Magyar Szó, 1989. január (46. évfolyam, 1-28. szám)

1989-01-14 / 11. szám

FÖLD NÉPE 16 . Csevegés a kertben Próbáljuk ki: Ecettel eltávolíthatjuk a gyümölcsfoltokat meg a fakanál erős hagyma­szagát. A tök pedig nem fő szét, ha a főzővízbe kevés ecetet teszünk. Magyar Szó 1989. január 14. A fűszernövények magyar-szerbhorvát szótára megjelent a Föld Népében is - nekem is nagyon tetszett,­ s azt hiszem, hogy mások is hasznát veszik vásárláskor. Egyik ismerősöm mondta, noha ő jól beszél szerbül, nem tudja minden fűszer nevét, számára is jól jön tehát a szótár. Mint valószínűleg emlékeznek rá, egyik olvasónk levele adta a kisszó­tár ötletét. Az ötlet most továbbfejlődik, és rövidesen egy másik kis­szótárt közöl a Föld Népe, mégpedig a zöldségfélék és kerti vetemények szótárát. Már meg is jelent volna, de én hallottam róla, és rábeszéltem a szerkesztőt, hogy ne kétnyelvű, hanem háromnyelvű legyen, mégpedig magyar, szerbhorvát és német. A következőkkel indokoltam ajánlato­mat: Sokan utaznak Ausztriába, Németországba, s ott vennének valami­lyen magot, már azért is, hogy kipróbálják, milyen a külföldi, de a mag­vásárlásnak nagy akadálya, hogy a legtöbben nem tudják a vélemény nevét németül. Sokszor valamelyik ismerősünk megy külföldre, aki szívesen hozna nekünk magot, ha tudná német nevét. Említeni se kell, hogy milyen sokunknak dolgozik jó ismerőse, rokona külföldön ven­dégmunkásként, akinek könnyebb teljesíteni kérésünket, ha mindjárt megmondjuk a német nevét annak, amit akarunk. Mint ahogyan említettem, a szerkesztő elfogadta az ajánlatomat, annál inkább, mert szenvedélyesebben magyaráztam neki az indoko­kat, mint ahogyan azt leírtam. Azt is mondtam neki, hogy magam is va­lószínűleg megyek Ausztriába látogatóba, és nekem is szükségem lesz a zöldségfélék német nevére. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen. Sziklakerti növények Napjainkban egyre divatosabbak a pompás nőszirom mutatós fajtái. Európa és az Egyesült Államok növénynemesítői újabb és újabb, meglepő színű fajtákat állítanak elő. Szülőként többek között az Iris variegatát, a tarka nőszirmot is használják. Ausztria, a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget növénye. Ha­zánkban májusi virágzásakor főként tölgyes erdők szélén, tisztásokon és mészkősziklák gyepében büszkélkedik. Erőteljes gyöktörzséből fejlődő, 20-25 cm hosszú, kard alakú levelei a kiálló erektől csaknem bordásak. Többvirágú szára 30-40 cm magas. Színpompás virágában a felálló belső, sárga lepelle­veleket ívesen elhajló külsők övezik. Az utóbbiak fehér színűek, szép barnás, lilásvörös evezéssel. Kora tavaszi vagy nyár végi tőosztással szaporítható. Védett, aki szeret külföldön különféle magot vásárolni. Magyarországról sem szoktam visszatérni mag nélkül. Néha beválik a vásárlás, néha nem. Például Ausztriában vettem a lila zöldbabot, ami számomra nagyon alkalmas volt, és mások is dicsérték, akiknek adtam belőle. Sőt, küldtem több olvasónak is. Akik esetleg nem tudnák, azoknak elmondanám, hogy Nyugat-Euró­­pában nem éppen olcsók a magok. Legalábbis számunkra nem. No, de nekünk már, mondjuk, egy osztrák vendéglőben feketekávét inni is drága. Egy zacskó mag általában egy feketekávé árába se került. Min­den viszonylagos tehát. Ha sikerül kimennem, akkor biztos, hogy kint kevesebb feketekávét iszom majd, hogy többféle magot vehessek. A szótárt különben félre is tehetjük jobb időkre. A papír ki tudja várni azt az időt, amikor újra értéke lesz a dinárnak, mint valamikor volt, amikor Szegedében esténként kólót húztak a cigányok. Akkor majd nem lesz probléma Ausztriában vagy Nyugat-Németországban magot vásárolni. Annál inkább nem, mert a kívánt mag