. A meglevő csoportosulásokon kívüli országok, köztük Jugoszlávia az összekötő kapocs, a közeledés tényezőinek szerepét vállalhatják. Mojszov fogadta a francia külügyminisztert Lazar Mojszov csütörtökön este Párizsban fogadta Jean-Bernard Raymond francia külügyminisztert. Az eszmecserén megállapították, hogy államelnökségünk elnökének franciaországi látogatása jelentősen előmozdítja a két ország sokoldalú együttműködését. Lényegesnek mondták a rendszeres dialógus fenntartását minden szinten, egymás álláspontjainak jobb megismerése érdekében. Mint mondták, dialógust kell folytatni az európai folyamatokról, és külön az európai biztonsági értekezlet folyamatosságáról. (Tanjug) Latin-amerikai nagykövetek Dizdareviénál Raif Dizdarevic szövetségi külügyi titkár csütörtökön Belgrádban fogadta Mexikó, Brazília, Argentína, Venezuela, Kolumbia, Peru, Panama és Uruguay nagyköveteit, akik átadták neki az acapulcói dokumentumot. Ezt az említett országok elnökei fogadták el november 29-én a mexikói Acapulcóban. Külügyi titkárunk méltatta a közép-amerikai béketerv jelentőségét, és a nyolc ország készségét, hogy teljes mértékben támogatják e béketerv megvalósulását. (Tanjng) Harcosok a referendumról A Jugoszláv Harcosszövetség Szövetségi Bizottsága Elnökségének ülésén egyebek között szó volt a belgrádi harcosok beadványáról. Az ülésen hosszú vita után, amelyben eltérő értékelések és álláspontok hangzottak el, úgy foglaltak állást, hogy a felhívás elfogadhatatlan. Ezt azzal indokolták meg, hogy elfogadhatatlan álláspontokat tartalmaz, és maga a dokumentum is kifogásolható. Ebben különben arról van szó, hogy a harcosoknak szorgalmazniuk kell egy össznépi referendum megtartását az alkotmánymódosítással kapcsolatos eddig még öszsze nem egyeztetett kérdésekről, és hogy össze kell hívni a JKSZ rendkívüli kongresszusát. (Tanjug) SEVILLA Remivel ért véget a 10. játszma A 62. lépésben döntetlenben egyezett ki Gari Kaszparov és Anatolij Karpov a sevillai sakkvilágbajnoki páros mérkőzés 19. játszmájában. A szerda este megszakadt parti folytatásában Kaszparov behozta Karpov gyalogelőnyét, majd a végjátékban döntetlenben egyeztek ki. Az eredmény 9,5:9,5. Kosárlabda BEK MILÁNÓ: Tracer—Partizán 1Belgrádi 93:83 (41:31) VAJDASÁG DOLGOZÓ NfIPF, SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA • Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezüst Köszörűs Érdemrendjével, 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Köszörűs Érdemrendjével tüntette ki. A laptanács tagjai: Balla László, Barádna Zoltán, Bányai János, Bognár Mihály (elnök) Cirok Sándor Engler Lajos, Fehér István, Friedrich Anna, Sior, Nándor, Habram Károly, Király János, Kucsera Ferenc, Márton István Mészáros László Molnár Vilmos Odri Valéria, Palatínus János, Sinkovits Péter, Gyólai Attila, Virágh István, Vukovics Géza. 0 Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék 0 Igazgató BANYAI JÁNOS 0 Magyar Szó Társultmunka-alapszervezet 0 Fő- és felelős szerkesztő: SINKOVITS PÉTER 0 Szerkeszti a szerkesztőbizottság 0 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad, vojode Milića u. I. Telefon: 811-300, telex: K199 YU M SZÓ 0 Folyószámla 65700-603-6121 0 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 0 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 5400 dinár, negyed évre 16 200 dinár, fél évre 32 400 dinár, egész évre pedig 64 800 dinár. Külföldre a kétszerese. 