Magyar Szó, 1988. január (45. évfolyam, 16-29. szám)

1988-01-31 / 29. szám

1988. január 31., vasárnap VASÁRNAP 1988. január 31. MARCELLA és PETUR napja A nap kel 7 óra 13 perckor, lenyugszik 16 óra 40 perckor. A heid kel 13 óra 57 perckor, lennyugszik 6 óra 18 perckor. JÓ REGGELT Vagy száz esztendővel ezelőtt a vidéki színpadokon gyakran elő­adták a Jáfet tizenkét felesége című vígjátékot. Egy-egy falusi bemutatkozás után azonban min­dig kereket oldott néhány sze­replő, aki elégedetlen volt gyatra keresetével. Így aztán a követke­ző előadásokon a színlapok azt hirdették, hogy Jáfet nyolc fele­sége, továbbá Jáfet öt felesége majd újabb szökések után. Jáfet két felesége, s végül: özvegy Já­­fet. Ennek fordítottja történhetett az iráni Mozafara nevű férfiúval, aki szorgalmasan szaporította hit­veseinek számát, hogy aztán or­szágszerte 56 törvényes feleséget mondhasson a magáénak. Ez a nemrégi újsághír meglephette az dicsőt, s magában talán rekord­nak könyvelte el a nehéz teljesít­ményt. Időközben kiderült azonban, hogy mi is lépést tudunk tartani az efféle asszonygyarapítással. Bővebb információ jelent meg néhány fővárosi lapban, hogy az egyik szerémségi faluban él egy rátermett férfi, aki eddig 103-szor nősült. Hivatalosan. Vagy csak úgy. Mindenesetre előfordult, hogy egyidejűleg néhány neje is volt. Titok, hogyan csinálta a dol­got. Annyit árult el csak, hogy szívesen olvasta az egykori szul­tánok, pasák, kalifák izgalmas élettörténetét. Az pedig ismeretes, hogy a török szultánok isztambuli háremében több száz csinos nő­személy, hogy úgy mondjuk, állt a nagy igényű uralkodók rendel­kezésére. Egyébként tudni kell azt hogy vannak még országok, ahol többnej­űség dívik. Így például Szaúd-Arábiában, Iránban. Elkép­zelhető, hogy mi az előnye az ilyen sokasszonyos háztartásnak. Ám bizonyára hátránya is van, mint azt Harun al Rasid bagdadi kalifa, az Ezeregy éjszaka meséi­nek legendás hírű hallgató­ alanya is bölcsen beismerte: „Nagy bol­dogság a sok feleség, de annál nagyobb gondot okoz a sok anyós!” (vg) A NABUCCO JERUZSÁLEMBEN.­­ Az Aida tavalyi szabadtéri be­mutatója után Egyiptomban, Luxorban a közeljövőben Verdi még egy operájának a bemutató­ját tervezik. A Nabucco szabadtéri előadására májusban kerül sor Jeruzsálem falai között. Az ope­raelőadást az Izrael államalapítá­sának 40. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségek keretében mutatják be. SMILJKA ISAKOV­IC VENDÉG­­SZEREPLÉSE KUBÁBAN. — Smiljka Isakovic jugoszláv csem­­balóművész nemrég Kubában ven­dégszerepelt. A Granma című lap szerint Kubának az a privilégium jutott, hogy vendégül láthatta a vi­lág egyik legnagyobb csembalómű­vészét. Isakovicról nagyon dicsérőleg nyilatkozott napjaink egyik legna­gyobb zeneszerzője és karnagya, a Kubai Filharmónia igazgatója, Leo Brower is. Smiljka Tsakovićot jö­vőre is meghívták Kubába. EGY HORMON GYÓGYÍTJA A VÉRSZEGÉNYSÉGET. — Egy em­beri hormon hatékonynak mutat­kozott az anémia (vérszegénység) gyógyításában, mert képes növelni a vörös vérsejtek számát. Ezt a hormont szintetikus úton a svájci Cilag cég szakértői állították elő biotechnológiai módszerekkel. Az Eritro-Postin nevű hormonnal (rövidítve: EPO) kitűnő eredmé­nyeket értek el több száz páciens­nél, akiken az elmúlt két év alatt kipróbálják. Feltételezik, hogy