nevét is ismerni fogjuk, a Föld Népe háromnyelvű szótárából. Körülbelül ezeket mondtam a szomszédasszonyomnak, aki átjött hozzánk. Udvariasan bólogatott, amíg beszéltem, de láttam, hogy ő is akar mondani valamit. - Én meg mérgelődök magamban - kezdte mondókáját. - Ma én mentem kenyérért, és vesztemre összeszedtem a fémpénzeket. Azért mondom, hogy vesztemre, mert összezavarodtam a pénztárnál. Annyi­féle van már, új meg öreg, hogy tényleg pénztáros legyen a talpán, aki kiismeri magát a fémpénzek között. Már éppen dicsérni akartam a pénz­tárosnőt, de hirtelen olyan mérges lettem, hogy nem jött ki a dicsérő szó a számon. Azért lettem mérges, mert amíg bíbelődtem a dinárokkal, ő, a pénztárosnő azzal szórakozott, hogy nyomdosta, fogdosta a kenye­remet, pedig láttam, előtte a náthától vörös orrát törölgette. Nem tudom megérteni, hogy egy pénztárosnő nem gondol arra, hogy a kezei piszko­sak, hiszen egész nap a pénzt fogdossa. Nem mertem neki szólni, mert, mint mondtam, zavarban voltam a fémdinárok miatt. De legközelebb beolvasok neki. Megmondom, hogyha nálunk is fellángol a náthajár­vány, az ilyeneknek lesz köszönhető, mint ő, aki fogdossa a kenyeret. - Mondd is meg neki, Erzsikém­, biztattam a szomszédasszonyomat. Mondd meg, jó hangosan, hogy sokan hallják. De amíg minden pénztárosnő megtanulja, hogy a kenyeret nem illik fogdosni, addig is, különösen most, amikor náthajárvány van Vajda­ságban, én a sütőbe teszem a kenyeret és egy kicsit átsütöm, hogy ezek a fránya vírusok elpusztuljanak. Annál inkább, mert nemcsak egyes pénztárosnők, hanem egyes vevőknek is rossz szokásuk, hogy meg­nyomkodják a kenyeret, mielőtt egyet a kosarukba tennének. Persze, mindenki azt hiszi magáról, hogy tiszta kezű, pedig de sok „nemes" emberről derítette már ki a bíróság az ellenkezőjét! Tarka nőszirom (Iris variegata) Kormányváltás Hosszú távon nem lehet olyan logikátlan gazdaságpolitikát folytatni, amilyent a Mikulic-kormány folytatott, s érthető, hogy megbukott. Az egész gazdaságunkra nézve maradt és visszahúzó intézkedések so­rozatát hozta meg, egyikkel meggátolva a másik tervbe vett serkentő hatását. Ezzel jóakarata ellenére is megkötötte a kezdeményezéseket, az ötletes, ráérző, alkotó egyének érvényesülését, jóllehet folyton en­nek előmozdítását hangoztatta. Ez a politika talán legmélyebb nyomo­kat és legsúlyosabb következményeket a mezőgazdaságban hagyott. Intk­ább magyarázat, mint mentségképpen meg kell mondani, hogy nem kizárólag az ő bűne mindaz, ami az elmúlt három és fél évben történt nálunk, mert a kormánynak nem volt határozott gazdaságpoli­tikája, s a köztársaságok és tartományok erőviszonyaiban kialakult kü­lönféle nyomásoknak engedett. Emiatt a legelejétől a bukásáig soha­sem volt következetes, gazdaságpolitikai elképzeléseit sohasem tud­ta megfelelő gazdasági intézkedésekkel támogatni, s emiatt az nem is valósulhatott meg. Jóval előtte fogadtuk el, de korábban senki sem is­mételte meg annyiszor, hogy szelektív kamatpolitikával serkenteni kí­vánjuk az életképes gazdasági szervezeteket, a kiemelt ágazatokat, amelyektől legtöbbet várunk a kivitel fokozása területén, s végső so­ron nagyjából ennek ellenkezője történt. Azt fölösleges lenne bizonygatni, hogy a mezőgazdasági termelés, valamint általában véve a nyersanyagtermelés körülbelül háromszor olyan hosszú ideig köti le a pénzt, mint mondjuk az ipar, s logikus len­ne, ha kölcsöneire is az ipari kamatnak mindössze az egyharmadát fi­zetné, nem pedig ugyanannyit. Minthogy azonban eddig nem alkal­mazták nálunk azt a bizonyos szelektív hitelpolitikát, a mezőgazdasá­got koldusbotra juttattuk. Pedig az nem lehet kétséges, hogy ebben az ágazatban kiváló