0 Folyószámla: 65700-601-14861 Naptenesztő és Áruforgalmazó Triasz Újvidék 0 FÓRUM NYOMDA LESKOVACON Ivan Stambolic lemondását követelik A Leskovaci Egyetem Műszaki Karának mintegy kétszáz kommunistája csütörtöki ülésén követelte, hogy Ivan Stambolic, a Szerb SZK Elnökségének elnöke váljon meg tisztségétől, és indítsanak eljárást eszmei-politikai felelősségének megállapítására. Indoklásként Stambolic állítólagos passzivitását hozták fel az alkotmánymódosítási eljárásban és a Kosovóra vonatkozó párthatározatok végrehajtásában. Az értekezlet részvevői emellett a környezetükből delegált más magas rangú tisztségviselőket is bíráltak. Követelték, hogy vonják politikai felelősségre Rista Antunovicot és Mirko Perovicot, a Föderáció Tanácsának tagjait, továbbá Vukovic Bulatovicot, a Szerb SZK Elnökségének alelnökét, akinek a lemondását is követelték. Ugyanakkor határozatot fogadtak el, mely szerint a Leskovaci Egyetem kommunistái követelik, hogy az alkotmánymódosítások eredményeként Szerbia ugyanolyan státust kapjon, mint a JSZSZK többi köztársasága. (Tanjug) Az átütemezés mellett Az Európa Parlament Jugoszlávia hitelterheinek csökkentését szorgalmazza A belgrádi Nemzetközi Sajtóközpontban csütörtökön este együttes sajtóértekezletet tartott az Európa Parlament hazánkban tartózkodó küldöttsége és a Jugoszláv Képviselőház tárgyaló delegációja. Az Európa Parlament azon a véleményen van, hogy az Európai Közösség országainak át kell ütemezniük Jugoszlávia hiteleit, mondták a sajtóértekezleten. Emellett javasolni fogják, hogy az európai beruházási bankok kedvező kamattal engedjék át követeléseiket olyan vállalatoknak és vállalkozóknak, akik a jugoszláv gazdaságba kívánnak beruházni. Szó van arról is, hogy egyezmény születik egy Jugoszlávián át vezető tranzit útvonal megépítéséről, amelyhez az Európai Közösség jelentős pénzügyi támogatást nyújtana. Az Európa Parlament képviselői kifejezték a Közösség készségét, hogy olyan gazdasági és pénzügyi együttműködést folytatnak Jugoszláviával, amely megkönnyíti jelenlegi nehézségeinek leküzdését. A jugoszláv küldöttség tagjai hangsúlyozták, hogy a pénzügyi és kereskedelmi együttműködésről a Közösséggel nemrég megkötött szerződések nyomán kedvezőbb légkör alakul ki az együttműködés kibővítésére. Jugoszlávia értékeli azt a megértést, amelyet az Európa Parlament küldöttsége tanúsít a jugoszláv hitelek átütemezésének szükségessége iránt. (Tanjug) Leon Davlčo a UNESCO tisztségviselője Leon Davičo jugoszláv újságírót és publicistát az UNESCO tájékoztatási osztályának igazgatójává nevezték ki, jelentették be az ENSZ e szakosított szervezetének párizsi székhelyén. A tekintélyes jugoszláv közíró 1976 és 1980 között már betöltötte ezt a tisztséget, majd Genfben az ENSZ menekültügyi bizottságának tájékoztatási osztályát irányította. (Taning). VI. IFJÚSÁGI KÉZILABDA VB, RIJEKA Szoros román győzelem A csütörtökön megkezdődött csoportküzdelmek utolsó összecsapását az ünnepi megnyitó után Románia és Csehszlovákia vívta a D-csoport keretében, melyben Jugoszlávia és Dél-Korea játszik rájt. Nagy küzdelem után Románia 23:21-re legyőzte Csehszlovákiát. Az viszont nyilvánvaló már a kezdés után, hogy ebben a csoportban folyik majd a legnagyobb harc az elődöntőbe jutást jelentő három hely egyikéért. A jugoszláv-dél-koreai mérkőzést követő sajtóértekezleten érdekesen nyilatkozott Jai Csong, az ázsiai csapat edzője: — Közel sem nyújtottuk azt, amire képesek vagyunk, ennek legfőbb oka, hogy még mindig nem tudtunk adaptálódni az itteni időjárási viszonyokhoz. Sajnálom, hogy nem jöttünk hamarabb, különben nyerhettünk volna. G. M. : Branislav