az EPO kitűnő gyógyszer lesz azok a vesebetegek számára, akik dia­lízisre járnak. Ez a szer legko­rábban fél év múlva jelenhet meg Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban és Dél-Amerikában. LEÉGETT EGY ÖKÖLVÍVÓTE­REM SMEDEREVÓN. — Szom­batra virradóra, a városi stadion­ban, leégett a smederevói Goša el­ső ligás ökölvívóklub terme, ed­zőhelyisége és klubhelyiségei. Ed­dig még ismeretlen okokból a helyiségek kigyulladtak, és két óra alatt teljesen megsemmisültek. A tűzoltók minden törekvése, hogy a lángokat elfojtsák, sikertelennek bizonyultak. A tűz martalékává vált a klub berendezése, az ököl­vívó-felszerelések és az edzésre szolgáló szerek. A vizsgálat folyik. JELENTÉS AZ ÚTVISZONYOK­RÓL. — A Jugoszláv Motorosszö­vetség jelentése szerint az Una fo­lyón át vezető híd javítása miatt le van zárva a Dvor—Bosanski No­vi közötti útszakasz és a jármű­veket a Dvor—Kostajnica—Bosans­ki Novi útra irányítják. A munká­latok előreláthatólag két hónapig fognak tartani. HOBBIS CSERENAP ÉS KIÁLLÍ­TÁS TORDÁN. — Tordán: a mű­velődési otthonban csütörtökön délelőtt 11 órakor megnyílik a gyűjtők és kézimunkázok kiállítá­sa. A Forum könyvterjesztő osztá­lyának munkatársa is bemutat­ja a legújabb Forum-kiadványokat és behozatali könyveket. A nap folyamán az iskolás gyerekek min­den házba elviszik a legújabb könyveket. Este hat órakor a ki­állítóknak átadják a dicsérő okle­veleket és a jutalmakat. B. I. IDŐJÁRÁS Tegnap Európa legnagyobb ré­szében felhős idő velt, esővel, ha­vazással. A Szovjetunió egy ré­szében derült és igen hideg idő uralkodott. Tegnap reggel 7 óra­kor Moszkvában —21 fokot mér­tek, Oslóban —4, Varsóban —2, Szófiában és Bukarestben 2, Prá­gában 3, Londonban és Bécsben 4, Párizsban, Brüsszelben és Bu­dapesten 5, Madridban 7, Athén­ban 10, Rómában pedig 13 fok volt. Vajdaságban ma reggel és dél­előtt felhős, esős idő lesz, ezen­kívül havas eső, havazás. A csa­padék fokozatosan eláll, és dél­után felhős, száraz, szeles idő várható. Mérsékelt, időnként erő­södő északnyugati szél fúj. A reg­geli hőmérséklet 0 és 2, a nappali 3 és 5 fok között alakul. Ma az ország nagy részében száraz és hidegebb idő várható. Eső, havas eső, havazás délelőtt Szerbiában, Crna Gora északi tér­ségében és Macedóniában lesz. Gyenge vagy mérsékelt, időnként erősödő, túlnyomóan északnyugati szél fúj. A tengerparton erősödik a bóra. A reggeli hőmérséklet­­4 és 4 fok­­között alakul, az ország déli, délkeleti térségében és a tengerparton 8 fokig emelkedik, a nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között lesz. a tengerparton és Hercegovinában 10 fokig. Tegnap 13 órakor a hőmérsék­let a következőképpen alakult: Palics 6, Zombor 8, Kikinda 7, Becse 6, Titoverbász 8, Zrenjanin 7, Újvidék 9, Versec 8, Sremska Mitrovica 9, Belgrád 8, Zágráb 7, Ljubljana 6, Eszék 8, Szarajevó 11. Banjaluka 12, Niš 11, Priš­­t'na 14. Szkopje 15, Mostar 13. Titograd 12, Pula 12, Rijeka 13 > MmmSid A francia Jeanne Calment február 25-én ünnepli 113. születésnapját. Az újságíróknak többek kö­zött elmondta, hogy gyermekkorában találkozott Van Gogh-gal nagybátyja üzletében, ahová a művész vásznat és ecsetet járt vásárolni. Felvételünkön a majd T 13 éves asszony lánya képe mellett gyászjelentés Fájdalommal jelentjük, hogy szeretett