adottságaink, nagy lehetőségünk van. Ezért is emeltük ki már két év­tizede, mint előrehúzó ágazatot. Miután az ötvenes évek végén gon­dos társadalmi támogatással meglehetősen magas színvonalra juttat­tuk mezőgazdasági tudományunkat, s miután világviszonylatban is el­ismert növényfajtákat, hibrideket termeltünk ki, igen rövid idő alatt fellendült mezőgazdaságunk. Akkor szőttük nagy és merész fejlesz­tési terveinket, de azokból nem lett semmi. Mindenekelőtt azért, mert elmaradt az anyagi támogatás. Úgy tűnik, vezetőségünknek az volt a meggyőződése, hogy a viszonylag színvonalas mezőgazdasági ter­melés önmaga is képes lesz tartani, amit elért. S akkor még csak foly­ton zsugorodott a támogatás, az évek múlásával viszont már a leg­alapvetőbb termelési feltételeket sem biztosítottuk a számára. A hátrá­nyos megkülönböztetést a most megbukott Mikulic-kormány vitte tö­kélyre. Abban volt logika, hogy az élelmiszerárak visszafogásával védeni kívánta valamelyest az életszínvonalat, mert hisz az élelem így is drá­ga, a fogyasztó vásárlóereje pedig érezhetően gyengül, és a mező­­gazdaság nem oldana meg semmit az árak folytonos emelésével. Ezért kellene reális kamattal és egyéb társadalmi támogatással megtéríteni az ipari termékek és termelési anyagok óriási árugrásaiból származó költségnövekedést. Ezt teszik a nálunknál sokkal fejlettebb országok­ban ott is, ahol a lakosság vásárlóereje tízszer akkora, mint a miénk. Nem volt logikus eddig sem hinni, ezentúl sem lesz logikus, hogy a mi mezőgazdaságunk enélkül is képes eladható áron termelni élelmet. A mai, viszonylag alacsony ár sem alacsony, s emiatt nemcsak a hazai fogyasztás csökken, hanem a külföldi piacokon sincs értékesítési le­hetőség kiviteli serkentés nélkül. Ezt a megbukott kormány vagy nem ismerte fel, vagy pedig képtelen volt megoldani. Remélhető, hogy utódja másmilyen mezőgazdasági politikát folytat majd, mert az nyilvánvaló, hogy a jelenlegit teljes kudarc érte. Csodát azonban nem várhatunk, mert jelenlegi politikai rendszerünkben a ha­talom gyakorlása és a felelősség nem minden esetben esik egybe. Ezt jól példázza a kormány bukás is. Mindenki tudja ugyanis, hogy a kor­mánynak eddig még sohasem volt szabad cselekvési joga, hanem lé­nyegesen erősen kötötték a különféle társadalmi és politikai szerveze­tek irányadó határozatai. Arra természetesen nem lehet mentség, hogy a kormány túlzott mértékban hagyta magát befolyásolni, de tény, hogy nem egy jónak látszó elgondolását is leszavazták a Képviselőházban, ha néhány köztársaságnak nem felelt meg, s ha összefogtak. Most viszont, tudjuk, a kormányon kívül senki sem vállalja a felelősséget a melléfogásokért, az elszabadult inflációért, a veszteséges munkaszer­vezetek szaporodásáért, egész ágazatok - amilyen a mezőgazdaság is - folyamatos elszegényedéséért, termelési és gazdálkodási haté­konyságuk csökkenéséért. Az új kormánynak módot kell találnia arra, hogy ezt a rendkívül ked­vezőtlen gazdasági irányzatot megállítsa, és ellenkező irányba fordít­sa a fejlődést. Ilyesmi feltétlenül elvárható a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban mert ez az ágazat jelentős és sokrétű kapcsolatban van az ipar és a kereskedelem számottevő területével. A gazdaság nem állhat talpra a mezőgazdaság életképességének feljavítása nél­kül. Az ideire fordítandó beruházás a legrentábilisabbak közé tartoz­hat, egyrészt azért, mert nagymértékben növelheti exportlehetősé­geinket, másrészt, mert gazdaságunk szinte egyetlen területén sem közelítettük úgy meg a termelési világszínvonalat, s nem jutottunk olyan közel Európához, mint az élelmiszer-termelésben. LOVAS ISTVÁN 1989. január 14. XLIII. évfolyam 2. szám

Next