Milosevic nem felelős A belgrádi Rád kiadóvállalat KSZ-alapszervezetének tagjai csütörtöki ülésükön rövid vita után egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Branislav Milosevic köztársasági művelődési titkárt , a Rád korábbi szerkesztőjét, ennek az alapszervezetnek a tagját — nem terheli semmilyen felelősség. Milošević politikai felelősségének megállapítását a KSZ belgrádi városi bizottsága kezdeményezte a NIN hetilapban megjelent cikke és más vitairatai miatt. Az ülésen részt vett a városi pártbizottság két küldötte, akik a Szerb KSZ KB VIII. ülésének határozatára hivatkozva arra figyelmeztettek, hogy a Rád kommunistáinak, döntésük miatt, vállalniuk kell a további felelősséget. (Tanjug) A KULAI TÁRSASTERMELÉSI ALAPSZERVEZETBEN Nem teljesült a búza vetésterve A mélyszántáson kívül elvégezték a többi őszi mezőgazdasági munkát is Akulai társastermelési alapszervezetben jórészt befejezték az őszi mezőgazdasági munkálatokat, 1200 hektárról betakarították a kukoricát. Az átlagos terméshozam hektáronként 55 méter mázsa. A cukorrépa felszedését november közepéig befejezték. Igen jó a hozam, jobb, mint a társadalmi szektorban. Az átlag öt vagon hektáronként. A társastermelési részlegben az idén 87 hektáron termesztettek cukorrépát. A begyűjtött termést már le is szállították a cservenkai cukorgyárnak. A betakarításban a Djuro Strugar társultmunka-alapszervezet volt a segítségükre. Úgy tűnik, hogy a búza vetéstervét nem tudják megvalósítani, hisz az idén ősszel 1100 hektáron kellett volna kenyérgabonát vetni, de eddig mindössze 700 hektáron került földbe a mag. Szí ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.40 Műsorismertetés 16.45 Szerb horvát nyelvű híradó 17.00 Crvena zvezda—Cibona — bajnoki kosárlabda-mérkőzés, helyszíni közvetítés (magyar nyelvű kommentáló 18.30 Ruszin nyelvű magazin 19.15 Rajzfilm 19.30 Magyar nyelvű híradó 19.55 Vajdaságon át 20.10 Beszélgetés Willy Stophfal, az NDK Minisztertanácsának elnökével — interjúműsor a zágrábi stúdióból 20.30 Egyszerű emberek — amerikai játékfilm a zágrábi stúdióból 22.30 Hírek 22.35 Kis hangverseny 22.50 Különtudósítónktól — éjszakai műsor a JRT I. részére Pozsony A várost a Tanjug tudósítója, Sava Bosanac és az újvidéki stúdió szerkesztője, Jan Filip mutatja be. Megismerkedhetünk neves lakosaival, írókkal, karikaturistákkal, operaénekesekkel, sportolókkal.. . 0.40 Műsorzárás BECSE BELGRÁD TELEVÍZIÓ I. 9.25 Műsorismertetés 9.30 Iskolatévé 8.30 Létfenntartás — 9.54 Rajzfilm — 10.02 A Metropolitan Múzeum — 10.27 Rajzfilm — 10.35 Házi feladat testnevelésből — 10.41 Útirajzírók — 11.09 A tudás bajnokai — 11.19 A hellenizmus 14.00 Műsorismertetés 14.05 Hogy volt! — az éjszakai adás ismétlése 15.30 Népzene a titogradi stúdióból 16.00 Heti műsorkalauz 16.45 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.00 Crvena zvezda—Cibona — bajnoki kosárlabda-mérkőzés 18.30 Együtt élni a természettel — mozaikműsor a szarajevói stúdióból 19.10 Rajzfilm 19 30 Híradó. 2. 20.10 Beszélgetés Willy Stophfal, az NDK Minisztertanácsának elnökével — interjúműsor a zágrábi stúdióból 20.30 Egyszerű emberek — amerikai játékfilm a zágrábi stúdióból Ebben az alkotásban Robert Redford ismert amerikai filmszínész sikeres rendezőként is bemutatkozott. A mű középpontjában egy család áll, amely a legidősebb fiú halála után felbomlik. Szereplők: Timothy Hutton, Donald Sutherland, Mary Tyler Moore és mások 22.35 Híradó, 3. 