apánk, nagyapánk, testvérem 1988. január 29-én rövid betegség után, 80 éves ko­rában elhunyt. Temetése ma 13 óra 20 perckor lesz az újvidéki Városi temetőben. Í­jvidék, 1988. január 31. A gyászoló család Rácz Pál VÍZÁLLÁS A DUNA árad. Bécsnél 214 (—8), Pozsonynál 218 (—5), Buda­pestnél 242 (+34), Bezdánnál 120 (+9), Gombosnál 155 (+3), Újvi­déknél 155 (+9). A víz hőmérsék­lete Újvidéknél 4 fok. A DRÁVA stagnál, Eszéknél 20 (+26). A TISZA kissé árad. Vásáros­­naménynál —52 (+15), Szegednél 96 (+9), Zentánál 266 (+5), Be­csénél 293 (—1), Titelnél 198 (+8). A SZÁVA Jasenovacig apad, lejjebb kissé árad. Zágrábnál —152 (—12), Sremska Mitrovicánál 239 (+17), Belgrádnál 235 (+7). MA ÉRKEZNEK HAZA AZ ÚJVIDÉKI PETŐFI SÁNDOR DIÁKJAI.­­ Az újvidéki Petőfi Sándor is­kola diákjai ma 20 óra körül érkeznek vissza a Skender Vakuf-i telelésről. A szülök az iskola előtt várhatják a gyerekeket. Olvasóink figyelmébe! Mit kapnak a földművesek a nyugdíjbiztosítással? Olvassa a Föld Népében megjelenő írásainkat JELENTÉS AZ ÚTVISZONYOKRÓL EURÓPÁBAN. — A Jugoszláv Motoros-szövetség jelentése szerint, tegnap Európa középső részé­ben havazott, ezért azt tanácsolják, hogy az autósok vigyenek ma­gukkal téli felszerelést, amely a magasabb vidékeken kötelező. Ausztria nagy részében tegnap erős esőzések voltak, éjjel a hegy­vidékeken havazott, és 15 centiméter magas hótakaró alakult ki. A havazás tovább tart, és várható, hogy kiterjed az alacsonyabban fekvő vidékekre is. Az olvadó hó megnehezíti a közlekedést az or­szág főbb utain és a Frenner, valamint Tauern autóutakon. Az Auszt­ria nyugati és déli övezetében lévő hegyvidékeken kötelező a téli felszerelés, és ajánlatos a hóláncok felszerelése. A svájci autóutak nedvesek, és a legtöbb úton hótakaró is képződött. A közlekedés azonban akadálytalanul bonyolódik le. A Szent Gotthárd­-, a San Bernardo- és a San Bernandino-alagúthoz vezető utakon hótakaró képződött. Ugyanez a helyzet a Simplon-hágón is, ahol kötelező a hóláncok felszerelése. Nyugat-Németországban a közlekedés akadály­talanul bonyolódik le, de figyelmeztetik a vezetőket, hogy munká­latok folynak helyenként a hannover-dortmundi, a frankfurt--wies­­badeni autóutakon, valamint a Bonn, Köln, Dortmund, Kasel és Hamburg felé vezető utakon. Olaszországban tegnap felhős idő volt, esőzésekkel az egész országban. A vezetőket figyelmeztetik, hogy óvatosan hajtsanak, mert az utak csúszósak. A Brenner autó­úton és különösen a Brenner-hágón tegnap havazott, és ezért eze­ken az utakon kötelező felszerelni a hóláncokat. Tegnap a Brenner határátjárón Olaszország és Ausztria között öt kilométer hosszú autósor képződött. Tegnap erős szél fújt az A/2 autóúton Róma és Nápoly között. Ugyancsak erős szél akadályozta a közlekedést az A/24 autóúton, a Gran Sasso magasan fekvő területein és az A/16 autóúton, Nola és Candela között. Ezeken az útszakaszokon a teher­autók és pótkocsis teherautók nem közlekedhetnek. ___ HÍREK ÖT PERC ALATT... Egy amerikai kisváros lakói úgy döntöttek, hogy 200 évvel az élet­be lépése után ők is elfogadják az Egyesült Államok Alkotmán­­nyát. A Connecticut államban le­vő Cornwell városka 800 szava­zásra jogosult lakója közül 60 a hóakadályokat is leküzdve megje­lent a városházán, és majdnem egyhangú szavazással elfogadta az alkotmányt. 1788 január 9-én a Hartfordi konvención részt vevő küldöttek közül egyedül Cornwell képviselője szavazott az alaptör­vény ellen. A mostani voksoláson is volt egy ellenszavazat: egy helybeli újságíró mondott nemet. Az újságíró már két alkalommal is megpróbált bekerülni az ame­rikai kongresszusba annak e pár­ocskájába jelöltként, amely a szövetségi kormányzás teljes fel­számolásáért küzd az Egyesült Államokban. II. Erzsébet brit uralkodónő leg­kisebb fia egy évvel azután, hogy otthagyta, a királyi tengerészetet, elszegődött főállású színházi ren­dezőasszisztensnek. Új munkahe­lye a Macskák és más, nagysikerű musicalek szerzőjének, Andrew Lloyd Webbernek a színháza, a Read­ly Useful Theater Company, azaz a „valóban hasznos színházi társulat”. A brit uralkodóház mo­dern kori történelmében még nem volt példa arra, hogy a királyi család valamelyik tagja a szín­házi pályára, lépjen. Az uralko­dók fiai eddig mindig valamelyik fegyveres testületben csináltak karriert. A 23 éves Eduard herceg február közepén áll majd mun­kába, nem is rossz fizetésért. A brit lapok értesülése szerint évi 10 000—15 000 fontot kap a kirá­lyi család tagjaként élvezett évi 20 000 fontos járandósága mellé. Ezért a pénzért mindenfélét csi­nál majd, a teafőzéstől kezdve a napi bevételek ellenőrzéséig vagy a plakátok terjesztéséig, szóval, csupa valóban hasznos munkát. Nemsokára tele lesz Walt Disney­­csecsebecséket árusító üzletekkel az Egyesült Államok: a cég tervei szerint az idén márciustól min­den hónapban nyílik egy új bolt, amelyben kizárólag Disney-cikkek kaphatók, 1989 vége felé viszont már havonta kettővel gyarapszik a hálózat, öt éven belül százra akarja növelni boltjainak számát a Walt Disney Co. Eddig mindösz­­sze három Disney-bolt volt, mindegyik Kaliforniában. Évi for­galmuk elérte a 300 millió dollárt Ezen felül a cég a külföldnek eladott szabadalmak arányán 1 milliárd dollár bevételre tett szert, a 3000 engedély révén 50 országban 21 különböző nyelven készült felirattal összesen 14 000 cikkük kapható. A Disney-válla­­lat, hogy ne csak legkedveltebb állattairól nyúzzon le még több bőrt, nemrégiben exluzív szerző­dést kötött a Sears and Roebuck céggel, találjon ki újabb játéko­kat, ruhákat és egyéb cikkeket, amelyek a kevésbé ismert Disney­­figurákon alapulnak. Szíven lőtte magát, majd néhány perc múlva társaival elvonult. Szuper James Bond? Nem! Az egyik belga tengerparti város rendőrsége bizalmas jelentést k­a­­pott, hogy az egyik kétes hírű mulatóban kábítószercsempészek adtak egymásnak találkozót.­­ Számolni kell azzal, hogy a bűnö­zök a lőfegyver használatától sem riadnak vissza —– szólt a rendőri belső eligazítás. A rohambrigád rajtaütött a veszélyes társaságon. A banda néhány tagjánál való­ban találtak fegyvert. Miközben a motozás folyt, a társát piszto­lyával fedező egyik rendőr a háta mögött gyanús zajra lett figyel­mes. Hirtelen megfordult, és a félhomályban csak annyit vett észre, hogy valaki fegyvert szegez rá. Helyzetét szorong­atottnak ítélte, s önvédelemből azonnal tü­zet nyitott. A ,,pisztolyos ellen­ség” nagy csörömpöléssel „össze­rogyott”. A rendőr a­ háta mögött álló nagy falitükörben pillantotta meg „támadóját” s mivel nem is­mert önmagára, az alakot ártal­matlanná tette. A tükröt meg tönkre... ...A VILÁG KÖRÜL

Next