22.50 Különtudósítónktól — éjszakai műsor az újvidéki stúdióból 0.50 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 14.05 Albán nyelvű híradó 14.20 Műsorismertetés 14.25 Jó napot, Jugoszlávia! •— műsor külföldön dolgozó polgárainknak a zágrábi stúdióból 14.55 Az első csók — amerikai játékfilm 16.15 Élet a Temető utcában — tévéjáték (ism.) A mű a plovdivi nemzetközi tévéfesztiválon második díjat kapott. Hősei az élet és a társadalom peremén élő emberek, akiknek az is gondot jelent, hogy egyik napról a másikra megéljenek. Szereplők: Ružica Lokic, Dobrila Sokica, Enver Petrovci, Josif Tátié és mások 17.40 Pinokkió — színházi előadás gyerekeknek felvételről 18.40 Dallas — amerikai filmsorozat, 52. rész J. R. még mindig súlyos betegen fekszik a kórházban, de máris azon mesterkedik, hogy Bobbyt megakadályozza terveiben. A házban megtalálják a fegyvert, amivel rálőttek . . . 19.30 Híradó a zágrábi stúdióból 20.00 Concertino 20.15 Zenés est — komoly zene Ünnepi hangverseny a tehetséges gyermekek zeneiskolája megalakításának 40. évfordulója alkalmából 21.55 Huszonnégy óra 22.00 A közgazdászok 1988-ban — jelentés az opatijai tanácskozásról 22.30 Jó reggelt, dzsesszzenészek! — zenés műsor a zágrábi stúdióból 23.00 Tévétárca 23.25 Sportszombat 23.45 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 9.00 Tévétomna gyerekeknek 9.05 Orosz nyelvlecke kicsiknek (ism.) 9.15 Óvodások filmműsora A hóember — kínai rajzfilm 9.35 Fiatalok pályaközelben 8. rész: A vegyianyaggyártó (ism.) 9.55 Telesi — NSZK-beli sorozat — 9. rész (ism.) 10.25 Egészségünkért Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója 10.30 Lányok—fiúk Ki, mit és mennyit tud a családjáról? Hova vezetnek a gyökerek? 11.15 Vidám forgácsok — összeállítás klasszikus burleszkekből Chaplin mint kellékes (ism.) A főszerepben: Charlie Chaplin 11.30 Naša obrazovkia — a szegedi stúdió szlovák nyelvű műsora (ism.) 11.50 Képújság 12.50 Képújság 12.55 Zene-bona — különkiadás 13.45 Tigriseink — svéd rövidfilmsorozat, 3. rész 14.40 Van benne valami — barkochba-játék 15.30 Jogi esetek 16.30 20 a csúcson 17.00 Híradó 17.15 Nincs ember, ki ne segíthetne... ... és nincs ember, akin ne segíthetnénk 17.35 Családi torna 17.45 „Nyitott kapu” — Új könyvek a kamera előtt Téli könyvvásár 1987. 18.40 Vakáción a Mézga -család — magyar rajzfilmsorozat Egymillió dollár (ism.) 19.30 Híradó 26.00 Vers — mindenkinek Tornai József: Három töredék 20.05 Oscar-díjas filmek Francia kapcsolat — amerikai film (1971) 21.55 Van öt perce? — Schubert: Rosamunda — közzene Előadja az Európai Ifjúsági Zenekar 22.05 Forog a film — tévéfilm 23.25 Főszerepben: a színész Gene Hackman Filmbejátszásokkal színesített rövid beszélgetés a népszerű amerikai filmsztárral 23.55 Híradó, 2. 1987. december 5., szombat MAGYAR TELEVÍZIÓ Bt. 16.15 Képújság 16.20 „Az Élet él és élni akar. . .** 1. rész: A szívinfarktus századunk járványa Dr. Czesze Endre előadása (ism.) 17.10 Nemzetközi műkorcsolyázó verseny a Népstadion Novarat Kupáért 18.00 Tévétükör — dr. Szecskő Tamás jegyzete 18.25 Életutak — szovjet filmsorozat, 10. rész Lázas nappalok és éjszakák 19.30 Régi mesterségek — A fafaragás — spanyol rövidfilm 20.00 Zenés Tévészínház Rossini: A sevillai borbély— vígopera 21.50 Periszkóp — katonapolitikai műsor 22.35 Képújság ^^^^^^EGÉRTÉKESEB^VEREMÉNYEkJ^ ■“ - YUGO SZEMÉLYGÉPKOCSI - 6 SZÍNES TÉVÉKÉSZÜLÉK 1 %,12 MIKROSZÁMOLÓGÉP Ш ------ - 300 AJÁNDÉKCSOMAG цу' eredeti Kraš minőség 1j Ez a szelvény és még kilenc a Goldi és Frendi I . nápolyi csomagolásáról értékes nyereményt is jelenthet: Josip Kra4 tk PP 1018 41000 Zagreb ф